Keresés

Részletes keresés

Drosophyla Creative Commons License 2012.04.10 0 0 230
 

Tisztelt Index.hu!

Egy leleplezéssel szeretnék Önökhöz fordulni, ez egy újabb SOTE BOTRÁNY, úgy mint a Schmitt-ügy.
Vilmos keresztnevű rendszergazda, vagy ahogyan mindenki hívja Vilibá rendszergazdai tevékenysége erősen kifogásolható és felháborító a SOTE Markusovszky Lajos Kollégiumában, vagy ahogy mindenki nevezi a Rezsőben.

Vilibá a vele jó viszonyban lévő kollégisták kérésére, ill. saját szórakozásból kémprogramokat telepít a szerveren keresztül más (kicsit zárkózottabb) kollégisták számítógépére az ő tudtukon kívül! Ez sajnos velem is megtörtént. Először arra lettem figyelmes, hogy a webkamerám teljesen változó időközönként egyszer bekapcsol (ekkor egy kis lámpa világít), majd kikapcsol (ekkor a kis lámpa kialszik). Ez azért is furcsa volt, mert a webkamerámat soha sem használom. A másik eset az volt, hogy a Rezső Kollégiumban visszahallottam emailjeim szövegét egyes kollégistáktól. Majd otthon elvittem a laptopomat PC szaküzletbe, ahol az informatikus megtalálta a gépemen a Teamviewer (asztalfigyelő program, a webkamerát is lehet vele kapcsolgatni) és a Keylogger (jelszólopó) programokat. Ezeket a kémprogramokat nem én raktam fel a saját gépemre és más sem tudott a számítógépemhez hozzáférni, mivel az jelszóval van levédve. Ezeket a programokat csak és kizárólag a rendszergazda tehette fel a gépemre a szerveren keresztül. Egy kollégista barátom el is mondta nekem, hogy ő is tud Vilibá ezen tevékenységéről. Ez nem tartozik Vilibá rendszergazdai feladatkörébe és személyiségi jogokat sért.

Többször gondolkoztam azon, hogy rendőrség elé vigyem-e az ügyet. Biztos vagyok benne, hogy kirívó eset, hogy egy rendszergazda egy egyetemi kollégiumban ilyen undorító dolgot megcsinálhat. Végül azonban mégsem jelentettem fel, mert nem akartam, hogy a laptopomat elvegyék átvizsgálásra és bíróságra sem akartam járni. 

Ezen cikk megírásával célom az, hogy mással ilyen soha többé ne fordulhasson elő, mint ami velem történt. Többek között ez is szerepet játszott abban, hogy elköltözzek a Rezsőből.
2009-ben költöztem el a kollégiumból, de információim szerint Vilibá ezen szórakozását nem hagyta abba máig sem.
Megemlíteném még, hogy a Rezsőben, ahol orvostanhallgatók vannak elsősorban elhelyezve, balkáni körülmények uralkodnak. Valamelyik szobában nincs függöny egyáltalán, nagy a kosz, a Laci nevű portás nagyon bunkó, Aranka nevű gazdasági ügyintéző pedig trágár módon kiabál. Hogy várhatjuk el az orvosoktól, hogy minket tisztességesen meggyógyítsanak, ha egyetemi éveik alatt ilyen körülmények között kell élniük? Épül is az új kollégium a Markusovszky Kollégium helyett, azonban bizonytalan mikor lesz kész és a kollégiumi díj is magas lesz az új kollégiumban.

Tisztelettel:

                    egy volt kollégista

anyacsakegyvan Creative Commons License 2011.11.23 0 0 229

Sziasztok !

 

SOTE-n tanulóktól szeretnék információt kérni.

A gyermekem a SOTE egészségügyi karára fog felvételizni, remélhetőleg sikerrel.

Amennyiben ez így is alakul, szeretnék előre informálódni mind a várható anyagiakról , körülményekről ..
Kollégiumról....
A könyvek beszerzési lehetőségeiről...szóval mindenről, mert minden új számunkra.

