Bár én nem fogalmaznék olyan sarkosan, hogy Kálvin János szakadár erkölcsöt teremtett és eltörölt minden olyat, ami légies, ami Istenhez emel, mert nem akarom megbántani vele református felebarátim,
Szerintem ott van a gond hogy Istenlétezését erősen antropomorfizálta, az időtlenségben eleve nem beszélhetünk események egymásutániságáról, méha a Mindenható mindent eleve lát.
Objektíve nem létről beszélünk, ha az adott axiómarendszer számára használhatatlan. Lét (transzcendentálé, lásd: NBG halmazelmélet) alatt itt a transzcendenciatan definícióját értem.
Kálvinnak nem lebeghetett szeme előtt az egyetemesség megvalósításának semmilyen bevett formája sem, s ha komolyan vette volna az "i" betűn a pontnak való megváltoztatásának következményeit, alternatív elméletnek számító hittételeit (a jellegi meghatározó a godeli nemteljességi tételből indokolható) javaslat szinten tartotta volna.
Nem törekedett az eléggé kifejezőségre sem (szintén axiómarendszerek kapcsán jön elő ez a fogalom).
És a csecsemőkeresztségkor az egyénre háruló kötelezettségeket nem a Szentlélek befogadásával, hanem egy kifejezetten bürokratikus megoldással oldotta föl.
Bár a bizonyításelméleti szempontból így sikerült olyan határok közé szorítani a nagyrészt Luthertől adaptált tételeit, ahonnan már tényleg triviálisnak tűnnek (lásd, mi alkot egy predikátumkalkulust).
Sziasztok!
Nektek mi a véleményetek a reformáció 2 sajátos tanításával. Lehet-e predestináció v. előre elrendeltetés? Akkor mi a kegyelem? Van-e célja így az életnek?
