"Esik az esô!" - mondja a kisfiú.
"Na és?" - mondja a mama.
Megfosztva a gyermeket
a felismerés-kimondás örömétôl.
És így tulajdonképpen
minden rossz szándék nélkül
elkezdi leszoktani a csemetét
a csodálkozásról. És már be is iratta
- akaratlanul - a tanfolyamra,
amit úgy hirdetnek:
"Hogyan legyünk könnyen, gyorsan hülyék?"
állítólag az a hülye dc mondta neki, hogy nyissa meg. a kocsmát is a hülye dc tápolta a legelején, csak aztán onnan is kizavarták. ha nem lett volna dc, akkor nem lenne ma az indexen témátlanság.
Én is felszólítottam mauser nicket, hogy az Atombunker c. gagyi, témátlan topikjával azonnal hagyja el a Tasztalt, kérje a topik áthelyezését. Ha ezt mauser nick nem teszi meg, egyértelműen bebizonyította, hogy kétszínű, mondhatnám úgyis, hogy sunyi.
András - jött a válasz, a lehető leggyorsabban.
Érezni lehetetett, tudni lehetett, tapintható volt és mégis távoli.
Szétkúrt életünk reményeit tapostuk el halkan.
Egy almának köszönhetem születésem.
Isten mentsen meg attól, hogy még birtokoljak is 4-nél több mailboxot! ezt a négyet is alig tudom figyelemmel kísérni, arról nem is beszélve, hogy egyiket sem tudom normálisan használni a neten..
ki vagyok kattanva, most erősen ki vagyok kattanva..
ÉÉÉÉN?
a poklok poklát járom. most írtam meg 8 levelet, és kb a fél életem ráment, mire megtaláltam az emil-címeket a honlapokon. hülyék az egyetemisták, én amondó vagyok.
most le kellene halászni egy jó kis regisztrációs rendszert, ahol lebontva kinyerhetőek bizonyos emilek és telefonszámok. ez olyan feladat, mint megpatkolni az Ördög magát!
Néha egyszerűen nem tudom, azért mond igazat, hogy megtévesszen, vagy azzal téveszt meg, hogy úgy csinál, mintha igazat mondana. Van valami trükkj, amivel nm látom tisztán a szemét. Szimpla illúzionista is lehetne, ha akarná. Manapság nem lht kitalálni, hogy az Ördög a bevált módszereivel kísért, és hol Belzebubként csábít a rosszra, hol Luciferként mutat utat a fény felé, elvakítva szemünket, és blevezetve bennünket önként a Pokol peremén tátongó szakadékba. Valahogy mindig célt ér. Nem mintha a Pokolból nem volna kiút, csak némileg küzdelmesebb, mint elkerülni a fakultatív belegyaloglást..
Azt hiszi, amiért úgy viselkedik, mint a legtöbb agycsökött, máris _gonosz_ is lesz, de eddig hiteltelen, és elég rosszul érvel, ahhoz képest, hogy a szófacsarás mestrének kellen lennie. De azt hiszem, ha valóban Ő az, akkor most megtévesztő stratégiát alkalmaz.
Persze, mivel valószínűleg ez az első alakalom, hogy személyesen találkozok vele, nem ártana valóban megfontolnom, hogy a hozzá fűződő empirikus adatokat némileg megfertőzte a félelem, a tudatlanság, és köré szövődő legendák tömkelege, így talán nem kellene készpénznek venni a róla szóló feljegyzéseket és híreszteléseket..
Kicsit olyan, mintha először bújt volna emberbőrbe, hogy elpróbálja, így milyen a létezés, szarvak, farok, kénkőszag, és paták nélkül. Kár, hogy nincs olyan jóképű, mint a Brad Pittként debütált Halál..
"Az Ördög gátlástalan szélhámos, hazudozó, és érdekhajhász. A maga malmára zavarja az emberi lelkiismeret erejét, és felőrli vele a valódi isteni adományt...Ha Ön volna az Ördög, hitelesebben adná a jótét lelket, a lelki vezetőt, a megértőt, és a támogató társat. Ön szipmla szemfényvesztő" - közölte velem hideg határozottsággal a cég egyik személyiségfejlesztő tréningjének vezetője.
Ő volt az első ember, akinek őszintén elmondtam jövetelem célját.
"Tudja, az a legnagyobb probléma az ördögológiával, hogy emberek találták ki" - feleltem szelíden.