 

Amennyiben tudtok, kérlek segítsetek vagy irányítsatok már el olyan fórumra, ahol tudnak adni tuti infót.
Valahogy úgy érzem túl nagy fába vágjuk a fejszénket ezért elkelne némi útbaigazítás.

 

Nagyon megköszönném, ha segítenétek.

 

Üdvözlettel: Judit

Peterlakaskiado Creative Commons License 2011.10.21 0 0 228

KIADÓ ÚJPEST KÖZPONT, METRO MELLETTI, ÚJSZERŰ,CIRKÓS,ERKÉLYES, BÚTOROZOTT, GÉPESÍTETT, 52 NM–es 1,5 SZOBÁS 1 EMELETI, TÁGAS,TÉGLA LAKÁS! CSENDES, TISZTA,RENDEZETT, ÚJÉPÍTÉSŰ NEGYEDBEN, PÁR LAKÁSOS HÁZBAN.  UTCA: IV. kerület. Venetianer.  Kiadó, max. 3 nem dohányzó, HALLGATÓ LÁNYNAK!  Mellékutca forgalomtól távol van, tiszta a levegő,csend és nyugalom, mégis központ!  Pár lépés a park, az újpesti piac, orvosi rendelő,Duna és a Római. Minden egy helyen van! Rezsi ktg. minimális, a 2,7 m-es belmagasság, combi cirkó és az EGYEDI mérőóráknak,szigetelésnek köszönhetően! BÚTOROZÁSA: Energiatakarékos izzók, Új Fagyasztó, újszerű mosógép,nagy TV, mikró, írólámpa, 3 íróasztal, 2 ágy +kanapé, fotelok, porszívó, villanytűzhely,étkező 4 székkel, akasztós szekrények, komódok stb. Folyamatosan karbantartva.

Továbbá, Nyugati és keleti fekvésű, lift nélküli, világos, biztonsági ajtó heveder zár,amerikai konyha, tágas fürdőszoba, mediterrán festés,ingyenes utcai parkolás, Upc  WIFI

Dohányzás, háziállat nem megengedett! Ár: 79000 Ft.(közös ktg. bent van) +rezsi!!  Kaució: 200000 Ft.  Tel.: +36703517258  KIZÁRÓLAG,MAGÁNSZEMÉLYEK ÉRDEKLŐDÉSÉT VÁROM!  

Elias90 Creative Commons License 2011.08.05 0 0 227

Érdeklődi a schuszter90@vipmail.hu címen lehet.. (téma:KÖNYV)

Előzmény: Elias90 (226)
Elias90 Creative Commons License 2011.08.05 0 0 226

Sziasztok !

Megválnék feleslegessé vált Röhlich Szövettan könyvemtől.. Egyáltalán nem volt használva, tökéletes állapotban van. Irányár:12000 Ft

 

Drosophyla Creative Commons License 2011.05.09 0 0 225

Sziasztok!

MÉG MINDIG DIVAT A SOTE REZSŐ(MARKUSOVSZKY) KOLLÉGIUMÁBAN AZ, HOGY A RENDSZERGAZDA(VILIBÁ) KÉMPROGRAMOT, AZAZ TEAMVIEWERT RAK A HALLGATÓK LAPTOPJÁRA A SZERVEREN KERESZTÜL ÉS AZON NÉZEGETI, HOGY KI MIT CSINÁL??? MEG KAPCSOLGATJA A WEBKAMERÁT IS! KINEK MI A SZÓRAKOZÁS...A KEYLOGGER NEVŰ JELSZÓLOPÓRÓL NEM IS BESZÉLVE!

 

 

A fenti hozzászólásomat ajánlom minden mostani, ill. leendő kollégista figyelmébe

csucsok69 Creative Commons License 2011.04.08 0 0 224

Sziasztok!

 

Van egy eladó vadiúj bőr orvosi táskám eladó,hátha valakit érdekel.

Érdeklődést privátban várok,kérésre képet is küldök.

Üdv.

