Keresés

Részletes keresés

Tonio 2.0 Creative Commons License 5 napja -10 0 232351

3-an vannak egy poszton, az nem 60 perc, hanem 20, ha mindenki ugyanannyit kap, ami kevéssé valószínű.

Így a háromból mindig lesz legalább egy, aki nem/alig játszik. Kivéve ha sérülés van.

Kisfaludy sem sokat játszott, amikor Cvijics és Edwige egészséges volt. Bordás meg semmit. Az is kínos volt, hogy egy válogatott játékos (most ne firtassuk, mennyire jogosan az) ül a lelátón, kölcsön is adtuk.

 

Persze lehet variálni, hogy a bajnokikon X játszik, BL-ben meg Y. Ez mondjuk nálam a pazarlás kategória.

A vízipólóban volt régen olyan, hogy a Pro Recco leszerződtette Kásást, Benedeket meg talán Madarast, és a bajnokságban volt valami légiós szabály, így ők csak a BL-ben játszottak.

 

Lekics mondjuk már nem is válogatott, így lehet, jövőre ő csak a BL-ben + az ETO ellen játszik, így fel lehet srófolni Simon játékidejét is.

 

A másik opció, hogy mindig lesznek sérülések, és akkor "megoldódik" a dolog a "természetes szelekció" révén.

Vagy aki nem jut kellő játéklehetőséghez, az lelécel, mint ebben a szezonban Deszpotovics, vagy kölcsönadjuk, mint Bordást.

 

Előzmény: Gojira (232349)
ducikenyér Creative Commons License 5 napja -10 1 232350

Szerintem a következő Edwige utolsó éve nálunk, utána feltétlenül igazolni kéne.

Pásztor és Tóvizi jó választás lennének, ha fejlődnének.

 

Azért beálló poszton lenne merítés: Foppa, Bouktit, Aardahl, Ingstad, Kassoma, Gassama...

Gojira Creative Commons License 5 napja -10 0 232349

"és egyik sem az "elüldögélek a padon/lelátón" kategória"

 

Ezt honnan tudod? Mert Bölk, Lekic, Simon, és Zácsik is simán ült a kispadon, ha a sors és az edző úgy hozta. És nekem úgy rémlik, hogy Dmitrijeva és Kanor se szokott 60 percet végigjátszani.

Előzmény: Tonio 2.0 (232347)
confab Creative Commons License 5 napja -10 0 232348

Simon Petrára -, gondoltam, ez annyira egyértelmű.

Beálló: Bordás??? (Kérdőjelek, de bár ne lenne igazam!)

Előzmény: Valkov60 (232330)
Tonio 2.0 Creative Commons License 5 napja -10 1 232347

Nyilván lehet így gondolkodni, hogy mi van, ha többen is megsérülnek, ilyen alapon minden posztra (talán a szélsők kivételével) be lehet spájzolni három játékossal, "az a biztos" alapon...

A kapus posztot megértem, ha Blaninak családalapítási tervei vannak + a beállót is, mert speciális (más kérdés, hogy kik lesznek ott).

De b2 + irányító: Bölk, Kanor, Zácsik, Lekics, Dmitrieva, Simon, 6 játékos (és egyik sem az "elüldögélek a padon/lelátón" kategória), j2-ben pedig lesz kettő balkezes, így várhatóan oda nem sokat kell majd "átjátszani" - ez szerintem luxus, ilyen bevásárlást eddig csak a Győr meg a CSM csinált.

Persze ha kidőlnek ketten, akkor máris jó lesz, aki talpon marad, az játszhat...

Előzmény: ido85 (232346)
ido85 Creative Commons License 5 napja -10 0 232346

Ne legyen igazam, de majd kiderül olimpia után hány belső posztos játékosunk marad, aki egészséges is. Utoljára ebből elég sz@rul jöttünk ki. Oké a két szerb meg orosz nem érintett, de Bölk, Klujber, csapágyasra lesz hajtva az tuti (ugyan Malestein szélső, de ő dettó), sztem Simon is sokat fog játszani, a franciák valszeg a végelszámolásnál is ott lesznek. Ha Heine jól tudja managelni, akkor sztem szeptember októberben aranyat fog érni, h ekkora keretünk van...

Előzmény: Tonio 2.0 (232341)
tomzz Creative Commons License 5 napja -10 1 232345

"Belső posztra sok a 8 ember." Sőt ha Tomorit is ide vesszük akkor 9 játékosunk van középre. Darabra nem feltétlenül sok, de egóra lehet. Itt azért a BL-ben meg a Győr ellen is ki kell majd ülni többeknek a lelátóra, amitől nem lesznek boldogok.

