Nekem semmi bajom a tucctuccal. Én azon nőttem fel, később aztán elkezdett minden érdekelni. Úgyhogy ma már minden zene jó, amit meg tudok hallgatni anélkül, hogy felidegesítene. :-) Nézőpont kérdése.
Ha rá akarsz kapni, vedd meg azt a cd-t, amin Gidon Kremer húzza: Silentio. Ugord át az 1. track-et aztán csak hallgasd. Vagy Bartók: Divertimento. Arra figyelj, hogy jó előadásban szerezd meg. Pl. Nicolaus Harnoncourt-al nagyon príma.
Persze tippeket adni lehet, csak Én nem érzem magam elég biztosnak ebben. Inkább én is tippeket várnék azon zenekritikusoktól (zeneértőktől) akiknek ez mégiscsak a tanult szakmája.
Azért így olvasgatva a hozzászóásokat, jut eszembe: azért olyan tündéri, amikor valaki megkérdezi, hogy milyen zenét érdemes meghallgatni, mint alant.
Ilyenkor bevillan az agyamba, a bakfislány, aki a barátnőjét kérdezi, melyik sráccal lenne érdemes összefeküdni...
Pennig hát a zene, csakúgy mint az izlés: nem vita tárgya, tulajdonképp senki másnak köze hozzá nincs, hogy egy általam preferált darabban, vagy előadónál mi markolta meg a lelkemet...
Magam részéről nem mernék tanácsot adni ezügyben - legjobb ha saját füledre, emocioidra hagyatkozol. Nekem a XX.századi zenéknél viszonylag biztos pont Bartók és Stravinsky (bár ezutóbbinak vannak számomra elfogadhatatlan elhajlásai) és hozzájuk képest próbálok megítélni egy-egy újonnan hallott zenét.
A z általam is említett 20% szerintem úgy értendő, hogy a modern elektronikus könnyűzenéktől elindulva (rock&roll és társai) ezen stílusokban létrehozott zenéknél ez szám jelképezheti, hogy egy-egy stílusnál mennyi tekinthető értékesnek (a többi utánérzés vagy még rosszabb) és emiatt nem szívesen hallgatom.
Jellező példa erre a un. tribute zenék: ismert előadók ismert zenéit lemezre játszák ismeretlen előadók. Talán hangról hangra u.az csak épp a feeling hiányzik. Számomra hallgathatatlan.
Úgy gondolom, hogy mi akik itt irogatunk a zenét általában (vagy legalábbis túlnyomórészt) konzervként hallgatjuk. Márpedig ez a zenének "csak" az egyik vetülete. Elmarad a látvány, a jelenlét, az hogy hogyan "készül" a zene. A puszta jelenlét pedig nagyon sok mindent módosít.
A magam pédáján: nyáron kapolcson járva volt szerencsém nézni-hallani az Amadinda jubileumi koncertjét. Előadták többek közt a 100 metronomos Ligeti darabot. Szándékosan nem zenét írtam. Annak nem nagyon nevezném. Mégis élveztem, és nem csak én. Osztatlan sikert aratott a jelenlevő nem igazán válogatott közönségnél is. A dologhoz hozzátartozik a szertartás, a 100 db előzőleg széthangolt metronom beindítása, maga a látvány amint a száz kütyü ott él, mozog, és a tökéletesen asszimetrikus, ritmustalan ritmus. És a végén döcögve beálló csend. Észre sem vettem úgy ment el a több mint 20 perc. Maradandó élmény volt.
Otthon betéve a cd játszóba szerintem 20 mp-et sem érne meg ez a micsoda.
Szerintem nem a stílus a lényeg, hanem hogy tud valamit a zene ami elkap, megfog, megpörget, ellazít, stb vagy csak rázom a fejem (a kezem, a lábam, stb), de semmi több. Szerintem (számomra) az említett experimentális úriemberek az első kategória. Nem a stílusuk a lényeg, hanem a muzikalitásuk. Ez aztán úgy tör elő belőlük, hogy ettől olyan a zenéjük amilyen Ők maguk függetlenül attól, hogy épp r&r, gitárzúzás, édes-bús keringő, stb egy-egy nótájuk stílusa.
Pontosan erre gondoltam én is! A kedvenc kínai gyorsbüfémben éjt nappallá téve ez a hangkulissza szól. Nem lehet így egy jóízűt ebédelni.
Loft!
Igazad lehet a 80 %-kal, bár lehet hogy még túl is becsülted a nívós zenék arányát. Sajna lehet, hogy kevesebb. A legnagyobb bajom, hogy fentemlített kínaiban a 80% szól. Tudom, hogy ezért nem Te vagy a felelős, csak olyan jó végre panaszkodni valakinek, aki meghallgat.
