efölött a szerelem-dolog fölött én jól elsikkadtam a pygmalion hasonlat kapcsán, te viszont jól elkaptad. x nick fölött is valószínűleg azért működik másképp, amiért x szerelem fölött, sőt, továbbvive a gondolatmenetet, lehetnek egyéjszakás nickek, nickek amiket mindig is ki akartál próbálni, nagy nickek, stb. és ezt tudom, mert tapasztaltam. nemcsak nickekkel, valahol irl is ezt csinálom. személyiségekkel. találkozom valakivel, rákattanok, átveszem a gondolatmenetét, és nem eljátszok valakit, hanem reflektálok egy ént az elvárásaira. ami ugyanúgy én vagyok, mint az a másmilyen, aki más előtt. nem azért csinálom, hogy tetsszem, hanem mert elbűvöl a folyamat. egy ideig. aztán megunom, nem a másikat unom meg, hanem aki én vagyok vele, és elmegyek. általában mindenki szemében magamat szeretem. halál tudattalanul, egyébként, ami a szándékosságot illeti.
az ember meg végső soron valahol (szerintem) nem ellentmondások tömege, hanem egy szép, kerek, üres zérus, és csak a reakciói által lesz ennél több, ami igazából kevesebb. a személyiség reakciókból épül fel (abból, ami tetszik, ami a véleményed valamiről, amit eszedbe juttat, amit kivélt belőled), és minden reakció beszűkít valahol. az ellentmondásokat meg az ingerek változatossága, ill. különböző kontextusban való felmerülése szülheti. és talán pont ezért nehéz folytatni egy vitát különböző nickekkel, mert a nickváltás valahol a kontextuson is változtat. persze neked is igazad van. másfelől. és valahol az a brutális szocializáció is kell, elvégre még mindig szívesebben vezetnék olyan villamost, amit én és én, mint olyan autóbuszt, hogy a repülőgépekről ne is beszéljek.
(persze akarni pilóta akarnék lenni. szerencsére nem megy)
Mert belőlük táplálkozol, az ő haloványabb, vagy fényesebb egójukból. Magadhoz édesgeted őket, aztán zutty, mennek is a rekeszbe azok az aktuális ismerettségek. Amikor az Alcatrazban ülsz, az csak egy tudatalatti önvád, elképzeled, hogy mi lesz amikor már senki nem lesz körülötted, és meguntad, megutáltad magad, és kénytelen leszel magad abba a rekeszbe lemenni (a saját Alcatrazodba), ahonnan már neked se lesz visszaút. Ugye reszketsz, ha erre gondolsz?
tök igazad van, én mindent és mindenkit letépek magamról.. nemrég hívott valaki, aki kerülőúton megszerezte a letitkosított és a korábbi zaklatások miatt megváltoztatott telefonszámomat, lelkesen hívott sörözni, én pedig immel-ámmal motyogtam, hogy persze, jó ötlet volna beülni valahova.. egész éjjel forgolódtam és másnap felhívtam, hogy biztos nem fogok ráérni azon a napon, se a rákövetkezőkön, persze nem azért, mert elfoglalt vagyok.. célzásomat megértette, csak annyit mondott halkan, hogy szia és letette..
van bennem egy rekesz, ahol az aktuális ismeretségek vannak és van egy másik, ahova a megunt-megutált emberek kerülnek.. az elsőből igen könnyen át lehet kerülni a másodikba, visszaút nincs.. talán, ha kevesebb ember lenne a földön, akkor néha kivételt tennék..
amin meglepődök, hogy a levakart emberek némelyike pozitívan nyilatkozik rólam.. hát nem értik, hogy vége?? valaki nem érti és furcsa módon még mindig eljárok vele sörözni.. (szóval, lehet, hogy csak azok kerülnek a második rekeszbe, akikkel el tudom hitetni, hogy ott vannak)
Hagyd, ez előtt semmi se szent, most dobta ki a Nem egyértelmű topikba írt:
deadcrow válasz erre | adatok | e-mail 2000.10.10 23:58 (209)
drága Morticiám!
