Mentem egy-két napra lazítani a telekre, egy szilánkkal a hónom alatt.
Egy gyengébb, vagy közepes versemet ideteszem olvasgatni, amig nem jövök, hátha valaki elolvassa, szvsz. kicsit geil (nem tudom melyik nickemen, melyik topikban van).
A nyár elszárad,
forróságtól hűl szíveden a tükör.
Rianás.
Kopik a csönd.
Csak karcolat, ne félj!
Nem triptichon.
Egy kulcsra zárt háromdimenziós kép.
A tűz elég. És színes festék csorog.
Rianás.
Fagyott színek,
a skálájukon csak frázisok.
Jaj, jaj de hidegek.
Egy türkizkékkel izzadt hónom alatt elsietek.
Fonnyadó kaktuszok. Vándorló oázisok.
Nem vagyok biztos benne, hogy a topiknyitó puszta véletlenségből tette fel szerény biográfiája végére épp azt a Byron verset, fél esztendeje, a Metakazamatába tett első hozzászólása végére.
Tegnap volt fél éves a Metakazamata, ez a kísérleti fórum. Amikor megnyílott, bennem az fogalmazódott meg, vajon tudnak-e az ide húzódó nickek élni azzal a realít autonómiával, amit kaptak.
Kedves Instabil Lelki Zsilipkapu-Áteresz/tő/!
Akkor a tömpuszit még tovább kell desifirozni szerinted? /Az ám a nagy baj, hogy saját dógokat kivánnék hallani itten, nem pediglen papirizű ollózványokat :(/
Szójjatok, ha a valóság mélyére értünk, addig alszom egyet...hrrr-phhh
...addig is fegyveres művészekről álmodom...
Lehet, hogy egy kicsit lejáratom tömegpuszilót, de az adott kutatásról Arnold Hauser: A művészet szociológiája c. művében esik szó, a következtetésekkel együtt. (Ha jól emlékszem az előszóban, de nem vagyok biztos benne.) Egy olyan gondolatmenetbe ágyazva, ahol a művészetekről mint politikai fegyverről esik szó, a művészetek ideológiai irányításáról, mely a mágiából ered, és a művész igen korlátozott szabadságáról, ennek dinamikájáról, illetőleg hangsúlyairól, hogy kissé általános legyek.
A jó, és a rossz alatt tömegpuszi jó művet és rossz művet ért, nem egészen értem, mit kvartyogsz itt AgyProTézis, erkölcsről, digitalizációról (a többi repülő forgácsodról nem is szólok), de ha ez rajtad könnyít, akkor ne én legyek a lelki megkönnyebbülésed zsilipje, mert még véletlenül le találok csapódni.
Kedves Tömpuszifegyvzet!
A jót és a rosszat, mint erkölcsi kategóriát elég nehéz lefesteni, nekem sem mindig sikerül elsőre:)
Képben a harmónikásat, nőben a tisztát, férfiben az igazat becsülöm.Amit mondsz, az igaz legyen, nem baj, ha csúnya.
A gondolati ivet, megszerkesztettséget csak érezni lehet az elmével, amit lehet mérni, azt úgyis digitalizálják majd...
Az a szép, amikor a második jelzőrendszer/művészi ábrázolás/ behatol a harmadikba/társadalmi tudat --bármennyire didaktikus izű is ez a kifejezés itt-- /, és azt megtermékenyiti...
Mint megnyilt értelembe az ige...
