De jól alszom. Jól is fogok. Ettől egészen biztosan. A láncok csörgése már nem rémíszt. Egészen megszoktam...
Kel a nap, fekszik a hold. Olykor kettesben csücsülnek az asztalomon, és társalognak. Olyankor mindig nagyobb a gravitációm. Persze, lehet, hogy egyéb vonzóhatások érvényesülnek. Hiszékeny? Csak, amit a saját szememmel láttam. Persze, ettől még nyugodtan lehetnék agyahagyott is. A magam realitása egyáltalán nem biztos, hogy összefeküdne a tiéddel, vagy máséval, a szexuális vonzóhatások ellenére sem. Az ember kapszkodik. Bele a létezésbe.. Aztán, ha úgy érzi, stabil, már valamennyire biztonságban van. Valaki csak önmagát öleli napra-nap, nehogy elvesszen a káoszban, vagy abban a fénypászmában, amely stroboszkópikus villanásokkal néha felszaggatja a létezés folytonosságát.
Az érzékelés. Bizony, az érzékleteinkbe való kapaszkodás, mint az idő múlása az óra mutatóján. Ha nem volna óra, talán megállna az idő is..
Eldobnám. Hajlok a térrel..a bizalom a talpam előtt hever..
Mi a különbség az egó-megosztás, és a gyümölcseinek oszotogatása között?
Egyébként, nem érdemes azokkal a csápokkal a szocioökonómiában fogódzkodót keresünk. Jobb, ha gyöketret eresztünk a tudattalanunkban, és onnan táplálkozunk, a bizalmat mint olyant, pedig elplasztikázzuk egy jó sebésszel..
Minél többet merengek rajta, annál képtelenebb a bizalom fogalma. Összeolvad a létezésbe való kapaszkodással, s a biztos fogódzkodó tartósításának vegykémiai folyamatával.
Bármiben is bízni, botorság..
S miért ne lehetne magunkkal is kiszúrni olykor? Van benne elég sok kreatív hajtóerőt generáló hasadási folyamat..
látszik, hogy befont a bizalomlánc (c. csillámférc), a bennünket összefonó talmin csillogó-villogó vagy mattfekete bizalomlakatocskák őrjítő csilingelése, aminek egyetlen lelki ráspolya felett elsiklottál. hiába írod, semmiféle nap nem kezdődik a 24 órakor induló 0 órával, amikor a már-már elülő, szorító bizalomlakatcsörgés enyhülne, belekondít a templom; rád, a szerelmedre, az éjjeliszekrényre, a kutyákra, de még a piperetükrödre is ráfonódva, gúzsba kötve hangfrekvenciás bizalomharang kötelével már évszázadok óta mindent.
hiszékeny vagy. sohasem menekülsz.
a napokban fogja a szemed láttára, átállítani az órákat, a 24 órát, a 0 órát a coccolino öblítőszerfejű, kuncogó hatalom, csak úgy, mert megteheti, mert tehetetlenül bizalomlakaton- és láncon fityegsz, és akkor átélheted - ha egy picit hajlandó vagy figyelni -, hogy csörren meg egyszerre százmilliók bizalomlakat lánca, amikor tudomásul veszik (már akinek van tudata a nyúltagyán kívül), hogy a fejük felett előrébb tolta az időt az önkény. ha akarná hátrább is tolhatná, és meg is teszi, de majd máskor. a hatalom csak jelez, befigyelmeztet, hogy az időt is ő uralja, te pedig szövögeted a kis elméleteidet, hogy mikor lépsz át a következő napba, mi történik 0 órakor. kacagnom kell.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.
nnna, hát azért. itt kezdődik a létezés másik fele, amiről annyira álmodozol, miközben kihallatszik a bizalomlánc csörgés a mondataidból, karaktereidből. így sosem fogod bizalmasan az ágyad elé görbíteni a tér másik felét, hiába írsz erről áhítozva. Ha így haladsz, nemhogy a létezés másik feléig nem fogsz eljutni, de majd még aludni se éjjel, a bizalomlánc- és lakatcsörgéstől. panaszkodnak ilyesféle alvászavarokról itt páran. én szóltam!
