> A következő mondatról volt egészen pontosan szó.
"Állítólag egy másik nővére a csíktapolcai Görög-családba ment volna férjhez."
Ebben a mondatban a feltételes mód dubitatívusz-t (másnéven incertatívusz-t), azaz bizonytalansági módot fejez ki. Én nem nevezném kötőmódnak, ugyan a latin kötőmódnak volt ilyen használata (az irodalmi nyelvben azonban szinte csak kizárólag kérdő mondatokban), de ez a latin kötőmódnak is csak olyan járulékos lehetősége volt, mint a magyar feltételes módnak.
"Nyelvtanilag" kötőmód -- mint írtam -- a főmondattól való függést jelöl, a fenti pedig magában a főmondatban van. Így a szerkezet legközelebbi rokona a bulgár poszrednicseszko naklonenije (bizonytalansági avagy mediális mód) múlt ideje, ill. az oszmán-török miş'li geçmiş zaman-ja (azaz -miş jeles, avagy bizonytalansági múlt ideje).
"Állítólag egy másik nővére a csíktapolcai Görög-családba ment volna férjhez."
Az illető azt állította, hogy ez ékes példája a kötőmódnak, mert az elbeszélő bizonytalan forrásból közvetíti az állítást. Erre én azt feleltem, hogy attól függ, hogy a nő valóban férjhez ment-e. Mert ha csak a férjhez adási szándékot közvetíti nekünk az elbeszélő, akkor ez sima feltételes mód. Ha a férjhez adást közvetíti, akkor pedig ott az "állítólag", az elég lenne, a mellékmondatban lehetne sima kijelentő mód.
Ezért ez utóbbi esetben (s mint kiderült, erről van szó) furcsának is neveztem a mondatát.
Akkor tehát itt is csak egy stiláris értékű latinizmusról beszélhetünk (ami valójában "közvetítő mód" lenne, ha nem erőszakolná a "volná"-t)?
A latin kötőmód önálló használatban kifejezhetett:
* Folyamatos jelenben:
- felszólítást, budítást (ennek neve: coniunctivus hortativus volt), pl. halgasson! - jelenre vonatkozó lehetőséget (coni. potentialis), pl. hihetné valaki, hogy... - kérdő mondatokban jelenre vonatkozó bizonytalanságot, kétkedést (coni. dubitativus), pl. mit tegyek? - óhajtó mondatban a jelenre vonatkozó teljesíthetőnek vélt kívánságot (coni. optativus), pl. bárcsak visszatérne! - kötőszó nélküli jelen idejű megengedő mellékmondatot (coni. concessivus), pl. bár keserűek e szavak, de ... * Befejezett jelenben:
- tagadószóval tiltást ált. 2. személyben (coni. prohibitivus), pl. ne hallgass! - a coniunctivus potentialist, mint a folyamatos jelenben is
- óhajtó mondatban a múltra vonatkozó teljesíthetőnek vélt kívánságot (coni. optativus), pl. remélhetőleg meggyógyultál! - kötőszó nélküli múlt idejű megengedő mellékmondatot (coni. concessivus), pl. bár hihetted volna, mégis ... * Folyamatos múltban:
- múltra vonatkozó lehetőséget (coni. potentialis), pl. monthatta volna valaki, hogy... - óhajtó mondatban jelenre vonatkozó teljesíthetetlen kívánságot (coni. optativus), pl. bárcsak élnének! - jelenre vonatkozó irreális (csak gondolatban elképzelhető) kijelentést (coni. conditionalis), pl. remény nélkül szomorú lenne az élet - kérdő mondatokban a múltra vonatkozó bizonytalanságot, kétkedést (coni. dubitativus), pl. mit tehettem volna? * Befejezett múltban:
- óhajtó mondatban múltra vonatkozó teljesíthetetlen kívánságot (coni. optativus), pl. bárcsak sose láttam volna meg őt! - a múltra vonatkozó irreális (csak elképzelt) feltételt (coni. conditionalis), pl. cselekvések nélkül élete biztosabb lett volna
Mellékmondati használatáról korábban már adtam példákat. Ebben csak az a lényeg, hogy azt fejezi ki, hogy a kötőmódban álló tagmondat cselekvése/történése a főmondat függvénye.
