Keresés

Részletes keresés

Mijo Creative Commons License 2005.09.11 0 0 21

 

Régi jó ismerősöm hívott fel ma vidékről telefonon. Meghalt az édesapja, 89 éves korában távozott az élők sorából.

 

Családtagjai a temetését illő tisztelettel szeretnék bonyolítani. Erre meg is bízták az egyik temetkezési vállakozást, nem igényelve egyházi szertartást.

Csakhogy! Némi akadályok gördültek a búcsúztatás elé.

Mint oly sokan ebben az országban, a család elmulasztotta rendszeresen fizetni az egyházadót. Ez kellő oknak tűnik arra, hogy a katolikus egyház helyi képviselője megtagadja a falu kápolnájában történő felravatalozást. Ez annyira felháborította az érintettet, az elhunyt bácsi fiát, hogy egyszerűen képtelen volt végighallgatni a pap további mondandóját, tartva saját vehemenciája esetleges következményeitől. Vélhetően az atya kérte volna a visszamenőleges adóbefizetést, de hát ez, mivel a gyászoló férfi elviharzott, nem történhetett meg.

Nem marad más lehetőség hátra, mint hogy a kápolna melletti "állami" ravatalozóban kerüljön sor a szertartásra, csakhogy az állagát tekintve mindennek tekinthető, csak éppen kulturáltnak nem.

Ugyan a család beletörődni látszik a körülményekbe, igyekeznek a helyiséget úgy rendbe tenni, hogy ne legyen szégyenkezni valójuk, de emberi jóérzésükben sértve érzik magukat. Szándékuk szerint a sajtóhoz kívánnak fordulni. Hogy a fogadtatás milyen lesz, az az elkövetkező napokon belül derül ki.

 

Bennem viszont motoszkál egy gondolat.

Ugyan lehet, hogy emberek elmulasztják fizetni konkrétan az egyházadót, de meglátásom szerint minden állampolgár támogatja hazánk törvényes egyházait. Mégpedig az állam által, amikor az nem kevés pénzt szán évente támogatásként azok működésére. Minden állampolgár adófizető, ki tejet, ki gyufát, ki hűtőszekrényt, ki egyebeket vásárol, lévén honunkban kimagaslóan magas forgalmi adót rónak ki szinte minden után, ritka az olyan fogyasztási cikk, mely adómentességet élvez.

Nos, ne vállalja az atya az egyházi búcsúztatást abban az esetben, ha visszamenőlegesen több évi egyházadóval tartozik valaki, de ha ezt nem igényli az érintett, az adott kápolna előbbiekre tekintettel egy illő díjazás ellenében hadd álljon már mindenki számára rendelkezésre, ki vallására nézve az adott egyház gyermekének tekintődik!

 

Alább nyújtok egy kis ízelítőt arról, hogy az állam miként segíti egyházainkat.

Ne feledjük, Magyarország lakosságának mintegy 50 százaléka római katolikus vallású. Nem hinném, hogy annyira szegény lenne ez az egyház ahhoz, hogy időnként nem engedhetné meg magának a jámbor kegy gyakorlása luxusát.

 

"Egyházak támogatása

 

Az egyházak az idén is bőkezű támogatást kapnak az államtól. Az egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények 805 millió forintot, az egyházak nemzetközi tevékenységének támogatására 20 millió forintot különít el az állam. A hittanoktatást 3,3 milliárddal támogatják közpénzből, ezen kívül még majdnem 12 milliárdot kapnak alapintézményeik működésére, vagyis az egy százalékos szja-támogatás kiegészítésére.

Ezen kívül az egyházak kapnak még az átadásra nem került ingatlanok utáni járadék címén 7,8 milliárd forintot. Az ötszáz főnél kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlékára pedig 1,5 milliárdot szán az állam."

 

Mijo

 

 

Mijo Creative Commons License 2003.05.24 0 0 20

Nagyon, de nagyon megérett az idő, hogy létrehozzam/létrehozzuk ezt az önsegélyző védelmi alapítványt. Karitatív jogász jelzését szívesen venném, ki segítene az alapító okirat megszerkesztésében és a bejegyeztetésben.