Nem olvastam a kérdéses művet, de most rászabadultam klasszikus gondolkodótársaim ránkhagyományozott értékkincstárára. Most is kacéran moslyog rám egy Lem könyv, de ki kell várnia, míg Lovecrofttal kiborzongtam magamat, ami azért tart majd el egy darabig, mivel szegényes a fantáziám a borzongáshoz, és külön meg kell dolgoztatnom ahhoz, hogy kellően élvezni tudjam a sötét rettegést keltő szóképeket.
De visszakanyarodva, nem győzött meg, mert én nem végekről, hanem a másik _feléről_ szóltam. Ha belegondolunk Lem, pontosabban hőseinek gondolkodásmódja azért inkább racionális önbizalom, mint túlzó önhit, mert olybá tűnik innen ismeretlenül, hogy ők az egészet egy önmagába visszatérő síknak, vagy térnek képzelték el, mit holmi gömb, vagy kör szimbolizálhat a tudatban, így logikus ha a két vége egy és ugyanaz, mint ahogyan a nap a 24 órával zárulva gyakorlatilag indítja a következőt 0 órával. S így megragadva két végénél a gondolatfonalat, alfaként omegában kötünk ki, és a térgörbítés elmélete már nem is oly valószerűtlen gondolat, mint ahogy az sem, hogy a másik végében lévő zseniális tudósok gyakorlatilag önmagunk vagyunk.
De amikor a létezés másik feléről van szó, melyet ragaszkodva a máter síkjához térben képzeljünk el, akkor az odafele végénél kezdődő térről beszélünk, és nem a visszafelé tartó útéról, s így - már ha van arrafelé bizalom -, szívesen az ágyam elé görbíttetném azt a tér felet, hogy minden reggel bokáig merülhessek puha testében arra a fél percre, míg új napra ébredve, ágyamból kikelve el nem botorkálok az ajtóig, hogy megkezdjem utazásomat a létsík ezen tartományi részében...
s kételyem van. igen. erős kételyeim vannak. így egyre nagyobb a vonzóhatás, hogy valahogyan kilépjek ebből a félből..
A világ másik felén bizalom? Stanislaw Lem Cyberiada c. könyve úgy kezdődik, hogy Trurl és Klapanciusz megorrontja, hogy a világ másik végén létezik a két legnagyobb tudós. Aztán megnyugodtak hiúságukban, hogy csak a saját hírük kerülte meg a világegyetemet. Ezért is, az univerzum másik fele nem másutt, mint épp ennek a topiknak az 56. és 59. hozzászólása környékén van. Ezt nem vitathatod. Vagy nem elég bizonyítékkal szolgáltam? Kételyed van?
hát...ja..és most megint nagy feladat előtt állok, meggyűrkőzni a bizalmatlanságommal (ami különben nem sok, hiába is dumálok óla) és bízni abban, hogy van még mese...például ami most történik velem...
Nem csak te vagy ilyen.
Számomra is a világon a legfontosabb a bizalom és azokban az emberekben akiket szeretek meg is bízom feltétel nélkül.
Csalódás?
Volt már, és biztosan lesz is, de nem számít ezekből sokat tanulhat az ember.
bocs. kérsz egy csontot? vagy topikcicát?
okoskodás volt?
vagy okos dolog? hehe. nem mindegy.
beszéljünk arról, hogy mennyire valószínű, hogy az univerzum másik felében létezik még bizalom.
nem hinném, hogy ennek sok köze volna ahhoz, hogy nem bízunk meg semmiben, míg nem saját magunk tapasztaltuk. sokkal inkább a kisistenséghez. überelni akarják egymást extremitásban az emberek, mert már annyira nem tudnak mivel "különbek" lenni másoktól. s ha valamit elkezd egy, a többi lohol a nyomában, és oxigénpalackkal vagy teleporttal viteti fel magát a csúcsra, hogy elmondhassa, neki sikerült, és ott volt. fénykép, vigyor, album, és hú de kalandos életem van! igyál dzsoni vókert, haver! abban bízhatsz! fix minőség, fix státuszszimbólum.
igen, a biztonság különböző szimbólumokhoz kötött: ezem van, itt vásároltam, ezt a márkát hordom, arany hitelkártyám van 3 banknál, stb. ettől van önbizalma a tagnak, és kenyérre ken másokat, mikor ezt megvillogtatja. mi meg bízunk bennük..
