érthetetetlenül állok egy helyzet előtt. Nem megoldást, csak véleményeket várok.
Válófélben vagyok. Úgy néz ki, hogy röpke 1 év után végre hivatalosan is sikerül pontot tenni az ügy végére. Ennek a lelki vonatkozásain már fél év után túltettem magam. Ekkortájt ismertem meg egy férfit a neten, egy fórumon, aki épp szintén válófélben volt. Ő még akkor eléggé maga alatt volt. Sokat leveleztünk a helyzetünkről, hogy hogy van, én hogy vagyok, hogy telnek a mindennapjaink, stb. Hajnalokba nyúló levelezéseink szép lassan átalakult viccelődésekké, az életünkről való beszámolóinkká. Nagyokat nevettünk, vicceltünk, poénkodtunk, és akarva, akaratlanul közelkerültünk egymáshoz. Nagyon egyhúron pendültünk szinte mindenben. 2 hónapnyi intenzív levelezésünk, ami a végén már nagyon közel kerültünk egymáshoz, természetessé vált, hogy találkozni akartunk egymással.
Ez meg is történt. Akkor is hajnalig sikerült beszélgetnünk, aztán úgy adódott, hogy nálam töltötte az éjszakát.
Nem igértünk egymásnak semmit, de lényeg, hogy minden héten jött 2-3 alkalommal. Nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában. Nem tudtuk, hogy mi lesz ebből az egészből, de éreztük, hogy jó hatással vagyunk egymásra. Én nem vártam el tőle semmit, és viszont sem. Viszont ezidő alatt egyre jobban elkezdtünk kötődni egymáshoz. Ma úgy fogalmaz, hogy én húztam ki őt a gödörből, hogy általam egy teljesen új életminőség lehetőségét látta meg, hogy rengeteget adtam neki és már láthatóan is, teljesen túltette magát a házassága kudarcán. Én mindidg meghallgattam, társa, partnere lettem akaratomon kívül. Szinte egy menedék vagyok neki még most is. Úgy fogalmaz, hogy belőlem merít erőt, nincs ember aki ennyire közelállna hozzá, akivel ennyire megtudja magát értetni. És hogy ő azt hitte, mikor a feleségét elveszítette, hogy többet nem talál magának ilyen partnert, és most mégis, és hogy mennyivel többet jelentek neki. Nekem ő a hibáival és az erényeivel együtt a tökéletes partnert jelentené. De nem mertem érzelmileg jobban belebonyolódni a kapcsolatunkba, mert láttam, hogy benne nincs meg az az érzelmi plussz, ami egy normális kapcsoalthoz szükséges. Viszont nagyon megszerettük egymást. 1 hónapja kicsit elbizonytalanodtam, hogy meddig fog ez a még nem kapcsolat, de már nem is ismeretség című fejezet tartani nálunk. Mint minden ember, a kapcsolatait szereti fejlődni látni. Azt szerettem volna, hogy ha valamit döntünk, hogy akkor most együtt vagy külön. Ő azt mondta, hogy bár nagyon szeret, és hogy soha senkitől nem kapott ennyit, mégis úgy érzi, hogy nem áll készen egy kapcsolatra. Hogy most élni szeretne. Mondtam, hogy jó, rendben, akkor menjen élni, aztán ha "kiélte" magát és úgy érzi mellettem a helye, majd megtalál. Na ez nem ment. Nem bírja ki, hogy ne beszéljen velem, hogy ne lásson. Persze a nagy határozottságomnak annyi volt, minduntalan találkoztam vele, mert nekem is nagyon hiányzott.
Nem tudom szavakba önteni, de tényleg egy rettentő őszinte, meleg szeretet köt össze minket. Aztán a múlt héten egyszercsak leül mellém, és azt mondja, hogy ő úgy érzi, hogy nem szerelmes belém, és hogy inkább csak barátként tekint rám.
Nem tagadom, baromi rosszul érintett a dolog. Különösen azok után, hogy a "meghittebb" pillanatainkról is csak legekben beszélt, csakúgy, mint rólam, hogy számára én vagyok a tökéletes, stb.
Mégegyszer hangsúlyozom, hogy nem vagyok belé szerelmes, de ha rajta láttam volna, hogy ő ilyen érzéseket is táplálna felém, és hagytuk volna magunkat elragadtatni, biztos megváltozott volna bennem ez is. De bennem soha nem merült az fel, hogy CSAK barátként tekintek rá. Én férfiként gondoltam rá.
Nem nagyon értem ezt az egészet. Lehet, hogy nőként soha nem kattant igazán rám? De akkor meg nem értem, hogy a szenvedélyes éjszakákkal, a meghitt kirándulásainkkal, vacsoráinkkal és beszélgetéseinkkel mit kezdjek akkor?
Bár nagyon szeretem őt, és tudom, hogy ő is engem, mégsem szeretném ezek után tartani vele a kapcsolatot. A nők valószínűleg jobban meg fognak érteni ezzel kapcsolatban. Egy ilyen mondattal találkozni egy ilyen szituációban, azért eléggé lesúlytó. Magamat nem látom nőnek, önbecsülésemről nem is beszélve. Nem tudom, hogy mit ronthattam el, de nem szeretnék a "baráti találkozásaink" alkalmával, amit ő szorgalmaz nagyon, minduntalan azzal szembesülni, -őt látva- hogy számára, pont a számára nem vagyok igazán nő.
