"Mikor az én svábhegyi telkemet megvásároltam Schweitzer hegedűgyárostól, házastul 2200 forintért, akkor azon nem volt egyetlen gyümölcsfa sem. Tavaly kínáltak már ezért a kertemért épületestül harmincezer forintot. De hát nem adom el. Ez az én életemnek a föltétetle. Egy millióért sem tudnék magamnak jó egészséget és jó kedélyt vásárolni, a mit a kertem megád nekem." Jókai Mór, 1896
a Kormány elkívánja adni legnagyobb romantikus írónk szeretett parkját!
Ez egy ennyire érdektelen hír, vagy senki nem olvassa ezt a "topic"-ot? ELADJÁK a Jókai kertet, amit Jókai Mór vett a XIX. század második felében és tett olyanná, amilyenné megálmodta. Most ezt eladják! Magántulajdonba kerül, esetleg lakópark, vagy egy áruház lesz a helyén. Vagy egy sexshop, vagy egyszerűen csak felrobbantják. Egy szavatok sincs?
Úgy gondolom, hogy a terület szellemisége, mind természetvédelmi, irodalmi, kertészeti értékei miatt nem lehet pusztán üzleti alapú tárgy és nem kerülhet magántulajdonba, annak a jövőben is közkincsnek kell lennie! Itt működik a Természetvédelmi Hivatal közel fél évszázada, itt található a volt Madártani Intézet átmentett és a TvH által továbbgondozott egyedülálló szakkönyvtára, a Madártani Intézet gyűjteményének megmaradt része, valamint itt található a Petőfi Irodalmi Múzeum kihelyezett részlege, a Jókai emlékszoba is. Mindezeknek az intézményeknek és gyűjteményeknek a helye elképzelhetetlen a Jókai kerten kívül és némelyik sorsát egy költöztetés egyszerűen derékba vághatja.
Elnézést, hogy ide írok, de sajnos valami miatt nem nyithatok új topic-ot. Egy szomorú hírem van, ami végül is beleillik ebbe a témába is. Jókai Mórt érinti, pontosabban a Jókai kertet:
2006-08-28 Termeszetvedelem - a kormany eladna a Kolto utcai Jokai-villat
A kormany el kivanja adni a Termeszetvedelmi Hivatal vedett termeszeti teruletnek szamito Kolto utcai ingatlanat - ertesult az MTI kormanyzati forrasokbol hetfon. A 3 hektaros terulet es a hozza tartozo epulet nemzeti emlekhelynek szamit, ugyanis a mintegy 1,2 milliard forint erteku ingatlan egykor Jokai Mor tulajdona volt. A teruletet vedettsege miatt nem lehet beepiteni. Az iro istenhegyi villajanak kertjeben 1975 ota mukodik a Termeszetvedelmi Hivatal, amely megalapitasa ota a magyar termeszetvedelem "fellegvara", egyben termeszetvedelmi bemutatohely, ahol evente tobb ezer gyermek fordul meg. A termeszetvedelmi oltalom miatt az ingatlan eladasahoz Persanyi Miklos kornyezetvedelmi es vizugyi miniszter hozzajarulasa szukseges. R. Bakonyi Agnes, a Kornyezetvedelmi es Vizugyi Miniszterium sajtofonoke az MTI-vel annyit kozolt, hogy egyelore meg nincs megegyezes az ingatlan sorsarol.
GUZ/GMU, MTI
Üdvözletem, Wordsworth egyik versének, a 'The World Is Too Much With Us'-nak magyar fordításáról tudtok valamit? Nem találom sehol, és ha ez így marad, akkor kénytelen leszek magam összeeszkábálni egy műfordítást, és attól tartok, abban senkinek nem lesz köszönet. Bennem viszont lesz köszönet, ha valaki tudna segíteni.
hajlamosak erősen keverni a romantikát és a szentimentalizmust
hmm. nem hinném. van különbség a kettő között, de a romantika asszem csak elfogadhatóbbá tette azt. mindenféle praktikákkal. fantasztikum. inkább okkultizmus volt az a kezdetekben, meg miszticizmus. a fantasztikum ma valami mást jelent. de gyanítom a késői romantikában is.
