közel van hozzá időben, de nem olvastam Lovecraftot, mert egy ideje idegesít az olvasás lassúsága, szinte minden könyvet kínosan régimódinak érzek, még azokat is, amelyek most annyira divatosak vagy időtlenek. van persze néhány kivétel, de inkább mediterrán, mint angolszász. tudom, bunkóság, de én ilyen kis ostoba vagyok. legalább van miért megvetnie a kultúrközönségnek. :-)
h.l.borges
"Egy terecske-, jobban mondva udvarfélén bukkantam fel. Egyetlenegy változó magasságú és szabálytalan épület fogta körül; ehhez a kusza épülethez tartoztak a különféle kupolák és oszlopok. E bámulatos monumentum régies építkezése fogott meg legjobban. Megéreztem, hogy régebbi, mint az emberek, régebbi, mint a föld. Ezt az örök ősiséget (jóllehet szörnyűségesnek hat az ember szemében) illőnek találtam a halhatatlan építők munkájához. Kezdetben óvatosan, később közönyösen, végül kétségbeesetten bolyongtam az áttekinthetetlen palota lépcsőin és padlatán. (Később megbizonyosodtam, hogy a lépcsők magassága és kiterjedése nem egyforma, s így megértettem különös fáradtságom okát.) Ez a palota az istenek alkotása, gondoltam kezdetben. Bejártam a lakatlan helyiségeket, s helyesbítettem: Az istenek, akik építették, meghaltak. Felfigyeltem a különcségekre, s azt mondtam: Az istenek, akik építették, őrültek voltak. Jól tudom, érthetetlen rosszallással mondtam, csaknem lelkifurdalással, mely inkább szellemi irtózatból, nem pedig érzékelhető félelemből eredt. A mérhetetlen ősiségnek ehhez a képéhez újabbak járultak: a végtelenség, a szörnyűség, a kuszaság, az esztelenség képe. Átvergődtem egy labirintuson, de a Halhatatlanok ragyogó Városa félelemmel és irtózattal töltött el. A labirintus az emberek megtévesztésére alkotott építmény; szimmetrikus formákban bővelkedő architektúrája e célnak van alárendelve. A tökéletlenül felderített palotában azonban nem volt célja az architektúrának. Bőven akadt benne kijárat nélküli folyosó, elérhetetlenül magas ablak, díszes ajtó, mely valami cellába vagy kútba nyílt, képtelen fordított lépcső, melynek fokai és korlátjai lefelé fordultak. Más lépcsők a puszta térben simultak egy monumentális falhoz, és véget értek, mielőtt bárhová elvezettek volna; két-három fordulat után belevesztek a kupolák homályos magasába. Nem tudom, vajon a felsorolt példák mindegyike helytálló-e; azt tudom, hogy sok éven át kísértették lidérces álmaimat, már nem tudhatom, hogy ez vagy az a jellegzetesség a valóság leírása-e vagy azoknak a formáknak a megfogalmazása, melyek éjszakáim nyugalmát zavarták. Ez a Város (gondoltam) olyan szörnyű, hogy puszta létezése és fennmaradása, jóllehet a rejtelmes sivatag közepében rejtőzködik, megfertőzi a múltat és a jövőt, és valamiképpen megrontja a csillagokat. Amíg fennáll, a földön senki sem lehet bátor vagy boldog. Nem kívánom leírni a várost; az összefüggéstelen szavak káosza, egy tigris vagy bika teste, melyben összehangoltan és gyűlölködve fogak, belső szervek s fejek nyüzsögnek szörnyűségesen, talán megközelítő képet adhat róla.
Nem emlékszem visszatérésem szakaszaira a porladozó és nyirkos kripták között. Csak azt tudom, hogy mindig attól féltem, hogy az utolsó labirintust elhagyva, megint csak körülfog a gyalázatos Halhatatlanok Városa. Semmi másra nem emlékszem. Ezt a leküzdhetetlen feledést talán önként vállaltam; talán szökésem körülményei voltak annyira háládatlanok, hogy egy ugyancsak feledésbe merült napon megesküdtem: elfeledem őket."