De Ti értitek ezt?
Bár elég régen nyílt a topik, a hsz-okból ítélve nem egyedi eset.
Nekem így kívülről úgy tűnik, hogy kezdetben mindkét fél ugyanazt akarta ettől a kapcsolattól: tönkrement házasságát, válását követően nem akart abszolút egyedül maradni (támogató családtagok, barátok hiányában), kölcsönösen lelki szemetesládát kerestek és találtak egymás személyében. Itt, ezen a ponton "egálban" voltak. A problémák akkor alakultak ki, mikor a topiknyitó (Anna?) ott szerette volna folytatni ezzel az emberrel az életét, ami előtt az ex-férjével a házassága zátonyra futott. Csakhogy a másik férfi valószínűleg nagyot csalódott az ő volt feleségében, vagy éppen ellenkezőleg: az ő személyisége rejt magában olyan tulajdonságokat, hogy nem is való neki a házasság - így Annával naná, hogy nem akart még csak élettársi kapcsolatot sem létesíteni! Aztán egy 3 éves kisgyermeket befogadni is baromi nagy felelősség, az apaszerep nemcsak arról szól, hogy jófej játszópajtása legyen a (nevelő)apa a kissrácnak. Ez nyilvánvalóan tudatosult benne, és visszatáncolt.
Annánál inkább azt érzékelem, hogy nem gondolta át igazán a válását. Öt évi házasság után talán ez elhamarkodott lépés volt. Valamiért az a kapcsolat megromlott, ez nem vitás. Ám nekem ebből az egész történetből az rajzolódik ki, hogy Anna meg akarta tartani a "múltjából" (a házasságából) mindazt, ami jó volt benne és csak azt dobni ki, ami rossz! Manapság az emberek hajlandóak az emberi kapcsolataikban is a fogyasztói szemléletet követni: ha valami/valaki - az én szemszögemből nézve - elromlik, akkor nem vagyok hajlandó küszködni a megjavításáért, eldobom, kidobom, mint az ócska Videoton-tévét a lomtalanításkor és veszek helyette egy vadonat újat!
Annának kellett minden, ami a házasélet kellemes oldalát nyújtja: férfi, akire felnézhet, férfi akit emberileg és érzelmileg támogathat, férfi mint szexuális partner, férfi mint "udvarló", férfi mint szabadidőpartner, férfi mint "társ a mindennapokban"; férfi mint biztonságot adó, férfi mint a gyereket szerető és elfogadó, vele barátságosan viselkedő ember. A volt férjét ezekre a szerepekre nem találta alkalmasnak, hát lecserélte mint a kiégett villanykörtét...
Megfeledkezett arról, hogy a másik embertől nemcsak kapni lehet, hanem adni is kell neki, ám az, amit kínálni tudott volna, nem biztos, hogy valóban arra lett volna szüksége annak az embernek! Nem feltétlenül önzőségből, kényelemszeretetből, rosszindulatból, stb. hanem az eltérő életfelfogásából, korábbi élettapasztalataiból, a jövőre nézve kialakított (vagy éppen alakulófélben lévő) céljaiból adódóan.
Bizonyára sokan nem értenek velem egyet, mert ultrakonzervatív felfogású vagyok ilyen kérdésekben, de Annának szerintem először a férjével kellett volna megpróbálnia helyreállítania a házasságát, hiszen talán öt évvel azelőtt nem véletlenül választotta őt társául és szült neki gyereket! Ez nem dőlhet csak úgy össze, mint egy kártyavár. Hacsak a volt férj nem volt alkoholista/drogos, vagy egy durvalelkű, kegyetlenkedő (fizikai vagy lelki terrort alkalmazó) vadbarom; megbízhatatlan, munkakerülő, vagy a pénzt felelőtlenül elszóró, a családjával nem törődő alak, akkor törekedni kellett volna a házasság megmentésére és nem a könnyebbnek látszó utat választani, majd a két szék közül a pad alá beesni.
kiderült, hogy tulképp azért nem találkoztunk, mert mellettem belekezdett egy másik kapcsoaltba is, ami ugyan -állítása szerint- nem volt jó, de nagyon szép volt a nő, és nem tudott neki ellenállni. Röhej.
Pont, amikor azt mondtam, hogy vége, annak is akkor lett vége. Napok múlva megkeresett, akkor vallotta be, hogy ez volt az oka, hogy nem találkoztunk sürübben, ill. hogy nagyon fontos vagyok neki, de annak nem tudott ellenállni és nem akart sem őt sem engem elveszíteni.
2 hétig nem beszéltem vele, majdan kiénekelte belőlem a sajtot, én barom meg azt mondtam, hogy jó, próbáljuk meg, de akkor viszont már nem fogadom el, hogy nem áll készen egy kapcsoaltra, tehát mint pár próbáljuk újból meg az egészet. Így is lett.
