Eddig nem tudtam elképzelni, de elképesztő helyzetbe kerültem. Eszemmel tudom, hogy mi lenne a helyes, de nem tudom menni fog-e. Talán ha leírom, megnyugszom és a helyes útra lépek.
Jól írsz, érdekes sztori, szívesen olvasnám hogy miképp alakult a jövő. Szerintem hazajöttél a családodhoz, ez a kis történet meg maradt a kettőtök dolga. Kár hogy nem fórumozol.
Megcsalás az, amit te vagy a feleséged annak éreztek, és furdal miatta a lelkiismeret.
Az én házasságomban a legnagyobb megcsalás pl. az, ha a férjem eltitkol előlem valamit. Aztán ismerek olyan feleséget, aki miheztartásképp annyit mondott a férjének, hogy bízik benne, de ha történik valami, nem szeretné megtudni.
A ti házasságotokat erősítené vagy megingatná, ha elmondanád a nejednek, ami veled történt?
Meg aztán: lehetséges, hogy a feleséged nem veszi észre a megváltozott lelkiállapotodat?
"1. Mindent feladok otthon, csak azért megyek haza, hogy felszámoljam eddigi életemet és jövök ki. Ez rögtön a What if-be torkollott. Mert ha egyedülálló lennék, akkor habozás nélkül megtenném. Nem lenne egyszerű, de kivitelezhető lenne, végül is nem én lennék az első aki a szerelme miatt országot földrészt váltott. De nem ez van és ezt csak úgy nem tehetem meg. Megjegyezte, hogy Ő nem akar egy szétrúgott házasság okozója lenni és nem akarja, hogy ezt tegyem. Mondtam én sem."
Ha ez így fordult meg a fejedben (a pont első része), akkor nekem úgy tűnik neked nem ezzel az amcsi nővel van igazából gondolkodnivalód, hanem a családi életeddel. Nem akarok beleszólni, bár végülis úgyis anonim a fórum, szóval elolvasod, max nincs igazam.
Mellesleg ahogy leírtad, simán rágerjedtél erre a nőre. Megesik. A szerelem azért más. Én is ezerszer gerjedtem rá nőkre, és csak töredékükkel lett valami. Nyílván máshogy lenne, ha jobban csináltam volna, de mindegy is. Ezek nem szerelmek, az viszont tuti.
Erre a helyzetre a jó választ nem tanitják meg egyetlen iskolában sem.
nekem azt mondták, amikor hasonló szituban voltam:
ha gazdag az életútad, amit bejártál, a végén még megbánhatod néhány megtett cselekedeted. A sivár életútat bejárt ember pedig azt bánja meg, amit nem tett meg.
Továbbgondolkodom. A házasság védi a családot . Feleséget körberakni három gyerekkel, majd félrelépni .......ez csalás, igen. Amiben viszont most vagy , az a hormonok játéka . Valakit úgy kívánni, h valójában még nem történt semmi ...isteni érzés. De nem szerelem. A nő független, nem tartozik az érzelmeivel senkinek . Te igen. Ne várj itt se igen, se nem tanácsot . Tedd azt, amit a pillanatban érzel. De tudd,h el fog múlni . Remek férj és apa vagy .....mert ekkora dilemmát okoz ez neked . És biztosan remek szerető ....ha ilyen érzelmekre képes vagy . Szerencsére a távolság nagy , könnyű lesz megnyugodni .
Szerintem először tisztáznod kellene magadban, hgoy tényleg a hölgy fontos-e, vagy pedig 22 év házasság után egyszerűen kell egy kis izgalom, borzongás, kitekintés és ezt az érzést előhozta belőled, hogy messze kerültél a családodtól.
3. Még az is felmerült, hogy akkor ezek után végképp nem keressük egymást, csak ha muszáj. Viszont ez röhejes lenne, mert annyira nem bízunk magunkban, egymásban?
Hát akkor mi legyen? Parancsolni kell magunknak, az érzéseinknek és elfogadni azt, amit lehet. Jó kapcsolatban maradunk, próbálunk "csak" barátként tekinteni a másikra. És azt kérte fejezzük be azt, hogy mondvacsinált okokkal keressük egymást. Néha tényleg röhejes okokkal mentünk be a másikhoz, hogy lelkiismeretünket nyugtassuk, tulajdonképpen dolgunk volt. Ha csak annyit akarunk, hogy "hogy vagy? megiszunk egy kávét?" akkor ezt kérdezzük és ne fussuk a felesleges köröket.