Mijo

Előzmény: Mijo (-)
Mijo Creative Commons License 2002.04.09 0 0 18

A Petőfi Népe Online archívuma változatlanul nem jelez április 7-én egyetlen írást se, viszont 8-án, azaz tegnap, a következő anyag jelent meg az éhségszrájk befejezésével kapcsolatban. Hogy egy független lap, milyen ok miatt nem publikálta egy nappal előbb mindazt, ami most már megosztható az olvasókkal, számomra továbbra is rejtély, talán a bajai szerkesztőség vezetője, Géczy Zsolt tudna választ adni dilemmámra, remélem meg is teszi, hiszen módjában áll !?
Én semmiképpen sem tartom eretnekségnek egy igazságügy-miniszter nevét és látogatását az első adandó alkalommal lejegyezni, különösen akkor nem, ha az nevezetesen Dávid Ibolya, és aki nem mellesleg éppen bajai származású, mindemellett talán még mindig országunk legnépszerűbb politikusa.

Mijo
__________________________________________________

"Pacal az éhségsztrájk után

Petőfi Népe Online, 2002.04.08., Baja

Ötvennyolc óra után befejezte figyelmeztető éhségsztrájkját Kalmár Miklós.

Erre a bajai Szentháromság téren megjelent Dávid Ibolya is kérte a férfit. Szombaton délután fél 5-kor fejezte be Kalmár Miklós az éhségsztrájkot a bajai főtéren. Már előzőleg nagyon sok együttérző ember kérte arra, hogy az egészségét súlyosan veszélyeztető éhezéssel hagyjon fel, és válassza más módját a tiltakozásnak. Ez azonban nem rendítette meg elhatározásában. Mint mondta: a végsőkig kitart. Szombaton délután azonban teljesültek a feltételei. Azt szerette volna az éhségsztrájkkal kikényszeríteni, hogy az illetékesek vizsgálják meg a helyzetét. Ne kényszerítsék olyan távfűtési díj megfizetésére, amiért nem kapott meleget. Ez a feltétel pedig teljesült, amikor a rideg időjárástól dermedt, éhező férfi mellett egy autó állt meg a Szentháromság-szobor lábánál. Nagy meglepetésére dr. Dávid Ibolya igazságügyminiszter szállt ki a gépkocsiból. Elmondta, hogy kézhez vette Kalmár Miklós panaszos levelét, melyet a minisztériumhoz intézett. Megajándékozta az idős embert egy doboz gyümölcsitallal. Kérte, hogy fogyassza el és vessen véget az éhségsztrájknak. Megígérte, hogy ügyét személyesen fogja megvizsgálni. Kalmár Miklós fegyelmezett ember, nemhiába töltött 32 esztendőt fegyveres szolgálatban. Amikor hazaért lakásába, barátai pacalpörkölttel lepték meg. Bármily ízletes volt is, csak keveset evett belőle. Vasárnap pedig Bajaszentistvánban lakó fia és menye hívta meg, itt fél tányérnyi babgulyást evett meg."

Előzmény: Mijo (17)
Mijo Creative Commons License 2002.04.08 0 0 17

Alábbi az utolsó olyan információ, amiről a Petőfi Népe internetes változata hírt ad. Ugyanakkor a nyomtatott változat április 7-i, azaz vasárnapi számában címlapon olvasható, miszerint: "Befejeződött az éhségsztrájk", alcíme szerint: "Tegnap délután fél 5-kor befejeződött Baja főterén Kalmár Miklós éhségszrájkja."

A jámbor olvasó feltételezhetné, hogy az írás rámutata a befejezés okaira is, de erről kurtán szól a fáma, ekként: "Több ismerőse megjelent tegnap délután fél 5-kor a Szentháromság-szobor lábánál - ahol éhségsztrájkját folytatta - és arra kérte, egészsége érdekében is hagyjon fel a tiltakozásnak ezzel a módjával. Ígéretet tettek, hogy segítenek kivizsgálni az ügyét."

