Készülök a karácsonyra. Horgolt karácsonyfadíszekkel. Három kis harangot horgoltam, kikeményítettem és gyanútlanul az asztalon hagytam. Mire megfordultam, már csak kettő volt. Falánk boxerem megette a harmadikat. Biztosan ízlett is neki, merthogy cukorral volt keményítve. A maradék kettőt sikerült megmentenem tőle.
Látom, nem igazán ott a hangulat, ahol a topik címe, megértem, bár, ahogy más is írta, erre nem nagyon lehet mit mondani, mint némaság.
Azért álljon itt tőlem egy emlék, egy számomra azóta is megrázó emlék (ez már több, mint nyolc éve esett meg). Volt valaha egy elég szökdösős kutyánk, akit amúgy - csak később tudtam meg - mennyire szerettem. Nos egy nap reggel szintén nem volt otthon. Iskolába menet, már a buszmegálló közelében került elő, rohangált körülöttünk. De iskolába KELLETT menni, meg gondoltam, úgyis hazamegy, majd, miután felszálltunk a buszra. Egyedül én láttam, ahogy a busz elindult. A kutya sose tért haza, de a család nem tudta meg. Ott maradt az út mellett. Most először írtam le, mi lett vele. Akkor még taknyos kölök voltam, azt hiszem, akkor jöttem rá jónéhány dologra a világ mikéntjéből. De a kutyát többé már nem lehetett hazavinni...
----
ON: (Történetek, mióta ide nem látogattam)
Osztálykirándulás, avagy hogyan tegyünk szert egy igazi szongáriai cselőpókra?
Október vége volt, már kissé hűvösödő idő, két napos osztálykirándulás, a tananyag miatt stílusosan hétvégén. Este, szokás szerinti téma, hogyan részegítsünk le könnyen és gyorsan, lehetőleg kissé a tanári kíséret háta mögött egy egész osztályt (én magam nem alkoholizálok, csak hazatámogattam a banda egy tagját). Nos, ez után már későn rémüldözés a lányok háza felől. Egy nagy BARNA pók mászik felfelé a falon, már majd elérve az ablakot! Agyon akarták taposni, én mentettem ki az által, hogy befogadtam a jószágot, és megígértem, hogy biztosan elzárva hazaviszem. Közbevetés: én már tudtam, milyen a szongáriai cselőpók, de ez akkor nem hasonlított rá. Mint később megállapítottam, akkor éppen frissen vedlett, így a rajzolata csak két nap múlva alakult ki. Szóval már mindennek ki volt kiáltva szegény állat, még madárpóknak is. Semmi erre alkalmas eszköz nem lévén, a pók egy 2 decis eldobható pohárba lett egy cigivel (asszem, természetesen nem volt meggyújtva, csak nem volt más kéznél) bepiszkálva, majd alufóliával be lett dutyizva. Másnap reggel indulás előtt még a pohárban volt (éjszaka alighanem hibernálódott). Nos, a buszsofőr kijelentette, hogy ez a dög márpedig a buszra nem kerül fel. Nem volt mit tenni, be a cekkerek közé a csomagtartóba. Kirándulás szépen folydogál tovább, majd délután, ugyan nézzük már meg, hogy érzi magát a jószág. Csomagtartó fel, táska elő, egy halálsápadt pillantás a pohárra... Az alufólián egy 2cm x 2cm lyuk, pók sehol! Na, lett is nagy spekuláció a hazafelé úton. Már már arra a megállapodásra jutott főképp a lányok klikkje, hogy a Borisz (el is lett ám nevezve út közben) márpedig lány, és éppen azon van, hogy minden, a csomagtartóban zötyögő bőrőndben szabadon eressze egy - egy csemetéjét. Kis ráadás a dologban, hogy páran még le is szálltak a buszról még az iskolához megérkezés előtt, de ki lett kötve, hogy legyenek informálva, ha megkerülne a pók, hogy otthon fel merjék bontani a cekkert :) A vége a dolognak azért jó lett, a pók, ahogy a sulihoz érve felbontottam cekkereim, előkerült (azaz felfedeztem, amint a táska alján görcsösen kapaszkodik egy ping - pong labdába), így mindenki megnyugodhatott. A kérdéses táskát természetesen őríztem, mint a hímes tojást, nehogy összenyomódjék szegény állat, míg hazaértem.
