Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

caskahu Creative Commons License 2015.07.15 0 0 4818

Valószínűleg összetörték az elejét és azért lett visszacserélve a lámpa. Töröttként is lett behozva, egy szegedi csóka hozta be, nála állt egy kicsit, majd mikor lentebb mentek az árak akkor rendberakta (lefestette, kicserélt pár dolgot a 308-aséval). Tőle vette meg egy osztrák faszi, ő törhette össze az elejét, ami miatt vissza kellett cserélni a lámpákat. De valami iszonyat munkát belefektetett, mert a lámpatartó műanyag bonyolult tartót kihajtogatta fémből :D, a Murányiéknál alig hitték el, hogy ilyen létezik. Az osztrák faszi is keveset használta, ezért is ilyen kevés a km benne. Sajnos az elejét én is törtem össze (belémtolattak), de csak a motorháztető, meg a tartója volt cserés (a kisteher alváza konzervnyitóként vágta fel a motorháztetőt).

 

Igazából sajnálom eladni, mert álmam-vágyam volt, szeretem, rengeteg pénzt öltem bele, tényleg frankó az autó, de a sors úgy hozta, hogy alig alig használom. Kéthetetnte megyek vele egy 200km-es karikát, azért, hogy legyen járatva is, de így nincs értelme megtartani.

Előzmény: zsgabor (4816)
peterman88 Creative Commons License 2015.07.15 0 0 4817

Sziasztok!

Nekem van egy 3.0L automata X-type-om, és sajnos nagyon eszi az olajat. Nem régóta van nálam az autó, tudnátok javasolni elsősorban Szeged környékén, másodsorban bárhol, akinek érdemes lenne megmutatni az autót? Válaszokat előre is köszönöm!

zsgabor Creative Commons License 2015.07.15 0 0 4816

"a műszerfalban a kiégett izó visszajelző izzója ironikus módon kiégett"

 

:D:D ez jó.

kár a lámpákért, én pont mostanában szeretném lecserélni az x300lámpákat x308-ra. típusidegen, típusidegen, de nekem jobban tetszik. :)

Előzmény: caskahu (4815)
caskahu Creative Commons License 2015.07.15 0 0 4815

Tudom, tudom :) nálam van már pár éve. A tükör is az x308-ról jött, annó még az x308-as lámpái is voltak, viszont az előző tulaj kicserélhette. (megtaláltam a kettővel ezelőtti tulaját, aki behozta)

Már át lett kenve valamikor egy előző tulaj által, aztán nem volt túl sikeres az a festés, azért repedezik. Sajnos esztétikai hibák vannak benne, egy kis pénz rááldozással szép autót lehet belőle csinálni. (az az igazság, hogy használtam az autót, és a külsőre nem áldoztam sokat, mert úgyis tele lesz ajtórányitással, karcolással, stb egy új fényezés esetén meg az agyérgörcs biztosan elvinne, ha megkarcolnák. A rajta lévő sarok karcokat nem én szereztem, hanem a parkolókban intézték el a kedves vezetni nem tudók...)  Viszont a mechanikus részek (motor, váltó stb) kíválóak, arra nem kell költeni, a kötelezőkön kívül.

Az óra hektikusan működik, de ez nem újdonság :) az ülésfűtés sem megy, a műszerfalban a kiégett izó visszajelző izzója ironikus módon kiégett :), illetve egy izzó kiment (a benzinszintjelző mögötti), a hátsó ablak fűtőszáljaiból csak 3 működik, a jobb hátsó futómű felől mintha hallanék valami kopogást. Ennyi az összes hibája, egyik sem tragikus.

Elég sokat ráköltöttem az elmúlt években, tudom, hogy ennek a töredékét sem kapom vissza, de remélem hogy jó kezekbe kerül, aki nem hagyja elveszni.

Természetesen az ár alkuképes.

Előzmény: zsgabor (4814)
zsgabor Creative Commons License 2015.07.15 0 0 4814

Szia,

 

x308 lökösökkel, de gondolom úgy is tudod. A hátsó ajtó, hogy repedezett így meg? Az utasoldali légszáktakaró fa burkolat kicsit lóg. Na nem kötekedek, szép autó.

