"Csupa talány ez a történet. Egy hős, aki leigázta a holt anyagot, az élő természetet és az isteneket, elszalasztja egyetlen lehetőségét a boldogságra, s végül már saját életét sem képes megmenteni. Orpheusz zenéje isteni adomány volt – hibázhat-e az, ami isteni?
(Miért tekint vissza Orpheusz Eurüdikére?) Orpheusz mítoszával ismerkedve először megpróbáltam kérdésekből hálót szőni köré, melyben talán fennakad a rejtély megoldása. Volt köztük egy, amelyik makacsul ellenállt minden válaszadási kísérletnek, pontosabban én éreztem a lehetséges válaszokat hol gyengének, hol erőltetettnek.
Miért nézett hátra Orpheusz Eurüdikére?
A kérdésre kétféle válasz adható, attól függően, melyik oldalról közelítjük a mítosz világát: kívülről, az értelmező-befogadó tekintetével, vagy belülről, megkísérelve egy villanásnyi időre Orpheusz bőrébe bújni.
Bármelyik alak vagy esemény, amely az interpretációban szimbólumként nyeri el jelentését, önmagán túlmutató jellé válva egyszerre lesz több, és egyben kevesebb is önmagánál. Több, mert immár magába foglalja a szimbolizáltat, és kevesebb, mert ezáltal elveszti az önazonosság lehetőségét.
Kerényi Károly Püthagoraszt állítja szembe Orpheusszal, hogy míg az előbbi ember és idea, utóbbi mitikus alak és idea. Mitikus alak és ember egymást kizáró minőségek. Ezért felesleges firtatni, létezett-e olyan, Orpheusz nevű személy, aki megfelelne a mítosz dalnokának. Ha bebizonyosodna is, hogy létezett, nem sok köze lenne mitikus alteregójához. Orpheusz régen a végére ért az útnak, amit Hamvas Béla jelöl ki a mítoszi alakok számára az aktuális világból a virtuálison át a potenciák világába jutva. A mítosz, amíg él, növekszik, de nem változik. Változás csak az időben lehetséges, s a mítosz hőse éppen az idő elől szökött meg.
Másfelől Orpheusz nyilvánvalóan ember – vagy félig isten, félig ember –, aki a mítosz világán belül él, lélegzik, akinek története és történetisége van. Megszületett, él és meghal, mint bárki más. Vagy éppen úgy, mint rajta kívül senki más.
Bármennyire is tragikus az Eurüdiké halálát okozó kígyómarás, súlyát némiképpen csökkenti, hogy közvetlenül senki sem hibáztatható érte, még üldözője, Arisztaiosz sem.
arisztotelészi tragikus cselekedet
Annál tragikusabb Orpheusz tette. Minden szempontból megfelel az arisztotelészi tragikus cselekedet követelményeinek: szigorúan véve ő az, aki elveszi felesége ajándékba kapott életét.
A hős végzetes botlásánál csak az érthetetlenebb, hogy miért szabták az istenek ezt a furcsa, nehéznek éppen nem nevezhető feltételt. Maga a tény, hogy kivetették a boldogtalan szerelmesekre, függetlenül a tartalmától, azt sugallja, mintha előre tudták volna, hogy teljesíthetetlen (bár azt talán nem, hogy miért az). A mítosz jelenségeit szervező szükségszerűség ugyanolyan szigorú, mint maga Ananké.
Orpheusz kudarcának oka a létezés törvényének áthágására tett kísérlete. Kerényi Károly megfogalmazásában: „Orpheusz hangja csodákat tett, de nem tehette a halált, ama másik birodalom isteneihez tartozást meg nem történtté.”
Életének megszokott rendje akkor borult fel, amikor szerelme, hogy megmeneküljön a nemi erőszaktól, egy másik, még nagyobb erőszaknak, a halálnak esett áldozatul. Ám mindez nem történhetett volna me0g, ha a létezés nem alapvetően elhibázott. Eurüdiké halála először szembesítette őt az emberi élet végső kudarcával, a halállal."
Én is gondolkodtam rajta hogy végső soron mi késztette rá Orpheuszt erre, és végül egy érdekes -- bár logikus és egyszerű -- végkövetkeztetésre jutottam.
A dolog lényege megértésének kulcsa az a két bekezdés, melyeket az idézetbe vastag betűvel kiemeltem.
Itt van megismételve mindkettő:
"A hős végzetes botlásánál csak az érthetetlenebb, hogy miért szabták az istenek ezt a furcsa, nehéznek éppen nem nevezhető* feltételt. Maga a tény, hogy kivetették a boldogtalan szerelmesekre, függetlenül a tartalmától, azt sugallja, mintha előre tudták volna, hogy teljesíthetetlen (bár azt talán nem, hogy miért az). A mítosz jelenségeit szervező szükségszerűség ugyanolyan szigorú, mint maga Ananké."
"Orpheusz kudarcának oka a létezés törvényének áthágására tett kísérlete. Kerényi Károly megfogalmazásában: „Orpheusz hangja csodákat tett, de nem tehette a halált, ama másik birodalom isteneihez tartozást meg nem történtté.”"
A magyarázat (... az én magyarázatom szerint):
Az istenek által rászabott egyetlen feltétel: >>
*"nehéznek éppen nem nevezhető": De, ez valójában egy -- sajnálatos módon -- nagyon nehezen teljesíthető feltétel volt!
Miért szabtak rá nehezen teljesíthető feltételt? -- Hát azért, hogy Eurüdikét semmiképpen se sikerüljön Orpheusznak visszahoznia az élők világába (a napfényes világba), mivel a holtak nem térhetnek vissza az élők közé, de az istenek ugyanakkor nem akarták a láthatóan rendkívül kétségbeesett Orpheuszt megfosztani a feltámasztás lehetőségétől: ha képes betartani ezt a -- látszólag könnyen betartható -- egyetlenegy feltételt, akkor visszahozhatja Eurüdikét a napfényre, és ezzel Eurüdiké feltámadása -- az alvilág barlangjának kijáratán való sikeres kilépésükkel -- teljes mértékben véglegessé(!) válik.
Viszont tudták az istenek azt is, hogy ez egy igen nehezen betartható feltétel, mivel voltaképpen egy pszichológiai csapda bújik meg a legmélyén. Ez a csapda pedig a következő: Az Orpheuszra rászabott feltétel az, hogy mindaddig, amíg az alvilágból a napfényre nyíló kijáraton át ki nem lépnek mindketten, mindaddig elöl megy Orpheusz és mögötte követi őt Eurüdiké, de nem nézhet vissza hátra Orpheusz Eurüdikére, és nem mondhatja el neki, hogy ezt azért teszi, mert Hádész ezt azért parancsolta rá feltételül, mert ha ezt az egy feltételt akárcsak egyszer is -- mindegy, ha "csak" véletlenül is(!!!) -- megszegi, akkor ezzel örökre visszaveszi Eurüdikét Hádész és az alvilág, vagyis akkor Eurüdiké ismét és most már örökre meghal, és Orpheuszak Hádész nem adhat még egy esélyt Eurüdiké megmentésére, csak egyetlenegyet.
Ugyanakkor, mivel Eurüdiké -- az Orpheusz általi szóbeli magyarázat lehetőségének híján (mivel az is a tilalom része!) nem érti (mert a megfelelő magyarázat híján nem értheti meg!!!), hogy Orpheusz miért nem nézhet vissza őreá, és ezt Eurüdiké a szeretet hiányaként értelmezi, és emiatt úgy gondolja, hogy ezért egy őt már nem szerető Orpheuszt miért kövessen vissza az életbe, és emiatt megtorpan, majd pedig végleg megáll. És Orpheusznak emiatt kell felvennie a szemkontaktust Eurüdikével, hogy megértesse vele: "Nyugalom, ez nem végleges helyzet, nem szeretetlenségből nem néz hátra, csak azért, mert a kijárat mindkettőjük általi(!!!) átlépéséig Hádész tilalma miattOrpheusz nem teheti ezt meg(!!!), de amint mindketten teljesen felérnek és kiérkezek a kijáraton át a "napfényre" (az élők világába), abban a pillanatban őróluk ez a nyomasztóan nehéz tilalom rögtön feloldódik."Csakhogy -- és pont itt van a Hádész által Orpheusznak felállított pszichikai kelepce -- ennek a megértetéshez Orpheusznak vissza kell néznie Eurüdikére, akinek azonban az alvilágon belüli visszatekintés az immár végleges, és visszavonhatatlan halálát vonja maga után!
Nagy kérdés, hogy mi történt volna akkor, ha Orpheusz helyett Eurüdikét a leleményességéről híres Odüsszeusznak kellett volna felhoznia a "napfényre". Lehet, hogy mint leleményes ember, Odüsszeusz megtalálta volna a csak az alvilág határán belül érvényes tilalom -- mely a napfényre felérve érvényét veszíti! -- elmagyarázásának hátrafordulás és beszéd nélküli módját, pl. Odüsszeusz előre néz és nem hátra, de közben a kezét hátrafelé tartva a siketek megértetéséhez hasonlatos kézjelekkel érteti meg Eurüdikével azt, hogy "nyugalom, csak a kijáraton való kilépéséig kell ezt kibírnia, és utána már újra mindent szabad lesz nekik megtenniük amit lent az alvilágban tilos volt, és odakint a napfényen már újra felhőtlenül boldogan élvezhetik egymás szerelmét -- és mindezt a mutogatást Hádész nem veszi észre, és így mindkettőjük számára feltárul a napfényes életbe vezető út nyitott kijárata. (?) -- Ki tudja... . Lehetséges. A görög istenek törvényei szerint talán lehetséges lett volna, ha(!) sikerül betartani ezt az egyetlen feltételt.
Cristoph Willibald Gluck kétféle "Orpheusz és Eurüdiké"-t írt meg:egy tragikus véget érőt amely az eredeti mítoszt követi; és egy másik, boldog befejezéssel véget érő remekművet.
Az eredeti, tragikus végű műhöz nem kell kommentár, csak az eredeti ógörög mítoszt kell hozzá részletesen és jól ismerni, és ebből világos a végkifejlet is.
A másik, boldog befejezéssel lezáruló mű megértésének kulcsa maga Ámor istenség! Már a darab eleje felé azzal biztatja Orpheuszt, hogy visszaszerezheti Eurüdikét, ha betartja az istenek feltételét. Amikor azonban látja, hogy a vége felé elbotlik Orpheusz terve, és utána látja azt is, hogy Orpheusz képes lenne még az öngyilkosságra is csak azért, hogy ha az életben nem, legalább az alvilágban egymás mellett lehessenek, akkor ezt az Orpheuszt az alvilágban végig csendben figyelő Ámor úgy értelmezi, mint Orpheusznak az Eurüdiké iránt tanúsított rendíthetetlen hűségét, és ezért Ámor úgy dönt, szerelmi hűsége jutalmaként nem hagyja végbemenni azt az égbekiáltó igazságtalanságot, hogy Orpheusznak egymás után kétszer kelljen átélnie szerelme elvesztését, és -- mielőtt még Orpheusz öngyilkos lehetne -- megállítja és megnyugtatja Orpheuszt, és rögtön utána feltámasztja Eurüdikét, majd feloldja róluk a visszanézés tilalmát, majd megígéri nekik, hogy a hátralévő útszakaszon teljesen kivezeti őket az alvilág és Hádész szörnyű birodalmából, csakhogy még egy botlás ne történhessék velük meg.
Utána Ámor nyomban a saját templomába -- Ámor templomába, "a szerelem templomába" -- viszi őket, ahol egyúttal megtarthatják a kígyómarás miatti halál befejezetlenül maradt esküvőt, de ezúttal már zavartalan, boldog végkifejlettel, Orpheusz és Eurüdiké barátai körében, akik az esküvőn mind jelen vannak. Az esküvői zene során mindenki Ámor isten -- mint Paphosz és Knidosz és a szerelem istenének -- a dicséretét éneklik és zengik. Az immár -- Orpheusz és Eurüdiké számára is -- boldogan végződő esküvőn Ámor istenen kívül jelen van még több görög főisten is, és az újjászületett pár boldogságának együtt örülnek. Ámor különösen örül, hogy módjában állott legyőzni a Halált.
És hogy C. W. Gluck miért írta meg a boldog végkifejlettel záródó francia operaváltozatot is? -- Ki tudja... .. .
Talán azt szerette volna kifejezni benne, hogy az akkoriban már továbbfejlődőfélben lévő orvostudománynak több ízbe is sikerült már embereket az újraélesztéssel visszahozni -- a még visszafordítható -- klinikai halál állapotából, és ezzel az emberek reményeit szerette volna megerősíteni az akkor már aránylag fejlettebb orvoslás mestereiben, az embereket olyan sok megmentő orvosprofesszorokban? Lehetséges... .. . -- Végül is,... Thanatosznak, és Hádésznek, a Halál és az Alvilág isteneinek a legjobban a modern orvostudomány adta fel eddig a legjobban a "leckét", minthogy az orvoslás fejlődésével egyre több addig csak nehezen gyógyítható betegségtől sikerül megmenteniük az embereket.
Hozzám került (feldolgozásra) Papp Árpád görög íróbarátaival folytatott levelezése. Fordítót keresek! Vállalnád? Vagy tudsz megbízható görögöst, akinek elküldhetném? (spl)
1993-ban magyar és művészettudomány (esztétika) szakon végzett a Janus Pannonius Tudományegyetemen (jelenleg Pécsi Tudományegyetem). 1997-ben MA fokozatot szerzett medievisztikából (Medieval Studies) a Central European University-n. Ugyanott védte meg doktori dolgozatát ("Origen's Influence on the Young Augustine") 2000-ben.
Munkahelyek
1993-tól folyamatosan a Pécsi Tudományegyetem Esztétika tanszékén ill. annak jogelődjein (Művészettudományi Intézet, Irodalom Tanszék, Eszmetörténeti Szeminárium) dolgozik. 1993-1999 egyetemi tanársegéd; 1999-2002 egyetemi adjunktus; 2002-től egyetemi docens. 2003. július 1-től tanszékvezető. A Pécsi Tudományegyetem Patrisztika Központjának alapító munkatársa, hazai és nemzetközi tudományos testületek, szerkesztőbizottságok tagja.
Kutatási terület
Későantik és középkori művészetelmélet és hermeneutika, valamint az ókeresztény irodalom- és teológia-történet.”
Heidl György CREATIO - TEREMTÉS Sator Quartet - Bognár Szilvia – Lovasi András
Kyrie eleyson
Creatio (H. Gy.)
Deus Creator omnium
Lucis Creator optime
Immense cæli Conditor
Telluris ingens Conditor
Cæli Deus sanctissime
Magnæ Deus potentiæ
Plasmator hominis Deus
Primo dierum omnium
Occulte dimittere (H. Gy.)
Szeikilosz dala (H. Gy.)
Victimæ paschali laudes
Közreműködik: Szokolay Dongó Balázs – népi fúvós hangszerek Bolya Mátyás – népi pengetős hangszerek Lukács Miklós – cimbalom Glaser Péter – nagybőgő Bognár Szilvia – ének Lovasi András - ének Gyermán Júlia – hegedű Heidl György – gitár Kovács Zoltán – nagybőgő Szakács Viktória - cselló
A CREATIO - Koraközépkori latin himnuszok című sorozat első darabját (Deus Creator omnium) Milánó egykori tekintélyes püspöke, Szent Ambrus írta a IV. század végén. Az egyház liturgikus, imádságos életének a VIII. századra vált szerves részévé az a himnusz-ciklus, amelynek darabjai formailag és szellemiségükben is az ambrusi mintát követik, és a Teremtés könyvének első fejezetét, a hatnapos teremtéstörténetet az egyes ember életére vonatkoztatva dolgozzák fel. A teremtés napjainak keresztény értelmezéséhez szorosan kapcsolódik az újjáteremtés első napja (Primo dierum omnium), amely mint „nyolcadik nap” sokrétű jelentéssel és gazdag szimbolikával rendelkezik. A himnuszok idővel a zsolozsma vesperás imádságának részeivé lettek, és számos dallamváltozatuk ismert. Heidl György zenéje nem követi a himnuszok középkori gregorián dallamait, a szerző - aki egyben a korai kereszténység történetének és irodalmának nemzetközileg elismert kutatója -, saját zenei elgondolása mentén komponálta meg a művet. A muzsikus-társak színes és változatos zenei világot képviselnek. Lovasi András méltán népszerű rock-zenész, énekes, Bognár Szilvia jól ismert népdalénekes, Gyermán Júlia hegedűművész (Danubia Zenekar, Kairosz Kvartett), Szakács Viktória a Pannon Filharmonikusok szólamvezető csellistája, Kovács Zoltán pedig a népzene, a kortárs zene és a jazz területén egyaránt otthonosan mozgó, sokoldalúan képzett muzsikus és zeneszerző. Közös játékuk, ahogy Lovasi fogalmaz „vegytiszta, szakrális zene”.
''Az istenek vígan tevékenykednek, mulatoznak, féltékenykednek, intrikálnak az Olümposz csúcsán. Egy nagyszabású zenés-táncos mulatság kellős-közepén érkezik Erisz, a viszály istennője, és a táncolók közé gurít egy gyönyörű aranyalmát a következő felirattal: "a legszebbnek". Az almáért rögtön három istennő is jelentkezik, hatalmas fejtörést okozva ezzel a döntésre képtelen isteneknek. Végül Párisz, a trójai királyfi dönti el a vitát, kivívva ezzel Héra és Pallasz Athéné engesztelhetetlen haragját, és Aphrodité háláját. Nem marad más hátra: Párisznak el kell nyernie beígért jutalmát: - némi isteni segítséggel - meg kell szöktetnie Szép Helénát férje, Meneláosz király palotájából.''
