Gyerekként 9 éves fejjel felneveltem a húgomat ,teljesen átlagos család voltunk ahol hogy minden meglegyen a szüleim teljesen elmerültek a melóban, rám maradt a kishúgom Reggel ovi vittem ,délután hazahoztam ,hétvégén elhúztunk otthonrol,apukám épp esti egyetemre járt és úgy két gyerek mellett a csend az nem igazán elképzelhető.
Ezek után tudtam mi vár rám ,elképzelni se tudtam volna, hogy ne szüljem meg ŐT. Segítségre nem számíthatok ,szüleim anyagilag segítenek, de vigyázni ma se érnek rá az anyósom pedig csak 3000 kmre lakik.
Viszont tényleg fel kellett adnom rengeteg gyerekkori álmomat, otthon vagyok vele. Az államnak nem szültem volna meg az én gyerekemet ne nevelje az állam.
A legnagyobb ajándékként élem meg és nap, mint nap elcsodálkozok hogy ezt a csodát mi hoztuk létre ,most második csodán dolgozunk .Remélem 30 év múlva is ez lesz a véleményem ,ettől viszont eltudom fogadni hogy más másképpen gondolkozik.
Komolyan gondoltam, bár ezt csak feltételezem.
Megbántani senkit sem akartam. Csak arra gondoltam, hogy még nem hallottam arról, hogy egy meddő nő örült volna, hogy így legalább biztonságos a szex v. ilyesmi, viszont a termékeny nők szedik a fogamzásgátlókat ezerrel (soxor akkor is, ha adott a férj + anyagiak + egyebek, tehát nagyjából minden szüléshez való).
Meg arra, hogy ha már végképp lekéstem a dologról, talán pont akkor/azért jön meg a kedvem... :7
Sorry.
Nem hinném, hogy félreértettelek. Igazad van, csak ez nekem nem elégséges indok. Azt meg pláne nem tudom, hogy 10-20 év múlva akarok-e vagy nem.
Van az a jól elkoptatott közhely, hogy a nő 2 dologért mindenre képes: azért, hogy legyen, és azért, hogy ne legyen gyereke. És hát az emberi természet általában olyan, hogy mindenki az után vágyakozik, amire neki nincs sok esélye; így el tudom képzelni, hogy egy esetleges meddőség fokozza a gyerekvállalási kedvet...
Eszem ágában sincs, hogy meggyőzzelek, ha nem akarsz, hát nem akarsz. Mindenki azt csinál amit akar.
Én sajnos a saját példámból indultam ki, és tudom hányan küszködnek különböző topicokban azért, hogy legyen babájuk.
De erről nem akarok vitát nyitni, kívánom Neked, ha egyszer mégis akarsz, akkor sikerüljön, ha meg nem akarsz, akkor nem.
Erről is kifejtettem már a véleményem, egyáltalán nem ítélek el senkit, ha nem akar, ez tényleg mindenkinek a saját döntése.
Sajnálom, hogy félreértettél, nem akartam senkit megbántani.
Van egy jó barátnőm, még együtt jártunk gimnáziumba. Azóta elsodort egymás mellől minket az élet, külföldre költözött, ott teremtett magának egzisztenciát. Nem is akármilyet, legalább egy nagyságrenddel jobban él, mint én, persze ehhez a nap 24 órájából 25-öt dolgozik. De nagyon is szereti a munkáját. Sosem gondolkozott igazán a gyerekkérdésen, sőt, teljesen megdöbbent, amikor rólam megtudta, hogy babát várok. Volt náluk látogatóban egy hétvégére egy baráti házaspár másfél, két éves kisfiukkal. A látogatás végére az egyik fél eldöntötte, hogy köszöni, neki nem lesz kutyája, a másik (a barátnőm és a párja), hogy ők meg a gyerekügyet hanyagolnák még egy darabig. :) (Gondolom a kutya és a kisfiú remekül szórakoztak. :) ) A sok meló is végetér egyszer, és a barátnőm évek óta először idén nyáron kivette a szabadságát, Dominikára utaztak bő két hétre. Az állam is leesett, mikor megtudtam, pláne, mikor megláttam a fényképeket... Hirtelen eszembe jutott az a két 14 éves kislány a gimnáziumból. Mikor jutok én el valaha is Dominikára? Bizony, kissé irigykedtem. Azután eszembe jutott; olyan baromi fontos nekem, hogy eljussak oda? Mi lenne, ha megjelenne előttem egy kistündér és felajánlaná, hogy választhatnék a gyerek vagy az utazás között, vajon hogy döntenék? S olyan magától értedődő lett a válasz: ezt a gügyögő középméretű só- és zajzsákocskát a világon semmiért, soha.
