Sziasztok! A játék menete a következő: Választunk egy országot, ezután az országra jellemző 10 dolgot kell leírni (ez lehet bármilyen nevezetesség, város, épület, személy, étel, ital, stb.) Aki a tizediket írja, az választ egy másik országot, és így megy a játék tovább. Jó játékot!
„Szám szerint fölényben voltunk az ellenféllel szemben, elegendő időnk volt arra, hogy felkészüljünk a hadműveletre. De még e lehető legkedvezőbb feltételek mellett is csupán óriási nehézségek és hihetetlenül nagy veszteségek árán tudtunk győzelmet aratni. Ez a győzelem valójában erkölcsi vereség volt. Népünk erről persze sosem szerzett tudomást, mert sohasem mondtuk meg nekik az igazat.” (Nyikita Hruscsov)
1939. november 30-án kezdődött az úgynevezett téli háború, miután a Szovjetunió a számára stratégiai szempontból kulcsfontosságú dél-karéliai területek megszerzése érdekében megtámadta Finnországot. Bár Sztálin villámháborúra számított apró nyugati szomszédja ellen, vezérkara tapasztalatlansága és a finnek bámulatos kitartása miatt a háború négy hónapig elhúzódott, és súlyos veszteségeket okozott a Szovjetuniónak.
Az 1939 augusztusában születő Molotov-Ribbentrop-paktum sok szempontból megpecsételte Finnország sorsát, hiszen a szovjet és német fél úgy osztotta fel Európát, hogy északi rokonaink a sztálini érdekszférába kerüljenek. Hamarosan aztán megkezdődött a második világháború, és Lengyelország ismét eltűnt a térképről, a Szovjetunió pedig más területeken is igyekezett megszerezni a maga „jussát”: Moszkva október elején „kölcsönös segítségnyújtási szerződést” kényszerített rá a balti államokra, illetőleg október 5-én hasonló megállapodást ajánlott fel a finnek számára is.
Sztálin a Juho Kusti Paasikivi vezette helsinki delegációtól egy területcseréről szóló egyezményt akart kicsikarni, melynek értelmében – északabbi területeken adott kárpótlásért cserében – a Szovjetunió megszerezhette volna a Leningrád védelme szempontjából fontos Karéliai-földszoros egy részét, Petsamo jégmentes kikötőjét, illetve bérbe vehette volna a Finn-öböl bejáratánál fekvő Hanko-félszigetet. A Finnország védelme szempontjából szintén kulcsfontosságú területekre vonatkozó igényt azonban a Paasikivi-féle delegáció egy hónapos győzködés után is elutasította, így aztán a Szovjetunió más eszközökhöz folyamodott. November 26-án, a karéliai határon fekvő Mainila mellett a Vörös Hadsereg néhány katonája megrendezett incidenst hajtott végre saját bajtársai ellen – vö. Hitler gleiwitzi akciójával –, amit Moszkva természetesen azonnal finn agressziónak minősített, arra hivatkozva pedig november 30-án háborút indított nyugati szomszédja ellenében.
Bár Finnországot teljesen váratlanul érte a hadüzenet és a számos halálos áldozatot követelő november 30-i helsinki légitámadás, a korábbi hetekben végrehajtott – akkor csupán fenyegetésnek szánt – mozgósításnak köszönhetően el tudta kerülni a gyors megszállást. A világ közvéleménye – a finnek iránt érzett rokonszenv ellenére is – az északi ország esetében szovjet „Blitzkriegre” számított, mivel az idős Mannerheim tábornok által irányított honvédelem kezdetben mindössze 175 000 katonát tudott bevetni Vorosilov marsall közel 1 millió fős haderejével szemben, mely egyszerre 5 fronton indított támadást.
