Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2009.04.21 0 0 210

"Nem vagyok én apáca" Az igazság! Kiderül, mi áll Zalatnay Cini ingatlanügye mögött!

Zalatnay Cini most éppen nincs börtönben. Hitelezői szerint azonban most is ügyeskedik. Persze Cini mindent tagad, sőt. Fel van háborodva. Most végre kiderül, hogy mi áll Zalatnay újabb zavaros ügye mögött!

OA_show(11);

2009. április 21. kedd 11:59 - HírExtra

Az alaphelyzet nem túl bonyolult: Zalatnay békésen éli a börtönviselt, kiöregedett énekesnők mindennapi életét tárnoki házukban lányával, Nixivel. Vagyis a ház a lánya nevén van – mint azt tegnap már megírtuk, a Blikk szerint 30 milliót ér az ingatlan. Ügyeskedés? A hitelezők kijátszása? Vagy csak a lányának szerette volna megteremteni a biztos jövőt? Mindenesetre a hitelezők zsiványságot sejtenek a háttérben.

– Komjáthynéval találkoztam pár nappal ezelőtt a Joshi Bharat című műsorban – nyilatkozta a Blikk című bulvárlapnak Zalatnay. – A felvételen megígérte, hogy soha többet nem fog az újságokon keresztül támadni. Korábban ugyanis kijelentette, hogy tönkre fog tenni – tette hozzá az énekesnő.

Zalatnaynak természetesen az fáj a legjobban, hogy mindezzel nem őt, hanem lányát támadják a „jóakarók”.

– Nem szeretném, ha Nixi miattam kerülne kellemetlen helyzetbe – sírta el bánatát a bulvárlapnak Zalatnay Sarolta. – Volt elég baja, amikor nem voltam mellette. Én énekesnő vagyok, fergeteges koncerteket adok, jó lenne, ha végre a szakmai sikereimre figyelnének ennyire – panaszkodott a valóban csodálatos és megbecsülendő életművel rendelkező énekesnő.

Cini persze azt is elmondta, hogy szerinte ő bizony már keményen megbűnhődött mindenért. Sőt hozzátette: talán egyszer önmagának is meg tud majd bocsátani.

Még valami: Cini egyik „jogi tanácsadója” elmondta, hogy a kérdéses ingatlant Cini lánya vásárolta meg, mégpedig banki hitelből.

Na ja, egy sima gimnazistának csak úgy szórják a hiteleket a bankok…

„Nem vagyok én apáca”…

Hát nem. Az apácáknak ugyanis van hol lakniuk: a zárdában. Cini azonban úgy látszik hajléktalanná vált…

Forrás: HírExtra/Blikk

Küldés e-mailben • Nyomtatóbarát nézetA lap

toloba Creative Commons License 2007.11.23 0 0 208
Zalatnay Cini kitálal: politikusok és zenészek is érintettek!

2007. november 23. 13:25

Berobbant ismét Angiába Zalatnay Cini. A nemrég kiadott albumát már több mint tízezren vásárolták meg, amivel Magyarországon már aranylemezes lenne. Zalatnay elképzelhető, hogy hamarosan Londonba kell költözik.


Zalatnay Cini szó szerint berobbant Angia popéletébe, akár egy rég nem látott üstökös. A magyar díva új albumát ugyanis szó szerint elkapkodták a boltokból. Cini új lemezén főként magyarul énekel de három számban az angol tudását is megcsillantatta.

"Imádják a hangomat, ezt a rekedtes, rockos női hangot. Örülök a sikernek természetesen. Az eladási számok alapján itthon már aranylemez lenne ez az album. Csak Angliában több mint kétszázezer magyar él, de ez a lemez nemcsak nekik szól. A kiadó szintén örül a sikernek, hisz az angol tudásom hibátlan, régebben sokat léptem fel kint és van felsőfokú nyelvvizsgám is. Sokan nem tudják, de rendelkezem szinkronszínészi és hangalámondási engedéllyel is. Most ezt is kamatoztattam. A kiadó szerint sikerre vagyok ítélve, ami rám férne. Azt, hogy mikor költözöm ki Londonba, még nem tudom, de úgy tűnik, hamarosan ennek is eljön az ideje." - mondta a STOPnak Zalatnay Cini.