A pók később biológia óra keretében be is lett mutatva, ja, meg talán történelem óra előtt, mi szépen csendben leülve vártuk a tanárt, az öt literes befőttesüveget, melyben az állat trónolt, a tanári asztal közepén hagyva :D
Tavasszal, minthogy védett, meg a legkevésbbé sem volt szerintem alkalmas az üveg számára (ugyan volt benne föld, abban egy lyukban élt, de úgy tudom, éjszakánként gyakran vándorolgatna), na meg ahogy amúgy is sok más befogott rovarfélémmel így tettem, szabadon engedtem egy olyan helyen, ahol honos ez a pókfaj.
Na, de tél lévén azért adott még egy - két mókára okot e derék jószág :)
Főképp, hogy ennivalót kellett neki szerezni. Mégpedig élő állatot. Ez csak - csak ment, míg jó idő volt, és lehetett legyeket, meg sáskát összefogdosni. De aztán jöttek az ínséges idők.
Ez a példány kifejezetten félős darab volt. Egyszer került két, vagy 8 centis kukac. Egyiket bedobtam a póknak (másik bebábozódott, és egy hatalmas, szép szenderlepke bújt elő később a bábból, mekkorát azóta se láttam), a hernyó a nehézkedés törvényének megfelelően lekerült végül a pók járatának aljára. Az a szegény állat meg hetekig NEM MERT a járatába visszamászni, hogy elintézze a hernyót, míg végül a "bitorlót" onnét kipiszkáltam.
Hasonlóan jártam a kisállatkereskedésben kapható eleven csalikkal is. A lisztkukacra nagyon finnyás volt, csak akkor volt hajlandó megenni, ha nem adtam neki mást. Valami nagyobb kukactól meg megint csak rettegett, és meg kellett mentenem a -pókot- tőle :D (A kukac volt 4 - 5 centi, a pók kiterjesztett lábaival lehet, 10 is!).
Végül a tücskök képében találtam meg az ideális tápszert.
Az éjszaka fülbemászó muzsikusai, ugye - ugye, a tücskök.
Nos, én vettem első körben vagy ötöt, majdnem kifejlett példányt (még itt kell elmondanom, hogy a kérdéses kisállatkereskedés 20 kilóméterre, és piszok gány tömegközlekedésre volt tőlem, így rendre vagy 3 óra csak buszmegállókban üldögélés volt egy ilyen beszerzőút). Na, ezeket szerette a pók. Talán a második adag tücsökkel esett meg a baleset. Nos, ezek pár nap múlva elkezdtek CIRIPELNI. Odakint szép, és dallamos ez a muzsika, na de odabenn... Én tudtam mellettük aludni, az ágyamtól úgy 3 méterre trónolt az íróasztalon a tömény decibelek forrását jelentő terrárium. A tesóm a szomszéd szobában nem bírt. A drága jó édesanyám két szobával arréb nem bírt. Apám is egy reggel panaszkodva jött a (z aránylag nagy) ház másik végéből, hogy nem bír aludni azoktól a kib...ott tücsköktől. Végül a családi békét megőrzendő, a zenebona forrása a pincébe került.
És ez még nem jelentette a dolgok végét. A tücskök idővel elfogytak, a terrárium, talán újabb (még) nem ciripelő tücskökkel, visszakerült hozzám. Aztán egy nap nini látom, a franc, hangyák. Közelebbről megvizsgálva vettem észre, hogy tudtomon kívül tücsöktenyésztővé váltam! :D Nosza rajta, vagy egy órát eltöltöttem a cseppnyi jószágok (nagyon óvatos) összefogdosásával - hát, legalább később nem kellett azt a töméntelen buszozást (vagy inkább buszra várást) elereszteni drága pókom kedvéért, de maradt is jópár tücsköm még a pók "visszavadítása" után is. Ők hasonmód követték később pókom sorsát, egy félreeső réten lettek visszaadva az Anyatermészetnek.
