Az általánosan és a laikus közvélemény által elfogadott nézet szerint a magyar nép azonos az úgynevezett honfoglaláskor ide érkezett népességgel.
A valóság ennél sokkal összetettebb.
Ennek a sokszínű múltnak feltárására indítottam a topikot, és a tárgyilagos tudomány eredményeinek gyűjteményéül szánom.
Ezeket az eredményeket megpróbáljuk itt értelmezni, nem előregyártott koncepciókat igazolandó módon, hanem fordítva: a tényekből kíséreljük meg a múltat helyreállítani.
Kérem, hogy ha nem lehetetlen, az elvadult nyelvészkedéstől tartózkodjunk.
Ez az a pont, ahova így nem jutunk el, ugyanis nem ad sem időbeni, sem egyéb magyarázatot a transzkaukázusi magyar (szabir) jelenlétre, tehát őshazáról nem beszélhetünk.
Ne feledjük, hogy a.) nem csak Juliánus volt, hanem a méltatlanul - és talán nem véletlenül - mellőzött Ottó barát is, aki a Kaukázus déli lábainál talát magyar emberekre (hogy melyik végén, azt nem tudni egyenlőre) Egyébként az sem világos, hogy Julianus miért fordult északnak ? Mert erről sehol egy szó nincs.
b.) Ptolemaiosz Kr.u.2.szd.-i térképén ott "virít" a szaviri nép neve, amit azért sem lehet a "feltevések" szerinti "szeverján" törzsnév, mivel ahhoz, hogy egy nép erre a térképre felkerüljön, bizony több száz éves előéletének, és megfelelő létszámi, és "közéleti" súlyának kellhetett legyen.
A másik három szempontoddal tökéletesen egyetértek én is.(bár tudom, hogy nem ez boldogít)
HROZNY egy cseh nyelvész kinek fejét az indo-európaiak babérkoszorúja díszíti. Ez a Hrozny foglalkozott a mai Törökországban kiásott ékiratos táblák megfejtésével, és ezt azzal a céllal tette, hogy azokon megtalálja az indo-európai nyelvek ősét. Hosszas keresés után végre talált egy szót: EKUT-ENNI. Erre az egyetlen szóra van felépítve az az elmélet, hogy a katti (hittita) nép indoeurópai volt. Hrozny magyarázata a következő: ENNI.. annyit jelent németül: ESSEN, tehát megvan a kapcsolat a német nyelvhez, mely indo-európai. De az ékiraton talált ENNI szónak semmi köze nincs a magyar nyelvhez. Tiszta véletlen, hogy magyarul is úgy mondják az "evést": ENNI.:))
Bár van dél-szibériai törzsnévként is "madzsar", aztán itt vannak a "kurultájos" torgayi argün törzsszövetségbéli "madzsarok",
az onogur-szabír hun utódnép azonban pl. Győrffy György szerint csak a XII. sz. végén (!) nevezte magát általánosan magyarnak, előtte nemzetségneveiken hívták magukat.
Azt hiszem, súlyos hiba a belső-ázsiai "mindenki mindenkivel szövetséges, máskor ellenség" világban (ld. mai Afganisztán,) a XIX. században kialakult modern NEMZETEK szerint gondolkodni.
A xiung-nu mintákat NEM IS a mai magyar népességhez kell viszonyítani, hanem leginkább a X. századi temetkezésekből származó mintákhoz - mert már Bajik (és nem szlávosan:"Vajk") tisztogatásai elsősorban az ázsiai jellegű ogur vagy szabir türk rétegek pusztítására vezettek.
Hogy a tatárjárásról ne is beszéljünk - bár a körülötte lévő kun- és jász, kevéssel korábban besebyő betelepülés a belső-ázsiai előfordulásokat erősítették.
A szlovák álláspont TÉVEDÉS: az ugor gén 0.06% előfordulású.
A turáni (belső-ázsiai) 34-65%, attól függ Erdélyben, a Göcsej-Őrség környékén vagy Pest megyében (tót és sváb lakosság), esetleg Budapesten vizsgáljuk. (A K.u.K. iparosodással a Monarchia minden részéről a fővárosba áramló munkaerő miatt. Megjegyzem: máig is nehezen adaptálódnak a magyar nemzetbe...)
Továbbá bármi, amit egy szlovák (akár tudós) állít, az erősen aggályos, mondhatnám, bűzlik!