Szent meggyőződésem, hogy az újságírónak, a sajtónak, kutya kötelessége megosztani olvasóival a hírértékű információt. Mivel az imént idézett írás szerzőjével egy időpontban tartózkodtam Kalmár Miklós társaságában, aki a sziontén helyszínen tartózkodó tanúkkal igazolta, miszerint döbbenetére Dávid Ibolya váratlan látogatást tett nála, valóban felkérve őt arra, hogy "hagyjon fel a tiltakozásnak ezzel a módjával", de ha ezt egy napilap úgy adja hírül, hogy egy miniszter látogatását "több ismerőse megjelentként" jegyzi, akkor megette a fene a mi objektív tájékoztatásunkat. A cikk írója a miniszter asszony látogatását Kalmár Miklós "tolmácsolásában" ekként zárta: "Amint mondta, erőt adott neki, hogy érezte, a bajaiak mellette vannak." Igen, kedves G.Z., azok a bajaiak vannak "mellette", akik elhallgatva nem sumákolják el az igazságot, és akik az MTI helyszínre telefonáló regionális tudósítója hezitálását, miszerint vajon szabad-e, egy még aktív miniszter nevét leírni a választások idején, nem tekintik szentírásnak :(!!! Én úgy vélem, azzal hogy Dávid Ibolya látogatásáról tárgyilagos hírt adtam, nem kívántam befolyásolni választási szavazásában senkit sem, nem sértettem meg azt a bizonyos kampánycsendet :(. A tény akkor is tény marad, ha az, azt kezelni képtelenek tudomására jut az adott pillanatban.

Muity Mijo

Előzmény: Mijo (13)
Mijo Creative Commons License 2002.04.08 0 0 16

Talán nem ok nélkül tartok attól ebben a pillanatban, miszerint szegény Kalmár Mikit nem valószínű, hogy afféle népmesei fordulattal egyhamar ismét igazságügyi miniszter fogja minden csinnadratta nélkül személyesen felkeresni, így mutatva empátiát végső elkeseredésében folytatott demonstrációjával kapcsolatban :(! Új idők, régi szele sejlik fel az elkövetkezőkben ....

Nehéz elképzeni, hogy Dávid Ibolyának mától lészen-e vajmi lehetősége is, segítséget nyújtani a bajba jutott férfinak. Bár lenne ......

Mijo

Előzmény: Mijo (15)
Mijo Creative Commons License 2002.04.08 0 0 15
Előzmény: Mijo (14)
Mijo Creative Commons License 2002.04.07 0 0 14

És ahogy a Népszabadság látta tegnap még a helyzetet:

"A bajai éhségsztrájkoló levelet írt

NSZ • 2002. április 6. • Szerző: Szegedi tudósítónktól

Levelet írt Dávid Ibolya igazságügy-miniszternek a bajai Fő téren csütörtök reggel óta éhségsztrájkoló Kalmár Miklós nyugdíjas rendőr, aki jogerős ítélettel lezárult jogvitájának felülvizsgáltatását kéri a minisztériumtól.

Mint arról már tegnap írtunk, a férfi egy tízemeletes bajai panelház földszintjén lakik. 1996-ban kiköttette lakásából a központi fűtést, mivel az az alsó szinteken a szükségesnél hidegebb hőmérsékletet tett csak lehetővé. Kalmár Miklós úgy értelmezte a Bajai Kommunális és Szolgáltató Kft. – az ügyben neki írt – levelét, hogy a társaság hozzájárult a radiátorok kiköttetéséhez.

Dr. Gergely Tamás, a kft. jogásza azt mondta: a cég feltételeket támasztott a kikötéshez – köztük azt, hogy Kalmár továbbra is fizesse az alapdíjat –, amiket a férfi nem teljesített maradéktalanul, és nem fizette az alapdíjat. Ezért a szolgáltató pert indított ellene, amit jogerősen megnyert: 136 ezer forintot ítéltek meg neki. Kalmár azonban ezt nem fizette ki, ezért a kamatokkal megnövelt, közel 200 ezer forintos összeget kiadták végrehajtásra, és a tartozás első részletét, 18857 Ft-ot letiltatták a férfi márciusi nyugdíjából. Kalmár Miklós azt mondta: a levonás késztette a nyilvános demonstrációra. Azzal érvelt, hogy ha nem kap szolgáltatást, akkor nincs miért fizetnie alapdíjat. Elmondta: számos hasonló helyzetben lévő helybeli lakos megkereste, ő kérte őket, hogy ha szolidárisak vele, akkor tiltakozzanak együtt, erre azonban egyelőre nem vállalkoztak.

Arra a kérdésünkre, hogy mit vár az Igazságügyi Minisztériumtól, Kalmár Miklós azt felelte: töröljék el a tartozását, vagy legalább arra adjanak lehetőséget, hogy börtönben ülhesse le azt. Kijelentette: ha nem teljesítik kérését, addig folytatja éhségsztrájkját, ameddig csak bírja.