Előzmény: caskahu (4813)
caskahu Creative Commons License 2015.07.14 0 0 4813

Kedves fórumozók!

 

Ha érdekel valakit, akkor eladó a Jaguar x300-asom:

 

http://www.hasznaltauto.hu/auto/jaguar/xj/jaguar_xj_3.2_sport-9168679

 

Több kép:

 

https://drive.google.com/open?id=0BwbBhvx4ynmpc2FQMHlRcmtJa0k

 

Levente

zsgabor Creative Commons License 2015.07.13 0 0 4812

Na elrobbant egy vízcső az xjr-ben, és elfolyt az összes víz. :( Szerencsére 20méteren belül megálltam. A hőfokjelző normál értéket mutatott, ki tudja mit mért víz nélkül. Szállt a gőz mint állat, gondolom ráömlött a leömlőre a fagyálló. Tréler, már szerelőnél, remélem a motor nem kapott semmit. :(

zsgabor Creative Commons License 2015.07.08 0 0 4811
GrG Creative Commons License 2015.06.26 0 0 4810

Szia,

 

nagyon köszönöm, hogy írtál. Egy kérdés mindenkihez, akinek 1992-1994 közötti XJ40-ese van:

milyen javítások voltak és mennyiért az elmúlt két évben az autódon?

Köszi:

gergő

Előzmény: Péter Kókai (4809)
Péter Kókai Creative Commons License 2015.06.26 0 0 4809

Szia! 

Ez a link ugyan német nyelvű, de elég részletesen taglalja a lehetséges hibákat. 

http://www.xj12.eu/XJ40.htm

Az olajcseréhez, és kisebb javításokhoz az alkatrészek itthon is beszerezhetőek (Bárdi, Unix stb.) .

Alkatrészek iránt érdemes az Ebayen, vagy angol oldalakon tájékozódni. Lényeges, milyen felni van rajta, mert a gumibeszerzés feladhatja a leckét! 

Előzmény: GrG (4808)
GrG Creative Commons License 2015.06.26 0 0 4808

sziasztok 

 

segítség kéne. Régi szerelmem a Jaguár és most egy ismerősnél eladóvárom vált egy 1994-es XJ40. Ha jól sejtem a soros 6-os motorral. 

A kocsi tökéletes állapotban van 1x éve ugyan az a tulaj, mindig a legjobbat kapta.

A kérdés mire számítsak, ha megveszem. Kb mennyi egy ilyen autót évente fenntartani (szervizelni)? átlagos esetben milyen meghibásodásokra kell felkészülni?

Nagyon köszönöm 

Gergő 

zsgabor Creative Commons License 2015.06.25 0 0 4807

régen mondeomnál hasonló gond volt, ott a foglalat nem volt szoros ha jól emlékszem.

Előzmény: Zoltan81 (4806)
Zoltan81 Creative Commons License 2015.06.25 0 0 4806

Udv ujra!

Tudja valaki a valszt arra a problemamra hogy miert van az hogy bal hatso lampamban az egyik izzo hol eg hol nem. Amikor nem eg csak ra koccintok es megint megy. Nincs rozsda es nincs vezetek problema sem. Az izzo vadiuj.

tenkes29 Creative Commons License 2015.06.17 0 0 4805

Üdv Urak!

 

Benzinpumpám feladta a küzdelmet az oktánokkal,

ki kellene csalogatni a tankból.

Mielőtt atomjaira szedném a gépet, megkérdezem:

hozzá lehet férni a kalaptartó felől is, vagy a csomagtartó felé ki kell kihúzni az üzemanyagtartályt ? 

XJ40 és 92-es

 

"Kérdezni nem szégyen, hülyének maradni már inkább"

zsgabor Creative Commons License 2015.06.17 0 0 4804

nekem is remegett  a kormány fékezésnél, azt mondták, hogy a fékbetét rosszul volt felrakva, bár tudnám, hogy hogy lehet olyat...