> Ha a "Magor Déva várát hogy felépítenék" kötőmód, akkor kötőmód az is, hogy "Megcsinálnám már a házi feladatomat"
A "Magos Déva várát..." tagmondat a "Tizenkét kömüves összetanakodék" főmondatnak van alárendelve, mai nyelven: "12 kőműves összatanakodott azért, hogy hogyan építsék fel Déva magas várát".
de mint írtam, itt nem kötőmód van csak a latin grammatika szerinti kötőmód kifejeződéséről van szó.
Általában ilyenkor a fentételes mód esetén azért utalunk a kötőmódra, hogy leszóljuk annak magyartalanságát, latin mintának való "túlzott" megfelelését. Ebből a szempontból a "Megcsinálnám már a házi feladatomat" valóban "kötőmód", mert itt nincs feltétel, a teljesíthetőség is rajtunk múlik. (A "szeretném" esetén viszont már a külső feltételhez való viszonyunkat fejezzük ki.) De valójában még itt sincs kötőmód, csak sután alkalmazott feltételes mód.
> Aha, tehát azért kötőmód, mert nincs feltétel, vagy legalábbis a feltételt állítjuk ("eljöttél otthonról"). Hmm...
Ez -- laikus oldalról -- egy elég épkézláb megközelítés.
> Ez esetben viszont tényleg kötőmód az is például, hogy "az lenne a kérésem, hogy most menj haza".
A példa jó, talán segít is megvilágítani, hogy mi a helyzet. Ez a szerkezet a latin kötőmód tükörözése.
A latinban nem volt feltételes mód. Feltételes kijelentéseket vagy kijelentő móddal és módbeli segédigével, pl. possum '-tud, -hat/het, képes rá', vagy a kötőmód önálló használatával fejezte ki.
Ez okozta, hogy a korai latinból fordítók a magyar feltételes módhoz fordultak, amikor kötőmódos konstrukciókat kellett lefordítani. De ez a megoldás nem terjedt el a nyelvben, hanem megmaradt a fordításirodalom sajátjának. Igaz, mivel a biblia nyelvében szerepel, bizonyos presztízse volt, így stiláris elemként azért elő-előfordult (vö. fent).
A kötőmód azonban definíciószerűen nem állhat önállóan főmondatban (a latin ilyen használata másodlagos), hanem ez az alárendelt mellékmondatok módja. Ezek egy részében a mai magyarban kijelentő módot használunk (pl. Lehetséges, hogy elutazom), egy részében felszólító módot (pl. Nem lehetséges, hogy elutazzak), és egy kis részében -- amely tényleg feltételt fejez ki -- feltételes módot (pl. Úgy teszek, mintha elutaznék).
A magyarban tehát nincs kötőmód mint külön igemód, de vannak ennek megfelelő konstrukciók. Ezek közül a legkarakteresebb a felszólító mód használata cél-, ok- stb. határozói mellékmondatokban. Emiatt ezt gyakran emlegetik úgy, mint a felszólító mód kötőmódi használatát, ill. ha nem akarunk körülményesen fogalmazni, akkor be-becsúszik, hogy csak kötőmódnak hívjuk.
> "Az asszony a gyermekét megmosdatná." - olyan értelemben, hogy mi nem vagyunk benne biztos, de mondjuk hallottuk valakitől.