A Vörös Hadsereg egyébként nem csak létszámban, de tankok és repülőgépek tekintetében is messze felülmúlta a finneket, a Blitzkrieg, vagyis a gyors győzelem azonban ennek ellenére elmaradt. Ennek alapvetően két oka volt: egyfelől a sztálini tisztogatások után a Vörös Hadsereg gyakorlatilag „lefejezve”, ugyanakkor viszont elbizakodottan vágott bele az „imperialista Finnország” elleni háborúba, a könnyelműség pedig idővel megbosszulta magát. A másik ok ugyanis az volt, hogy a finnek – Sztálin várakozásaival ellentétben – nem adták meg magukat az első puskalövésre; épp ellenkezőleg, Mannerheim tábornok a karéliai földszorosban – ez a Finn-öböl és a Ladoga-tó között terül el – mesteri védővonalat épített ki a szovjetek feltartóztatására, az északon harcoló hadtestek pedig a tundra viszonyai között gerilla taktikával állították meg a Vörös Hadsereget. A sítalpakon közlekedő, fehér ruhába öltöztetett finn katonák a jeges pokolban talán még a Mannerheim-vonalon tapasztaltaknál is súlyosabb veszteségeket okoztak a szovjeteknek, a kudarcok nyomán pedig Sztálin 1940 elején arra kényszerült, hogy Tyimosenkót állítsa Vorosilov helyére, illetve további hadosztályokat küldjön Finnországba.
Bár a finnek reménytelen, ámde kezdetben sikeres küzdelme az egész világban rokonszenvet és tiszteletet ébresztett, a kis ország annál kevesebbet segítségre számíthatott. Roosevelt amerikai elnök ugyan 10 millió dollárt küldött a köztársaság számára, a többi nagyhatalom azonban tétlen maradt: a németek kezét megkötötte a Molotov-Ribbentrop-paktum, a nácik ellen „furcsa háborút” vívó franciák és britek pedig – Hitlerrel a hátukban – szintén nem szándékoztak katonákat küldeni Mannerheimnek. Ezzel együtt azonban – főleg a skandináv nemzetektől – mintegy 11 000 önkéntes utazott Finnországba, közülük pedig 346-an – Teleki Pál miniszterelnök szervező munkája nyomán – Magyarországról indultak útnak.
A segédcsapatok nagy részére ugyanakkor igaz az a megállapítás, hogy mire sikerült megérkeztek célállomásukhoz – a magyarok például délnyugat felé indultak el, majd Anglián és Bergenen keresztül jutottak el a frontra –, a hadi cselekmények döntő része már lezajlott. 1940 februárjában a Vörös Hadsereg áttörte a Mannerheim-vonalat, elfoglalta Viipuri városát, ezzel pedig Finnország az összeomlás szélére került. Mindazonáltal a szovjet győzelem mégsem lehetett teljes, Sztálin ugyanis az elhúzódó háború ódiuma miatt 1940 márciusában kénytelen volt békét kötni a helsinki kormánnyal. A moszkvai megállapodás értelmében a szocialista nagyhatalom stratégiai jelentőségű területeket nyert Karéliában és a finn tengeri kijáratnál, azokat pedig a második világháború után is megtarthatta.
A győzelem kivívása ellenére tehát a Szovjetunió minden szempontból súlyos veszteségeket szenvedett. Túl azon, hogy erkölcsi szempontból az „imperialista Finnország fenyegetése” nem bizonyult túlzottan hiteles casus bellinek, a Vörös Hadsereg mintegy 400 000 főt vesztett halottakban és sebesültekben, majdnem hatszor annyi embert, mint az aprócska Finnország. A pürrhoszi győzelem súlyos tekintélyveszteséggel járt, a döcögő hadigépezetet látva ugyanis mind a nyugati nagyhatalmak, mind a Barbarossa-tervet később elkészítő náci Németország súlyosan lebecsülték a sztálini Szovjetuniót.
A hagyományos finn konyha kevés fűszert használ. A tengerparton és a szigetvilágban sok halat fogyasztanak. Régen a kenyeret szinte kizárólag rozslisztből készítették. Nyugat-Finnországban évente kétszer-háromszor sütöttek lapos, kerek, középen lyukas kenyeret, amit egy rúdra fűztek és így tároltak.
Az őszi vadászati szezon kezdetével az asztalon megjelennek a vadkacsából, lúdból, nyúlból, jávorszarvasból és gombából készült ételek. A vadhúsok mellé előszeretettel készítenek berkenyéből és tőzegáfonyából készült mártásokat. Téli csemegének számít a maréna, törpemaréna és a menyhal ikrája, amit besózva, apróra vágott hagymával és tejföllel ízesítenek és hajdinalisztből készült apró palacsintákkal (blinik) fogyasztják.
A lazac az egyik legkedveltebb halfajta, füstölve, sütve és nyersen pácolva is fogyasztják. A finn halleves is ebből készül, kerül még bele só, fehér bors, vöröshagyma és tej, néha kapor. Az aszalt rénszarvashús északi specialitás, vékony szeletekre vágva kenyérrel eszik vagy sörkorcsolyát készítenek belőle. A rénszarvaspörköltet burgonyapürével és tört vörös áfonyával körítik.
