én csak azt szeretném megkérdezni, hogy kinek mit jelent szinglinek lenni? Jó annak, aki szingli?
Nekem azt jelenti, hogy független vagyok és jól érzem magam a bőrömben. Az ára pedig az, hogy sokszor a plüssmackómat szorongatva alszom el, holtfáradtan, mert reggeltől estig mindenféle okos dolgot csinálok
a szingliség csak úgy jó ha van pénzed lakás, verda, barátok stb esetleg
ha ez nincs egy csóró magányos vesztes vagy
30 múltam szólóztam én is eleget de felszálltam az utolsó vonatra így 3 hónap múlva megnősülök.
sosem hittem volna. qrvára nem hittem már a sok kudarc után senkiben, aztán tessék!:-)
a barátaim mind egyedül szarakodnak 30 felé a szüleiknél egyre fáradtabban mennek az éjszakai kalandokra egyre gyakrabban jönnek haza hajnalban üres kézzel. és egyre rosszabb minőséggel dolgoznak...ők cikiznek engem én meg csak mosolygok.
érdekes mióta az esküvöt szervezzük az asszony szingli bnői is elmaradtak!:-)
meglátjuk ki jár jobban, kockázat nélkül nincs boldogság
El nem tudom képzelni az egyén kiteljesedését társ nélkül. És el nem tudom képzelni azt, hogy ne legyek a társam kiteljesedésében szívélyes partner.
Szingliség (vájtfülüeknek: facérság; agyamenteknek és magyartalanoknak: single életmód): maximális önámítás. Bár kétségtelenül kényelmes, mindesetre sok észt nem igényel.
Szerintem a mai szingliseg nem feltetlenul ilyen. Hiszen vannak az embernek kapcsolati, csak nem el egyutt, nem koltozik ossze, nem megy ferjhez, nem stb...es persze nem mindig erzi jol magat ebben az allapotban.
Bar en nem vagyok szingli eppen , de nem egyet lattam mar magamkorul.
Mostanaban tenyleg tobb ilyen van, mint par evtizede, de azert akkor is voltak (vannak) ilyenek. Egyeszeruen mostanaban a tanulas kitolta a parvalasztas/hazassag kezdetet es nagyobb a nok karierlehetosege, amit nyilvan szeretnenek kihasznalni.Meg az is belejatszik, hogy mostanaban nem hazasodnak meg a parok kapasbol az elso szerelmukkel, hanem egyuttelnek, aztan ha problemak merulnek fel nem megoldjak, hanem szetmennek , meg sok esetben akkor is, ha a problemak megoldhatoak lennenek.
Edesanyamnak (aki 50 felett van) is volt egy szingli munkatarsnoje /baratnoje, aki fiatalabb nala de mar majdnem 50 . Bar ot nem szinglinek nevezik a kora miatt, mert amikor o ugy dontott,vagy ugy alakult az elete, hogy egyedul eli meg ezt nem igy hivtak, hanem venlanynak.
A holgy nagyon sokaig nagyon jol erezte magat, o mar 20 eve a tengerpartra jart nyaralni, mig edasanyam a ferjevel meg 3 gyerekkel(velem meg a tesoimmal) max a matraba jobb esetben a balatonra. Es teljesen el voltunk amulva, hogy milyen helyekekrol kuldott kepeslapot, amikor meg a kiutazas es a valutabevaltas is limitalt volt. Nem azert tudott ilyen helyekre jarni, mert o volt a nagyfonok, hiszen hasonlo beosztasban dolgozott mint edesanyam, csak neki nem volt gyereke, igy eleg volt neki egy pici egyszobas lakas is stb.
A holgy valoszinu jol erezte magart eleg sokaig , bar egy ido utan fogytak baratai is, hiszen azoknak elobb /utobb meghazasodtak gyerekeik szuletettek es nem tudtak vele menni nyaralni/szorakozni. Az edesanyam elment egy masik munkahelyre es azutan mar nagyon ritkan talalkoztak. A szuleim a batyam reven jopar eve bolgog nagyszulok es batyamek sokszor sozzak rajuk a gyerekeikek, akiket ok boldogan visznek setalni. A multkoriban en is veluk tartottam a helyi "bucsuba" ahol talalkoztunk az illeto holggyel. Ahol anyuval elbeszelgetett egy ideig es hat mar nem olyan boldog mar erzi, hogy lemaradt valamirol vegleg, soha nem lesznek gyerekei, unokai, es honapokig senki ra sem nyitja az ajtot...
Elég, ha előttünk az igazi? Ráismerünk?
A megfelelő ember, a megfelelő időben, a megfelelő helyen, a megfelelő...
Ha kiszámítom, kevesebb az esélyem rátalálni, mint egy értelmes élőlényre az univerzumban.
Egyrészt.
Másrészt, lehet ma ott utaztunk váll-váll mellett a buszon, egy kanyarban talán hozzám ért.
Én vak, ma sem vettem észre semmi különöset. Talán holnap.
Hiába akarunk?
Nem pusztán jókedvünkből vagyunk egyedül; és kétszer is meggondolod, mielőtt valakit igazán közel engedsz magadhoz. Természetes, hogy félted az irhád. Élő állaton jobban mutat, mint valahol kiterítve. A saját pláne...