/me:
huszasévek végén, egy gyermekem van, 14 hónapos lesz, időnként úgy hívom Őt, hogy Életem Legjobb Döntése :) [mármint ebben mindig biztos vagyok, hogy Ő életem legjobb döntése, csak néha más néven szólítom :)]
Azt hiszem, ha belegondolok mindig is akartam gyereket, bár úgy 25éves koromig nem különösebben foglalkoztatott a kérdés. Az megfogalmazódott akkorra, hogy _ha egyszer teherbe esnék akkor már nem éreznék magamban erkölcsi alapot egy abortuszra, mert mind fizikailag, mind érzelmileg és anyagila érettnek nyílvánítottam magam a gyermekvállalásra. De ez még messze volt a döntéstől, nem is időben, inkább gondolkodásban.
Aztán egy reggel arra ébredsz, hoyg MOST, hogy minden gondolatod a baba körül forog, hoyg minden nő pocakos az utcán, minden butikban rugdalózó-arzenál van, és a cigarettád se esik már olyan jól...
Szerencsémn volt, nagyon, mert ebben a pillanatban mellettem volt/van az a férfi aki támogatta döntésemet. És innen már hálistennek ment minden mint a karikacsapás :)
Anyagilag: albérlet, de ez nem bánt, az jut eszembe róla, hogy nyugateurópában generációk élik le az életüket bérlakásban, lehet, hogy énis ilyen leszek. Mondjuk a GYEDem pont elég a bérleti díjra :) Minden eygébben is máról-holnapra élünk, nem ritkán szülői segítséggel, de ez sem riaszt, tudom, ha kell megoldjuk, mindig mindent meg tudunk oldani ketten. És EZ az ami biztonságot ad.
Egyébként annyira sokba nem kerül a gyerek, jó egy tökéletes autósülés majd' 60E HUF, hogy szélsőséges példát említsek, a babaruhák is súlyos 5ezresek, de rengeteg költség ami régen hétköznapi volt eltünik, így nem költök magamnak kosztumökre, tűsarkú cipőkre és bulizásra is jóvbal kevesebbet.
Szabadságom valóban korlátozottabb, ez nekem nem tagadom áldozat de jó áldozat, cserébe ragyogó mosollyal ébreszt kicsilányom minden reggel. Valamit valamiért.
Ez az ÉN döntésem, de szerintem senkinek nincs joga senkit elítélni, ha Ő a saját életében a saját értékrendje szerint MÁS döntést hoz.
Nem értettelek félre, és épp ezt mondom, hogy ebben a kérdésben az egyik félnek szinte megfoghatatlan a másik álláspontja.
(Ja, az előbbi költői hasonlatból kifelejtettem, hogy a politikusok kedvenc célcsoportja is a bizonytalanok tábora. Értsd: vki akarja is a gyereket, nem is, úgy gondolja, hogy várni kellene, legalább amíg a lakás + kocsi + osztályvezetői állás meglesz. Itt talán még meg lehet magyarázni, hogy bele köll inkább vágni a közepibe :))
Aprila, Érzékeny, köszönöm. Sejtettem, hogy az embereket vitára készteti ez a téma, de mint minden másban, el kellene fogadni a mások véleményét is, nem? Furcsálltam amúgy, amikor ebbe a topikba "betévedtem", a közepe táján, a gyermektelenség témája kapcsán hirtelen azok írtak több-kevesebb indulattal, akik nagyon is anyák, vagy nagyon szeretnének gyermeket. (Aprila, remélem, sikerül.) Engem az bosszantott fel, hogy egyből elítélnek, lehurrognak, ha kijelentem, nem szeretnénk gyereket. De én soha nem mondtam senkinek, hogy jaj, ne szüljél, mert... Az az ő döntése.