Kedvelt utóétel a sült sajt és a mocsári hamvas szeder. Az erdei és kerti bogyókat, a vörös és fekete áfonyát gyakran használják konyhájukban lepényekhez, pirogokhoz és levesekhez is.
Finnországot "Az ezer tó országa"-ként is emlegetik és nem véletlenül, mivel nem ezer, de annál sokkal több tóval rendelkezik.
A tó definíciója Finnországban: 500 m²-nél nagyobb állóvíz. Így számolva a finn statisztika 187 888 tavat tart nyilván. Közöttük a legnagyobb a Saimaa-tó 4400 km² területtel. A tavak, természetes vízfolyások és mesterséges csatornák hálózatának komoly szerepe van az áruszállításban.
A jégkorszak gleccserei nem csak számos tavat alakítottak ki, hanem az alacsony tengerparton sok-sok szigetet is. Szám szerint 179 584-et. Két fő csoportra oszthatók - inkább logikailag, mint földrajzilag: délnyugaton az Åland-szigetek és a déli part előtt fekvő szigetek. Szigetek persze a nagyobb tavakon is vannak.
Gazdasága: ipari ország. Finnország egy iparosított, nagyban szabadpiacú gazdasággal rendelkező ország, nagyjából akkora egy főre eső jövedelemmel, mint az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország vagy Olaszország
Fő gazdasági szektor az ipar, ezen belül a fafeldolgozás, fémipar,telekommunikáció és az elektronikai ipar. Leszámítva a fát és néhány ásványi kincset, Finnország nagyban függ nyersanyag, energia és fontosabb élelmiszeri cikkek importjától.
Az éghajlat miatt a mezőgazdaság csak néhány alapvető termékre szorítkozik. A faipar, ami a vidéki területeken élők számára nyújt jövedelemforrást, nagy szerepet játszik az exportban. Exporttermékek: műszaki berendezések és alkatrészek, vegyipari termékek, fémek, fa, papír, cellulóz.
Importtermékek: élelmiszer, kőolaj és olajszármazékok, vegyipari termékek, közlekedési eszközök, vas és acél,műanyagok, vetőmagok.
Bár az nem biztos, hogy a szaunázás kifejezetten finn találmány, de az ő szaunájuk a legismertebb - bár az északi népekre általában jellemző.
A szauna olyan helyiség vagy külön kis faház, amelyet felfűtenek, hogy benne emberek izzadhassanak kikapcsolódás céljából. Legtöbbször – de nem feltétlenül – a forró kövekre öntött víz által történő vízgőzképzés, és a mosakodás is hozzátartozik.
A szauna elsősorban télen kellemes, de a finnek nyáron is használják. Számukra a hagyományos belföldi vakáció az, hogy kimennek a mökkibe, horgásznak, kirándulnak, grilleznek, és természetesen szaunáznak is. Finnországban a különböző munkahelyeken is találhatóak szaunák. A közös szaunázás hozzátartozik a finn szocializációhoz, a nemzeti identitás része. A szauna „szent” hely, ahol rendszerint nyugodt beszélgetés folyik, és az emberek elfelejtik különböző pozícióikat. A szaunában illetlenség ruhát hordani, azaz a fürdőkben a fürdőruhát is le kell venni.
Egy üzleti tárgyalás után a szaunába való meghívás megszokott, a tárgyalások pozitív alakulását jelzi. Ennek visszautasítása ellenkező jelzésként értelmezhető. A vendégek meghívása magánlakásokban is a tisztelet jele, amelyet még nehezebb elutasítani, bár a finnek ilyen esetben sem sértődnek meg (legalábbis aligha mutatják ki).
Egy 100 évesnél is régebbi Szauna és lékfürdő egy élmény- A fűtés egyik módja: kívülről.
