A világban kialakult a közkincs és a magántulajdon fogalma, elkülönülése. Szabad országban szabadon járhatunk az utcákon, tereken, le nem zárt erdőkben, használhatjuk a közkincset, de vissza természetesen nem élhetünk vele, és nem tehetjük magunkévá. Más házába, lakásába, magántulajdonába viszont nem mehetünk be, elfogadjuk, hogy ha valaki megnyitja magánmúzeumát, ott belépődíjat szedhet.
Az irodalom, a képzőművészet, a zene, általában a szellemi javak hasonlóan vagy magántulajdont képeznek, vagy a közkincs részei. Az internet az emberiség történelmében egyedülálló lehetőséget teremtett a szellemi szabadságra, arra, hogy a szellemi közkincs tényleg hozzáférhető legyen. Ugyanakkor nem alakult ki az a rendszer, ami a fizikai környezetünkben: van a közterület, ahol szabadon élhetünk, mozoghatunk, amíg vissza nem élünk azzal, és van a magántulajdon, amit véd a tulajdonosa, és ehhez támogatást kap a rendőrségtől és a jogrendszertől.
Országgyűlési és úniós képviselőink történelmi lehetőséget hagynak ki, és történelmi kötelességüket mulasztják, amikor nem gondoskodnak a szellemi közkincshez való szabad hozzáférésről, és a szellemi közkincs szabad gyarapításának lehetőségéről. Nem hozzák meg az ehhez szükséges törvényeket, alárendelik a magántulajdonosok - egyébként jogos - érdekeit a köztulajdon szabadságának.
Legyen joga mindenkinek szellemi magánvagyont alkotni, pénzt kérni az alkotásáért, és kitiltani a tartalom használatából azt, aki nem fizeti meg a megalkudott árat. Legyen meg ennek a jogi, technikai és etikai háttere, de meg kell tartani a fontossági sorrendet: a szellemi szabadság elsőbbségét. Járhassak szabadon az utcán, amíg viselkedésemmel nem korlátozom mások szabadságát és jogait, de olyan magénvagyonok védelme, amelyekből nem akarok részesülni, ne korlátozhassa a szabad mozgásomat a szellemi közterületen.
Kíváncsi vagyok, van-e valaki rajtam kívül, aki úgy gondolja, fontos tennivalóink lennének ezen a téren.
Tényleg nem kötözködés, mert továbbra is értékelem, amit írtál, csak arra az árnyalatnyi eltérésre hívtam volna fel a figyelmet - szándékom szerint megerősítve a mondandódat -, hogy ami "közkincs", az inkább közös szellemi ÉRTÉKET jelent. Az általad hiányolt hozzáférések tárgyai pedig hétköznapibb minőségű szellemi termékek, mondhatni: hivatali közlemények.
Mondok példát. Közkincs egy kiemelkedően szép vers, novella vagy egy fontos felfedezés. Egyéb információkat csak "közzé tesznek", ahogy később írtad.
Nem hiábavaló gondolatok, de kissé aggályos a szóhasználat. A "kincs" szó minden értékek legmagasabb fokát jelölné, amit azért pl. egy törvény szövegéről nem állítanék. Ha meg valami "közkincs", akkor az már egyfajta szabadság eredménye.
A szabadságnak talán éppen abban kell jelentkeznie, hogy mindenki maga dönti el, miben vállal közösséget a többiekkel, és mit tart értéknek vagy kincsnek.
És azt, hogy mit kell tudnia a láthatósági ruhámnak?
Ezek az információk ha hozzáférhetők, akkor csak adatszivárogtatás, vagy egyéni jófejség következtében férhetők hozzá, nem azért, mert egy elfogadható rendszer felé haladunk.
Nem tekintem szabadon hozzáférhetőnek azt sem, ha az információ bár látható, de használhatóságát szándékosan, műszaki eszközökkel akadályozzák.
Nem közkincs. Például ha szeretnél szabályosan kerékpározni, az autódban szeretnél a szabálynak megfelelő fényvisszaverő mellényt tartani, megtudhatod, hogy az milyen? Meg, pénzért.
Fényvisszaverő mellény (ruházat): az MSZ EN 471:2003. számú szabványban meghatározott követelményeknek megfelelő mellény vagy ruházat.
A törvény (most tekintsünk el attól, hogy a kresz érthetetlen okból, de nem törvény) előír valamit, de hogy mit, azt csak pénzért, a hivatalba elzarándokolva tudhatod meg.
Ugyanígy, jogszabályi kötelezettsége van a vállalkozásoknak, hogy a termékeiket VTSZ kódok alapján jelöljék, nos nyilvános a VTSZ jegyzék? Nem, az egyetlen kiadvány a KSH jogtulajdona, pénzért árulja, ha adattáblát szeretnél építeni belőle (hogy használd, eleget tegyél kötelezettségednek), meg kell vásárolnod a kódok listáját.
Ehhez hasonlóan nagyon sok olyan dolog van, amit előírnak, de ha tényleg tudni akarnád, hogy mit várnak el tőled, azért sokat kellene fizetni.
