Itt ülök a gép elött és nem akarom hinni amit olvasok!
Hogy lehet hogy én erröl nem tudtam, hiszen majd minden nap olvasok magyar híroldalakat, fórumokat!?? Örjítö!!
Nagyon szerettem az irásait és azokon keresztül szerettem az embert is, aki volt.
A Willon versek iránti lelkesedésem is neki köszönhetem.
Az hogy Fannyba szeretett, vagy hogy férfikapcsolatai is voltak, az értékéböl az én szememben nem vett el még egy parányit sem, söt, eszembe sem jutott hogy esetleg falsch lenne ahogy él.
Nagyon nekikeseredtem most:((.
Ahogy Rainvan írta, én is azt hittem hogy örökké élni fog.
Az írásaiban mindenképp!!
Szeretném ide tenni kedvencem a Willon fordításaiból búcsúzóul.
Szorit a torkom és majd ki ugrik a szemem a helyéböl a visszatartott sírás miatt.
Hálás köszönetem Neki azokért a szépséges órákért, amiket könyveivel okozott/okoz nekem! Köszönöm!
Nyugodjon békében!
Az akasztófavirágok balladája
Embertestvér, ki erre jársz a nyáron, a dombtetõn barát vagy idegen, ne gúnyolódj e három jómadáron, kik itt lengünk a sárga zsinegen; bõrünket, nézd, a víz lemosta régen, nyelvünk megzöldült, mint a rézgaras, és így forgunk a korhadó kötélen, pökhendi táncban, mint a szélkakas; hasunk,amelybe bort tömtünk s kalácsot, mint vén ribancmell,ráncos,sárga folt s szívünk, amely a názáreti ácsot sohasem dicsérte, már a sárba folyt. Ne röhögd ki gyalázatunkat, vándor, s ne csak mibennünk lelj bûnt és hibát, s ha majd a meggymagot kiköpted a szádból, úgy mondj értünk egy Áve Máriát: - hogy a gonosz Hold szarván el ne essen, s az égig jusson e három zsivány, s ruháik foltján többé ne nevessen a grófkisasszony és az úrilány - de kérd reánk az Úr kegyelmét, hogy a bitóról hófehéren megoldja Villon árva lelkét Krisztus nevében.
Ámen, ámen.
A barna rongyok hulltak már a fáról, s át harminchárom sáros vármegyén hárman jöttünk koldulva Flandriából: Ythier Méchant, Colin Cayeux meg én. És egy nap térdig hóban állt a róna, s a házakból követ dobtak ki ránk s a réteken nem nõtt,csak csipkerózsa, s deres kökénytõl felkopott a szánk, s ott volt a varjú is, mely máma károg felettünk újra, itt a dombtetõn, s mi ültünk árván, fázva, fenn az árok partján a ködtõl megfakult mezõn. Kislány, ki erre jársz egy jóbaráttal, ki majd letép, te liliomvirág, ne nézz ránk szemedben durva váddal, de mondj értünk egy Áve Máriát: - hogy a Tejút vizében meg ne ázzon, s az égig jusson e három betyár, s ott lovagoljon fenn a szivárványon, ahol nincsen se úr, se szolga már - és kérd reánk az Õ kegyelmét, hogy a bitóról hófehéren megoldja Villon árva lelkét Krisztus nevében.
Ámen,ámen.
Ott ültünk a mezõn, híg õszi ködben, s fáztunk a hûlt tûz szürke kormain, míg a hold rõt lámpáját felkötötte Rouen várának lila tornyain. S hogy lassan egyre mélyebb lett az alkony, "nézzétek" - mondtam - "mily veres a hó", Ythier Méchant a kését nézte akkor, és arra jött egy batyuzó zsidó. Ott jött görnyedten, vénen és mi szépen felálltunk s taplót kértünk és tüzet, de õ a kést bámulta s zöld szemében sötét toronyként állt a rémület. És így végeztünk véle mind a hárman, mondj értünk még egy Áve Máriát, s az Úr az örök élet aranyával fizesse meg irgalmad aranyát: - hogy a Göncöl kocsisa fel a bakra vegye magához e három gonoszt, s vad vágtában vihesse a magasba Hozzá,ki már csupán kegyelmet oszt, és kérd reánk az Õ szerelmét, hogy a bitóról hófehéren megoldja Villon árva lelkét Krisztus nevében.