Persze, tudtam, hogy kiről beszél, hiszen akit ő kivesézett, egykoron az osztálytársam volt. Ő tényleg olyan volt, amilyennek a tréningvezető leírta. De nem ő volt az Ördög, csak a Pokol strómanja. És ez nagy különbség.
Nekem elhihetik.
Engesztelés?
Inkább csereüzlet. Úgyis úgy keveri a kártyát, hogy azt higgye minden szerencsétlen, ő van nyerő pozícióban míg el nem érnek a szembesítésig, és akkor ördögien a képükbe vigyorog, és viszi a teljes tétet: az életüket.
Nincs itt semmiféle jótékonykodás. Az Ördög gátlástalan szélhámos, hazudozó, és érdekhajhász. A maga malmára zavarja az emberi lelkiismeret erejét, és felőrli vele a valódi isteni adományt..
Ha Ön volna az Ördög, hitelesebben adná a jótét lelket, a lelki vezetőt, a megértőt, és a támogató társat. Ön szipmla szemfényvesztő..
Ezt a versecskét annak idején betéve kellett tudnunk. Néhány gerilla már akkor is agymosásnak könyvelte el és inkább kívánkozott a Pokolba, mintsem, hogy nap mint nap elénekelje. Bizony. Mert dallama is volt. De a dallamára mára már nem emlékszem. Rég volt az az idő.
Ahogy akkor is, most is a műfény felé mentem. Ki, a táncparkettre. Nőket, vágyakat, kéjes mosolyokat és porig alázott erkölcsöket akartam látni.
Levegőhöz és kéjhez akartam jutni, mielőtt megfulladnék a kozmosz szennyezett, pisiízű magzatvizébe. Az ellentét hasonlóságát akartam megízlelni, legalább a morzsáját megkapni annak, amit teljes egészében ingyen is megkaphatnék. De nekem nem kell az egész. Csak egy részét akarom az egésznek. A részben tudok élni. A részletekbe tudok elmenekülni. És csak részvétre vágyom. Kielégít.
Isten takarítja padlószőnyegét: az eget.
Csóválja a fejét. Már nagyon koszos lehet.
Tele műholddal meg bűnnel a porszívónak zsákja,
beszívott most mindent, de Isten tisztán látja,
hogy lesz még holnap Bűn, elegendő ahhoz,
hogy újra takarítson, a porszívót a falhoz
Állítja: jó volt akkor, és azóta is néha,
Íme, itt az ember, mint negatív példa...
Megmosom az arcom.
Kezd elmúlni a por hatása.
Tisztábbnak, összeszedettebbnek érzem magam.
Hosszú percekig nézem magam a mosdó tükrében.
Megtisztulás, vagy mi a fene.
Törzsvendég lettem a budiban, ahelyett, hogy a parkett ördögeként hülyíteném a csajokat.
Tényleg kortalan vagyok.
A szemeim beesettek, de nem kétségbeesettek.
És ez nagy különbség.
Nekem elhihetitek.
Most már hányni sincs kedvem.
Se a kajától, se magamtól.
És ez nagy dolog egy magamfajta gecinek.
Nekem elhihetitek.
Nekem elhihetitek.
Néhány hét alatt minden kollégámat kiismertem. És a céget is. A feladat egyszerű: a lehető legnagyobb nézettséget elérni a televíziós piacon. Az értekezleteken hülye grafikonokkal és statisztikákkal kedveskedünk egymásnak. Ha rosszul áll a szénánk, akkor kozmetikázzuk a gondolatainkat és személyiségfejlesztő tréningekre iratkozunk fel. Jó eredmény esetén egymás kezét rázogatjuk és csillogó szemekkel gondolunk hamis halhatatlanságunkra.
Általában elmondható, hogy sikeres a cég. És ez nemcsak Frednek és az általa kitalált showműsoroknak köszönhető, hanem a nézőknek is, akiknek nap mint nap eladjuk cukorral édesített, mesterséges színezéket tartalmazó, saját kis halálukat. Ők az általunk kitalált semmiért rajonganak, mi pedig már nem tudunk rajongani semmiért.
Pisi-és szarszag van a mosdóban. Biztos elromlott a szellőzés.