Dr. Gergely Tamás szerint polgári peres tartozást nem lehet börtönben leülni. A szolgáltató kft. csak a tartozás méltányos részletfizetéséről lenne hajlandó egyezkedni Kalmárral."

Előzmény: Mijo (13)
Mijo Creative Commons License 2002.04.07 0 0 13

Napilapunk, a Petőfi Népe, a szokott módon naprakész, ma még így látják az időközben beszüntetett éhségsztrájkot.

"Éhségsztrájk éjszaka is!
Baja

Mind több érdeklődő veszi körül a bajai főtéren a csütörtök reggel 7 óra óta éhségsztrájkoló Kalmár Miklóst. A 60 esztendős nyugdíjas úgy véli: ha nem vette igénybe a távfűtést, akkor ne is kelljen fizetnie érte. Immár hat esztendő telt el, hogy – szerinte szabályosan – lekapcsoltatta baja-újvárosi lakótelepi, földszinti panellakásában a távfűtést. Pereskedett és vesztett a fűtőművet üzemeltető Kommunális és Szolgáltató Kft.-vel szemben. A cég pernyertesként követeli a most már 200 ezer forintra duzzadt fűtésdíjat. A végrehajtó a nyugdíjából vont le első részletként 18 ezer forintot. Így megkurtított nyugdíját Kalmár Miklós nem vette át.
– Addig innen el nem megyek, amíg valaki illetékes meg nem hallgat – mondja eltökélten Kalmár Miklós. Aki nem érti, hogy ha a fűtőmű nem tudott 1996-ban meleget szolgáltatni a lakásában, akkor miért kellene fizetnie érte. – Ilyen hidegre nem számítottam éjszaka – mondta tegnap. – Éjfél felé már a csontjaimban éreztem a Sugovica felől fújó szelet. Addig gyorsan eltelt az idő, jöttek régi ismerősök, meghánytuk-vetettük a világ dolgát. De amikor egyedül maradtam, mintha ólomlábakon jártak volna a percek. Ahogy ébredt a város, megélénkült a forgalom. Farkaskutyám, Betti mégnehezebben viseli, pedig bőven kap ennivalót."

Előzmény: Mijo (12)
Mijo Creative Commons License 2002.04.06 0 0 12

Mintegy fél órával ezelőtt, személyes látogatást tett Baján a Szentháromság szobornál, Dávid Ibolya igazságügyi miniszter asszony. Egy dobozos üdítőitallal ajándékozta meg az éhségtől elgyötört Kalmár Miklóst, felkérve őt arra, szüntesse be a demonstrációját. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy az éhségsztrájkját folytató férfi beadványát amint kézhez kapja, tanulmányozni fogja, és a rendelkezésére álló lehetőségeken belül igyekszik számára segítséget nyújtani.
Miklós, a pár perccel ezelőtt vele folytatott beszélgetésnek megfelelően közölte, célja az volt, hogy olyan prominens személy figyeljen fel segélykiáltására, aki képes objektív mércével tekinteni problémájára. Legszebb álmában sem remélte, hogy ez Dávid Ibolya személyében fog megjelenni, aki fele ezen az úton is köszönetét szeretné kifejezni. Kalmár Miklós, ismét reménykedve néz a jövő elé.

Muity MIjo

Előzmény: Mijo (11)
Mijo Creative Commons License 2002.04.06 0 0 11

Egy emberként drukkol egy város lakossága, nyilvánítja ki szóban és tettekben együttérzését Kalmár Miklós fele, aki immár harmadik napja folytatja éhségsztrájkját hűséges német juhász kutyája társaságában Baján a Szentháromság téren, a Szentháromság szobor talapzatánál, az őt ért "igazságszolgáltatási" méltatlanságok miatt.
A környék hovatovább zarándokhely benyomását kezdi kelteni, hiszen úgy éjjel, mint nappal, folyamatosan érkeznek a látogatók, idegenek és ismerősök, könnyes szemű asszonyok, zord tekintetű férfiak, a lélekbe reményt öntő könnyed stílusú haverok, volt rendőr kollégák, és ma szolgálatot teljesítő járőrök. Ki ételt hoz a szájkosaras társnak, ki üdítőitalt a kimerült férfinak, ki újságot, orvos rendszeresen ellenőrzést végez, csak éppen azok nem teszik tiszteletüket, akik miatt Kalmár Miki erre a lépésre szánta magát. Még a TV2 helyszínről tudósító képkockái is "műszaki zavart gyaníttató sípolással" lettek pár másodpercre megszakítva, teljesen véletlenül akkor, amikor a Miklós, Dávid Ibolya bajai származását emlegette, akitől, mint igazságügyi minisztertől kért beadványban segítséget ügyében :(.

