A koreai írásmód a leglogikusabbnak mondható írás, a jelei a hangok hangképzésének helyét és módját is jelölik. Ez már azért is rendkívüli, mert a fonológia tudományát valójában csak a 20. században dolgozták ki, míg a koreai írást a 15. században alkották meg. További érdekessége még a koreai nyelv írásának, hogy a betűírást szótagírással elegyíti.
Nem olyan régen én hindi nyelven tanultam. A hindit a szanszkrit eredetű dévanégari ábécével írják. Ezt is mondhatnánk a leglogikusabb ábécének, elsősorban a betűk sorba rakása miatt.
Úgy épül fel az ábécé, hogy az elején vannak a magánhangzók (a, á, i, í, u, ú, ř, é, e, o, â), aztán a mássalhangzók (igazából szótagok, de nem bonyolódok bele), méghozzá úgy, hogy a képzés helye szerint hátulról előre haladva sorba rakva (gutturális -> palatális -> retroflex -> dentális -> labiális -> hehezet). A sorokon belül is megvan egy rangsor, mégpedig a következő: zöngétlen -> zöngétlen hehezetes -> zöngés -> zöngés hehezetes -> nazális.
Hogy kicsit érthetőbb legyen, íme az ábécé:
k, kh, g, gh, ŋ č, čh, dž, džh, ñ ṭ, ṭh, ḍ, ḍh, ṇ (ezek a magyarban nincsenek, a nyelvet hátrébb kell húzni és úgy ejteni) t, th, d, dh, n p, ph, b, bh, m y, r, l, v š, ṣ, s (az ṣ ugyanolyan kakuminális, hátulképzett hang, mint feljebb a ṭ, ḍ, ṇ stb. ). h
Nem a nemzetközi jelölést használtam, mert lusta voltam keresgélni. Nagyjából kiolvashatóak a hangok. :-) Az írásmód kissé kacifántos, mert a mássalhangzókhoz hozzákötik a magánhangzókat, mint valami mellékjel. Néha a mássalhangzó után ejtett magánhangzót a mássalhangzó elé írják (rövid i hangot), szóval vicces.
Példaszöveg kedvcsinálónak:
देवनागरी एक लिपि है जिसमें अनेक भारतीय भाषाएँ तथा कुछ विदेशी भाषाएं लिखीं जाती हैं। संस्कृत, पालि, हिन्दी, मराठी, कोंकणी, सिन्धी, कश्मीरी, नेपाली, तामाङ भाषा, गढ़वाली, बोडो, अंगिका, मगही, भोजपुरी, मैथिली, संथाली आदि भाषाएँ देवनागरी में लिखी जाती हैं। इसके अतिरिक्त कुछ स्थितियों में गुजराती, पंजाबी, बिष्णुपुरिया मणिपुरी, रोमानी और उर्दू भाषाएं भी देवनागरी में लिखी जाती हैं।
Hm... lehet, hogy mégsem ez a legegyszerűbb ábécé, ahogy az ősi szanszkritok tartották? :-) Mindenesetre a betűk sorboarendezése figyelemreméltó, főleg, hogy vagy 2000 éve alkották meg a rendszert.
A világ leglogikusabb ábécéje A koreai írásmód a leglogikusabbnak mondható írás, a jelei a hangok hangképzésének helyét és módját is jelölik. Ez már azért is rendkívüli, mert a fonológia tudományát valójában csak a 20. században dolgozták ki, míg a koreai írást a 15. században alkották meg. További érdekessége még a koreai nyelv írásának, hogy a betűírást szótagírással elegyíti.
Péli Péter | 2009. december 14. A hangul, azaz a koreai írásmód sok tekintetben rendkívül különleges. Bár kialakulására hatással volt a kínai írás és kisebb mértékben a föníciaira visszavezethető alfabetikus írás is, valójában teljesen új és egyedülálló írásrendszerről van szó. A hangul ugyanis az egyetlen írás, melynek betűi és betűformái logikus kapcsolatban vannak mind a fonémák (azaz olyan hangok, amelyek megváltoztatják egyes szavak jelentését, pl. hét – hat) hangképzésének helyével, mind a hangképzés módjával.
