így visszagondolva - nálam ő szerepelt az első helyeken. Ha megvettem egy újságot és láttam, hogy az ő írása is megjelent benne, mindig az volt a legelső, amit végigolvastam. Miután megtanultam olvasni, a Már megint című könyve volt az, amit legelőször kiolvastam. Az ő könyveinél történt meg először, hogy a végére érve rögtön újrakezdtem az elejétől.
A könyvesboltokban állandóan kerestem a szememmel, hogy van-e újabb megjelent írása és már felnőttként is előszeretettel ajándékoztam felnőtteknek belőlük.
Janikovszky Éva egy hatalmas optimizmussal és hétköznapokra szóló humorral megáldott írónő volt, akinek az írásai hatására tényleg viccesebbnek tűntek a gondok, és egyelőre nincs olyan író (még Fehér Klára volt ilyen számomra), aki hasonlóképpen hatna. Általa pl. még a zacskós tej is színesebb volt.
Hiányozni fog!
Ide most nem tudok okosat írni. Még apukámtól lestem el, hogy ő mindig valami maradandóval lepett meg, olyannal, amit nem nő ki az ember. Ezért sokszor kaptam kiskoromban szülinapomra, névnapomra, karácsonyra vagy "csak úgy" könyveket. Így amikor felnőttem(?), én is így tettem. Aki fontos volt nekem, annak olyan olvasnivalót adtam a kezébe, ami biztos jó hatással lesz rá. Az Ő könyvei is ilyenek. Fura. Inkább magunkat siratjuk, hisz hiányozni fog nekünk. Önzőek vagyunk, holott Ő biztos jó helyen van már. Mondom én, aki nem hisz az efféle dolgokban. Bolondságokat beszélek. Nézzétek el nekem. Hiányozni fog, ez van. :(
Ha tudod, hogy fiú, akkor nem olyan érdekes, de én nem tudtam, ezért vettem meg az ikerkötetét, amelyeknek cime: Örülj neki, hogy fiú! és Örülj neki, hogy lány! A másik kedvencem tőle a Velem mindig történik valami. Vele most ez történt, de nemzedékek fognak még jót szórakozni irásain.
Kedvenc tárgyam? Hát abból bizony sok van. Idehaza kedvenc tárgyaim vesznek körül. Az ágyam fölötti polcon fiam első tipegőcipője áll a fő helyen, neki hegedül a kis barokk gipszangyalka, akinek lábikráját nagymamám pici bronzkutyája méregeti - persze sose harap bele. A megkomponált jelenetet jobbról a floridai fapelikán, balról meg a jaffai bolhapiacon vásárolt piros és kék kövecskékkel ékesített cinegelábú madár szemléli. Valamennyi a "kedvenc" státust élvezi ugyanúgy, mint a fatálakban felhalmozott kavicsok, az üvegedényekben pompázó kagylók és még megannyi minden! De ha mindenképpen egyet kell megneveznem, akkor Mercedes a választott. Mercedes, aki barátom, munkatársam, bizalmasom, minden sikerem és kudarcom részese, egész felnőtt életem tanúja. Mercedes a szépséges türingiai erdő kellős közepén, Zella-Mehlinsben látta meg a napvilágot - ha igaz - ezelőtt 70 évvel.
Származása, születési helye kissé megkopott aranybetűkkel a hátán díszeleg, életkora azonban nem dokumentálható pontosan. Anyám úgy emlékezett, hogy 1930-ban kapta, amikor gépelni tanult. Mercedes korának egyik technikai csodája lehetett. Az ormótlan, nehéz, emeletes írógépek korszakában kecses alakjával, elegáns fekete bőrtokjával a jövőt vetítette csodálói elé. A hordozható táskaírógépek beköszöntét. Huszonkét éves voltam, amikor anyám nekem adta. - Meg fogod szeretni - mondta anyám -, jó, könnyű gép. Írj rajta sokat! Én már nemigen gépelek. Értettem én. Ez azt jelentette, hogy mióta államosították nagyszüleim könyv- és papírkereskedését, ahol anyám is dolgozott, nincs szükség írógépre. Enyém lett hát Mercedes. Egyetemi vizsgáim tételeit gépeltem rajta először, majd leveleimet.
Sokat leveleztem. Aztán hozzászoktam; ha valami fontos történt velem, ha valami bántott, ha öröm ért, leültem és Mercedesnek újságoltam el. Vele kezdtem el írni. Együtt írtuk első újságcikkeimet, első könyvem kéziratát. Egyedül Mercedes tudta, hányszor téptem ki belőle a papírt - nem, ez nem jó, ezt sosem tudom megírni! -, hányszor bámultam négy billentyűsorát, aztán újra elkezdtem kopogni rajta. Segített.
Emlékszem, amikor először megbetegedett, pánikba estem. Nem továbbított, aztán meg ugrált, nagy közöket hagyott a betűk között. Jaj, drága Mercedes, itt ne hagyj, mit csinálok nélküled? A fiam akkor meglepett egy villanyírógéppel, akkoriban az járta, de nem tudtam megszokni, nekem Mercedes kellett. Végre ráleltem Ildikóra, a mechanikus írógépek tudós specialistájára, aki meggyógyította Mercedest. Megifjultan, ragyogva, újult erővel állt munkába.