Nekem a legfőbb indokom, ha bárkit is érdekel, hogy tudom, nem csinálnám tökéletesen, tisztában vagyok a saját korlátaimmal (a megélhetés korlátairól most ne is beszéljünk, lakáshiány stb.). Eléggé ideges alkat vagyok (lásd korábbi kirohanás), nem szeretném a gyermek életét ezzel tönkretenni, de a magamét sem. A másét szívesen elbabusgatom, ha kell - más kérdés, hogy a hozzáértésem nulla -, most pl. medvét kötök a barátnőm kisbabájának, de nem szeretnék egy ekkora felelősséget felvállalni. Sem a társadalmi nyomás, sem a szüleim óhaja, sem senki véleménye miatt. Nem vetek meg senkit azért, mert szülő, sőt. De ne tegyék kötelezővé, csak azért _mert_.
Tomthumb: "Nem is értem, hogy a biológiai lét alapvető célját hogy adhatja fel egy élőlény, aki - főleg aki nő létére - nem szeretne gyereket az szvsz teljesen fals értékrendben él, gondolkodik, érez."
Na, pont ezt a mentalitást nem bírom megemészteni. Az én környezetemben is mindenki magától értetődőnek veszi, hogy ha vki nőnemű, akkor gyereket akar. De miért????? Tényleg csak biológiai ösztön lenne általában???
Szvsz igen + még a valamit magad után hagyás vágya.
De félre ne érts, nem nézek le/utálok senkit azért, mert nem akar gyereket, csak nem értem és természetellenesnek érzem. Mint a homoszexualitást. És akkor itt van Terry Black 8-)
Mammy76!
Egyet kell értsek veled. Ha az anyagiak miatt várunk, akkor sosem lesz gyerekünk.
A kérdés számomra csak az, hogy mi az a minimum, amivel azért kell rendelkezni? Mi az, ami még nem teszi tönkre a kapcsolatunkat a leendő férjemmel? Itt most arra gondolok, hogy egy 33 nm-es lakásban nem nagyon lehet elvonulni, vagy a gyereknek külön sarkot biztosítani, ahol minden szétpakolhat, vagy nekünk külön zug, ahol időnként magunkban lehetünk. Ez néha aggaszt. Ettől függetlenül vállalni fogom így is a gyereket és reménykedem, hogy lesz módunk nagyobba költözni...
Kicsinap
Kacsafej!
Tisztában vagyok a statisztikákkal, a munkám része.:-))
De attól még az a véleményem, hogy az már nem annyira fiatal. A gyereket ugyanis fel is kell nevelni. Ahhoz pedig idő kell. Ezért sem biztosan jó, ha 40-es éveinkben kezdünk bele a gyerek projektbe, aztán majd nyugdíjból kell fedeznünk a taníttatást. Nem beszélve az egyre növekvő kockázatokról mind a babára, mind a mamára nézve.
Kicsinap
Teccik a topik, sok jó kis véleményütközés meg minden :).