DiákSalsaTanfolyam Creative Commons License 2010.12.09 0 0 223

Új közösségi program egyetemistáknak, főiskolásoknak


* Iskoládban kevés a közösségi program?
* Szeretnél más szakmai érdeklődésű egyetemistákkal, főiskolásakkal kapcsolatba kerülni?


A salsa tanfolyamunk erre nyújt számodra lehetőséget.



Kubai salsa tanfolyam diákoknak

A salsa tanfolyam hetente egyszer lehetőséget nyújt arra, hogy rendszeresen találkozz más főiskolák, egyetemek hallgatóival néhány vidám, zenés, mozgással töltött óra idejére.

A salsa egyre kedveltebb, és nem véletlenül. Egy remek szórakozássá fejlődött ki az utóbbi időben. Szinte a hét minden napján lehet olyan zenés klubot találni, ahol össze lehet jönni a táncórákon megkezdett közösségi élet folytatására. A táncóra felkészít arra, hogy jól tudd érezni magad az ilyen helyeken.

Hogy eddig nem táncoltál? Aggódsz, hogy leégsz? Felesleges. A sikerélményt mindenkinek garantáljuk.

A kezdeményezéssel szeretnénk, hogy egy neves és kedvelt nyílt egyetemi klub jöjjön létre, ahonnan nem zárjuk ki egyik oktatási intézmény hallgatóját sem.
Korábban a SOTE hallgatóinak indult tanfolyam, de idén már minden diák számára megnyílt a részvételi lehetőség. Jöhetnek műszaki, gazdasági, sport, egészségügyi, stb. irányultságú hallgatók is. Izgalmas társaság lesz, ez biztos.

Csatlakoznál egy laza, de vidám egyetemi társasághoz?

Srácok! A lányok nagyon számítanak a részvételetekre.
Lányok! A srácok miattatok jönnek, legyetek ti is ott!

Nem akad ismerősöd, aki elkísérne? Akkor is gyere el, nézz szét, hátha kedvet kapsz! Egy salsa tanfolyamon igen gyorsan kialakulnak barátságok. Kár lenne kihagynod!

HAVEROK, BULI, SALSA!

_________________
Haverok, buli, salsa!
http://casanovasalsa.weebly.com/diaacutek-salsa-tanfolyam.html

arman1 Creative Commons License 2009.03.15 0 0 222
Farmakológia tantárgyból félkészítőt, vagy jegyzetet keressek. Hungarológia (diploma honosítás) vizsgához.
06-30/611-3634,
draynur_s@hotmail.com
VadKacsa Creative Commons License 2006.10.29 0 0 221
Adok támpontot. Legalább két darab 100%-os emelt szintű érettségi biológiából és fizikából, minimum 2 nyelvvizsga, jobb ha 3.
Egyébként meg fogalmad sincs mi vár Rád itt az egyetemen. Ez már nem gimis tündérmese.
Előzmény: egycsaj18 (220)
egycsaj18 Creative Commons License 2006.09.12 0 0 220
Sziasztok.
Itt általában SOTE-sok vannak?
Jó lenne ha valaki (aki érintett, azaz SOTE-ra jár) tudna egy kis infoval szolgálni :) (de nem kitalált dolgokra gondolok, mert olyanokat már kaptam sajnos :( )
Pl olyanok érdekelnének elsősorban hogy konkrétan mi kell a bejutáshoz, kb milyen érettségi kell, esetleg valami működőképes taktika amivel 1 kis előnyt lehetne szerezni :P ...stb.
Idén érettségizek és ez álmaim sulija évek óta. Jó lenne valami támpont amiből el lehetne indulni. :)
Szal köszi előre is ha valaki tud segíteni. (remélem lesz ilyen)
ricobana Creative Commons License 2003.11.20 0 0 219
haverokkal múltkor lementünk discora és volt egy zenekar :D olyan műsort csináltak, gurultunk a röhögéstől :D különösen a gitáros héró ahogy előadta magát a 0 tudásával, esküszöm megvan az új uhrin benedek, ja 4.én megakarják ismételni :D
GanXstaZolee Creative Commons License 2002.11.12 0 0 218
2 hete szombaton én is megnéztema mammut2 féle fenti diszkot :) jo kis rock&roll party volt :) a whisky kolájuk fenomenálisan yo, mondjuk az ára sem gyenge :)))))
Előzmény: kheiron (217)
kheiron Creative Commons License 2002.10.20 0 0 217
Most szombaton volt a Kaméleonban (a Mammut II-ben) egy Rákász disco, volt Szergej is, és valami olyasféle hangzott el, hogy szombatonként lesz is...
Mondjuk a társaság jó része tök ismeretlen volt, de azért egy-két régi arcot jó volt látni :-)