Most 1 hó után derült ki, hogy azért ő naná, hogy próbálkozott továbbra is azóta más csajoknál is, természetesen még mindig nagyon fontos vagyok neki. Aha! Ő még nem tudja, hogy ezeket az új próbálkozásokat én tudom, úgyhogy bizonyára nagy meglepetés lesz számára, hogy perceken belül kézbe kapja a cumóját...
Szia,
ha aktuális még a téma akkor:
- vagy nagyon egyformák vagytok és csak szövitek a hálót egymásra amiből már nem látszik semmi..csak az, h fontosak vagytok egymás számára..
talán ugyanazokat a dolgokat várjátok egymástól úgy értem, h előbb kellett volna megnyílnod előtt.. lehet..
- ami durva lesz (már-már paranoid:))= az egész kis átverés show..sajna láttam rá példát a legjobb barátnőmmel történt hasonló story. (Ezt csak a lehetőségek felsorolása miatt írtam be, azért nem ez a jellemző:-))
Ha rá vársz hiába, ha Rá akkor már nem kell sokat. De mennyi az a sok? Nos, aki éveket várt, annak tudnia kell, sokan egész életükben vártak Rá. Szerintem, akár fél év is.
Nem mentünk Graz-ba, mert a kisfiam útlevele lejárt, viszont azóta sokkkkkkal cifrább lett a történet. Nagyon gááááááááz! Most agyalok, hogy mi hogy legyen, aztán jelentkezem a konklúzióval.
Luisen, megadnád az email-edet, szeretnék kérdezni valamit! (ha nem gond!)
Külön programok, utazás, semmi "genyázás" a másikkal, csak, hogy lássa, érezze, nélküle is megvagy, jól vagy, nem lehet egy sms-sel, telefonnal lefoglalni. Pszichológiai közhely (de működik, hajjaj), hogy amiben nem vagyunk olyan biztosak, azt akarjuk, ahhoz ragaszkodunk. Amúgy meg az emberek általában ahhoz vonzódnak, aki láthatóan jól van a bőrében...
Szóval lehet ebből még bármi.
(Az én dolgaim talán inkább a tappancs-féle történetre hasonlítanának, részemről, csak az a baj, hogy nálunk jelentős fáziskéséssel jelentkeznek a dolgok - én már szívem szerint talán túllennék valamin, amiben a másik fél - mivel lassabban merészkedett bele - alaposan benne van.)
Nem is akartalak és sosem tenném. Hát amit irtáll azt jelenti, hogy Ő tudja mit is szeretne, Te pedig még mindig reménykedsz. El kell döntened, elfogadod-é az ajánlatot vagy sem. De bárhogy döntesz a gyereket ne hagyd ki a számításból. Vagy tud azt mit mondasz neki, vagy számolj vele érte rontod el az életed. Ő már rég magába szált ezek szerint. Most neked kel. Erről beszéltem korábban, a férjed után azért volt könnyű bekocogni, mert az ember csak emberből van, és nem számol messzeb mint az éjszaka. A normális kapcsolatod, - amit leírtál -csak ideiglenes megoldás, sokkal rosszabb Neked – és nem neki – mint bárni más. Az 1 hónap csak a kezdet, látom nehéz elhinned, hogy ezek után így történt, de hát még fiatal vagy, kezd inkább újra, ez már csak a nyele.
Grazban pedig vigyázz könnyű eltévedni, a síelés pedig jó dolog, ha van aki beavassa a rejtelmekbe, lehet, hogy találsz.
na meg is van a lehetőség: grazi barátnőm 1000 éve hív, hogy menjünk ki. Hát kimegyünk egy hétre. Feltéve hogy a tökmag nem betegszik le, mert most úgy néz ki, ez lesz a vége. Remélem most a gyógyszerek hatására azért sikerül összeszednie azért magát. Jó lenne kis környezetváltozás, megpróbálom rávenni, hogy próbálja ki a síelést is, hiszen nála kisebb gyerekek is már úgy hasítanak a lejtőkön. Majd meglátjuk.
De most hogy vegyem a szavát. Most kijelentette, hogy ő most nem akar komoly kapcsolatot. Nem érzi magát erre késznek. Ugyanakkor nem akar elveszíteni sem, azok miatt a dolgok miatt, amit korábban írtam. Én viszont szerető nem akarok lenni. Tudom, hogy én miért nem akarok vele találkozni, de ezt nem akarom neki pacekba megmondani. Valahogy úgy szeretném alakítani, hogy a lehetősége se legyen meg annak, hogy talizzunk. Ő is magába tudjon szállni, kicsit gondolkodni.
Na ja, lehet, hogy könnyen beengedtem azon a bizonyos ajtón, hiszen tényleg rögtön szimpi lett, valszeg én is neki, úgyhogy nem volt nehéz bekocognia. :-)
Váratlanságban min tudnál vitatkozni. Erre nem lehetett számítani, hogy így összefutunk. Szentem...
Szeretem én őt, tényleg, de ez eddig sem volt vita tárgya. Ő is szeret, mindig elmondja.
