Egy érdekes megtörtént eset. A német hadifogoly szökevényekről ritkán hallani, filmek is csak az angolokról vagy Iván Ivanovicsról készült jóformán.
Franz von Werra Luftwaffe-pilóta 1940 szeptemberében sérült gépével szállt le egy angol szántóföldön. Hamarosan fogságba esett. A következő hónapokban háromszor próbált meg kereket oldani, de minden alkalommal elfogták. 1941 januárjában Angliából Kanadába szállították számos német hadifogolytársával együtt. Von Werra nem adta fel. Egy Montreal felé tartó börtönvonat ablakán ugrott ki többedmagával együtt január 21-én. Céljuk az volt, hogy eljussanak az akkor semleges Egyesült Államok területére. Ez egyedül a fagyos Szent Lőrinc-folyót átúszó Von Werrának sikerült, a többieket még Kanadában elcsípték.
Az Egyesült Államokban kapcsolatba lépett a német diplomáciával, és a kiadatás elől az ő segítségükkel Mexikóba távozott. Majd Brazília, Spanyolország és Olaszország érintésével április közepén érkezett Berlinbe.
Erdélyben jártam a napokban és sok érdekes világhúborús, magyar történetet hallottam az öregektől.
Az egyik alcsíki falucskában, Kotormányban, pontosabban a falu fölött, a domboldalon van egy vaskereszt ( a honlapomon is látható évek óta, http://kazika.try.hu , Erdély mappa) amelynek most tudtam meg a történetét. A frontos szovjet fogságba esett egy falubeli székely baka, akit elvittek keletre, de megszökött. Román területen újra elfogták és visszavitték a Szu-ba. Adandó alkalommal újra megszökött, s másodszor már haza is ért. Megfogadta, ha sikeresen hazaér állít egy keresztet a falu határában. Betartotta igéretét. "Természetesen" semmilyen felirat nincs rajta, akárcsak az egykori temesvári fogolytábor helyén felállított emlékművön sem, amely a város határában, az út szélén, a kukoricásban található, az aradi út mellett. Fél délelőtt kerestük, még a helyi RMDSZ se tudta merre van... a románok nem engedték a kereszt elhelyezését az emlékművön, tudtommal visszavitték Szegedre, s az ottani temetőben helyezték el.
Oral history, írott dokumentumom nincs róla, de érdekes történet.
A taganrogi szovjet fogolytáborból egy magyar ejtőernyős - a közlő nevet is mondott - sikeresen megszökött. Valahol Ukrajnában elfogták. Két hónappal később vitték vissza a vissza a táborba. Nagyon le volt fogyva (nyilván előtte se volt kihízva, de egy bujkálónak igencsak nehéz volt kaját szerezni). Büntetésül sötétverembe zárták, egy betonozott lyukba, ahol még ágy sem volt. A büntetést állítólag túlélte, arról nincs info. hogy hazakerült-e a fogságból.
Az oroszok bárkit befogtak, apám 13 éves falusi fiú volt, s a nagyapjával elvitték őket a lovas szekerükkel együtt lőszert szállítani. Nem kérdeztek azok semmit, parancsoltak. Első este lóval együtt meg tudtak volna lépni, de dédnagyapám bízott benne, hogy ígéretüknek megfelelően eleresztik az oroszok. Egyre szigorúbb lett az őrzés, s egyre távolabb kerültek otthonról, így a második éjjel otthagyták a szekeret, lovakat, örültek, hogy a bőrüket menteni tudták. Aztán a vasúti töltésen, meg a mezei utakon szépen hazaballagtak.
Aktív lakatosként nem volt gond kijönni a lezárt vagonból,a hazajutás se volt nagy gond,ők mindjárt csepel határában leléptek.Az eset után pár napig a padláson lakott hátha megint jönnek érte, de nem így történt. Ja és nagyapámnak nem volt német neve,ezek szerint nemcsak a svábokat vitték.
Az én nsgyapámat is vitték malenkij robotra csepelről, de az első adandó alkalommal lelépett a vonatról a szomszédjával együtt.Ő nem volt katona mert a hadiiparban nélkülözhetetlen munkát végzett, a Weiss Manféd gyárban volt beállító lakatos a 20 milis gépáyúlövedékeket gyártó gépsoron.
Az egyik nagyapám hadegysége Győr környékén oszlott el 1945 áprilisának első napjaiban. A katonák úgy döntöttek, hazamennek. Nagyapám is nekivágott, és belegyalogolt egy orosz járőr karjaibe. Két évvel később jött vissza Kijev mellől.
A másik nagyapám civil volt, Cegléden, a vasútállomáson kóborolt, amikor az oroszok elkezdték összefogdosni az embereket, kiegészítendő a hadifogoly-szállítmány veszteségeit. Nagyapámat is elfogták. Aznap Cegléd mellett, egy karámban éjszakáztak. Nagyapám meglépett. A többieket elvitték hadifogságba, vagy malenkij robotra.
Világháború, Budapest, 44 december, a Dunába lövetések. Őt is odaállították, mint huszonéves fiút, a rakpartra, a levetett cipői mellé. A sortűz eldördült, neki csak a lábát találták el. Ösztönösen,vagy sem, de belerogyott a vízbe, bár a sérülés miatt nem kellett volna - hadd higgyék, hogy agyonlőtték. Lent a vízben, vérző lábbal próbált arrébb úszni, a sodrás segített, először a közeli híd lábáig vergődött, aztán tovább, a jeges vízben a pesti oldalra. Valahogy odaért, kievickélt, akik észrevették ott, hála istennek segítették bújdokolni. Túlélte a háborút.
Később, a 60-as, 70-es években országosan ismert szeméyiség lett (nem politikusként); de mivel a megmenekülése történetét apámnak egy büfében, magánbeszélgetésben mondta el, nincs jogom, hogy megnevezzem.
Saját gyűjtés, "oral history". Mester István 18 évesen jelentkezett a Honvédségbe, önkéntesként került az elit alakulatnak számító 1. pc. hadosztályhoz. Végigcsinálta a Don-kanyart, majd a maradékkal hazakerült átszervezésre. Legközelebb Kárpátalján vetették be alakulatát, s visszavonulás közben M.I. fogságba került, de megszökött. A felrobbantott Tisza-híd roncsain télvíz idején sikeresen hazatért. Az '50-es években hétszer vitte el az AVO, mint fasisztát, mert ki más jelentkezhetett önkéntesként a frontra, ráadásul még meg is szökött a baráti szovjet elvtársaktól...
Közismert, hogy a német fegyverletétel után a keleti front csapatai (németek, magyarok, horvátok, keleti segédcsapatok) igyekeztek elszakadni a Vörös Hadseregtől és nyugati fogságba esni. Volt akinek sikerült, másnak nem, a legpechesebbeket pedig átadták az oroszoknak.
Kevesebben tudják, hogy voltak akik Ukrajnában, a belorusz mocsarakban maradtak le a csapataiktól, vagy megszökteg a fogságból és sok hónapos, néha éves vándorlás után, egyedül, vagy kisebb-nagyobb csapatokban törtek nyugat felé, általában fegyverrel a kézben, harcolva az NKVD, majd a Kárpátok szorosaiban a csehszlovákokkal. A rettenthetetleneket mély hallgatás vette körül, ha néha megemlítették őket, akkor fasiszta rablóbandák jelző alatt adtak hírt róluk, pedig többségük becsületes katona volt. Gondoltam ebben a topicban nekik állíthatnánk emléket, összegyűjthetnénk a történeteket.