Igen, közkincs. Arra vonatkoztatva nincs az alkotónak semmilyen szabadalmi vagy védettségi joga.
Ha nem lenne közkincs, nem lehetne elvárni az emberektől, hogy betartsák a törvényeket. De mivel közkincs, ezért a törvény nem ismerése nem mentesít senkit...
Szerinted közkincs-e például egy állam jog- és szabályrendszere? Megismerheted-e szabadon, hogy mi minden előírásnak kell megfelelned, miközben leélsz egy életet?
Remélem, neked van igazad, és tényleg nincs veszélyben az emberiség egyik legnagyobb és legfontosabb történelmi lehetősége, a valódi szellemi szabadság, a digitális közkincshez való szabad, zaklatás nélküli, korlátlan hozzájutás szabadsága.
Azt szeretném, ha a lakatok ugyanúgy, mint a ruhaboltoknál, a boltra kerülnének, az őrök ott őriznék, hogy fizetés nélkül ne hozhass el árut, és nem az utcán állítanának meg lépten-nyomon, hogy megmotozzanak.
Miért nem lehet például letölteni a közszolgálati rádió műsorait?
Ez a jog megvan, nyitott kapukat döngetsz. Amit szeretnél, levédetheted, ha nem szabdalomként vagy találmányként, akkor pl önkntes műnyilvántartásba veheted.
Az általános iskolai oktatás jobbára az állam kezében van, az állam írja elő a nemzeti tantervet, és - sajnos - úgy tűnik, a tankönyvkiadást is visszaállamosítják.
Úgy gondolom, vannak remek tankönyvkiadók, akiknek a könyveiért érdemes fizetni. De úgy is gondolom, hogy egy jó minőségű alap-tankönyvkészlet minden állampolgárnak alanyi jogon járhatna. Az állam megfizeti az elkészítését, és attól kezdve azok a könyvek szabadon, korlátlanul letölthetők. Vajon így van ez? És ha nem, miért nem?
"Legyen a zene mindenkié" - javasolta az a Kodály Zoltán, akit saját országában többnyire már csak buszmegálló-névként, mint körönd ismernek.
"Ez a zene speciel az enyém, fizess érte, ha hallgatni akarod" - ez símán belefér a világképembe. De csak úgy, hogy a fizetős tartalom tulajdonosa nem korlátozhatja a mozgásomat a digitális közterületen. Ha nem fizetek, akadályozza meg saját portékájának jogosulatlan használatát, de ne akadályozhasson a közkincshez való hozzáférésben. Akinek megvédenivalója van, védje a boltját és a termékét, szedjen belépődíjat, árulja az áruját, de ne állja el az utcát, a közterületet.
A világban kialakult a közkincs és a magántulajdon fogalma, elkülönülése. Szabad országban szabadon járhatunk az utcákon, tereken, le nem zárt erdőkben, használhatjuk a közkincset, de vissza természetesen nem élhetünk vele, és nem tehetjük magunkévá. Más házába, lakásába, magántulajdonába viszont nem mehetünk be, elfogadjuk, hogy ha valaki megnyitja magánmúzeumát, ott belépődíjat szedhet.
Az irodalom, a képzőművészet, a zene, általában a szellemi javak hasonlóan vagy magántulajdont képeznek, vagy a közkincs részei.
Az internet az emberiség történelmében egyedülálló lehetőséget teremtett a szellemi szabadságra, arra, hogy a szellemi közkincs tényleg hozzáférhető legyen. Ugyanakkor nem alakult ki az a rendszer, ami a fizikai környezetünkben: van a közterület, ahol szabadon élhetünk, mozoghatunk, amíg vissza nem élünk azzal, és van a magántulajdon, amit véd a tulajdonosa, és ehhez támogatást kap a rendőrségtől és a jogrendszertől.
Országgyűlési és úniós képviselőink történelmi lehetőséget hagynak ki, és történelmi kötelességüket mulasztják, amikor nem gondoskodnak a szellemi közkincshez való szabad hozzáférésről, és a szellemi közkincs szabad gyarapításának lehetőségéről, magyarán a szabadság védelméről. Nem hozzák meg az ehhez szükséges törvényeket, alárendelik a magántulajdonosok - egyébként jogos - védelmi érdekeit a köztulajdon szabadságának. Mintha az utcán való szabad mozgást korlátoznák a házfalak és zárt ajtók mögötti értékek védelmében.
Legyen joga mindenkinek szellemi magánvagyont alkotni, pénzt kérni az alkotásáért, és kitiltani a tartalom használatából azt, aki nem fizeti meg a megalkudott árat. Legyen meg ennek a jogi, technikai és etikai háttere, de meg kell tartani a fontossági sorrendet: a szellemi szabadság elsőbbségét. Járhassak szabadon az utcán, amíg viselkedésemmel nem korlátozom mások szabadságát és jogait, de olyan magánvagyonok védelme, amelyekből nem akarok részesülni, ne korlátozhassa a szabad mozgásomat a szellemi közterületen.
Kíváncsi vagyok, van-e valaki rajtam kívül, aki úgy gondolja, fontos tennivalóink lennének ezen a téren.