Na, hát hosszúnak hosszú, viccesnek... Hát, talán túlzottan is körülírtam a dolgot. Na de most már menjen :)
Nincs kétségem a felől,hogy ez a doki érti a szakmáját. A meglévő kuncsaftkört pedig azért tudta ennyire kibővíteni,mert mikor fiatal orvos volt,mindegy volt hétvége vagy éjszaka,lehetett rá számítani. Azután bele eshetett a kényelem csapdájába,ha el is pusztul egy kutya a kezei között,van még ezer másik. És jöttek a lovardák sorban, akik a nyagyértékű jószágaik megfázását is vele kezeltetik,és az ugye jó pénz. Jobb mint egy kutya vagy macska gyógyítása.Talán a kor is,ha az ember idősebb,nehezebb már helyt állni. Sok itt a talán,és ezek már vissza nem hozhatják Aladárt. Tanultam belőle. Hogy ne legyen off az iromány,egy régi csínytevése: Autószerelő fékbetétet cserélt nálunk a szgk-n. Az imbusz kulcs készlet egy kis műanyag tasakban letéve mellé. Aladár,látva,hogy ez a kis tasak sokat van kézben,játékra fogta a szervízest,úgy hogy ellopta tőle. A szájában lógott a szerszámkészlet,a szerelő utánna az udvarban ő meg rohangált körbe körbe,elkapni nem lehetett. Ez jó móka volt neki,a pocakos szakinak már kevésbé. Végül mikor már nem volt kergetve, letette.
3 éve, amióta a kutyámnak balesete volt, nem írtam ebbe a topikba, de rendszeresen olvasom, és erre muszáj reagálnom. Őszinte részvétem a kutyusod miatt, tudom, milyen érzés elveszíteni egy négylábú társat, ilyenkor nem is lehet semmi okosat írni-mondani, csak azt, hogy együttérzek veled :(((
Nekem az a véleményem, hogy ha valaki az orvosi pályát választja (legyen akár ember-, akár állatgyógyász), tisztában kéne lennie azzal, hogy sokszor élet és halál ura, és ez kötelezettségekkel jár. Szerintem csak az menjen orvosnak, aki le tud mondani a magánéletről, akinek a hivatása a legfontosabb.
Az én kutyusom, Feles, akiről már korábban írtam itt, szerencsére megúszta a balesetet, viszont egy orvosi műhiba áldozata lett, amputálni kellett az egyik lábát... És ilyenkor az ember nem tud mit tenni, csak tehetetlen dühöt érez, és elátkozza a felcser egész családját :(((
Szeretem a rotikat. Valahogy az a képzetem róluk, hogy csupa erő, csupa izom - csupa egészség. Nagyon rossz ilyen történetet hallani róluk. Persze egyik fajtáról se jó ilyet hallani, de róluk valahogy hihetetlennek tűnik.
Talán infarktus. A doki ezt mondta. De ezt boncolás nélkül megállapítani? A rotik a könyv szerint 8-10 évet élnek. De az én kutyám nem úgy nézett ki ,mint aki meg akar hallni. Azért majd mesélek róla vicceset is ha megnyugszik a lelkem,mert ne semmi eb volt. A városban legendák keringenek róla,igaz ő sokat szerepelt bemutatókon tehát népszerű volt. És sosem a tökéletes kivitelezésel vívta ki a figyelmet,hanem hogy a gyakorlat közben egyszerűen elkezdett pörögni a hátán,többezere ember előtt beégetvén engem.Én vörös voltam mint a rák a nézők meg döltek a röhögéstől. A perecet imádta:)
Ez a történet valóban nem vicces és inkább a "Van-e a kutyának lelke" című topikba illik, de azért örülök, hogy leírtad valahol. Együttérzek Veled és tudom azt is, hogy segít, ha megosztod valakivel a bánatodat. Nem írtad meg, hogy végül is mi volt a baja szegénykének. Egy 9 éves kutyus még vígan élhetne.
Nekem is van egy 13 és egy 12 éves kutyám, minden reggel rettegve nézem a párnájukon fekve, mozog-e az oldaluk, lélegzenek-e. A 13 éves majdnem egy éve naponta kapja a szívgyógyszerét, ő is szinte hörögve zihált, úgy vette a levegőt. És ő is húz befelé a rendelőbe, ha nyitva az ajtó, amikor megyünk, az se számít neki, ha éppen vannak bent. Tudja, hogy ott segítenek rajta.