Finnország történelme az utolsó jégkorszak, Kr. e. 9000 után kezdődött. A mai Finnország területe ekkor vált lakottá, őslakói valószínűleg az északra szorult számik lehettek. A finn területek – napjaink Finnországa és Nyugat-Karélia – a 12–13. századot követően a Svéd Királysághoz tartoztak, ennek nyomát mindmáig őrzi az anyanyelvét használó finnországi svéd kisebbség és a reformációt követően uralkodóvá váló evangélikus vallás. A középkor évszázadaiban Novgoroddal, a kora újkorban a nagyhatalommá váló Oroszországgal háborúzott Svédország, ennek ellenére a finn határvidék folyamatosan mozdult el kelet felé egészen a nagy északi háborúig. A legnagyobb történeti problémát az jelenti, hogy az őskori régészeti kultúrákat nehéz nyelvekhez kötni, míg az etnikumok kialakulása későbbi jelenség. A finnugor népek által birtokolt területeket sokszor a növényföldrajzi, paleobotanikai adatok nyelvészeti megfigyelésekkel való összevetésével próbálták meghatározni. Északkelet-Európa legkorábbi népességének hovatartozása és a finnországi népesség kontinuitása máig tartó vitákat kelt.
Finnország növényvilága fajokban meglehetősen szegényes. Egészen délen keskeny sávban közép-európai jellegű vegyes lombhullató erdő díszlik. Az ország legnagyobb részén tajga nő, az orosz tajga folytatása. A legészakibb területeken megint csak keskeny sávban állandóan fagyott talajon tundra él. Az ország 60%-át egybefüggő erdőségek fedik. (Svédországban ez az arány 59%, Németországban 25%, Magyarországon 17%.) A globális felmelegedés nyomán az ország tajgája több mint harmadával bővülhet.
10.[Vártam, hátha Ancsa belép a 10.-kel, hogy ne megint én jelöljem ki az új országot, de nem jött egyelőre.]
Mexikóvárosban rendezték meg 1968. október 12. és 27. között a XIX. nyári olimpiai játékokat. A versenyeken 112 ország 5516 versenyzője vett részt. Ennek az olimpiának különlegességét a nagy magasság adta, Mexikóváros 2250 méter magasságban fekszik, ennek tudható be, hogy a legtöbb atlétikai szám világcsúccsal végződött, például Robert Beamon 8,90 méteres távolugró csúcsát huszonhárom évig nem tudták túlszárnyalni.
Néhány érdekesség erről az olimpiáról:
- Az olimpiai játékok aranyérmeit 30 Benedek-rendi szerzetes készítette. A kolostor, amely egyben műhely is,
több évszázada központja a mexikói aranyműves szakmának.
- Atlétikában 48 új világcsúcs született, 26-ot pedig beállítottak.
- Bekövetkezett az első dopping miatti kizárás, miután Hans-Gustav Lilienval svéd öttusázó alkoholos
delírium állapotába került.
- Itt vezették be a hölgyek számára a szexvizsgálatot.
- A győzelmi dobogón a két amerikai 200-as futó, Tommie Smith és John Carlos fekete kesztyűs kezét
magasba emelve tüntetett a fajüldözés ellen.
- Norma Enriqueta Basilio személyében először gyújtotta meg nő az olimpiai lángot.
- Itt mutatta be Dick Fosbury a róla elnevezett magasugrási technikát, amellyel aranyérmet is nyert.
A gyarmatosítás időszakának vége felé már irodalmilag is érdemesebb művészek emelkedtek ki Mexikóban, mint José Joaquín Fernández de Lizardi, aki a mexikói pikareszk emblematikus alakja. A 19. század politikai bizonytalanságai miatt Mexikó - ekkor már független államként - nem csak az irodalom terén mutat hanyatlást, hanem más művészeti ágakban is. A század második felében azonban a mexikói irodalom feltámadt saját romjaiból olyan műveknek köszönhetően, mint a "Los Mexicanos Pintados Por Si Mismos", mely hozzávetőleges képet fest arról, hogy a kor gondolkodói miként látták kortársaikat. A század vége felé a mexikói írók kialakították jellegzetes stílusukat. Két modernista költő emelkedik ki ebből az időszakbólés Manuel Gutierrez Najera.
8.MexikóvárosMexikó fővárosa és legnagyobb városa, és minden bizonnyal a világ egyik legérdekesebb városa.
Sokan a „Paloták városának” nevezik, hiszen a város tele van egyedi és történelmi épületekkel. A világ egyik legzsúfoltabb és népesebb városa hatalmas történelemmel, kultúrával és mérettel. Bolygónk egyik igazi ékköve ez a város.
Mexikói felföld középső részén fekszik, legnagyobb része Michoacán állam keleti oldalán terül el, egy kisebb része pedig átnyúlik México állam nyugati felébe. Az 56 000 hektáros rezervátumot a királylepkék telelőhelyének védelme érdekében hozták létre.