Előzmény: Zoltan81 (4803)
Zoltan81 Creative Commons License 2015.06.17 0 0 4803

Köszönöm, már keresgéltem korábban csak akkor még nem gondoltam hogy létszükség lenne de azt hiszem nézek majd egy szettet mert jó ha van. Azóta már visszakerült a krómléc az ajtóra és a hátsót is  kicserélték a hozzáértő ismerős. Most már jólnézki. :) Sajnos a vezetőoldalon is kezdi megadni magát a de majd arra is lesz gondom. A check engine oka a szerviz és a computer szerint egy vezeték szakadás az egyik kopogás érzékelőnél. A kormányremegést is megnézték azt mondták hibás féktárcsáim vannak.  

Talán a héten megcsinálják.....

Előzmény: miszter07 (4797)
Péter Kókai Creative Commons License 2015.06.17 0 0 4802

Xj40. 

Előzmény: Törölt nick (4801)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.17 0 0 4801

A kép.

Előzmény: Törölt nick (4800)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.17 0 0 4800

Ez XJ4-es.

 

A képen látható típus,csak nem ilyen állapotban.

Előzmény: zsgabor (4799)
zsgabor Creative Commons License 2015.06.16 0 0 4799

wow, ez egy kuriózum lehet, de szerintem valamit elírtál, xj7-et akartál írni. :P Képet tennél fel a csodáról?

Előzmény: Törölt nick (4798)
Törölt nick Creative Commons License 2015.06.16 0 0 4798

Eladnám 1988-as Jaguár XJ4-as autóm alkatrészeit.

Régóta áll,a motor se mostanába volt beindítva.

 

06705469424

miszter07 Creative Commons License 2015.06.16 0 0 4797

Lehet kapni patent kiszedő készletet, ez műanyag, nem sérti meg a fényezést. Nem is drága, keress rá a "Clip removal tool"-ra, vagy a "Patent kiszedő szerszám"-ra.

 

Hátsó ablak túl sok minden lehet, villamos hiba is, de láttam már S type-hoz ablakszerkezet javító készletet is. Az elektromos hibakereséshez kell egy kapcsolási rajz, egy multiméter, meg sok türelem.

 

Előzmény: Zoltan81 (4792)
miszter07 Creative Commons License 2015.06.15 0 0 4796

A kormányremegést sok minden okozhatja, nekem akkor szűnt meg az X300-on, mikor kicserélték a hátsó futómű szilenteket. Nem volt túl nagy a remegés, nem emiatt cserélték a szilenteket, felújításra került a hátsó futómű.

 

Itt a Service Bulletin az X300-hoz, hogy mi okozhat remegést. Gondolom van valami hasonló az S-typehoz is...

 

http://www.jagrepair.com/images/TSB/X300/09Drivetrain/09-01%20Vehicle%20Vibration.pdf

Előzmény: Péter Kókai (4795)
Péter Kókai Creative Commons License 2015.06.15 0 0 4795

A kormány remegését általában centírozási hiba, szálszakadásos gumi, vagy deformált felni okozhatja. Attól, hogy nem hallod a csapágy morgását, még lehet rossz. Ha CATS sportfutőműved van, lehet teljesítménykorlátozás sport fokozatban.

Előzmény: Zoltan81 (4794)
Zoltan81 Creative Commons License 2015.06.15 0 0 4794

Köszönöm, Most már ott tartok hogy nem csak akkor van kormány remegés amikor fékezek hanem amikor megyek simán. Megjelent megint a check engine is az üzenet mellé. Az az èrdekes hogy mikor hazaértem leállítottam, vártam pár percet újra indítottam és minden eltünt a check engine is meg az üzenet is. De úgy is vissza jön mert ezt csinálja folyamatosan. Most akkor mi szösz van? Vw-m volt elötte ott elèg gyakori volt a trafó csere de ott sosem aludt el magàtól a lámpa. A  kerèkcsapágyat hallanám  de itt olyan nincs. Az a baj hogy a szervízben semmilyen gyújtással kapcsolatos problèmát nem írt ki a gép. Azt mondták hogy ha visszajön akkor valami kopogás érzékelõ szenzor lesz. De nekem van egy olyan érzésem hogy trafó lesz. Lehet kellene vennem egy kódolvasót amihez van egy stick is amit csak  bedugok és gyūjti az adatokat és akkor nagyobb az esélye hogy megtudja mutatni azt hogy mi történik valójában. Remélem nem lesz pénztemetõ az álomautómból.....