(Csak így zárójelben. A romantika szülte meg a fantasztikumot. Bár a fantasztikum azóta sokféle, színes, és változatos formában virágzik, mégis, aki azt állítja, hogy nem szereti a romantikát, az egyúttal azt is állítja, hogy nem szereti a sci-fit, a horrort, és a fantasyt.
Talán nem árt figyelembe venni azt sem, hogy sokan - legalábbis tapasztalataim alapján - , hajlamosak erősen keverni a romantikát és a szentimentalizmust. Az utóbbit én is kevésbé csípem)
Talán még az "elégedetlen a jelennel, melyben él, azt profánnak, magához méltatlannak tartja, ezért elvágyódik más történelmi vagy földrajzi környezetbe, sokszor egzotikus tájakra". Ezt még esetleg rá tudnám húzni a főszereplő nőcire, de ez is sántít. Nem vágyódott ő sehová, eccerűen fönn hordta a nóziját.)
A jelen - szerintem - itt az a kor, amiben a mű íródott, tehát a 20. század. Nem a főhős vágyódik el, hanem az egész történet fejez ki egyfajta elvágyódást, az adott (akkori) valóságtól való elrugaszkodást, egy más korba való menekülést, ami történetesen ez esetben a polgárháború kora.
Azonkívül megvan benne a nagy volumenű, hatalmas, sorsfordító esemény részletes ábrázolása, ami szintén a romantika egyik jellemző sajátsága (a Kárpáthy Zoltánban ilyen az 1838-as árvíz beleszövése a történetbe).
Épp tegnap olvastam egy Vonnegut-novellát. (Mert, ugye, minden mindennel összefügg. :) Heinétől "A loreley" néhány sora körül bonyolódott. A novella idézi németül is, meg fordításban is. (A történet lényege röviden, hogy a fickó csak ennyit tud németül, mert a kollégiumi szobatársától tanulta, és emiatt német tolmács lesz belőle a fronton... A többi meg Vonnegut. :)
Erről az jutott eszembe, lehet, hogy a romantikában az egyik legnagyobb dolog a máig is élő utóhatása.
(Pl. a "Mondj egy költőt/verscímet" statisztikában szerintem világszerte vezetnek a romantika szerzői... Más kérdés, hogy nálunk a "Mondj egy költőt", az Petőfi. :)))
Na, ezen most rágódni kellett kicsit. (Mármint, hogy a romantika korával tényleg az-e a baj, hogy életidegen, illetve lehet-e olyat mondani, hogy "nem a romantika életidegen, csak az akkori élet idegen a mostanitól".)
Még a marxi történelemszemlélet egyeduralma idején jártam általánosba, ez aztán szerencsésen rá is nyomta a bélyegét a gondolkodásomra (de küzdök ellene). Mármint, hogy a történelem (meg minden, aminek "története" van, pl. irodalom) halad valahonnan valahová. "Fejlődik", vagy mi. Közben tudom, hogy ez hülyeség, az emberek kb. ugyanolyanok 5000 éve (vagy mióta jegyezzük az emberi kultúrát). Komoly innováció nincs, a formák változnak (alakulnak, meg visszaalakulnak).
Szóval, elég egyszerű lenne azt mondani (a marxi paradigma nyomán), hogy "akkor még ott tartottak", mármint a jénaiak, a tavi költők meg az összes többi kortárs, hogy az ember mégse állat, hogy ideális esetben van 1 konkrét társa és ahhoz hű (kiindulva, mondjuk, a középkor erősen vallásos beszűrődésű világszemléletéből, aztán hozzátéve ehhez, hogy a romantika kora már kezdi felfedezgetni a testiséget, csak még erősen idealizálja). Aztán hozzá lehet ehhez tenni, hogy a romantikára "válaszul" érkező realizmus már fel-felfedi, hogy a való életben ez azért nem mindig van így, azaz az ember összességében véve azért elég állatszerű, majd a modernitás olykor jólesően röfögve fedezi föl magában az állatot (ld. Baudelaire-ék), a posztmodern fejcsóválva megállapítja, hogy "hát télleg állatok vagyunk, de azért tök jó lenne azt hinni, hogy nem mindig és nem mindenki", a posztmodern-utáni kor meg lesz..ja, hogy állat vagy nem.