Ahogy átfutottam, az tűnt fel (amit mondjuk amúgy is sejtettem), hogy aki elkötelezett a gyerekvállalás iránt, az nagyjából mindig is akart gyereket, de legkésőbb a huszas évei elején-közepén kitörtek belőle a szülői ösztönök. Ebből fakad még egy (kizárólag magamra vonatkozó, ne értsétek félre) ellenérvem a gyerekszülés ellen. 26 éves csotrogány vagyok, és eddig a legcsekélyebb vágyat sem éreztem gyerek iránt. Tegyük fel, hogy meggyőztök arról, hogy márpedig szülni jó, és mától anyuci akarnék lenni :). Mire összeszedném a hozzávalókat (rendes pasi, saját lakás, elfogadható fizetés etc.), eltelne fenetuggya, hány év (magamat ismerve jó sok), de nagyjából vagy a klimax környékén állnék, vagy szülögetném a szerencsétlen kromoszómahibás kiskölköket Utóbbira persze jóval kisebb az esély, mint egészségesre, de én parázós típus vagyok, és megfelelő egzisztencia nélkül sem mernék ilyen "kaland"-ba vágni, mint missparker et al. :).
Amúgy szerintem olyan ez a vita, mint amikor egymásnak esik egy fideszes meg egy ballib (na, mégis én politizálok :)): elhangzik egy kevéske észérv, de alapjában érzelemből megy a vita, és nincs esély a másik meggyőzésére :).
nem mintha kellen a meggyőzés. Aki akarja a gyereket, az ugye helyes hozzáállás. Aki meg nem, és pusztán ráció alapján végül mellette dönt... háááát...
Amúgy.
döcögi: "Másrészt. Ha valaki annyira pesszimista a saját jövője kapcsán, hogy már most attól fél, hogy a gyereknek nem tudja megadni azt amire, szerinte(!) szüksége lesz, nos az tényleg ne is vállaljon gyereket. Mert ez azt jelenti, hogy nem alkalmas rá, és akkor az a gyereknek tényleg nem lesz jó." Maximálisan egyetértek.
Tomthumb: "Nem is értem, hogy a biológiai lét alapvető célját hogy adhatja fel egy élőlény, aki - főleg aki nő létére - nem szeretne gyereket az szvsz teljesen fals értékrendben él, gondolkodik, érez." Na, pont ezt a mentalitást nem bírom megemészteni. Az én környezetemben is mindenki magától értetődőnek veszi, hogy ha vki nőnemű, akkor gyereket akar. De miért????? Tényleg csak biológiai ösztön lenne általában???
aprila: "Azt kívánom minden ide írónak, akik éppen úgy gondolják most jelen pillanatban, hogy nem kell nekik gyerek, nehogy pár múlva orvostól orvosig és évekig, és telve aggódással és kétségbeeséssel kelljen rohangászniuk azért, hogy legyen!" Kösz a jókívánságot :). De ez elég csekélyke motiváció, különben sem az elrettentés a legjobb serkentőszer (nemcsak erre a témára, hanem akármire értve). +én azt se tudom, mi a fene lesz velem úgy egyáltalán pár év múlva, és így elég csekély mértékben izgat a méhem meg a nemi hormonjaim állapota :7.
Mamy76: "Azoknak, akik nem szeretnének utódot, csak azon kellene elgondolkodniuk, hogy mikor 50 évesen egy szép napos reggelen a tükörbe néznek, nem verik-e majd a fejüket a falba, mert ráébrednek, hogy miről maradtak le." Hát, remélem, majd kiderül, miről is kellene lemaradnom, egyelőre nemtom elképzelni :).
De meg is fordíthatnánk: aki gyereknevelésre "pazarol" évtizedeket, miről marad le?
neoXon: "(tobbieknek) u.i.: azon nem gondolkodtatok el, hogy ti hogyan szulettetek volna meg, ha az edesanyatok nem szeretett volna gyermeket? :D" Aligha lenne most hiányérzetem :).
Beleszólhatok ?
NEM vagy gonosz egyáltalán. Én ugyan nem értem meg, hogy nem lágyulsz el, de maximálisan tudomásul veszem, hogy van ilyen.
És elárulom neked, ezerszer jobban becsülöm az ilyen embert , mint te, aki azt mondja, hogy nem akarok gyereket, mint azt -mint az én anyám - aki szült, és túladott rajta, mert felnevelni már nem volt hajlandó.
Szerintem mindenkit meg lehet érteni, én nem ugrok senkire. Ugyan én majdnem megveszek, annyira szeretnék gyereket, és még nincs.
