Negyedszer fordítom ezt a lemezt: végtelenített jóság, pedig most nézem, egy gagyi, belföldre gyártott Jugoton nyomás, az egyik végén serceg is kicsit féloldalasan a barázda, de mit számít - semmit, baxottjó zene...
hát, amíg ilyen friss duplaalbumokat hoz a Mikulás, nem kell aggódnom, hogy elfogy a hallgatnivaló... a fullcsöves riaa kicsit csodálkozott, de aztán összeszedte magát rendesen ;]]]]]]::::
A büdös #csába, 12 éves ez a lemez, több mint tíz éve őrjítik vele a ma már minimum 100 ezres közönséget a mamut koncertjeiken még mindig...
Ma már persze nincsenek ilyen vérforraló koncertek, amik a metalcore stílus fénykorában voltak. És nemcsak külföldön, de itthon is megőrült akkoriban a közönség: voltam pár ilyen közönség feje felett szaltózó, "szörfözős" buliban (kővé dermedt külső szemlélőként, persze;)) az azóta bezárt Dürerben is a 2010-es évek közepén...
A Parkway Drive alaposan meghosszabbította ezt a féktelen lelkesedést, nemcsak néhány száz, de néhány tízezer embert is kivetkőztet magából, miközben iszonyatosan megdolgoznak a siker minden másodpercéért... És ez a lemez még mindig topon van egy évtized múltával is: újra kiadták az egykori zenei anyagot 45-ös fordulatú dupla LP-n is, és mégse kopik a varázslat. Miközben a lényeg minden porcikájában ott van már a 12 évvel ezelőtti bemutató kis klubkoncerteken is... Például itt:
Ma két kései Ellington került a lemezjátszóra: The Afro-Eurasian Eclipse és az egyik legutolsó felvétele The Duke‘s Big Four (Pablo). Itt Ellington mellett Joe Pass gitározik, Ray Brown bögözik és Louis Benson dobol. Senki nem gondolná, hogy Ellington itt már 73 éves volt ! Nagyon jó lemezek !
I close my eyes, but all I see is red. I bite my tongue, but all I taste is blood. Once again they set their traps, set their hooks, deep in my head. Too naive to think these forked tongues would themselves devour.
Show me war. Show me pestilence. Show me the blood red hands of retribution.
And the abyss stares back. Leviathan I.
12 éves lemez, honnan tudták előre, hogy ez lesz? jah, mindig ez van :(
Érdekes, akkor David Oistrakh neve is ugyanakkora betűvel volt írva, mint a karmester, Kondrashin neve, akiről még külön fotó is van a borító hátoldalán. A borító egyébként meglehetősen elüt a Melodija lemezek stílusától:
Ezt a Sztravinszkíj lemezt még a 80-as évek végén hoztam el a zeneműtárból, csak elfelejtettem visszavinni... Pár éve gondoltam, visszaviszem, nehogy azt higgyék, elloptam, de közben felszámolták a bakelit gyűjteményt. Hát, most már mit van mit tenni... Amúgy eszem ágában sincs Boulezt vagy a Sonyt fikázni, de Lazarev és a Melodija partiban van ;)