Akkor azt lehetne mondani, hogy a romantika nyálas ragaszkodása az egyetlen ideálhoz a maga korában a helyén volt, csak azóta megváltozott a kultúra, a gondolkodás, a kifejezőkészség, blablabla, blablabla.
Mondom -- ez egy elég kézenfekvő gondolatmenet lenne. CSAKHOGY. Személy szerint nem hiszem, hogy az ember, vagy az ő kifejezőkészsége, satöbbije különösebben megváltozott volna az évszázadok során. Egész biztos vagyok benne, hogy Heine és kortársai ugyanúgy megnézték a csajok fenekét (tök mindegy, hogy hány és milyen halott kedvest ástak el előtte, vagy imádtak némán, és meg se merték szólítani). SZVSZ a hormonok valószínű történelmi kortól függetlenül ugyanolyan vegyi reakciókat váltottak ki az emberből.
Vagyis az egészből most az érdekel, hogy a Heine-brancs vajon hogy kezelte le magában ezt a jelenséget.
1. Nagyon is tudták, hogy van, de szándékosan úgy tettek, mintha nem volna, mert akkor épp az volt a trendi. Na, akkor genyók ők is meg a verseik is.
2. Tudták, hogy van, de igyekeztek lenyomni magukban, mert nem tudtak kibékülni vele. Esetleg szenvedtek tőle. Vívódtak. Ez valamelyest érdekessé teszi a szememben a korábban kissé lekezelt romantika-korszakot. (Heine, amint párás szemekkel épp azon tűnődik, hogyan folytassa azt a sort, hogy "a dal szárnyára veszlek...", közben észreveszi, hogy a boltos csajnak kilátszik a bokája a szoknyája alól, és önkéntelenül megállapítja, hogy nem rúgná ki a nyoszolyáról. "Bakker... Ezt meg ne tudja Hoffmann..." :)))
3. Lámák voltak, és nem vettek tudomást az egészről. (Akkor meg lámák voltak. :)
Na, jó. Már én se értem, hogy hol tartok.
Verses regények: ehhez szerintem nagyon kell, hogy az olvasó (befogadó) értsen az eredeti nyelven. Nagyon kevés az olyan fordító/fordítás, aki/amely 9 sornál tovább képes tartani magát ahhoz az alapelvhez, hogy ne engedje sérülni a tartalmat a forma rovására. Így aztán a versben történő fordítások sokszor erőltetettek, és nem ragadják meg annyira a befogadót.
A szerzőnek megvan az a szabadsága, hogy a tartalom "mellé" találja ki a formát, így kevésbé kell összekötött lábbal táncolnia: van egy jó sora, de nem illik rá a ritmus, vagy a rímképlet, akkor egy kicsit gyúr rajta, csinál az egy sorból kettőt, hozzátesz még ezt-azt kis fejéből, senki se mondja rá, hogy eltért a saját gondolati tartalmától. A fordítónak ellenben illik leltár szerint elszámolni a gondolatokkal (ha csak nem hívják Faludynak).
Vagyis a verses regény szerzője kicsit olyan, mintha egy keresztrejtvényt találna ki, ahol (mondjuk) a vízszintes irány jelenti a gondolati szinten megfogalmazott közölnivalót, a függőleges azt, hogy még jól is hangozzon (rímeljen, ritmusa legyen, egyéb formai követelmények -- amitől "vers" lesz a szöveg). A vízszintes és a függőleges iránynak össze kell illenie, mind a kettőnek magától értetődőnek kell lennie (egyiket sem lehet a másik alá rendelni).
Ezzel szemben a fordító, szerencsétlen, egy háromdimenziós keresztrejtvényt igyekszik kitalálni, ahol a harmadik irányt az jelenti, hogy ráadásul még a saját nyelve törvényszerűségeinek is meg kell felelnie annak a nyomorult szövegnek. Vannak tényleg zseniális fordítóink (pl. Vas Istvánt nagyon szeretem), szerintem valószínű hetekig ültek egy négy-öt versszakos versen, mire kiadták a kezük alól. A hosszabb munkák fordítói ezt nem annyira tehetik meg (egy élet kevés lenne hozzá), ezért pl. drámáknál sokszor csóválom a fejem, még a legnagyobbaknál is. Mintha a hosszabb szövegben nem lenne minden sor ugyanolyan fontos, mint egy rövidebbnél.