Közben néha megálltunk, nem tagadom sírtunk is. És azt sem, hogy néha izzott a levegő. Az volt az érzésem, hogy ha bármelyikünk elgyengül, akkor követi a másik is. És a hogyan továbbot majd reggel egymás mellett ébredve beszéljük meg. Ha meg tudjuk. De valahogy mind a ketten kitartottunk. Még ha fogtuk is egymás kezét és néha törölgettük egymás könnyeit. Talán sokan nem hiszik.
Jó is túl lenni rajta, óriási megkönnyebbülés. Azt jó érzés tudni, hogy valakinek szimpatikus vagyok. De el kell fogadni, hogy ennyi. Most még nehéz lesz, de talán a távolság segít enyhíteni az érzéseket, viszont kapcsolatban maradhatunk. Nem tudom, hogy mennyi kapcsolatunk lesz, de hát az email-ek skype korában ez nem lehet gond.
Aztán hazakísértem, de csak a kapuig. Persze lehet mondani, hogy most kibírtuk, de holnap is így lesz-e. Így lesz.
Azért a szívem fáj egy kicsit, de meg is könnyebbültem. Azt nem tudom mennyiben megcsalás, hogy egy más hölgy kezét fogva beszélgettünk. Mindenesetre nem lennék megdícsérve, ha kiderülne (még ha nem is volt több), de miért derülne ki? Talán megbocsátható, ha ez a mi titkunk marad. Meg persze a Tiéteké. :)
Köszönöm szépen mindenkinek a hozzászólását! Már az a tény, hogy kibeszéltem magamból, amit gondolok és elolvastam a számomra sok reakciót segített, hogy végiggondoljam az egészet. És persze a döntés az enyém, a miénk. Talán a reakciók nélkül ma végzetes, nehezebben kezelhető helyzetbe navigáltuk volna magunkat.
A lényeg, hogy valamilyen informatikai hacacáré miatt ma délben mindenki haza mehetett. Írtam és ezzel szinte egyszerre kaptam egy sms-t, a lényeg, hogy beszélnünk kellene. És meg is tettük, egy parkban ülve.
Végül is Ő kezdte. Megkérdezte, hogy nincs-e valami mondanivalóm a számára, mert úgy érzi napok óta valamit kerülgetek és lehet, hogy magamtól sosem kezdenék bele. Miközben nemsokára haza megyek. És azért kezdeményez, mert tart tőle, hogy én nem merek. Nagy levegőt véve elmondtam és azt is, hogy alapvetően őrületnek tartom az egészet. Nem lepődött meg egy percre sem, sőt. Egy két könnycsepp is legördült az arcán. Szerinte is nagyon felkavaró a helyzet, de a szívnek nem tudunk parancsolni. Viszont amennyire lehet épp ésszel kellene végig gondolni, amíg nem késő. És akkor megkérdezte, hogy mi legyen. A hogyan tovább kérdése amúgy is bekövetkezne, de talán még jobb most. És megfogta a kezem, és így beszéltük végig a lehetőségeket.
1. Mindent feladok otthon, csak azért megyek haza, hogy felszámoljam eddigi életemet és jövök ki. Ez rögtön a What if-be torkollott. Mert ha egyedülálló lennék, akkor habozás nélkül megtenném. Nem lenne egyszerű, de kivitelezhető lenne, végül is nem én lennék az első aki a szerelme miatt országot földrészt váltott. De nem ez van és ezt csak úgy nem tehetem meg. Megjegyezte, hogy Ő nem akar egy szétrúgott házasság okozója lenni és nem akarja, hogy ezt tegyem. Mondtam én sem.
2. Kihasználjuk ami kevés időnk van együtt. Másnak egy élet jut, nekünk alig pár nap, hét. Mivel érzelmileg sokat jelentene a dolog, nem tudnánk úgy túllépni, mint egy egyéjszakás (páréjszakás) kalandon. Alapvetően egy kaland nem lenne ellenünkre, de amit érzünk egymás iránt nem engedi. Borzasztó lenne, a naptárra nézve kezdeni, befejezni napjainkat, tudva, hogy egyszer letelik az idő. És bár egy-két napot ráhúzhatnék a végén, de az mit oldana meg? Csak tovább tartana a sírás.