Élettársnak? most olyan messze vagyunk ettől még.. Neki is ezt mondtam, hogy most nem arról kell döntenie, hogy akar-e a férjem lenni, vagy a gyerekem apjának. Egyáltalán. Itt még arról kellene döntést hoznunk, hogy egyáltalán akarunk-e valami normálisabb kapcsolatba kezdeni, aztán még ennek megindulásakor is még kiderülhet, hogy nem is akarjuk egymást. Nálunk még normális kapcsolati szint sem alakult ki. Jött, ment. Hívtam, nem hívtam. TAliztunk, beszéltünk hetente 3-4 alkalommal (ebben benne volt a tali és a telefonbeszélgetés is) Tehtá semmiképp sem egy normális kapcsolat. Ami az én olvasatomban annyit jelent, hogy 3-4 alkalommal találkozunk, elsősorban együtt szervezzük a szabadidőnket, és nem úgy, hogy ha épp belefér. Részemről erre nyitott lettem volna, úgy vettem észre, hogy az elején ő is akarva, akaratlanul így intézte a dolgait, de az elmúlt 1 hóban mindig másokat helyezett a magunk elé.
:))))
Nemakartalak megbántani. Nem voltál félreérthető. Éppen ezért írtam: azt szeretnéd ami eddig volt? Nem többet és jobbat? Szóval nem volt ígéret, ez szép, akkor most itt az ideje valóban, hogy tisztázd, Te mitakarsz és Ő mit. Nem mondtam, hogy hazudjál, semmi esetre sem. Egészen mást hangsújoztam korában. Lehet, hogy most nem érzed azt kellene, de majd fogod, akkor legyél erős, és előbb legalább a szavát vedd, hogy tudd mit is akar.
Tehát félsz a csalódástól? Igy van ez. Eltagadni magad elől is azt amit szeretnél. Legyél csak az, az egy tiszta érzés, de most közelvagy a tisztázáshoz, ha nem engedsz, hamar kiderül meddig rugkapál az a lú.
Hát ok nélkül nem keresett valóban, épen ezért magadnak keressél okot arra, hogy nemetmondj. Különben csak háttérdiszlet maradsz.
Legalább Neked kellene őt szeretned ahhoz, hogy ezt az érzést elültesd benne. Mert viselkedése nem erre utal. Senki sem egyszerű eset, 5 év pedig egy házasságban csak egy igen rövid idő. Azt az ajtót pedig Te tártad ki, igy könnyű volt rajta beesni. :) A váratlansággal és a jöttel is vitatkoznék. Na, mégiscsak szeretted? Kijött a szádon? Na látod, amit most leirtál jó ok a következőre: tisztázd vele a helyzetet, és ha nem sikerül, bőven lesz alkalmad pasizni – akár meg is mondhatod neki. Ezen elgondolkodik, mert látja nem fogsz talonban lenni még kis időre sem.
Nem fárasztottál, csak kezdhetted volna itt is. Felesleges még önmagad elől is eltitkolni az érzéseidet.
Ha a gyereked elviselte, próbáld meg legalább élettársnak bevonni az életedbe.
Rég ittam szimplát, már azt sem tudják mi az, na mindegyy, valamikor volt egy ilyen presszó, de már rég nincs.
Nem éltünk együtt korábban, lehet, hogy félre érthető voltam. Intenzíven találkozgattunk, úgy, hogy közben nem ígértünk egymásnak semmit, csak mindig telefonálgattunk, jöttünk, mentünk. Godnolom ez minden kialakuló kapcsolatnál hasonlóképpen megy.
Szóval azt mondod, hogy az őszinteségemmel nem megyek semmire? Hát igen, igazad van, eddig ez nem sokra vitt minket...
A szállodai mondatod megmosolyogtatott, és tényleg találónak is tartom. Egyébként visszaírtam, hogy sajna nem jó. Bakker, de tényleg egy sms-sel lefoglal. Még csak fel sem hívott. Most gondolom megsértődött, mert vissza már nem is írt. Egyébként én sem akarok itthon találkozni vele, mert annak ismerem már a kimenetelét, és most amúgysem érzem azt, hogy én is szeretném ezt.
Tudod én ezzel a szerelmi érzéssel úgy vagyok, hogy azt érzem, tudnám őt szeretni szerelemmel is, de mivel irányából nem érzem ezt, nem lovalom bele magam, és annál a bizonyos pontnál, ahol ez kialakul nálam, megálltam. Lehet, hogy most furán hangzik, de nem engedtem el az érzelmeimet, pontosan azért, mert tudom, hogy most nincs értelme. Ha lehet ezt racionálisan értékelni. Én ezért írtam, hogy akkor lesz ebből VALAMI, ha irányából egyértelmű jelzést kapok etekintetben.
Szeretem én őt most nagyon, fontosnak is éreztem eddig a kapcsolatunkat, és talán ő sem keresett ok nélkül.
És mire éretted, hogy ha nem szeretem őt most szerelemmel, akkor komolyabb a baj.. ??