Számomra az elkeseredett demonstráció eddigi legszívszorítóbb pillanata tegnap volt, amikor a megboldogult idők, ma nyugdíjas belügyi őrnagya állt meg csendesen pár méterre egykori kollégájától, aki mikor észrevette valamikori felettesét, automatikusan feszes vigyázzba vágta magát, és kezét tisztelgésre emelve jelentkezett be. Mindkét férfi markáns arcán könnyek csordultak le ......

Fotókkal illusztrált folyamatos tájékoztatást kívánok adni a történésekről, az okokról, az elérni szándékozó reményekről.

Muity Mijo
Baja

Mijo Creative Commons License 2001.03.18 0 0 9

Szemlesütve ismerve be tájékozatlanságomat e téren, morfondítozok már egy jó ideje, vajon mire utaló bötűjelek ezek ebben az ovális fehér mezőben, ezen az impozáns, és Baja utcáin meglehetős gyakorisággal felbukkanó autómobilon :)?

Köszönet: Mijo

Mijo Creative Commons License 2001.01.28 0 0 8

Az alábbi észrevételeket egy héttel ezelott tette a cikk írója !

Történt-e vajon lépés azok részérol, akik kompetensek a rendteremtésben ? Mint az alábbi, a mai nap során készült felvételek bizonyítják: NEM !

Király Laci barátom kérdése költoi maradt, ugyan miért is reagált volna bárki is a sajtó figyelmességére ! A tapintatos figyelemkeltésre ! Elébe menve a szégyennek. Ezen az úton haladva várni Áder Jánosra, Tabajdi Csabára, a horvát parlament elnökére, és az egyszeru, szürke, hétköznapi közlekedokre :(((.........

__________________________________________________________________________________________________

Petofi Népe Online

Üdvözöljük városunkban?

Lapszél

Baját Bácsbokod felol megközelíteni nem szívet melengeto látvány. Másfél kilométerrel a Baja tábla elott az út mindkét oldalán szemét szemét hátán. Színes muanyag zsákok, zacskók, szalagok ezrei hevernek szanaszét. Szeméttel van tele
a csapadék-elvezeto árok is, nem tisztítja azt senki. Az utat övezo bodza- és vadrózsabokrok ágain reklámszatyrok csüngnek. Rongyokat, kará-csonyi csomagolópapír-foszlányokat lenget a szél. Mindezt tetézi az Üdvözöljük városunkban! feliratú tábla, amelynek tövében szerény kupacokban áll a hulladék. Aki naponta erre jár, az sem tudja megszokni ezt a gusztustalan, szemetes állapotot. A távolból érkezok például a németországi testvérvárosokból idelátogatók nyilván csak összenéznek, mintha azt kérdeznék egymástól: Hová jöttünk? Vajon ugyanez a látvány fogadja majd a jövo szombati bokodi nagyprélóba érkezo vendégeket, köztük a magyar és a horvát parlament elnökét is?

Király László

__________________________________________________________________________________________________

Íme alább környezetünk Baján a Bácsbokod felé vezeto út városszéli szakaszán, mintegy két kilométeren keresztül, egy nappal a tekintélyes vendégek érkezése után, de nap mint nap, a kevésbé rangos közlekedok folyamatos gyönyörére !

- Elso felvétel !

- Második felvétel !

- Harmadik felvétel !

- Negyedik felvétel !

- Ötödik felvétel !

- Hatodik felvétel !

- Hetedik felvétel !

Mijo

Mijo Creative Commons License 2001.01.19 0 0 7

Furcsa idoket élünk, hol túlihegett módon zeng a világ a megtörtént szörnyuségekrol, hol néma csend honol !

Pár hónappal ezelott hunyt el tragikus körülmények között váratlanul, Metzionger Péter barátom, az utolsó nagy bohémek egyike ! Lehet, hogy én voltam figyelmetlen, de ennek a sajnálatos körülménynek nyomát sem láttam, hírét sem hallottam se a helyi, se a regionális médiákban :( !?
Oszintén sajnálom a Pétert, de talán illett volna tisztázni a halálával kapcsolatos találgatásokat.

