Mellékszereplőből, statisztából akárhány is lehet egy könyvben. De amikor a "főszereplők" száma, vagy legalábbis azoké, akikhez valamilyen kulcsszerep köthető, meghaladja mondjuk úgy a húszat, akkor már elveszik a lényeg, óhatatlanul kidolgozatlanok maradnak a karakterek. Annak mi értelme, ha a "kedvenc" csak negyven-ötven oldalanként egyszer jelenik meg vagy nyög be valami érdemlegeset?
Ha nincsenek jól eltalált, megrajzolt jellemek, akkor nem is igen akaródzik kedvenceket választani a szereplők közül. Legalábbis nekem.
Végiggondolva az eddigi fantasy olvasmányaimat, kevés olyan folytasásos történet van, amelyiknél ne laposodott volna el a cselekményfolyam kb. a 3. kötet után. Ezért aztán már eleve vannak némi előítéleteim, ha meglátom egy könyv elején a "ciklus" szót.
Lehet, hogy én vagyok hülye, sirocco, de szerintem azért jó a minél több szereplő, mert /szerintem/ mindenki szeret magának választani egy-két kedvenc karaktert a tröténetben. Legalábbis én igen. Több karakter=nagyobb választási lehetőség.
A jó fantasy ne legyen sablonos, ne legyen benne ötven szereplő megjegyezhetetlen nevekkel, ne legyen száz cselekményszál és ebből 99 kibogozhatatlan, és főleg, könyörgöm, ne csináljanak neki 50 folytatást!!!
A jó fantasynak el kell tudnia varázsolnia. Ha lerakod egy kis időre, akkor a fejedben ott kell, hogy motoszkáljon az egész történet, a szereplőknek saját életet kell élniük és teljesen el kell tudnod magad képzelni a világban.
És tényleg kerülni kell a sablonos jó-gonosz párharcot. Az egyik legrosszabbak ebből a szempontból a Dragonlance regények. Kedvencem az a rész (talán a Huma legendájából?) amikor a főhős párbajozik az antihőssel és az utóbbi aljas vágással próbálkozik. Itt kibuktam. Épp meg akarják egymást ölni egy csatatéren és akkor "aljas vágást" emlegetnek.
Ebből a szempontból érdekes kor az ókor, amikor ez a klasszikus jó-gonosz ellentét még nem volt meg (ugye ez csak a kerszténységgel kezdődött igazán). Az akkori hősök érdekes személyiségek voltak és nekem jobban tetszenek az ilyen hősök, mint a fehér-fekete jellemek. Fantasy regényekben (persze nem csak ott) érdekes tud lenni a káosz-rend ellentét is. Nem elcsépelt és lényegesen életszerűbb, mint a jó-gonosz.
Tényleg, látott már valaki a környezetében (személyes ismerősei között) igazán gonosz embert? Biztos van, de engem elkerülnek. Vagy pedig én vagyok gyógyíthatatlan optimista. :-))
Erre az egyik legjobb példa a Gyűrűk Ura. Régen nem jöttem rá, hogy a regény elolvasása után miért van bennem valami nagy-nagy hiányérzet (nem a regény iránt, hanem általában). Pedig ugye minden szép és minden jó volt a végén, a gonosz megbűnhődött és a jó elnyerte jutalmát. Aztán egyszer beugrott (jó, nem egy nagy felfedezés), hogy hát persze, a Gyűrűk Ura egy tragédia és a régi világ elmúlása miatt vagyok ilyen szomorú! Tehát a végén nem kell meghalnia a főhősnek ahhoz, hogy katarzist éljünk át, arra megfelel az, ha valami olyan pusztul el amit szerettünk.
A tervezett regény esetén ez a középkori világ lenne. Ehhez persze az kell, hogy az a régi világ értékeket hordozzon, megszeressük és még ha az új világban is sok jó van, akkor is fájjon a régi eltűnése.
Gemmel amúgy tényleg nagyon jó. Különösen az első rész. Például amikor a pap mondja neki, hogy oldozza el a fától. Mire az a válasza, hogy "Miért?". Csak aztán az író elrontja és a főhős eloldozza. :-))
Canis
Rettentően ajánlom figyelmedbe Umberto Eco-tól a Baudolino címűt.
Korban ugyan máskor játszódik, mint a tiéd fog, de mondhatni, hogy történelmi, ugyanakkor nagyonis fiktív, már-már fantasy-be hajló.