Tudod, lehet, hogy nem vagyok eccerű eset. A férjemmel 5 évig voltunk együtt, nem is kerestem én újabb kapcsolatot, egész egyszerűen ő most beesett az ajtón. Váratlanul. Csak úgy jött az egész. Jól éreztem magam vele, szerettem őt, mert olyan embert láttam magam hosszú évek után először, akivel tényleg partnerek voltunk egymás számára. A házasságomon már túl tettem magam, nem emiatt vagyok bizonytalan, hanem mert baromi régen nem volt már "pasiügyem", nem volt tulképp szerelmi életem sem. Biztos jót fog mindkettőnknek tenni egy kis különlét, legalább kicsit tisztába jövünk azzal, hogy mit is akarunk, hogy is akarjuk. Biztos emiatt is van bennem ez a nem akarok találkozni vele c. történet. Talán.
De ha már fárasztalak, nincs semmi baj, ha szimplán nem reagálsz..
Nem szorakoztatásból irtam, hanem azért mert talán értesz belőle, ha igazat írtál eddig. Azt szeretnéd ami korábban volt? Mert együtéltetek, keltetek- feküdtetek? Hidd el, Ő nem fog lépni, neki igy kényelmes és megfelelő, Neked kellene lépned, taktikázva, mert az egyenes dolgok eddig nem vittek előre, de ez nem azt jelenti, hogy hazudj, szinészkedj, hanem használd ki a nőiseségből adódó előnyeid. Ne fogad egy sms-re. Mi vagy Te szálloda? Lefoglalnak egy telcsivel? Várj, a következőre, majd arra mikor felhív. Aztán ne othon találkoz vele, hanem egy smeleges helyen és állítsd válaszut elé, ha már eddig jutottál.
Van olyan, de azt már rég lefoglalták, a nálad szerencsésebek.
Mi a bizti? A fiziológiából következik. Akkor éld bele magad, mert különben minek ez a cécó? Ha nem vagy az, később nem leszel.
Nem tudom jól beszélsz-e, annyit ezért távolról nem lehet megitélni. De az biztos, ha most nem szereted egy kicsit sem szerelemmel, akkor komolyabb a baj. Úgy.
Ha akarásról beszélünk, akkor részemről max arról lehet szó, hogy azt akarnám, szeretném, ha tényleg olyan lenne kettőnk minden, mint korábban. azért írtam, hogy ha ezek után akar valamit, akkor neki kell egy nagyobb lépést tennie, olyat, amiből számomra egyértelmű, hogy ő akar és tenni is képes ezért.
Örülök annak is, hogy agyerekemmel jól megvannak, hogy kölcsönösen elfogadják egymást, de csak ezért nem akarok semmi olyat, amit ő nem akar. Nekem soha nem ment a taktikázás, mert nem tartom egyenes dolognak, bár lehet, hogy célravezetőbb. Most pl.
írt egy sms-t, hogy meglátogatna a napokban. Nem válaszoltam, mert én nem szeretnék vele így most, a jelen helyzetben találkozni. Nem akarom megbántani sem és -most bizony igazad lesz- azért minden szálat elvágni sem akarok. Egyenlőre nem, ameddig teljes mértékben ki nem alakul a véleményem kettőnkről, hogy mit is akarok. Ugyanakkor azt IS szeretném, ha érezné, most már nem járkálhat csak úgy ki be az életembe, hogy igenis tudja, hogy már nem vagyok teljsen az övé, hogy saját élet kialakításán fáradozom. Na erre most akkor hogy reagáljak?
Abban van valami, hogy a férfiak ma már lassan elvesztik a férfiúi mivoltukat, nem úgy cselekednek, ahogy igazából nekik is jó lenne. Tényleg lehet, hogy már olyat várok, ami tulképp nincs is..
Egyébként honnan tudod, hogy rám csak alkalmi kapcsolatok várhatnak? Elméletileg persze, azt a legkönnyebb beszerezni, de egyetlen porcikám sem kívánna ilyet. tuti nem is fogok ilyenbe lépni. Bizti!
Szerelem van köztünk? nem tudom, én már olyan régen nem voltam szerelmes, de most úgy érzem nem. Nem vagyok szerelmes.
Tudod az a furcsa ellenben, hogy mikor mi elkezdtünk ismerkedni én már akkor biztos voltam benne, hogy nagyon szuperjól ellennénk egymással. Valahogy ez elég hamar átjött nekem. Ő csodálkozott a legjobban és utólag ő is beismerte, hogy igazam volt anno. Most meg azt érzem, hogy nagyon jó páros lehetnénk egymás számára, csak ő még erre nem áll készen. Szerintem. Értem, hogy mit mondasz, hogy biztosítsam őt arról, hogy itt vagyok és én vagyok a biglove, de egész egyszerűen most ott tartok, hogy már nem bírom kimondani a számon, nem emelkedik a kezem. Nekem most egy baromi nagy, és egyértelmű akaratot kell ahhoz látnom rajta, hogy egyáltalán odáig eljussak, hogy megpróbáljak vele hosszabb távban is gondolkodni.
Jól mondom? vagy nem? vagy már össze-vissza beszélek?
Egyébként Te férfi vagy? (már csak azért kérdem, hogy te férfi szemmel nézed a dolgot?)