Ezt a fajta konstrukciót nem kötőmódnak hívjuk, hanem úgy. "nem szemtanúsági" (másként "közvetítő" vagy "mediális") módnak. Ennek kiterjedt rendszere van a török nyelvekben, és ezek hatására a mai bulgárban (ill. néhány török nyelvben, valamint egyes finnugor nyelvekben ez az aspektus nem szerveződik külön móddá, hanem a múlt idő egy fajtáját alkotja [mivel az esetek többségében ez az aspektus a múlthoz kötődik]).
Magyarban e helyett azzal élhetünk, hogy "azt mondják", "úgy tudom" stb.
1. A kötőmód az egy olyan igemód, ami áttételességet fejez ki.
2. A magyarban külön kötőmód nincs, az áttételességet hol felszólító móddal, hol feltételes móddal fejezi ki.
Ez így korrekt?
Ha a "Magor Déva várát hogy felépítenék" kötőmód, akkor kötőmód az is, hogy "Megcsinálnám már a házi feladatomat"? Vagy egyszerűen csak az: "Szeretnék már aludni."?
(Bár lehet, hogy ezek nem ugyanolyan esetek, mert a "felépítenék" helyébe behelyettesíthető a felszólító módú alak is. Ennyiben mondjuk furcsa is.
"Nem hiszem, hogy a szüleid nagyon boldogok lennének most, hogy eljöttél otthonról."
Ez meg átírható így: "Nem hiszem, hogy a szüleid nagyon boldogok lennének attól, hogy eljöttél otthonról."
Az eredeti mondatban tkp. hiányzik ez az attól főmondati utalószó, ami ugye legtöbbször valóban elhagyható ("Megmondtam, mit kell tenned.")
Namost nem tudom, hogy ezzel változik-e a helyzet. Akkor biztosan feltételes mód lenne, ha feltételes lenne a mellékmondat is:
"Nem hiszem, hogy a szüleid nagyon boldogok lennének akkor, ha eljönnél otthonról."
Aha, tehát azért kötőmód, mert nincs feltétel, vagy legalábbis a feltételt állítjuk ("eljöttél otthonról"). Hmm...
Ez esetben viszont tényleg kötőmód az is például, hogy "az lenne a kérésem, hogy most menj haza".
Érdekes.
Én a francia nyelvtankönyvemben találkoztam annak fejtegetésével, hogy a magyarban is van kötömód a francia subjonctif-nak megfelelöen, ami majdnem egybeesik a felszólítómóddal (egyébként a franciában is a subjonctif használatos a felszólító mód "hiányzó alakjai" helyett), de igekötös igéknél látszik az eltérés:
Csináld meg! (felszólító)
Azért adtam oda, hogy megcsináld. (kötömód)
Most már engem is érdekelne, hogy mi a magyar nyelvészek véleménye a kérdésröl.
A kötőmód érdekelne, elsősorban a magyarban, és kíváncsi vagyok a véleményetekre. Valakivel volt egy vitám, hogy most van-e a magyarban, vagy nincs. Vitapartnerem nagyban kardoskodott, hogy márpedig a magyarban van, ami alakilag azonos a feltételes móddal, tehát teljes joggal mondhatunk olyan mondatokat, mint:
"Az asszony a gyermekét megmosdatná."
olyan értelemben, hogy mi nem vagyunk benne biztos, de mondjuk hallottuk valakitől.
Én ezzel nem tudok teljesen egyetérteni. Valahogy úgy érzem, hogy jó, jó, van, de olyan, mint a passzív: míg a "nyugati" nyelvekben szerves része a nyelvtannak és nyelvhasználatnak, addig a magyarban fejletlen / marginális.
Példám a híradók, amelyekben alig használnak "volná"-s alakokat. Sokkal jellemzőbb, hogy a bemondó elmondja a valaki által nyilatkozott szöveget, s csak a végén fűzi hozzá: "mondta el itt és ott XY". Addig pedig csak a tartalomból tudhatjuk legfeljebb, hogy ez most "kötőmód"-ban beszél.
Idegen nyelvekben mélyebben járatosak biztos hozzá tudnának szólni.