Mások vagyunk, van akinek a saját kényelme a fontos, van akinek más.
Mi sem voltunk gazdagok, de rengeteg szeretet kaptam otthon, és kapok a mai napig is. Normális munkám és fizetésem van, mégsem engedhetek meg magamnak sok mindent. De nem érdekel, hogy nincs márkás ruhatáram, így is boldog vagyok, és remélem a gyerekemnek sem ez lesz a fontos, hanem a szeretet amit kap tőlünk. Bár manapság nagyon eldurvult és elanyagiasodott a világ, érthető az álláspontotok. Az a fontos, hogy mindenki talája meg a boldogságát az életben, és az élete végén ne kelljen megbánnia semmit.
És a legfontosabb, aki akar gyereket, annak LEGYEN, és aki nem, annak ne legyen, és ne kelljen a csecsemőknek a kukába végezniük!
Ez egy régi nem túl jól bevált mondat, sokan nyomták már az orrom alá. S fáj is a dolog, mert engem anyám nem nagyon akart. Éreztem is.
S igen, ha nem akarok gyermeket, nem akarok, és kész. Akinek van, legyen boldog, megértem az örömét, minden tiszteletem az övék, de miért lenne a gyermekszülés kötelező? S ha tényleg nem érzek semmi ellágyulást egy kisbaba láttán, akkor most én egy gonosz ember vagyok?
Mamy76, hidd el, en orulnek, ha elontene ez az erzes, mert ha eszervekre hallgatok, nem tudom, mikor lesz gyerekem. Es itt nem a karrierrol meg a kulfoldi nyaralasrol beszelek, hanem sokkal alapvetobb dolgokrol. Hogy az oregkorom milyen lesz, az attol is fugg, lesz-e nyugdijam, marpedig egyelore nem ugy nez ki es a parom se szamithat sokra. Vagy szerinted majd eltart a gyerekem? Meg meg se szuletett, de mar tamaszkodjak ra, ha csak gondolatban is?
Persze, peches vagyok, kifoghattam volna egy zsiros allassal rendelkezo pasit is, de nem igy alakult es ez pont azt bizonyitja, hogy nalam nem a penz a kozponti kerdes, megtanitottak sporolni. De nem akarok ugy elni, mint a szuleim, akik zaciba hordtak a sajat jegygyurujuket, hogy legyen mibol ennunk es soha nem tudtak onerobol megvenni egy haztartasi gepet, csak reszletre, es azt is csak hosszas merlegeles utan. Hogy hust csak vasarnap eszunk es gyumolcsot meg nem veszunk, mert draga. Igy is felnonek a gyerekek, hiszen mi is felnottunk a testvereimmel, de nekem faj latni, hogy a szuleim mindenrol lemondtak ertunk, se szinhaz, se egy uj ruha, amig a regi szet nem ment. Ez a gyereknek se jo, erezni az allando bizonytalansagot, hallgatni a penz miatt szuleto vitakat, a "mibol veszunk holnap tejet-kenyeret" dilemmat.
Pontosan ezek miatt szamomra most sokkal fontosabb, hogy a szuleimet segitsem, mert ugy erzem, tartozom nekik ennyivel a sok aldozat miatt, amit ertunk hoztak. Ezzel egyutt remelem, hogy elobb-utobb talalunk egy biztos(nak igerkezo) munkahelyet vagy hogy egyszercsak ramtor az a "gyereketakarokdemostrogton-erzes", amit jelen pillanatban nehezen tudok elkepzelni.
Hogy az aggodalmaskodasaim miatt nem is vagyok alkalmas gyereknevelesre? Ezen el lehet vitatkozni. Mennyivel alkalmasabb az, aki semmivel se torodve, csak ugy szul egy gyereket, lesz ami lesz alapon????
"Most jutott eszembe, hogy Európában csökken a népesség, persze Mo-on is"
Ez engem azért nem háborit fel, mert nem is érdekel. Azért meg főleg nem fogok gyereket szülni, hogy elmondhassam: ugyan mezitláb jár, de legalább fennmarad a magyarság. Gyenge érv lenne, ha fázik a lába.