A mai Baskíriában, Ufa közelében létezett két régészeti kultúra, a Kusnyarenkovo és a Karajakupovo kultúra, mindkettő kb. Ku. 500-1250?. között élt (a mongol hódításig, ahogy Juliánus is hírt adott róluk), és egyértelműen olyan tárgyi kultúrával rendelkeztek, amely alapján az árpádi nép közvetlen elődjének tekinthetők. A régészet megállapította, hogy ez a kultúra a 6. és 8. század között folyamatosan átívelt az Urálon (értsd: keletre) , és részlegesen kiterjeszkedett a mai hanti-manysi népek által lakott területekre. A tárgyi leletek ezt egyértelműen igazolják. Ez a terjeszkedés vélhetően együtt járt egy nyelvi terjeszkedéssel is, a két úgynevezett ugor nép átvette a K&K kultúra magyar nyelvét, legalábbis sok alapvető vonatkozásban. Két nyitott kérdés van: 1. Az árpádi nép is ekkor indult-e nyugatra, vagy korábban? 2. Az Urálon túlra települt magyarok beintegrálódtak-e a hanti-manysi népbe, vagy a mongol invázió őket is elseperte?
A fenti tényvezetésben nagyon sok erő rejtezik. Megmagyarázza a korai arab geográfusok bazsgird-magyar azonosítását. Igazolja Juliánus jelentését. Feltárja a magyar őshazát. Ad egy nyelvi kapcsolatot az Urálon-túli úgynevezett közeli rokon fu népekre.
- A Tárih-i Üngürüsz a 16. században török nyelvre lefordított és keleti történetekkel kibővített Képes Krónika változat. Hozzáértők még a fordítók nevét is kikövetkeztették.
- Aki ezt írta, az nem olvasta Anonymust. Vagy olvasta, de nem értette meg. Vagy megértette, de mire írni kezdett, elfelejtette.
- Kézai új alaptörténetet alkotott, ebben az utódok csak epizódokat módosítottak.
Végezetül: a Szahara mindig ott volt, ahol ma is, csak a későpleisztocénben és a koraholocénben éppen nem sivatag. Lakott ott a neandervölgyi is.
Nimród halála után fia, Hunor népét Adzsem (Perzsia) tartományában támadás érte (Hunor ezt nyilván égi figyelmeztetésnek fogta föl, így hát Hunor) „Pannonija tartományába költözött. Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bõséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bõ termése van annak a tartománynak, és az õ nyelvükön beszélnek az ottani népek.”
B) ANONYMUS A HONVISSZAFOGLALÁSRÓL
ANONYMUS mûve, a Gesta Hungarorum arról szól, miként vezette vissza hazánkba Attila hun nagykirály örökségének visszavételére Álmos a magyar sereget, illetve Árpád miként verte ki a Kárpát medencébõl a bolgárszláv megszállókat, és a segítségükre sietõ balkáni hadsereget, továbbá Árpád vezér különös lakomáiról, örömünnepeirõl.
Próbáljuk összefoglalni Gesztája fõbb vonásait:
1.) Attila örökségét jönnek visszavenni.
2.) Isteni erõk segítik õket útjukban, küzdelmeikben.
3.) A vereckei szoroson átkelve Álmos hungár (magyar) vitézei Hungár tartományba, Hung(ár) várába, és a Hung(ár) folyóba ütköznek.
4.) Véres harcok helyett nagy népünneket, lakomázásokat, vigadozásokat rendeznek.
5.) A Geszta lépten-nyomon valósággal refrénszerûen ismétlõdõ formulái:
a - a sereg „minden veszteség nélkül” halad elõre
b -„épen és sértetlenül tér vissza” táborhelyére
c -„semmiféle ellenség nem mutatkozott elõttük, aki kezét merte volna emelni rájuk
d -nagy örömmel vonulnak tovább és tovább elõre.
6.) Az ország szlávjait a bolgárszláv hatalom telepítette be, és valamennyi itt élõ szláv befért egy közepes várba.
7.) Még a honvisszavétel befejezése elõtt az itthoniak kérésére és közremûködésével, nagy munkálatokba, határvédõ erõdök, várak, gátak építésébe kezdenek.
8.) „Szabolcs, ez a bölcs férfiú, megtekintett egy helyet a Tisza mellett, s midõn látta, milyen is az, kiokoskodta, hogy erõsségénél fogva kiváló. Tehát…-összegyûjtötte a köznépet…(és) igen erõs várat épített.”
9.) „Tas, Szabolcs és Tétény…az ország határszéleit hatalmas gátakkal megerõsítették”.
10.) „Tas az urának, Árpád vezérnek meghódolt nép kérésére a Nyír és a Tisza között vásárt rendelt”.
11.) „A föld lakosai kõkapukat építettek és ledöntött fákból nagy gyepûgátakat emeltek az ország határán”.