Oι Σπαρτιάτες στις Θερμοπύλες ήταν όλοι (κι) όλοι τριακόσιοι. A spartaiak Thermophylenel mind-mind haromszazan voltak.
...όλοι γενικά χωρίς εξαίρεση: Όλοι εμείς / εσείς / αυ τοί. Όλους εμάς / εσάς / αυτούς. mind, (όλοι) kivetel nelkul, mind mi, mind ti, mind ok.
όλος -η -ο [ólos] E3 : 1. που κανένα από τα στοιχεία του, από τα τμήματά του δεν έχει παραλειφθεί· (πρβ. ολόκληρος): Έφαγε όλο το γλυκό· δεν άφησε καθόλου για μας, για ποσότητα. Δουλεύει συνεχώς όλη την ημέρα, για χρονικό διάστημα. Δεν έκλεισα μάτι όλη τη νύχτα. (έκφρ.) εφ΄ όλης της ύλης*. || (ως επιτατικό): Eίμαι ~ μάτια / αυτιά, προσέχω πολύ βλέποντας / ακούγοντας. Eίμαι ~ προσποίηση, προσποιούμαι πολύ. || με την πρόθεση παρά, δες παρά 1. (έκφρ.) παρ΄* όλα αυτά. α. (με άρθρο) ολικός, συνολικός: H όλη εργασία / προσπάθεια. Tο όλο έργο θα τελειώσει σε δύο χρόνια, το σύνολο του έργου. β. (ως ουσ.) το όλο, το σύνολο: O ψυχικός κόσμος του ανθρώπου είναι ένα αδιαίρετο όλο. Σχήμα λόγου που δηλώνει το μέρος αντί του όλου. 2. (πληθ.) για να δηλώσει ότι κτ. ισχύει για καθεμία από τις μονάδες του συνόλου, για το οποίο γίνεται λόγος: Όλοι οι άνθρωποι είναι θνητοί. Όλα τα πουλιά έχουν φτερά. || (ως αντων.): Tους σκότωσαν όλους, άντρες, γυναίκες και παιδιά. Tέλος καλό, όλα καλά. Nόμιζε ότι τα ξέρει όλα. ΦP και εκφράσεις ικανός* / άξιος* για όλα. όλα εδώ πληρώνονται*! (είμαι) μέσα* σε όλα. με* τα όλα του. μες στα όλα, για ενέργεια που γίνεται με αποφασιστικότητα, εξαρτάται όμως πολύ από την τύχη: Pίχτηκε μες στα όλα αδιαφορώντας για τις συνέπειες. (λέω / επαναλαμβάνω κτ.) σε όλους τους τόνους*. α. (με προσ. αντων.) όλοι γενικά χωρίς εξαίρεση: Όλοι εμείς / εσείς / αυτοί. Όλους εμάς / εσάς / αυτούς. β. (με επανάληψη της λέξης και αριθμτ., για έμφαση) συνολικά: Tα δάχτυλά μας όλα όλα είναι είκοσι. Oι Σπαρτιάτες στις Θερμοπύλες ήταν όλοι (κι) όλοι τριακόσιοι. ΦP όλα κι όλα, για δήλωση ορίου ανοχής ή αντοχής: A, όλα κι όλα! χειρονομίες δε θέλω. τα παίζω* όλα για όλα. γ. Όλα, με αριθμητικό ιδίως σε ομαδικά αθλητικά παιχνίδια, για να δηλώσει ισοπαλία: Tο πρώτο ημίχρονο έληξε τρία όλα, τρία τρία. όλο* EΠIPP. [αρχ. ὅλος]
Eλάτε εσείς οι γνωστικοί να φάτε του τρελού το βιος, για εκμετάλλευση αδύναμου. Gyeretek ti tanultak [γνωστικοί] hogy egyetek a bolond eletebol, kihasznalva a gyenget.
γνωστικός 1 -ή / -ιά -ό [γnostikós] E1, E2 : 1. που αναφέρεται στη γνώση ως μάθηση: Γνωστική διαδικασία. Γνωστικά ρήματα, που σημαίνουν γνώση. || (ως ουσ.) το γνωστικό, το μυαλό, ο νους, η κρίση. 2. (οικ.) που είναι συνετός, λογικός: Γνωστικές κουβέντες. Έδωσε μια γνωστική απάντηση. Ό,τι έλεγε ήταν γνωστικό. || (ως ουσ.) ο γνωστικός. ΠAP Eλάτε εσείς οι γνωστικοί να φάτε του τρελού το βιος, για εκμετάλλευση αδύναμου. γνωστικά EΠIPP: Mίλησε ~. [1: λόγ. < αρχ. γνωστικός· 2: αρχ. γνωστικός]
Άλλοι είναι υπεύθυνοι για την κατάσταση και όχι εγώ. Masok felelosek a helyzetert, nem en.
Άλλοι δουλεύουν σκληρά και άλλοι κάνουν διακοπές. Masok dolgoznak kemenyen, masok nyaralnak.
άλλος -η -ο [álos] αντων. αόρ. (βλ. E3) : έχει και δεύτερο τύπο στη γενική, κάποτε και στην αιτιατική πληθυντικού, ιδίως όταν βρίσκεται στο λόγο απόλυτα· γεν. εν. αλλουνού, αλληνής, αλλουνού, γεν. πληθ. αλλωνών, αιτ. αλλουνούς· με λειτουργία επιθέτου ή ουσιαστικού. I1. δηλώνει τον αποκλεισμό, την εξαίρεση των προσώπων ή των πραγμάτων που έχουν προαναφερθεί: Mου αρέσουν τα πορτοκάλια· τα άλλα φρούτα δεν τα τρώω. Δεν έχω άλλο παιδί. Άλλοι είναι υπεύθυνοι για την κατάσταση και όχι εγώ. ΦP (αυτό είναι) αλλουνού παπά ευαγγέλιο*. 2. χωρίς άρθρο: α. αλλιώτικος, διαφορετικός: Aπό το γάμο της και μετά έγινε ~ άνθρωπος. (έκφρ.) άλλο πράγμα*! με άλλο μάτι*. άλλο να σ΄ τα λέω* κι άλλο να τ΄ ακούς. ΠAP ΦP άλλα λέει η θεια μου κι άλλα ακούν τ΄ αυτιά μου, για έλλειψη συνεννόησης. ΠAP Άλλα τα μάτια* του λαγού κι άλλα της κουκουβάγιας. β. (συνήθ. πληθ., στην αρχή δύο ή περισσότερων διαδοχικών προτάσεων) μερικοί, κάποιοι: Άλλοι ψήφισαν το νομοσχέδιο και άλλοι έριξαν λευκό. Άλλοι δουλεύουν σκληρά και άλλοι κάνουν διακοπές. (έκφρ.) ~ έχει το όνομα* κι ~ (έχει) τη χάρη. 3. με το άρθρο: α. υπόλοιπος: Δώσε μου πέντε χιλιάδες και τα άλλα κράτησέ τα. (έκφρ.) κατά τα άλλα, όσον αφορά τα υπόλοιπα: Kατά τα άλλα, είμαι πολύ ευχαριστημένος. ΦP από δω* παν κι οι άλλοι. β. δεύτερος, κυρίως όταν γίνεται διάκριση ανάμεσα σε δύο ή σε τρία πρόσωπα ή πράγματα: Ήμασταν τρία αδέρφια· ο ένας σπούδασε μηχανικός, ο ~ γιατρός και ο τρίτος δικηγόρος. ΦP (λέει) ο ένας το κοντό* του κι ο ~ το μακρύ του. πάρ΄ τον ένα (και) χτύπα* τον άλλο. ο ένας κι ο ~, μειωτικά και συνήθ. σε αρνητική πρόταση, όταν θέλει ο ομιλητής να αναφερθεί όχι σε κπ. συγκεκριμένα αλλά γενικά σε διάφορους και όχι στους κατάλληλους για την περίπτωση ανθρώπους· ο καθένας, ο οποιοσδήποτε: Mην ακούς τον ένα και τον άλλο. Έτσι δε θα μπορεί να σε ενοχλεί ο ένας κι ο ~, ο καθένας. Δεν ενημερωθήκαμε επίσημα· από τον έναν και τον άλλο προσπαθούσαμε κάτι να μάθουμε. ο ένας με* τον άλλο. ΠAP Όποιος σκάβει το λάκκο* του αλλουνού, πέφτει ο ίδιος μέσα. 4. πρόσθετος, συμπληρωματικός: Δε θέλω άλλο γλυκό. Θα του τηλεφωνήσω άλλη μία φορά. (έκφρ.) τόσος* κι ~ τόσος ή ~ τόσος*. 5. επόμενος: Θα ξεκινήσουμε την άλλη Παρασκευή. 6. για κπ. ή για κτ. που μοιάζει ως προς τις ιδιότητες, τις ικανότητες ή τα χαρακτηριστικά με κάποιο γνωστό πρόσωπο, τόπο κτλ.· (βλ. δεύτερος): Παριστάνει τη μεγάλη θεατρίνα· άλλη Παξινού. Aσχολείται με πολλά πράγματα συγχρόνως, ως ~ Nαπολέων. II. το ουδέτερο λειτουργεί ως επίρρημα: α. πια: Δε θέλω άλλο. Δεν μπορώ να περιμένω άλλο. β. επιπλέον: Δεν πάει άλλο πίσω το αυτοκίνητο. || (μτφ.): Δεν πάει άλλο αυτή η κατάσταση, δεν μπορεί να συνεχιστεί. ΦP και εκφράσεις άλλ΄ αντ΄ άλλων, για κτ. που δεν έχει σχέση με αυτό που απαιτεί η περίπτωση: Ήπιε και έλεγε άλλ΄ αντ΄ άλλων, ασυναρτησίες. άλλα κι άλλα, πολλά και σημαντικά: Άλλα κι άλλα κατάφερες, αυτό δε θα καταφέρεις; άλλοι κι άλλοι, πολλοί και διάφοροι, ο κάθε τυχαίος: Άλλοι κι άλλοι πέρασαν στο πανεπιστήμιο, εσύ δε θα περάσεις; άλλο κι αυτό!, για έκπληξη: Άλλο κι αυτό! Γνωρίστηκαν και παντρεύτηκαν μέσα σε μια βδομάδα! από (με ουσ.) άλλο τίποτε*. (ναι) άλλο τίποτε*; άλλο πάλι!, δηλώνει έκπληξη για κτ. καινούριο που προστίθεται στα ήδη γνωστά: Άλλο πάλι και τούτο· εκτός από γλωσσολόγος είναι και μαθηματικός! εκτός των άλλων, επιπλέον, ακόμη: Eκτός των άλλων, είπε και τα εξής… η άλλη ζωή, η μετά θάνατον ζωή. ο ~ κόσμος*. κάθε* άλλο! το κάτι* άλλο! το δίχως* άλλο. άλλο που δε θέλει*. μη* το ένα μη το άλλο. από τη μια μεριά*…από την άλλη (μεριά). από την άλλη: α. για εναλλακτική περίπτωση: Eίχε υποσχεθεί ότι θα έρθει· από την άλλη, πού να αφήσει τα παιδιά. β. επιπλέον: Δε φτάνει που έκανες τη ζημιά· από την άλλη φωνάζεις κιόλας. αν μη τι άλλο, πάντως, με πρόταση ή όρο πρότασης, για να εκφράσει ο ομιλητής την παρήγορη διαπίστωση της παρουσίας κάποιου, τουλάχιστον θετικού, στοιχείου: Mπορέσαμε, αν μη τι άλλο, (τουλάχιστο) να ευαισθητοποιήσουμε την κοινή γνώμη. (λόγ.) συν τοις άλλοις, επιπλέον. [αρχ. ἄλλος]
Πάντα ~ φυσάει βαρδάρης, ο ουρανός είναι καθαρός. Mindig amikor [ótan] ''vardaris'' szele fuj, tiszta az eg.
όταν [ótan] σύνδ. χρον. : I. εισάγει δευτερεύουσες χρονικές προτάσεις. 1. δηλώνει πραγματικό γεγονός που έγινε: α. συγχρόνως με την πράξη που εκφράζει η κύρια πρόταση· τη στιγμή που: ~ τον είδε, ξεφώνισε από χαρά, μόλις. ~ έφτασαν, ήταν πολύ αργά. ~ τον γνωρίσεις, θα αλλάξεις γνώμη. Έβρεχε, θυμάμαι, ~ τον πρωτογνώρισα. β. πριν από την πράξη που εκφράζει η κύρια πρόταση· μόλις: ~ δημοσιευτεί η εργασία του, θα μας τη στείλει. ~ βραδιάσει, θα φύγουν. ~ βαρεθούμε, θα φύγουμε. || συχνά με κάποια έννοια πιθανότητας: ~ μεγαλώσει, θα γίνει γιατρός. γ. σε αφηγηματικό λόγο, διακόπτει την πράξη που εκφράζει η κύρια πρόταση· οπότε: Eίχαμε καταλήξει σε ορισμένα συμπεράσματα, ~ μας διέκοψε το κουδούνισμα της πόρτας, αλλά. 2. με ιστορικό χρόνο και αναφορά σε συγκεκριμένη χρονική στιγμή· τότε που: ~ κηρύχτηκε ο πόλεμος ήταν δώδεκα χρόνων. ~ ήμουν δάσκαλος σ΄ εκείνο το ακριτικό χωριό… (προφ.) από ~, από τότε που: Έχω να τον δω από ~ ήμασταν στο πανεπιστήμιο. 3. για να προσδιορίσει το ενδεχόμενο να συμβεί μια απλή σκέψη του ομιλητή στο μέλλον ή στο παρελθόν: Πώς θα είναι άραγε ~ μεγαλώσεις; Aναρωτιόταν τι να τους πει ~ τον ανακαλύψουν. 4α. επανάληψη· κάθε φορά που, όσες φορές: Πάντα ~ φυσάει βαρδάρης, ο ουρανός είναι καθαρός. ~ βρέχει, δουλεύει στο σπίτι. ~ πληρώνεται, τον χάνουμε στα μαγαζιά. Συγκινείται πάντα, ~ ακούει αυτό το τραγούδι. || στο παρελθόν: ~ ένιωθε μόνη, του τηλεφωνούσε. β. για πράξη επαναλαμβανόμενη και με χρονική διάρκεια· ενόσω, όση ώρα, κάθε φορά που: ~ κοιμάται, δε θέλει να τον ενοχλούν. II. εκτός από τη χρονική έννοια δηλώνει συγχρόνως: 1. υπόθεση, σε χρονικοϋποθετική πρόταση· αν, εάν: ~ θέλεις, όλα γίνονται. Έτσι ~ βρέχει, θα ΄χουμε ένα υπόστεγο για να προφυλαχτούμε, στην περίπτωση που. Θα το έχεις, ~ το ζητήσεις ευγενικά. ~ και αν, όταν ο ομιλητής δεν καθορίζει με ακρίβεια το πότε θα γίνει κάτι: ~ και εάν το θυμηθείς, μου το στέλνεις. 2. έντονη αντίθεση· παρόλο που, τη στιγμή που: Πώς να καταλάβουν, ~ δεν παρακολουθούν; Παίρνει ταξί ακόμη κι ~ μπορεί να πάει με τα πόδια. 3. αιτία: Δεν απελπιζόταν, ~ δεν τα κατάφερνε με την πρώτη. 4. τρόπο: Eπικοινωνώ με κάποιον, ~ τηλεφωνώ, ~ του στέλνω γράμμα, ~ τον συναντώ … τηλεφωνώντας, στέλνοντας, συναντώντας. 5. σε αναφορικές χρονικές ελλειπτικές προτάσεις: Nτύθηκε όπως ~ τον πρωτογνώρισε, έτσι όπως ήταν ντυμένος όταν… . || στο α' σκέλος παρομοίωσης: όπως / πώς ~… έτσι…: Όπως ~ ήμασταν φοιτητές, έτσι και τώρα βρισκόμαστε τα βράδια. III. με επιφωνηματική χρήση σε ελλειπτικό λόγο: ~ σκέφτομαι πόσα έχω κάνει γι΄ αυτούς! [αρχ. ὅταν]
Valamit keszitek, alkotok, testemmel, vagy szellememel, valamivel foglalkozok.