2007-2008 telén tizenkét nagyobb kolónia illetve menedékhely telelt át Mexikó mintegy 4,72 hektárnyi területén, ugyanannyi mint az előző télen és öttel több, mint 2004-2005 telén. A tizenkét lepkekolóniából nyolc a bioszférán belül található, melyek közül négy nyitott a nagyközönség előtt.
6.Mexikóban a Chihuahua sivatag alatti Naica bányarendszerben található a gyönyörű Kristálybarlang (Cueva de los Cristales). 2000-ben fedezte fel egy bányász testvérpár, Eloy és Javier Delgado, amikor 300 méternél is mélyebbre fúrtak a Naica-hegy leggazdagabb ólom, ezüst és cink bányájában. A Kristályok barlangjában található a világ legnagyobb 11 méter hosszú 55 tonna tömegű kristály képződménye. A barlangban uralkodó magas hőmérsékleti körülményeknek köszönhetőn jöttek létre ezek a hatalmas nagyságú kristályok. Kialakulásuk egészen 1985-ig zajlott, a növekedésük akkor állt meg, mikor bányászok kiszivattyúzták a barlang vizét, hogy csökkentsék a talajvíz szintjét a bányákban, ők azonban nem tudtak a Kristálybarlang létezéséről. A hatalmas, futballpályányi méretű és mintegy két emelet magas Kristálybarlang rendkívül gyönyörű, azonban rendkívül veszélyes is. 45 Celsius fokos forróság uralkodik benne, levegője páratartalma pedig 90-99 százalék, ezért rendkívül veszélyes lemerészkedni a kristályok birodalmába.
Az extrém körülmények miatt a barlang sokáig felderítetlen maradt. Kizárólag speciális védőöltözetben és külön levegőtartállyal lehet lemerészkedni a mélyére, de még így is csak néhány tíz percre. A hatalmas kristálybarlang a feltételezések szerint mintegy 500 ezer év alatt alakult ki, úgy, hogy magma folyamatosan melegítette a barlangban lévő, ásványi anyagokban (főleg gipszben) gazdag talajvizet. Ennek ellenére is megdöbbentő, hogy az óriási kristályoszlopok, hogy voltak képesek függőlegesen lefelé lógva is egyben maradni. van a rendszerben egy másik üreg is, amit a Kardok Barlangjának hívnak, itt sokkal kisebbek a kristályok, de tömött sorokban töltik meg mindkét oldalról a szűk hasadékot.
Mexikó már hagyományosan a leglátogatottabb ország a világon szerint a World Tourism Organization, és ez a leglátogatottabb ország az amerikai kontinensen, az Egyesült Államok után. A legjelentősebb látnivalók a mezo-amerikai romok, kulturális fesztiválok, a gyarmati városok, természetvédelmi területek és a tengerparti üdülőhelyek. A nemzet mérsékelt éghajlat és egyedülálló kultúra - a fúzió az európai és a mezo-amerikai -, hogy Mexikó vonzó célponttá. A csúcs idegenforgalmi szezonban az országban december folyamán, és a nyár közepén, a rövid hullámok a hét folyamán, mielőtt húsvét és a tavaszi szünet , amikor sokan a tengerparti üdülőhely oldalakon egyre népszerűbb úti cél a főiskolai hallgatók az Egyesült Államokban .
A spanyol hódítás az azték birodalomban kezdődött február 1519, amikor Hernán Cortés megérkezett a kikötőben Veracruz , kb.500 conquistadores , később költözött az azték fővárosba.Az ő keresése arany és más gazdagságot, Cortés úgy döntött, hogy betör és meghódítani az azték birodalom.
Az uralkodó az azték birodalom érkezésével a spanyolok volt Moctezuma II , aki később meghalt;utódja és testvére Cuitlahuac átvette az irányítást az azték birodalom, de az elsők között volt, hogy esik a himlő járvány rövid idő múlva. véletlenül vezetett a spanyol hódítók, himlő feldúlták Közép-Amerikában a 1520-as években, megölve több mint 3 millió aztékok . [52] Más források azonban megemlítette, hogy a halálos áldozatok száma az aztékok talán elérte a 15 millió (az a lakosság kevesebb, mint 30 millió). Súlyosan gyengült, az azték birodalomat könnyedén legyőzte Cortés és az ő erők a második visszatérése.