Ámen,ámen.
A vén zsidót a búzaföldbe dobtuk, s a vén zsidó vagy 100 tallért nyomott. Aztán a kocsmába mentünk és kimostuk a rongyainkból mind a vérnyomot. De a zsaruk elfogtak a határban, s rozsdába verve vittek Párizsig, bûnbánat nélkül haltunk meg mind a hárman, s hasunkon, nézd, a lódarázs hízik, szemünkkel varjak szállnak fenn az égen, és forgunk-lengünk, mint a szélkakas, és mellbimbóink megrohadva régen, leestek tegnap, mint a rézgaras - vállunk a naptól már barnára égett: testvér, ne vess meg, mint a nagyvilág, és mondj, ha a Montmartre-i dombra tévedsz, értünk egy végsõ Áve Máriát: - hogy Colin Cayeux lókötõ pofáját, s Ythier Méchant-t a zsebmetszõk közül bírák, pandurok ott fenn már ne várják, rútul pislogva egy felhõ mögül - de kérd reánk az Õ kegyelmét, hogy a bitóról hófehéren megoldja Villon árva lelkét Krisztus nevében.
Nagyon tanulságos cikk.Igen Faludy, Kovács Fannys húzásai eléggé mítoszrombolóak voltak. Ez a "meleg" dolog meg méginkább. De ne ítélj hogy ne ítéltess.Én drukkoltam hogy megélje a 100-at. Nem olvastam tőle verseket (nem vagyok egy vers fan) de a 90-es évek közepének elején:) megjelent népszabadságos cikkeinek gyűjteményét(Jegyzetek egy kor margójára) igen, és jórészt texettek az írásai még ha Dobos C. cukrásznestert a dobostorta feltalálóját egy kisssé negatív kontextusba helyezte is de ám ugyan.Biztos nemszerette a dobostortát,avagy nem tudta hogy Dobos mester AZ a Dobos mester mert egy szakácskönyvéről szól az írás. Ja és van egy Faludy György költő c. film is az életéről,szintén ezekben az években készült.(most majd biztos ismétlik,meg keltenek egy cirkuszt a halála körül az "illetékesek" akárcsak Hofinál, addig se figyelünk a nyomorunkra annyit felkiáltással) Akkor is 90 felett járt,de szimpi volt a karakán előadásmódja megjelenése.Ahogy elmeséli hogy Farkas Mihály négyszemközt közli vele miszerint "Te hülye visszajöttél ebbe a szarba pedig kint maradhattál volna a jólétben". stb. Nyugodjék békében.
Nem óhajtok véleményt nyilvánítani az egyneműek házasságáról, inkább elmondanék egy történetet. Pár hónappal ezelőtt India egyik távol eső városának kopottas szállodai szobájában meghalt egy 66 éves amerikai. Magányosan halt meg, néhány hónapos betegség után. Szegényes holmijai között – mely főleg könyvekből állt – a szálloda tulajdonosa egy Észak-karolinai e-mail címre bukkant. Találomra elküldött levele nyomán tudták meg barátai Eric Johnson bizarr, kalandos és romantikus szerelmének utolsó, tragikus fejezetét.
Szerelem többnyire egy pár találkozásakor születik, de ez irodalmi ihletésű érzelem volt és négy évvel a találkozás előtt kezdődött. 1962-ben Andre Deutch angol nyelven kiadta a „Pokolbéli víg napjaim” (My Happy Days in Hell) című könyvet. Ez Faludy György emigráns magyar költő önéletrajzi regénye, mely Hitler és Sztálin uralma alatt Európában töltött éveiről szól. „Bravúros könyv” írja elismerő kritikájában Arnold Toynbee ismert angol történész, „Faludy olyan ember, amilyen mindannyian szeretnénk lenni, saját magunk mellett”.