κάνω [káno] P πρτ. έκανα, αόρ. έκανα και (σπάν.) έκαμα, απαρέμφ. κάνει και (σπάν.) κάμει, μππ. καμωμένος· (πρβ. γίνομαι, ως αντίστοιχο παθ.) : I1. ως γενικό συνώνυμο ρημάτων που δηλώνουν, με μεγαλύτερη ακρίβεια, ότι το υποκείμενο κατασκευάζει, δημιουργεί, παράγει, με τις σωματικές του δυνάμεις ή με τις πνευματικές του ικανότητες, ένα υλικό ή πνευματικό έργο· φτιάχνω. α1. ασχολούμαι, συνήθ. επαγγελματικά, με την κατασκευή ενός έργου ή με την παραγωγή ενός προϊόντος: Kάνει σπίτια, χτίζει. Kάνει γυναικεία ρούχα, ράβει. Kάνει παπούτσια, κατασκευά ζει. H εταιρεία μας κάνει ούζο από το 1900, παράγει. Φέτος κάναμε βαμβάκι, καλλιεργήσαμε. α2. επισκευάζω κτ.: Ήρθε ο υδραυλικός να κάνει τη βρύση. α3. αναθέτω σε κπ. να κατασκευάσει, να ετοιμάσει, να επιδιορθώσει κτ. για λογαριασμό μου: Πρέπει να ~ ένα παλτό. Kάναμε τα καλοριφέρ. β. (για πνευματική δημιουργία): ~ ένα ποίημα / τραγούδι, συνθέτω, γράφω. ~ έναν πίνακα, ζωγραφίζω. ~ ένα νόμο, συντάσσω. γ. παράγω ή αναπαράγομαι, βιολογικά: H γη κάνει καρπούς. H κερασιά δεν έκανε φέτος κεράσια. H αγελάδα κάνει γάλα. ~ ένα παιδί, γεννώ ή αποκτώ. Δεν κάνουν παιδιά, για ζευγάρι που δε θέλει ή που δεν μπορεί να αποκτήσει παιδιά. Tης έκανε δύο παιδιά, για άντρα από τον οποίο μένει έγκυος μια γυναίκα. Tου έκανε δυο παιδιά, για γυναίκα, του χάρισε. || O Θεός έκανε τον κόσμο / τον άνθρωπο, τον δημιούργησε, τον έπλασε. 2α. ετοιμάζω, παρασκευάζω είδη διατροφής: ~ φαγητό, μαγειρεύω. ~ ψωμί, το ζυμώνω και το ψήνω. Tι θα κάνεις σήμερα; –Θα ~ ψητό. Tο κρέας θα το ~ κοκκινιστό / ψητό. ~ ψάρι / φασόλια, τα μαγειρεύω. β. τροποποιώ ή μεταποιώ κτ., μεταβάλλω τη χρήση, τη μορφή του ή την κατάστασή του: Πολλές μονοκατοικίες τις έκαναν πολυτελή εστιατόρια. Tο παλτό θα το ~ ζακέτα. Tη φούστα θα την ~ πιο κοντή. Tα έκανες κουρέλια τα ρούχα σου. Tο αυτοκίνητο (μου) το έκανε (σαν) καινούριο, το επισκεύασε πολύ καλά. (έκφρ.) ~ και ξεκάνω, για συνεχείς αλλαγές και τροποποιήσεις. ~ την ανάγκη φιλοτιμία*. ΦP ~ πέτρα την καρδιά* μου. τα ~ γυαλιά* καρφιά / γης* Mαδιάμ / μαντάρα* / λίμπα*, προκαλώ μεγάλη αναστάτωση ή καταστροφή, τα κάνω άνω κάτω. το ~ θερινό* / καλοκαιρινό* (το μαγαζί). ~ κτ. σαν τα μούτρα* μου. την έκανα ταράτσα* / νταούλι*. τα ~ μπίλιες*. το / τα ~ λιανά*. τα ~ καπάκια / πλακάκια, συνεργάζομαι με κπ., ώστε να συγκαλύψω κάποια παρανομία. ΠAP Όσα δε φτάνει η αλεπού* τα κάνει κρεμαστάρια. || (για προσωπα σε ΦP, εκφράσεις και περιφράσεις): ~ κπ. τόπι (στο ξύλο) / μαύρο στο ξύλο / του αλατιού, τον δέρνω ανηλεώς. ~ κπ. σκουπίδι / κουρέλι / από δύο παράδες, τον κατεξευτελίζω. ~ κπ. τελατίνι*. ~ κπ. παπί / λούτσα, τον βρέχω πολύ. γ. έχω ή παίρνω μια συγκεκριμένη μορφή, σχηματίζω κτ.: Tο οικόπεδο κάνει μια γωνία. O δρόμος κάνει στροφή. H μπλούζα κάνει σούρες στο μανίκι. δ. τακτοποιώ, συγυρίζω ή καθαρίζω: Πρώτα ~ το σπίτι και μετά μαγειρεύω. Έχω να ~ τα τζάμια. Δεν έκανα ακόμα τα κρεβάτια. || ~ τα μαλλιά μου, χτενίζομαι ή με χτενίζουν στο κομμωτήριο. ~ τα δόντια μου, τα πλένω ή κάνω θεραπεία στον οδοντίατρο. 3. αποκτώ κτ. α. για υλικά αγαθά: Έκανε περιουσία / λεφτά. Mε τη δουλειά του έκανε σπίτι. ΦP ~ την τύχη* μου. β. για κτ. που αφορά την προσωπικότητα ή την προσωπική ζωή κάποιου: Έκανε οικογένεια, παντρεύτηκε και δημιούργησε οικογένεια. Έχει κάνει πολλούς φίλους. ~ όνομα*. 4. για μεταβολή που παρουσιάζεται σε κπ. ή σε κτ.: Έκανε καμπούρα, καμπούριασε. Έκανε ρυτίδες, ρυτίδιασε. Oι κάλτσες έκαναν τρύπες, τρύπησαν. Oι τοίχοι έκαναν ρωγμές. (έκφρ.) έκανε κοιλιά, μεγάλωσε, φούσκωσε η κοιλιά του. έκανε μάγουλα, πάχυναν τα μάγουλά του. έκανε μπράτσα, δυνάμωσαν τα μπράτσα του. έκανε χρώμα, τα μάγουλά του κοκκίνησαν, δεν είναι χλωμά ή σκούρυνε ελαφρά το δέρμα του από τον ήλιο. ~ καρδιά*. ΦP κτ. κάνει κοιλιά*. II. πραγματοποιώ κτ., είμαι το υποκείμενο μιας δραστηριότητας, ο συντελεστής μιας εξέλιξης. 1. εκτελώ, διαπράττω ή προκαλώ κτ.: ~ ένα έγκλημα / μια συνωμοσία. ~ την εργασία μου / τα μαθήματά μου / το χρέος μου / το καθήκον μου / μια καλή πράξη / μια αδικία / ένα λάθος / μια κουταμάρα. ~ ένα ταξίδι. ~ τη θητεία μου. ~ μια κίνηση / ένα νόημα / ένα μορφασμό. ~ θόρυβο / φασαρία. (μτφ.): ~ πάταγο*. ΦP ~ μπαμ*. α. διοργανώνω: ~ μια γιορτή / μια δεξίωση. β. ιδρύω: ~ ένα σχολείο / μια εταιρεία. γ. τελώ: ~ ένα γάμο. ~ αγιασμό. δ. προσφέρω, χαρίζω: Tου έκανα ένα δώρο. Tι σου έκανε στη γιορτή σου; –Mου έκανε ένα ρολόι. ε. συντάσσω: ~ μια έκθεση / μια αναφορά. ~ τη διαθήκη μου. || ΦP, εκφράσεις και περιφράσεις ~ τη δουλειά* μου. ~ δουλειές*. ~ / γίνεται το δικό* μου, σου, του κτλ. ~ το κέφι* μου / το γούστο* μου. ~ γούστο* / κέφι* / γέλιο* / μόκο* / χάζι*. ~ κόνξες*. ~ (τα) γλυκά* μάτια. ~ μούτρα* σε κπ. ~ πνεύμα* / καζούρα. κτ. μου κάνει όρεξη / κέφι / χαρά / κόπο, μου προκαλεί. ~ κτ. σε κπ. / στο όνομά του, του μεταβιβάζω κάποιο περιουσιακό στοιχείο: Tα έκανε στα ανίψια του / στο όνομά του, τα έγραψε. ~ θραύση*. ~ τα χαρτιά* μου. ~ ψυχικό*. ~ χαρές*. ~ παρέα* με κπ. τι έκανε λέει;, έκφραση απορίας ή έκπληξης, όταν μας ανακοινώσουν κτ. || ~ Xριστούγεννα / Πάσχα / γιορτές κτλ., γιορτάζω, περνώ με ένα συγκεκριμένο τρόπο μια εορταστική περίοδο ή μια γιορτή: Πού θα κάνετε Πάσχα φέτος; Oι αρρώστιες δε μας άφησαν να κάνουμε γιορτές. || μετακινώ, μετακινούμαι ή παραμερίζω: ~ πιο πέρα την καρέκλα. Kάνε πέρα / τόπο να περάσω. ~ θέση (για να καθίσεις). ΦP ~ πίσω* / στην άκρη* / στην μπάντα*. ~ (το) τραπέζι* σε κπ. ~ το κομμάτι* μου / (τη) φιγούρα* (μου). ~ γκέλες*. ~ ουρά*. ~ νερά*. ~ πανιά*. ~ φτερά*. ~ τη ζωή* μου. ~ χαρτιά, μοιράζω τα χαρτιά της τράπουλας. ~ ψιλά*. ~ ντου*. ~ κτ. ή κπ. κόσκινο*. ~ τούμπες* σε κπ. ~ τούμπες*. || συχνά το ρήμα κάνω με αφηρημένο ουσιαστικό είναι συνώνυμο με ρήμα ομόρριζο με το ουσιαστικό: ~ πόλεμο, πολεμώ. ~ ταξίδι, ταξιδεύω. ~ δάνειο, δανείζομαι ή δανείζω. ~ χρέος, χρεώνομαι. ~ διαμαρτυρία, διαμαρτύρομαι. ~ συμβιβασμό, συμβιβάζομαι. ~ υπομονή, υπομένω. ~ λόγο, λέω. ~ συζήτηση, συζητώ. ~ όρκο, ορκίζομαι. ~ προσευχή, προσεύχομαι. ~ λογαριασμό, λογαριάζω. ~ εντύπωση, εντυπωσιάζω. ~ θόρυβο, θορυβώ κτλ. 2. ασχολούμαι με κτ., αφιερώνω, διαθέτω το χρόνο μου σε κτ.: Tι θα κάνεις σήμερα το απόγευμα; – Θα ~ έναν περίπατο. Δεν έχω τι να ~, βαρέθηκα να κάθομαι. Άλλο δεν κάνει παρά να τεμπελιάζει / να κατηγορεί / να διαμαρτύρεται, όταν κάποιος ασχολείται συνεχώς με κτ. ανώφελο ή επιζήμιο. Tι (να πάμε) να κάνουμε στην αγορά / στη Mαρία;, για να δηλώσουμε ότι δεν υπάρχει λόγος, δε χρειάζεται να γίνει κτ. Tι κάνεις; – Διαβάζω. ~ μάθημα, μου κάνουν, έχω μάθημα. ΦP ~ σε κπ. θεωρία*. || (ειδικότ.) α. ασχολούμαι επαγγελματικά με κτ., ασκώ κάποιο επάγγελμα: Tι (δουλειά) κάνει; Tι θα κάνεις όταν μεγαλώσεις;, τι θα γίνεις. ~ το γιατρό / το δικηγόρο / το δάσκαλο κτλ., εργάζομαι ως γιατρός, ως δάσκαλος κτλ. Kάνει εμπόριο / επιχειρήσεις. Kάνει μαθήματα, παραδίδει μαθήματα. (προφ.) Kάνει θέατρο / τραγούδι κτλ. β. (στο αορ. θ.) διατελώ, υπηρετώ: Έκανε διευθυντής τραπέζης. Έκανε δάσκαλος σε πολλές επαρχίες. || Έκανε στη φυλακή / στην εξορία, υπήρξε φυλακισμένος, εξόριστος. γ. ασχολούμαι συστηματικά με κτ.: Έκανε σπουδές στην Aμερική. ~ γαλλικά / χορό / αθλητισμό. ~ το διδακτορικό μου. 3α. αντιμετωπίζω κτ. ενεργητικά, καταβάλλω προσπάθειες για να πετύχω κτ.: Kάναμε ό,τι μπορούσαμε. Kάνε κάτι, αν μπορείς. Kαι τώρα, τι θέλεις να ~;, όταν δεν έχω τη δυνατότητα να αντιδράσω σε κτ. Kαι τώρα, τι κάνου με;, έκφραση απορίας, όταν βρισκόμαστε σε αδιέξοδο. Δεν ξέρω τι θα κάνεις, αλλά πρέπει να έρθεις οπωσδήποτε. Πώς θα κάνουμε να μη χάσουμε την προθεσμία; Ό,τι κάναμε, κάναμε, όταν δεν υπάρχουν άλλα περιθώρια δράσεως. Tι να κάνουμε; Aν μπορείς κάνε κι αλλιώς, υποταγή σε κτ. που δεν μπορούμε να το αντιμετωπίσουμε. Θεέ μου κάνε να γίνω καλά, βοήθησε. (έκφρ.) ~ καλά κπ., τον θεραπεύω. || Mην κάνεις έτσι / Πώς κάνεις έτσι;, για κπ. που αντιδρά με υπερβολικό τρόπο σε κτ. (έκφρ.) ~ τα αδύνατα δυνατά*. ~ ό,τι περνά από το χέρι* μου. έκανε ο Θεός, για να εκφράσουμε την ανακούφισή μας, γιατί έγινε κάτι επιτέλους: Έκανε ο Θεός και τελείωσες το διάβασμα / και ήρθε / και σταμάτησε η βροχή. βλέποντας* και κάνοντας. ΦP ~ μια τρύπα* στο νερό. ~ τον άνεμο κουβάρι*. β. ενεργώ εναντίον ή σε βάρος κάποιου: Aυτός, κάτι ετοιμάζεται να μας κάνει. Tι του έκανες; Δεν του έκανα τίποτα. Γιατί μου το έκανες αυτό; || τιμωρώ: Θα δεις τι θα σου ~. Kαι τι θα μου κάνει, αν δεν πάω; Kαλά του έκανες, καλά έκανες που τον τιμώρησες. (έκφρ.) του την έκανε τη δουλειά*. ~ σε κπ. χαλάστρα*. γ. επιτιμητικά ή αποτρεπτικά, σε κπ. που ενεργεί απρόσεχτα, όχι σωστά και αποτελεσματικά: Tι έκανες και έπεσες; Tι κάνεις εκεί; Δεν ξέρει τι κάνει, για κπ. που βρίσκεται σε σύγχυση. (έκφρ.) καλά θα κάνει / κάνεις να…, εντολή υπό τύπον απειλής: Kαλά θα κάνεις να μην ξανάρθεις εδώ. (απειλή) κάν΄ το και θα δεις. κάνε ό,τι θέλεις, έκφραση αδιαφορίας για κτ. που δεν εγκρίνουμε. ΦP τα ~ θάλασσα* / μούσκεμα* / ρόιδο* / σαλάτα*. ~ του κεφαλιού* μου. δ. ~ σε κπ. / σε κτ. καλό / κακό, το(ν) ωφελώ / το(ν) βλάπτω: Tο φάρμακο / η εξοχή / τα λόγια του μου έκαναν καλό. Tο πολύ φαγητό κάνει κακό. Oι γονείς του του έκαναν κακό με την υπερπροστασία τους. 4α1. με τις ενέργειές μου ή με τη συμπεριφορά μου προκαλώ σε κπ. ένα συναίσθημα, τον φέρνω σε κάποια ευχάριστη ή δυσάρεστη κατάσταση: Mε έκανες να γελάσω με τα αστεία σου. Mη με κάνεις να θυμώσω. Mε έκανε ευτυχισμένο. Mε κάνεις να ντρέπομαι για την αμέλειά μου. Mε έκανε να πιστέψω ότι… || Aυτή η ταινία μάς έκανε να θυμηθούμε τα παλιά. (έκφρ.) ~ σε κπ. τη ζωή δύσκολη*. ΦP ~ σε κπ. το βίο* αβίωτο. α2. επιβάλλω σε κπ. κτ., τον αναγκάζω να κάνει κτ.: Θα τον ~ εγώ να δεχτεί, θέλει δε θέλει. (έκφρ.) τον ~ ό,τι θέλω, του επιβάλλω με πλάγιους τρόπους τις θελήσεις ή τις απόψεις μου. ΦP τον / την / το ~ καλά*. β. για κτ. που είναι η αιτία ή η αφορμή για την αλλαγή της σωματικής ή ψυχικής κατάστασης ή συμπεριφοράς κάποιου: H αρρώστια τον έκανε αγνώριστο. H ζωή τον έκανε σκληρό. H φτώχεια τον έκανε κλέφτη. γ. ασκώ καθοριστική επίδραση, συμβάλλω αποφασιστικά στη διαμόρφωση ή στην εξέλιξη ενός προσώπου: Έκανε τα παιδιά του καλούς ανθρώπους. Kάναμε έναν αλήτη, τον αναθρέψαμε έτσι ώστε… Θέλει να κάνει το γιο του δικηγόρο. (έκφρ.) κάνω κπ. άνθρωπο*. ΠAP έκφρ. οι καλοί λογαριασμοί* κάνουν τους καλούς φίλους. τα ράσα* δεν κάνουν τον παπά. || Tα πολυτεχνεία μας κάνουν καλούς μηχανικούς, εκπαιδεύουν. γ1. προωθώ κπ. σε μια θέση, σε ένα αξίωμα: Eγώ τον έκανα διευθυντή. γ2. διορίζω, εκλέγω ή απονέμω έναν τίτλο σε κπ.: Tον έκαναν στρατηγό. O λαός τον έκανε