"Azt hiszem, meg tudok felelni a Cégnek. Több nyelvet beszélek, kortalan vagyok, jó a munkabírásom, kreatív embernek tartom magam, tudok csapatban és önállóan is dolgozni. Mindig is a média világa vonzott, itt érzem jól magam."
A bizottságnak (aminek a tagjaival azóta már együtt iszom, bulizom, nőzöm, drogozom) tetszett a szereplésem.
Azóta légkondicionált irodám van, magas jövedelmem, szép autóm, gyönyörű nőim, kipróbált és golyóálló lelkiismeretem, second-hand, de frissen mosott álmaim. Az irodám széles ablakából jó idő esetén látni a kék eget, esténként pedig a város fényeit. Nem tudom, hogy ez szép-e. Olvastam valahol, hogy erre vágyik mindenki. Láttam filmeken, hogy ez örömet okoz. Miért ne lenne így?
Az elődömet kirúgták. Jó munkaerő volt. Kezdetben. Aztán elkezdett foglalkozni mindenféle furcsa dologal, ami zavarta a cég vezetőit. Spiritualizmussal, csakrákkal, szellemtudománnyal meg minden efélével. Ezt onnan tudom, mert az egyik fiókban hagyta (talán véletlenül) a könyveit és voltam olyan pofátlan, hogy beleolvastam. Precíz és lényeglátó ember lehetett, mert a fontosabb gondolatokat tollal aláhúzta. Már akor furcsáltam, hogy nem a mondatban, hanem az aláhúzásban, a vonalakban kerestem az igazságot. Nem a szöveget olvastam, hanem a vonal hosszát néztem. Azóta sem jöttem rá, miért.
"Az Ördögnek nincsenek erkölcsi félelmei" - állapította meg egy teológusokból álló bizottság valamikor a hetvenes évek végén. Bevallom, egy kicsit bántott, hogy magát az érintetett nem kérdezték meg ebben a fontos kérdésben. "A béke, a boldogság, az emberek közötti szeretet nem isteni ajándék" - vetettem volna nekik oda -, "hanem egy engesztelés az Ördög részéről". Persze előfordulhat, hogy tévedek. De az is, hogy ördögöm van.
Néhány éve írtam egy könyvet "Amikor az Ördögnek lelkiismeret-furdalása van" címmel, de a kiadó embere - miután elolvasta a kéziratot - elküldött a pokolba. 2001. szeptember 10-én éjfélkor aztán elégettem a kéziratot. Aznap jól aludtam, életemben először. Ebből is látszik, hogy nem én vagyok az, akit kerestek. Az Ördög - állítják elemzők - sohasem alszik.
"Segített az az altató, amit jó múltkor felírtam magának?" Ismerős volt a hang. Rég látott orvosom lépett oda hozzám a mosdóban. Mit keres ez itt? Több mint egy éve nem láttam. Egy szeptemberi napon találkoztam vele utoljára.
"Csodát tett velem, doktor. Csodát tett" - mondtam. Őszntén.
Tavaly nyáron utaztam a buszon, mint oly sok alkalommal. Az egyik megállóban egy barna hajú, vékony nő szállt fel két vörös kobakú gyerekével. A kisfiú testszerte plezúros volt. Kicsi kerek arca, karjai, combjai piszokfoltokkal tarkítottak. Az anya leültette őket, de a kiskölyök alig bírt nyugton maradni. Egész úton lóbászta a lábát, és kutató tekintettel pásztázta a környező világot. Mindent alaposan megnézett, még engem is. Sokáig bámultunk egymásra csillogó szemekkel. Alig volt 5 éves. Megmosolyogtatott. Igazi kisördög lehetett. Nem irigyeltem az anyját, viszont tudtam, ha fiam lenne, csakis ilyen huncut rosszcsontot akarnék. Olyat, aki elég szabad és "rossz" ahhoz, hogy a pokolra kívánják olykor, de sokkal több köze van az égi esszenciákhoz, mint a "kisangyaloknak"..
Ne higgye, hogy a plezúros térdét nem lehet látni, kedves Fehérlófia! Ha Ön az Ördög maga, akkor nem félne attól, hogy megijdenénk a lelkétől...Az Ördögnek nincsenek erkölcsi félelmei. A Maga lelkét pedig agyonnevelték az eddigi életében. Lóbássza a lábát, és forogjon az ülésen. Az a Maga helye. Senkinek semmi köze hozzá, hogyan rakoncátlankodik utazás közben...