Tradícionális koreai hangul és hancsa szövegek egy szöuli piacon Nagy Szecsong és a nép nyelve
A hangult a 15. század közepén dolgozták ki koreai tudósok Nagy Szecsong (1397-1450) koreai király megbízásából. Nagy Szecsong igen művelt és humanista uralkodó volt, a koreai történelemben szerepét Mátyás királyéhoz hasonlíthatjuk. Támogatta a tudományokat és a művészeteket, létrehozta a Tudós Tanácsot. Ezt a Tudós Tanácsot bízta meg a hangul írás megalkotásával is, de ő maga is személyesen részt vett benne. Az abban az időben használt kínai írásjelek (hancsa) ugyanis alkalmatlanok voltak a koreai nyelv hangjainak és ragozásának pontos leképezésére. A koreai nyelv agglutináló (azaz ragozó) szigetnyelv – legközelebbi rokona talán a japán lehetne, bár jelenleg nincs elég bizonyíték a nyelvrokonságra. Ezzel szemben a kínai tonális izoláló nyelv (tonális, azaz olyan nyelv, amelyben a hanglejtésnek, intonációnak fontos szerepe van, illetve izoláló, azaz olyan nyelv, amelyben elszigetelt szavakkal, segédszavakkal, szórendi szabályokkal lehet kifejezni a nyelvtani viszonyokat). Mindemellett a hancsa jelek elsajátítása rendkívül időigényes volt az, csak az arisztokrácia engedhette meg magának a luxust, hogy több ezer kínai jelet megtanuljon. A fonetikusságon alapuló hangult azonban pár nap alatt elsajátíthatja bárki.
Az írásalapító Nagy Szecsong szobra (Fotó: Wikimedia) A hangul leírása 1446-ban jelent meg Hunmin Jeongeum, azaz „Helyes hangok az emberek művelésére” címmel, és használata gyorsan el is terjedt a koreai köznép között. Az arisztokrácia tiltakozott az új írás ellen, hiszen megingatta egyeduralmát az információ-kezelés felett, ezért az új írásmódot 1504-ben már be is tiltották. A tiltás azonban nem volt túl hatékony, és még az évszázad vége előtt újra használatban volt a hangul. Sokáig azonban lekicsinylő nevekkel illették az új rendszert, nevezték női írásnak, gyermekírásnak, népi írásnak (eonmun), vagy „egyetlen reggelen megtanulható” írásnak. A mai elnevezés, a hangul annyit jelent, hogy koreai vagy nagyszerű írás, a han szó jelentésétől függően. Először csak 1894-ben vált az ország hivatalos írásává, de mára már szinte teljesen kiszorította a korábbi, kínai jeleken alapuló hancsa írást mindkét Koreában. A hangul felépítése
A hangul a betű- és a szótagírásnak a keveréke. Vannak betűjelei, ezek neve dzsamó (betű-anya), de ezekből a betűkből utána szótagokat alkot egy standard négyzetbe illesztve a szótag betűit. A végeredmény a kínai jelek blokkjaira emlékeztet, de attól első ránézésre könnyen megkülönböztethető, mivel a koreaitól eltérően a kínai jelek nem használják a kört.
A hangul szó két szótagja és dzsamói (Fotó: Wikimedia) A hangulnak alapvetően 24 dzsamója van. Ezek 10 magánhangzót és 14 mássalhangzót jelölnek, de további 27 kettős betű rendelkezik dzsamóval, amelyek visszavezethetők a 24 alapdzsamóra. Korábban még több dzsamó létezett, de ezeket a koreai nyelv hangkészletének változásai miatt ma már nem használják. A hangul szótagjai mássalhangzó (Má) –magánhangzó (Ma)- [(Má)-(Má)] formát vesznek fel. Amikor egy szó magánhangzóval kezdődik, azt kötelezően egy ㅇ jelöli. Ez egyébként – más helyzetben – egy ng hang, ami szó elején mindig néma, hiszen ng hanggal nem kezdődik koreai szótag. Az ezzel a módszerrel képezhető összes szótag száma 19x21x28, azaz 11172, amit azonban a kínai jelek hasonló számával ellentétben nem kell külön megtanulni, hiszen egyenként felismerhető elemekből épülnek fel. A mássalhangzók