tulajdonképpen vagyok is, meg nem is.. itt ülök Alcatraz legeldugottabb, legposhadtabb cellájában, rendszeresen kinoznak és ütlegelnek, de én (a körülményekhez mérten) hösiesen tartom magamat.. enni nem adnak, inni is csak sós, guánós vizet..
kezdetű önvallomás-emlékét is. Neki az Alcatraz meg a morticia is egyremegy, csak egyszerhasználatos emlékek. Szerintem arra se emlékszik, amikor tüzes vassal leégették a fülét, egy agylomtalanításnál azt is kihajította.
naneee... elég felületes vagy még magaddal szemben is. és amikor 2000-ben a Kocsma topikban azt írtad a 213-ban, hogy "zsirkirályság, ahogy kaviat mondaná! :)", az semmi? az nem emlék? nem érték? csak úgy a kihajítanád a szemétdombra, mint ted zöld zakóját, amit én szedtem ki utólag kicsi piros szivecskével együtt a kukából, mert véletlenül kiöntötted a romlott bablevessel együtt a házibuli után, aztán itt hencegtél vele, mintha jólelkű lennél, és te adnád neki? arról persze hallgattál, hogy én mentettem meg, mert tudja a fene, hogy akkor is hol járt az eszed, te percemberke, biztos a 98-as emlékeidet hajigáltad éppen hót másnaposan, amit akkor még abba a baszott vastag könyvbe írtál, ami tele volt szmájli jellel?
Melyikbe? Itt az Indexen, vagy a sűrűjére gondolsz, amit a http://www.irjadnyomjad.hu/ -ba írtunk. Mert amit ott zanszásítottunk, azért ne mond már, hogy nem maradandó... A tegnapi csevely se volt piskóta, azon a szövegen, amit a zsosz ott nyomott, magad is bevallottad, hogy halálra fentrengted magad. (Különben itt az Indexen ő álcázza magát a legjobban, a kutya se gondolná róla, hogy az irjadnyomjad.hu-n messze a léc fölött röpköd. Te lementetted a tegnapi szövegeléseinket? A Gai-luron se volt piskóta (ő is jól álcázza magát itt).
Lehet, hogy én is lebontom az akváriumomat (fentebb írtam, hogy én nem, maradok, csak így magamnak), de etikai válságba keveredtem, mi lesz ha kétéltűek, mocsármutánsok százai akklimatizálódnak a helyemen (már egy-két poronty az akváriumomban is fészkelődik, ártatlan többednickekként).
Árnyalatoktól eltekintve - bár sokszor ott bújik az ördög -, én is így gondolom. Tehát hozzá se szóltam volna, mert akkor minek, hacsak nem szerepelt volna a hozzászólásban ez a kitétel: "a nick a virtuális személyiség, az is egyszercsak pygmalion-szerűen életre kel". Igen érdekes, meglepő megfigyelés. Több mint három éve vettem észre. Először csak játék, aztán a nickek tényleg pygmalion-szerűen életre kelnek, és fojtogatják a mozgatójukat, sőt, némelyikbe képletesen szerelmes is lesz az alkotó, akárcsak az a kontár szobrász. De ezt te honnan tudod? Ezt nem lehet modellálni.
(Egyébként van egy küszöb, amin túl ez már nem így van, mondjuk 100 nick fölött más törvényszerűségek kezdenek működni. Vagyis legtöbbször nem az a lényeg, hogy egy konkrét szerepet játszon el, egy mondjuk eleven szoborszerűen megformált nick, hanem épp az, hogy egyre kevésbé legyen képes pygmalion-szerűen rabul ejteni az 'alkotót', és akarata ellenére rákényszeríteni olyan magatartást, gondolatmenetet, amitől egyébként képes lenne eltérni. Én pl. a Gonosz Gumi nicken elég nehezen tudnék filozófiai baromságokat írni, de kurvaanyázni se (bár egyszer megtörtént, ám akkor részeg voltam, és elfelejtettem átváltani az eredeti nickemre).