22 év házasság alatt sose merült fel egyikőtöknél sem hasonló helyzet? Elméletben "mi lenne ha..." kezdettel sem beszéltetek ilyen szituról?
Szerintem ennyi idő után kéne annyira ismerned magad meg a feleségedet, hogy azért el tudd dönteni egyedül, tök ismeretlen fórumozók tanácsai nélkül is. Ha meg nem, hát ne kockáztass, de aztán mindent mesélj el jó alaposan itthon. Ez utóbbit feltétlenül.
"gondold át, mit érzel a családod ránt. ha szereted őket, akkor inkább ne lépj félre. ha a párod nem is tudná meg, mi történt, TE tudnád, és ez megmételyezné a házaságodat. folyamatosan bűntudatod lenne, nem tudnál őszintén a feleséged szemébe nézni, a házasságod gyorsan tönkremenne."
Felfogás kérdése. Egy szimpla szexuális kapcsolat nem hinném, hogy a világ vége. Nem vagyok olyan, aki ne tudná elviselni, ha az asszony másra is ránézne, max azt várnám el tőle (mint intelligens embertől általában), hogy ne egy félidióta ápolatlan barommal csinálja, ne legyen gyerek belőle.
"Minden az ellen szól, hogy kezdeményezzek bármit is. Családom van. Már a gondolataim miatt is lelkiismeret furdalásom van. Rövidesen hazamegyek. Mit akarok egyáltalán. Sokan talán azt mondanák, hogy ne törődjek vele, töltsek el egy-két feledhetetlen éjszakát és kész. Ez viszont nem lenne jó. Nem akarom csak egy éjszakás kalandnak. Valahogy úgy érzem, nem ezt érdemelné és Ő sem érné be ennyivel. Egy két éjszaka után, szerintem még inkább szenvednék, amikor hazamegyek."
Mit szeretnél akkor?
Mik az alternatívák?
Ha jól értem akár mit csinálsz, akkor is az lesz, hogy nem látod többé. Az egyetlen eset, ahol ennél többről lehet szó, hogy otthagyod a feleséged 3 gyerekkel, és ott maradsz az USA-ban ezzel a nővel. Aki persze nem biztos, hogy veled tervez hosszútávon, és mivel nem is ismered jól, lehet, hogy nem annyira klassz nő, mint hiszed. Minden vonzalomban fontos az illúzió, és ahogy leírtad, nyakig benne vagy.
Ergo maradt két lehetőség:
- hagyod a fenébe, és életedben ez egy lyukként tátong majd, amivel együtt lehet élni. (Recommended)
- mégis belevágsz a kalandba erre a 3 hétre. Akkor az előbbi lyuk nem éktelenkedik ott, az, hogy asszonnyal hogyan számolsz el, az más kérdés.
Én is kihagytam az életemben sok olyan lehetőséget, amit bánok, de mindenki így van ezzel. És lesz is még ilyen.
Ha nem haragszol, nekem van egy más véleményem mint a többieknek. .......Szabad akaratod van. Neked kell eldöntened, hogy mi az amit szeretnél, amit a szíved diktál.
Ha szereted a családodat, és sokat gondolsz rájuk, na és lelkiismeretfurdalásod is van, akkor ez a mérleg egyik nyelve.
Ha valóban beleszerettél az amerikai kolléganődbe, és vele szeretnél maradni, akkor az a mérleg másik nyelve.
Azt kell eldöntened, hogy melyik érzés az erősebb benned. Nem dönthet helyetted senki. A családodnak nem tenne jót, ha hazajössz, és
a mostani eseményekre gondolsz, mert Te szenvedni fogsz, és Ők is, ha valóban szerlmet érzel. Tudom, hogy most nagyon fontos, .......- mindig is fontos volt és lesz a család.....-, de ha nem érzed benne jól magad, mindenkinek rosszat teszel vele.
A másik út biztosan nehezebb, és ott is lehet lelkiismeretfurdalásod a családod miatt.