Ne hallgasreám, ha úgy gondolod, nincs igazam. Igen akarod, sőt nagyon szeretnéd azt: minden rendbejöjjőn. Vedd figyelembe, hogy döntésed a gyermekedre is kihatással van. Ha találtál valakiot akit Ő elfogad, mindenkpen kiséreldmeg a dolgok kiegyenesítését. Ha férfias lépésre vársz, ne számíts rá, ma már nincs ilyen. Ellenben gondolj bele, ha az elején olyan elhatározással vágsz ebbe bele, amilyenre most jutottál talán nem tartasz itt. A következő történhet ha nem teszel semmit: megnyugszik a lelkiismerete, és úgy látja Te is ezt akarod, a szétválást, a barátságot. Miközben Reád az elkövetkező időben csak alkalmi kapcsolatok várhatnak. Egy pár hónapig várhatod az igazit, akit addig nem fogsz megtalálni, miközben magadat fogod okolni elöb utóbb. Talán szerelem is van köztetek, de a mai világban ezt az emberek nem merik bevallani, sőt elnyomják magukban.
Tegyél meg mindent, amivel visszatudod szerezni, de ez ne azt jelentse, hogy bármit megteszel amit kér. Sőt.
Hívd fel néha, de nem azért hogy találkoz Vele, hanem azért, hogy felidézzed bene kapcsolatotok szépségét. Értesdd meg vele finoman, hogy barátja nem lehetsz – ilyen nincs is – / amit itt leírtak az előbb az szép, csak éppen a másik fél olvasatában, egész másként hangzana esetleg, / és elveszíthet örökre, ha nem téged választ, az aksi jó példa, de ne csak itt mond, hanem neki is. Ha van csepp esze érteni fogja.
Annyi évesen az ember, fél egy ujjab kapcsolattól, ahol kötve érzi magát, de ha job volt mint az előző, akkor dönteni fog és Neked ez a döntés végleges választ kell hogy adjon. Áldozd rá ezt az évet, de az újat, már vagy – vagy alapon kezdjed.
Még mindig szorítok.
Megosztom Veled én is a történetemet, ami ugyan csak nagy vonalakban hasonlít a Tiédre, de hátha merítesz ebből erőt. (Bocs, ha hosszú lesz)
Amikor elkezdtem az egyetemet, megismerkedtem egy sráccal. Először csak amolyan "kocsmabarátságnak" indult, de aztán szép lassan kezdett elmélyülni a dolog és igazi barátok lettünk. A nap 24 órájából kb 20-at töltöttünk együtt, noha "csak" barátság volt közünk. Egyik éjjel azonban átjött hozzám a srác, elkezdtünk dumálni és hát az ágyban kötöttünk ki.
Másnap mindketten meg voltunk szeppenve, h akkor most hogyan tovább. Azt tudtuk/éreztük, h ez nem szerelem, én nem tekintettem rá ilyen szempontból férfiként és ő sem rám nőként. (Nem tudom, érted-e) Hál' Istennek, mindketten tudtuk kezelni a dolgot, nem is lett folytatás, megmaradtunk igaz barátoknak. Tudjuk, hogy számíthatunk egymásra és szükségünk is van a másikra. Bizonyos szempontból sokkal erősebb kapcsolat alakult ki kettőnk között, mint egy párkapcsolatban.
Azóta is tartjuk a kapcsolatot, számtalanszor aludtam ott nála anélkül, h bármi is történt volna köztünk. Együtt tanultunk, készültünk a vizsgákra, államvizsgára, asszisztáltuk végig a másik párkapcsolatait, stb. Kb olyanok lettünk, mint az 50 éves házasok, akik ismerik a másik gondolatait, mozdulatait, stb.
Sokan mondják azt, h minket a sors egymásnak teremtett, m ha együtt vagyunk, vibrál körülöttünk a levegő, meg ilyenek. Amikor a társaságunkban egy új arc tűnik fel, rendszeresen megpróbál minket összeboronálni:)))) Mi meg csak mosolygunk az egészen.
De ahhoz, h idáig eljutottunk, kellett az, h az ominózus éjszaka után mindketten a helyén kezeltük a dolgokat. Nem használtuk ki a másikat, nem használtuk lelki szemetesnek, hanem tiszteletben tartottuk a másik érzéseit. Pedig amikor ez az egész kezdődött, én 23 voltam a srác meg 21. Tehát nem voltunk érett fejjel gondolkodó felnőttek.
Ez a kapcsolat azóta is tart, hetente beszélünk telefonon v találkozunk, mert hiányzik a másik. A legnehezebb az volt, h ezt a kapcsolatot el tudjam fogadtatni a párommal és h ő is megértse, h nincs köztünk semmi, egyszerűen csak szükségünk van egymásra.
Ebből is látszik, h az én történetem mennyire másképpen alakult, mint a Tiétek. A Ti kapcsolatotok szvsz nem fog eljutni erre a szintre, vagy ha mégis, akkor is rengeteg időnek kell eltelnie, h a -vélt vagy valós - sérelmeiteken túl tudjatok lendülni.
Hát nem tudom. Még nem akarok nyilatkozni véglegesen, mert még nem alakult ki bennem magabiztosan egy határozott vélemény, csak alakulgat...