Hát, ennyi. Ma se lettem okosabb.
(Ja, meg lassan újra kéne olvasnom a virágcserepet nekem is. Kíváncsi volnék, hogy most mit látok benne.)
jójó, a tocsogásban valszeg igazad van. az első élmény meghatározó mindenkinél. csak, miért kell ezt fokozni. idealizálják az embert. pedig állatok vagyunk mi is és akár két vagy sokkal több "szerelmünk" lehet.
de ezen az életidegenségen kívül, vannak pozitívumai is. vagy legalábbis én annak tartom pl a műfajilag érdekesebb.pl. verses regények.
Poe-t egyébként én is kedvelem, de hoffmann-t jobban. mindkettőt azért, amit a misztikumból csináltak. az egyik kinevetteti, a másik beleborzongattat és racionalizál(a másodikat loptam, egyik ismerősöm szokta ezzel védeni, amikor hibáztatom poet).
ja, Hoffmann-t én, csacska gimis koromban, a misztikus szenvedélyek írójának tartottam. hát, most már inkább az iróniája miatt tetszik. múltkor kacarászva olvastam a könyvtárban a virágcserepet, pedig az utóbbi időben ez ritka.
Hja. Kipurcant csaj Poe-nál is van, ld. Lee Annácska.
De ez valahol természetes emberi reakció. Belénk van kódolva, hogy volt egy "aranykor", még ha nem is volt soha. Mindenki fel tud mutatni egy expasit vagy exnőt, aki ha nem megmurdált, akkor lelépett, és persze sose lesz több olyan. Nem védem a jénaiakat (bööeee), de szerintem ezt nem ők találták ki. Ilyet elég sok ember gondol. Ők csak leírták, és tocsogtak benne.
Figyu, lehet, hogy perverz, de amikor 15 voltam, és nem volt pasim (az osztályban mindenki másnak volt, legalábbis aszonták, engem meg marhára zavart, hogy mi velem a baj), kitaláltam, de csak magamnak, hogy miért ne gondolhatnám azt, hogy VOLT egy pasim, csak megmurrant. De nem szabad beszélni róla. Ez aztán marhára tetszett!!! Ki is találtam, hogy ott van eltemetve a kert végiben (közvetlen a komposztgödör mellett). Időnkint vittem rá virágot. És fensőbbséges arccal ültem a sarokban az iskolai bulikon. ("Bah, nem tudtok ti semmit!") Aztán kb. két és fél hónap alatt kinőttem. :)
Pedig a romantikát csak harmadikban tanultuk (ha jól emléxem), magamtól meg nem olvastam ilyeneket.
Az 1., 2., 3. pontodból leginkább azt tudom leszűrni, hogy azért utálod őket, mert életidegenek. (Jól értem?) Mert leegyszerűsítenek. Túlzásba visznek.
Vagy csak kivetítem rád, hogy én mit nem bírok bennük.
(Figyeled, senki se mer beírni ide... Szerintem látják a listában a topic címét, és nem böknek rá, "mert ez olyan ciki"... :) Bár nemt'om, hogy ez az előítélet Hölderlinnek köszönhető-e, vagy a Romana regényeknek. :))
U.i.: Tetszik a párhuzam a kereszténység motívumaival, ez még így nem jutott eszembe.
U.i.2. Tudnám, miért épp a romantikán agyalok lelkesen, amikor nem is tetszik. :)
1. eztmár említettem. a zseni. leül, ihletcsók, ír, kész a remekmű. ha esetleg agyalni merészel felette, akkor mesterkélt. na ezt nem szeretem, mert arra készteti az embert, hogyha valamit csinál, akkor hasonlóképp csinálja, mert ugye a zsenik is. az olvasó ugye előveszi valamelyik kortárs agymenést, agyalni kéne nem csak olvasni, megunja és visszarakja. lustaságra nevel. a lustasággal nincs bajom, csak akkor ne a könyvet szidják, hanem magukat.