Közel 3000 éven át Mexikó területén fejlett kultúrák alakultak ki, így az olmék, a maja és az azték civilizációi. Az Olmék Birodalom az i. e. 13. századtól, a Maja Birodalom a 4. századtól a 10. századig, míg az Azték Birodalom a 12. századtól 1521-ig állt fenn.
Hernán Cortés spanyol területhódító és kalandor hajói 1519. április 22-én vetettek horgonyt Veracruznál. Kezdetben a spanyolokat isteneknek gondolták a kardot, lovat és vaspáncélt addig nem látott aztékok. Cortést az azték istennek, Ketzalkóatlnak vélték, mivel a korabeli azték krónikák 1519-re jósolták a visszajövetelét. Cortés élt is ezzel a lehetőséggel, és kihasználta az aztékok hiszékenységét: aranyat és ezüstöt követelt tőlük. Miután az indiánok kezdték kiismerni a spanyolok valódi szándékát, fellázadtak ellenük. Bár 1520. június 30-án az aztékok tönkreverték a spanyolokat az úgynevezett Szomorú Éjszakán (Noche Triste), 1521-ben sikerült legyőzniük az aztékokat, és elfoglalták fővárosukat, Tenochtitlant. A mai Mexikó Új-Spanyolország néven 300 évre spanyol gyarmattá vált. Új-Spanyolország területét hatalmas birtokokra osztották, amelyek mintegy 500 spanyol földesúr kezébe kerültek. Az elfoglalt területek megmaradt indiánjait áttérítették katolikus hitre és európai módon nevelték őket.
Nem fejezhetjük be úgy Kínát, hogy ne kerüljön szóba a sport legalább érintőlegesen.
A Kínai Népköztársaság először az 1952-es nyári olimpiai játékokon vett részt. Kínai Köztársaság néven már ezt megelőzően is szerepelt nemzet az olimpiákon, de ez 1952-ben már csupán a szárazföldi Kínából kiszoruló, és a Tajvanon megalakuló Kuomintang párt vezette államot jelentette. Ezt követően, mivel nem volt tisztázott a NOB előtt a Kínai Népköztársaság státusza és legitimitása, egészen 1980-ig távol maradt a játékoktól. 1952 és 1976 között a kontinentális Kína sportolói vagy Tajvan (Kínai Köztársaság) vagy pedig Hongkong színeiben indultak. A NOB 1979-ben egy megoldást javasolt, amely szerint külön csapatot indíthat Tajvanon a Kínai Köztársaság és a kontinensen a Kínai Népköztársaság, és az ajánlatot mindkét állam elfogadta.
Hongkongnak saját olimpiai bizottsága van 1950-től kezdődően, és annak ellenére hogy 1997-ben Kína visszakapta ezt a miniállamot a britektől, Hongkong továbbra is külön vehet részt a játékokon.
Kína eddig 526 érmet nyert, legeredményesebb sportágaik a műugrás, a torna, a súlyemelés, az asztalitenisz és a sportlövészet. 2008-ban Kína fővárosa, Peking adott otthont a nyári játékoknak, ahol a kínai sportolók az éremtáblázat első helyén végeztek, először az olimpiák történetében.
Kínai konyha gyűjtőnéven említik a Kínában honos főzési eljárásokat, ételeket és étkezési szokásokat, bár a megnevezés erős általánosítás. Egységes kínai konyha valójában nem létezik, az ország óriási területe és sokszínű nemzetiségi megoszlása miatt igen változatos és helyenként jelentősen eltérő módszereket, étkeket találunk.
Az étkezés Kínában tradicionálisan két fontos összetevőből áll: szénhidrátból (ez többnyire rizs, vagy tészta) illetve az ezt kísérő és kiegészítő egyéb fogásokból (húsok, zöldségek, halak, töltött tészták és tofu). Főfogás abban az értelemben, mint nálunk nincsen. Aleves nem feltétlenül előétel, sokszor az étkezés végén vagy vége felé hozzák ki. A rizs illetve az ebből készült tészta Dél-Kína alapvető élelmiszere, de az északi régióban inkább a búzából készült tészta dominál. A világon a császárság kora óta készített pekingi kacsáttartják Kína nemzeti eledelének.
Kína történetéhez elengedhetetlenül hozzátartozik a Kulturális Forradalom.