Javasolni csak annyit tudok, hogy tisztázd az érzelmeidet, mert csak így lehetsz boldog.......tudnod kell, hogy mindegyik út nehéz, de időnként választanunk kell. Azzal kell tustában lenned, hogy a mérleg nyelve merre billen a szívedben.
Csak szerencsét és jó döntést tudok kívánni Neked!
gondold át, mit érzel a családod ránt. ha szereted őket, akkor inkább ne lépj félre. ha a párod nem is tudná meg, mi történt, TE tudnád, és ez megmételyezné a házaságodat. folyamatosan bűntudatod lenne, nem tudnál őszintén a feleséged szemébe nézni, a házasságod gyorsan tönkremenne.
ezt a rövid időt már kibírod, és ha hazamentél, még mindig átgondolhatod az egészet.
valószínűleg az a baj, hogy hiányzik a család, egyedül vagy, és megjelent valaki, akiben lehetőséget látsz, hogy pótolná ezt a hiányt.
de az is lehet, hogy nem. de ezt csak akkor tudod meg biztosan, ha visszatérsz a családodhoz, és átértékeled magadban, hogy mit érzel irántuk, illetve mit érzel az amerikai kolléhanő iránt.
ez alapján dönts, de felelőtlenül ne szakadj el a családodtól, könnyen lehet, hogy megbánnád, de akkor már nem lehet visszacsinálni...
Szerintem a topicnyitó nem hagyná el a családját, csak nem akarná kihagyni ezt a lehetőséget. Igazából nem is biztos, hogy lehetőség, mert a kollegina sem biztos, hogy kapható lenne. Ez csak egy fantázia. Szerintem.
És csúnya dolog lenne ez a kaland, mert nem csak úgy jön, hanem sokat kellene érte tenni. Szóval nagyon is előre megfontolt szándékkal lenne. Ez már nem sodródás, hanem ráúszás :)
A " halakról" . Vannak halak, akik az árral szemben úsznak ....valami belső kényszerből, hogy ívási helyükre érjenek . Ott tobzódnak, ívnak...........aztán visszatérnek a természetes közegükbe . Kedves topiknyitó ! Tedd azt! Fogd fel így a dolgot . Életed végéig nem hagy majd nyugodni a dolog, h nem úsztál az árral szemben , mikor megtehetted volna .
Imádom a magyar nyelv játékait . Egy hasonlat is mennyire jó gondolatokat indíthat el............
Nem csak a döglöttek... de ha a topikindítója képletesen fejest ugrana a történésekbe... nem számolva a következményekkel, mondván legyen ahogy lesz, éljük meg az érzelmeket ... ezt nevezem döglött hal sodródásnak.
Lehet megélni a sodródást úgy és akkor, amikor nincsenek vétlen szenvedő alanyai - jelen esetben nevelendő kiskorúak - akikért felelősséggel tartozik. Persze felelősségge van a társa felé is, bár ez minden ilyen esetben van, mikor harmadik tűnik fel a szintéren. De ebben az esetben azért gondolok erre a feleségre különös együttérzéssel, mert fontos miként éli meg ezt a szakítást, hiszen lábon kell maradnia, mert innen nem csak anya, de apaként is működnie kell, s bizony nem így indult az alapfelállás. Nem ennek tudatában vállalt három gyermeket... :)
Te nem tudsz értelmesen vitázni, csak személyeskedni. Te kezdted a személyeskedést. És én is ignorálnálak, ha megint énbelém kötöttél volna, de látom, nem csak velem vagy ilyen. Ennek részben örülök, részben még súlyosabbnak gondolom a bajod.
Szerintem csak felfokozott érzelmi állapotban vagy most, pánikolsz, hogy hazamész. Elszakadtál a családodtól, egyedül vagy. Én a helyedben kinti barátokkal kocsmáznék, meg gyakrabban telefonálnék az otthoni családtagjaimnak, hogy jobban a realitásban éljek.
Miért nem hagyod, hogy más is hozzászóljon és elmondja a véleményét? Miért kell belekötnöd mindenbe? Ha nursary szerint a döglöttek úsznak az árral, akkor szíve joga ezt mondani. És ez nem rólad szól, miért veszed magadra?