New Yorkban, Eric Johnson, egy 26 éves balett-táncos is elolvasta a könyvet. Olyannyira hatása alá került, hogy fejébe vette: találkoznia kell a szerzővel. Johnson nem az egyetlen balett-táncos volt, aki szeretett olvasni, de feltehetően az egyetlen, aki karrierjét feláldozta egy könyv miatt. Elhatározta, mielőtt a szerzővel találkozik, muszáj megtanulnia magyarul, ezért 1964-ben megjelent a magyar határon követelve az elképedt kommunista hatóságoktól, hogy engedjék Budapesten letelepedni és adjanak neki munkát. A hivatalos szervek nem tudtak mit kezdeni vele és meglepetésükben felvették Johnsont az állami rádió angol nyelvű adásához sportriporternek. Majdnem egy évig dolgozott a rádiónál, aztán elköszönt még mindig értetlenkedő házigazdáitól, és elhagyta Magyarországot, hogy megkeresse Faludyt.
Málta szigetén találta meg, ahol Faludy, ekkor 56 évesen, egyedül élt második felesége, Zsuzsa, halála után. Egyetlen fiuk, András, kollégiumban nevelkedett Faludy – az örök szép csodálója - szexuális téren mindenevő volt. A szépség, az Ifjúság, az intelligencia izgatta, és nem érdekelte, hogy ezek az értékek mely nemhez fűződnek. Johnson 1966-ban minden kétséget kizárólag nagyon szép volt (nézegetem a fényképét írás közben) és természetesen intelligens is. Nem fedné a valóságot, ha azt mondanám, hogy meglátni és megszeretni egymást mindkét oldalnak egy pillanat műve volt, mert a 28 éves Eric már két évvel találkozásuk előtt szerette a költőt. Eric szerelme intellektuális kötődés volt, de Faludy buja érzékiségén keresztül – költészetének hatalmával - testileg is meghódította a fiút. Johnsonhoz írt szonettjei a magyar költészet legjobbjai közé tartoznak, oly szépek, amilyeneket haldokló feleségéhez írt, vagy talán még szebbek. „Náladnál kétszer idősebb s tapasztaltabbul vert ide a sors” – írja egyik versében – „Tested mellett... megszédülök / Ha átölellek karomból kiesik a csont”
Faludy és Eric Johnson együtt töltötte az elkövetkező 36 évet a nagyvilágban, így Torontóban is éltek, ahol kis lakásukat megosztották egy pinty párral, akik albérlőként költöztek be hozzájuk. A piciny madarak szívesen rá- ráültek Faludy ósdi írógépének karjára, amíg a költő dolgozott. A pintyek megtanulták, hogy amikor a sor végét jelző csöngő pittyeg, helikopterként körözzenek az írógép fölött, amíg Faludy a kart visszarántva új sort kezd, és ők ismét elfoglalhatják helyüket a következő sorig. A madárkák és Faludy jónéhány könyvet írtak így együtt, míg Eric latin verseket költött a Vatikán „Osservatore Romano” című lapjának, mely csaknem az egyetlen hely a világon, ahol latin versek megjelennek.
A szovjet birodalom összeomlása után a pár visszaköltözött Budapestre, ahol Faludyt csodálták, Ericet pedig megtűrték. Az akkori poszt-kommunista kormány szép, tágas lakást biztosított számukra a pesti Duna parton életük végéig – jobban mondva Magyarország nemzeti büszkeségének élete végéig, mert Eric, mint a költő „titkára” semmiféle hivatalos státuszt nem élvezett. Mindezek ellenére úgy tűnt, hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak kiváltságos (magyar norma szerinti) lakásukban. „Vigyázok rá élete végéig”, mondta egyszer Eric beszélgetésünk közben „ez az én életem.”
2002 tavaszán beszéltem vele utoljára, valamivel a meglepetést okozó magyar választások előtt. Abban reménykedett, hogy a szocialista-liberális koalíció nyer, mert félt, hogy ha a hatalmon levő jobb-oldali kormány győz, megvonja tőlük a lakás életfogytiglani használatát. Nem voltam túl jó véleménnyel a szocialista-liberális koalicíóról sem, de nem hibáztattam Eric-et (akkor már 64 éves) sem pedig a költőt (92 éves) hogy nem akarnak elköltözni az országból.