Nekem lakás kell, hogy biztonságban érezzem magam, igy tudok csak biztonságot adni a a majdani gyermeknek is, süllyedek is most szégyenemben. A gyereket a szmogos Budapesten nem toliznám babakocsiban, tehát akár házra is szükség lehet vidéken. Ha már ház és vidéken, vmivel hurcolászni kell a gyereket, tehát kocsi is. Nem luxus BMW, csak egy négykerekű alkalmatosság. Itt már jön is a kérdés, nem durva-e, hogy egy lélekvesztőben kockáztatom a gyerekem életét. Látszik, hogy a biztonságát szeretném megteremteni, egy olyan életet, amiben nem töltik el indokolatlan félelmek, nem nő fel túl korán, nem nő fel egyedül.
Szerintem marhaság ilyen statisztikákat, összehasonlításokat nézegetni, komolyan venni. A gyerekvállalás azért elsősorban nem ezen kell, hogy múljon, ez nem valami tőkebefektetéses, kockázatelemzéses játék, hogy most értékpapírba, bankba, vagy ingatlanba fektessek és akkor mi lesz. Ez azért eléggé ennek az anyagias, haszonmaximalizáló, gondolkodásnak a terméke ami körülvesz minket.
Másrészt. Ha valaki annyira pesszimista a saját jövője kapcsán, hogy már most attól fél, hogy a gyereknek nem tudja megadni azt amire, szerinte(!) szüksége lesz, nos az tényleg ne is vállaljon gyereket. Mert ez azt jelenti, hogy nem alkalmas rá, és akkor az a gyereknek tényleg nem lesz jó.
Missparker és Morago!
Ha egyszer elönt az az érzés, hogy "gyereket akarok, most rögtön", az ellen nem fogtok tudni tenni. Anyagi biztonság? NAGYON FONTOS!!! Legyen előbb lakás v. ház, kocsi, külföldi nyaralás, jó állás, karrier, ... stb. És mindig lesz valami, ami miatt még mindig nem fér bele egy (vagy több) utód.
Gyerek nélkül is le lehet élni az életet. De ezzel nem a legfontosabbat tagadod meg magadtól, hogy tovább élj valakiben? Aztán öregségedre, mikor végiglapozod a fényképalbumaidat, boldog leszel-e?
Most jutott eszembe, hogy Európában csökken a népesség, persze Mo-on is. De tudjátok mit, nem baj! Legalább lesz hely a sok kínainak meg inidainak, akik viszont szegénység ide, gazdagság oda, bizony vadul szaporodnak!
(U.i: Én sem "mások levetett ruháira" gondoltam, mikor azt írtam, hogy használ ruhát is rá lehet adni a bébire. Én is többnyire használt, de használható, vagy olcsón vásárolt ruhákban jártam, de nem közösítettek ki. Persze nem egy rózsadombi oviba fogom beíratni a gyereket.)
"mire a gyerek megszületik én 27 lennék (majdnem 28), ő 29 (majdnem 30). Ami azért nem annyira fiatal"
Azért szerintem az még korántsem késő. Csak egy barátnőmre tudnék utalni, aki sikeres karrierépítés és párkeresés után most, 40 éves korában szeretne gyermeket...
Egy kissé kitolódott a gyermekvállalás kezdése ill. az első gyermek születésének ideje (statisztikát most nem tudnék idézni), de szerintem még bőven-bőven időben leszel. :-)
A gyermeknevelés becsült költségeire a következőket találtam (amerikai adatok):
"The bottom line, according to U.S. News, is this: If an average couple chose not to have a child in 1997 and instead received a 7 percent return on the money it would have spent and the extra dough it could have earned, by 2018 that couple could have an additional $1,455,581 in the bank. (Note the magazine's degree of precision.) A second child would come at a 24 percent discount, but would still be a million-dollar baby. "
fordítás kb.:
(U.S. Hírek) Ha egy átlagos pár azt válaszotta 1997-ben, hogy ne legyen gyermeke és ehelyett a pénzt, amit a gyermekekre költött volna, 7 százalékos kamattal a bankba tette a többlet pénzzel együtt, amelyet kerestek volna, 2018-ra a párnak 1.455.581 dollárja lehetne a bankban. Egy második gyerek 24 %-al kevesebbe kerülne, de még mindig millió-dolláros baba lenne.