12.) „Az országhatár széleit hatalmas gátakkal megerõsítették”
13.) Szovárd, Kadosa, Huba és Bors „a hozzájuk hû lakosok kérésére megállapodott abban, hogy a sereg harmada a föld lakosaival együtt a Zólyom-erdõbe megy, és ott az ország határán kõbõl meg fából is hatalmas erõsségeket csinál”.
TOVÁBBI VÁRÉPÍTÉSI ÉS NYELVI BIZONYÍTÉKOK
ANONYMUS GESZTÁJÁBAN
1. „Bors vezér pedig …a nagy számban összegyûjtött parasztsággal a Boldva vize mellett várat építtetett; ezt az a nép Borsodnak hívta azért, mert kicsiny volt.” (Kicsiny a bors, de erõs – fontos nyelvi bizonyíték a lakosság magyar voltáról!)
2. Árpád vezér és nemesei pedig fölkerekedtek Hung várából s a Tarcal hegyén túl ütöttek tábort... egészen a Szerencse hegyéig…mivel pedig nagyon megszerették, úgy nevezték el, hogy nevének latinul amabilis, a saját nyelvükön pedig szerelmes az értelme; attól a naptól egészen mostanáig a szerelemrõl Szerencsének hívják azt a helyet.”
3. Végül mindez beletorkollik az Attila király városában és félig romos állapotában még mindig fönnálló kõpalotájában tartott hatalmas népünnepélybe, ahol az örömtõl ujjongva mulatnak a honvisszavívók. „Árpád vitézei Magyarország vitézeivel (vagyis a hazai vitézekkel) együtt”; a regösökkel, síposokkal, kobzosokkal együtt; s ahol „a közrendûeknek meg a parasztoknak ezüst edényekben hordák föl az ételt.” S ebben a betetõzést kifejezõ 46. fejezetben mindenre rácsattan az ige: mindaz, ami a vereckei szoroson való átkelés után végbement, „h á b o r ú n é l k ü l t ö r t é n t”. Vagyis Anonymus csodamûve a maga teljességében ellentmond a honfoglalási elképzeléseknek.
*
(Engedtessék meg itt egy talán kissé idõelõtti megjegyzés: aki mindebbõl nem tudja kivenni, hogy Anonymus a magyar nép két részének, ágának örömteli egyesülését örökítette meg és úgy véli, erõszakos hódítás, honfoglalás történt, az bízvást visszakövetelheti tanáraitól az iskolapénzt.)
C) KÉZAI SIMON KRÓNIKÁJA (13.sz.)
„Miután tehát elõadtuk a hunok eredetét…most lássuk, mikor tértek vissza ismét Pannoniába; a visszatérõknek kik voltak a kapitányai”. Kissé alább: „a nyolcszázhetvenkettedik esztendõben a hunok, vagyis a hungarusok újból Pannoniába indultak…”.
D) KÉPES KRÓNIKA (1358) :
„Kezdõdik az elõbeszéd a második bejövetelrõl:
A magyarok másodízben jöttek ki szittyaországból…a magyarok vagy hunok, latuinul pedig ungarusok…ismét benyomultak Pannoniába…”
E) CHRONICA HUNGARORUM (1473):
„A Krónikának ez a második része szól a magyaroknak Pannoniába történt második bevonulásáról…”
F) PETRUS RANSANUS MÛVE (1490)
„Sokan elhatározták közülük, hogy Szármáciát elhagyva Pannoniába mennek… fiaik és unokáik, valamint azok leszármazottai mindig vágytak arra, hogy Pannoniába menjenek, melyet egykor – mint hallották – õseik birtokoltak. Gyalázatos dolognak tartották ugyanis, hogy elfeledjék híres hazájukat”.
***
HIBBANTSD MEG ÉS URALKODJ!
Térjünk vissza a Habsburgokra. Megvesztegetéssel, árulók révén a magyar korona birtokába jutván, az oszd meg és uralkodj elvének alapján a Bécsi Titkos Kamarilla elõnyösnek vélte, hogy a befogadott és az õsi magyar felségterületekre éhes nemzetiségeket a magyarok ellen uszítsa. Erre azonban csak úgy volt lehetõség, ha a magyar értelmiségiek közül is megnyernek némelyeket ennek az ügynek a szolgálatára. A nagy magyar 1848-1849 - i szabadságharc cári segítséggel – tehát két világhatalom összefogásával - történt leveretése után, a Bach-féle terrorkorszakban következett be ez; sikerült néhány írástudót az ügyük mellé állítani.