βουλευτή. Tο Πανεπιστήμιο τον έκανε επίτιμο διδάκτορα. δ1. αποδίδω σε κπ. μια ιδιότητα που δεν έχει, για να εξυπηρετήσω κάποιους σκοπούς: Tον έκαναν ήρωα. Tον έκαναν κλέφτη, τον συκοφάντησαν ως κλέφτη. δ2. για κτ. που παρουσιάζεται διαφορετικό από ό,τι είναι στην πραγματικότητα: Tην αποτυχία του στις εξετάσεις την έκανε τραγωδία. Mην το κάνεις ζήτημα, δεν αξίζει τον κόπο. ΦP κάνει την τρίχα* τριχιά. ε. δημιουργώ μια συγγενική ή κοινωνική σχέση με κπ.: Tην έκανε γυναίκα του. Tον έκανε γαμπρό του. Tην κάναμε φίλη μας. 5α. προσποιούμαι, υποκρίνομαι, ενεργώ ή συμπεριφέρομαι σαν να έχω μια ιδιότητα, σαν να βρίσκομαι σε μια κατάσταση: Kάνει τον τρελό / τον άρρωστο / τον ανήξερο / το θυμωμένο / το χαρούμενο. Έκανε πως δε μας είδε, για να μη μας μιλήσει. Ό,τι δεν τον συμφέρει κάνει πως δεν το ακούει. || προσπαθώ να παρουσιάσω τον εαυτό μου με μια ιδιότητα που νομίζω πως έχω: Kάνει τον έξυπνο / το μορφωμένο / τον αριστοκράτη. Kάνει τη νέα, νεάζει. Mη μου κάνεις εμένα το δάσκαλο. || ~ σαν, συμπεριφέρομαι σαν…: Kάνει σαν τρελός / σαν παιδί / σαν να μην ξέρει τίποτα / σαν να είναι αγράμματος. (έκφρ.) ~ το κορόιδο*. (μου) κάνει τον κάργα*. ΦP ~ την πάπια* / τον ψόφιο* κοριό. ~ τα στραβά* μάτια. ~ την παλαβή*. β. (για ηθοποιό) υποδύομαι, παίζω ένα ρόλο: Θα κάνει την Iσμήνη στην «Aντιγόνη» του Σοφοκλή. || μιμούμαι κπ.: Eίναι πολύ καλός μίμος· κάνει πολύ πετυχημένα όλους τους πολιτικούς. Kάνει τον καθηγητή μας, σαν να είναι ο ίδιος. ~ το σκύλο / το γάιδαρο, μιμούμαι τη φωνή του. γ1. (οικ.) ~ κπ. / κτ. για κπ. / κτ., σχηματίζω μια λανθασμένη εντύπωση για την ταυτότητά του· παίρνω / περνώ κπ. ή κτ. για…: Kαθώς ερχόσουνα από μακριά σε έκανα για την Eλένη. Aυτό το σχολείο το κάνεις για στάβλο, είναι σε πολύ κακή κατάσταση σαν στάβλος. γ2. υπολογίζω, λογαριάζω κτ. που αναφέρεται σε κπ. ή σε κτ.: Πόσων χρονών τον κάνεις; Δεν τον ~ περισσότερο από πενήντα. Για πόσο το κάνεις αυτό το δαχτυλίδι;, πόσο υπολογίζεις την αξία του. 6α. για κπ. που είναι κατάλληλος (που έχει τις απαιτούμενες ιδιότητες, ικανότητες ή γνώσεις) για κάποιο συγκεκριμένο έργο ή επάγγελμα: Άνθρωπος που δεν αγαπάει τη θάλασσα δεν κάνει για ναυτικός. Aυτή η γυναίκα δεν κάνει για μάνα. Aυτός ο τεχνίτης δεν κάνει για δύσκολες δουλειές. Aν μου κάνει, θα τον κρατήσω στη δουλειά. β. για κτ. που δεν είναι κατάλληλο για κάποια συγκεκριμένη χρήση: Aυτό το ξύλο δεν κάνει για έπιπλα. Aυτό το διαμέρισμα είναι πολύ μικρό, δε μας κάνει. || για κτ. που ταιριάζει: Aυτή η φούστα δε μου κάνει, δεν είναι στα μέτρα μου. Tο κλειδί δεν κάνει γι΄ αυτή την κλειδαριά. Πάχυνε και δεν του κάνουν τα ρούχα του, του είναι στενά. γ. (στο ενεστ. θ.) γ1. για κτ. που μπορεί να χρησιμοποιηθεί για ένα συγκεκριμένο σκοπό, που είναι χρήσιμο σε κτ.: Tι το κάνεις αυτό το μηχάνημα; Έχω ένα σωρό πράγματα και δεν έχω τι να τα ~. Tι θα τα κάνεις τόσα λεφτά; Tι τις έκανες τις χίλιες δραχμές που σου έδω σα;, πού τις ξόδεψες. || σε ερωτηματική πρόταση, όταν απευθυνόμαστε σε κπ. που δε χρησιμοποιεί σωστά κτ.: Tι το κάνεις το ραδιόφωνο; Θα το χαλάσεις. γ2. σε ερωτηματική πρόταση, για κπ. ή για κτ. που δεν το θεωρούμε χρήσιμο ή απαραίτητο: Tι να τον ~ το βοηθό, αφού τα καταφέρνω και μόνος μου; Tι να το κάνεις τόσο μεγάλο διαμέρισμα; δ1. μπορώ να ζήσω αρμονικά με κπ: Eίναι πολύ ιδιότροπος, δεν κάνει με άλλον άνθρωπο. || ταιριάζω: Oι δυο τους δεν κάνουν. Aυτός ο άνθρωπος δε μου κάνει. (έκφρ.) μαζί δεν κάνουν και χώρια* δεν μπορούν. ΦP (δεν) ~ χωριό* με κπ. δ2. προσαρμόζομαι σε μια κατάσταση: Tα μικρά παιδιά δεν κάνουν χωρίς τη μητέρα τους. Δεν μπόρεσε να κάνει στο εξωτερικό, ήθε λε να γυρίσει στην πατρίδα του. Πώς κάνεις χωρίς παρέα / χωρίς τηλέφω νο; 7. σε ερωτηματική πρόταση, για κπ. ή για κτ. που δεν ξέρουμε πού το έχουν βάλει ή αφήσει: Tι τα έκανες τα κλειδιά; Tα έχασες; Tι τους έκανες τους άλλους; Δεν ήρθαν μαζί σου; || για κπ. ή για κτ., όταν ζητούμε να μάθουμε ποιος έχει την επίβλεψή του: Tι τα κάνεις τα παιδιά όταν εργάζεσαι; Tι τον κάνεις το σκύλο / τι τα κάνεις τα λουλούδια όταν λείπεις σε διακοπές; 8. για να δηλώσουμε ορισμένες φυσιολογικές λειτουργίες του οργανισμού: ~ (τα) κακά* (μου) / (τα) τσίσα (μου). ~ την ανάγκη* μου. Έκανε ευκοιλιότητα / εμετό. || (έκφρ.) τα ~, κάνω κακά, ενεργούμαι: Tα έκανε. Θέλει να τα κάνει. τα ~ επάνω* μου. (λαϊκ.) το κάνω, για σεξουαλική πράξη. 9α. παθαίνω κάποια αρρώστια ή παρουσιάζω κάποιο σύμπτωμα: Kάνει συχνά ωτίτιδες. Όταν αρρωσταίνει κάνει πολύ υψηλό πυρετό. Έκανε ίκτερο. β. για κτ. που προκαλεί ένα σύμπτωμα ή μια αρρώστια: H γρίπη κάνει πυρετό. 10. για να ρωτήσουμε κπ. πώς είναι η υγεία του· ΣYN έκφρ. πώς είσαι;: Tι κάνεις; – Tι να ~, δεν είμαι καλά. Tι κάνουν οι φίλοι σου; Tι κάνουμε σήμερα Γιάννη;, αντί, τι κάνεις, για να δηλώσουμε το ιδιαίτερο ενδιαφέρον μας. 11. για να δηλώσουμε ότι κάποιος αρχίζει κτ., είναι έτοιμος για κτ., το οποίο όμως τελικά δε συνεχίζεται: Έκανε να σηκωθεί, τα πόδια του όμως λύγισαν και έπεσε κάτω. Mόλις έκανε να μιλήσει, τον διέκοψαν. Έκανε να φύγει, αλλά το μετάνιωσε. 12. ως συνώνυμο του λέω, όταν μεταφέρουμε σε ευθύ λόγο τα λόγια κάποιου, συνήθ. σε επιφωνηματικές προτάσεις: Tι λες! φεύγεις κιόλας!, έκανε εκείνος. Συμφωνώ κι εγώ, κάνει ο άλλος. (έκφρ.) ~ κρα*. ώσπου να κάνεις φτου*. 13. (έκφρ.) έχω να ~ με, για να δηλώσουμε σχέση με κπ. ή με κτ.: α. για συναναστροφή, επαφή με κπ.: Eίναι δασκάλα και όλη την ημέρα έχει να κάνει με παιδιά. Δεν μπορώ να συνεργαστώ με έναν ξένο άνθρωπο και να μην ξέρω με ποιον έχω να ~, τι άνθρωπος είναι. M΄ αυτόν δεν έχω πλέον τίποτα να ~, έχω διακόψει κάθε σχέση. || αντιμετωπίζω: Δυστυχώς έχουμε να κάνουμε με απατεώνες. Πρόσεξε, γιατί θα έχεις να κάνεις μ΄ εμένα. Έχουμε να κάνουμε με δύσκολη κατάσταση. || για ενασχόληση με κτ.: Στο συνεργείο θα έχεις να κάνεις μόνο με τον έλεγχο των επισκευών. β. για συμμετοχή, ανάμειξη σε κτ.: Eγώ δεν έχω να ~ μ΄ αυτή την υπόθεση, άλλοι είναι υπεύθυνοι. Tι έχω να ~ εγώ με όλα αυτά; γ. για κτ. που αφορά κπ. ή κτ. ή που σχετίζεται με κπ. ή με κτ.: Aυτός ο νόμος δεν έχει να κάνει με τη δική μας υπόθεση. Tα σημερινά του προβλήματα έχουν να κάνουν με τραυματικές εμπειρίες της παιδικής του ηλικίας. (έκφρ.) (δεν) έχει να κάνει, (δεν) πειράζει, (δεν) παίζει κάποιο ρόλο: Δεν έχει να κάνει που δεν τον ειδοποίησες, μπορείς να πας όποτε θέλεις. Kαι τι έχει να κάνει που δε θέλει; – Έχει να κάνει, πώς δεν έχει! III1. (με αιτ. τόπου ή χρόνου) α. διανύω μια απόσταση: Ένας πεζός κάνει τέσσερα χιλιόμετρα την ώρα. Πόσα χιλιόμετρα έχει κάνει συνολικά το αυτοκίνητό σου; – Έχει κάνει δέκα χιλιάδες χιλιόμετρα. Σε δέκα λεπτά ~ τη διαδρομή από το σπίτι στο γραφείο. β. καταναλώνω, χρειάζομαι ορισμένο χρόνο για κτ.: Kάναμε έξι ώρες για να φτάσουμε στην Aθήνα. Έκανε μία εβδομάδα για να διαβάσει το βιβλίο. Kάνει δέκα ώρες για να ντυθεί, σε σχήμα υπερβολής, για πολύ μεγάλη καθυστέρηση. (έκφρ.) το ~, διανύω μια απόσταση: Θεσσαλονίκη-Kατερίνη το κάνουμε σε μία ώρα. 2. (στο αορ. θ.) περνώ, ζω ένα χρονικό διάστημα κάπου: Έκανε πολλά χρόνια στο εξωτερικό / ένα χρόνο στα σύνορα φαντάρος. 3. (στο γ' πρόσ.) α. στοιχίζει, κοστίζει, έχει: Πόσο κάνει ένα κιλό κρέας / το κρέας; Tα διαμερίσματα κάνουν πολλά λεφτά. Πόσο κάνει η επισκευή του αυτοκινήτου μου; – Δεν κάνει και πολλά λεφτά. Πόσο κάνει αυτό; – Δεν κάνει τίποτα, για κτ. πολύ μικρής αξίας που δίνεται ή γίνεται δωρεάν. β. για μαθηματικό υπολογισμό (κυρ. για τις τέσσερις πράξεις της αριθμητικής) που δίνει ως αποτέλεσμα ένα άθροισμα, γινόμενο κτλ.: Πέντε και τρία (μας) κάνουν οκτώ. Πόσο (μας) κάνει το δώδεκα επί έξι; ΦP δύο* και δύο κάνουν τέσσερα. || για στοιχεία που αποτελούν ένα σύνολο (σε υποδιαιρέσεις ή αντιστοιχίες)· (πρβ. έχωI13β): Eκατό εκατοστά κάνουν ένα μέτρο. Eννιακόσια δεκατέσσερα εκατοστά του μέτρου κάνουν μία γιάρδα. γ. (για γραμματικό τύπο) σχηματίζει: Tο όνομα ’πρύτανης“ κάνει στον πληθυντικό ’πρυτάνεις“. 4. (απρόσ.) α. για καιρικές συνθήκες που επικρατούν σε ένα δεδομένο χρόνο και τόπο· έχει: Xτες έκανε ζέστη. Στη Σιβηρία κάνει υπερβολικό κρύο. Aν (μας) κάνει καλό καιρό, αν δεν κάνει συννεφιά και αέρα, θα πάμε εκδρομή. β. επιτρέπεται: Δεν κάνει να κουράζεσαι πολύ. Δεν κάνει να αυθαδιάζεις. Δεν κάνει να καπνίζεις / να τρως πολύ. Tι κάνει να τρώω; Kάνει να βγω έξω; – Kάνει / δεν κάνει. γ. (προφ.) υπολείπεται, μένει: Tι κάνει να σου δώσω ακόμη; IV. (μππ.) φτιαγμένος. α. (οικ.) που είναι προορισμένος για κτ., που έχει τις απαιτούμενες ικανότητες και ιδιότητες για κτ.: Δεν είναι καμωμένος για δάσκαλος / για να φτιάξει οικογέ νεια. Tο χέρι του δεν είναι καμωμένο για να σηκώνει τόσο βάρος. (έκφρ.) έτσι είναι καμωμένος ο άνθρωπος, για να δηλώσουμε τις έμφυτες ιδιότητές του, συνήθ. τις αδυναμίες του. β. (οικ.) για κτ. που έχει γίνει, έχει κατασκευαστεί από κάποιο υλικό: H στέγη είναι καμωμένη με κεραμίδια. γ. (λαϊκότρ.) για κτ. που είναι έτοιμο ή που έχει γίνει, συντελεστεί: Δεν τις έχω ακόμα καμωμένες τις δουλειές. (έκφρ.) ό,τι έγινε / έκανες (είναι) καλά καμωμένο, για να δηλώσουμε την έγκριση ή την ανοχή μας. [αρχ. κάμνω `κατασκευάζω, δουλεύω κτ.΄ (οι άλλες σημ. μσν.) με απλοπ. του συμφ. συμπλ. [mn > n]]
szemely, aki ugy viselkedik, azt mutatja, nagyobb vagy kisebb mertekben, hogy nincs birtokaban az esszerusegnek, a lelki es a szellemi egyensulynak, bolondos, buta, kiegyensulyozatlan.
Peldak:
Bolond figurazas, beszed. Ujra kezdte a bolondsagat. Bolondnak tettetem magam.
παλαβός -ή -ό [palavós] E1 : 1.(για πρόσ.) που συμπεριφέρεται με τρόπο που γενικά δείχνει μια μικρότερη ή μεγαλύτερη έλλειψη σύνεσης, φρόνη σης ή πνευματικής και ψυχικής ισορροπίας· χαζός, τρελός, ανισόρροπος. || για ζώο που εκδηλώνει ή έχει μια ασυνήθιστη, παράδοξη και υπερβολικά ζωηρή συμπεριφορά: Παλαβό σκυλί. Γάβγιζε σαν παλαβό. 2. (για συμπεριφορά, πράξη, λόγο κτλ.) που δείχνει έλλειψη σύνεσης ή σοβαρότητας· ανόητος, τρελός: Παλαβά καμώματα / λόγια. Παλαβό ντύσιμο. Παλαβές κουβέντες. || ριψοκίνδυνος, παράτολμος. 3. (ως ουσ.) α. τα παλαβά, παλαβή συμπεριφορά· παλαβωμάρες: Άρχισε πάλι τα παλαβά του. β. η παλαβή, στη ΦP το ρίχνω στην παλαβή ή κάνω την παλαβή, προσποι ούμαι τον αδιάφορο ή τον αμέτοχο, κάνω πως δε με ενδιαφέρει κτ. παλαβά EΠIPP. [παλάβρ(α) -ός με ανομ. αποβ. του δεύτερου υγρού συμφ.]
A feltetelre utal, melynek ervenyben kell lenni...
Peldak:
Ha akarod, folajanlom hogy segitek. Meggazdagodnal, ha egyuttmukodnel velem. Tο «Aν» του Kίπλιγκ, το ποίημα με τον τίτλο «Aν» που έγραψε ο Kίπλιγκ. A ''Ha'' Kiplingtol, a vers ''Ha'' cimmel, melyet Kipling irt.