Gonosz Gumiként ezt a hozzászólást, teljesen őszintén, egész másként írtam volna meg, és nem is biztos, hogy ugyanez lett volna az igazságtartalma. Lehet, hogy több, lehet, hogy kevesebb, de biztos, hogy más. (Különben ezeket a http-ket kurvára utálom, ezek húznak le a legjobban. Ezért is, a többség a http-t nem is ismeri, ami nem is baj, nem zavar.) Messzire vezet ez: pár hete berágtam valakin, aki azt mondta, hogy nem lehet folytatni egy vitát, ha folyton más nicken jelentkezik be valaki; tajtékoztam magamban, hogy miféle ember az, aki nem a gondolatmenetet figyeli, a gondolatok logikáját, hanem azt, hogy ki írta, kinek a gondolata. Brrrrr.
Az ember a mindennapi gondolkodásában töketlen ellentmondások tömege, csak a szocializációjában próbál valamiféle konformitást magára eröltetni, az agyában pedig majmok verekednek, még ha észre se veszi. Egyik szava üti a másikat, a ki nem mondottak még annyira. Tíz-húsz ellentmondásos, de relatíve egységes irányvonala szerintem mindenkinek van, csak a brutális szocializáció miatt ezeket már nem tudja felszínre hozni magában, vagy csak igen nehezen. Talán jobb is. (Elnézést, ha általánosságokat mondok, nem tudom kivel beszélek, ami nem is baj.) Valamint van egy spontán identitás törekvés is az emberben, vagyishogy elkenje az ellentmondásokat magában, ami egészséges, különben a diliházba kerülne, vagy ha ezeket le is tudja kezelni, eléggé csökkent munkaképességű lenne bizonyos területeken, képletesen: nem szívesen szállnék fel egy olyan villamosra, amit én vezetnék, magammal vitatkozva.
ez az aranykoros dolog, ez olyan intellektuálsznobis (esetenként kevésbé intellektuál-) hisztinek tűnik, pedig én sem vagyok ment tőle
a csapda ott lehet, hogy az ember végsősoron azért jön fel fórumozni, csetelni, hogy kapcsolatot teremtsen a külső világgal, különben otthon írogatna a virágos fedelű füzetkéjébe. aztán amikor sikerül, akkor az a kis rész, amiben megkapaszkodott, bezárja önmagába, és másfelé már nem tud nyitni. ha nyitni akar, újra kell kezdeni, ismeretlenül, de akkor is csak ugyanazt a kört fogja befutni.
na meg a virtuális személyiség, az is egyszercsak pygmalion-szerűen életre kel, és követelőzni kezd, mit követelőzni, elkapja az embert, és onnantól kezdve ő diktál
három (vagy bármelyik más nickem) ilyet nem írna, ezzel nem állna szóba, vagy nem így, szoktam gondolni, és onnantól kezdve el van szúrva az egész nagy névtelen netes igaziság
persze ideig-óráig lehet partizánozni, de egy idő után az is szereppé válik
és az ember előbb-utóbb belefásul, és ha játszik is, azt is csak a kipróbált régi ismerősökkel, ahol félszavakból ért mindenki mindent, míg a külvilág természetesen semmit, ami csak megerősíti a jó öreg narcissus-komplexust, itt rajtunk kívül mindenki hülye, nyitni meg már nem. mert minek, ha úgyis mindenki. ha meg valaki esetleg nem lenne az, az vagy eljátssza ugyenezt velünk viszont, vagy nem is szólunk egymáshoz, csak figyelünk néha
a játék meg már nem játék, hanem olyan gumicsontrágás
aha, tényleg ne ömlengjünk.. belőlem is csak az influenza hozta ki a nyafit.. nem sűrű könny volt, csak turha..
ha igazán magamba nézek, rá kell jönnöm, hogy az alant említett nickek többségére egyszerűen csak ráuntam.. onnan pedig nem nagy ügy valakit virtuálisan felrúgni..
szoktál még tszerket nézni? :) most én is belepislantottam, ahogy elnézem, a pribékek és az ottani húzónickek pontosan egymást érdemlik..