most az jutott eszembe, hogy a "bizalom záloga". már rögtön ilyen kufár, uzsorás fogalmakkal kezdik, hogy zálog. először a "zálog"-nál ragadják meg az ember bizalmát, azánt jön a "csere-bere fogadom, többé vissz nem adom", típúsú bizalomtolvajlás. ilyesmi természetesen csak gyenge bizalomfundamentmú embereknél fordulhat elő.
jól tetted, ha leoktondiztál. kár, hogy nem tudom elolvasni, néha tudatossan operálok úgy, hogy oktondinak lássanak, mert az sokszor generál kedvességet.
olvastam egy regényben (a szerzőt már elfelejtettem) egy nő gerjedelmében született gondolatát. így:
"szép, nagy darab, buta ember." rákattant a csávóra.
olvassa el a könyvet. rájön arra, hogy az "energiarablás" igazából természetes folyamat, míg meg nem változik valami. a tudatosság..
a bizalmatlanságom ön felé egyáltalán nem releváns ebben a közegben. mondhatni, értelmezhetetlen..
Nem szeretem ezt a mindnyájan egy nagy lufik vagyunk filozófiát. Ebben valami bizalmatlanságot látok az irányomban. Jó, én is lufiegójú voltam, de én szerencsére már 9 éves koromban kidurrantam. Koraérett voltam. Még volt módom újraépítkezni. Persze neked, 17 évesen, belátom, már nem könnyű.
erre adott válaszom, vajh' hova tűnt???
a lényeg azért marad: ezt nem tankönyvből írtam. ilyesmiről nem születik tankönyv..
hja, és le is oktondiztam, de nem szemtelenségből. kedvességből.
olvassa el a mennyei próféciát. az utolsó pár felismerés eléggé megdöbbentő gondolatfolyammal hinti meg az ön létezését is, azt hiszem..
egy elvi megfontolást mindenféleképpen megér a dolog. és akkor majd rájön, hogy ön is pusztán egy lufika. én is. mindenki. sokszor.
nagy dilemma.
az más. a mások energiáit csórókat luftballon egójúaknak hívjuk. általában maguktól kidurrannak. de ha mégse, akkor leeresztenek, és petyhüdten fekszenek egy lyukas torontáli szőnyegen. ez nagyon bonyolult kérdés, itt még nem tartunk csillám kollégával.
tudja, ilyenkor szokta mondogatni drága kedvenc tanárom, hogy amíg nincsen miből adni, addig hogyan akarunk adakozni..
én egyetértek önnel.
maga szerint nem arra megy ki az egész játék hogy energiát csórjunk el másoktól, másokból, máshonnan a veszteségeink pótlására? ha csak az energiamegmaradást veszem alapul, már akkor is elgondolkodtató..
kérdés, másoktól nyerhető csak az elvesztegetett, vagy elrablott mennyiség, vagy a tudattalanunk mélyére nyúlva töltekezhetünk a kozmikus erőkből..
túl sok minden kavarog az agyamban..
és ezeknek mind köze van a bizalomhoz, és ahhoz, hogyan lesz mindennek szerepe az önbizalomban és biztonsággal való keverésben, és még ahhoz is, hogyan épül ki a 3 dimenziós időkoordinátarendszer egy 4 dimenziós pszichikus térben, de nem megy a szűk összegzés..
olyan ez, mint a mágneses indukció. az áramlás hozza létre bennünk, míg mi is áramlunk, s közben önmagukba visszatérő erővonalakat gerjesztünk, amely besűrűsödve a csomópontjaiban létrehozza az érzékelhető világot. amíg akadályoztatott az áramlás, vagy mi nem áramlunk szabadon, addig az erővonalak fixálódnak a időben, minőségileg meghatározott rendszert létrehozva, adott jellemzőkkel, mely nem képes változásra sem alakilag, sem energetikailag. az áramlás fenntartása eredményezi a változást. s mivel bennünk is áramlik valami, és mi is az áramlás részei vagyunk, párhuzamosság esetén vonzó- (azonos irányú áramlás esetén) vagy taszító (ellentétes irányú áramlás esetén) hatás, merőleges esetén kölcsönhatásnélküliség jön létre. a kölcsönhatás maga a kommunikáció, vagy kapcsolat létezése..