A kulturális forradalom (1966-76) hivatalos nevén „Nagy Proletár Kulturális Forradalom”, Mao Zedong által kezdeményezett eseménysorozat, mely a Kínai Kommunista Párt lefejezésével, a kínai értelmiség meghurcolásával, felbecsülhetetlen kulturális értékek elpusztításával és Mao egyeduralmának megerősödésével járt.
A „nagy ugrás” (1958-60) kudarca után Mao háttérbe vonult, s a napi ügyek intézését LiuShaogi és DengXiaoping vette át. Mao azonban elégedetlen volt az ő mérsékelt politikájukkal, ráadásul sikereik miatt saját hatalmát is veszélyeztetve érezte. 1966. május 16-án Mao köre megjelentetett egy dokumentumot, amely névlegesen egy drámaírót bírált, de valójában Mao irányvonalának megerősítését szolgálta. A következő napokban Mao sugallatára mozgalom kezdődött az egyetemeken, amely eleinte az egyetemi vezetők ellen irányult, majd az egész rendszer, elsősorban a pártbürokrácia ellen fordult. A mozgalom hamarosan kiterjedt az egész országra, s a fiatalok ún. „vörös gárdákba” tömörültek, melyek átvették a hatalmat az egyes intézményekben. 1966. augusztus 8-án a Központi Bizottság kiadta az ún. „16 pontot”, amely szentesítette a vörösgárdisták tevékenységét. Ezután a vörös gárdák több mint egy éven át pusztították a régi kulturális értékeket, emellett meghurcolták, esetenként megölték az értelmiségieket, a párt- és állami hivatalnokokat, valamint a Maóval ellentétbe került pártvezetőket. Liu Shaoqit, az állam elnökét megkínozták, majd börtönbe zárták, ahol orvosi ellátás hiányában meghalt. Közben a vezetésben jelentős változások zajlottak le: a régi pártvezetőket háttérbe szorították és eltávolították, s az irányítás Maóhoz hű új emberek – pl. a „négyek bandája” – kezébe került. Mao körül minden korábbinál nagyobb személyi kultusz alakult ki.
Amikor végül 1968-ban a zűrzavar kezelhetetlenné vált, Mao a hadsereget vetette be a rend helyreállítására. A vörösgárdistákat és a fiatal értelmiségieket vidékre telepítették. 1969 áprilisában megtartották a KKP kilencedik kongresszusát, amely szentesítette a vezetésben történt változásokat, s Lin Biaót, a kulturális forradalom egyik főszereplőjét nevezte meg Mao utódjának a párt élén. Ezután az országban lényegében helyreállt a rend, de a vezetést továbbra is súlyos hatalmi harcok sújtották.
1971-ben Lin Biao puccsot tervezett Mao ellen, de idejekorán lelepleződött, s Lin menekülés közben meghalt. Az 1970-es évek első felét a kulturális forradalom során hatalomra jutott radikálisok (a négyek bandája), illetve az időközben részben rehabilitált régi káderek belső hatalmi harca jellemezte, amelynek alakulása a megkérdőjelezhetetlen tekintélyű Mao pillanatnyi döntésein múlt. 1976. szeptemberében Mao meghalt, s néhány hét múlva kijelölt utódja, HuaGuofeng a mérsékelt régi pártvezetők oldalára állva letartóztatta a négyek bandáját. Ezzel a kulturális forradalom véget ért.
Kína lakosságának 95%-a kínai, azonban ez a népcsoport nem egységes, jelenleg a Kínai Népköztársaságban 56 népcsoportot tartanak számon. Mind közül a legjelentősebb a han népcsoport, amely Kína lakosságának mintegy 60%-át adja. Több népcsoportot ide soroltak be és erőszakosan kínaizáltak.
Az ország hivatalos nyelve a mandarin, de további nyelvjárások is jellemzőek (ezek közül a legismertebb a kantoni.
A selyemhernyó-tenyésztés és a hernyóselyem feldolgozás Kinában több, mint 4500 éves múlttal rendelkezik. Évezredekig a kínai nép kiváltsága volt. Feldolgozásának titkát 25 évszázadon át megőrizték. Halálbüntetéssel sújtották azt, aki ki akarta csempészni a hernyóselyem titkát az országból. Végül i.e 200 körül kínai telepesek vitték Koreába, ahonnan később Japánba is átterjedt. Ezután már nem lehetett megállítani a terjedését.