 

Ráadásul a Győr, Debrecen, Móvár trión kívül a többiek nem úgy tűnik mintha nagyon erősödnének idénhez képest. Szóval tényleg kérdés, hogy sikerül ezt menedzselni ha mindenki egészséges.

Előzmény: Tonio 2.0 (232341)
Bamberg58 Creative Commons License 5 napja -11 0 232344

Na, na és a férje után sem?

A szerelem még mindent felülírhat..;-))

Mellesleg megjegyezném, ha a Kanort nem igazoljuk, lehet Mihajlicsenkonak is mi lennénk a célpontja, aki jobb játékos.

Igaz így akkor már lassan már cirill betűkkel is írhatnánk a nevünket.;-))

Előzmény: Tonio 2.0 (232343)
Tonio 2.0 Creative Commons License 5 napja -10 1 232343

Tóvizi szerintem magyar klubba nem fog eljönni Debrecenből. Ő lett a csk is, legalábbis amikor Dodó nem volt.

Kötődik a klubjához, ezért tisztelem is egyébként.

Előzmény: Bamberg58 (232342)
Bamberg58 Creative Commons License 5 napja -11 1 232342

Szerintem Bordás Réka is van, csak idénre adtuk kölcsön  

 

Van?

A váciak szerint tőlük is kilóg, de alulról...

Vissza kéne cserélni Tóvizire és akkor megtörténik a családegyesítés is.

Ezt kívánja az emberség és a Fradi egy nagy család!;-);

Előzmény: Valkov60 (232329)
Tonio 2.0 Creative Commons License 5 napja -10 0 232341

Belső posztra sok a 8 ember. A 4 persze kevés volt, de még jön Kanor, Dmitrieva, Maszlova (+ ha minden igaz, Zácsik).

 

Lehet persze mondani, hogy Zácsik ki tudja, sérülésmentesen végig tud -e nyomni egy szezont (plusz eleve mennyit bír), Lekics sem valószínű, hogy a bajnokságban a csip-csup meccseken túl sokat fog játszani, de ez akkor is sok.

Aztán ha ősszel - ne adj Isten - megsérülnek ketten, akkor persze jól jön majd, hogy sokan vagyunk.

 

Én úgy gondolom, valahol a kettő között lenne az optimális (mondjuk kb 6-an - minden posztra ketten), plusz 1-2 fiatal kiegészítő, akik főleg a bajnokságban kaphatnának nagyobb szerepet.

 

Ez a svédasztal játékospolitika szerintem az utóbbi években kevésbé jött be (Veszprém, Győr, CSM, stb), de meglátjuk...

Előzmény: tomzz (232332)
Tonio 2.0 Creative Commons License 5 napja -10 2 232340

Hát ez nem igaz.

Cvijics és Edwige (anno Behnke) is sokkal többe hagyott ki, Kisfaludy szinte mindig bevethető volt.

Előzmény: van_Persil (232331)
tomzz Creative Commons License 5 napja -10 0 232339

Na visszahallgattam Nyírit. Jövőre CÉL a 3 trófea megnyerése! Azaz cél de nem elvárás.

Előzmény: flott (232335)
Gojira Creative Commons License 5 napja -10 0 232338

Így van, nem lehet kijelenteni, hogy meg kell nyerni. Lehet cél, sőt, legyen is cél, de ha nem sikerül, akkor se dől össze a világ. Ha a csapat minden tőle telhetőt megtesz, de van egy jobb csapat, akkor ez semmiképpen sem kudarc.

tomzz Creative Commons License 5 napja -10 0 232337

Nem átgondolnom kell hanem pontosan fogalmaznom mert így valóban félreérthető volt. :-)))

 

Szóval, ha nem jutunk F4-ba az kudarc, de ha ott nem nyerünk az NEM kudarc. Ott már nüanszokon múlik, az ottani győzelem nem előre elvárható.

Előzmény: Isthy1 (232336)
Isthy1 Creative Commons License 5 napja -11 0 232336

 BL-t kell nyerni, és már jövőre is ez a cél, nem csak a F4. Mondjuk ha már ott vagyunk akkor tényleg nyerjük meg, ha meg nem, az ettől a kerettől kudarc lesz.

 

Na ezt azért át kellene gondolnod, kicsit erősre sikerült ez a része.

Előzmény: tomzz (232332)
flott Creative Commons License 5 napja -10 0 232335

Én úgy emlékszem azt csak a listás mondta, hogy 5 éven belül BL-t kell nyerni. Nyíri csak célként fogalmazta meg következő szezonra, ami reális is a tervezett kerettel. De a "cél", az "elvárható" és a "kell" között van némi különbség.