ezért indul ki minden alapvetően magunkból. a bizalom is egyfajta olyan dolog, hogy vagy érezzük az azonos irányú áramlásból fakadó vonzódást, ami vagy gyorsít minket, vagy lendületbe hoz a stagnált állapotból, vagy nem. a bizalom eredhet abból is, hogy érezzük a minket mozgató erő jelenlétét, amit tévesen másoknak tulajdonítunk, miközben az adott illető csak a mi energiánk húzóhatása segítségével lovagol a hullámokon, lassítva bennünket, mert mi a kölcsönhatást észlelve tévesen ítéltük meg adott illető áramlási természetét..
s az önbizalom az a fajta élmény, amikor érezzünk a minket mozgásban tartó kozmikus erőket, és tudjuk, hogy a részei vagyunk: az áramlók, és ezzel a mezőt indukálók is..
valahogy így.
saját magamnak önzetlenül is hajlandó vagyok jót tenni? Hát, ez elég nagy butaság, nemde?
Egyáltalán nem butaság. Az önrontás farkasfalkája liheg és nyáladzik bele nap mint nap az agyunkba, és a farkasnyál a nyúltagyon és az agytörzson át a gerincvelőnkbe csorog. Folytassam? Ez nem elég érv? Mire valók a lélek hegyivadász ezredei?
Hogyan bízhatok másban, ha nem vagyok annyi bizalommal magam iránt, hogy csak-csak nem fogom átverni magam, pénzügyileg, egészségileg, szexuálisan stb. kizsigerelni magam, hanem önzezetlenül azt teszem ami nekem jó, és tojok a másikra. Ez az első.
És ha az egó már annyira elterebélyesedett, hogy önmagát is alig látja, akkor lehet metszegetni, nyesegetni, hogy másoknak is jusson belőle (de nem a gyümölcseiből!!!), és a magára reflektáló self buja őserdejéből ki-kikukucskálni, másutt is van-e egófundamentális bizalom.
Ez nem azonos azzal, hogy elbízza magát valaki. Ha nem eléggé hízott egóval nyúlkapiszkálunk a szociális fogsorcsattogtatásban, könnyen odaveszhet akár mindkét bizalomtapogató csápunk tapintó és szaglóérzéke. Ekkor mondhatjuk azt, hogy elbízta magát valaki.
Persze kell nyúkapiszkálni, használni ezeket az érzékszerveket, mert különben megvastagszanak, mint a rákoké, aztán mehetünk a búsba, hátrafelé, a tudatalattinkba. Kell ez nekünk?
szólhatok? remélem, marvin nem haragszik meg, és ön sem, hogy reagálok önre.
szerintem, az etc. alaptételével semmi gond nincs.
megint pszichologizálnék kissé.
a bizalom azt hiszem egyfajta idő koordinátákkal rendelkező valami: a múltban egyfajta periodikus állandóság jellemzi, vagyis időközönként tanúbizonyságot szereztünk annak létezéséről, amibe bizodalmunkat vetettük. aztán, a jelenben ezen tapasztalatokra alapozva, nagy valószínűséget tulajdonítunk az adott dolog létezésének, vagy bekvetkezési lehetőségének. itt a nagy valószínűségen van a hangsúly, mert ebből nyerjük az erőt. egyfajta hitet táplálunk ez ügyben. a hit pedig adja a lélekerőt, és a többi. s van egy jövőre vonatkozó koordinátája is, amely azt mutatja, hogy a dolog periodikus állandósága folytatódni fog. de ez is egyfajta hittétel. az angolban a folyamatos jelen hasonlítható hozzá talán a legképletesebben.
vegyük az önbizalmat: a bizalom kifelé táplálása, és stabil tendenciája akkor lehetséges, ha előbb befelé is megszilárdítottunk valamit. pl. egy személyiséget, annak észlelési rendszertét, és hiedelemvilágának egzakt relevanciáját. legalább is a többség semmiféleképpen nem tartja elmebetegnek. igaz, hogy a belső megszilárdításhoz is kell a külső biztosíték, a többség periodikusan megjelenő visszajelzései, de egy idő után kialakul az önbizalom, önmagunkba vetett hit, és akkor nem járunk úgy, mint a kamaszok, kik mindennap mást gondolnak, másban hisznek, ezért olyan ingatagok, és bizalmatlanok. egyszóval, ha elég stabil a magunkba vetett hit, és annak egységébe, akkor tudunk kifelé is táplálni ilyesmit.