Viccesnek nem vicce a történet,de nagyon tanulságos,és talán elfér itt mert az én kutyámról szól,aki hétfőn hagyott itt minket: Meghalt szegény. Az utolsó perceiről írnék,mert nagyon megrázott,és nagyon elgondolkodtatott.Szóval 9 éves roti. Mindig vidám,és csinytevésre nem kell buzdítani. Vasárnap még kutya baja. Hétfőn reggel zihál és nehezen veszi a levegőt. Orvos. Rohanás. 8 tól rendel. 7.15 re már a rendelőben vagyunk,előtte telefonáltam,nagy a baj. Az én kutyám,akit előtte alig lehetett bevonszolni a dokihoz,úgy félt a tűtől,minden áron a váróból be akart menni a rendelőbe. Zihált,és húzott befelé. Még csak a takarítónő volt bent,de a kutyus érezte,hogy őt ott meggyógyíthatják. Láttam rajta a segítségkérést. És nem értette,úgy ahogy én sem értettem ,miért kell várnia,a szenvedésével,még fél órát. A levegőt egyre nehezebben vette. Újra elindult a rendelő ajtaja felé,de már nem ért el odáig. A lába alól a talaj kicsúszott. Ekkor jön le a doki,7.50 . Egy injekció a szívbe, én meg ütemesen pumpálom és folyik a könnyem. DÜhöt érzek és tehetetlenséget. MEntegetőzik,egész éjszaka dolgozott,neki is jár a pihenés. Ne járjon így soha,azt kívánom. Miért írom ide? Mert történetek a házi álatokról topik nincs. ÉS az,hogy ez a jószág érezte,ki tudná a szenvedését megkönyíteni. Nézet rám,hogy itt vagyunk,de miért nem engedsz be kisgazdám,ott most jó lenne nekem. Mert a doktor bácsi pontos. Tudod,pontos. Ezért kell most meghalj.:(
A cicám a hajszárítótól fél, egyből bebújik a WC mögé, ha előveszem. Aztán arra lettem figyelmes, hogy a mosdónál mostam hajat és még elő sem vettem a hajszárítót, a cicó már a WC mögül lesett ki, pedig még csak a hajamat törülgettem.
Most újabban meg direkt figyeltem, amikor úgy jöttem ki a zuhanyból, hogy nem mostam hajat, becserkészett, letámadott, huncutkodott. Máskor vizes hajjal kerültem elő a zuhanyfülkéből, máris rohant be a WC mögé. Hihetetlen, hogy milyen finom kis különbségeket is megfigyel. Míg nem volt cicám, nem hittem, hogy ilyen okosak.
Arany Brutuszom, kis öreg megint alakított. Épp az előbb bekopogott az ajtón. Kimentem, kérdezem, mi a baj, de már látom is, hogy üres a vizestál. Fogom a vizesüveget, erre Brutusz visszavonul a párnájára, lefekszik, mint aki mondja, látom megértetted mit akarunk, de nem nekem van bajom, én csak beszóltam. Alexa a vizestál körül topog, ő volt szomjas, de csak Brutusz tudja, hogy kell bekopogni az üvegajtón. Brutusz a párnáján fekszik, feje tetején összeér a két füle hegye, annyira figyel, észreveszem-e hogy milyen okos volt és megdicsérem-e. Hát persze hogy megdicsérem, megsimogatom. Alexa végre lefetyelhet, és mindenki boldog.
Ugyancsak az előbbi németjuhászról mesélek most. Anyósom sehogy sem tűrte szegényt, gazdit kellett keresni neki. Kertes házba került Kispestre egy henteshez. Kajában nem szenvedett hiányt. Talált az udvaron egy lerobbant kutyaházat, azt birtokba vette és át nem lépte többé a lakás küszöbét. Rendbe kellett neki hozni a kutyaházat. Gazdiék reggel elmentek dolgozni, este meg, amikor hazajöttek, szép sorban kiengedték a postást, a villanyszámlást, a gázost vagy a vizest, éppen ki jött. Mert mindenkit beengedett, de ki senkit. Nem tudni, ki tanította erre, vagy magától döntött így, minden esetre zárni kellett a kaput ezután, nehogy bemenjen valaki. (Hatalmas nagy kutya lett belőle, már a termete is elijesztett mindenkit.)