Persze, hogy nem jön vissza, nincsenek illúzióim, megpróbáltam egy kicsit vidámabban közelíteni ugyanehhez, wazza; másfelől nem is a második kört futjuk, hanem a harmadikat, és egyre szűkebbek ezek a körök, evidens, hogy a negyediknél már csak mindenki önmaga körül fog forogni. Aztán jön a szédülés (vagyis már itt van), és így tovább. De ezt tudjuk mindnyájan, már így az egy kennelből valók, akiket te is említettél.
Én a saját akváriumomat nem bontom le, ezt a bábut egyszer már meghúztam blöffből (elnézést a képzavarért), elég nevetséges lenne a repeta. Vagyis nem vagyok hajlandó deklarálni a kinyiffanásomat, ami nem is csak a sajátom. És nem is vagyok hajlandó visszasírni valamiféle régi közösséget; valójában szó nem volt közösségről, inkább szimpátiák egymást erősítő konszonanciájáról, némi tétova, vagy zavarossá vált, vagy egyáltalán nem zavaros (sőt esetenként nagyon tiszta és őszinte) IRL szövevénnyel, és egyesek részéről némi spirituszról. Igen, ez egy kellemes időszak volt (az unatkozó gumibotosokat kihagynám, megfogadtam, hogy az életben nem mocskolom be velük a számat/klaviatúrámat). Hogy kit tartok igen jó nicknek és emberileg kit becsülök nagyon-nagyon (nem biztos, hogy fedik egymást), azt talán tudjuk, mint ahogy egy szűkebb körből tudom, hogy más hogyan gondolkodik rólam.
Nézek itt általam alig ismert nickeket, hogyan rinyálják tele a fórumokat a régi szép időkről, a T.Szerk!-től kezdve szerteszét, hát... ezt elég szánalmasnak tartom, bár emberileg teljesen érthetőnek. Kevés a tényleges 'emberi, közösségi' fogódzó manapság, könnyű belekapaszkodni, belecsúszni vélt közösségekbe. Nem hinném, hogy valaha is ilyesmibe keverednék. Ellenben némi félsz van bennem, hogy észrevétlenül egy színvonaltalan, monoton idióta leszek, ami egy kontroll nélküli közegben könnyen megeshet, kicsit szét kell csak nézni.
amikor még nem ismertem a strandot, azt hittem, hogy ízletes husik vannak a vízben.. most már tudom, hogy minőségen aluliak.. ezért nem érdemes futni még egy kört.. rossz a szájízem..
itt még magyarázkodhatnék, de rövidre zárom.. valahol én is visszasírom azokat az időket, amikor éjjel a törzsasztalon pörögtünk.. morti, mouser, http, dakota, valéptech, zsosz, berill, rali, sarkany, pillangó, gai-luron, tracy, meg jómagam, nem tudom, hogy kihagyok-e valakit, szóval ezek tényleg nagyon jó idők voltak.. de nem jön vissza, ezt neked is tudnod kell.. olyan mennyiségű sérelem halmozódott fel, hogy nem lehet visszacsinálni.. nagyrészt ludasak benne azok az ostoba tank-agyúak, akik nem látták be, hogy nem értik a 'játékot' és mégis teleköpködték a játszóteret.. vagy az unatkozó parkőrök, akik időnként a gumibotjukkal zargatták a gyerkőcöket.. vagy azok, akik az anyukájukat uszították a másik anyukájára.. ezek után nem csodálom, hogy a kölykök a frusztrációjukat időnként egymáson vezették le..
na mindegy.. cápa már nem akarok lenni.. tény, hogy a végnapjaimat élem, részemről lassan az akváriumot is le lehet bontani..
Ez igaz. Igen pontos leírás a -http- -ről.