Világosan át kell látnunk az Ausztrián diadalmaskodó magyar szabadság által Bécsben keltett pánikot. Ferenc József, a császár a lealázkodásig süllyedve könyörögte ki a „minden oroszok cárjá”-tól a katonai beavatkozást, amelynek aztán, a hazai nemzetiségek föllázításával és osztrák segítséggel végül is sikerült eltiporni a magyar szabadságharcot. A Habsburg-ház kénytelen volt végleg fölismerni, hogy nem bír a „fékezhetetlen magyarokkal”. Ennek a „fékezhetetlenségnek” a magyar vitézségi hagyományokon túl a magyar hazaszeretetben és szabadságszeretetben gyökerezõ, illetve a nemzeti hagyományokra épülõ büszkeség, a nemzeti öntudat volt az alapja. A Bécsi Titkos Kamarilla ennek a nemzeti öntudatnak az aláásására eszelte ki a „honfoglalás” és vele együtt a magyarság kései és dicstelen, gyökértelen eredetének elméletét.
Ekkor koholódott ki a „h o n f o g l a l á s” újonnan képzet, eladdig a magyar nyelvben ismeretlen nyelvújítási fogalmának politikai célokra való bevetése, fölhasználása (részletes feltárását lásd G. K. E. „Mi az igazság az árpádi bejövetel körül.” Bp., 1995). Idõ folytán aztán ez a politikailag a 896. évi bejövetelre ráerõltetett, ránkpréselt, majd késõbb hagyománnyá, rossz hagyománnyá fajult fogalmat, úgy is mondhatnánk: hagyománytagadó, hagyományellenes hagyományt a vezetés rejtett nemzedéki folytonossága, hatalmi, tudománypolitikai erõltetése szentesítette kimondatlan, íratlan törvénnyé. A megszokás viszont hatalmas nagy úr, nem ajánlatos szembeszállni vele. Ha pedig mindenki ugyanazt fújja, lassankint természetessé válik, mi több megszeghetetlenné, olyasmivé, amin már senki sem rágódik és ez nem is ajánlatos.
Jellemzõ, az idegenuralmak szellemiségére, hogy a bolsevizmus idején még a csapból is „honfoglalás” folyt. Ha valaki egy kalyibát, kutyaólat tákolt össze a falú szélén, már arról is „honfoglalás”-ként cikkeztek a lapok. Divatos közhellyé vált utcán és tudományban. S ki merne szembeszállni az árral? Ki töprenkedne azon, vajon helytálló-e s vajon régi kútforrásainkkal szemben megállja-e a helyét az, amit közvetve állít, hogy nem eredeti birtokosai, õshonosai vagyunk hazánknak, de fegyveres erõszakkal hódító elragadói, elfoglalói.
***
A „honfoglalás” idegenuralmi hatalmi nyomással elterjesztett elméletének éppen ez a célja: lenyesni a magyarság õstörténetét, és ezáltal aláásni a magyarság nemzeti öntudatát, összetartozás-tudatát, büszkeségét.
***
Mindezt áttekintve megállapíthatjuk: a „honfoglalás”-t vallókkal kapcsolatban a tárgyilagosság jegyében fölhozott egyetlen állítás, egyetlen mentség sem állja ki sem a történelmi, sem a logikai vizsgálatot.
A témához kapcsolódó PPS, A magyar õstörténet: LETÖLTÉS (11 MB)
Ha szembenézünk a fölhozott tényekkel, be kell látnunk: a két fél egyező véleménye határozottan azt a látszatot kelti, mintha a történelmi jog, a birtokjog nem mellettünk, hanem ellenünk szólna. Továbbá, hogy Trianonban nem sötét összeesküvés, nem minden nemzetközi jogot és igazságot lábbal tipró merénylet történt Európa legrégibb államalakulata, Magyarország ellen, hanem holmiféle kései, ezer esztendő utáni igazságtétel. Ha pedig ez így áll, számolhatunk vele; nem elég, hogy felségterületünk több mint kétharmadát elragadták, az utódállamok még keveslik is az ölükbe hullott óriási magyar felségterületeket és még a maradék országcsonkot is szeretnék bekebelezni. A románok még mindig fújják a „Dela Nisztru pán la Tisza” (A Dnyesztertõl a Tiszáig) kezdetû sovén dalt (érthetetlen mit keresnének a románok a Tiszánál, ahol legföljebb átutazóban ha voltak). A szlovákok pedig „Nagy-Moravia” álomgõzétõl szédülten a Balkánig szeretnének lehatolni, a szerbek viszont föl egész Ausztriáig.
Mindez jelzi: a Nagy Pör még távolról sem zárult le, mi több: továbbra is ellenünk folyik; maradék felségterületünk is veszélyben forog. Elképesztő, hogy ebben a történelmi birtokperben hivatalosaink és a fegyveres behatolást igazoló
„h o n f o g l a l á s” jóvoltából továbbra is vesztésre állunk. De mit számít ez a szó hangoztatóinak? Honfoglalás, honfoglalás! Szajkózzák rendületlenül. Ne csodálkozzunk hát: ha mi magunk állítjuk magunkról, hogy betolakodók vagyunk, jogcím nélküli erőszakos foglalók, jövevények saját hazánkban – akkor mit várhatunk másoktól?"