ennek egyetlen kivétele lehet az érzelmi kapcsolatok esetén az öncsalások, illetve stabil önbizalom előtt kiépült érzelmi kapcsolatok esetén fellépő dependenciák a gondoskodóktól. ilyenkor kölcsönös haszonnyerés érdekében torzulnak az idői intervallumok, illetőleg az énhatárok felrepedeznek, semipermeabilisek lesznek. a biztonság belekeveredik a bizalom fogalmába.
hirtelen csak így tudtam megfogalmazni.
mit gondolnak a biztonság és bizalom fogalmi keveredéséről?
Önbizalom nélkül bizalom sem létezik. Ez a te tételed.
Legalább definiáljuk a bizalmat, különben semmit nem ér ez a hipotézis! Gondoltam arra, hogy mondjuk biztosíték nélküli áldozathozatalként definiálom, de, mint tudjuk, a bizalom nem egy aktív fogalom. Mondhatnánk talán a biztosíték nélküli áldozathozatal elfogadásának, legalábbis bizonyos aktorok irányába. Az önbizalom meg az lenne, amikor saját magunk vagyunk az aktorok? Hiszek abban, hogy saját magamnak önzetlenül is hajlandó vagyok jót tenni? Hát, ez elég nagy butaság, nemde? Vagyis az önbizalomnak és a bizalomnak nincs egymáshoz köze. A pontatlan fogalomhasználat vezetett oda, hogy a nyelvben mindkét jelenségre azonos szavakat használunk.
Ez persze távolról sem tökéletes definíció. Bízni kell tán a biztosítékkal védett megállapodás teljesítésében is? Nem tudom, ezen még gondolkodnom kell.
a bizalmatlanságom ott kezdődött, hogy belekukkantottak a telefonomba. persze ez nem lenne baj, mert nincs mit letagadnom. csak miért nem lehet szemtől szemben megkérdezni, hogy ki is az a K. Ilona?:(
(csak azért javítottam ki, mert a gépírási hiba egy bugyuta poénnak tűnhetett, holott ez egy igen komoly, létkérdéseink végső fundamentumait feszegető topik.)
(csillám, nem kell titkolózni, nyugodtan bevallhatjuk a topiknyitónak, hogy az offolás egy jól bevált módjával kénytelen szembesülni, a nivó nem túl megeröltető, de durván szembeötlő, ám mértékletesen sunyi emelésével lehet kihzúni a bizalmas gazdi alól a topikszőnyeget...)
Te egy empriokriticista kistenhívő vagy. Elárultad magad.
Másrészt sematizálsz. Kifelejted a bizalom legfőbb mozgatóját.
A Himalája fallikus szimbólum, azért másszák meg. Vissza akarják nyerni az önbizalmat (ami nélkül ugyebár nincs bizalom - erről persze hallgatsz).
Oda kellett menni a Holdra, hogy tényleg van-e. Jó. De biztos tudod, hogy Armstrong nem azt mondta először, amikor a Holdra lépett, hogy "kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek", hanem azt, hogy "Sok szerencsét, Mr. Gorsky". A NASA megvágta, nem ez volt a forgatókönyvben, de Armstrongból kitört a kisisten, a mindent megtermékenyítő és teremtő szexuális tudatalatti.
26 évre rá, 1995. július 5-én Tampa Bay-ben vallotta meg egy riporternek az igazságot, mert addigra Mr. Gorsky meghalt. Idézem:
"Gyerekkoromban egyszer egy barátommal baseballt játszottam a hátsó kertben. A barátom egy labdát úgy ütütt meg, hogy az a szomszédok hálószobájának ablaka elõtt landolt. A szomszédokat Mr. és Mrs. Gorsky-nak hívták. Ahogy lehajoltam, hogy felvegyem a labdát, hallottam Mrs. Gorsky-t, amint ezt kiabálja Mr. Gorsky-nak: "Orális szex! Orális szexet akarsz?! Majd akkor fogsz orális szexet kapni, ha a szomszéd gyerek a Holdon sétál! Nem tudom, hogy miért de ez az emlék tört ki belőlem, amikor a lábam megérintette a talajt. Csak utána mondtam a begyakorolt szöveget."