A minap, Sükösd térségében találtak egy holttestet, mondja a nép, a csalitosban, összekötözött kézzel ... Vagy igaz, vagy csak részben igaz, vagy kamu az egész. Ha rémhír, akkor nem csoda ha nincs nyoma, de ha nem ....., akkor bizony elgondolkodtató, miért nincs !??

Mint ahogy annak sincs, hogy Nemesnádudvar térségében találták meg a homokbányában egy meglehetosen réginek tüno holttest maradványait. Tehát, közlés egy deka sem, de azért valahonnan csak-csak veszik, akik állítják a történetet ?

Mijo

Mijo Creative Commons License 2000.09.02 0 0 6

- A totálisan lezárt Bokodi úton felvonultak a Banara Panzió közelébe a tuzoltók, a mentok, a rendorség, a gázmuvek, az áramszolgáltató emberei, hiszen senki sem tudta biztosan, hogy PB-palackokból árasztotta el az épületet, vagy csak városi gázzal annak gazdája.

- Péntek délután lévén, a vidékre irányuló forgalom elterelése is fontos fázisfeladat.

- Szakmai konzultáció a szálloda parkolója elott.

- A lakosságot távol tartják, csak az arra illetékesek tartózkodhatnak a területen.

- Nagyné már az épületen kívül tartózkodik, kétségbeesetten elsétál a helyszíntol az utcán távolabb álló szomszédokig, idegei csitítására cigarettát kér tolük.

- Nagynét és fiát elviszik a rendorök jegyzokönyvet felvenni az addig történtekrol.

- Kezd alkonyodni, a környék lakói egyre idegesebbek, sokan nem is tudnak otthonukig jutni.

- Gyurosovics József bajai rendorkapitány, elöljárói példával dacol a fennálló veszéllyel, bezárt üvegajtón kísérel meg tárgyalást folytatni az elszánt felfegyverzett férfival.

- Miután végre sikerült olyan helyzetet teremteni, hogy a kapitány és egyik munkatársa bejutottak az épületbe, Pokker Zoltán volt az, aki míg a kapitány elterelte a fenyegetodzo Nagy István figyelmét, egy óvatlan pillanatban segítséget nyújtott annak lefegyverzéséhez.

- Visszatérnek a fények, visszatér az élet, a helyszíneloknek még eltart egy darabig, míg befejezik a munkájukat.

Mijo

Előzmény: Mijo (4)
aktual Creative Commons License 2000.09.01 0 0 5
Idekapcsolódó hír!!Saját szállodája felrobbantásával fenyegetőzött egy bajai férfi
2000. szeptember 1., péntek, 20.02

Egyelőre nem tudni, hogy N. István mi okból akarta felrobbantani a tulajdonában lévő bajai Banara Szállodát.

A férfi a délután órákban pisztollyal a kezében érkezett a hotelba, elkergette a biztonsági őrt, majd közölte, hogy négy német túszt tart fogva, és a birtokában levő robbanóanyaggal a levegőbe röpíti az épületet. Az időközben kiérkező rendőrök erős gázszagot éreztek - mint később kiderült, a tulaj kinyitotta a gázcsapot -, ezért lezárták a környéket. Hamarosan megérkeztek a tűzoltók, a mentők, a készenlétis rendőrök, valamint a kecskeméti Hírös Kommandó tagjai is, de a fenyegetőző csakis vezető beosztású emberrel volt hajlandó tárgyalni.

A szabadságát megszakító bajai rendőrkapitány, Gyurosovics József alezredes vállalkozott a nem mindennapi feladatra. Beszélgetés közben a kapitány egy óvatlan pillanatban kiütötte a robbantással fenyegetőző férfi kezéből 7.65-ös kaliberű pisztolyát, majd a kommandósok ártalmatlanná tették a robbantással fenyegetőző férfit.

Az este fél hétkor véget érő akció során bebizonyosodott, hogy a német vendégek túszként való felhasználása blöff volt. N. Józsefet előállították a Bajai Rendőrkapitányságra, kihallgatása folyamatban van.