 

Igen, legyen cél a BL megnyerése, mert reális esélye lesz a Fradinak az aranyra. De látva a többi csapatot, az ezüstre és a bronzra is. Pontosan ezért szerintem célként igen, de elvárásként nem lehet(ne) azt kitűzni. És ez vonatkozik az összes top csapatra. És előzetesen ezért nem lehet kudarc az sem, ha nem nyerik meg.

 

Tényleg jó kis kerete lesz a Fradinak, bár én Kanorral annyira nem vagyok kibékülve, szerintem ő egy kicsit lefelé lóg ki a jövő évi igazolások közül. Igaz, hogy én kivel vagyok és kivel nem vagyok kibékülve, az lényegtelen. :)

Előzmény: tomzz (232332)
Gojira Creative Commons License 5 napja -10 0 232334

Kapsz majd a fejedre, hogy ilyeneket írsz :-)

Előzmény: nicko (232333)
nicko Creative Commons License 5 napja -10 0 232333

Vámos ellen könnyebb védekezmi, ahogy azt nemzetközi meccseken rendre látjuk.

Előzmény: confab (232327)
tomzz Creative Commons License 5 napja -11 0 232332

Gratulálok a lányoknak ismét. Jó volt a Vasas meccs után, most már tényleg felszabadult ünneplést látni.

 

A jövőről! Nyíri kimondta a frankót és rátette a lányokra a terhet. BL-t kell nyerni, és már jövőre is ez a cél, nem csak a F4. Mondjuk ha már ott vagyunk akkor tényleg nyerjük meg, ha meg nem, az ettől a kerettől kudarc lesz.

 

És itt jön a kérdőjel a kerettel kapcsolatban!!!! Belső posztokon sokan is leszünk ráadásul nem nagyon lesz olyan ember aki feltehetően jól fogja viselni ha a pad végén netán a lelátón ül. Kukely elücsörgött meg tapsolt a padon de jövőre nem ilyen játékosok lesznek. Szóval Heinének lesz dolga az egomenedzsmenttel és a játékidő elosztással. 

 

 

 

 

 

van_Persil Creative Commons License 5 napja -18 0 232331

A mostani beállósaink közül messze a Kisfaludy volt a legsérülékenyebb, már csak ezért sem lett volna értelme megtartani.

Előzmény: confab (232327)
Valkov60 Creative Commons License 5 napja -10 0 232330

"...Petra kevésbé rapszodikus..."

😉

Melyikre gondolsz? 😀

Előzmény: confab (232327)
Valkov60 Creative Commons License 5 napja -10 0 232329

Szerintem Bordás Réka is van, csak idénre adtuk kölcsön  

Előzmény: confab (232327)
Valkov60 Creative Commons License 5 napja -10 0 232328

Én hagyom, válaszoltam valakinek 😉

Előzmény: S. a "Török" (232307)
confab Creative Commons License 6 napja -10 1 232327

Simon Petra és Vámos között a különbséget én elsősorban abban látom, hogy más karakterek. Petra kevésbé rapszodikus, kiegyensúlyozottabbnak tűnik, ezért kiszámíthatóbb a formája.

Bombaerősnek tűnik a keret a jövő szezonra, csak a beálló posztot látom kritikusnak. Cvijic és Edwige is (ha marad), eléggé sérülékeny.

Kovacsicsot sajnálom, hogy így kellett befejeznie, de sok sikert kívánok neki a civil életben!

 

nicko Creative Commons License 6 napja -10 5 232326

off

női aranylábúak is bajnokok lettek miután a 3. döntő meccsen 4-0-ra verték a Győrt.

Gól számolva, Győr verve jó!

:)

Tonio 2.0 Creative Commons License 6 napja -10 3 232325

Misi érdemi pályafutása lényegében 2021. március 31-én, a Fehérvár elleni meccsen véget ért.

Ekkor kb 29,5 éves volt.

A többi már sajnos csak küzdelem volt az elemekkel, nem sok sikerrel.

Előzmény: flott (232322)
objektív3 Creative Commons License 6 napja -10 0 232324

Edwige szerethető, csak a teljesítménye nem indokolja a maradását...

Előzmény: Tonio 2.0 (232314)
objektív3 Creative Commons License 6 napja -10 0 232323

"És azt se felejtsük el, hogy Simon valóban rengeteget tanult Lekictől.

A tegnapi meccs is mutatta, hogy mennyivel jobb már az agyonhype-olt Vámosnál."

Azé ezt a két mondatot ne rakd a kirakatba...

Előzmény: Gojira (232290)
flott Creative Commons License 6 napja -10 7 232322

Gratulálok a Fradinak a bajnokság (meg persze a kupa) megnyeréséhez.

Misinek pedig hatalmas köszönet, élmény volt nézni a játékát, én nagyon csíptem őt mind játékosként, mind emberként. Sajnálom hogy befejezi, de érthető az indok. Sok sikert neki a civil életben. 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!