A szocialista-liberális koalíció nyert, de Eric Johnson lehetősége a lakás használatát illetően mégis megszűnt, mert a sors szeszélye folytán a szerelem gyermek-istenének nyila szíve közepén találta Faludyt. A nemzet büszkesége elbukott és halálosan beleesett egy 26 éves meztelen fotómodellbe, Kovács Fannyba. Igy történhetett, hogy Ámor vaksága folytán Eric Johnsont - talán elsőnek a világon – 92 éves szeretője hagyta el egy fiatalabbért.
Ha lehetőség lett volna valahol a világon egyneműek házasságára, Faludy és Eric Johnson a 36 együtt töltött év során talán rászánták volna magukat. De így 2002 nyarán Faludy és Kovács Fanny házasodott össze, Eric pedig útnak indult Indiába. Később Faludy azt mondta nekem, hogy nem bánták volna, ha Eric velük marad, de az ex balett-táncos nyilvánvalóan nem kívánt részt venni egy hármas párosban.
Vajon másképp végződött volna a történet, ha a költőnek el kellett volna válnia a balett-táncostól, mielőtt a modellt feleségül vette? Talán. Vagy mégsem. Lehetséges, hogy Johnson klasszikus költő – és kitartó szerető – lévén tudomásul vette, hogy Erosszal nem lehet vitatkozni – még ha majdnem száz éves is valaki. Omnia vincit amor.
Indiában Johnson csatlakozott a dalai láma köréhez és azt írta barátainak, hogy élete teljes és boldogabb, mint valaha. Lehetséges, hogy így volt – soha többé nem beszéltem vele. Mégis, mikor tavaly ősszel megtudta, rákja van, nem kezeltette magát. Betegsége egy évvel azután derült ki, ahogy Faludy és vadiúj felesége meztelenül pózolt a budapesti Penthouse magazin címlapján.
The poet and the ballet dancer by George Jonas National Post March 8, 2004
E-Mail this column Comment on this column
In lieu of offering my views about same-sex marriage, I'll tell a story. Last month a 66-year-old American died in a faded hotel room in a remote town in India. He had been ill for some time and he died alone. Looking through his meagre possessions -- books, mainly -- the proprietor came upon an e-mail address in North Carolina. He fired off a note, which was how Eric Johnson's friends learned of the final chapter in a bizarre, romantic, and ultimately tragic love story.
Love stories usually begin when the participants meet, but this was a literary romance and it began four years earlier. In 1962, Andre Deutsch published a book called My Happy Days in Hell. It was the autobiography of the Hungarian emigre poet, George Faludy, describing his life in Europe under Hitler and Stalin. It was a bravura performance. "Faludy is the kind of man we'd all like to be, besides being ourselves," commented the British historian Arnold Toynbee.
In New York a ballet dancer named Eric Johnson, then 26, read the American edition. He became obsessed with the idea of meeting the man who wrote it. Johnson wasn't the only ballet dancer who read books, but may have been the only one ever to suspend his career for one. Deciding that he had to learn Hungarian before meeting the author, he stunned the communist authorities by arriving on their doorstep in 1964, demanding permission to live and work in Budapest. The officials were so dumbfounded that they actually gave Johnson a job as a sportscaster in the English-language section of the state radio network. He worked there for the better part of a year, then said goodbye to his thoroughly confused hosts, and left Hungary in search of Faludy.
He found him in Malta, where Faludy, by then 56, was living alone following the death of his second wife, Zsuzsa. Their only son, Andrew, was in a boarding school. As a sexual being, Faludy was an omnivore. He was attracted to beauty, youth and intellect; the gender to which these qualities were attached made little difference to him. Johnson was certainly intelligent and in 1966 (I'm looking at his photograph as I'm writing this) he was undoubtedly beautiful. It wouldn't be accurate to say that it was love at first sight between the poet and the ballet dancer, because for Johnson, then 28, love had preceded first sight by nearly two years. His love was an intellectual vinculum, which Faludy lustily proceeded to convert into a physical attachment, via the emotional medium of poetry. The outcome was a group of sonnets, among the finest in the Hungarian language, equalling if not surpassing the poems Faludy had written for his dying wife. "Fate has decreed me to be twice your age," he wrote in one. "Next to your body I become weak/The bone falls out of my arm."