Én is csillogó szemekkel bámulom elevenségét..
főhajtás:
myo
De ez már a múlt. Most mulatozunk tovább. Vele már nem beszélgetek. Kitáncolta magát magabiztosan, megalázott a szerelmével és elette előlem a maradék franciasalátát.
Újra a WC felé veszem az irányt, ez egy tökéletes pótcselekvés. Fontosnak érzem magam ilyenkor és hálát adok a húgycsövemnek, hogy programot szervez nekem.
A WC-ben már nyoma sincs a lelőtt androidnak, az is lehet, hogy csak képzelődtem. Szeretem a fotocellás WC-ket, mert ilyenkor nem érzem magányosnak magam. A fotocellának hála, mindig van velem valaki, aki tudja, mikor fejezem be a vizelést.
A csempe tiszta, állapítom meg bárgyú képpel. Nagy történesek nincsenek az egymás mellé helyezett csempék között. Bár ha lehánynám (amire ilyen állapotban minden bizonnyal képes lennék), versenyt futhatnának egymással vacsorám alkotóelemei. A kérdés: melyik nyomelem éri el a leghamarabb a padlót? Még fogadásokat is lehetne kötni. Közvetíthetné a tévé is. Majd szólok Frednek, hogy dolgozzon egy kicsit a hányós show-projekten, aztán tálalja a nagyfőnöknél. Ha ő szólal fel az értekezleten és ő adja elő a javaslatot, akkor nyert ügyem van. Rá mindig hallgatnak.
Pontosan ezeket a szavakat mondtam annak az amerikai újságírónak, aki néhány éve otthonomban felkeresett. A mai napig nem tudom, hogy honnan szerezte meg az elérhetőségem. Az évszázad (sőt az évezred) interjúját akarta összehozni. Már előre bizsergett a tenyere a Pulitzer-díjtól.
Előttem van az arca, ahogy meglepődött, mikor ajtót nyitottam neki. "Maga lenne az???" - kérdezte hitetlenkedve.
Több órán keresztül beszélgettünk egy kávé mellett. Ő is sok tejszínnel itta. Ha jól emlékszem, szinte mindent elmondtam neki: az első balhémat Istennel, az ötleteimet, amit a Világtanács kreatív team-je ignorált, na és persze azt is. Érdekes, de mintha némi megértést láttam volna az arcán. Vagy sajnálatot.
Két napra rá - mielőtt még megírta volna a biztosan nagy sikerű cikkét - újra találkoztunk. Én éppen a kávémat ittam, sok tejszínnel. Ő egy keretes írásból nézett vissza rám a halálozási rovatban. Fehér alapon, fekete betűkkel.
A formákat kerestem egykoron. A látható világot, amibe embereket rajzolhatok. Pálcikalábakkal és kalasnyikovokkal. Fehér papírra, fekete tollal.
Az ideológiákat kerestem egykoron. A belső világot, amibe okokat és indokokat rajzolhatok. Nagy címerekkel és zászlókkal. Fehér papírra, fekete tollal.
A harcomat kerestem egykoron. A külső és a belső világ találkozását, amibe hullákat és vért rajzolhatok. Nagy kilátástalansággal és szomorúsággal. Fehér papírra, fekete tollal.
A megoldást kerestem egykoron. A rajzaim okozta sebek gyógyítását, amire már talán egy pici kis reményt még rajzolhatok. Béketervvel, diplomatákkal és filozófusokkal. Fehér papírra, fehér tollal, hogy a tanulság láthatatlan legyen.
Szeretem nézni mások rajzait. De ne kívánd, hogy önmagamat is lerajzoljam. Jobb, ha nem látod az Ördögöt, mert még a végén felismernéd.
Nincs előzménye az előzmény előzményének - állítja egy ruandai tutszi filozófus, majd teljes erejével tökönrúg egy hutu katonát. De mit keresnek ők itt? Van egyáltalán belépőjük a partira? - teszi fel a kérdést a nagyon okos szemeivel rám néző titkárnőm. Most mondjam neki azt, hogy nem tudom? - morfondírozok magamban, de szerencsémre a kérdést megoldja a Hágai Nemzetközi Bíróság egyik aktakukaca, akiről szintén nem lehet megállapítani, hogy kitől kapott meghívót. A lényeg, hogy itt van. Igen, ez a fontos. A többi fontatlan.