Üdv
Kheirón

Előzmény: Mash75 (216)
Mash75 Creative Commons License 2002.03.08 0 0 216
Mizujs a Sotén?
jo_lenne_tudni Creative Commons License 1999.09.13 0 0 215
Multkor, mikor zarva volt a Var, atmentunk a SOTEra, korbenezunk, iszunk egyet.
A felhozatal ketseg kivul jobb volt, mint a Var szokott lenni, am a bufe.

Sehol egy egyenruci, azt sem tudtam ki dolgozik. Mindenki csjaszkalt ott ki/be.
Masreszrol vagy "fel orat" vartam arr, hogy a sorcsaplonal allva sorra keruljek. Akkor is el kellettt magyaraznom, hogy mi az a "laza", majd vagy ket percig nyitotta a gyerek a uveg bort (mertem mar egy ido utan). A korso sort is csak haromnegyedig csapolta (nem habzott). A csucs az volt, hogy nem akartam egyaltalan borravalot adni, es ekkor derult ki, hogy nem tud visszaadni, mert nincs aproja. Ameddig tudta visszadta, persze az en karomra, es nem a klubera. Azert ilyen nincs a Varban!!!

Planney Creative Commons License 1999.09.13 0 0 214
Kheirón,

Bocs, csak most olvastam a privát leveledet. Vedd semmisnek az előző kérdésemet! Köszi a tájékoztatást.

Deejee,
Tessék elolvasni az adataimat! A Vengaboysról áttértem arra a számra. :)
De lehet ám attól Vengáékat is nyomni, nem fogok megharagudni. :-))) Főleg ha a We're going to Ibiza...

Planney

Planney Creative Commons License 1999.09.13 0 0 213
Félig meddig off:
Kheirón, nem tudod, mikor kezdődnek a Rezső bulik? Itt már nagyon tűkön ülünk.

Planney

Planney Creative Commons License 1999.09.13 0 0 212
Bocs fiúk, lányok, nem tudtam szombaton menni a SOTÉ-re, pedig eredetileg nagyon akartam. Az előző napi VárKlubozás naggggyon-nagggyon betett. :-(

Legközelebb bepótoljuk. Addig is írok majd a nyári debreceni élményeimről. Előzetesként csak annyit, hogy kedves deejee, baromira igazad volt a debreceni lányok szépségét illetően. :)

Planney

kheiron Creative Commons License 1999.09.11 0 0 211
Nem tudom, megyek-e ma este, de azért írtok valamilyen találkozóhelyet+időpontot?
Sorry, de személyesen csak Planney-t ismerem, meg persze deejee99-et (bár ő engem nem)

Üdv
Kheirón

deejee99 Creative Commons License 1999.09.11 0 0 210
Gyertek...

"mégélamélabéla" !!!

A " Cicaszemet " is hozd ám magaddal !

Planney Creative Commons License 1999.09.07 0 0 209
Na előhozom már ezt a topicot is...
A SOTE-re járkálókkal örömmel tudatom, hogy kémeim jelentése szerint Béla visszatért külföldről, s már ott deejay-skedik a SOTÉ-n. Szombaton lehet, hogy megnézem. :-)

Planney

Planney Creative Commons License 1999.08.10 0 0 208
Üdvözlet az összes SOTÉ-re járkálónak!!!