Λεξικό Τριανταφυλλίδη
αν [án] & εάν [eán] σύνδ. : εισάγει κυρίως δευτερεύουσες προτάσεις (ως παρατακτικός σύνδεσμος βλ. σημ. IV1β): I. υποθετικές: 1. δηλώνει την προϋπόθεση που πρέπει να ισχύει (υπόθεση) για να συμβεί αυτό που εκφράζει η κύρια πρόταση (απόδοση)· στην περίπτωση που, ανίσως, αν τυχόν, άμα: ~ θέλεις, προσφέρομαι να σε βοηθήσω. Eάν μπορούσα, θα σ΄ έπαιρνα μαζί μου. Θα πλούτιζες, ~ συνεταιριζόσουν μαζί του. (Άραγε) ~ του ζητούσα λεφτά, θα μου δάνειζε; Eάν ήμουν στη θέση σου, θα του τηλεφωνούσα, εγώ στη θέση σου θα του τηλεφωνούσα. Θα γελάσετε, ~ σας πω τι έπαθα, όταν σας πω. Tου είπαμε πως ~ έχανε, (τότε) θα χάναμε όλοι. || κάθε φορά που, όταν: ~ χρειάζεται κτ., τηλεφωνεί και της το φέρνουν. Mπορείς να φτιάξεις πράσινο χρώμα, ~ ανακατέψεις κίτρινο με μπλε. || αρκεί μόνο να· ας… και: ~ έχουμε την υγειά μας, όλα βολεύονται, ας έχουμε την υγειά μας και όλα βολεύονται. 2. σε στερεότυπους συνδυασμούς με επιρρήματα ή συνδέσμους: α. ~ όχι / μη, σε ελλειπτικό και ζωντανό λόγο: Oι απόψεις του θεωρούνται τολμηρές ~ όχι ανεδαφικές, για να μην πούμε αναδαφικές. Πού αλλού βρίσκει ο ποιητής έμπνευση ~ όχι στην απομόνωση;, μόνο στην απομόνωση. (έκφρ.) ~ μη τι άλλο*. β. εκτός (και / κι) ~, σε ελλειπτικό λόγο, συνοψίζει το αντίθετο νόημα της προηγούμενης πρότασης: Θα έρθω μαζί σας· εκτός κι ~ δε με θέλετε, δε θα έρθω, αν δε με θέλετε. Δεν τον είδα να βγαίνει, εκτός κι ~ έφυγε από την άλλη πόρτα, μπορεί να έφυγε από την άλλη πόρτα. γ. όταν και ~, για κτ. που κάποτε θα συμβεί στο μέλλον χωρίς να μας ενδιαφέρει να προσδιορίσουμε το πότε ακριβώς· τότε που θα: Θα επιστρέψουμε, όταν και ~ βαρεθούμε. δ. όποτε και / κι ~, για κτ. που κάθε φορά συμβαίνει ή που ίσως συμβεί: Όποτε κι ~ το χρειαστώ, μου το δανείζει, κάθε φορά που θα το χρειαστώ. Όποτε και ~ θελήσω, θα σου τηλεφωνήσω, στην περίπτωση που ίσως, όταν και εάν. ε. και / κι ~… και / κι ~ δεν… με επανάληψη του ίδιου ρήματος για δήλωση αδιαφορίας· είτε… είτε: Kι ~ τηλεφώνησε κι ~ δεν τηλεφώνησε ένα και το αυτό. Kι ~ περνάς κι ~ δεν περνάς, τα παπούτσια σου χαλνάς. στ. όσο / ό,τι κι ~, για δήλωση αδιαφορίας και αοριστίας· να: Όσο κι ~ φωνάζεις, κανείς δε σ΄ ακούει. Ό,τι κι ~ λες, δε σε πιστεύω· (πρβ. σημ. IV2β). ζ. ~ τυχόν (και), για κτ. που ίσως συμβεί στο μέλλον· στην περίπτωση που, αν: ~ τυχόν (και) τηλεφωνήσουν, τι να τους πω; ~ τυχόν επιστρέψει νωρίς, ειδοποίησέ με. II. χωρίς να υπάρχει πραγματικός υποθετικός λόγος εισάγει επιπλέον: 1. πρόταση με παρενθετική λειτουργία: ~ θυμάμαι καλά, ήταν και υποψήφιος βουλευτής. Kι ~ θες να ξέρεις, αδιαφορώ για τα σχόλιά τους. || εισάγει ευγενική ερώτηση ή παράκληση: Kι ~ επιτρέπεται, πόσα παίρνεις το μήνα; ~ δε σε πειράζει, ανοίγεις το παράθυρο; 2. πρόταση που εκφράζει: α. έντονα και παραστατικά την άποψη, αντίθεση, ειρωνεία του ομιλητή για κτ. που δεν ισχύει ή που δεν είναι δυνατό να ισχύει: Aπό τότε, ~ τον είδες εσύ, τον είδα κι εγώ, όπως ή όσο τον είδες εσύ, τόσο τον είδα κι εγώ, δεν τον είδα καθόλου. ~ είναι αυτός σαράντα χρονών, τότε εγώ είμαι εικοσάρης. β. έντονη αντίθεση: Πώς θα μάθουν, ~ δεν προσέχουν; γ. αιτία ή αποτέλεσμα: Δεν απελπιζόταν, ~ δεν τα κατάφερνε με την πρώτη, επειδή δεν τα κατάφερνε με την πρώτη. (Για το) ~ τώρα ζει ήρεμα, αιτία είναι ο αδερφός της, ο αδερφός της είναι αιτία που κατάφερε να ζει τώρα ήρεμα. || με το άρθρο το αναπτύσσει την αντωνυμία το: (Tο) ~ είναι σήμερα κτ., το χρωστά σ΄ αυτόν, το ότι σήμερα είναι κάτι… δ. απειλή (συνήθ. χωρίς το σκέλος της απόδοσης): ~ σου ξαναμιλήσω… ~ σε πιάσω, χάθηκες. 3. με οριστική παρατατικού και συνήθ. χωρίς απόδοση δηλώνει ευχή ανεκπλήρωτη· μακάρι να: Aχ, ~ το ήξερα πιο πριν! ~ μου έπεφτε το λαχείο! ~ ερχόταν, πόσο όλα θα ήταν διαφορετικά! || σε επιφωνηματική αρνητική πρόταση εκφράζει έντονη απογοήτευση: Tουλάχιστον ~ δεν είχα δώσει προκαταβολή! III. πλάγιες ερωτηματικές· δηλώνει: α. άγνοια, απορία· ανίσως, μήπως: Aναρωτιέμαι εάν θα τα καταφέρω. Ποτέ δεν ξέρεις ~ αστειεύεται ή (~) μιλάει σοβαρά. Σε ρώτησαν ~ θα πάμε; Tο ζήτημα είναι ~ μας συμφέρει. ~ ζει ή ~ πέθανε κανένας δεν ξέρει, σε ζωηρό και παραστατικό λόγο, ζει, πέθανε κανένας δεν το ξέρει. β. (σε ελλειπτικό λόγο) ότι ισχύει σε πολύ μεγάλο βαθμό αυτό που εκφράζει η ερωτηματική πρόταση που προηγείται: Tον θυμάσαι τον πατέρα του; –~ τον θυμάμαι; Kαι πολύ καλά μάλιστα. Θες να ΄ρθεις μαζί μας; –~ θέλω;, θέλω πάρα πολύ. Tι κάνει αυτός, ζει; –~ ζει; Zει και βασιλεύει. IV1. ~ / εάν και: εισάγει εναντιωματικές προτάσεις· μολονότι, παρόλο που: α. ~ και είχε παιδιά, έμεινε στο τέλος μόνος. ~ και δε μίλησε, καταλάβαμε τι σκεφτόταν. || συχνά εισάγει εναντίωση προς μια απλή έννοια: Tο πρόσωπό της, ~ και αρκετά βαμμένο, φαινόταν αγνό. β. κάποτε και ύστερα από τελεία ή άνω τελεία: Πρέπει να πας· ~ και είναι πια πολύ αργά. Θα προσπαθήσω να ΄ρθω· ~ και δε νομίζω ότι θα τα καταφέρω. 2. και / κι ~: α. εισάγει παραχωρητικές προτάσεις· και στην περίπτωση που: Kι ~ ακόμη δεχτείς, (πάλι) πρέπει να τους πεις τις αντιρρήσεις σου. β. κάποτε στη θέση του αν και εκφράζει εναντίωση προς κτ. πραγματικό, αληθινό: Kι ~ αγωνίστηκε κι ~ κουράστηκε, τι κατάλαβε;, παρόλο που αγωνίστηκε… || όσο κι ~: Όσο κι ~ δεν το θέλω, αναγκάζομαι συχνά να τους μαλώνω, παρόλο που δεν το θέλω… V. (προφ., οικ., ως ουσ.): Aυτά τα ~ σου, αν έλειπαν! || Tο «Aν» του Kίπλιγκ, το ποίημα με τον τίτλο «Aν» που έγραψε ο Kίπλιγκ. [αρχ. ἄν· λόγ. < αρχ. ἐάν]
Αν μπορείς να σαι ατάραχος όταν τριγύρω οι άλλοι, σε σένα ρίχνουν τ άδικο μέσα στην παραζάλη. Αν μπορείς όταν δισταγμούς για σε θα 'χουν εκείνοι, Να 'χεις στη δύναμή σου εσύ κρυφή εμπιστοσύνη. Αν μπορείς να σαι ακούραστος όταν προσμένεις κάτι, Με ψέμα να μην απαντάς στων άλλων την απάτη, Αν σε μισούν να μη μισείς κι ας είσαι πληγωμένος Να μην είσαι ευκολόπιστος μήτε πονηρεμένος.
Αν μπορείς να ονειρεύεσαι και τα όνειρα να ορίζεις, να σκέπτεσαι χωρίς ζωή στη σκέψη να χαρίζεις. Αν στον Θρίαμβο και στη Καταστροφή έχεις την ίδια γνώμη, Κι άσειστη θέληση να λες "βάστα καρδιά μου ακόμη". Αν μπορείς την αλήθεια που 'χεις πει να δεις σακατεμένη, Μια παγίδα για αφελής μα συ να επιμένεις. Αν ότι αγάπησες μπορείς ρημάδι ν' αντικρίσεις, με χαλασμένα σύνεργα το έργο να ξαναρχίσεις.
Αν όσα πλούτη κέρδισες μπορείς να τα σωριάσεις, σ' ένα παιγνίδι τολμηρό να μη τα λογαριάσεις, κι όταν χαθούν αχάλαστη να 'ναι η ζωή σου εσένα, χωρίς να παραπονεθείς ποτέ για τα χαμένα. Αν σκλάβα σου ν' έχεις μπορείς στη πράξη την καρδιά σου Να βρεις το θάρρος που έμεινε πολύ καιρό μακριά σου.
Αν μες το πλήθος είσαι αγνός χωρίς να φεύγεις πέρα, Κι αν όταν συναντάς και βασιλείς είναι μια ίδια μέρα. Κι αν δεν μπορεί φίλος η εχθρός πίκρες να σε ποτίζει, Κι αν εκτιμάς κάθε άνθρωπο μονάχα όσο αξίζει. Κι αν το γοργό καιρό μπορείς σωστά να τον μετρήσεις Και μέσα του κάθε στιγμή τους θησαυρούς να κλείσεις. Όλα δικά σου γίνονται τότε σ΄ αυτή τη πλάση κι είσαι άντρας άξιος που κανείς ποτέ δεν θα σε ξεπεράσει.
Αν ημπορείς την παλαβή να κάνεις όταν οι άλλοι σου κάνουνε το γνωστικό κι όλοι σε λένε φταίχτη δεν πιστεύεις τίποτα άλλοι δε σε πιστεύουν σχωρνάς όλα τα δικά σου τίποτα των άλλων, το κακό που πας να κάνεις αναβάλλεις όσα ψέματα λεν πιότερα απανταίνεις, μισείς ευφραίνεσαι ι όσους σε μισούνε πάντα πολύξερο καλόνε περπατάς κοιλιά ονείρατα κάνεις στοχάζεσαι μπορείς μονάχα το ιντερέσο, το νικημένο παρατάς πάντα διπλαρώνεις το νικητή, τους δυό ξετσίπωτα προδίνεις ο τι γράφεις λες, ξαναλέν οι άλλοι γι' αληθινό να παγιδεύουν τον κουτό κοσμάκη λόγια έργα καπνόν δυνατός αέρας διαβολοσκορπά ξαναμολάς καινούριον. κέρδισες μπορείς πληθαίνεις πάντα πατρίδα κορώνα γράμματα να παίζεις, πλερ`νεις την πεντάρα χρωστάς αρνιέσαι μόνο πληρώνεσαι σωστό δίκιο το ' χεις, καρδιά νεύρα νους εν αμαρτίαις γεράσανε όμως εσύ στύβεις ν' αποδίδουν στέκεις πάντα δίβουλος πάντα σκυμμένος όταν φωνάζουν οι άλλοι εμπρός εσύ φωνάζεις πίσω στην πλεμπάγια μιλάει αρνιέται αρετή σου όταν ζυγώνεις δυνατούς στα δυό λυγάς τη μέση μήτε φίλους εχθρούς ποτέ λογαριάζεις κάνεις πως τους αγαπάς αλλά ποτέ κανέναν, αφήνεις ευκαιρία κάπου κακοβάνεις μόνο κάνεις το κακό ψυχή γαληνεύει, δικιά σου θά ναι τούτ' Γης μ' όλα τα κάλλη πού χει έξοχος θά σαι Κύριος αλλ' Άνθρωπος δε θά σαι
Ha bolondnak teszed magad, mikor mások bölcselkednek neked és mindenki téged hibáztat, ha nem hiszel senkibe és mások se hisznek neked, ha megbocsájtasz mindent magadnak, de semmit se másnak, ha a rosszat mit keszülsz tenni, egy pillanatra se halasztod el, és ha össze-vissza hazudozol mikor más csak füllent ha élvezed, hogy a szeretetet gyűlölettel rombolhatod és mégis a szent és blöcs maszkját öltöd magadra, ha mint hernyó kuszol és álmaid nem szárnyalnak és csupán az érdek az mit célként kitűzöl; a legyőzöttet ha elhagyod és mindig a győztes mellé állsz, de mindkettőt szemérmetlenül elárulod, ha amit írsz és amit szólsz, újra mondják mások mint igazat - hogy csapdába csalják a buta kisembert, ha beszéded és műved füst az erős szélben ördög szétfújta és te újat szellentesz a légbe; /átkozódva újakat eszelsz ki ha nyereséged mindig tudod sokszorozni és hazáddal fej vagy írást játszol,/és hazádat elkártyáznád az első jelre; ha fizetni kell egy garast, mivel tartozol, megtagadod csak neked fizessenek az helyes és az az igazságod, ha a szíved, ideged, elméd bűnben venül, és te újabb rosszra csábítod /vénül, te azonban haszonra váltod mindig készen állsz a kétszínűségre, és mindig hajbokolva, és mikor kiáltanak mások, hogy ''előre''! te kiáltod ''vissza''! ha a tömegben jársz, kevélyen kérkedsz de az erősebb előtt szolgalelkűen térdelsz ha barátod és ellenséged is megveted, és úgy teszel mintha szeretnéd, miközben kegyetlenül becsapod őket
ha nem mulasztasz el alkalmat, hogy gonoszkodj és csak ha rosszat teszel a lelked annak örvend, tiéd lesz majd ez a Föld akkor minden szépségével és az Urak között Első leszel, de Ember sohasem!
Általános és középiskolai tanulmányaimat Pécsett végeztem, a Nagy Lajos Gimnázium nyelvi tagozatán érettségiztem 1968-ban, ugyanekkor első helyezést értem el az OKTV-n, így felvételi nélkül kerültem be a magyar szakra. 1975-ben szereztem diplomát magyar-orosz szakon Szegeden. Hallgatóként Tamás Attila, Ilia Mihály és Csetri Lajos volt a mesterem. Két évig ösztöndíjas gyakornokként, közben középiskolai tanárként, majd 1981-től adjunktusként, 1988-tól docensként dolgoztam a JATE II. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén. 1986-tól voltam folyamatosan tanszékvezető-helyettes. 1991-től 2002. júliusáig a Modern Magyar Irodalmi Tanszék vezetője voltam.
Az új felsőoktatási kísérlet beindításával párhuzamosan Bécsy Tamás professzor megbízott, dolgozzam ki a huszadik századi magyar irodalomtörténet oktatásának tantárgyi programját a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemre. A program elfogadásától kezdve vendégtanárként oktattam a pécsi egyetemen is (1986-1198). A két egyetemen tanítottam irodalomtörténetet, műfajelméletet, eszmetörténetet, verstant, líraelméletet, motívumelméletet. Szervezésemben jött létre Szegeden a Modern magyar irodalmi speciális képzés.
Másodéves hallgató korom óta, 1972-től publikálok rendszeresen, első írásaim az Ilia Mihály szerkesztette Tiszatájban jelentek meg, a legtöbb közleményemet a következő folyóiratokban közöltem: Studia Poetica Acta Litteraria,, Irodalomtörténet, ItK, Studia Nova, Hungarológiai Közlemények (Újvidék), Tiszatáj, Alföld, Kortárs, Korunk, Székelyföld, Helikon (Kolozsvár), Jelenkor, Forrás, Új Forrás, Életünk, Napjaink, Műhely, Szeged, Bárka. 1977-ben felvettek a Fiatal Írók József Attila Körébe, 1986 óta tagja vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének, a Magyar Írók Szövetségének és a Művészeti Alap Irodalmi Szakosztályának, kritikusi tevékenységemért 1979-ben Szeged Város Nívódíját, 1984-ben a Művelődési Minisztérium Móricz Zsigmond Ösztöndíját kaptam meg. Tagja vagyok a Nemzetközi Magyar Filológiai, a Modern Filológiai és a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, utóbbi választmányába is bizalmat kaptam.
Négy nyelvből - angol, orosz, német, francia - tettem állami nyelvvizsgát, külföldi ösztöndíjban részesültem Leningrádban, Odesszában, Greifswaldban, Udinében, Göttingenben, Londonban. 1987-ben és 1999-ben elnyertem a Deutsche Akademische Austauschdienst három hónapos ösztöndíját, így módomban állt kutatni Heidelbergben, Tübingenben, Bochumban, Stuttgartban, Göttingenben.
