Milyen a 'jó' szocializáció? Mennyire lehet különc egy gyerek, egy felnőtt? Mitől nézik el neki, ha az? Mennyit néznek el? Ti hova tennétek magatokat egy képzeletbeli szocializációs skálán?
Hölgyem, akkor ön még nálunk is bonyolultabb lélek. Gratulálunk, és elismerésünk jeleként átadjuk önnek a "Társbérlők" című könyv két dedikált példányát.
Akkor jó. Mert úgy gondolom, a kettő összeférhető, bármennyire is ellentétesnek tűnjenek első látásra. Sőt, az introvertáltság és az exhibicionizmus is az. Vagy ez már skizofrénia?
Bepillantva e topikba úgy éreztem magam, mintha egy könyvtárba csöppennék, legalábbis annyi kérdés hangzott el, hogy szinte már jegyzetelnem kellett, hogy az agyam egyszerre be tudja fogadni az egészet. (Kéretik ebből hosszútávú következtetéseket nem levonni, már ami az agyamat illeti :))).
A civilizáció mindenképpen befolyásolja a szocializációt, mivel a kultúra megadja az értékek keretét, s ha már van egy értékrend, akkor az hat a nevelésre. Persze ez se spanyolviasz, mielőtt a helyi inkvizíció vérpadra küldene... ;) Hogy mennyire következik egymásból a szocializáció és a civilizáció (Lénike, kérek szépen ujjprotézist! :), azt én egy körön képzelem el vagy jin-jangként, mert egyik sem előzi meg a másikat, mégis egymásból következnek, s befolyásolják egymást.
Hm, most, hogy bölcsességem az egekbe hágott, inkább átnézek a "Próbálkozásaink" topikba :).
nem tudok a társadalom agyával gondolkodni, és előbbre tartom az egyén érdekeit, mint a társadalom érdekeit. ha az egyénnek jó, az a társadalomnak is jó. persze, itt nem veszek figyelembe olyan szélsőséges eseteket, mint a különböző perverziók kiélésének engedése, vagy a brutalitás engedélyezése. a szocializált ember szem előtt tart bizonyos társadalmilag megkövetelt értékeket, és azt a magáénak tudja, akár még erőszakkal is. én elsősorban az önös érdekeim miatt esek ki a szocializációs körből. vannak bizonyos, mások által helytelenített dolgok, amik nekem előbbre való a társadalom fejlesztésénél. a társadalomba beletartozik a szűkebb környezet is, sztem.
a felnőttek különcségét nem hiszem, hogy elfogadják, de egy felnőttet nem nevelheti, mondjuk a szomszéd, hogy hordjon télen is zoknit, vagy ne fordítva vegye fel az alsóneműjét. egy gyerekből pedig azért próbálják meg kinevelni sztem a különcséget, mert a különcségével együtt nehezen irányíthatóvá válik, esetleg kezelhetetlenné. ezt a felnőttek nem szeretik, elveszi az nehezen felépített önbizalmukat, és kétségeket ébreszt bennük önmaguk iránt.
sztem a nevelésnek az a célja, hogy kihozza a gyerekből mindazt, ami benne van, nme pedig az, hogy egységes lényekké formálja őket.
ez a mindenki egyforma, ugyanolyan vágyakkal, érzésekkel, késztetésekkel és gondolatokkal, valami utópisztikus horror-csi-fi-re emlékeztet engem, ahol egy idő után olyan sikeres volt az egyformásítás, hogy két embert nem lehet megkülönböztetni egymástól, annyira egyformák lettek, és nem neveik, hanem sorszámaik vannak.
különcnek épp nem tartom magam, de a szocializációm igen alacsony fokú. egy felnőtt inkább lehet különc, mint egy gyerek, de ez is csak nézőpont kérdése. ha egy gyerek normális egy különc családban, ott az számít különcségnek. ha meg felnőtt különc, az általában nagy kerek szemekkel való nézést jelent, és mélységes elcsodálkozást, hogy 'jé, ilyen is van'. megcsodálják, aztán mennek tovább, nagy botrányokat, társadalmi szinten ma már nehéz kavarni.
"Milyen a 'jó' szocializáció? Hol, hogyan, mikor sajátítható el? És mi?"
Milyen a 'jó' szocializáció? Hol, hogyan, mikor sajátítható el? És mi?
Mennyire lehet különc egy gyerek, egy felnőtt? Mitől nézik el neki, ha az? Mennyit néznek el? A különcség, az extrémség (ha belülről jön, nem a divatos fajta) mennyire tolerálható?
Ti hova tennétek magatokat egy képzeletbeli szocializációs skálán? Mondjuk a skála origója az 'átlagember', balra lesznek a mintakövetők, jobbra a bogaras különcök; felfelé az extrovertáltak, lefelé az introvertáltak. De mi legyen az egység a skálákon?