Bizonytalannak látlak a fantasy jelzővel kapcsoltaban; ebben a könyvben azt hiszem egy jó megoldást taláhatsz arra, hogy milyen arányban ballanszírozd a történelmi/fantasy jelleget.
Üdv mindenkinek!
Szerintem nagyon jó a Sötét Torony sorozat. Ha már itt tartunk, Stephen Kingtől a Talizmán és a Fekete Ház is kiváló kötetek.
Kedves Canis!
Én is írom a magam fantasy történetecskémet, s ahogy elnézem nem csak én akadtam el néha-napján. Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot akkor ajánlom, hogy engedd szabadon a fantáziádat! Nem tudom mennyi fantasy világot ismertél meg (én már legaláb 1 tucatnyit), de az ismereteidből induljál ki s láss bennük újabb fantasztikumot. Legalábbis ez az én szerény véleményem. Legalábbis addig amíg nem szándékozod kiadni könyv formájában, mert akkor aztán már figyelned kell az igényekre.
Őszintén megvallom, nem olvastam sok fantasyt, de amúgy nagy könyvmoly vagyok. Lehet, hogy az ízlésem kissé különös. Két dolgot tudnék mondani, talán fel tudod őket használni.
1. Az eszmei háttér ne tolakodjon nagyon előtérbe. Ha az olvasó akarja, előbányászhatja. Az átlag ne is értse, mitől jó a történet, csak érezze, valahogy jobb, mélyebb, mint az átlagosak. A művelt sznob még bosszankodhat is a taplólelkű szerzőn, aki nem hajlandó adni az ő kedvenc utalásait.
2. A mágia valóban legyen magától értetődő. Amikor Stephen King egyszer megpróbálkozott fantasyval, valami olyat írogatott, hogy a varázsló nem változott állattá, mert az ugye lehetetlen. Ott ábrándultam ki a könyvéből. Ha úgy dönt egy író, hogy egy képességet kihagy a világából, akkor szót sem szabad ejteni még a létezéséről sem. Ne fantasy írásakor jusson eszébe a felvilágosult szkepticizmus.
Sok sikert!
Ötletes sztorit szeretnél. Ott a Fekete Sereg. Szerintem remek. Fantasy, mert kitalált világ és mágia is van. de nem hihetetlenebb mint a valódi középkor.
Amúgy történelmi regényben is van szabadság. Csak nagy vonalakban kell ragaszkodni a fő eseményekhez, nevekhez, de az egyén szintjén azt csinálsz szinte amit akarsz.
Remek kor például a keresztes háborúk.
Egy ötletes író pl. a mágiát is belevitte. Hiszen az arab tudósok felfedezései (puskapor, stb.), a tudatlannak mágiának tünt.
Van aki meg szimplán belevitte a mágiát a valós középkorba. Miért is ne. Te ott voltál?
Te biztos vagy hogy egyes csatákat a szerencse vagy az elszántság döntött el?
Persze a profik az olvasónak nem leplezi le, hogy most miről is van szó. Mágia vagy nem.
(Lásd Jean-de-Arc film Istene)
Minden kor tele van szimbólumokkal, nem kell velük spórolnod:)) A napkultuszokhoz meg biztos van egy csomó irodalom, talán érdemes beleolvasni, hátha jó ötleteket ihlet.
A zsidó-keresztény-muszlim beütés izgalmas lesz:))
A Mists of Avalon-t nem olvastam, de többen is mondták, hogy nagyon jó. (Vagy mindegyik Bard volt?:))
A baj a "történelmi fantasy"-vel akkor van, ha a szerző azt mondja: ez a regény II.Nabú-kudurri-uszur korában játszódik, de csak valami halvány elképzelése van az új-babiloni korról és birodalomról (és vallásról stb.). Ha valaki nem ismeri a történelmi kort alaposan, tényleg érdemesebb felépiteni egy saját világot, bár az hatalmas munka, még akkor is, ha nem Tolkien-i precizitással csinálja valaki.
Az ötödik ember Európa története mondjuk i.e. 600 tól napjainkig. Ebből következően a középső kötet a háromból a középkor. Varázstudomány stilusában. Elsősorban, sőt gyakorlatilag kizárólag Ny-európára és az "ókorban" pedig a görög-római világra koncentrálva.