Kitten!
Jó volt olvasni a "'vallomásodat". :)
Szerintem, mindenki az igazit várja vagy vadássza, de csak igen kevesen vallják ezt be. A különbség tulajdonképpen az, mint ami az emberek között általában mindenben: van aki őszintén csinálja, van aki pedig játszik valamit. Tudatosan, vagy kevésbé tudatosan alakít egy szerepet, mert úgy gondolja, ezáltal mások számára kevésbé nyilvánvaló a tény.
A személyes receptem az, jobb szerepek nélkül, és nem szabad rágörcsölni a "kényszerszingliségre".
Elvesztem, mert miután írtam neked, elmentem aludni...nem gondoltam, hogy ilyen gyors lesz a válasz.
A "várakozás=kűzdelem" megközelítéssel teljesen egyetértek. Sőt az egésszel egyetértek, amit írtál.
Mégis: van-e esélyünk arra, hogy "annyira" szernecsések legyünk? Mi van akkor, ha a szerencsésség közepén egyszerűen már nem tudunk ezzel mit kezdeni? Ha már - hiába akarunk - nem tudunk kilépni a kűzdelmes-kényelmes szingliségből?
Persze, hogy elveszik. Mindegy.
Szóval, a vesézés elindítója Jessie volt azzal a megjegyzésével, hogy naivitás-e az Igazira várni.
Ahogy figyelgetek szerte-szeré, úgy tűnik, a legnagyobb problémánk a magány; s ennek az állapotnak állandóvá válásától való félelem. Innen nézve a nevezett várakozás nem naiv, mosolyogni való botorság, hanem valami hihetetlen makacssággal és elszántsággal felvállalt küzdelem azért, hogy az a kevés idő, ami még hátravan ebből a kalandból, úgy teljen el, hogy visszagondolva azt mondhasd: érdemes volt. Örömmel, bánattal, kudarccal, sikerrel, mindennel együtt.
Viszont így, a sok marhaság mellett, amit nap mint nap csinálok, hol tudnék megfelelni annak, aki mindössze azt várja el, hogy őt is úgy szeressem, ahogy önmagamat, hogy annyit törődjek vele, mint magammal, hogy olyan inspiratív legyek neki, mint a környezetem tagjainak, hogy az ő sorsa az enyém is legyen, ne csak a szükségszerűen egyedül eltölthető/eltöltendő idő kényszerstatisztájaként éldegéljen velem. Hol az a rúd, amivel ezt a lécet át tudom ugrani??
Honnan vehetném a bátorságot, hogy bárkit egy ilyen, sütőbe rakott, két végén égő gyertára hasonlító élettel megkínáljak??? Aki elfogadná, az nem normális. Akitől szeretném, hogy elfogadja, azzal szemben ezt a pofátlanságot nem követem el. Aki nem tudja elfogadni (vagy nem érti - és ez csak másság, nem "értelem" kérdése), az szóba sem jöhet.
Ráadásul tudván tudom, nem az egyedüllétbe menekülés, hanem az egymásba "bújás" adhat(na) csak nyugalmat. Hogy érezhesd, úgy vagy jó, ahogy vagy, ami vagy, ami leszel/lehetsz(!), önmagad, álarcok és játékok nélkül, őszintén... és szép vagy így is, mert látszik a lelked, a szíved, az igazi valód.
Az ehhez passzoló Társ télleg nem terem minden bokorban; s amíg sehol sincs, marad a cinizmus, a marcang, az egyedüllét, maradsz kényszerszingli, s ha egy csepp eszed van, beismered, egy mosoly többet ér ér minden trónusnál.
Na, most abbahagyom, mielőtt folyékonnyá válik a képernyő...
Életforma??? Formának forma, csak...
Adjunk az iparnak...
Döcögős lesz, mert én most dolgozni (is) vagyok kénytelen.
Kezdd a módszertannal, én kapcsolgatok ide oda könyvelés és index között; ígérem, nem leszek elnagyolt. Most öt perc meló...
El ne tűnj!
Kitten, a kinai példa nagyon yo!!!
Én is single vagyok és sosem éltem együtt valakivel hosszabb ideig.
Ismerőseim nem értik, mivel általában mindenkivel jól kijövök, időnként össze is kerülök valakivel, de a 'hosszútáv' még nem jött össze. Igaz, nem is 'gyúrok rá'. Úgy vagyok vele, hogy majcsak kialakul. Egy nem jó kapcsolatot nem tartanék életben csak azért, hogy megfeleljek a normáknak, vagy biztosítsam öreg napjaimat.
Naiv lennék azért mert még mindig 'az igazit' várom?
Nagyjából valós szám. A nők közel 35%-a is ugyanezt csinálja.
Jó, ha két ember megtalálja egymást, és az hosszútávon is működik. Egy vacak kapcsolatnál viszont sokkal jobb egyedül lenni.
A házasságtörések nagyrésze sok év elteltével történik meg, mikor mind a két fél leereszt. Valahogy úgy érzik, már meghódították a másikat, nem sok teendőjük maradt.