Milyen érdekes elmélet, hogy a Szahara észak és és közép Európában volt.
Talán itt kéne előbb körülnézned: http://74.125.87.132/translate_c?hl=hu&sl=en&u=http://www.donsmaps.com/sungaea.html&prev=/search%3Fq%3Dsungir%26hl%3Dhu%26sa%3DG&rurl=translate.google.hu&usg=ALkJrhg0xmKpLy9UMLi7vd_3Jm9s8Jhlcw
"Olvastam Marjalaki Kiss Lajosnak <Anonymus és a magyarsàg eredete> c. rendkivül érdekes.. tanulmànyàt, amelyben azt bizonyitja, hogy a magyarsàg Magyarorszàgnak ôslakossàga, illetve, hogy az orszàgot Arpàd honfoglalàsàt màr ezredévekkel megelôzôleg is magyarsàg lakta. Véleményét a szerzô ezen szavakban összegezi: < Ugy gondolom, hogy a mai magyarsàg zôöe nem Arpàddal jött be, sôt màr az avarok, hunok elôtt is itt élt és magyarul beszélt.> Mielôtt az alàbbi kérdésekeket azok szàmàra, akik Kiss Lajossal ebben - az àltalam is vallott meggyôzödésben - nem értenének egyet, föltenném: röviden összefoglalva elôre bocsàtom a magam következtetéseit, amelyekre körülbelül két évtizeden àt folytatott néprajzi és nyelvészeti kutatàsaim utàn jutottam, s amelyekrôl egyet-màst màr elôzôleg az Ethnographia-ban.. és màsutt is irtam. Szerény véleményem szerint is, a magyarsàg ôshazàja: Magyarorszàg, azaz a Kàrpàtok medencéje, amelyben fajunk és nyelvünk kialakult és ahol magas szellemi mûveltsége volt màr azon ôsidôkben, amikor az àrja népek még nem léteztek. Csatlakozom itt Nagy Géza jeles tudosunknak az Ethnographiàban "Turànok és arjàk" cim alatt megjelent tanulmànyàban kifejtett azon véleményéhez, amely szerint az àrjasàg csak ôsnépeink és egy màs faj (az Europàban a történelemelôtti idôkben élt barlanglako neandertaloid ôsfaj) keverékébôl elôàllott ujabb faj, amelynek nyelve, szokincse legalàbb is felében ôsnépeink nyelvébôl vétetett. Magyarorszàgi eredeti ôsnépünk, azaz az ôsmagyarsàg legnagyobb része belàthatatlan idôktôl folgva békés fôldmûvelô nép volt - aminthogy ma is az - és mindig magyarul beszélt, azaz helyesebben szolva: mai magyar nyelvünk ôsalakjàt beszélte. E nép, vagy faj az ezredéveken àt, idôközônként, szàmtalan rajt bocsàtott ki magàbol, hol északra, hol keletre, hol délre és nyugatra, amely kivàndorolt szakadàkai kint néha nagy mûveltségeket is alapitottak (szumirok, pelazgok, etruszkok stb), majd hosszu idôk folyamàn nyelvileg, fajilag elvàltoztak, àtalakultak, màs népek közé elvegyültek, de mindenfelé olyan nyomokat hagytak maguk utàn, hogy ezeket a tudosok és kutatok a vilàg különbözô részeiben észrevévén: a magyarsàgot hol innen, hol onnan szàrmazottnak kellett hogy gondoljàk. Igy régebben példàul a finn-ugor rokonsàg hivei ôseinket északrol, majd Vàmbéry és a török rokonsàg hivei keletrôl, az àzsiai pusztàkrol jötteknek vélték. Màsok, mint Toth Jenô és legujabban Zajti Ferenc, tényleg megàllapthato nyelvi- és faji összefüggések miatt, a magyarsàg indiai eredetét vitatjàk, ritkàn gondolvàn azonban arra, hogy hiszen ama feltalàlt néptörzsek épugy a magyarsàgnak messzeföldre vàndorolt leszàrmazottai is lehetnek, mintahogy a magyarsàgot idôköltözöttnek véljük. Ismét màsok a szumir nyelvnek a magyarral valo rokon-volta miatt, vagy a kis-àzsiai és sziriai ôsturàni müveltségek révén, a magyarok eredetét délen keresik,.., sôt voltak olyanok is, akik az afrikai kàmi nyelvekben talàlhato, a magyarral meglepôen egyezô elemek réven, a magyarsàgot kàmi eredetûnek, ismét màsok, különösen régebben, sémi szàrmazàsunak vallottàk. Végül némelyek, mint pl. Bàno Jenô és Cserép