A lemezeladásból befolyó pénzt Zalatnay gyűjti és ebből folyamatosan törleszti a hitelezői adósságait. Cini turnéját is gőzerővel szervezi a kiadó, már most decemberre. Azonban Cini Harry Potter szerzőjének a nyomába is lép, mert életrajzi könyvét is kiadják, amelyek pikáns részekkel tűzdel. Híres politikusokról és zenészekről is őszintén vall Zalatnay Cini.

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=232062
Előzmény: parban (207)
parban Creative Commons License 2007.01.23 0 0 207

+MÉG valami!

UJRA CINI???

hát huzz bele kicsilány,tönkretettél családokat,!neked + ajándék ház+ minden!

Ne add fel FOSSZ KI HISZÉKENY EMBEREKET!

Sokaknak pedig nincs mit enniük,hol lehajtani álomra fejük! DE TE CSAK VIGAGGY!

Ti pedig Tisztelt "médiák" istenicsétek a poiszkomonista "apácát"!



parban Creative Commons License 2007.01.23 0 0 206

Szój ha épp mikor egyengetnikell E bübánó madonnát nem érsz rá én be válalom!

Vasalok néki oly gallért,hogy a média nemtudja majd hava fészkes fenébe tegye!

Előzmény: Poppy Flower (205)
Poppy Flower Creative Commons License 2007.01.19 0 0 205
Én is remélem! Erre a célra van egy úthengerem!
Előzmény: CINI rajongó (204)
CINI rajongó Creative Commons License 2007.01.19 0 0 204
Remélem, egyenesbe jön!
Előzmény: Törölt nick (201)
Törölt nick Creative Commons License 2006.12.16 0 0 203

Azért kurvajó, hogy minden szart idedobálnak, ami a szent, szűz és érintetlen huszon bassza a moderátorok csőrét.

Hinetitama Creative Commons License 2006.12.15 0 0 202
Ez miért nem a Celeb-ben van?
Törölt nick Creative Commons License 2006.12.15 0 0 201
Végre eszkábáltak neki egy normális frizurát. Tisztára feldobaja :-)
abdhulbin Creative Commons License 2006.12.15 0 0 200
Mink még most is ott hűsölnénk.
Előzmény: BéRita (50)
CINI rajongó Creative Commons License 2006.11.03 0 0 199
Cinit megvezették, aztán cserben hagyták!
reamin Creative Commons License 2006.10.28 0 0 198
szerintem azota mar a "muveszno" is visszanyerte.
Előzmény: thorsten (197)
thorsten Creative Commons License 2004.11.09 0 0 197
itt mindenki elvesztette a humorát:D
reamin Creative Commons License 2004.11.09 0 0 196

Koszi, megkaptam.

lehet hogy hulye vagyok de nekem tetszenek. :-)

 

/de en nem vagyok ferfi/

 

 

Előzmény: Morgen (164)
Nincs01 Creative Commons License 2004.10.29 0 0 195

"nem csapott ő be senkit, köcsögök"

 

Te mit köcsögözöl  le mást te köcsög? he? De nembaj ,majd felébredsz ,ha beleér a kezed a bilibe köcsög. De ne szarjál be hogy elvitték a művésznődet oda ahová való(Bár én inkább Kalocsára vinném a sok "brazil" közé ott megtalálná a helyét)!!! Itt lesz neked a Zámbó Árpy majd zenél neked helyette kb 1 szinten vannak.

Előzmény: elefantkillah (182)
El_Camino Creative Commons License 2004.10.29 0 0 194
páratlan??? miért?
Előzmény: elefantkillah (188)
Törölt nick Creative Commons License 2004.10.29 0 0 193

Te hülye, te...

