A vöröskeresztes besúgó
Harangi Zoltán 1913-ban született Debrecenben. Vájár szakképzettséget szerzett, majd a vendéglátóiparban dolgozott, később kertészeti főiskolát végzett. Megnősült, házasságából egy gyermek született. Ifjúkoráról még annyit tudunk, hogy 1932-től számos esetben börtönözték be lopásért. 1942-ben súlyos veszélyben forgott az élete: hűtlenség vádjával kötél általi halálra ítélték, ám a büntetését kegyelemből tízéves fegyház főbüntetésre és tízéves hivatalvesztésre változtatták. Politikai jogainak gyakorlását ugyanennyi időtartamra felfüggesztették.
Harangit – mint említettük – 1945. április 19-én letartóztatták, és a házkutatás nyomán hét oldalon sorolták fel az általa rablott értéktárgyakat, amelyek egy részét a tulajdonosaik azonosították. Hét tanú vallomása alapján a Népügyészség (Resowszky Sándor, a Népügyészség vezetője és Óhidy Lajos népügyész) nyilas besúgónak minősítette Harangit, és 1945. szeptember 21-én öt évre ítélték.21 (Harangi egyébként ekkoriban is nyomozóként jegyeztette magát. Sólyom László főkapitánytól magánnyomozói iroda felállítására kért engedélyt. Sólyom ezt elutasította azzal az indokkal, hogy már kilencszer büntették, és ismét eljárás van ellene folyamatban.
Az eljárás idején Harangi azzal is próbált védekezni, hogy több alkalommal volt elmegyógyintézetben, így nem beszámítható. A becsatolt dokumentumok azonban a bíróság szerint ezt az állítását sem bizonyították, mert bizonyítványai arról tanúskodtak, hogy nem volt elmebeteg, gyógyultan bocsátották el. „Mindezek alapján a népbíróság nem találta indokoltnak a vádlott elmeállapotának megvizsgálását, már azért sem, mert a vádlott viselkedésében az egész tárgyalás során a legkisebb jel sem mutatott arra, hogy nem beszámítható.
Az eljárás idején Harangi azzal is próbált védekezni, hogy több alkalommal volt elmegyógyintézetben, így nem beszámítható. A becsatolt dokumentumok azonban a bíróság szerint ezt az állítását sem bizonyították, mert bizonyítványai arról tanúskodtak, hogy nem volt elmebeteg, gyógyultan bocsátották el. „Mindezek alapján a népbíróság nem találta indokoltnak a vádlott elmeállapotának megvizsgálását, már azért sem, mert a vádlott viselkedésében az egész tárgyalás során a legkisebb jel sem mutatott arra, hogy nem beszámítható.
A forradalmárok árulója
Végül pincébe zárták, hogy majd Nickelsburg László („Zsidó Laci”) főparancsnok dönt a sorsa felől. Állítólag ő arra utasította az őröket, hogy reggelig csak vigyázzanak rá. Eközben azonban Törzsi János református káplán igazolta, hogy politikai fogoly volt, s a felkelők ezzel bizonyítva látták ártatlanságát. Ezekben a novemberi napokban, az elkeseredett hangulatban, a végletekig gyanakvó légkörben a budapesti felkelőcsoportok köréből több, tévesen árulónak vélt személlyel végeztek, ám az igazi „vamzer” megúszta.
„Kecskeméti”
A forradalom leverése után „Kecskeméti” fedőnéven Harangit „hivatalosan” is beszervezték. Ekkoriban és a következő években főleg a volt Baross tériekről és a Péterfy-kórház-beliekről informálta rendszeresen a belügyi hatóságokat. 1957 elején szinte követelte volt társaival szemben a rendőrségi eljárást: „Ma feltétlenül le kell tartóztatni Timus Lajost [...]. Erősen kell figyelni Nickelsburgot. [...] Tóth Urbánt is sürgősen le kell tartóztatni.” El is indult az eljárás velük szemben.
A legutolsó 1956-tal kapcsolatos halálos per megindításában is fontos szerepet játszott: a még szabadlábon lévő volt Baross téri felkelők „ellenséges” szándékú összejöveteleiről tájékoztatta az állambiztonsági szerveket, akik 1960 áprilisában le is tartóztatták a feljelentetteket.
Az ekkor letartóztatottak közül csak Mocsári József gyanakodott rá: „Érzése szerint Zoli pincér a rendőrség embere, s neki köszönheti, hogy itt van” – jelentette róla a zárkaügynök.
Ugyanis Harangi ekkor már a Corso étteremben dolgozott egészen 1960 februárjáig, amikor korábbi büntetését kellett folytatnia. A hátralévő hét évből egyet töltött le, a többit három évre felfüggesztették, majd 1963-ban mentesítették az összes addigi ítélete hátrányos jogkövetkezményei alól.
1965-től a Neon KTSZ ellenőre volt, és továbbra is a hálózat tagja maradt. Ekkoriban főleg volt nyilas ismerőseiről és a börtöntársairól készített jelentéseket. 1972-től nem ismerjük további sorsát, illetve csak annyit tudunk, hogy sikkasztásért egyéves büntetést szabtak ki rá, de ennek végrehajtását három évre felfüggesztették. 1998-ban meghalt.
http://beszelo.c3.hu/cikkek/az-%E2%80%9Eorok-vamzer%E2%80%9D
Egy éve tudtam meg Karsai László történésztől, hogy az 1998-ban elhunyt Harangit a fenti cikkeim megjelenésének évében a Yad Vashem a Világ Igazai közé emelte.
A Yad Vashem honlapjáról kiderül, hogy négy bejelentő kezdeményezésére kapta meg Harangi a kitüntetést: Szendrő Lászlóné Fischer Éváéra, Knapp Éváéra, Bányász Péterére és Lenz Istvánéra.
http://www.es.hu/eorsi_laszlo;csalo_az_igazak_kozott;2016-01-13.html