Jozsef, azon elvitathatatlan egyezések révén, amelyek az azték és màs ôs-amerikai nyelvek és a magyar nyelv között kimutathatok: a magyarsàgot Amerikàbol, vagy Atlantiszbol eredônek tartjàk. Mindennek eredményeképp tehàt Europa közepén a magyarsàg tovàbbra is valosàgos rejtélyként àllott és àll itt. Teljesen megoldodik azonban e rejtély, ha a magyarsàg ôshazàjànak magàt Magyarorszàgot tekintjük, ahonnan ôsidôktôl fogva egyes szakadékai minden irànyban vàndorolhattak ki. Sôt, csak igy fejthetjük meg azt is, hog a magyarsàg szervesen illeszkedik bele a közép-europai kerekfejû, kis- vagy középtermetû fajba s hogy arcjellegében is a környezô népektôl, amelyek nagyrészt különben is csak elàrjàsodott fajrokonai, alig különbözik, valamint, hogy nyelve, szokincse, népszokàsai, népmeséi, viseletei is azokéival bàr egyezôek, de sokkal ôseredetibb jellegûek. Vàmbéry és màsok, honfoglalàskori kétségtelen török nyomok alapjàn, azt is àllitottàk màr, hogy Arpàd honfoglaloi nem is voltak magyarok, hanem tiszta törökök, akik Magyarorszàgon egy màr itt élt ugor néppel keveredtek, illetve, hogy a ma magyanak nevezett nyelv e keveredés egyik terméke. Hogy a magyar nyelv ôsnyelv és nem ujabb keletkezésû keverék, ezt nyelvünk szavainak egymàssal valo szerves és logikus, szocsoportok szerinti összefüggése révén, mihelyt arra alkalmam lesz, könnyen ki fogom mutathatni. Ami pedig Arpàd magyarjait illeti, szerény véleményem az, hogy törökök ugyan nem voltak, de nyelvileg többé-kevésbé valoban el voltak törökösödve, fajilag azonban azon régebben keletre kivàndorolt ôstörzseinktôl szàrmaztak, amelyek a mai Oroszorszàg területein az okorban igen nagy szàmmal éltek, s kazàrok, kunok, besenyôk, palocok, vogulok, cseremiszek, votyàkok, bolgàrok stb. néven a régi oroszorszàg történelmében is még nagy szerepet jàtszottak, de utobb, a keresztény és mohamedàn vallàsok felvételével, nyelvileg majdnem mind elszlàvosodtak és eltörörökösödtek, kivéve a kazàrokat, akik a zsido vallàst vevén fel, teljesen tönkrementek, birodalmuk szétzüllött, ôk maguk pedig elzsidosodtak. Tudjuk, hogy a kereszténység felvétele utàn, mi is hajszàl hijjàn, hogy ôsi nyelvünket a latinnal nem cseréltük föl, illetve, hogy a magyar nyelvnek csak a legujabb idôkben sikerült az orszàgban ôsi jogait visszanyernie, s a nép legalso rétegeibôl, ahol még beszélték, ismét az orszàg nyelvévé lépnie elô. Véleményem tehàt az, hogy Arpàd honfoglaloi nemzetségileg magyarok voltak ugyan, de a magyarsàgnak oly törzse, amely valamikor Magyarorszàgrol, azaz az ôshazàbol, kiköltözött volt. Utobb Atilla, majd az avarok birodalmànak bukàsa utàn, e földnek erôsebb urai nem lévén, Arpàd honfoglalo népe az alkalmat felhasznàlta, és itt élô fajrokonaival egyesülve: a bejött szlàv, görög vagy olàh, germàn és màr elkeresztényesedett és elszlàvosodo bolgàrok kezeibôl, az ezek àltal màr birtokba vett orszàgrészeket kiragadta, amiutàn azonban e harcias, külsejében màr törökös-perzsàs jellegûvé vàlt magyar törzs itt élô földmüvelô rokonaival teljesen összeforrott, illetve azokkal ismét egy néppé lett."
Miért,gondoljátok-hogy akkor-még nem ismertek más vizi közlekedési eszközt-a tutajon kívül!
Ataisz és Atlantisz között egy időben állandó kapcxsolat volt az Amazonasz-nál még meglévő Átjárón keresztül!
A kirajzásnál-amikor elkezdtek kimenekülni Ataisz szigetéről-akkor már az átjáró rég nemlétezett,de az Amerikai földrészre a szigetről sok Törzs költözött-Át!