Egyszer hozzám szegődött egy kb hat hónapos németjuhász, amikor délben kimentem ebédelni. Munka után a kapunál várt és boldog farokcsóválással úgy üdvözölt, mintha az én kutyám lenne. A szemközti ház házfelügyelője is azt hitte, hogy az egyém, mert egész délután a kapu előtt ült. Rábeszélt, hogy vigyem haza, még pórázt is adott kölcsön. Hazavittem, de állandóan az ágyon feküdt. Azt tanácsolták, takarjam le az ágyat újságpapírral, amikor elmegyek otthonról. A papír zörög, azt nem szeretik és nem mennek fel rá. Ez a kutyus rendkívül hálásan fogadta az újságokat, este az összes újság apró cafatokra tépve a földön hevert, a kutyus meg elégedett pofával a csupasz ágyon feküdt és röhögött, emellett rendkívül hálás volt, amiért egész napos elfoglaltságot biztosítottam a számára.
szegenyke...o sem bir mar beszallni? enyem sem. es vaksi is...idonkent eltunik, ha nem nezek oda egy arok aljan...elnezek es volt kutya-nincs kutya...:-(de, ha szolok, akkor ovatosan lepked :-)
A németjucim egy éves volt, amikor hoztam neki egy játékot, játszótársat, egy kis kölyökkutyát, a kaukázusi juhász keverék Alexát. Az első időben hordtam magammal a munkahelyemre, hogy naponta többször etetni tudjam cumisüvegből. Később azonban a németjuhász gondjaira bíztam, ő nevelte, tanította. Érdekes volt nézni, ha olyat csinált a kicsi, amiről a nagy tudta, hogy nem szabad, odament és gyengéden megrázta a kicsi grabancát. Ez nagyon néha még most is előfordul, pedig már mindketten elmúltak 10 évesek.
Alexa imádott buszon utazni, de nem tudom, honnan ez az imádat. Minden esetre, ha megállóban álló buszt látott, húzott oda, mindenkit félrelökve igyekezett felszállni, akkor is, ha eszem ágában sem volt buszozni. Séta közben ezért igyekeztem elkerülni a busz útvonalakat. Busszal csak oltani mentünk. Orvoshoz járni szeretett ennyire? Mostanában kocsival megyünk oltásra, de nem tud felugrani a kocsi hátuljába, az első mancsát még felteszi, de a fenekét már nem bírja, azt nekünk kell beemelni.
egy masik vicces sztori akkor szultett, mikor a baratnom botfuggo kutyaja beugrott janurban a jeges dunaba, mikor a gazdia csak "rendrakas vegett" bedobott egy botot :-))
Hát, Jankát a picik akkor még nem tudták nagyon lerázni, mivel a kutyok túl picik voltak még, Janka meg túl fürge :) De ha nagyon meleg volt, nem tudtak mit tenni :D
:-))...ismeros. en is ezt csinaltam kicsi koromban :-DDD. a kis kutty volt a kisbaba...ortoztettuk, cumisuvegbol etettuk, pelenkaztuk, babakocsiba tologattuk...nagyi legrendesebb kuttya az volt, amelyik a kedvunkert haton aludt a babakocsiban :-))
szegenyek :-)))...de azert azt hiszem general ok is elveztek a dolgot :-DDD
persze, most lenne gyerekem rosszul lennek, ha latnam mit csinal szegennyel :-DDd
A barátoméknak van két kanadai fehér juhász kutyájuk, Cézár és Dolly. Ők egy szerelmespár. :) Amikor megjött az egyik generáció, és már olyan állapotban voltak, hogy ki is lehetett őket engedni az udvarra (7 kis fehér szőrcsomó), jött az unokatesó kislánya a nagyival. Janka kb 3 éves volt, és nagyon megörült a kiskutyáknak, akik egy kupacban aludtak. Odaguggolt, azok kicsit szétszóródtak, de volt aki ottmaradt "simogatóba". Aztán a nagy kényeztetés közben elaludtak, mire Janka körülnézett, ki van ott és figyeli őket, és ha látta hogy senki, meghúzta az egyik kiskuty farkát, mire az felnézett, vagy néhány esetben fel is kelt, és a kislány bőszen simogatta tovább. Ha látta, hogy megint pillednek a kutyok, megint körülnézett, meghúzta vmelyik farkát, és ez így ment, amíg el nem vitték vagy a kislányt, vagy tereltük be a kutyokat enni. :)
hat enyem hiaba, uldozi oket ezerrel...egyszer eleteben utol is ert egyet...de nem tudta, hogy most mit is csinaljon vele...leginkabb ugy nezett ki, mint aki jatszani akar csak veluk...de macsanak nem igen volt hozza kedve :-))...idonkent a kis meretu kutyakat is macskanak nezi es beindul :-))))
Ma reggel újra próbáltam kiszoktatni a macskát az udvarra. A kutyák ott sorakoznak az ajtóban (a dobermannal jóban van, őt nem számítjuk), a törpe ismét próbálja megnézni, hogy mitől működik a cicc. Kap egy maflást, elhúzódik. Majd ismét próbálkozik. Az óriás méretű házörzőm - aki korábban macskákkal élt együtt - szépen elkezdett morogni. Csak a macskát védte. Olyan megható volt! Az öreg elhúzódott, én meg megölelgettem a testőrt, és tudta, hogy miért kapja a szeretetrohamot! Imádom őket! A cicc közben visszaslisszolt a biztonságos házba.