Én nem akartam, hogy fájjon ez a szitu bármelyikőnknek is. De az is biztos, hogy elválást fájdalom nélkül még nem láttam..
Sajna gyerkőc megkedvelte. Időnként kiszakad belőle, hogy "X meglátja a pocikámat", meg "X-nek ilyen kocsija van", "hol a kocsija", meg hogy mikor fog vele játszani, meg hogy milyen aranyos. A csemete nagyon kis barátságos, nyitott, kedves mindenkivel. Hamar a szívébe zár embereket. Szívem szakad meg érte ilyenkor, de inkább már nem is válaszolok neki, úgy talán gyorsabban felejt. 3 éves. Mindenesetre ez is tanulság volt, hogy nem neki legközelebb akkor mutatok be valakit, ha már magabiztos egy kapcsolat és vélhetően hosszabb ideig marad az életünkben majd az illető. Bár most mit mondjak. Róla sem gondoltam volna, hogy egyszercsak eltűnik egyik napról a másikra. Meg hát tényleg ismertük már egymást jóideje.. Hát nem egyszerű így gyerekkel, főleg egy ilyen kis tiszta, nyitott szívű kisgyerekkel, bár én imádom, hogy ilyen. Mindenki imádja -többek között- emiatt is:-) A bölcsiben a nevelőnéniktől is mindig úgy búcsúzik: "megölelhetlek?", megpuszilhatlak?""nagyon kedves vagy, holnap remélem látlak" és ez mind csak úgy kiszakad belőle. Olyan büszke vagyok rá! Remélem az életben mindig csak olyan emberek fognak mellette állni, akik értékelni fogják a kedves kis lelkét.
Ahogy elnézem, ez már veszett fejsze nyele. Csak az a kérdés, hogy hogy lehet kimászni ebbôl a szituációból a legkisebb fájdalommal. A gyerek mennyit érez az egészbôl?
Nem tudom, hogy akarom-e még, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Nálam már nem ilyen egyszerű a dolog. Most inkább csalódottságot érzek, és nem azért, mert ő így viszonyul hozzám, hanem mert én tényleg úgy éreztem, hogy különleges kapcsolatunk van. Viszont a cselekedetei alapján most inkább az az érzésem, hogy csak én éreztem így, közben meg erről a rettentő különleges feelingről szó sem volt. Érted?
Rendbe tenni a dolgot? Én már nem akarok többet beleölni ebbe a kapcsolatba. ha ő lép valamit, valami férfiasat, akkor lehet, hogy még másképp alakulnak a dolgok. Lehet!!! Nem tudom, most azt érzem, hogy nem szeretném látni. Látni őt, nekem = a csalódottságommal találkozni. És ezt borzasztó érezni. Korábban én teljesen másképp néztem rá. Nem tudom, hogy érted-e miről beszélek... (Kicsit fáradt vagyok) Ő most halál jól elvan. Tudom. Mintahogy azt is, hogy nála ez sokáig már nem fog kitartani. Mert abban is biztos vagyok, hogy szemléletet válthatott, de az, amitől ő most jobban van, az az a biztonság, szeretet, "rá való felnézésem" eredménye, amit tőlem kapott. Ha nem kapja ezt meg -mint egy drogos, az adagját- szép lassan elhagyja az ereje, és megint - mint ezeddig számtalanszor- megint jelentkezni fog. Mert az ember attól érzi magát jónak, szépnek, okosnak, értelmesnek, ha ezt a környezetéből folyamatosan visszajelzés formájában érzi. Az ő környezetében nincs olyan ember, barát, család, ahonnan ő azt kapná, hogy okos, értelmes, értékes ember ő. Csajokat felszedhet, ez csak öltözködés és szolárium kérdése, de amitől ő jól van, az az, ha arról is biztosítva van, hogy ő valaki. Ilyet meg nem talál a környezetében. Ezekkel tisztában vagyok. Mintahogy azzal is, hogy én tovább nem akarok viszont az aksija lenni.
Nekem is megvan az életem. Abban szeretném magam jól érezni. Ezt már határozottan tudom. Ha ő ebben ő is társam tud lenni. akkor az lesz, ha nem, akkor fabatkát sem ért a barátságunk.
Taktikázni? 34 évesen már nem akarok taktikázni. Tiszta, őszinte kapcsolatot akarok. Ebben nem akarok megalkuvást, semmilyen mértékűt. Lheet, hogy hibás az elképzelésem, vagy túlzó a mai világban, de én már túlvagyok egy házasságon, amelyben mindig úgy viszonyultam másokhoz, hogy az mindenkinek jó volt, csak nekem nem. Még egy ilyet nem akarok az életemben. Szó sem lehet róla. Úgy érzem, hogy rendben van az önbecsülésem, és az önértékelésemmel sincs probléma. Tisztában vagyok az erényeimmel és a hibáimmal egyaránt. Ehhez mérten keresek társat. Nem fogok megalkudni, mentségeket keresni mások számára.
Egyébént érdeklődők vannak. A gyerekem nagyon kis barátságos, így vele utcán, önkormányzatnál, boltban, bárhol könnyen ismerkedhetnék. Csak eddig nem akartam...