A KM nem jegesedett el, de az éghajlat nagyon elromlott, megvàltozott a növényzet, ritkàbb lett az ennivalò, igy a lakossàg többsége valòszinûleg délebbre vàndorolt, ahol jobb volt a megélhetés.
A Mu már nem érvényes? És mi történt az interglaciálisokban, meg az interstadiálisokban? Végül, de nem utolsó sorban: honnan tudták, hogy végérvényesen vége van a jegesedésnek?
Amikor az "istenek a holdat hozzácsapták" a Földhöz-akkor Ataisz szigete lassu süllyedésbe kezdett!-Ugyanis itt "vészelték át" a népek a nagy eljegesedést!-De ekkor elkezdődött az ottani kolónia lassu "kiáradása"-részben Amerika területére-részben az Ázsiai földrészre!Hírvivőket küldtek szerte szét,s az eljegesedés visszahuzódásáról-gondolati üzeneteket küldtek-amit később a futárok "híreivel meg erősítettek!Így erősítették meg-hova térhet vissza az elmenekült lakosság.
Jelenleg több közép és délamerikai törzs is a hagyományaiban "őrzi" a Hun-Magyar rokonságot/ezért tudott Cortez könnyű győzelmet aratni-augyanis azt hitték a "rokonok jöttek vissza-igéreteikhez híven"/
A Mag örzői maradtak utolsónak-ill-az utolsók között voltak!
Hogy holvolt az igazi "őshaza"-nos ez jó kérdés-ugyanis a magyarság a kárpátmedencéből az eljegesedés elől költözött át ataiszra-majd az Avarság elkezdett elő-örsként kiépíteni az Élőhelyet!
Hisz-az akkori rokon népek között törvény volt,hogy a "Mag örzői"nem szenvedhetnek hiányt semmiben!
Ugyanijen tévedés volt a Besenyők-ellenségessége!!Pedig Ők csupán a "hátvéd" szerepét töltötték be!
De a népek közötti ekkora összetartás a mai kor gondolkodásmódja melett nehezen érthető!
Remélhetően még sok fontos történésre fog fény derülni!
A régi iratokban a Honfoglalás-szó seholsem szerepel!
Újra Foglalás-Visszafoglalás az igen.De érdekes- seholsem esik szó az avarokkal folytatott harcokról-ugyanis nemvoltak!De,ha honfoglalás lett volna csak az engedi "át" harc nélkül-aki várja a visszatérőket!Hisz egyetlen nép volt-akkor még komolyan vették a "testvériséget"!-Jani
A teljes cikk a Hatti (szkíta) őstörténet 1840-es hozzászólásában olvasható, de bizonyos részletek itt is figyelemre ajánlhatók:
Újraértékelik a magyar mongolisztika atyját
2009. június 16. 10:54 Obrusánszky Borbála
...
Ezzel szemben Bálint munkáiból világosan kiderül, hogy ő az akkori nemzetközi elnevezésekben szereplő „turáni”, vagy „szkíta” népek nyelvét akarta tanulmányozni, és azok hasonlóságait kimutatni és elemezni.
...
Bálint Gábort a Magyar Akadémia azét küldte ki a kalmükök, majd a mongolok közé, hogy tanulmányozza a magyar és a mongol nyelv közti hasonlóságot. Fő pártfogója, az akadémikus Fogarasi János ugyanis nagyon közelinek tartotta a két nyelvet. Bálint négy éves kutatóútja után hazatért, és az Akadémián be is számolt gyűjtőútjáról. Bálint azonban nem magyar-mongol rokonságról beszélt, hanem rájött arra, hogy annak alapja a hun lehetett és ezért az utóbbiakról is gyűjtött néhány forrásadatot. Deguignes védelmében állást foglal az ázsiai hun és az európai hunok azonosságáról, és már akkor megállapította, hogy a kínai krónikákban szereplő xiong-nu kifejezés a kínai fogalomírás szerint egy hun, vagy hunnu alakot ad vissza. Sőt kimutatta, hogy a tamul és a szanszkrit nyelvben a hun szó „huna” alakban van jelen, ami azt mutatta, hogy hunok Észak-Indiában éltek. Sőt, a szakirodalomban talált egy huni népet, akik a dél-kínai Jünan tartományban éltek, Bálint őt is a hunok utódainak tartotta. Ezt legutóbb a koreai régész, Kang In Uk igazolta.
...