Először is nagyon sajnálom, hogy ez a topic ennyire elhanyagolódott az utóbbi időben, de sajnos Debrecenben tartózkodtam, vagyis inkább unatkoztam, ahol nem volt lehetőségem szörfözésre. Nade jobb később mint soha alapon beszámolok a két SOTE kalandról, ami innen kimaradt, s amiről Pipu bácsi csak igen felületes beszámolót adott.

SOTE-Kaland #1

A debreceni unalom már odáig fokozódott, hogy gondoltam egyet, s baráti társaságommal, nővéremmel valamint kedvenc DJ-nkkel egyeztetve felruccantam egy szombati este Budapestre, nem törődve mindazzal, hogy nincs hol aludnunk, s hogy a reggel 6-os vonattal kell visszazötykölődnünk. Persze SmartAss hatalmas rábeszélő hadjáratot inditott annak érdekében, aludjak az ő házában, meg vigyázzak a házra, mig ő vitorlástalin van, de nem mertem vállalni a kockázatot. :-) Ezúton is köszönöm neki megtisztelő felajánlását.
A buli baromi jól sikerült, főként annak köszönhetően, hogy a DJ. King személyesen gondoskodott a remek zenékről. Abszolút mindent megkaptunk tőle amit kértünk, köszönjük szépen. A lányok is köszönik mind a zenéket, mind a sok szép dicséretet amit kaptak. Végre sikerült debreceni lányt is a SOTÉ-re vinnem. :-) Ez is jó történet: a SOTÉ-n mindig van egy lista, amin vezetik, hogy ki mit kér. Amig hozzá nem nyúltam, addig az egy csodaszépen vezetett lista volt. :-) Beirtam, hogy "Real McCoy: It's on you -> Ezt Planney kéri". Szegény rendezősrác nagyon elkeseredett képet vágott, sokáig nézegette a listát, hogy hogy lehetett igy elronditani, de "megvigasztaltam", hogy a Béla tudni fogja majd ki a Planney. :-))) Igy is lett, 5 percen belül már ment is a egyik kedvenc számom.
A buli csúcs volt, minden fáradságot megért (reggel 1/2 10-re értünk vissza Debrecenbe).
Ezeken az oldalakon belül kell megdicsérnem a SOTE-Klub pultosait is tisztességes magatartásukért, ugyanis vettem valami löttyöt, 2000-essel fizettem, mondtam, hogy a többi borravaló, a pultos srác pedig visszaszólt, hogy sok lesz az borravalónak (kb. egy 1000-es). Én ugyanis azt hittem, ezrest adtam neki, de ő figyelmeztetett. Ez nagyon becsületes magatartás volt a SOTÉ-sek részéről, más helyeken simán zsebrevágták volna a pénzt. Dicséret!!!

SOTE-Kaland #2

Sajnos Rákász úr külföldön tartózkodott/ik, igy helyettes DJ volt, a buli igy is remek volt, de mégis másról maradt ez az este nekem emlékezetes. :-)))) Ekkora "inzultusban" még sosem volt részem egy buli alatt sem, pedig nem vagyok kezdő a szakmában. Kezdődött ugyanis az egész onnan, hogy telehold volt. Ecseteljem a telehold nőkre gyakorolt hatását? ;-) Nekem és a baráti körömnek mindenesetre van rá egy teóriája, ami persze hülyeség, de a gyakorlatban általában nagyon bejön. :) Na nem szépitem: zsonganak ilyenkor, ilyenkor mindig jobb kedvvel megyek én is partizni.
Mit mondjak, baromira bejött azon az estén. Én hülye természetesen ekkor megyek hölgytársasággal bulizni, ilyenkor viszek semmipénzt magammal, na mindegy, tanultam a dologból. A Klubba belépve azonnal érződött a telehold jótékony hatása: 18-20-as lánykák kihivó pillantásai, tudjátok, olyan "nem bánnám, ha leszólitanál" arckifejezések, nem részletezem, biztos ismeritek.
Ez még nem is volt elég, bent a táncteremben szabályszerű "támadás" ért. Ezt se szépitem: egy lány, teljesen félreérthetetlen módon kétszer is megmarkolászta a hátsó felemet. Csak lestem mint Pisti a moziban, hogy a SOTE-Klubba vagy valami nighclubba jöttem? ;-) Ilyen inzultus még sosem ért, egyetlen szórakozóhelyen sem. Sajnos mint emlitettem hölgytársasággal voltam, ráadásul semmi pénzzel, ami viszont nagyobb baj volt, hogy nem igazán tetszett a lány se fejre. Én már csak ilyen válogatós vagyok. Meg amúgy sem vagyok én ojjjjan... :)))))) Mindenesetre a próbálkozása méltányolandó cselekedet volt. :) Egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem egy rossz hely a kedvenc szórakozóhelyem...

