A vénasszony nem szívódott fel, csak ugye nem mindíg jut hozzá a számítógéphez, csak ha vénember már nem "dolgozik" és az ifjúság nem játszik.
Nem számítottam arra, hogy a dolgok úgy alakulnak, hogy az egyik fél mennybe jut, a másik meg pokolra, hiszen hosszú hónapok óta ismerjük szűkebb és tágabb környezetünk véleményét. Bevallom titkon arra számítottam, hogy ha erre jár az érintett, eszébe jut a történet és mint a rózsaszín leányregényekben egy álmatlan éjszaka után arra ébred, hogy megdobbant a szíve és tán ....
De hát az élet nem rózsaszín leányregény, sajna.
Merthogy ő a dokival kapcsolatban nem is hozott döntést, csak azt, hogy jó vérvonal lesz, de ő is beismeri, nem mindegy ám, kitől lesz az embernek gyereke.
A vénasszony meg hogy felszívódott az általa nyitott topicból, miután nem úgy alakult, ahogy szerette volna.
Én meg aszondom,hogy ma már nagyon csinos óvszereket lehet kapni.Ha a pasas nem akart babát,hát használni kellett volna őket!!
Jah,hogy akkor csorbul a komfortérzete? És hogy kényelmesebb a nőre hagyni a védekezést?
Sorry,a tanulópénzt meg kell fizetni!!
Amúgy Bambi (szvsz persze) rossz döntést hozott.Nem,nem a dokival ,hanem a kislányával szemben.
Mert sajnos a gyerekek egyszer felnőnek,és kérdéseket tesznek fel...
És ki fog válaszolni azokra??
Nekem még az is hiányzik -bár ha jól emlékszem az ezt megelőző topikban azért az anyuka részéről volt érintve a téma-, hogy az apa felelősségén kívűl hol van arról szó, hogy mi van az apa lelkével? Hogy bízott valakiben, aki nagyon vadul átejtette. Hogy neki mit okoz most az a vívódás, hogy van egy olyan gyereke, akit nem akart -valószínűleg volt erre oka. Hogy hogyan beszéli ezt meg a két kamasz fiával, stb. Az, hogy itt bemutatódik az érem egyik oldala, szerintem bőven nem mutatja meg azt, hogy valóban egy lelketlen emberről van szó.
(Tévedés ne essék, én sem tudom elképzelni, hogy egy felnőtt ember életében nincs helye egy megszületett gyereknek. De nem tudom elképzelni, hogy ragaszkodjam ahhoz, hogy egy olyan egoista embertől akarjak gyereket, aki hosszú időn keresztül képtelen figyelembe venni a kedvese kívánságát, bár allítólag szereti őt. Ha eddig ilyen volt a jelleme, akkor miért változna meg attól, hogy megszületett a gyerek?)
Szóval ezt akkor úgy kell érteni, hogy a nő már nagyon akart gyereket, és suttyomban teherbe esett, megpróbálván apukát így behálózni?
Ebben az esetben a papa mellé állok. /Ámbár, ha az ő helyében lennék, biztosan nem tudnék úgy élni, hogy van egy gyerekem, és tudomást sem veszek róla./ A társadalom a nő oldalán lesz, és hát persze a gyerekéén.
A nő helyében én suttyomban teherbe estem volna, aztán szépen kitettem volna a hapsi szűrét, méghozzá úgy, hogy ne tudja meg, hogy megfogant a gyermeke. És senkinek sem mondanám el, hogy kié a gyerek.
Ez a helyzet persze csak akkor állna fenn, ha annyira vágynék egy gyerekre, és nem látnék rá más lehetőséget. Persze ilyenkor bátornak kell lenni ahhoz, hogy ezeket a lépéseket megtegyük.
Vénbanya, ha nem az anyuka ismerőse/rokona lennél, akkor mi lenne a véleményed?
Az anyuka pár hónappal ezelőtti egyik hozzászólásából idézek:
"A "becsapás" úgy történt, hogy én nem szedtem be a gyógyszert (mivel 3 éven át úgy védekeztünk)."
Akik kevésbé néztek utána a sztorinak, azoknak írom. Az apuka elvált, van két nagy gyereke. A kapcsolat elején tisztázta, hogy nem akar több csemetét.
Én azt hiszem, ha olyan emberrel találkozom, aki évek alatt sem tud annyira elmélyülni felém érzelmileg, hogy miattam változtasson az elhatározásán, akkor annak az embernek én nem jelentek annyit, mint amennyit én magamból adok. Tehát más felé megyek inkább.
Utólag ugyan már mindegy, de esetleg jobb lett volna az egyenes út. Vagy változtat az elhatározásán, vagy vége a kapcsolatnak, mert -figyelembe véve az anyuka biológiai óráját- gyereket akar!
És nem tudom, hogy a szituban miért lényeges, hogy az apuka orvos?
