Einstein sok mindenben tévedett. Ő maga írta, hogy élete legnagyobb tévedése az volt, amikor aláírta a levelet Rosewelt elnöknek az atombomba kifejlesztése érdekében. Ugyan a levelet nem ő írta, hanem Szilárd Leó, de mivel csak Einsteint ismerték az USA-ban, ezért vele íratták alá.
Azután meg azt azt mondta, hogy a fizikában a kozmológiai állandó volt a legnagyobb tévedése.
De szerintem ami még ezektől is nagyobb tévedés volt, az maga a relativitáselmélet. Később ő maga is belátta, hogy mekkorát hibázott, de már késő volt. A relativitáselmélet önálló életre kelt, és sajnos ma is él és virul. Erről szól a könyv. Már az utolsó simításokat végzem rajta.
Ez lényegében a Fermat-elv általánosítása. (Azért általánosítás, mert nem csak a mozgásra, hanem bármilyen állapotváltozásra is igaz. (Azért például az ingát még külön meg kell vizsgálni, mert az látszólag nem így mozog.))
Tehát: térbeli mozgás helyett állapotváltozástról beszélek inkább.
Ennek egyik esete a térbeli mlozgás.
Egy rendszer az egyik állapotból a lehető legegyszerűbb módon jut el a másik állapotba.
Most ezt mondjárt megcáfolom, látszólag.
Próbáld feldobni a labdát a garázs tetejére (feltételezve, hogy lapostetős).
Nem tudod egyenesen a tetőre bobni. Egy kicsit magasabbra kell küldeni a labdát, és majd visszaesik.
Ez persze nem igazi cáfolat, mert ehhez nagyobb kezdeti lendület szükséges.
Egyébként logikus lenne, ha nem egy speciális esetről volna szó, amely kivételként erősíti a szabályt.
Viszont hol van a füle, amibe az erő belekapaszkodhat?
Máskülönben pedig létezik ún. általánosított erő, aminek a cimborája a konjugált lendület.
Ezekben az lenne az általánosítás, hogy a sebességet nem feltétlenül m/s mértékegységben mérik. Az általánosított koordináta kicsit furcsa dimenziója lehet fok vagy radián, a nagyon furcsa pedig szinte bármilyen fizikai mennyiség.
Például lehet V/m is, és akkor az általánosított sebesség V/sm (méterszekundum, csak így milliszekundumnak is olvasható).
És folytatva a gondolatmenetet, az általánosított erő viszonya a konjugált momentumhoz nem feltétlenül kg dimenziójú.
Egyszóval a változással szemben mutatott tehetetlenség akár kapacitás vagy induktivitás is lehet.
Baromság, hiszen az elméletben - szemben a vallásokkal - nincsenek mitológiai alakok.
Az elmélet pedig magyarázatot adott a Merkur rozetta-pályájára, és prognosztizálta a gravitációbeli fényelhajlást, a gravitációs lencséket, a gravitációs hullámokat, valamint a Világegyetem tágulását.
"Beszélgetéseim során találkoztam ilyen kijelentésekkel, amelyek a következtetéseket dogmatizálták.
... Az ilyen dogmatikus jellegű állítások sokkal inkább az Einstein következtetéseibe vetett vallásos hitre vallanak, semmint kritikai tudományos gondolkodásra. És valóban, időnként megvádoltak azzal, hogy "hitem" a relativitási elvben nem elég mély, és a hitnek ez a hiánya az oka annak, hogy megkísérlem kritikával illetni az elméletet."
Lám, lám. Már Jánossy Lajos 50 évvel ezelőtt észrevette, hogy a relativitáselmélet sokkal inkább a vallásos hiten alapul, mint a tudományos gondolkodáson.
A (térben és időben) végtelen kiterjedésű síkhullám csak a szabad térben megoldás. De a valóságban olyan nincs.
Sem hosszában, sem keresztben. És valamikor elkezdődik, aztán befejeződik.
Két közeg határán teljesülnie kell a peremfeltételeknek.
Például egy fém csőben Dirichlet határfeltétel van, az elektromos mezőnek nullává kell válni.
(Persze a valóságos fém vezetők esetén ez sem teljesül pontosan.)
Hiába gondolod azt, hogy a hullámhossz a terjedési irányban van mérve. A terjedési irányra merőlegesen is legalább ekkora szélesség szükséges. Ellenkező esetben ugyanis az elektromágneses hullám csak a cső falát melegíti, karakterisztikusan néhány hullámhossznyi távolságig, és elnyelődik.
Szigetelő közegek határán a helyzet komplikáltabb, függ a törésmutatótól is. De nagyságrendileg ott is egy hullámhossznyi vastagság meg kell legyen.