Fényképe is megjelent már néhány újságban, igaz, velem együtt. Amikor először szerepeltünk a tévében, kivittem a másik szobába, ölembe vettem, együtt néztük a képernyőt. Na - kérdeztem -, mit szólsz hozzá, ott vagy!
Karrierjének eddigi csúcsa az volt, amikor egy kis japán tévés forgatócsoport vetődött el hozzánk. A japán operatőr szinte eksztázisba esett, amikor megpillantotta Mercedest. Szabad? - kérdezte, és vagy öt percig filmezte. Hát ilyen gyönyörűt, ez ipari múzeumba való! - lelkendezett. Mesés összeget kínált érte. Mercedesszel egymásra mosolyogtunk. Múzeumba? Egy aktív dolgozót? Akkor én is mehetnék vele. Azóta, ha elakadok az írással, csak egymásra nézünk: induljunk a japán ipari múzeumba?
Tudom ez nem szamit....
De azert illene a Mora Kiadonak rendesen utanaszamolni, hogy hany eves volt Eva neni...
Igaz...ez nem olyan lenyeges...ez mar nem tamasztja fel...sajnos... :((
Még mindig nem tudom elhinni. Majd´minden könyvét olvastam, és még 70év fölött is olyan fiatalosan olyan életkedvvel írt. Ö egyike volt azoknak az embereknek akik az én világomhoz tartoztak. Egy letünt emberibb világhoz. Nagyon fog hiányozni.
Hogy imádtam kiskoromban a Már óvodás vagyok c. könyvét. Sajnos később - valami elborult pillanatomban - odaajándékoztam valakinek. Azóta is keresem antikváriumokban. Tudom, hogy újra kiadták, de én a régit szeretném megszerezni.
Micsoda jó kis hangulata volt a történeteinek. És milyen hihetetlen optimizmus és jókedv sugárzott belőle is. Még egy jó emberrel kevesebb lett. :(((((
Tegnap késő este az m1-en volt vele riport. Már nagyon rosszul nézett ki, mondta, hogy borzalmas fájdalmai vannak, tudta, hogy rövidesen meg fog halni. A vidámsága -igaz már kevésbé- mégis megvolt.
Nagyon sajnálom, én a könyvei után legjobban a Nők Lapjában, majd a Hölgyvilágban közzétett irásait szerettem.
Hat ez rettentoen elszomorit...
A gyeremekkorom jutott az eszembe, mikor a nevet hallottam itt-ott...
Sok szep elmenyem fuzodik hozza kozvetlen es kozvetve is...
Hianya potolhatatlan...
Drága Éva néni!
Korosztályom nevében köszönöm a sok-sok kedves, mulatságos, gyermekként és felnőttként is letehetetlen könyvet, amin felnőttünk, amik által olyanok lettünk, amilyenek. És amik olyan meghatározó, igazi könyv-élményt jelentettek sokunknak.
Köszönjük!
Isten vele! Nyugodjon békében!
Életének 78.évében elhunyt Janikovszky Éva Kossuth-díjas író - tudatta a Móra Kiadó vezetője a sajtóval. A Ha én felnőtt volnék, a Kire ütött ez a gyerek? és a Hét Bőr írónőjét betegségével való hosszú küszködés után hétfőn este érte a halál.
Janikovszky Éva 1926-ban született Szegeden. 1944-től a város egyetemén filozófiát, néprajzot, magyar és német irodalmat hallgatott, majd 1948-tól Budapesten szociológiát, filozófiát és pszichológiát tanult.
1954-től az Ifjúsági, majd a Móra Könyvkiadó szerkesztője, 1964 és 1987 között főszerkesztője; 1987-ben innen vonult nyugalomba, íróként azonban haláláig alkotott.
Gyermekkönyvei 30 idegen nyelven jelentek meg, számos történetéből, alakjából rajzfilm és játékfilm készült. Több rangos kitüntetés (József Attila-díj, a Gyermekekért díj, a francia és a német "az év legjobb ifjúsági könyve") birtokosa, a Mosolyrend Lovagja.
1996-ban megkapta a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje kitüntetést, 2001-ben a Móra Ferencről elnevezett irodalmi díjat. Könyvei, melyeket állandó illusztrátora, Réber László grafikái csak még szórakoztatóbbá és emlékezetesebbé tettek, egész generációkat vidítottak fel és gondolkoztattak el, a Kire ütött ez a gyerek?, a Hét Bőr, a Ha én felnőtt volnék, a Felelj szépen, ha kérdeznek, vagy a Már óvodás vagyok szinte minden család könyvespolcán megtalálhatók.
Janikovszky Éva betegsége miatt a márciusban megkapott Kossuth-díjat már csak lakásán vehette át. A gyermek- és ifjúsági irodalom népszerű alkotóját hosszan tartó szenvedés után hétfőn este érte a halál. Az írónőt a Móra Kiadó, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Magyar Írószövetség saját halottjának tekinti. Temetése július 30-án 10.30 órakor lesz Budapesten, a Farkasréti temetőben - tájékoztatott a Móra Kiadó vezetője.