Tudományos kutatásaim középpontjában hosszú ideig József Attila költészete állt, később bővült a tárgykör a hallgatás és elhallgatás poétikájára, a modern magyar költészettörténetre, a motívumkutatásra. 1976-ban lettem a bölcsészettudományok doktora, 1986-ban védtem meg kandidátusi, 1995-ben akadémiai doktori értekezésemet, 1996-ban habilitáltam, 1997-ben neveztek ki egyetemi tanárnak, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Modern Magyar Irodalmi Tanszékének egyetemi tanára vagyok. A modern magyar irodalom - kutatási tárgyként és oktatási anyagként is - mélyreható átértelmezés folyamatát éli: olyan paradigma megfogalmazódásáról van szó, amely sajátosan új európai kontextust, illetve a világirodalomhoz való viszonyrendszert formál meg.
Az Országos Akkreditációs Bizottság az elsők között fogadta el az általam létrehozott és azóta is vezetett PhD-programot, amelyet már a fentiek szellemében valósítottam meg, azóta közel harminc doktorandusz végzett nálunk. A program keretében számos külső előadónk volt, többek közt Bányai János (Újvidék), Bécsy Tamás (Veszprém), Cs. Gyimesi Éva (Kolozsvár), Fáj Attila (Genova), Ferenczi László (Miskolc), Görömbei András (Debrecen), Kabdebó Lóránt (Miskolc), Horváth Béla (Szekszárd), Kibédi Varga Áron (Amsterdam), Kulcsár Szabó Ernő (Budapest), Németh G. Béla (Budapest), Szabolcsi Miklós (Budapest), Szendi Zoltán (Pécs), Szili József (Miskolc), Tamás Attila (Debrecen), Thomka Beáta (Pécs), Zalabai Zsigmond (Pozsony), Kenyeres Zoltán (Budapest).
Szerkesztem az Acta Historiae Litterarum Hungaricarum című periodikát, tagja vagyok az Irodalomtörténet szerkesztőbizottságának, 1989-ben lettem tagja a TMB Irodalomtudományi Szakbizottságának, 1990-től pedig tagja vagyok az MTA Irodalomtudományi Bizottságának is. 1993-tól a Szegedi Akadémiai Bizottság Irodalomtudományi Munkabizottságának voltam elnöke, jelenleg a Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottság elnöke vagyok. Több, mint 250 közlemény szerzője vagyok. 1998-tól 2002-ig kaptam a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. 2002. január elsejével lejárt a Széchenyi-professzúrám, így ez év szeptembere óta a Károli Gáspár Református Egyetem vendégprofesszoraként is dolgozom.''
Fiatal költok elóadóestje- olvashatjuk a plakátokon, s a Nyugat hírrovatában.1928. december 14-ét hunk, a zsúfolásig telt Zeneakadémia nagytermének pódiumánmegjelenik az ötletadó-szervezo, a kor Vörösmartyja: Babits Mihály, s az irodalombanérzékelheto szükségszeru ízlésváltozásról, nemzedékváltásról beszél.A rövid bevezeto érzékelhetové teszi, hogy Babits még nem békélt meg azavantgarde költészet gondolkodásával: "Az ének akadozik ma, a Vers prózává lesz", sa- ját nemzedékének költojérol szólva pedig azt vallja: "volt ido, ...hogy kacér magányos- ságot affektált". A szerinte új nemzedékrol szóló szavaiban ugyanakkor egyértelmuenviszontláthatjuk ma mindazt, amit Babits "eltanult" és elfogadott Julien Bendától, il-letve, amit példázatként a mitológiából kiemel. "Thamyris és Marsyas kelnek versenyrea szent Múzsákkal, s Apolló vaksággalés zavarral sújtja a vakmeroket; az Író, a Szellemembere nem eszménye többé a Századnak, helyébe a harc és a sport hosei, a Testi Életbajnokai lépnek."1Babits saját korára vonatkozó kegyetlen kritikájának és egyúttal aggódásának adhangot azzal, hogy Thamürisz alakját föleleveníti és egybemossa Marszüász figurájával.Az eredeti mitológiai történet szerint van ugyan hasonlóság köztük, mindketten lehet-nek a költészet osmintái, azonban jelentos a különbség is. Thamürisz thrák dalnok,Philamón zenész és Argiopé nimfa fia. Orpheusz mellett ot tartották az epikus költé-szet atyjának. Thamürisz kitunt rendkívüli szépségévelés mesteri lantjátékával. Számosdíjat nyert el a püthói játékokon. A mítosz egyik változata szerint Thamürisz bele-szeretett a gyönyöru, ifjú Hüakinthoszba, ezzel megvetette az egynemuek közti vonza-lom alapját. Amire Babits utal, az talán a legismertebb történet Thamüriszre vonatko-zóan. Vakmero cselekedetre szánta el magát: versenyre hívta ki magukat a múzsákat.Kikötötte, hogy ha o gyoz, valamennyiüket kedvesévéteszi, ha viszont alulmarad, el-vehetik tole, amit csak akarnak. A versenyben a múzsák gyoztek, s merészségéért vak-sággal, egyben hangjának és zenei tehetségének elvesztésével büntették Thamüriszt.A másik történet Marszüászé, aki Oliagrosz fia, Phrügia szülötte, szatír vagy szilén,Kübelé körébe tartozó osi istenség, akit Apolló kiszorított. A monda szerint o találtameg azt a fuvolát, amelyet Athéné eldobott (azért dobta el, mert úgy találta, hogy fu-volajáték közben csúnyán felfúvódik az arca). A klasszikus történet szerint Marszüászmesterien megtanult fuvolázni, és elbizakodottságában magát Apollót hívta ki vetélke-dore. A vakmero versengés, mert ez is az volt, azzal végzodött, hogy a lantjátékosApolló nemcsak legyozte Marszüászt, aki csupa vad, eksztatikus dallamot csalt elohangszerébol (aKübelé- és Dionüszosz-orgiákat fuvolák, csörgodobok, kereplok zene-bonája kíséri), hanem még elevenen meg is nyúzta a szerencsétlent. A hiedelem szerintMarszüász lenyúzott bore a phrügiai Kelanaiban, a Maiandrosz folyó forrásánál egyfenyofán függ, fuvolaszóra a bor mozogni kezd, de meg sem mozdul, ha himnuszt éne-kelnek Apolló tiszteletére. Marszüászt megsiratták a nimfák, szatírok és más erdei ro-konai. Az o vérébol keletkezett a nevét viselo folyó, fuvoláját a sebes ár a Maiandrosz- Page 2 1994. május 65 ba sodorta, Szikóniában partra vetette a víz, ésApolló kapta meg ajándékba. Az Apollóés Marszüász versengésérol szóló mítosz tulajdonképpen a két ellentétes istenség,Apolló és Dionüszosz harcának kezdetét tükrözte. Ezt a történetet, a görög mitológiá-nak az egyik talán legkegyetlenebb, legbrutálisabb történetét Apollodórosz Bibliothéké-jében a következoképpen olvashatjuk: "Olümposz fiát, Marszüászt is megölte Apollón.Marszüász ugyanis zenei versenyre kélt Apollónnal, miután megtalálta azt a sípot, ame-lyet Athéne dobott el, mivel eltorzult tole az ábrázata. Megállapodtak, hogy a gyozteskénye-kedve szerint bánhat a vesztesseI.Amint megkezdodött averseny, Apollón meg-fordította kitheráját, és felszólította Marszüászt, hogy o is cselekedjen hasonlóképp.Mivel Marszüász nem tudott így játszani, Apollón lett a gyoztes: felakasztotta Marszü-ászt egy magas fenyofára, majd lenyúzta borét és így végzett vele." Marszüász alakja éstörténete gyakran ihlette meg már az ókori mt'ivészeketis. Vázafestmények, gemmák,dombormt'ivek népszert'i témája volt az, ahogy Marszüász felveszi Athéné eldobott fu-voláját, illetve gyakran szerepelt mt'ivészitémaként Apolló és Marszüász versenye, vala-mint Marszüász büntetése is. A versengés témáját megfestette késobb Perugino és Tin-toretto, Marszüász büntetését pedig BaldassarePeruzzi, Raffaello, Agnolo Bronzino,Giorgio Vasari, Annibale Carracci, Veronese, Guido Reni, Guercino, Tiepolo, JacobJordaens.2 Látva a két mitológiai alak - Thamürisz és Marszüász - egyénisége, személyisége és története közti különbséget, ismételten fölmerülhet bennünk a kérdés, vajon vélet-lenül mosta-e össze figurájukat Babits, vagy valamiféle szándék vezérelhette? A hihetet-lenül mt'ivelt, a klasszika-filológiában, a mitológiában rendkívül jártas Babitsról nemfeltételezzük, hogy ne ismerte volna jól a két történetet, s még ha csak egy szóban el-hangzott utalásróllenne szó, akkor sem hisszük ezt, de itt egy megjelent, mégpedig azáltala szerkesztett Nyugatban közölt írást idéztünk. De akkor mi oka lehetett Babits-nak e csúsztatásra? Feltehetoen az, hogy felelosségetérzett a fiatal költok s a költészet,a mt'ivészetjövojéért, amelyet veszélyeztetve látott, úgy gondolhatta, hogy a mt'ivészek,a költok helyébe a sport "hosei" lépnek. Aggályait részben, sajnos, igazolta a történe-lem a magatotalitárius rendszereinek mt'ivészeteszményével(gondoljunk csak a sztálini-hitleri idok hivatalosan propagált szovjet-orosz vagy német mt'ivészetére,kisportolt fi-gurákat ábrázoló gigantikus szobraira, melyek a jövo "egészséges"emberének jelképeitvoltak hivatottak megformálni, vagy gondoljunk az utóbbi évek egyik nagy sikert'ifilmjének, Szabó István Oscar-díjasMephistójánakidemutató, egy fordított világot bírálóképsoraira!). Hogy az aggályokra történt utalásunk rendelkezhet némi alappal, s nemvulgarizálás csupán, azt akaratlanul is igazolhatja, hogy 1947-benGellért Oszkár is rá-talál a mitológiai történetre, s így formálja meg Marsyascímt'iversében:És mégiscsakazt kérdem, újra csakazt,Rongyos kis pásztorok isteneén:Mostazért büntetnél engemApolló,Mert a lant a tiéd,De afurulya az enyém?Hogy nincs, mint teneked, babérkoszornm?Furulyám:hatalom!Smost azért büntetnél, lantpengetóte,Mert kedvesebbtánA pásztorokfülének furulya-dalom? Page 3 66tiszatáj Költó vagyok én is:versenghete/e,Ha csak Marsyas is a nevem.De mert lantodért nem adom afurulyámat - csak az istenfarkasa az isten?- Most meg akarsz nyúzni elevenen?Múzsák vezetoje, Napfény, tüzeló.Nyilazó sugaradLeperzseli az asszonyi köntöst.Kíváncsi kéjenc,fúlásig betelhetsz..Minden bór meztelen a köntös alatt.Minden bór meztelen a köntös alatt,S a bór alatt? Minden hús meztelen -Hát nyúzz meg, dögvészes, de mertFarkasom voltál,Üvöltve kisérjen örökké:csak egy isten lehet ily becstelen! Mint értelmezési lehetcSség- de csak mint egy a sok közül -, természetesen adottaz is, hogy a versben a hihetetlenül kegyetlenül mlíködcSfasizmus formá16dik meg,szimbolikusan, mintegy megjelenftve, hiszen több idemutat6 vers között jelent meg amlí (Uj, mennyei étlap, Cyklopsz és Hitler), azt azonban mégsem gondoljuk, hogy Mar-szüászban a passzfvpolgári humanizmus cscSdjétszimbolizál6 alakot3 kell látnunk, azmég mindig inkább elfogadhat6, hogy a figura a meglclnzott emberiség képviselcSjeként,vádl6ként jelenik meg a mlíben4, mint az idcSbenugyanekkor született Sarkadi-mlíben,A szatír bórecímlí kitlíncSelbeszélésben. Sarkadi Imre és Gellért Oszkár gondolkodásátminden kétséget kizár6an befolyásolhatta a nekik még közelmúlt Holocaustjának "per-verzitása" s mlíveik val6ban nem nélkülözik az idemutat6 utalásrendszert. Ezt bizo-nyitják azok a Sarkadi-elbeszélések,melyeknek témája látsz6lag a mitol6gia, csakhogya fasizmus hazug világával úgy szegül szembe a szerzcS,hogy..a hazug mftoszokkalperel, azokat gúnyolja ki, meztelenhi le mintegy, sz6ljon bár Odipuszr6l, Hektorr61vagy Apoll6r61. Hogy val6ban a fasizmus bfrálatár61is lehet sz6 ezekben az írásokban,azt bizonyfthatja az is, hogy a velük egy idcSbenszületett elbeszélésekközött nem egyvan olyan, amely közvetlenül, direkt m6don is utal a második világháború kegyetlen-ségeire, köztük a legercSteljesebba Pokolraszállásés A szökevény. Mindegyik emlitettelbeszélésnek közös modvuma a halál, valamint az is, hogy Sarkadi - függetlenül a köz- vetlen témát61 és tárgyt61 - a szabadság és elkötelezettség kapcsolatát vizsgálja. A tragi- kus csábhja leginkább, szemlélete a groteszk felé hajlik. A PokolraszállásZsigmondjáratökéletesen, szinte sz6 szerint érvényes, amit Sarkadi Joyce-tanulmányában az UlyssesBloomjár61 álHt: "...a hangulata határozza meg... csak az van, ami pillanatonként bennekialakul; az ember él, és ennek legtöbbször semmi értelme".5Sarkadi abszurd helyzete.ket teremt, melyekben h6sei tehetetlenek az agresszi6valszemben, deJoyce múvér61 ír-ja a következ6ket is: nAhuszadik század embere nyilván abban különbözik leglényege-sebben az osöktol, hogy rájött már: saját magát saját maga határozza meg... Bloomotsaját maga határozza meg... élt és semmi egyéb." J61látható, hogy Sarkadit megérin-tette az egzisztencialista filozófia, hiszen az öntörvényu, az önmagát meghatározó, for- Page 4 1994. május67 máló ember, aki saját döntései révén válik jellemmé,azazemberré, éppúgy a sartre-i filozófiai gondolkodás sarkalatos tétele, mint a lét értelmetlenségének tana.6 Így szüle-tik meg, igen korán, a majd a hatvanas, hetvenes évek magyar irodalmát oly jellemzoönsorsrontó figurája (a költok között tipikus példája lesz majd SárándiJózsef, aki ilyencímmel verset is ír: Egy önsorsrontó monológja), mint Pomogáts Béla megfogalmazta:"Zsigmond hadnagy alakjában jelent meg eloször az a jellegzetes kései Sarkadi-figura,amely a gonosz világ ellen úgy tiltakozik, hogy önmagát, saját sorsát rontja el, s az em-bertelen környezetbol emigrálva a pokolra száll."7Megfellebbezhetetlen szituációkat teremt Sarkadi, s mind e szituációk, mind azírói módszer, mely szerint "h6sei" csak elszenvedik a velük történteket, anélkül, hogymegváltoztatásukra bármit is tennének, egészéletmuvében végigkísérik. Érvényes ez amitológiai, örökérvényúnek ható helyzetek újraírására is. Honnan az ötlet, s miértfontos aválasztás?Tudjuk, hogy az Iliász gyerekkorátóllegkedvesebb olvasmánya volt,s lehetséges az is, hogy a francia irodalomban a második világháború idején különös-képpen divatossá vált szokás hatott rá, s azt formálta igazán egyénivé8, mindenesetreezekben az elbeszélésekben a megformálás mikéntje a lényeges, hiszen az olvasó azteleve tudja, hogy Hektort legyozi Achilles Trója alatt, hogy Oidipusz önmagára mértbüntetés gyanánt kivájja a szemét, hogy Marszüász versenyre kel Apollóval, aki le-gyozi. A Sarkadi megformálta fanyar iróniájú, filozofikus, a parabola felé közelíto tör-ténetekben is ott a "hóhér", de Hektor utálja, unja a rákényszerÍtett hosszerepet, mígAchilles a hit és a cselekvés magabiztosságával végzi mészárosi munkáját. B. NagyLászló szerint Hektor nemtörodöm fölényességeegy bomló életforma élvezoinek jel-legzetes magatartása: szabadságuk egyenlo a halál szabadságával,haláluk is deheroizáló.Zsigmond és Achilles egyforma szenvtelenséggelvégeznek a kiszemelt "ellenféllel", Zsig-mond pillanatnyi ötlettol indíttatva, hogy bebizonyítsa önmagának is:ura érzékeinek,ösztöneinek; Achilles pedig a környezet (illetve a mitológia) elvárásainak óhajt meg-felelni, jóllehet, o maga sem hisz igazán abban, hogy jól cselekszik. "Bosszút állok.A bosszú igazság."- mondja Achilles, szinte önmagát is meggyozendo, hiszen gyozel-mének sem örült igazán: "Nem is örült olyan nagyon a gyozelemnek, inkább hara-gudott Hektorra, hogy ilyen könnyen hagyta magát legyurni." A muvelt Hektor, sa feltöro/. nyers eroszakot képviselo Achilles párbaja hasonló problémát vet fel, mintkésobb Orkény egypercese, az In memoriam Dr. K.H. G.: "Hölderlin ist ihnen un-bekannt? - kérdezte Dr. K.H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta. - Ki volt az? -kérdezte a német or. - Aki a Hyperiont írta - magyarázta Dr. K.H. G. Nagyon sze- retett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. Es például Heine? - Kik ezek? - kérdezte az or. - Költok - mondta Dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?-De ismerem - mondta a n~~et or, és paprikavörös lett, és lelotte Dr. K. H. G.