Vannak dolgok, amiket név nélkül bátrabban elmondhat az ember. A nyilvános nickeden már biztosan sokan ismernek, tudják, mit dolgozol, akár azt is, mikor van a szülinapod, a többi hsz-ból azt is, mi érdekel, hova jársz stb.
Gondoltam, nyitok egy topikot, ahol friss nick alatt bármit elmondhatsz. A szabály az lenne, hogy olyan nickkel írj, amivel máshol nem szólsz hozzá.
Arra azonban megkérném a lakókat, hogy a névtelenség ne csapjon át neveletlenségbe.
"... A szerelem, ha igazi, mindig halálos. Úgy értem, nem célja a boldogság, az idill, a kéz a kézben, az andalgás, holtomiglan-holtodiglan virágzó hársfák alatt, melyek mögött a tornácon lámpa szelíd fénye világít, s az otthon dereng, hűvös illataival... Ez az élet, de nem ez a szerelem. Komorabb láng ez, vészesebb. Egy napon eljön életedbe a vágy, hogy megismerjed ezt a pusztító szenvedélyt. Tudod, mikor az ember már nem akar egészségesebb, nyugodtabb, kielégültebb lenni egy szerelemtől, hanem lenni akar, teljesen, a pusztulás árán is. "
"Az életembe léptél máról a holnap így lett más veled.Mert értelmet nyert minden, megköszönni mindezt, hogy tudnám most neked. Így érzem, rég bár érthetném köztünk a távolság, mint föld és ég. Szerelemre hangolva bár csak minden dalban értünk szólna a legszebb hang a csend után.Szerelemre hangolva, mint a szó s a dallam összeforrva, félek ránk más, ami vár."
Nem tudom, hogy ki vagyok. Nem tudom, mi lesz velem. A mesterség nem fontos, annyiféle mesterség van, kalaposok, esernyőárusok és egyetemi tanárok, a végén mindenki él valamiből. Engemet most valami más érdekel. Szeretném tudni, hogy ki vagyok. Talán nem tudom kifejezni magam, s lehet, hogy ti ajánlott levélben pontosan megírjátok nekem, ki vagyok. De félek, hogy a válasz nem ilyen egyszerű
Néptelen pusztába leülnöm kéne a pusztába kivetett házba, a falakon belül ott leülnöm kéne, ahol csak magányom járna.
Ablakok, ajtók mint tükreim állnak, falak közt bolyong a csendem, semmi sem kell, ha a tükreim állnak, magammal ülök ott szemben.
Ki vagyok, miért vagyok, elvesztem, nem tudom, a holnapot sem látom, tovatűnt képe, ki legyek, mit vártok, elvesztem, nem tudom, magamban kutatok, de soha nincs vége.
Sehol és semmiben ülök csak egyedül, befelé bámuló porszem a tudatom, az itt-ben és most-ban ülök csak egyedül, míg nem tudom, ki vagyok, üres a holnapom.