Bár kissé fáj, hogy nem ismersz annyira, nem is igazán az én hanyatlásom tölt el szomorúsággal, hanem minden egoizmus-látszat ellenére az, hogy a szemem láttára vergődik a deadcrow, mint egy őszintén tátogó hal a parton (nem jó érzés nézni ezeket az úgynevezett utolsó ugrásokat) - na jó, volt még egy nagy ugrásod mostanában a szárazon, de ez így is szokott lenni, már áltisiben olvastam a biológia könyvben. Azért még megpróbállak akváriumba tenni, tudod, oxigén, buborékok, üvegfalak, lámpa, miegymás, ott eltátoghatsz egy darabig - még közönség is jöhet, "jé, itt úszik a néhai nagy deadcrow, a rettegett cápa", nehogy a halfeldolgozóba kerüljél, mint a többi konzervnick. (Mégiscsak együtt irtottuk ki a fél Long Beach-i strandot, tartozom ennyivel.)
Különben ebben igazad van. Régebben ha éreztem, hogy egy kicsit kezdek elfásulni, laposakat írni, akkor randalíroztam egyet, néhány nickbe vagy modiba belerúgtam, aztán helyreállt a pulzálás, vagy pörgés, játékosság, vagy akár még egész komolykás is lettem. Jó, mindig volt néhány nick, akik védett állatok voltak számomra, de mára akár IRL-kapcsolatoktól, nickszolidaritástól (micsoda szavakat találok ki...) erőszakkal függetlenítve magam se tudok szabad lenni, annyira kibogozhatatlanok a kötöttségek, ráadásul jön ehhez egy önkéntes fórumszolidaritás stb. Egy szociometriai tankcsapdába kerültem. Gondolom mások is így járnak (jártak, fognak járni), csak nem több mint három év után, hanem esetleg korábban. Vagy később.
Valamelyik nickemen még a Kávéházban elővettem régi topikokat, hogy micsoda gátlástalan, felszabadult stílusban folyt, akár egymás pocskondiázása (ha az a színvonalat szoltálta!, a játékot, és nem egymás tudatos fúrását), és tény, hogy akkor még nem voltak annyira keresztbe-kasul szőve az IRL- és szájberkapcsolatok, formális és informális hálók, melyeknek már-már diplomáciai kimértsége ugyebár semmiben kedvez egy ereszd el a hajam bulinak. (Már, ami engem illet!)
Egy Tasztalos topikban írtam nemrég, hogy mintha mindenkinél lenne egy aranykor, kinél-kinél más-más időszakban, amit keres, hiányol, és nem kizárt, hogy ez szorosan összefügg a még valamennyire nyitottlevegőjű szociometriai szituval. Ezt a lehetőségekhez képest ellenőriztem, hogy pl. a 98-ban írogatók mit tekinteneke aranykornak, és úgy-ahogy elmentem 2001-ig.
Végülis mindenki magát hálózta be másokkal, senkit nem okolhat. Ez fátum, a magányos farkasokat, bármilyen nívós nickek, kiközösítik valami furcsa csoportlélektani kegyetlenség okán. Egyet megnevezhetnék, én próbáltam meg bevonni egy IRL társaságba.
Most van egy lánynick, aki talán most járhat az alig kötött kötetlenség mezsgyéjén, talán ő ezt a mostani korszakát fogja szabad aranykornak megélni - nem nevezném meg, még belezuhanhatna az ingoványba.
(elnézést ha hosszú lettem volna, itt kell üljek a gép előtt)
követ ez a dolog, mint az egyiptomi fáraók átka, hogy ha valaki szólni mer hozzám, akkor azt előbb-utóbb leugatják.
ez a milenneha, ez jó játék.
- mi lenne, ha nem kéne állandóan azon sakkoznom, hogy ki kicsoda?
- mi lenne, ha időnként valaki úgy istenigazából el is olvasná azt, amire reagál?
- mi lenne, ha nem csak tetszetősen összefűzött szavak lennének, hanem néha gondolatok is?
- mi lenne, ha nem arról szólna, hogy ez vagyok, nézzétek, hanem a játékról?