Támaggyá mámeg de ezerrel! Cupphiányos
Az ötvenes években egy amerikai könyvkiadó egy felmérést végzett. Több mint 150 igen jó minőségű reprodukciót válogatott össze egy képzőművészeti albumba, jobbára festményeket. Többségében szedett-vedett képek voltak ezek, szentképek, giccsek, alig értékelhető alkotások, ez-az, közepesek, és így tovább, valamint néhány nem túl ismert, de képzőművészetileg kiemelkedő, ám nem sok harmóniát sugalló festmény. A több mint ezer, úgynevezett művelt olvasónak, képzőművészet iránt érdeklődő törzsvásárlónak küldött ajándékért cserébe azt kérték, hogy jelöljék be egy kártyán azt a tíz képet, mely megnyerte tetszésüket. A kiadó legnagyobb meglepetésére egyik válaszlapon sem szerepelt a tíz kakukktojásból egy sem (ebbe némi véletlen is belejátszhatott, de nem sok). A válaszokat művészetszociológusok, esztéták és más tudorok segítségével alaposan analizálták - ha már ennyit invesztáltak - és elég komoly kutatás kerekedett az eredetileg egyszerű piackutatásnak szánt akcióból.
A végkövetkeztetés - igencsak zanzásítva - az lett, hogy az emberek elsöprő többsége nem a jót és a rosszat kísérli megkülönböztetni, nem a minőséget preferálja, hanem a számukra kellemeset, harmonikust, vagy kellemetlent, pontosabban zavarót szűrik elsőként, és igen felületesen, esetleg elhamarkodottan itt meg is ragadnak.
Nem tudom, a kiadó a kutatások fényében változtatott-e üzletpolitikáján, de az jutott eszembe, hogy aki talán az egyszerűbb konvencióktól, beidegzett „harmóniáktól" el szeretne térni, nincs könnyű helyzetben, egy-kettőre félreérthetik, akár ad hoc teszi, akár hosszabbtávú céllal.
Meg arra is gondoltam, hogy ezek a diszharmóniák, idővel belesimulnak életünkbe (akár harmónikus, jól kezelhető modulokká is válhatnak), kik vernék ma szét a berendezést Igor Sztravinszkij Tűzmadár című balettjének előadásán, mint ahogy ezt a század elején megtették. Igor Sztravinszkij szabad ember volt, később gátlástalanul dzsesszelemeket kevert a zenéjébe (ezen is megütköztek), és arra is gondoltam, hogy nemcsak a művészetekben vannak hasonló tendenciák, események, hanem a mindennapi életben is, akár írva, akár mondva, de esetleg viselkedésként is (bár ez utóbbi rázósabb terep).
Aztán arra is gondoltam, hogy az ablak arra való, hogy kinézzünk rajta, hátha meglátunk valamit, nem pedig arra való, hogy az üveget bámuljuk. Akkor már jobb betörni.
Meg sok minden más is eszembe jutott, de azokat még rendbe kell szedni, nehogy cserepekre hulljanak.
(na, ezt sikerült birkanyájazás nélkül megfogalmazni:))
Belekevert mindent ebbe a képbe, mint Mari néni, a tökös-mákos rétesbe. Össze van hányva rendesen, mint egy férfivécé/erdőszéle egy háromnapos lagzi után. Nem látom benne a gondolati ivet, megszerkesztettséget, sok didaktika, max. egy könyvtári polc, plusz egy szegény gyermektelen nő fájó lelke...
Sajnálom szegényt...
most elkedvetlenített ezzel a napcsírával. mit mondjak? nem szoktam hinni. jobbára gondolkozni és szeretni szoktam.
ön nem lát frida örökérvényű alkotása alsó régiójában lev davidovics betütésű szocreált?
valamint, nem lehetséges, hogy diego rivera kubista festő és csalódott férj verette agyon jégcsákánnyal, mexikóban leót? nem lehet, hogy a sematizáló történetírás varrja sztalin nyakába ezt a kgb módszereitől idegen leszámolást? (leo talán az egyetlen volt, aki útlevelet kapott, és nem ügyészt.)
egy picit járatos vagyok mexikó történetében, nem lapátolunk össze egy könyvet 'Sztalin fehér kesztyűben, avagy a szürrealizmus vendettája mexikóban' címmel?
ne baszakodjon már a Fridával.ez a kép leginkább Hieronymous Bosch és a századforduló környékén az "elektromosság születésé"-t dicsôítô kulturális pannó keresztezôdésére hajaz.(szerzôinek neve D. betűvel kezdôdik, de ennél több semmi.)
különben Ön hinne abban a rákos sejtburjánzásra hajazó napcsírában?