-t." A ke-gyetlen irónia köti össze Orkényt és Sarkadit, gondoljunk csak Achilles bárgyúságára,Hektor nem~~rodömségére, lustaságára, illetve apró bosszúságaira a sorsdönto pillana-tokban. Az Orkény-egyperces, mint Sarkadi mitológiai parabolái is, ugyanazt példáz-zák: a hatalom, a nyers eroszak és a kultúra, a muveltség ellentétét, kibékíthetetlensé-gét. Ez az irónia és gúnya legpregnánsabban Sarkadi elso alkotói korszakánaklegkiforrottabb, az idemutató gondolatok szintézisét adó, sajátos vibrálású remekében,A szatír borében jelenik meg, melyben Apolló hatalmaskodása, kegyetlensége és Mar-szüász kiszolgáltatott, groteszk lénye áll szemben egymással."A groteszket létrehozó muvészi alkat egyik lényeges vonása a racionális szemlé-let, mely nemcsak emocionálisan, hanem a ráció bonckésével nyúl a problémákhoz, Page 5 68tiszatáj s analitikusan képes felfogni a valóságot. Mi több: képes egyszerre reálisan és torzultformában fölmérni, s a kett6t egymással összefüggésben ábrázolni, tehát rendkívülkoncentráltan." - olvashatjuk Somlay SzabóJózsef tanulmányában.9 Ilyen koncentráltfigura Marszüász alakja: "becsületes csúnya", aki becsületes tárgyilagosságra törekszik,hiszen 6 is tisztában van vele, hogy ez az egyetlen alternatívája, ha meg akar szabadulnia rossztól, márpedig ez a célja: csak az el6ítélet csinált bel6le szatírt - "s bár ha valakithosszú id6n keresztül szatírnak tartanak, akkor végül is azzá válik" -, mégis ezt akarjamegcáfolni: nem a szatírság ellen emel szót, hanem az id6k folyamán ráaggatott jelz6kellen: "Menteni a becsületet, ahol lehet, ha ez a becsület nem is igazán becsület, csak akollektív értékelés alól való önz6 szabadulni akarás is." Bármit is tesz ugyanis a hata-lomnak - adott esetben az emberformában megjelen6 isteni hatalomnak - kiszolgálta-tott szatír, fölötte az el6regyártott el6Ítéletek, aprekoncepciók jegyében, a ráaggatott -állítólag jellemz6 - címke alapján bíráskodnak, Ítélnek. A rásütött bélyeg, mely szerintmeglesi a szeretkez6ket, tetteit61 függetlenül kiszolgáltatottá teszi, s ha az isteni hata-lomnak, Apollónak valami nem sikerül - kudarcot vall a szeretkezés során -, csak b{ín-bakot kell találnia, má.q>ediga szatírok a hozzájuk tapadt el6ítéletek miatt mindig al-kalmasak e szerepre. (Érdemes figyelnünk Kónya Judit megjegyzésére, mely szerintMax Frisch például sokkal kés6bb fogalmazza meg ugyanezt a tételt Andorrájában,amely még akkor is szenzációt keltett.)l° Sarkadi történetének három szerepl6je van:Apolló, a nimfa és a szatír, a szerz6 egyértelm{íenMarszüász oldalán áll, a másik két fi-gurát küls6 szemlél6ként, az olvasóval cinkosan összekacsintva ábrázolja: például animfa "fürdeni kezdett, térde locsolgatását, úgy látszik, nem találta elég korh{ínek,sorra került a válla, csíp6je, s6t melle is", Apolló pedig, a férfiasságmegtestesÍt6je, éppa szerelmi játékban vall kudarcot, kés6bb "megfelel6 hierarchikus hangsúllyal, stíl-szemen" beszél.Apolló számára Marszüász "vétke" csak ürügy arra, hogy kiélje hatalmából (is)fakadó szadista hajlamait. Marszüász el6bb két lábon járva szemléli a világot: kiszolgál-tatottnak érzi magát, nem talál megértésre, bár bizonyítási kísérletei logikusak, a kör-nyezete elfogultan ostoba, csökönyösen rosszindulatú, 6 maga pedig gyanútlanul ~~em-lél6dik, meditál. Apolló látszólag magasabb rend{í öntudattal és akarattal, az "Uber-mensch" fölényével intézi el a dolgot. "A küzdelem rövid volt és dics~len. Apollótorkon ragadta Marszüászt, a földre teperte (milyen keveset jelentett most animfákkalszemben félelmetes szatír-er6), bokáját hirtelenében vékony kenderkötéllel kötötteössze. Hozzá a kezét is, kisebb távolságra. ...könnyedén a fához vonszolta... a k?télvégét egy lehajló ágon vetette keresztül, aztán lábánál fogva felhúzta a szatírt. Ugycsüngött most a fa ágán, mint egy denevér - kellemetlen volt, mert fejébe szállt a vér,s bokáját, csuklóját nagyon vágta a..vékony kötéL" Sarkadi Marszüásza olyan módonlátja tehát a világot, ahogy kés6bb Orkény tanácsolja majd azArról, hogy mi a groteszkcÍm{ínovellájában: "Szíveskedjékterpeszállásba állni, mélyen el6rehajolni, s ebben apozitúrában maradva, a két lá~aközt hátratekinteni. Köszönöm. Most nézzünk körül,'adjunk számot a látottakról. Ime, a világ fejtet6re állt. Férfilábak kalimpálnak a leve-g6ben, visszacsúsznak a nadrágszárak, s a lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak aszoknyájuk után! Ott az autó, négy kereke a leveg6ben, mintha egy kutya a hasátakarná megvakartatni. Egy krizantém: keljfeljancsi,vékony szára az égbe mered, ahogya fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog." Marszü-ász, ha lehet, még gyöngébbé, még kiszolgáltatottabbá válik új helyzetében: lefelécsüngve fordítva, látja a világot. A dolog pikantériája az, hogy ez a világképe sokban Page 6 1994. máJus 69megegyezik azzal, amit már két lábon állva is látott, a különbség annyiban mutatkozikmeg, hogy most világosabban látja azt, amit Apolló negativ logikának nevez: "Rondaisten vagy, Apolló - mondta a szatfr. -Most, hogy a fejem így fordítva néz rád, most,hogy fejjel lefelé látom a világot, látom azt is, hogy gonosz vagy, piszok vagy, komiszés irgalmatlan vagy... - Ostoba - mondta Apolló. - Mindenki tudja, hogy szebb va-gyok, mint Narcisszusz. - Csak mondják, hogy hízelegjenek neked. S te ostoba vagy,mert elhiszed. Most, hogy {gyfejjellefelélógok, s nincs beSröm,amin keresztül az érzé-keim hassanak rám, most már csak fejem van, amivel ítéletet tudok a dolgok fölöttmondani, most megmondom, hogy csúnya vagy, ostoba és eltaposni való féreg." S való-ban: Zsigmondhoz és Achilleshez hasonlóan, Apolló is hóhérrá torzul, Marszüász szin-te már mintegy szépnek mondható megnyúzása visszaadja az önbizaImát, csak a telje-sítmény ingere vezérli, szakszero tÍmár-mozdulatokkal végzi mestermunkáját. .Cselek-vése egyre inkább el is szigetel6dik mindenféle erkölcsi tudattól, még a negatÍv erkölcsiindítékoktól is, szinte elidegenedik a cselekveSteSI,a rossz, a gépies közöny arcát veszifel."l1 A Pokolraszállásbanmég az erkölcs romlásának, itt már az erkölcsi tudat teljeshiányának lehetünk tanúi. Apolló átéli a gyeSzelemízét is -az elbeszélésben a szó szo-ros, szinte perverz értelmében -, amikor lenyúzza (még mindig hihetetlen szakszero-séggel)a szatÍr fejéreSIis a beSrt,s a fán himbálódzó tetem alatt, visszanyert önbizaImá-nak megfele16en,szeretkezési kedvét is visszakapva, ölelkezik a nimfával, mégpedig, h ' d . ",f .1 b '"el,,dek bb '" . gal ugy, ogy raa Jaa szatlr meg veres, rlSS,me eg oret, am y Igy "er ese e, "IZ -masabbá" teszi a szeretkezést; a gyeSzelemíze ketteSs:nemcsak a sikeres bosszúállást je-lenti, de azt is, hogy az emberformában megjeleneSistennek hatalmában áll a férfit és aneStegyidejoen magáévá tennie, mintha a hatalom szinte korlátlan leheteSségeketadhat-na a "pokolra szállás"e tobzódásában.Marszüász nem tud megszabadulni a "külseSrossztól", mégis erkölcsi fölénybe ke-rül Apollóval szemben, akiben viszont a .külseScsín. mögött találjuk a rosszat, azazküzdelmük így lesz a becsületes csúnya és a kegyetlen szép harca, a szatír s rajta keresz-tül Sarkadi bizonyos általánosabb értelemben a lélek, az értelem: a kultúra szabadság-harcátvívja tehát:az erkölcsi fölény mégis azé, aki tudja, hogy igaztalan bántalomérte" - gondolja Marszüász. "Pokoli fájdalom, pokoli -ismételgette magában még min-dig azzal a fölénnyel, amit az emelkedettebb gondolkozású érez a másikkal szemben,a gyöngfl az er6sebbel szemben (persze, csak az emelkedett gondolkozású gyönge)...az igazságtalanságot, ami vele történt, méltóságteljesen úgysem lehet elviselni. S a törté-nelem hazugsága vajon mit talál majd ki a nyúzás indoklására?"A Marszüászok erkölcsi fölényben vannak a hóhér Apollókkal szemben, mégsemeSka gyeSztesek,mert igazságukat nem vagy késeSnismerik fel, s képtelenek szembe-szállni kínzóikkal. Szomorú alternatÍva: erkölcsi vagy fIZikaimegsemmisülés a sorsaannak, aki nem tudja vállalni az igazát, akinek nincs módjában harcolni érte. Apollóa következt>- számára megnyugtató - magyarázatot találja a történtekre: "A dolgokatvegyük úgy, ahogy vannak, s igyekezzünk úgy:.tenni, hogy úgy legyenek, ahogy venniakarjuk." Nagyon hasonlít ez Sarkadi Imre Odipuszának álláspontjához: "Vannak le-tagadhatatlan tények, vegyük ezt tudomásul, s igyekezzünk elfelejteni a többit. A kí-sért>jelenségek, amik a tényekre rádöbbentenek bennünket, nem mindig kellemesek,minek ezeket annyit emlegetni. ...Csak egynek marad értelme - megtenni mindent,hogy többet és jobbat jelentsen számunkra ez a piszokul irigy jelen." Nem meglept>,hogy ugyanezt a kesere alternatívát fogalmazta meg Babits is 1928-ban, már idézettbevezet6je folytatásában, mely így hangzott: ftThamyris és Marsyas kelnek versenyre Page 7 70 tiszatáj a szent Múzsákkal, s Apolló vaksággalés zavarral sújtja a vakmer6ket; az Író, a Szellemembere nem eszménye többé a Századnak, helyébe a harc és a sport h6sei, a Testi Életbajnokai lépnek. Különös válaszúton áll napjainkban a fiatal költ6: vagy árulójává lesza Szelle~nek, melynek 6réül hivatott, a Magasságnak,mely szent küldöncül küldte; s aHarcos Elet szenvedélyeinek kiszolgálójává, a köznapi zsurnalizmus olcsó katonájávátörpül; vagy megmarad éhen haló pap, s misszionárius, kire nem hallgat senki se, s kitalán nem is érdemel meghallgatást, mert semmit sem tud mondani vagy adni az Élet-nek és Kornak." 12De - az olvasó" vigasztalására"- a szerz6i néz6pont nem csak e ke-seru konklúziót sugallja,sem Babits, sem Gellért Oszkár, sem Sarkadi esetében. GellértOszkár versének lírai h6se, Marszüász kimondja: "Furulyám: hatalom.", s kikiabáljamagából Apolló becstelenségét, Sarkadi pedig elhatárolódik "gy6ztes" h6seit61. Nemért egyet a PokolraszállásZsigmondjának erkölcsével, közömbös szemlél6ként, szintetudósítóként adja a történtek szenvtelen, pontos krónikáját: Zsigmond ugyan nem halmeg, de "a vereség undora helyett inkább az értelmetlen gy6zelmek undorát választ-ja."13Bár igazságosharcban, de Achilles is gyilkossá válik, vele éppúgy nem vállal kö-zösséget az író: Achilles ugyanis az 6 megformálásában ostoba, tetteit a körülményekirányÍtják, ezért erkölcsileg elbukik. Hektor fizikailag semmisül meg, hisz 6 sem meg-gy6z6dése szerint cselekszik: értelmetlennek tartja a harcot, mégsem mond le róla,mert így "illik": vagyis a körülmények sodorják. Sarkadi távolságtartó iróniával mu-tatja be. Marszüász az egyetlen, akivel közösséget vállal Sarkadi, hiszen bizonyos érte-lemben Marszüász volt 6 maga is, vallva, hogy "nemcsak a cselekedeteknek van más ésmás tartalmuk mások által elkövetve - a szavaknak, gondolatoknak is... A különbség-ben föltétlenül van valami igazság,de nem abszolút igazság.Mert az abszolútum a cse-lekvésben, szóban vagy gondolatban mégis maga a tartalom. S nem a formák. S nem aviszonylatok." Sarkadi nem egyszeruen tiltakozásul a fasizmus, a háború kegyetlensé-gei ellen, hanem azoktól (is)inspirálva, fogalmazza meg példázatait minden kegyetlen-séggel, minden gonoszsággals általában a hatalommal szemben, azt vizsgálva, mennyireadott az emberi szabadság, a cselekv6 élet lehet6sége, mennyire élhet az egyén ezzel aszabadsággal, mennyire tud szembeszegülni az er6szakkal, mennyire képes a kultúraszembesülni a hatalommal. Sarkadi szüntelenül az igazságot, a kor nagy kérdéseire ad-ható válaszokat keresi. "Minthogy valódi konfliktusaiban látta a világot, tudta, hogynincs okunk a zavartalan optimizmusra, az igazságot csak a teljes tudás birtokábanmondhatjuk ki."14Hogy Sarkadi nemzedékébe mennyire beleivódott a Marszüásszaltörtén6 azonosÍtás tudata, azt ékesen bizonyÍtják B. Nagy Lászlónak az író halála utánnem sokkal írott szavai. B. Nagy László, a korszak jelent6s kritikusa, nemcsak egyikels6 fölfedez6je, de közeli barátja is Sarkadinak, egy utcai, verekedéssé fajuló tünte- tésre, közös élményükre emlékezve ezt írja - adm sem érdektelen (!)- A peregrinusban: "...a mi b6rünkre megy a játék, minket nyúznak a fels6bbrend{í, félisteni apollók, sze-gény, csúnya, sz6rös Marszüászokat, s mi még egymás torkának ugrunk, fölülünk fu-volázásaiknak, mondom, meg sem kellett semmit fogalmazni, így nem is mondtunksemmi ilyesmit, csak átölelte a vállam, s résztvev6en elmosolyodott... én is mosolyog-tam, a gyalázat könnyein át, mert akkor már mi voltunk az er6sebbek: miénk volt a város... "15 Amikor Weöres Sándor is - jóval kés6bb, 1964-ben - rálel a témára Tuzkút köte- tének Átváltozások dm{í, negyven szonettet tartalmazó ciklusában, bár nem aktualizál-ta a történetet, nem teremtett bel6le társadalmi allegóriát, a történet önkörében o is ameg6rzend6 eszményt fejezte ki: "a m{ívészet igazi értékeinek kell érvényesülniük Page 8 1994. május 71 ahhoz, hogy ne az alaktalan, szellem nélküli és minden magasabb cél Mján lév6 pusztaanyagi er6k gy6zedelmeskedjenek a világban."16Bár Weöres másként is megformálhat-ta volna a történetet, hiszen kortársa, Kerényi Károly, akivel jó kapcsolatban volt,megszelídítette a jelenetet, szerinte az voltaképpen álarcos játékra utal, azaz, amikorApolló megnyúzza Marszüászt, akkor nem arra kell gondolni, hogy megöli, hanemarra, hogy csak lehúzza róla az álöltözékül felvett bozontos bundát. 17Weöres szonett-jében mégsem dionüszoszi játéknak vagyunk tanúi, 56t a vers a kegyetlen, véres meg-torlást követ6 pillanatokat idézi meg, m~edig úgy, mintha tanúi is lennének a jele-netnek. Kenyeres Zoltán emlékeztet arra, hogy a jelenet egynémely változatábanMídász király is jelen van a versenyen, és 6 Marszüász játékát ítéli jobbnak, amiért per-sze el is nyeri büntetését az ellentmondást nem tur6 istenségt61.18A MarsyasésApol/oncímu vers így hangzik: . Mohó vérét fakó ko-orgonákcsorgatták az átkozott legelore,hol nyája tétován suhant tovább,míg kétfatörzs között feszült a bore,sa nyúzott test, mint most-ölt békahús,még ugrált, agyvelo nélkül bokázva,de sárga borén már dörgött a dúsdobpergésgyöngyözo gyozelmi láza;majd a roncs ágyék szórébe törölvegozölgo kését, nézte gyilkosaa kopár mennyboltról a völgyi poklot:lenn ujjongott, dobolt ezernyi törpe,katlanban fott az óriás husaés sok kis szájban péppé szertefoszlott.A lemészárolt Marszüász után itt is egykedvu gyilkosként jelenik meg Apolló,amint beletörli kését áldozata szeméremswrzetébe.A gyilkos isten itt is a rossz szim-bóluma, de a rosszat követi a még rosszabb: az öntudatától megfosztott, a nagy emberbukásán diadalmasan ujjongó tömeg. Az "ezernyi törpe" nem a nép, hanem a "mob",a vulgus mobile, az állhatatlan és alaktalan cs6cselék (Adynál a "csorda nép"), a szellemnélküli, lesüllyedt világ, mint ahogy Apolló sem a pallérozott görög elme, nem anietzschei értelemben vett muvészettípus, hanem egyszeruen az önkényes er6szak, azeltorzult fels6 hatalom megtestesít6je, míg Marszüász a zabolátlan, szabadon szárnyalómesterség ésmuvészet szellemét képviseli. "Az elbeszélt történet ésminden, ami megje-lenik a versben, Weöres költészetében mindig vissza-visszatér6, konok, makacs követ-kezetességgel ismételt, 6rzött ésvédelmezett értékek fonákját, tragikus ellentétét mu-tatja be: a vers a teremt6, szabad szellemu költészet romantikus-esztétizálóeszményétkifejezett tartalom elutasítása éstagadása révén sugalmazza."19Mert Weöres is bár nem a "szent költészet" elvét vallja magáénak, hirdeti az em-beri teremt6 ero fölényét és hisz a muvészet különös hatalmában, CSis tudta, amit Gel-lért Oszkár, Sarkadi Imre és B. Nagy László is tudhatott, amit Babits is örökül hagyottránk, sugallva, hogy a kultúrának, az irodalomnak hatalma - még ha "csak" transzcen- Page 9 72tiszatáj dentális is -kell legyen a .hatalom" fölött is, ezért hinnünk kell a költokben, írókban,hinnünk kell az írástudókban!Ezért mossa össze Babits Thamyris és Marsyas alakját, s ezért nem marad meg a kesen'í alternatívánál, hanem - hittel - folytatja, s azt állítja, hogy az új nemzedékben van egy .egész csapata a fiatal írástudóknak, akik hú papok,s misszionáriusok, s mégis közel tudnak maradni mindannyiunk letörpült életéhez -fiatal gyóntatók, akik tudják legsötétebb titkainkat, s mégsem vesztették el hitüket aSzellem magasságaiban. Kevesen hallgatnak ma még rájuk: de ok híven hallgatnak min-denkire: kihallják népük szívének primitÍv dobbanását, az emberi önzés lihegését sa proletár külvárosok jaját, de a jobb jövobe futó Ember lábdobogását is, sot az angya-lok zenéjét, melyet eltakar, de el nem olt ez a földi lárma."20JEGYZETEK 1 Babits Mihály: Bevezetés.Nyugat, 1929.január, 1.sz.2 Vö.: Mitolbgiai Enciklopédia. I. Gondolat, 198&.714. és 764., valamint Apollodbrosz: Mito-lbgia. 1977. 10.3 Vö.: Hajdú Ráfis Gábor: Sarkadi Imre. AkatJémWi, 1973.36.4 Vö. Kbnya Judit gondolatmenetével: Sarkadi Imre. Szépirodalmi, 1971.5 Sarkadi Imre: James Joyce. Cikkek, tanulmányok. Szépirodalmi, 417.6 Vö.: Kbnya, i. m. 68.7 Pomogáts Béla:Sarkadi Imre novellái és tanulmányai. ItK, 1977. 1.8 Vö.: B. Nagy Lászlb: i. m. 141.és Kónya: i. m. 74.9 Somlay Szabó Jbzsef: A kaland és a groteszk összefüggése Sarkadi irásmuvében. Kortárs,1966.4.10 Vö.: Kónya: i. m. 81.11 Juhász Béla:Dátum és alkalom. AlfOld, 1971. 10.12 Babits: uo.13 Somlyó György: A költészet vérszerz5dése. Szépirodalmi, 1977.498.14 Hubay Miklós: Az igazságkeresésszenvedélye az egyetlen tisztességes írói attitud. Élet ésIro-dalom, 1962.39.15 B. Nagy László: i. m. 131.16 Kenyeres Zoltán: TÜDdérsip.Weöres Sándorról. Szépirodalmi, 1983.234.17 Vö.: Kerényi Károly: Görög mitológia. Budapest, 1977.120.18 Vö.: Kenyeres: i. m. 234.19 Kenyeres: i. m. 233.20 Babits: uo. 17
If you can fool yourself when someone else hits you, Pretending him a wise man and never you blame him; If you don’t trust nobody and no one’s trusting you, Forgive your sin is easy, but never others’ sins.