A tamil és a magyar nyelv közötti kapcsolat kutatását így brit tudósok kezdték meg, akik a 19. század folyamán többször megfordultak az indiai gyarmatokon, és megismerhették az ottani népek nyelvét és műveltségét. Rájöttek arra, hogy a tamil/dravida nyelv nem tartozhat az „indoeurópai” nyelvcsaládba. Elsőként Rasmus Rask, híres dán nyelvész mondta ki, hogy a dravida szkíta nyelv lehet, és ezt a többiek széles körben elfogadták. Maga Caldwell, a tamil nyelv kutatója is hasonlóan vélekedett, sőt ki kell hangsúlyozni, hogy angol és francia nyelvészek az ékiratok nyelvét is akkoriban szkítának/magyarnak gondolták. A 19. században Max Müller hatására a szkíta elnevezést felváltotta ugyan a turáni elnevezés, de azt mondhatjuk, hogy végeredményben a két kifejezés ugyanazt jelenti
Míg nálunk az ugor-török háború után tilalmas témává vált minden új nyelvészeti elmélet, amely nem a finn (ma: uráli) elméletet támasztja alá, addig Nyugat-Európában folytatódott a többféle kutatási irány. A tamul nyelv magyarhoz fűződő kapcsolatát komoly nyugati nyelvtudósok is helyesnek tartották, és ma is végeznek ilyen irányú kutatásokat. Az 1960-as években készült el az első angol-tamul etimológiai szótár, és akkoriban több nyelvész is kimutatta a tamil-uráli nyelvek kapcsolatát. Ma már többen úgy vélik, hogy a tamilok elődei Közép-Ázsiából, majd Pakisztánból vándoroltak délre, és nyelvük szkíta-fajta lehetett. Így utólag tehát az angolszász kutatók igazolták az elfeledett és sokat rágalmazott székely tudósunk igazát.
Bálint Gábor 1895-ben részt vett a Zichy-expedíciban, és eljutott a Kaukázusba. Ott megtanulta a kabard nyelvet, melyet a magyarral nagyon közelinek talált. Hazatérve kiadott egy kabard-magyar-latin szótárat, amelyet azóta is a világ legjobbjának tartanak, sőt ma már fontos nyelvemlék is. A kabardok kapcsán Bálint csak futólag szólt a kaukázusi magyarok utódairól, valamint Madzsar város romjairól. Ezt a témát később Bendefy László kutatta, aki pápai bullákkal igazolta, hogy még 1329-ben is volt az ottani magyaroknak királya, Gyerentyán. Veres Péter etnográfus szerint a Kaukázus térség kutatásában a legjelentősebb eredményt kétség kívül Bálint Gábor érte el, aki hosszú tanulmányútja során a Zichy-expedíció keretében 1885-ben, amikor az adige nyelvet, pontosabban annak, keleti kabard dialektus-csoportját behatóan tanulmányozta. Veres szerint ezzel a Kaukázus hegyi között végzett, voltaképpen mostanáig felülmúlhatatlan nyelvészeti teljesítményével a nemzetközi tudományosságban elévülhetetlen érdemeket szerzett, nevét örökre beírta a kaukazológia aranykönyvébe.
Bálint nyelvészeti munkái után, 1901-ben megírta „A honfoglalás revíziója” c. kötetét, melyben visszatért a hun kérdésre. Megállapította, hogy a mongol nyelvben található sok magyar szó hasonlóságának csak egyetlenegy magyarázata lehet: az igaz nemzeti hagyomány Hunorról és Magorról. Bálint a mongol történelem kapcsán is megemlíti a hunokkal való szoros kapcsolatot. Azt állította, hogy számos mongol törzsnév megtalálható a székely-magyar nemzetnél, sőt az életmódra és az anyagi kultúra tárgyaira utaló szavak is a hun rokonság bizonyítékai. Ugyancsak Bálint Gábor világított rá arra, hogy a hunok története nem a Volgánál, vagy a Donnál kezdődik, hanem Kína szomszédságában, sőt már akkor rájött arra, hogy a hun műveltség szempontjából a kínai és nem a perzsa hatásokat kell figyelembe venni. Ezt a 20. században a sinológusok szintúgy megerősítették.
Ez a történet azért különösen szép, mert rávilágít egy kevesek által ismert dologra. Arra tudniillik, hogy: a zene, a lélek nyelve.
Ebből adekvát (következik), hogy a zene vizsgálata - aminek csodás példája ezen újabb magyar ötlet - sokkal, de sokkal közelebb viszi a rokonságot kutató, az iránt érdeklődő embert a rokonságok valódi feltárásához, lévén: szellemi entitások vannak ide a sárvilágba bezárva (:sár=anyag(elemek-ld.:Mendelejev-) + víz:). Ígyesen ismét tapsolhatunk egy releváns vizsgálati módnak, s annak a körülménynek, hogy az internet a finnugorizmus sírásója.