forrás: http://www.new-life.net/children.htm)
Sajnos, magyarországi adatokat nem találtam, csak ezt: "Az állami nevelt gyermekekre 250 000 Ft/per év költség jut," http://www.maxpages.com/apak/Allasfoglalas)
Szerintetek mennyibe kerülhet ma Magyarországon egy gyermek 18 éves koráig?
Eleinte kérdezgették (különösen amikor még férjnél voltam), hogy mikor lesz már? Aztán lassan leszoktak róla,
amióta meg nem élek házastársi kötelékben, meg sem kérdezik. Érdekes, ugye?
Engem érdekelnének az indokaid, ha megosztanád velünk. Végül is erről szólna ez a topic, hogy miért nem...
(Azt nem tudom szavatolni, hogy nem esnek neked, csak azt, hogy én nem fogok.)
Egyetertek missparkerrel, mert en is ilyen korulmenyek kozott nottem fel ket testveremmel. Ennek ellenere en pont hogy fiatalabb koromban voltam meggyozodve arrol, kell gyerek es lesz is. Most majdnem 30 vagyok, tudom, hogy az ido szorongat, de megse erzek magamban valami ellenalhatatlan vagyat. A parom pedig mar elmult 40, de o bevallja, hogy onzesbol nem akar gyereket, bar nem tartja kizartnak, hogy megvaltoztassa az allaspontjat. En meg itt nem tartok, ugy erzem, nem hianyzik egyelore a gyerek, de azt hiszem, ha olyan ferfi lenne mellettem, aki vagyik utodra, maskepp gondolnam. Masreszt evek ota egyutt vagyunk es jo a kapcsolatunk, csak azert nem fogom elhagyni, mert nem rajong a gyermekvallalas gondolataert. Persze, a gyerekmaniasok ezen most biztos elcsodalkoznak.
A masik meg az, hogy kulfoldon elek es egyikunknek sincs biztos allasa, szulokre nem szamithatunk, az egyetlen, ami van, a lakas. Ha meg is szulom, kire hagyom, ha valami elinteznivalom akad? Itt nem szokas megkerni a szomszed nenit, az en rokonaim ugye Magyarorszagon vannak, neki meg senkije sincs, csak egy feltestvere innen 800 km-re. Ne mondjatok, hogy egy gyereket barhova magaval vihet az ember. Az ovodai ellatasert itt hosszu sorok kigyoznak, fogadjak babysittert vagy mi? Es mibol fizessem, ha meg a megelhetes is bizonytalan? Oszinten szolva megijeszt a gondolat, hogy a megszuletese percetol kezdve allandoan meg lenne kotve a kezem. Konnyu annak, akinek van nagyszuloi hatter! A noveremnek pl. van harom gyereke, de o szamithat az en szuleimre es a ferje szuleire is szinte barmikor es bizony pont orajta latom, hogy mennyire sokszor van rajuk szukseg.
Szoval en azt hiszem, ez nem csak onzes dolga, hanem amint valaki (bocs, most nem tudom megnezni, ki volt) lejjebb mar irta, felelossegerzete. A gyerek nem egy jatekszer, amit magunk szorakoztatasara hozunk letre, felelosseggel tartozunk erte es azert is, hogy milyen korulmenyeket biztositunk a fejlodesehez, a jelleme kialakulasahoz. Nem lehet ugy nekiindulni a gyerekvallalasnak, hogy "majd csak lesz valahogy", en ezt tartom igazi onzesnek. Az azt jelenti, nekem kell a gyerek, minden aron, mintha a gyerek lenne ertunk es nem mi oerte.