Előzmény: elefantkillah (188)
Törölt nick Creative Commons License 2004.10.28 0 0 192
"EZ AZ ORSZÁG SZÉGYENE!!" Amennyiben a művésznődről írtál, egyetértek.
Előzmény: elefantkillah (188)
Törölt nick Creative Commons License 2004.10.28 0 0 191
Na, javul ez, javulgat. Arra már rájöttél, hogy ez a nő az ország szégyene. És tényleg.
Előzmény: elefantkillah (188)
Törölt nick Creative Commons License 2004.10.28 0 0 190
Nem baj, cimbi, biztos van már erre is valami gyógyszer.
Kezeltesd magad, mielőtt még súlyosbodna.
Előzmény: elefantkillah (182)
elefantkillah Creative Commons License 2004.10.28 0 0 188

hát igen, pont erről írtam a tisztelet teljes hiányáról, amely ezt a páratlan karrierrel rendelkező művésznőt körülveszi! EZ AZ ORSZÁG SZÉGYENE!!

 

Törölt nick Creative Commons License 2004.10.28 0 0 187

Hát eltartott egy ideig, míg rájöttem, mi az az alkesz.

:)

De nem hiszem, hogy tévedsz.

Előzmény: Törölt nick (185)
Törölt nick Creative Commons License 2004.10.28 0 0 186

az nem tudom mi.

 

én smile-t írtam.

Előzmény: elefantkillah (184)
elefantkillah Creative Commons License 2004.10.28 0 0 184

mi az a smille??

rajongó vagyok.....

Előzmény: Törölt nick (183)
Törölt nick Creative Commons License 2004.10.28 0 0 183

Lemaradt a smile a végéről.

 

VAGY TE EZEKET KOMOLYAN ÍRTAD?????????????????????

Előzmény: elefantkillah (182)
elefantkillah Creative Commons License 2004.10.28 0 0 182
hát sziasztok! hát nagyon felháborodtam ezen a sok suttyón! gondolom ti metálosok vagytok ezért nem érthetitek, hogy egy másik szubkulturának a CINI milyen élményeket, emlékeket ajándékozott!! Nekünk Ő mindig a szabadság jelképe marad, a NŐ aki meg merte valósítani önmagát és SZÉPSÉGET sugárzott szerteszéjjel!! Szegényt, cserbenhagyták.... Cserbenhagyták üzleti partnerei , volt férje, (igen az a köcsög kis csabika) akinek szerelmét, tehát az ÉLETÉT ajándékozta! mert ő romantikus! neki ez az élete, mindent érte tett, MINDENT!! és most cserbenhagyják ( a hűséges kivételtől eltekintve) egykori rajongói is, akik a lába elé borultak volna egyetlen mosolyáért!! nem csapott ő be senkit, köcsögök!! mert ő JÓ LÉLEK!! és egy JÓ LÉLEK nem bánthat senkitse!! remélem rájön az igazságszolgáltatás, ez a mocskos diktatórikus rendszer is, hogy mit műveltek velünk, a gyermekével, delhusa gjonival és VELE! mert ő művész! a MŰVÉSZEK PEDIG NEM SÍNYLŐDHETNEK RABIGÁBAN!!
 
Stefán65 Creative Commons License 2004.10.28 0 0 181
Nekem is elküldheted:))))))))
Előzmény: Morgen (164)
Törölt nick Creative Commons License 2004.10.28 0 0 180
Egerhez nekiis köze van, szntén heves megyei, azt nem tudom, Egerben lakott-e, de Kovács Katinak tanára volt az apja. Vagy nagyapja?
Előzmény: Törölt nick (149)
.CAPY. Creative Commons License 2004.10.27 0 0 179
Én is elkérhetném?  capyhal@freemail.hu
Előzmény: Morgen (164)
.CAPY. Creative Commons License 2004.10.27 0 0 178
Talán nemcsak evéssel, hanem ivással is. Arca nagyon püffedt volt. A sok szép magyaros sz*-ról nem is beszélve. Azt is sajnálom, hogy részleteket láttam belölle.
Előzmény: reamin (170)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!