Faludy and Johnson spent the next 36 years together, living in various parts of the world, including Toronto, where they shared a small apartment with a pair of free-flying finches. The tiny birds liked to hitch a ride on the carriage of an old-fashioned typewriter Faludy used for his work. The finches learned to hover like miniature helicopters every time the bell rang at the end of a line, waiting for Faludy to slam the carriage home before settling on it again for the next trip. The birds and Faludy wrote several books together, while Johnson contributed Latin poetry to the Vatican's Osservatore Romano -- just about the only market left in the world for Latin verse.
After the collapse of the Soviet empire, the couple moved back to Budapest, where people worshipped Faludy and tolerated Johnson. The post-communist government assigned a spacious apartment on the east bank of the Danube for their lifetime use -- more precisely, for the lifetime use of Hungary's national icon, for Johnson as the poet's "secretary" had no official status of any kind. Still, it looked as if they might live happily ever after in their opulent (by Budapest standards) abode. "I'll look after George as long as he lives," Johnson told me once. "I have no other plans."
The last time I spoke with him was in the spring of 2002, just before Hungary's run-off elections. He expressed the hope that the liberal-socialist coalition would win, because a centre-right government was more likely to rescind their lifetime occupancy of the apartment. I had a dim view of liberal-socialists, but couldn't blame either Johnson (by then 64) or the poet (92) for not wanting to move.
The liberal-socialists did win, but, as it happened, Johnson's occupancy of the apartment was rescinded all the same. The child-god of love let lose his arrow and hit Faludy straight in the heart. The national icon fell, and fell hard, for a 26-year-old photo model named Fanny Kovacs. Cupid's bull's eye made Johnson possibly the first man in history to be jilted by a 92-year-old lover.
If same-sex marriage had been available to Faludy and Johnson, in 36 years of living together they might, at one point, have tied the knot. As it was, by the summer of 2002, it was Faludy and Fanny Kovacs who were getting married, and Johnson was on his way to India. Later Faludy said to me that he and Fanny would have been happy for Johnson to stay, but evidently the former ballet dancer wasn't thrilled by the notion of a menage a trois.
Would the story have been different if the poet had been obliged to divorce the ballet dancer before marrying the model? Maybe. Or maybe not. As a student of the classics and a persistent lover himself, Johnson was probably resigned to the fact that Eros isn't to be trifled with -- at any age. Omnia vincit amor.
In India, Johnson joined the Dalai Lama's entourage and he wrote letters to friends saying that he was happier than he had ever been. For all I know -- we never talked again -- it was true. Still, when he was diagnosed with cancer last October he didn't seek treatment. His diagnosis came a year after Faludy and his new wife had posed for the cover of the Budapest edition of Penthouse magazine.
Picsába... Ezt nem hiszem el... Ha valami, hát ez tényleg elszúrta a napomat... Emlékszem, amikor pár éve volt vele egy műsora Vámosnak, asszem Varró Dani is szerepelt benne, de ez most mindegy, szóval... láttam, hogy a Margit-híd pesti hídfőjénél lakik a McDonald's felett... Akkor írtam egy igen rossz és gyerekes verset róla:
emlékszem, amikor a gimiben a műfordítások, és Villon kapcsán szóba került - nem pozitív kicsengéssel (Faludy-féle átköltés) - a neve, azt hittem, már régen meghalt.
aztán sikerült nagy nehezen megkaparintanom egy ronggyá olvasott 1946-os Villont, és az iránta való lelkesedésem azóta tart.
Azt hittem, örökké fog élni, hiszen annyira élvezte az életet. Sosem törekedett más gazdagságra, csak szellemire.