A dzsamók alkotóik lenyűgöző nyelvészeti ismeretéről árulkodnak. A mássalhangzók formái jelzik a hangképzés helyét és módját is. Például a t [tʰ] dzsamója ㅌ: itt a felső vonás azt jelzi, hogy zárhangról (plozíváról), azaz olyan hangról van szó, aminek képzése során a légáramlást (nyelvvel, ajakkal) hirtelen megállítjuk a szájüregben. Ugyanez a helyzet a ㄱ g hanggal is. A középső vonás azt jelzi, hogy hehezetes (azaz nagy erővel kifújt, aspirált) hangról van szó: ez a helyzet a h hangnál is: ㅎ. Az alsó vonal azt jelzi, hogy visszahajtott nyelvheggyel kell képezni a hangot (koronálisan), ilyen az ㄴ n hang. Még ennél is nagyszerűbb azonban a mássalhangzók és azok formái közötti összefüggés, ahogy azt az eredeti 1446-os Hunmin Jeongeum magyarázza. A veláris (a nyelv hátuljával és a lágy szájpadlással képzett) hangok alapformája ㄱ a nyelv hátsó részének oldalnézetét szimbolizálja, a bilabiális (mindkét ajak használatával képzett) hangok alapformája ㅁ az ajkak alakját szimbolizálja, és így tovább. A hangképzést ilyen részletesen leíró rendszer nem is létezik még egy, ezzel a tulajdonságával a hangul egyedül áll az ábécék között. Még a 20. században megalkotott nemzetközi fonetikai ábécé (IPA: International Phonetic Alphabet) sem ennyire logikus, mert alapvetően a latin ábécére épül, ami teljesen független a hangok képzési módjától és helyétől. A dzsamókat direkt úgy fejlesztették ki, hogy a koreai nyelv hangjaihoz illeszkedjenek, ezért minden tökéletességük ellenére nem feltétlen ideálisak más nyelvek hangjainak a jelölésére. Nem különbözteti meg például a hasonlóképpen képzett mássalhangzó párokat, mint a k/g, p/b, cs/dzs, vagy az l/r. A magánhangzók
A magánhangzókat is a képzésük helye alapján alkották meg kombinálva azt a jin-jang elvével. A magánhangzók azonban többet változtak a több mint 500 évvel ezelőtti megalkotásuk óta, mint a mássalhangzók, és mára már nem mindig fejezik ki hűen, hogy elöl vagy hátul képzettek, és hogy nyíltak vagy zártak. A vízszintes vonalak a földet szimbolizálják, a pontok a napot, azaz a menyboltot, míg a függőleges vonalak az e kettőt összekötő embert. A tíz alapmagánhangzóból három hátul képzett és vízszintes (például ㅜ u), három elöl képzett és függőleges orientáltságú (példáulㅏ a), míg a maradék négy jotacizmus, azaz jésítéssel képzett hang, amit a kis kiegészítő megkettőzésével képeznek (példáulㅑ ja). Ezeken kívül még további 11 diftongus, azaz kettős magánhangzó is van a dzsamók között, melyeket a fentebbiek kombinációjából lehet létrehozni. A hangul kapcsolata más írásmódokkal
A hangul blokkjai egyértelműen a kínai írásmód jeleihez hasonlítanak, még a jelek vonalainak rajzolási iránya is a kínai kalligráfia szabályait követik. Bár a koreai írás a 20. században átvette az európai írásirányt és mondatjeleket, de a blokkosítás helyetti teljes lineáris (balról jobbra folyamatosan írott) változatának elterjesztése sikertelen maradt, a többszöri próbálkozások ellenére is. Így a hangul szótagok a mai napig a látás vízszintes és függőleges dimenzióját egyaránt használják, továbbá egyszerre számítanak vizuális és akusztikai jeleknek.
A Phagspa betűk [k, t, p, s, l] (felül), és a Hangul változataik, g, t, b, j, l [k, t, p, ts, l] (lent). A Phagspa w, v, f betűk a [h] változatai, míg a hangul w, v, f a [p] és egy kör hozzáadásával képződnek (Fotó: Wikimedia) Geri Ledyard, a Columbia Egyetem professzora szerint a hangul öt dzsamója a mongol phagsz-pa ábécé (Drogön Chögyal Phagpa tibeti szerzetes által 1268-ban kidolgozott ábécé) betűire vezethető vissza, és további három képzése a phagsz-pa képzési logikájára hasonlít. Ledyard elméletével azonban a nyelvészek többsége nem ért egyet. Mindenesetre a hangul teljesen különbözik a kínai és a föníciai írás hagyományának világától is, helyette saját logikát teremt. A koreai Hangul Társaság igyekszik terjeszteni is ezt a mindenféleképpen zseniálisnak mondható írást. 2009-ben az első nyelv, az ausztronéz cia-cia nyelvet beszélő 80 ezres indonéz Bau-bau város jelezte is, hogy a latin betűk helyett áttér a hangul használatára.