Riválisom nem hsizem, hogy van, de őszinte leszek, ha lenne az sem érdekelne, pont amiatt, amit magamról hiszek, pontosan azért, mert én hiszek magamban. Lehet, sőt biztos, hogy van nálam szebb, jobb, de én magmaat értékes embernek tartom. Lheet, hogy számára nem vagyok az, de biztos találok olyat, aki a tulajdonságaimat értékeli. Ha ő nem, nyilván nem is vagyunk egymáshoz valók.
Godnolod, hogy könnyű préda voltam eddig? Igazad lehet, hiszen jött, amikor akart, soha nem kérdeztem, nem "cseszegettem". Igen, igazad van, de most úgy érzem, hogy tényleg ennek a korszaknak vége van, mert nekem is vannak elvárásaim a partneremmel szemben.
Ennek ellenére, mégis látszik, hogy szeretnéd, ha rendbejönne a dolog. Nálad még talán nincs az a helyzet, mint L.-nél, idő még van rendbetenni a dolgot. Egy férfi úgy gondolkodik, - általában - ez már megvolt, most nézzünk körül mi a felhozatal. Próbáld Vele érzékeltetni, vannak érdeklődőid, pld. a szilvesztered már foglalt. Aztán várj egy kicsit, ha van is riválisod, még nem biztos, hogy elbuktad a csatát. Lehet, hogy melletted dönt. Csak ne legyél könnyű préda mint eddig. Játsz vele egy kicsit.
Nem azt vártam, hogy segítsen valaki rajtam, csak elmondtam, hogy mi az, ami a szívemet épp nyomja. Tudom, hogy senki nem tud ezen a helyzeten segíteni, csak beszéltem róla, Luise hozzászólása pl érdekes volt, ő már volt ilyen helyzetben, megosztotta velem a tapasztalatait. Persze ahány kapcsolat, annyi kimenetele lehet. Ez mindig két emberen múlik.
Nem akarok közeledni hozzá, már megtettem kismilliószor... Részemről többet nem szeretnék ebbe a dologba fektetni, mert nem az az életcélom, hogy egyre rosszabbul érezzem magam, hanem - mint mindenki - szeretném megtalálni a harmóniát, a szeretetet, azt, hogy valakinek fontos vagyok, stb. mert így kerek mindenki élete. Ettől mennek előre a dolgok, ettől érzi az ember azt mondjuk 80 évesen, hogy kerek volt az élete pl.
Nekem ez az állapot nem jó, és nem akarok arról tovább fantáziálni, hogy milyen jó is lehetne. Most már azt akarom, hogy jó is legyen! Ha nem mellette, akkor egészen valószínűnek tartom, hogy majd más mellett megint teljes lehet az életem.
Ő pedig azért férfi, hogy tudja, mi az, amit akar. Engem, vagy valami mást. Ezt majd ő eldönti.
Megértettem. Sajnos nagyon is. Segíteni azonban senki sem tud rajtad. Talán azt kellene tenned, hogy finoman közeledsz Hozzá, miközben keresel alternatívát. Mindenesetre, ha adódik ne lökd el a segítő kezet.
Na vagyok. Épp nem a legjobb hangulatomban. Te és akkor ti még mindig együtt vagytok? Mi most épp nem. Kicsit besokalltam tőle, aztán össze is zördültünk, ígyhát már napok óta nem is beszéltünk.
Bazisz*r kedvem van. De nem is tudom miért. A gyerekem nincs ma itthon, egyedül körözök a lakásban, nem találom a helyemet. Gondolkodom minden félén, többek között kettőnkről is. Még nem alakult ki konkrétan a vélményem az egészről, hogy mi lenne a legjobb, vagy mit is gondoljak az egészről. Most pl. hiányzik, szívesen fel is hívnám, ugyanakkor úgy érzem, nem szeretném őt látni, vele lenni. Inkább csalódást látok ebben az egészben, kettőnk kapcsolatáról. Asszem most emiatt van rossz kedvem és emiatt nem akarom látni.
Közben meg a volt férjemen is kiakadtam. Mondjuk rajta nem tudom miért, mert már ismerem. Karácsonyra hazajött a nővére Londonból, hogy a családdal legyen. Mi a válásunk után is megtartottuk a jóviszonyt, így hozzánk eljött Szent este napján. Lehet, hogy emiatt, de az ex-férjem valamiért kijelentette, hogy ő akkor a saját testvérével nem is akar most Karácsonykor találkozni. Mindezt a nővérétől tudtam meg tegnap. Ekkora egy bunkót! A saját testvére -igaz, féltestvére, dehát csak a saját vére-!!!! és pont Karácsonykor így, ennyire megbántani. Annyira kiakasztott ez az egész. Tudtam, hogy a volt férjem nem egy bonyolult lélek, na de hát könyörgöm. Na mindegy, ezt már csak zárójelben írtam.
Luisen, akkor most úgy érzed, hogy nem ő az igazi, inkább már elhajtanád? Meg is teszed? A pasi most miért ragaszkodik még hozzád olyan nagyon? amiért korábban is? Mióta vagytok együtt?