Sziasztok!
Nagyon örültem a topicnak! Olyan dolgokról szól, amikkel én is sokat foglalkozom mostanában. Én azok táborát gyarapítom, akik szeretnének gyerekeket. Rengeteget gondolkodtam azonban azon, hogy mikor. Most veszünk lakást, de csak 33 nm-t engedhetünk meg magunknak, igaz, hogy új lakás és kulcsrakész, de akkor is nagyon kicsi. Be is kell rendezni, az újabb összegeket emészt fel. Ha minden jól megy, akkor tavasszal vagy nyáron tudunk beköltözni. Az lesz az első közös lakásunk, és akkor kezdjük meg a valódi közös életünket. (Nyáron lesz az esküvőnk.) Úgy gondoltam, hogy utána egy kis ideig élvezzük ki a helyzetet, szokjunk össze, aztán jöhet a baba, kb. 6-7 hónappal utána. Ez így is szépen is hangzik. De. Nem látom át, hogy mikor tudnánk nagyobb lakásba költözni. Amíg csecsemő és nem tud menni talán kibírnánk, de akkor is 3-4 év múlva új kéne. A GYED sokkal kisebb, mint a jelenlegi fizetésem+egyéb jövedelmem (kb. fele). Hogyan tudjuk összerakni az új lakáshoz szükséges tőkét? Autónk sincs, pedig nem ártana, könnyebben ki tudnánk mozdulni a gyerekkel is. Nem tartom magam a normálisnál önzőbbnek, mert hiszen minden ember önző, különben nagy gond lenne.) Ugyanakkor ha mindent átgondolok sok dolog megrémít. A párom teljesen rám bízza az időpont kiválasztását, de azért van, hogy benne is felmerül, hogy várni kéne még, hogy egy kis tőkét összegyűjtsünk. Bennem is felmerül. De ugyanakkor mégsem szeretnék sokat várni. Szóval őrlődök. A számításaim szerint, ha minden jól megy, akkor mire a gyerek megszületik én 27 lennék (majdnem 28), ő 29 (majdnem 30). Ami azért nem annyira fiatal.
Kicsinap
Nem attól félek, hogy én elveszitek vmit. Lentebb emlitettem, hogy legalább 1 gyermek a terveim közt szerepel. Attól tartok, hogy ő veszit el, ill. meg sem kap olyasmit, amire szüksége lehet. Anyagi biztonság hijján. Én ezt nem önzésnek érzem, csak felelősségtudatnak.
Nehéz ügyek ezek, de az, hogy ki miért lesz boldogtalan, lelkileg nem kiegyensúlyozott felnőtt, az igen sokminden máson is múlik, nemcsak azon, hogy milyen anyagi körülmények között élt gyerekkorában. Apámék négyen voltak testvérek, a II.vh idején születtek, és mai szemmel, elképesztő szegénységben telt el életük első 18-20 éve, és mégis mind a négyen felsőfokú végzettséget szereztek, családjuk, munkájuk van. Az, hogy emellett mennyire sikeresek illetve boldogok vagy boldogtalanok a magánéletben az igen sok mindenen múlt-múlik, de meglátásom szerint ahhoz, hogy mennyire szegények voltak gyerekkorukban nem sok.
Ha közelítek kicsit magam felé, visszagondolva az én szüleim sem voltak éppen a felső 10 ezer tagjai, nem volt nyugati autónk (keleti se nagyon), telkünk stb., mégis elegendő szeretetet, megfelelő nevelést, szellemi útravalót, tartást kaptam tőlük.
Ami elegendő ahhoz is, hogy most 30 felé én is szeretnék gyereket, teljesen természetesnek fogom fel, hogy lesz majd gyerekem (ha lesz, ez egy másik téma, de nem rajtam fog múlni), nem fogom úgy érezni, hogy emiatt elvesztek valamit, pedig szeretek én is utazni, rengeteg szabadidős tevékenységet csinálni, amit a kutatás kiemel mint egyik indokot.
