Ezt az állítást csak úgy lehet elfogadni, hogy kiegészítjük a "szelektív módon" minősítő jelzőszókkal
és a végén megtoldjuk egy odaillő alárendelt mellékmondattal.
Eszerint :
"A szélkakas Pozsgayt már elfelejtették, amint Torgyánt is. Hamarés szelektív módon hajlamosfelejteni aderék magyar ember, legfőként pedig akkor, ha önmaga is aktív és alkotó részese
volt az egykori eseményeknek.
A derék és abszolút autentikus szerző esetében még azt is nyugodt szívvel oda lehetne biggyeszteni,
akként, hogy : . . . "ha önmaga is aktív ésigen befolyásos, alkotó részese volt" . . . (így már teljes).
De engem sokkal jobban érdekel, h MAGYAR nép miért képes az adott uralkodó rezsimet ugyanolyan szinten kiszolgálni, ha kommunizmusnak, ha újkori demokráciának van álcázva?
Lehetett-e nálunk forradalom 1956. októberében? Hová vezethet nálunk a termelési viszonyok megváltoztatása és az uralkodó osztály megdöntése? – (Mondjuk, hogy a forradalom ezt jelenti.) Ilyen lépés nálunk csakis visszafelé, a kapitalista viszonyok és a burzsoá uralom visszaállításához vezethetett és vezetne ma is. Ez viszont színtiszta, steril ELLENFORRADALOM
Miért kellett mégis forradalomnak álcázni azt, ami annak éppen az ellenkezője volt?
Nagyon egyszerű ennek a magyarázata. Tudjuk jól, hogy a szocializmus vívmányai, minden elkövetett hiba ellenére, mély nyomokat hagytak a dolgozó nép gondolkodásában. A magyar munkásosztályt és a parasztságot nem lehetett volna nyílt rábeszéléssel a gyárak, vagy a föld visszaadására rávenni. Ez ellenforradalom, először szociális demagógiával, félrevezetéssel, hatalomra akart kerülni és ebből a hatalmi pozícióból aztán fellépett volna a dolgozó milliók érdeke ellen.
Kinyújtotta volna a kezét a földért, a gyárért. Az ellenforradalmi porhintést elősegítették a párton belüli árulók és revizionisták is. Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött több úri bitanggal,megcsinálta az "Első Hazai Nemzeti Forradalmat". Hogy mégis nem "Nemzeti Szocialistának" keresztelték vivmányukat, az talán azzal magyarázható, hogy a két szó így együtt hányingert okoz minden becsületes embernek. A „nemzeti Forradalom” olyan nevezetesen renegátot sorolhatott „vezetői” közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak egy adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehér-terror napjaiban.
Legérdekesebb a dologban, hogy végig azt hitte, ő a vezető, pedig csak úgy táncolt, ahogy Mindszenty és a hozzá hasonló „forradalmárok” fújták.
Hiába, sokat fejlődött a világ! A Horthy-féle fehér-terror bajnokai még szemérmetlenül ki merték mondani, hogy ők ellenforradalmat csinálnak. Ma már nem merték ezt megtenni,hiszen ha nyíltan vallottak volna céljaikról, akkor nem sikerült volna nekik egy pillanatra sem félrevezetni a dolgozók egy részét. Csak a nacionalizmussal fűszerezett ál-forradalmi, ál-szocialista jelszavak segítségével sikerült elérniük, ha csak néhány hétre is, hogy hiszékeny embereket félrevezessenek.
De kérdezzék meg azt a parasztot, aki meghallgatta Mindszenty „szózatát”, vagy azt a munkást, akit haladó nézetei miatt a terroristák meghurcolták, mi volt itt a múlt év őszén, biztos vagyok benne, hogy helyes választ adnak és megmondják: itt bizony ellenforradalom volt. (Kivált ó, ha emlékeznek még az 1919-1920-as évekre.)
A kommunizmust millióegy dolog miatt lehet utálni, gyűlölni, de Mindszenty kicsinálása a sor elejére kívánkozik.
Ahogy a politika beleszállt a személyébe, amit megengedett magának vele szemben, az sok mindenre kérdés nélkül is választ ad, mi zajlott a rákosi-kádár korban. A nyugat és főleg a Vatikán is tehetetlenül nézte végig Magyarország főpapjának koncepciós perét.
