Végül mindent kiemeltem, de amit akartam az ez: a Tüzet ne hagyjátok kihalni:
Később Reményik Sándor így írt erről:
Öröktűz
Egy lángot adok, ápold, add tovább; Csillaggal álmodik az éjszaka, És lidércfénnyel álmodik a láp És öröktűzzel álmodik a szívem. Egy lángot adok, ápold, add tovább, És gondozd híven.
Egy lángot adok, -- én is kaptam azt Messziről, mint egy mennyei vigaszt, Egy lángot, amely forraszt s összefűz, Én jártam Vesta ledőlt templomában, Az örök-égő lángot ott találtam, S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.
Földindulás volt, megindult a hegy, És eltemette a kis templomot, De a lángot nem bírta eltemetni, Én égve leltem ott; És hozzá imádkoztam s benne hittem S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát. Én égve hazavittem. Azóta szívem mélyén ég, ragyog A viharfújta, széllengette láng, És el nem oltják semmi viharok.
Egy lángot adok, ápold, add tovább; Csillaggal álmodik az éjszaka, És lidércfénnyel álmodik a láp, És öröktűzzel álmodik a szívem. Egy lángot adok, ápold, add tovább És gondozd híven..
A cím alapján én mást emeltem volna ki (ld. kiemelve!), de mindegy, nagyszerű az egész vers, ami már több mint hat éve olvasható e témában is.
A Tűz Márciusa
Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek.
Hadd halljék végre olyan magyar szava, Ki sohse félt, de most már nem is félhet, De kihez bús Hunnia szikjairól Sírjáig eljut, lázítva, bárhova, Gőgös grófi szó s piszkos szolgaének.
Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok S terhére e föld száz Pontiusának S haldoklóan mégis elküldöm magam Boldogabb testvéreimnek síromon: Az új, jobb márciusi ifjuságnak.
Testvéreim, nincs nemigaz szavatok S százszor többet merhettek, minthogy mertek. Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb Életre váltott jussa nem volt soha, Mint mai, bús, magyar, ifju embernek.
Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs, Csak majmolás, ál-urság és gaz bírság S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok S mégis, sír-mélyről látom sikeretek: Holnap talán könnyebb lesz a mártirság.
Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet, Mert él basák és buták közepette, Mert hiába lett acélból itt a szív, Szép emberszívként szikrázni ha akar: A honi rozsda megfogta, megette.
De Tűz és Tűz, én ifju testvéreim, Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni: Az Élet szent okokból élni akar S ha Magyarországra dob ki valakit, annak százszorta inkább kell akarni.
Életet és hitet üzen egy halott Nektek fiatal, elhagyott testvérek, Az olvasztó Tüzet küldi a hamu S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el: Március van s határtalan az Élet.