Generálisan elmondható, hogy minden műfajban az elkészült zenék 80%-a (most csak mondtam egy számot kb.) hulladék, de nem azt kell hallgatni, hanem a többit. Az jó!
Még az a szerencse, hogy a zenehallgatás majdnem teljesen demokratikus dolog, azért majdnem, mert pl. velem szemben a 2. emeleten egy gyerek nyaranta az egész utcát szórakáztatja a tucc-tuccal.
Tehát akarom-nemakarom, hallom. Az viszont naon nem yo.
Egyetértek avval, hogy a kivétel mindig a szabályt erősíti, ezért felesleges sorolni a jó kivételeket. Én vallom, hogy bármely stílusban lehet maradandót alkotni, erről engem nem kell meggyőzni a kivételek sorolásával (még ha egy-egy ilyen kivétel sem jön be nálam, de ez már tényleg teljesen szubjektív). Ráadásul nem született olyan (zene)szerző, aki maradéktalanul elégedett lenne minden művével. Akik viszont azt gondolták magukról, hogy minden egyes leírt hangjegyük újabb babérlevélke a fejükön lévő képzeletbeli babérkoszorún, azokról méltán elfeledkezett a "hálátlan utókor". Mindez igaz a modern zenékre is: sajna a legjobbak is elkövettek feledhető dolgokat és van akiknek az egész életművük feledhető (ld a 70-es évekből a Chinn-Chapman szerzőpáros nótáit, még ha én például ezeken a nótákon szocializálodtam zeneileg, úgymond).
Bár generálisan elmondható: az alanti hármasban gyakorlatilag generált ritmus alap van, semmi köze a "zenéhez", de nem is ez a cél, hanem a kvarc-pontosságú ütem.... mert az egész "zene" gyakorlatilag egy pszihedelikus hatást kíván elérni, amit ezáltal el is ér.... de ez más téma. (ha belegondolsz, a sámán-ének mg társai sem a szó szoros értelmében vett zenék... de ez nagyon messzire vezet)
Amúgy, hogy lelked megnyugodjon:
Egyes "kortárs" zeneszerzőink kisérleteitől is képes vagyok világgászaladni, különösen a "variációk és modulációk" elektronikus akármikre.... asztán jön az agyrém....
"trance-teknő-house pedig mind ilyen" Ez nem igaz, ezért is nyitotam ezt a topikot! Csak sajnos mindenhol a sz@rt adják. Nem csak a zenében. A TV-ben (nem Magyar Televízió) is a sz@r filmeket adják.
Egy példa: Enigma (persze nem mindenkinek tetszik, de nem sz@r)
Annyiban kiegészíteném, hogy pontosabb legyen a definició: ezeket a djTraktorral, meg egyébb progikkal generált zenékkel nem vagyok kibékélva a trance-teknő-house pedig mind ilyen.
Eccerü a bizonyítás, hogy ez nem is zene. 5 évvel később löketed a srácnak, aki azelött ezt hallgatta, és nem ismer rá....
Én a "tuc-tuc" zenék alatt a kifejezetten kommersz zenéket értem korra, stílusra, előadásmódra, stb való tekintet nélkül. Az általatok emlegetet "modern zene" egyáltalán nem biztos, hogy tuc-tuc. Ilyen zenék minden korban léteztek, csak a korábbi évszázadokból nem nagyon maradtak fenn (joggal), manapság viszont a hangrögzítéssel iszonyatos mennyiségű ilyen zene árasztja el a legkülönbözöbb zenei médiát. A különbözö tánczenék ilyenek. Ezek jellemzője, hogy kifejezetten kommerciális célra készülnek. Ezek között is léteznek míves darabok és léteznek kifejezetten innevenció és ihlet nélkül megírt (összerakott) zenei közhelyek gyűjteménye. Én ezutobbiakról vagyok rossz véleménnyel, de saját részről max. annyit tehetek, hogy nem hallgatok ilyent, ha nem muszáj.
Modern zene: Arvo Part, Philip Glass, Martynov. És nagyon jók.
Elvárás volt a múlt század első felében a modernség. Dohnányi, aki akkor klasszikus stílusban alkotott, nem lett túl sikeres. Az akkori "modernek", ma "klasszikusok": pl. Bartók.
Akkor mi a modern zene? Előbb ezt kellene körüljárni.
Tuc-tuc: Miles Davis Doo Bop. Éppen elég tuc tuc, és ki nem szereti?
Vagy US3. Tuc-tuc, de tessék meghallgatni, ha vki jazz kedvelő.
Én sok tuc-tuc zenét szeretek, szeretek néhany kortárst is, de néhánytól feláll a szőr a hátamon...