Trockijt az utolsó szellemi ösvényre a Szovjetuniót megjárt, mexikói Frida Kalhlo festőnő vezette, kinek ereiben apai ágon magyar és zsidó vér, anyai ágon pedig spanyol és indián vér csörgedezett. Nagyon szép és varázsos nő volt. A hölgy férje ismertebb: Diego Rivera, kubista festő. Frida ösvényét Leo nemcsak szellemi értelemben járta át az ominózus, jégcsákányos 1937-es esztendőben, mikor is szerelmi triangulomon játszottak a férjjel, Diegoval (aki befogadta Leót), úgy, hogy az összhangzattan szabályait sem rúgták fel: a férj simán elvált Fridától.
Úgyhogy Lev Davidovics Trockij nemcsak a Szovjetunió belügyeibe pancsolt bele a USA-beli napilapoknak küldött, a politikai etikettet nem minden vonatkozásban betartó írásaival, hanem a kommunisztikus szabadságeszményt mikrokörnyezetében is megvalósította.
Nézzünk meg Frida Kahlotól egy sokatmondó képet; egyúttal mellékelek egy rövid, ámbár meghökkentő műelemzést:
A kép szimbólumok, testek és arcok gyűjteménye. Középen a mindent éltető Nap, sugarai az óegyiptomi ábrázolások szerinti kis kezecskékben végződnek. Alatta a megtermékenyülő petesejt és kromoszómák szétválása a magban osztódáskor. Gyermek az anyaméhben, könnyek özöne (Frida buszbalesete miatt elvetélt, és később sem sikerült megszülnie gyermekét, ez a meghatározó motívum sokszor előbukkan nála). Elmúlás, jelen és jövő. Kétoldalt mitikus és valós személyek. Ikonosztáz-szerűen feltűnik egyebek közt Zeusz, Marx, Buddha, Nofretiti, Trockij, Mária és Jézus, Gandhi, Napóleon, Hitler, Quetzalcoatl...
Közöm nincs divatfilozófusokhoz. Ha esetleg nem vállon veregetne, hanem megmaszírozná a csuklyásizmomat, kölcsönösségi alapon esetleg elbeszélgetnék vele a halálról. Sajnos korrumpálódok.
A szabadság nem a megoldások végtelen sora, mint a kanti rossz végtelen. Amit letudhatunk. A szabadság egyik definíciója, hogy nem lehet megoldani. És ez jól is van így.
Quetzalkoatl eredetileg tolték főisten volt, Huitzilopochtli az őket leigázó aztékok korai főistene. Hogy legitimálják hatalmukat egy szintre hozták a tolték és azték főisteneket, de az aztékoknak sikerült Huitzit a legnagyobbá nyilvánítaniuk, mintegy egy emberöltővel Cortés érkezte előtt. Be is voltak rendesen tojva, mikor - szerintük - Quetzalkoatl visszatért, hogy visszavegye az őt megillető helyet. Montezuma (Moktezuma) meg is alázkodott rendesen.
De ennek kevés köze van a szabadság tükörcserepeihez, mert a mesikák számára a szabadságból még csak csrepecskék sme nagyon maradtak.
A Moldova irta, hogy kábé lehozták a kőtáblákat a sinai hegyről, és közben eltört...
Keresgélni kezdtek a darabok között, egyesek azt találták meg:...ölj...,...paráználkodj...,...lopj...
mások meg:...ne...,...ne...,...ne...
igy alakultak ki a valóság 'cserepei'.
"Akár egy halom hasitott fa
hever egymáson a világ
szoritja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát,
igy mindegyik determinált.
Csak ami lesz, annak van bokra,
ami van széthull darabokra..." kb.bocs.Ati
/Az idődimenzió univerzalitása? szerintem: primer dimenzió/