Előzmény: Péter Kókai (4793)
Péter Kókai Creative Commons License 2015.06.14 0 0 4793

Üdv a Jaguárosok között!

A Restricted Performance üzenetet nálam egy hibás gyujtó trafó okozta. Nem rázkódik a motor a hibaüzenetkor? Megy minden henger?

Valamelyik külföldi fórumon olvastam, hogy az ABS hiba is okozhat teljesítménykorlátozást (sajna most nem találom a linket).

Tekintettel arra, hogy fék problémád is van Én ott kezdeném keresni a hibát. Lehet, hogy csak szenzor, póluskerék, vagy kerékcsapágy probléma.

Előzmény: Zoltan81 (4792)
Zoltan81 Creative Commons License 2015.06.14 0 0 4792

Õ az....:-)

Köszönöm a szivélyes fogadtatást. Van egy jaguaros körökben már szerintem ismert elektronikai probléma amikor a "Restricted Performance" üzenet jelenik meg a mūszerfalon és ilyenkor lekorlátozza az autó teljesítményét. Az benne a furcsa hogy ez hol van hol nincs. Nagyon zavaró. Több fajta hibát diagnoztizáltak erre a külföldi tulajdonosok. Van akinek gyújtás problémái voltak és trafót cseréltek van akinek csak egy biztosítékot kellett cserélni ami a benzin pumpához tartozik. A másik érdekes jelenség hogy nekem csak sport modeban szabàlyoz le. Ma cserélték a mass airflow sensoromat mert volt egy check engine lightom. Ez most nincs csak az említett hibaüzenet ami úgy látszik két különbözõ dolog. Ráadásúl ha rálépek a fèkre akkor elkezd a kormány ide-oda rázkódni. De csak amikor fékezek. Talán kinéz egy féktárcsa csere mert ütnek. Az ajtón lèvõ króm díszlécek meg kéretõznek lefele az elöregedett patentek miatt. Már meg is vettem az újakat hozzá csak fogalmam sincs hogy a törött patenteket hogyan távolítsam el anélkül hogy ne sèrüljön a festék a kasznin. Viszont vannak ilyen záró patentek is amik nem egyeznek meg a köztes darabokkal sajnos. Tud valaki erre nekem alkatrész számot? Meg hogy mi lehet a megoldás az elektronikai hibára?  Amúgy nagyon szeretem a jaguaromat szeretem ahogy méltóság teljesen siklik és harapja a mérföldeket. 2003 s-type még a szerintem szebbik hátsóval de már a jobbik 6-os zf váltóval és szebb  mūszerfallal. 3.0 V6 Base.amúgy disznó módon megtud indulni sport módban.De egy Jaguart nem akar az ember gyorsan vezetni.Sajna nem hófehér hanem metál fekete de ne legyünk elégedetlenek ugye...:-) ja és a bal hátsó ablakom az elõzõ tulaj elmondása szerint hol jó hol nem nekem idáig meg sem mozdult. Köszönöm a válaszokat elõre is.

üdv

Zoltán

Előzmény: miszter07 (4787)
zsgabor Creative Commons License 2015.06.11 0 0 4791

ja most nézem kommenteket:D

Előzmény: miszter07 (4790)
miszter07 Creative Commons License 2015.06.10 0 0 4790

Elég jól kitárgyaltuk, az XJ13 biztos, hogy replika:)

Előzmény: zsgabor (4788)
zsgabor Creative Commons License 2015.06.10 0 0 4789

https://www.youtube.com/watch?v=pKVPkZJDcDY

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!