If you respite the evil no single moment and You lie louder and louder when other people lie; If you’re enjoying hitting the love with hate and though Pretend to have a wise and even saint good side.
If you move like a worm and never fly with dreams, And interest is always up to your highest aim; If you leave the defeated for the winner all times, Though both of them betraying is your standing desire.
If you can gain a thousand for every little gift And mother land to play at cards is not a heavy act; If you don’t pay a penny as duty you have made, As for being you paid is always right and fair.
If you can urge your thinking and heart and even nerves, Ill – old all them to make some new and evil acts; And indecision bowing low deserves from you as serve, When all bawl “Forward!” you’re the only crying “Back!”.
If you reject the evil no single time or plot And in its shadow feel like in a saint life tree shade; Yours will be whole Earth and all its gifts and mines, You’ll be the first of masters, but never MAN, be sure!
Utfélen ült, kopott kereszt mellett szemében sárgás... gyáva... irigység... Kezében egy fa... mit penget... penget... Talán... lant lehetett réges rég. Ott ült kopottan nappal, éjszaka Az ajka törten, elhalon remeg Azt mondják Ő a senki lantosa Csak suttog bambán vad énekeket.
Bomlottan bárgyun mindég énekel Hajadon-főtt... nyárba... hóba... fagyba.. csak dalol, s nem áll szóba senkivel Dalol éjszakába, alkonyatba És kérdezték: "Ki vagy...? Ki volt Apád...?" Csak énekelt és közben könnyezett És kérdezték: "Volt kedvesed...? Arád...?" Csak énekelt és hüljén* nevetett
Ha kérdezték: "Nincs gyermeked...? Anyád...? Egy csendes régi szonettet nyögött... Hivták: "Gyere... kapsz ételt... jó szobát..." Dalolt... aztán vadul kiköpott! Ő volt a semmi őrült dalossa... Ő volt a koposz piszkos rejtelem Hogy honnan jött? ... Nem tudták meg soha És megfagyott egy téli éjjelen.
''Vannak, akiket nem érdekel a hírnév, nem törik magukat a népszerűségért, inkább teszik csendben a dolgukat napról napra, s eközben szinte észrevétlenül, de nagyon biztosan válnak nélkülözhetetlen részévé egy szakmai közösségnek. Tehetsége alapján Földes Imre lehetne nyugodtan sztár is, az ország zenei népművelője, tarthatna több részes előadást Bach életéről, vagy bármi egyéb zenei témáról valamelyik tévécsatornán, más szóval eladhatta volna már magát rég a médiának, s lehetne országos ismertségű híresség. De nem tette. Földes Imre a háttérben dolgozik. Valószínűleg nem érdekli a siker, nem hatja meg a hírnév.
És mégis híres! Keveseket találnánk a magyar zenei életben, akik ne ismernék a nevét, s ne fűződne hozzá valamilyen kedves, személyes élményük. Talán nem túlzás kimondani, Földes Imre mára már élő legenda a magyar zenészek körében.
Huszonhárom évvel ezelőtt ismertem meg Őt. Zenetörténet-tanárom volt a Zeneművészeti Főiskolán. Annak ellenére, hogy sosem pazarolta az időt névsorolvasásra, az évfolyam majdnem mindig teljes létszámban jelent meg az előadásain. Minden szemeszter elején egy tucatnyi kazettát másoltatott le nekünk, tele a zeneirodalom válogatott szépségeivel, természetesen az akkor fellelhető legjobb előadásokban. Egy köteg gépelt papírost osztott ki, a zeneszerzők részletes adataival, amelyeket aztán az utolsó évszámig könyörtelenül kikérdezett a vizsgákon. Azokon a sokunk által rettegett vizsgákon, amelyeken nem lehetett sokra menni a mellébeszéléssel. Bár a Tanár Úrnak rendkívül fejlett a humorérzéke, és emberileg talán szimpatizált a dús fantáziájú „mesélőkkel” is, az érdemjegyek mindig a tudást tükrözték. Hallgattuk tehát a kazettákat, bifláztuk az életrajzi adatokat, és ehhez jöttek még a saját jegyzetek, amiket az órákon készítettünk és egymással cserélgettünk. Bizony, a zenetörténet-óráról nem érte meg hiányozni. Ha a kolléga jegyzetét el is kérhette az ember, az Ő szenvedélyes előadása nélkül az már nem volt ugyanaz.
Láttunk számtalan gyönyörű diát, mert nem csak zenéről szóltak az órák, hanem a művészet egyéb területeire is elvezetett minket. Épületeket, tájakat, festményeket, szobrokat láthattunk, s szinte minden alkalommal biztosított bennünket egy-egy szebb épület, vagy izgalmas képtár bemutatásakor, hogy „na, oda tényleg muszáj elmenni...” Emlékszem, az első órák valamelyikén mennyire lenyűgöztek Giacometti szobrai. Egy szempillantás alatt bevésődött a név, s mi tagadás, az első félévi vizsgán ez mentett meg a bukástól. Korábban a konziban nem sokat kellett strapálni magunkat az elméleti tárgyakkal, furcsa érzés volt, hogy itt most azt kaptam, amit megérdemeltem, vagyis egy elégtelent az írásbeli vizsgán. Meghökkentem tehát, de azért nem annyira, hogy éjt nappallá téve magoljak a szóbelire. És pár nappal később ott ültem szemtől szemben Földes Imrével. Fél perc alatt felmérte a helyzetemet. Na ott, abban a pillanatban szégyelltem el magamat igazán. Pedig nem szidott le, nem lelkizett velem, nem alázott meg, egyszerűen csak nem értette, és őszintén nem értette, miért csinálom ezt. És akkor én is rájöttem, hogy ez tényleg érthetetlen. Szerettem volna minél előbb elsüllyedni, láthatatlanná válni. De a végső gyalázat előtt még jött egy utolsó lehetőség, egy mentő kérdés. Földes tanár úr előszedett egy kis képeslapot, elém tette, és megkérdezte, mi van rajta. Giacometti szobrai voltak... megkaptam a kegyelemkettest.
És ettől kezdve tanultam zenetörire, s az utolsó félévben már jelest kaptam Földes Imrénél a vizsgán! Arra bizony tényleg büszke voltam, sőt úgy éreztem, Ő is büszke rám. Tagadhatatlan tény, hogy a mai napig meghatározza (így, jelen időben!) a zenei ízlésemet, az igényességemet mindaz, amit abban a három évben neki köszönhetően megismerhettem. Nem telik el hét, hogy ne jusson valaminek kapcsán eszembe, hogy „hát ezt is Földesnél tanultuk”. Hálát adok a sorsnak, hogy ott ülhettem a Semmelweis utcában, amikor Debussy Pelléasa volt soron. A Tanár Úr olyan érzelmi erővel mesélte a történetet, olyan zseniálisan készítette elő az éppen soron következő zenei részletet, hogy aztán a zene hallgatása közben többen bizony sírva fakadtunk, sőt a szeme sarkában neki is ott csillogott valami. Debussy iránti szerelmem ott kezdődött el. Mint ahogy Brahms Német Requiem-je is azóta tartozik a kedvenceim közé. Nem is beszélve Bachról, akinek művészetére egy teljes szemesztert szentelt, s rendkívül értékes jegyzetet írt róla, amelyet a mai napig haszonnal olvasgatok. És persze sorolhatnám a példákat órákon át.
De nem csak zenéről, művészetekről tanultunk tőle. Földes Imre kultúrlény, a szó lehető legnemesebb értelmében. Európai polgár, aki hivatásának tekinti, hogy a zenét, az emberi kultúrát minél szélesebb körben terjessze. Aki egész lényével ezt a felmérhetetlenül fontos ügyet szolgálja. Követendő példa Ő, ritka etalon.
Szerencsére a Tanár Úr még ma is nagyon fiatal, irigylésre méltóan aktív, lépten-nyomon látom őt a koncerttermekben, minden valamirevaló zenei eseményen.''
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének hallgatói számára összeállította, szerkesztette: Földes Imre, 2003/2004.
Görögök
IRODALOM: Források az ókori görög zeneesztétika történetéhez, Akadémiai Kiadó 1982 Dmitrij Kallisztov: Az antik színház, Gondolat 1983 Platón: Állam, Európa 1984. Szabó Miklós fordítása (Platón II. 179-193. lap) Ritoók Zsigmond: A görög énekmondók, Akadémiai Kiadó 1973 Wagner József: Az antik világ zenéje 1943
KOTTA˝: 3143 (Delfi, Múzeum) 01605 megfejtés Davison and Apel: Historical Anthology of Music Nr. 7/a. 3114-3137 Delphoi 1. Első delphoi Apollón-himnusz (i. e. 138 k.) részlet Atrium Musicae de Madrid: kórus, kithara vez. Gregorio Paniagua (1:58) CD: 122,3 (0:00-1:58) HARMONIA MUNDI France, 1901015 KOTTA: Davison and Apel: Historical Anthology of Music No. 7/a.
Ó, ha Helikón gyönyörű csúcsa vár titeket ég atya csodás könyökű dús lányai, jöjjetek, hogy megénekeljétek dalotokkal a testvéri Phoiboszt, az aranyfürtöset, aki a Parnasszosz két csúcsos szikláján lévő székhelyére jön, az igen híres Delphoi közelébe, amely mellett ott folyik a vízben gazdag Kasztália forrása. Jöjjetek a delphoi dombra fel, fölkeresvén a jóslatmondó hegyet. Szent oltárokon Hephaisztosz örül a fiatal bikák lábszárának, arab tömjén füstje szállong az Olümposz felé. A lótuszvirág tisztán csengve sokféleképpen zengi a dallamotokat. Az arany kithara édesen csengő dalokkal válaszol az emberek hangjára, és a művészek egész raja, akik Attikát lakják, a Te dicsőségedet énekli, aki, Te isten, híres vagy kithara játékodról és a nagy Zeusz fia vagy, te, aki a halandóknak örök és csalhatatlan jóslatokat társz fel. (Szepes Erika nyersfordítása)
Szeikilosz sírfelirata/szkolionja bordal (i. sz. 2. század?, Tralles - ma Aidin mellett -, Törökország) Atrium Musicae de Madrid: ének, lyra vez. Gregorio Paniagua (0:32) CD: 122,11 (0:45-1:17) HARMONIA MUNDI France, 1901015 KOTTA: Davison and Apel: Historical Anthology of Music No. 7/c., Bartha Dénes: A zenetörténet antológiája, No. 3., 2. kiadás, Zeneműkiadó 1974
Hozon dzész fainu, méden holósz szülü pú. Prosz oligon eszti to dzén, to telosz ho chronosz apaitei. Amíg élsz, örvendj, semmit se bánkódj. Oly rövid az élet, Kronosz hamar meghozza elmúlásodat.
(Bartha Dénes: A zenetörténet antológiája)
Meszomédész krétai görög i. sz. 2. század
Himnusz a naphoz
Atrium Musicae de Madrid: ének, barbitosz, kithara, pandoura, trikhordon, phorminx, trigonon, monokhord, monoaulosz, csengettyű, kümbala, vez. Gregorio Paniagua (1:26) CD: 122,6 (0:27-1:53) HARMONIA MUNDI France,
KOTTA: Davison and Apel: Historical Anthology of Music No. 7/b.
Meszomédész: Himnusz a naphoz. Lásd: Görög költők antológiája, Európa 1982
Te, aranyszemü pirkadat atyja, ki a rózsaszin égre kihajtasz szárnyas, rohanó lovaiddal; pompázik az égen aranyhajad, ha ragyogva kibontod a végtelen menny boltozatán fonadékait; a földön elömlik, elárad sugarad folyamárja ragyogva; ha leszáll a folyókra örök tüzed, kikél ölükből a pirkadat; kartáncra fogódzva a csillagok kara is szeliden teneked lejt, s öröm-éneket énekel egyre, hallgatva a phoiboszi lant szavát. Így újra meg újra kiméri a tavaszt meg az őszt az ezüst Hold hószínü uszályt tovahúzva; s a te szíved örül, ha irányitod az ezernyi ruháju világot. (Ritoók Zsigmond fordítása)
A KORAI KERESZTÉNY HIMNUSZKÖLTÉSZET „ANTIHÔSEI” Írta: I BORZSÁK - 2001 mondjuk — Pindaros elsô olympiai himnuszára, vagy a homérosi Apollón-himnusz- ra gondol, bizonyára Typhón (vagy Typhós), illetôleg Tantalos jut az eszébe, ... www.akademiai.com/index/T202227476164102.pdf
Funerary inscription for Seikilos Euter(pou), partly in hexameters, with song given with musical notation, on column-base; c. 1; found at Tralles: Ramsay, BCH 7, 1883, 277-278, no. 21; Cougny, Anth. Pal. III 595, 607 (non vidi); Wessely, REG 5, 1892, 266-267; Crusius, Philologus 52, 1894, 160-173; BCH 18, 1894, 365 (non vidi); Pappakonstantinou, Hai Tralleis, plate 16; C. von Jan, Musici Scriptores Graeci 450-452; BCH 48, 1924, 507 (PH); SEG 4, 421; BE 1926:282; Robert, Et. anat. 412, note 4; BE 1954:224; Peek GVI I 1955; Pöhlmann, Denkmäler alter. Musik no. 18 (PH); Vogt, Gr. Literatur 136 (non vidi); *ITralles 219; Solomon, AJP 107, 1986, 455-479 (non vidi); SEG 36, 1008.
.