Ha a nő szándékosan, a ffi kívánsága ellenére esett teherbe, ne követeljen tőle semmit, még csak azt sem, hogy, a ffi megnézze a gyereket.
Ha véletlen baleset volt, a nőnek kell eldöntenie, hogy megtartja-e a magzatot. A férfinak ezt tiszteletben kell tartania, és ha a szülés mellett dönt a nő, akkor a ffi erkölcsi kötelessége, hogy a gyermekét anyagilag és érzelmileg támogassa. Feleségül persze nem kell vennie. Így is a nőnek kell majd több terhet viselnie.
Ő is sáros persze, ezért fogja majd fizetni a gyerektartást, elővigyázatosabb lehetett volna. Csak hát ez úgy szokott lenni, hogy a nő szedi a tablettát, aztán közben mégsem. Amikor meg megtörtént a baj, még mindig el lehet dönteni közösen, hogy most mi legyen, de a nők meg szeretik kész helyzet elé állítani a férfit, nem nagyon derült ki, itt hogy volt.
Ha jól értelmeztem, nem volt szó arról, hogy a nő szándékosan esett volna teherbe. Mi van, ha véletlenül becsúszott a gyerek? A férfiak miért nem képesek arra, hogyha ennyire nem akarnak gyereket, akkor ők védekezzenek? Így tényleg kiszolgáltatják magukat azoknak a nőknek, akik ezt ki akarják használni.
Én nagyon gyerekpárti vagyok. (van is belőlük 4.)Mindegyik megtervezett, vagyis előre meg lett beszélve, hogy most aztán hajrá, gyereket csinálunk. Egy gyerek két ember felelőssége! És nem egy nőé és egy férfié, hanem egy anyáé és egy apáé. Nem dönthet a gyerekről csak a nő, mert ő terhes vele, ő hordja ki, ő szüli meg. Közös döntés, közös felelősség (és közösülés). Ha csak egy ember dönt, a nő (és nem az anya!), akkor bizony a felelőség is az övé. És ez a felelősség a gyerekkel szemben áll fenn. Mert kérdezni fog az a gyerek. Egyre többet és egyre rázósabbakat. És előbb-utóbb úgyis kideríti az igazságot.
A drága „anyuka” tudta, hogy a partner nem akar gyereket. Ebből következik azt vállalva esett teherbe, hogy a gyereket teljesen egyedül –a biológiai apa nélkül-, annak anyagi és erkölcsi támogatása hiányában kell felnevelnie. Az anya szándékosan, előre kitolt a gyerekkel. Akkor ki is a nagyobb szemét?
A doki csak kúrni akart egy jót, nem pedig gyereket, mit nem lehet ezen megérteni? Ráadásul ezt világosan előre meg is mondta.
Hány nő élt már ezzel az ósdi régi trükkel és hányan bedőltek neki, összehozni egy gyereket a kiszemelt férjjelöltnek, az meg, ha már egyszer megtörtént, hát fene vigye, becsületből majd el vesz, egy doki az pont ideális lesz ilyen célra.
Na ez most nem jött be, van ilyen, aki hazárdírozik, néha ráfizet.
Szegény gyerek persze nem tehet semmiről, ő az igazi vesztese a játéknak, de a mamának köszönje elsősorban.
Szerintetek mit lehet ilyenkor tenni? Ha bírósághoz fordulna a mama, akkor egészen biztosan elveszíti a gyerek az esélyt arra, hogy az apja valaha is undor nélkül nézzen rá. Ha nem fordul bírósághoz annak reményében, hogy egyszer véletlenül a papában felébred a lelkiismeret és rájuk néz, de az nem néz rájuk, akkor meg elvette a gyerek elől az esélyt, hogy apja legyen, pontosabban, hogy neve legyen. A képzelt apát csak három éves kora után lehet beiratni, ha addíg nem kerül elő az igazi apa, a gyerek ugye meg hamarabb fog beszélni és a nevét, ami jelenleg a mama neve már tudni fogja. Mi a két rossz közül a jobb megoldás?
El tudjátok hinni, hogy létezik olyan felnőtt férfi, aki nem tudja, hogy a szerelemből szerelemgyerek lehet? Hihetetlen, de létezik egy 44 éves doki, aki halál komolyan elmondta, hogy azért nem vállal a napokban megszületett gyermekével kapcsolatban semmi féle kötelezettséget (azaz nem adja a nevét, nem vállalja az apaságot és nem ad pénzt se), mert őt szegény szerencsétlen embert becsapták, mert ő megmondta már két évvel a gyermekáldást eredményező éjszaka elött, hogy nem akar gyereket. Mivel a gyermek megszületése végsősoron az anya döntésén múlik, tudom, hogy az anya felelőssége az elsődleges, de tényleg képes valaki tiszta lelkiismerettel, elegánsan elvonulni egy ilyan helyzetből és tényleg nem gondol soha arra a babára, aki erről az egészről nem tehet??