Ez egy olyan hely, ahol megnyilvánulunk... s teszük ezt úgy, hogy nem kell feltétlenül egyetértenünk. Van egy véleményem, és van egy neked is... mi ebben a baj? A kérdésem költői... :)
Elszoktál a családtól, magadnak is nehéz beismerni, de túl a hiányukon kellemes volt egy csomó dolog kvázi szingliként újra.
Ezek teljesen normális, emberi érzések, éld meg őket nyugodtan, mindenféle lelkifurdalás nélkül.
Ha a "kedves hölgy" életed szerelme lenne, akiért neked mindent fel kellene borítanod, akkor az nem pánikszerűen az utlsó pillanatban derülne ki. Azt gondolom, hogy csak szívesen belekapaszkodnál egy érzésbe, ami okán kissé tőled függetlenné tehtnéd a dolgokat.
Így szerintem gyere haza nyugodtan, és itt rendezd el a dolgaidat, aszzonnyal, gyerekekkel, MAGADDAL, és ha tényleg az derül ki, hogy jobb nélkülük, akkor lépd meg, amit kell. Ha kell! :-)
Felelősségteljes, tudatos, gondolkodó emberek vagyunk... akarattal.
Nem döglött halak, hogy sodródjunk az árral.
Ugyanakkor hihetőnek tartom, lehet szép az árral sodródás - akár élőként is -, ha nincs felelősségünk, s úgy tapasztalhatunk, hogy ezzel nem ártunk azoknak, akik iránt kötelezettségeink vannak.
Valamit meg szeretnék osztani Veletek. Eszemmel tudom, hogy mi lenne a helyes, de valahogy a lelkem a szívem mélyén rettentően tiltakozom. Úgy érzem beleőrülök, ha nem beszélem ki magamból.
Nős vagyok, immár 22 éve. Van 3 gyerekünk. Az élet úgy hozta (és a munkám), hogy már lassan 6 hónapja az USÁ-ban vagyok. Közben egyszer voltam otthon és a család is járt nálam. Elképesztően hosszú ideje vagyok itt, de már csak 3 hét van hátra. Várom is, meg nem is. Jó lesz újra otthon. Jó lesz? Nem tudom. Pár napja erőteljesen kételkedem.
Dolgozom itt az USÁ-ban. Van itt egy kedves hölgy, akivel a kezdetektől fogva nagyjából a „How are you? Fine! Thanks!” fordulattal a társalgás kimerült. Nemrég elkezdtünk beszélgetni is és egyre inkább nagyon furcsán érzem magam a társaságában. Ha meg nem vagyok a társaságában, akkor egyfolytában Ő jár a fejemben. Férje, családja, kapcsolata most nincs. Egyelőre még semmi sem történt. A szimpátiát a részéről érzem. A hangvétele is megváltozott felém. Úgy érzem, hogy ha kezdeményezek, akkor egy olyan lavinát indítanék el.
De ez őrület. Minden az ellen szól, hogy kezdeményezzek bármit is. Családom van. Már a gondolataim miatt is lelkiismeret furdalásom van. Rövidesen hazamegyek. Mit akarok egyáltalán. Sokan talán azt mondanák, hogy ne törődjek vele, töltsek el egy-két feledhetetlen éjszakát és kész. Ez viszont nem lenne jó. Nem akarom csak egy éjszakás kalandnak. Valahogy úgy érzem, nem ezt érdemelné és Ő sem érné be ennyivel. Egy két éjszaka után, szerintem még inkább szenvednék, amikor hazamegyek.
A megoldás: az lenne, hogy nem találkozom Vele, csak amikor a meló ügyben nagyon fontos. Ezzel az elhatározással megyek be minden nap. A végén pedig mégiscsak találkozunk, amikor nem is lenne annyira lényeges. Utána pedig kapok egy üzenetet, hogy örült, amikor beugrottam Hozzá.
Hogy mi lesz? Az idő telik. Egyik nap és hét a másik után. És nem sok időm van. Azt hiszem lassacskán ki futok az időből és ez lenne mindkettőnknek (a családról nem is beszélve) a legjobb.
Mindezzel együtt, hogy tudom mi lenne a helyes, az őrjítő érzés ott van. Nem tudom mit tegyek ellene. Talán majd otthon szépen lassan elmúlik és egy lesz a sok kedves itteni kolléga közül.