(HavariaPress)

Előzmény: Mijo (4)
Mijo Creative Commons License 2000.09.01 0 0 4

Baján több, a Bokodi úton lakó polgár gyomrát szorongató esemény borzolta az idegeket több órán keresztül ! A Banara panzió tulajdonosa, Nagy István nem kívánván tudomásul venni, hogy feje fölül elveszi házát az egyik bankintézmény, úgy döntött, hogy inkább magára robbantja azt.
Az elmúlt órák alkudozással teltek a kivonult karhatalom és a felfegyverzett gazda között, aki gázzal elárasztotta az épületet, és kilátásba helyezte, hogy gyufát lobbant lángra ! Talán ezekben a percekben érkeztek meg a kommandósok, de ha a hír igaz, idoközben Nagy Istvánt a bajai rendorök lefegyverezték és elszállították !
Késobb fotókkal is kommentálom az eseményeket, valószínu, hogy a TV-2 Tények címu musorában is észlelhetok lesznek.

Mijo

Törölt nick Creative Commons License 2000.08.15 0 0 3
Péter!

"Bizonyára tele van az irattár a beadványaiddal efféle ügyekről. :-)))))))))"

Nos ebben biztos lehetsz, mert én erről vagyok híres.

Z.

marfai Creative Commons License 2000.08.14 0 0 2
Kedves Zoli!

A BÁCSVOLÁN helyi járatait évente ~15 millióval támogatja az önkormányzat.
A tömegközlekedést valóban koncesszióba lehet adni, vagy akár vonalanként is megoldható külön külön vállalkozókkal. Ilyen kisérletet nem végzett a Város, mert jelentős vagyona van a BÁCSVOLÁN-ban, illetve mérsékelni akarja az évenkénti díjemeléseket.
Miből gondolod, hogy egy képviselő, aki VOLÁN-os volt megér nekünk évente több mint egy tizest? Az SZDSZ képviselők száma három.
Az önkormányzati támogatásból vásárolt autóbusz is ha jól tudom három van. /vagy adtunk hozzá.../ Szerintem ez nyomósabb kapcsolat, mint a Te által felemlített, egyébként igen kemény korrupciós vád.
/ Úgy tűnik, hogy Te szörnyű gazemberek között végezted a munkádat a Hivatalban, nem is értem, hogy tudtál aludni? :-)) Bizonyára tele van az irattár a beadványaiddal efféle ügyekről. :-)))))))))/

Márfai P.

Előzmény: Törölt nick (0)
Mijo Creative Commons License 2000.08.13 0 0 1

Nevesíts Zoli !

Az ösztönzést és a felajánlást köszönöm, szeretném minél elobb nyélbe ütni a dolgot, a többit megbeszéljük !

Mijo

Előzmény: Törölt nick (0)
Törölt nick Creative Commons License 2000.08.13 0 0 0
Mijó!

Az első amit figyelmedbe ajánlok a következő:
Baján a helyi autóbusz-közlekedés megoldására a Bácsvolán-on kívül más cég/cégek is adott/adtak be ajánlatot sőt állítolag jobbat mint a helyi, de nem jött össze velük a dolog, mert állítólag a bajai testület és annak oszlopos szdsz-s dr tagja ki érdekelt volt a kérdésben ...

Miért is fizetünk többet mint kellene?

Z.
ui: megjegyzem lehet, hogy nagyon jó dolog lesz amit tervezel ebben a topicban. Én anyagilag is támogatnám, ha létrejönne az-az alapítvány.

Előzmény: Mijo (-)
Mijo Creative Commons License 2000.08.13 0 0 topiknyitó

Tisztelt Mindenki !

Félelemtol átitatott szemét idoket élünk !
Bárkinek olyan problémája van, mely megfeneklett ki tudja milyen akadályoknak köszönhetoen, kérem bizalommal forduljon hozzám - hozzánk ! -, míg mozgás és cselekvoképes maradok, a saját lehetoségeimen belül megkísérlek segítséget nyújtani, az ügyet a nagy nyilvánosság elé tárni, a továbblépéshez járható instrukciókat adni !

Tervezem egy olyan regionális alapítvány létrehozását, mely az ilyen jellegu problémák megoldásához nyújthat a rászorulók számára hathatós segítséget.
Ehhez minden építo javaslatot, minden egyéb támogatást, felajánlást szívesen veszek úgy itt, a nyílt színen, mint az e-mail címemen - mijo@baja.hu -, ha esetleg bárkiben is félelem lakozna a nyilvánosság miatt, vagy esetleg diszkréten a háttérben szeretne maradni !

Kizárólag a saját név alatti megközelítések tartanak számot az érdeklodésre, a névtelen jelzésekkel nem áll szándékomban foglalkozni !

Muity Mijo
Baja

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!