Sajnos Huizingát még nem olvastam, de van egy haverom, aki állandóan mondogatja ebben a kontextusban, én meg az ötödik embert mondogatom neki, ő meg azt nem olvasta... :-) Szóval már eléggé készülök megismerni...
Ezt a kort fantasyben még nem láttam. Már csak ezért is érdekes lenne megvalósítani.
Mondassz valamit... Pedig mennyi fantasy mű született!
Ilyen szempontból érdekes a könyvek vallási oldala. Kénytelen kultuszokat kitalálni az ember, csakhogy ezek általában kimerülnek felszínességekben. Ettől én is tartok. Nem szeretnék nagyon eltávolodni a valóságtól, egyfajta napkultuszra gondoltam, némi zsidó-keresztény-muszlim beütéssel.
Rengeteg szimbólumot kell alkalmazni, a kor is szimbólumokkal terhes volt.
Milyen fantasy műveket/irókat szeretsz? Elsősorban régebbi (középiskolai) élményeim vannak. Régen nagyon szerettem az Éj Istenét, az Észak lángjait pl. Újabban csak a Gyűrűk Urát olvastam, meg Colin J. Fayardtól az Yvorl halott c. könyvet, na ez az utóbbi elég jó.
bizonyos szakrális dimenzió, amire épp a középkorban nagyon ráéreztek. Igen, ez nagyon fontos a kor koherens ábrázolásakor. A legtöbb könyv ott követi el a hibát, hogy a szereplők XX. századi gondolkodásúak, középkori díszletekkel.
pl. a Conan novellák klasszikusok. De mondjuk lehet, hogy neked az se tetszene. Olvastam a legtöbbet. Nem tudnék olyat mondani, amelyik rossz lenne, Howard nagyon jó író volt. Mindenesetre nehéz megfogalmazni miben, de mást akarok. Nem látom nála a koncepciót.
Csak annyira, amennyire nem megy az olvashatóság kárára.
Várkonyit ismered (ötödik ember)? Véleményed? Csak a Sziriatot, ill. Az írás és a könyv történetét és a Varázstudományt. Ez utóbbit szeretném is felhasználni.
Az ötödik ember miről szól?
fantasy témában alapmű. Bár valszeg Huizinga is az... Az említett műve zseniális. Az első fejezet címe: Az élet feszültsége. Ezt egyszerűen el kell olvasni. A hanyatló középkort olyannyira testközelbe hozza... Ez a hanyatló kor rendkívül érdekes. A genti szárnyasoltár egyik részlete (Magyar Kódex 39. oldalán látható) VI. Károlyt, Jean de Berry-t, Jean Sans Peur-t és a mi Zsigmond királyunkat ábrázolja. A zászlók lengenek, a páncélok csillognak, mintha legalább Jeruzsálem bevételére indulnának. A valóságban pedig csak négy pali, aki lovagnak képzeli magát pózol :-) Lovagok már akkor sem voltak.
Ezt a kort fantasyben még nem láttam. Már csak ezért is érdekes lenne megvalósítani.
Szerintem a jo fantasy ki van dolgozva. Minden apro reszlet a helyen van. Minden termeszetes, pedig a jelenhez viszonyitva inkabb a multban jatszodik.
A szereplok legyenek osszetett jellemek de azert jol felismerhetoek. A humor nem art benne de eleg ha van egy "humoros" karakter, mindenki ne vicceskedjen.
Hát mondjuk az általam példának felhozott Mists of Avalon közben is lefejelhetted volna az asztalt... De ezek a regények szerintem nem hagyományos értelemben vett történelmi regények. Úgy kell rájuk gondolni, mint párhuzamos dimenziókban játszódó történetekre. Michael Moorcock pl. direkt erre épit. A világai néha jobban, néha kevésbé hasonlitanak földi korokra, helyekre, de sosem teljesen. Mert végülis nem ez a lényeg...
Az is egy kérdés, hogy miféle világban akarod elhelyezni a cselekményedet? A történelmi regény azért nehéz, mert a világ adva van, nem árt alaposan ismerni. (Kellő ismeretek nélkül megirt "történelmi fantasy: Anne Rice: A csontok szolgálója. 5 percenként lefejeltem az asztalt a baromságaitól, pedig amúgy nagyon jó ötlete volt)
Mi a jó fantasy titka? Na ez egy nagyon kó kérdés... :-))))
Milyen fantasy műveket/irókat szeretsz? Mi az a fantasy? Komoly kérdések ezek...