A hernyóselyem, a selyemhernyó mirigyváladékából keletkezett finom, fényes, rugalmas szál, egyike a textiliparban felhasznált állati eredetű szálasanyagoknak. 2007-ben találtak egy Csianghszitartományban folyó ásatásnál egy régi sírban olyan színes selyemszövet-darabot, amelynek korát 2500 évesre teszik. Igen fontos kereskedelmi cikk volt, amelyet a híres selyemúton (ami valójában több ágon is haladt Ázsián és Európán át) szállították egészen Rómáig. Ma is Kína a legnagyobb selyemtermelő ország: a világ összes hernyóselyem-termelése ma közel 100 ezer tonna, ennek mintegy 72%-a Kínából származik.
Kínában a vasútra nagy szerep hárul a légi közlekedés és a közúti közlekedés fejletlensége miatt. A hálózat hossza több mint 86 000 km. A teljes sínhálózat több mint 154 600 km. Ez a legforgalmasabb hálózat a világon, 2008-ban az összes vasúti szállítás 24%-a zajlik a Föld 6%-nyi pályáján itt. Sok villamosított vonal is van, hosszát tekintve a harmadik legnagyobb a világon Oroszország és Németország után.
Kínában a normál vasút nyomtávolsága 1435 mm (ugyanúgy, ahogy nálunk), a kisvasutak nyomtávolsága pedig 750 mm.
Kínában a 19. század óta a világon a legnagyobb vasúti kapacitásbővítés zajlik ma. 2007 végén a vonalak hossza 78 ezer km volt. 2004-es terv alapján ennek 2020-ra 100 ezer kilométer hosszúra kellett volna bővülni, de 2007-ben módosították a terveket: 2015-re el akarják érni a 120 ezret. A gazdasági reformkorszak legutóbbi 30 évében építetthez képest ez 60%-kal hosszabb hálózatot jelent. Jelenleg a vasút az igényeknek csak alig 40%-át képes kielégíteni.
Kína Európába történő áruszállításában is növekvő szerepet szán a vasútnak. A történelmi selyemút mentén haladó vasútvonalakon keresztül juthatna az áru az európai piacokra, így tehermentesíteni lehetne a zsúfolt északi és déli kikötőket. A szállítási útvonal kialakítására 2008 elején kezdődtek meg a próbálkozások, egy kínai irányvonat már elindult a hamburgi kikötőbe. Az útvonal Magyarországon is keresztülhaladt. A vonal Záhonyban lépett be az országba és Sopronon át hagyta el.
Egy átlagos személyvonat egy Egy személyvonat I. osztályú Nagysebességű vonatok Kunshan
átlagos vasútállomáson. kocsijának folyosója. Déli pályaudvarán.
Az őstörténet a kínai történelem kezdeteit, prehisztorikus (történelem előtti) korszakát foglalja magában. Ide tartozik az őskor és az európai értelemben vett ókor első szakasza (i. e. 4. évezred közepe - i. e. 18. század).
A korábbi nézettel szemben, mely szerint Kínában a Sárga-folyó környékén alakult ki először egyfajta magkultúra (Yangshao-, majd Longshan-kultúra), majd ez fokozatosan elterjedt a ma Kínának nevezett területen, a jelenlegi régészeti feltárások egyértelműsítik azt, hogy Kína kezdettől fogva egy sok kulturális centrummal rendelkező terület volt. Az i. e. 8. évezredben lezajlott neolitikus forradalom után az egyes területeken egyre határozottabban kezdtek jelentkezni az egyediség jelei. A legtöbb területen felfedezhető egyfajta helyi folytonosság, habár a régészek gyakran különböző névvel illetik az egymást egy adott helyen követő kultúrákat (pl.: Xinglongwa – Chahai – Xinle – Honghsan; Majiabang – Hemudu – Songze – Liangzhu; Daxi – Qujialing – Shijiahe).
Kína északi határán épített erődítményrendszerekösszessége, amelynek célja az volt, hogy a földművelő Kínát megvédje az északinomád törzsek (nagy részben a hunok) támadásaitól.
A nagy fal valójában soha nem volt összefüggő fal, különböző erődítményekből állt, amelyeknek jellege és elhelyezkedése a mindenkori politikai helyzettől függően változott
Mivel a fal nem összefüggő, egységes építmény, hanem különböző korokban, egy több száz kilométer széles sávban épült falszakaszok összessége, pontos hosszát nem lehet megállapítani.
Az egyik forgalomban lévő hivatalos adat a fal hosszát 6352 km-re teszi, de más becslések 3000-10 000 km között ingadoznak