Az én törpém a vattával van így. Fiatalabb korában elég sokat balhézott szegénykém meg mindenbe belelépett, így megtanultam magam kezelgetni a sebeit. Amint vattát lát nálam, eliszkol. Sokat nevettek rajta a barátok, mert nem hitték el, amíg nem látták.
Volt olyan, hogy a dobermanom füléről akartam a ragtapaszt leszedni, és elővettem a vattát meg a benzint. Amint Totókám meglátta nálam a pamacsot és az üveget, iszkiri, már ott sem volt.
na, nekem meg az jutott eszembe, hogy mit ossz nem mesterkedik, mikor eljon a koromvagas ideje...
utalja...mutatom neki, nezd itt az ollo...levagjuk szepen a kormod...
erre elkezdi nyalni a kezemet, pici kis pacsikat ad fekve, kedveskedik ahogy csak tud, hogy ja en mindenben benne vagyok, csak ebben nem annyira :-)))...azt is csinalta, hogy rafekudt a mancsaira :-)))...kis idetlen...kb annyira szereti, mint a furdetest, ha elkezded hivni es gyanusan kozel vagy a furdoszobahoz, akkor egyertelmuen az ellenkezo iranyt veszi be :-)))
Na erről a vezényszó csere-beréről jut eszembe, szintén a fiam játéka. Felkínál neki egy csábító falatot, majd azt mondja: ül. A kutya megcsinálja, de nem adja oda, hanem adja a következő vezényszót: fekszik. Aztán: ugat meg pacsit. Ezt néhányszor eljátszotta a fiam a németjucival, azóta ha kínál neki valami finom falatot, már automatikusan végigcsinálja a feladatsort: ül-fekszik-ugat-pacsi és aztán várja hogy végre megkapja a falatot. Ha még ezek után sem kapja meg, akkor félrefordítja a fejét, a szemével visszafelé sandít, és elkezd ugatni, mint aki azt mondja, na ebből elég, minden hülyeségedet megcsináltam, ide azzal a falattal, mert irgum-burgum lesz.
Az enyémeket meg a fiam szokta néha egy kicsit szivatni. Mindenevők a kutyáim, főleg száraztápon élnek, de bármilyen emberi kaját megesznek. Úgy tanítottam őket, hogy csak a vezényszó elhangzása után kezdhetnek enni, így nyugodtan kikaparhatom a saját edényből is a maradékot, nem nyalnak bele, meg nem nyúlnak máshoz, csak amit a tányérjukba teszek. A vezényszó pedig az, hogy: jó étvágyat! No a fiam ezzel szokott szórakozni. Amikor már startra készen állnak, hogy mikor ehetnek végre, akkor elkezd egy mondatot a "JÓ" szóval, de másképpen folytatja és jót nevet, ahogy lendülnek a tányér felé, majd fékeznek, amikor nem úgy folytatódik, hogy "ÉTVÁGYAT". Persze egy ilyen kis kitérő után megkapják az igazi jelszót is, de mindig elcsodálkozom, hogy milyen pontosan értik a különbséget.
A perecet imádta:)