Ha mondjuk meg akarnám fogalmazni mi a legfontosabb a fantasy-ben, akkor azt mondanám, hogy hitelesen mutasson utat egy másik dimenzióba. Ki ebből az anyagi világból... Vagyis nem a tűzgolyók és a villámok a fontosak, hanem az a bizonyos szakrális dimenzió, amire épp a középkorban nagyon ráéreztek.
Külsődleges jegyek? Ezért kérdeztem, hogy mit szeretsz? Ne halgass planarra, pl. a Conan novellák klasszikusok. De mondjuk lehet, hogy neked az se tetszene.
Van veled kapcsolatban egy olyan sanda gyanúm, hogy agyba főbe filozofálni akarsz a regény során (ha nem, akkor szólj). Ebben a tekintetben Marion Zimmer Bradley nekem a mester. Neki is a Mists of Avalonja, mást nem is nagyon olvastam tőle. Itt is egy régi, meg egy új világ ellentétét mutatja be. (Értsd régi pogány kelta világ, és az új keresztény világ.) Az a trükkje, hogy a női szereplők a főszereplők. Igy egyetlen csata sincs a majd 1000 oldalas Arthur király történetben... Mindenről csak a várakban értesülnek, és ott meg megvitatják a dolgokat. A druidákat, a papokat, a papnőket, Avalont, a régi és az új ritusokat stb. Nagyon profi, tőle lehet tanulni...
Huizinga: Várkonyit ismered (ötödik ember)? Véleményed? Mart hasonló témában nyomul és az volt az érzésem amikor olvastam, hogy fantasy témában alapmű. Bár valszeg Huizinga is az...
Mágia lesz nálam is. Mindig tetszett pl. a Jöttünk, láttunk, visszamennénk (Le Visiteurs) c. film Godefroy de Montmiraille hercege. Jean Reno - mint mindig - itt is nagyszerű volt. Ezekben a filmekben a mágia folyamatosan jelen van, működik. Valahogy ily módon jelen volt a középkoriak világában is. ISten mentsen attól, hogy a mágikus világképet takargassam.
Hát, a fantasy szerintem attól fantasy, hogy _általában_ jelen van a világban a mágia, vagy ha ez nem is, akkor minimum olyan misztikus lények és tárgyak, melyek a mi világunkban nem léteznek...
Ennyi a lényeg. Órákon át lehetne még beszélni róla, de szerintem ez a sarokkő. Ha Nálad ez még nyomokban sem szerepel a könyvben, akkor nevezzük egyszerűen történelmi regénynek. Mit szólsz?
Bocsi, a kérdésedre válaszolva, nem hiszem, hogy ez pénzt hozna. Az egészet alapvetöen azért irom (fogom irni), hogy megfogalmazzam azokat a gondolatokat, amik a történelem tanulmányozása közben jutottak eszembe. Ennek regényes kifejezése lenne. Láttatni a feudalizmus nagyszerüségét, a középkori királyeszmét, a kort, hogy beszívhasd a levegöjét. Látni olyan szinesen és élénken, ahogy én látom.
Történelmi regényhez én kevés vagyok. A fantasy adna egy olyan mozgásszabadságot, amit a történelmi regény soha.
Hát, a borítók tényleg nagyon haza tudnak vágni egy könyvet. A ponyva fantasy borítók meg tényleg nagyon rosszak úgy általában. És ha már a gyűrűk uránál tartunk: annak sem ártana valami normális borító végre! Ennyit erről... :)
Amit írtál azt levettem, már csak az nem világos, hol is itt a fantasy... Egyelőre ez egy tiszta történelmi regénynek tűnik számomra.
Csak azért kiváncsiskodtam, mert érdekelt, hogy mi visz rá arra, hogy nekiállj könyvet írni? A pénz? Az önmegvalósítás? Pusztán szórakozás? Érted;)
Kedves Jesper Blomquist!
A bajom a beleszött humorral csak annyi, hogy Apuleiuson, Petroniuson, Rabelais-n stb. rágódva rá kellett jönnöm, hogy minden kornak megvan a sajátos humora. Nem tudom, hogy a herezacskó litániája hogy mutatna az ókorban vagy Petronius sajátos stílusu helyzetkomikuma a középkorban. Ha koherens világot akarsz ábrázolni, akkor a humornak is illeni kell a világ levegöjéhez.