2. a szerelmük korai halála - meglepő módon a költők többségének volt egy csaja, aki lehetőleg még gyerek korában meghalt, belőle lett az eszményi nő. persze utána lett családja, de attól még megmaradnak a régiben. ő és a hulla. mit tudhat egy ilyen ember a szerelemről?? és a hús vér nőkről? - hát higgyek neki? nem, viszont őket ráncigáljuk elő, ha mély érzéseink vannak. de nekünk élő párunk van, élő problámákkal. csodálkozunk, hogy nincsenek tökéletes kapcsolatok(ilyen ritkák)
3. elvágyódás - ez igazából összefügg a nyomorult miszticizmusukkal. tulképp csak feltupírozzák és emberivé teszik a kereszténység motívumait. halálvágy, a szeretet az elérhetetlen lény iránt, stb..
persze ezek főként a német jénaikra jellemző, de mondtam őket kedvelem a legkevésbé. a többieket nem is ismerem ám olyan jól. mostanában kezdett érdekelni a téma.
és te mit szeretsz a romantikából, vagy mit nem, ez jobban érdekel.
Csaj volnék, úgyhogy tavi költők. :))))))))))))))
De lehet bennem némi maszkulin vonás, mert Poe is bejátszik, bár nekem helyenként egy kicsit durva. :) Ja, és Hoffmann se rossz, tényleg, bár ugyanaz igaz rá, hogy tajt horror. Tízéves koromban kaptam egy szépen illusztrált Hoffmannt, Diótörő és egérkirály, meg Tintamester, meg hasonló történetek. Na, hát jó, hogy nem szoktam vissza az ágybapisilésre. (Azért 2x elolvastam persze.)
Arany balladái, az jó még. Egyszer, egy nyári szünetben bekattantam, és megtanultam belőlük egy csomót. Máig is, ha bajom van, szeretem fölmondogatni magamban némelyiket.
Amúgy én se szeretem a romantikát. De azért érdekelne, hogy te mért utálod. Elég talányosan fogalmaztál. (Vagy én nem vagyok elég intelligens a dekódoláshoz. :)
Ezexerint sikerregény = egy konkrét egyén fejlődése az ebihal szellemi-morális szintjétől az átlagpolgáréig, háttérnek némi történelmi környezet, plusz egy ellenkező nemű egyed, akivel már az első fejezetben fajfenntartani szeretne, de ez csak az utolsóban sikerül?
Akkor erre akár számítógépes programot is lehetne írni.
(Beü... Ahogy elnézem a kínálatot... Lehet, hogy valaki már le is programozta???! :I
szerintem el lehet különíteni a kettőt, az egyik romantikus, a másik romantika. áá lényegtelen, hülyeség, amit írok. nem nagyon érdekel, ez van, a nyelvben él és használni is fogják. csak az a baj, hogy e miatt keverik a kettőt.
de most álljunk oda pálcával és súlytsunk, ha tévednek?
és te mit szeretsz a romantikából, vagy mit nem, ez jobban érdekel.
én nagyom utálom a romantikát. valami olyasmi miatt, hogy sokan ettől hülyülnek meg, pl én. és a miatt sem szeretem, hogy a közfelfogás irodalomszemlélete ez alapján határozódik emg.
Úgy látszik, ez már egy ilyen magában beszélős topic.
Szóval, az Elvitte a huzat bocs, Elfújta a szelet én is olvastam, 14 évesen, tényleg kb. 4-5 nap alatt. (Nagymamám adta a kezembe, azt mondta, szerinte most vagyok erre fogékony.) Valószínű ma már nem olvasnám el, de örülök, hogy akkor, ott nem került el. (Tapasztalatnak se volt rossz.) Ahogy emlékszem, legjobban az fogott meg benne, ahogy a "vesztes oldal" szemszögéből mutatja be az észak-déli háborút. Nem túl okos 14 évesként azelőtt hajlamos voltam a nyerő oldalnak drukkolni a törikönyvben (ahogy a filmekben, regényekben stb.). Olyan szép, kézenfekvő gyerek-látásmód volt, hogy vannak, ugye, a gonoszak meg a jók. :) Utóbbiak sokkal demokratikusabbak, övék a haladás, és a rabszolgákat is jól felszabadítják. Vagyis az Elfújta a szél nekem leginkább arról szólt (vivát hermeneutika), hogy egyrészt az éremnek mindig két oldala van (vagy több), és legalábbis jól nézzem meg mind a kettőt, mielőtt jár a szám; másrészt pedig arról, hogy utóbb leteheti a történelem a voksát bármelyik oldal mellett (hogy "nekik volt igazuk", ők voltak a haladók stb.), attól még a túloldalon is van hátország virnyákoló gyerekekkel és kétségbeesetten szaladgáló nőcikkel.