- mi lenne, ha megtanulnánk központozni? (vagy legalább nem központozni)
Hát ebbe beleszólok már. Megint egy ambivalencia. Nem érthető, hogy kit célzol meg a hozzászólással. Egyvalakiknek szólsz, és egy másvalakit utasítasz, és mintha ezt a megszólított, vélt bábáskodása alatt tennéd. Ez kellemetlen, kínos lehet egy nicknek. Persze nem biztos. Sose lehet tudni. Mi lenne ha magad szólnál. Mint rigó a mezőbe...
Dobálódzol itt a gyöngyökkel, ahelyett, hogy az e-mailjeidre válaszolnál. Itt van előttem hat különböző képed, mintha hat különböző személy. Amikor olvaslak, az meg a hetedik. És a nyolcadik, újabban. De nem mindenki tud egynél több nick lenni, és ez így van jól.
szeretem az őszinteséget. kicsit kinyílik a bicska a zsebemben, betárazom a rozsdás fegyvereimet, már-már a lezsírozottakért baktatnék a padlásra, feltenném azt a karcos Avanti popolot (de már csak az utolsó sor nélkül van meg, az utolsó „Evviva socialismo e liberta" sor szétsmirgliződött a bakeliten), füttyentenék a brigadérosaimnak, aztán legyintek, csak üres levegőbelövöldözés az egész. erre telik manapság, fő a pufogtatás. (nnnna, egyet visszalőttem az ablakon, csak a látszat kedvéért...)
Magamra terítem a kockás pokrócom (az elhasznált, katonai paplaniam már megint kölcsönadtam valamit jöttmenteknek). Néha bekopog valami alig felismerhető harcostársam, ismeretlen eredetű, vértől csöpögő mankóval hadonászik, és szidja az új rendszert, igen, ez már a széthullás - gonolom én -, Kossuth elsikkasztotta Turinban a magyarok kasszáját, elnőzte, elitta, ilyesmik forognak a fejemben, amikor leülök a szétnyűtt fotelomba, amibe 12 éves korom óta ülök, csak akkor még nem volt internet, hanem a csillár körül kergetőző legyek (és persze a hozzájuk tartozó tejgumi), a cerkóf majmunk (az a szemét is mindig megharapott, hiába adtam neki banánt, kekszet, teát).
‘Mi van még’, vagy ‘mi van hátra’, volt egyszer egy ilyesféle, semmibe veszett topik, és akkor pontosan tudtam még, ha nem is ér oda Világoshoz Damjanich (nem ért oda), akkor ott a török határ, vagy Barguzin, esetleg női ruhában el lehet osonni Zágráb irányába, szóval van még jövő. Azt hiszem Bem apó volt az egyetlen, aki nem bonyolította túl a dolgokat, a vesztett csatából toronyiránt átvágtázott a törökökhöz, a császár szolgálatába állt, és a rebellis népek leverésével megbízva, oly fényesen teljesítette küldetését, hogy a török császár a legnagyobb kitüntetésben részesítette + vagyon. (Ez a pregnáns tény a gimnáziumi történelemkönyvekből hiányzik.)
Deák meg eladta minden birtokát, és a szállodába költözött, folyton hajtogatva, hogy a labancoknak nincs más választásuk, ki kell egyezniük.
Nos, aktualizálva a dolgokat, a kiegyezés megtörtént, és Rózsa Sándort sem végezték ki a bécsi gyors felrobbantása miatt sem (csak a hullákról akarta leszedni az aranyat, akkortájt más bűne nem volt), nehogy a néphit haragra lobbanjon a politikai diszkrimináció, a 48-49-es hőst ért bosszú miatt. Rózsa Sándor egyébként a börtönben szabónak képezte ki magát, magaviselete igen jó volt, és amikor rosszul látott már, csak harisnyákat szőtt. Kár, hogy nem egy zsíros szűcs családba született, akkor sosem hallottunk volna róla.
(Mellesleg ma a Báthory utcából gyalogoltam haza. Odafelé metróval mentem.)
Kertész Imre Nóbel díjas lett a mai nap. Én többé nem írok egy sort sem. Gyengébb vagyok nála.
