Ha valakinek van kedve beleásni magát ebbe a -számomra nagyon nehéz- tudományba, az tartson velem 8 napig.
Utána vizsgáznom kell. De a tanulás egyedül nem fog menni.
Nem, nem szakértő. Az én területem inkább az ősmagyar és ómagyar kor. (Az ugor nyelvek szétválásától a középmagyar korig). A finnugor alapnyelvi állapotban, mitöbb, az uráli alapnyelvi állapotban annyira nem vagyok otthon, csak hát valamikor tanultam.
Lyle Campbell elsősorban az amerikai őshonos nyelvek kutatója. Igen, foglalkozott finnugrisztikával is, de ott nem tartanám mérvadónak.
Ez a kettő, amit pont említesz (past perfect *-mè [ Hung meg- ]; negative verb *e- [Hung á, el- ]), de főleg az első külön meglep, nem tudom hogy mennyire többségi vélemény (szerintem inkább nem lesz az). Főleg, mondom a meg esetében, ami ugye eredetileg főnévi eredetű... hogyan lesz a puszta időjelből egy főnévi tő?). De a múlttal is: -ből a magyarban sz lett, nem t.
Mivel a fent említettek igen alapvető "hibák", én inkább arra gondolok, hogy ez egy "anonim" internetes szerző _megjegyzései_ (okoskodásai) Lyle Campbell könyvéhez (és nem kivonatai/jegyzetei könyvéből!).
Több helyen olvastam, hogy a *-k vagy *-kV a kettesszám jele, a többesszámé pedig *-j és *-t. Vajon a magyarban a többesszám -k jele az előbbiből lett, vagy a -t-ből, vagy valami más? És az -i a -j-ből?
Másik kérdésem, hogy eszerinta befejezett múlt *-mé (acute grave, nem tudom, mit jelöl) , és ebből lenne származtatható a magyar meg- igekötő, a tagadó *e- pedig tovább élne az á, el- magyar morfémákban.
Namost tudtommal a magyar igekötők névutókból lettek, meg<mögé . Részemről az el- is meglehetősen közvetlen térbeli konnotációval rendelkezik, azért nem kicsit lepne meg, ha az elsődleges az elvont jelentés lenne... Az á meg leginkább egy teljesen általános indulatszócskának tűnik. Mennyire reálisak ezek? A hivatkozást valóban nem néztem meg (Historical Linguistics, an introduction, pg 250 by Lyle Cambell.)
Magyar Nyelvtörténet (Kis Jenő - Pusztai Ferenc szerk.) - Osiris Kiadó - Budapest, 2003
Ősmagyar kor
Mondattörténet 251-267. oldal
Ez a Kr. e./u. 1000 közötti kb. 2000 évet öleli föl. A megcéloztad időszak még ez előtt volt majd ugyanennyi idővel. Gyanítom, hogy az ennél korábbi időszak mondattani ismereteiről szélesebb körben terjesztett szakirodalom nem jelent meg, így erről csak egy szakember tudna mesélni nekünk.
Az egy erős állítás, hogy minden itt kezdődött. Pontosabb kiindulási alapfeltevés, hogy minden mindig folytatódott egy icuri-picuri, de folytonos kis változással. Még az emberi beszéd kialakulásának mikéntje is homályos és nagyon vázlatos, pedig valahol ott lehetne elkezdeni. De az is valami másfajta kommunikációnak a folytatása, egyéb hatásoknak a fejleménye.
De mindettől függetlenül teljes nyugalommal beszélgethetünk a feltételezett alapnyelv feltételezett mondattani sajátosságairól.