(Egyébként a Dél siratásáról senki nem írt olyan szépen, mint Scott Fitzgerald az "Ice palace"-ban; de rájöttem, hogy igazán nem is onnan ismerem, hanem még a jó öreg Tom Sawyer korából. :)
Vissza az "Elfújtá"-hoz. (Tessék, Alice, milyen jó, hogy megszólaltál!) Tegnap szöget ütött a fejembe, hogy ha már itt tartunk, hogyan tudnám besorolni mindenféle műfaji kategóriákba. Az Akkord-féle "na jó, ha úgy vesszük, végül is romantika ez is" lemondó megállapítás arra sarkallt, hogy végigvegyem magamban azokat a bizonyos jellemzőket, amelyeket a középiskolai törzsanyag felsorol a "romantika" fejezetnél. Jelentem, én nem találtam meg ezeket az "Elfújta a szél"-ben. (Talán még az "elégedetlen a jelennel, melyben él, azt profánnak, magához méltatlannak tartja, ezért elvágyódik más történelmi vagy földrajzi környezetbe, sokszor egzotikus tájakra". Ezt még esetleg rá tudnám húzni a főszereplő nőcire, de ez is sántít. Nem vágyódott ő sehová, eccerűen fönn hordta a nóziját.)
Akkor micsoda? Korleíró történelmi regény? Há-át, az sem igazán, ehhez hiányoznak belőle pl. a kor jellemző személyiségeinek portréi, aztán a létező történelmi események valamivel pontosabb leírása -- ezeket inkább csak háttérként használja, felvázolja egy-két ecsetvonással, de ahol a szereplő mögött nem látszik, ott már csak grafit. :)
Talán ha van olyan, hogy történelmi regényen belül háborús regény, azon belül meg hátország-regény... "Hogyan éltük meg a..."
Eszembe jutott még a fejlődésregény, mert végül is arról van szó, hogy a főszereplő nőci elkényeztetett, oktondi kis fruskából talpraesett, határozott maca lesz. A társadalom (többé-kevésbé) hasznos tagja. Talán leginkább ez a főszál a regényben, az összes többi szál meg csak ennek az alátámasztása, meg díszlet, meg színesítő elem. Ebből viszont az következne, hogy rossz oldalról közelítettem meg, amikor történelmi regényként olvastam, mint ahogy rossz oldalról közelíti meg az is, akit főleg az érdekel, hogy megizéli-e végre a fess, de undok Nemtudomkicsoda a főnőt. (Hülye kérdés, előbb-utóbb meg fogja, ez már a legelején, a pamlag körül kergetőzős jelenetnél látszott, hát minek ezt ennyit ragozni. ;))
Jó, de lehet "rossz oldalról megközelíteni" egy regényt? Nyilván nem. Az író csak megírja, onnantól enyim, azt csinálok vele, amit akarok. :))) Ez viszont értelmezhetetlenné teszi a stiláris kategóriákba sorolást.
Szívemből szóltál április idusán (jó, 18-19-e nem feltétlenül Idus; mondjuk, posztidus), de aztán abbahagytad. Sajnos.
Most majd dialógolok veled, hogy ne legyél monológ.
Múltkor rémesen felbosszantottam magam egy könyvfesztiválos katalóguson, amelyben egy általam komolynak tartott kiadó kortárs (jó, nők által írt) regényeit per "romantikus regény" említette maga a kiadó. (Kellett ennem egy "marcipán hordó" című izét, hogy lehiggadjak. :) Azelőtt azt hittem, hogy az ilyen katalógusokat minimum érettségizettek írják.
Ha meg akarják bélyegezni a műfajt, írják rá, hogy "ponyva". (Majd a női írók és női olvasók kikérik maguknak egy másik topikban.) Ha el akarják adni, ragasszák rá, hogy "Mari néni, ez magát biztos érdekli". De minek iderángatni egy ártatlan irodalmi irányzatot? (Aminek pláne semmi köze a XX. és XXI. századi duplaiksz kromoszómásokhoz.)