Na hirtelen ennyit, most hétvégén lehet, hogy megint megyek,
akkor újabb beszámolók...

Planney

Pipu Bácsi Creative Commons License 1999.07.21 0 0 207
Hi everybodri!

A szombati party fantasztikusra sikeredett. Azt hittem, hogy mindenki a Balaton mellett lógatja a ...-t. Ezzel ellentétben egy jó átlagos tömeg jött össze. De nem is ez számít, hanem az összetétele! Tapasztalati korrelációt vélek felfedezni a közvetlen társaságom és a klub vendégeinek színvonala között. Mindegyik szuper volt.
Meglett Planney is. Ez úton sajnáltatja CatEye-t, hogy kimaradt belőle, mely sajnálathoz én is csatlakozok.
Kedvenc Deejee-nk is igen jól érezte magát, amit észre is lehetett venni a zenékben. Itt szeretném megköszönni neki és Szergejnek, hogy igen gyorsan behajintotta a kért számokat.
Mindenkinek kellemes nyaralást!
PB

Pipu Bácsi Creative Commons License 1999.07.21 0 0 206
Hi everybodri!

A szombati party fantasztikusra sikeredett. Azt hittem, hogy mindenki a Balaton mellett lógatja a ...-t. Ezzel ellentétben egy jó átlagos tömeg jött össze. De nem is ez számít, hanem az összetétele! Tapasztalati korrelációt vélek felfedezni a közvetlen társaságom és a klub vendégeinek színvonala között. Mindegyik szuper volt.
Meglett Planney is. Ez úton sajnáltatja CatEye-t, hogy kimaradt belőle, mely sajnálathoz én is csatlakozok.
Kedvenc Deejee-nk is igen jól érezte magát, amit észre is lehetett venni a zenékben. Itt szeretném megköszönni neki és Szergejnek, hogy igen gyorsan behajintotta a kért számokat.
Mindenkinek kellemes nyaralást!
PB

Pipu Bácsi Creative Commons License 1999.07.08 0 0 205
Hova tünt Planney ?
X polgártárs Creative Commons License 1999.07.01 0 0 204
off
jeegynullas polgártárs,
a légióban nem, úgyhogy nézz be!
xpt
on (bocsesz)
Előzmény: jeegynullas (203)
jeegynullas Creative Commons License 1999.07.01 0 0 203
Gyerekek, akkor most reggel 10-ig a tanc, moka, kacagas is szunetel a SOTE-n a sztrajk alatt?
Planney Creative Commons License 1999.06.29 0 0 202
Na majd legközelebb csak sikerül... Kheirónnal is jól elkerültük egymást.

Planney

Előzmény: Fishtax (201)
Fishtax Creative Commons License 1999.06.29 0 0 201
Na, jó, azt mondta: "-Ebben a nagy kavarásban a Törzsasztalos találkozó lemaradt, akkor most..." - vagy valami ilyesmi!
:-)
Erre én odamentem hozzá, hogy megkérdezzem, van-e még vki, mire intett, hogy maradjak a pult mellett.
Egy darabig maradtam-
:-)
Még biztosan előfordulok a nyáron, majd értekezem a topickal!

Üdv:
Fishtax

Előzmény: Planney (200)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!