(Légyszi, írjál valami olyasmit, hogy nem kell ezen ennyire felháborodni, én meg majd bizonygatom, hogy mégis, aztán majd jól elbeszélgetünk... :)
ne legyünk finnyásak, a mű végülis romantikusnak nevezhető, csak sajnos nem a romantika idejében született. de ha hoffmann posztmodern, akkor minden lehet minden.
én, bevallom, csak valami filmet láttam jó régen a tévében, a könyvet nem olvastam, talán nem is fogom sose, de ezek alapján a te romantika képed, hmm, hát, nem tartozik az elfogadott és hangoztatott álláspontok közé.
de nagyon örülök, hogy hozzászóltál, annak is, hogy olvasol. csak így tovább.
Nézd, én 58 épves vagyok, és állitom, hogy sokat olvastam. Igaz nem célirányosan, csak amúgy a magam módján, de olvasni mindig is szerettem... szóval nem vagyok ugyan vájfülű műveltnek mondható, de azért hozzászólni tudok.
És most mondok neked egy rettentőt: én a romantikával mint olyannal akkor találkoztam először, amikor nekem anno 18 éves koromban egyszer valaki kölcsönadta a féltve őrzött Elfujta a szél (Margaret Mitchel) c. regényét. Nem tudom olvastad e, mindenestre elég izmos olvasmány, már úgy ártem oldalszámra, én mindenesetre 2 nap alatt elolvastam.
És hetekig a hatása alatt voltam igenis.
És mikor a Filmmúzeumben végre meg lehetett nézni a filmet, én legalább 5-ször megnéztem. És úgy éreztem még 500x meg tudnám nézni.
Aztán 1989-ben megkaptam (alámondásos) videokazettán (így utólag azt mondom rettenetes volt), de minden este betettem a videóba amit szintén akkor vettünk... jó jó, tudom giccs meg minden, de akkor is... nagyon jól megcsinált giccs volt. Szóval én a romantikával való találkozásomat ekkorra datálom, ésehhez a műhöz kapcsolom na.
végülis teljesen felesleges beszólni, mert milyen hozzászólások is lennének?
-versimádók beidéznék kedvenceiket. amit mindenki lazán tovagörgetne
-nagyarcok jönnénnek osztani az észt (felmondják a valahol olvasottakat/hallottakat)
-néhányan közlik, hogy gimis korukban olvastak utoljára, de akkor ez meg ezvolt a kedvencük. altiknak, rockeroknak poe, csajoknak tavi költők/bronte kisasszonyok.
-és befulladna a topic
mert előbbutóbb nagyarcok is elunják a hőbörgést.
a többiek meg úccse néznek be kettőnél többször.
úgyhogy érdeklődők húzzatok a könyvtárba, ha az irodalom(romantika) érdekel.
azért elég ciki az indexes irodalomtopic. ennyi embernek nincs köze olyan alapdologhoz mint romantika? könyörgöm, legalább egy tiffaniolvasó dugja be a lábát. mégha köze sincs hozzá. basszus, megváltoztatta a világot. na jó, nem túlzok.
"A realizmus az a romantikán belül van,de a művészetben megmaradt." ezt a mondatot nem értem, ha meg mégis, akkor is értelmetlen.
én most akkor kötözködök egy kicsit, mert jó. én nem szeretem a romantikát. bár nem kéne ilyen általánosító kijelentéseket tenni, mert komoly tudósok vitatkoztak arról, hogy mi is a romantika( lsd.: Újragondolni a romantikát (szgy.)) és az alapján én azt hiszem, hogy az csak egy név, amit ráaggatunk mindenre, ami nem ésszerű. no persze komolyabb ennél, de hagyjuk. leginkább a német romantikát nem szeretem. naív és szépelgő.
Akkor jol emlékeztem,csak nem voltam benne egészen biztos.Jol mondod,egyébként a zenében Verdit is ehhez a korszakhoz szokták sorolni,pedig az 1900-as évek elején halt meg.A realizmus az a romantikán belül van,de a művészetben megmaradt.
Már bocs, de Stendhal és Balzac a francia realizmus megteremtői. Nagyjából ugyanaz a kor, csak éppen más stílusirányzat. Bár az egyidejűség miatt vannak nyilvánvaló átfedések, pl. tipikus, és leggyakrabban emlegetett iskolai példa az Aranyember, amely mindkettőből építkezik.
