Elhunyt Kulcsár Anita válogatott kézilabdázó
2005. január 19. 12:16
Autóbalesetben életét vesztette Kulcsár Anita, a Dunaújváros női kézilabdacsapatának Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes játékosa
"Emléket állítanak Kulcsár Anitának 2005. január 22., szombat 18:04
Emléket állítanak Szerencsen a város szülöttének, Kulcsár Anitának. A tragikus körülmények között elhunyt Európa-bajnok, olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó tiszteletére évente emléktornát rendeznek majd, de az is szóba került, hogy róla nevezik el a városi sportcsarnokot."
"Nem is tudjuk, mennyi erőt és milyen lehetőségeket rejt magában minden egyes teremtés. Nem is sejtjük, mi mindenre vagyunk képesek. Létezünk és elmúlunk, s nem tudjuk meg, mi minden lehettünk és mi mindent tehettünk volna" (Ivo Andric)
Örökké szívünkben élsz, mert csak az hal meg, akit elfelejtenek.
Megdöbbentő volt számora a szerdai nap. Nem gondoltam, hogy egy
ilyen világklasszis csak így eltávozik közülünk.
Nagyon szerettelek, jól ismertem az Anyukádat és Apukádat.
Édesapád sokszor elvitt minket a meccseidre és már akkor, gyerekként
felnéztünk Rád.
Mai napig nem hiszem el, hogy az égiek vigyáznak Rád.
Őszinte részvétem a Családodnak.
"Te számomra sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz mint a csillagok."
A Ferencváros kemény magjánál álltam ma is, mint legtöbbször. Sokan úgy terveztük, hogy 30 perc legyen a csend, de végül a két szurkolótábor együtt, közösen megegyezett, hogy a mérkőzést ezzel nem tesszük tönkre. Megegyeztünk, hogy 5 perc a csend. Ezt szinte másodpercre pontosan be is tartottuk.
Ezután következett Kulcsi nevének skandálása. De a csarnokban mi nem hallottuk a győrieket, és valószínűleg ők sem minket, de azt kezdtük érezni, hogy szétcsúszunk. Szerencsére mindkét tábor elég hangos volt ahhoz, hogy az emberek ne nagyon hallják a másik tábor hangját.
Bár tévedtek a bírók ide is, oda is, de szerintem ezen a meccsen inkább nem kellett volna velük foglalkozni a szurkolóknak. Pláne nem úgy, hogy trágár kifejezéseket skandálnak. Egy szurkolón éppen rajta volt a kamera, amikor azt mondta, hogy a k... anyádat. Hallani nem lehetett, de könnyedén le lehetett olvasni a szájáról.
Nekem a tegnapi Halas- Debrecen meccsen sokkal jobban tetszett a nem szurkolás, majd a szurkolás is. És ott 10 perc után mindenki az Anita, Anita rigmust zúgta, egységesen (na ott megint elsírtam magamat) nem úgy mint ma, hogy a két tábor egy másodperc különbséggel adta elő ugyanezt.
(amúgy semmi gond, viszonylag normális szurkolás volt egy sapka és egy mittudoménmi bedobásától eltekintve, csak mellettem anyázta egy öreg fószer erősen a bírókat, akartam is mondani neki, hogy nyugodjon meg, mert itt üti meg a guta
meg egy kicsit féltem, hogy mivel semlegesként mindkét oldal szép jeleneteit megtapsoltam, mindkét tábor meg fog verni a végén; nézni mindkét féltől néztek rám rosszallóan olykor-olykor :-)
Csak nagyon kevesen értettek azzal egyet, hogy a teljes első félidőben ne legyen szurkolás. 5 perc volt megbeszélve, az más kérdés, hogy voltak olyanok, akik nem ezt írták. Nem volt egységes álláspont ezügyben, de a többség egyetértett a rövid szünettel.
Muszáj továbblépni, az élet megy tovább! Erről szólt a meccs: az elején tiszteletadás, utána szurkolás és harc.
az ígéret szép szó, csak be is kellett volna tartani.
kint voltam, kb. 4 percig bírta a fradi szurkolótábora.... ennél azért több tisztelet és önfegyelem is lehetne bennetek, pláne ha már a fradi honlapjára is felrak(at)játok mindezt
"Na most érkeztem haza. Ahogy megigértem a nevünkben, egy piros, és fehér szegffűből álló csokrot tettem a megégett fához. (szörnyű érzés volt) Amig ott voltam kb 15-percig hat kocsi állt meg, és úgy beszélgettünk mintha ezeréve ismernénk egymást. A csokor szalagjára az van írva: SG.Kézi és Olimpia, a másikra:Tisztelők,
Egyenlőre ennyit, mert a helyszint látva mindenkinek az volt a véleménye, ha egy icipici szerencséje van ma nem szomorú senki!!!"
Halála előtt 1 hónappal láttam először és utoljára élőben. A norvégok elleni elődöntő előtt lefényképeztem mondial fórumtárssal. Tudom, vannak itt sokkal személyesebb élmények, de nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy a "szokásosnál" jobban megfogjon a hír. Azt viszont tényleg nem értem, hogy az emberek miért nem használják a biztonsági övet. Az unokatestvérem is emiatt halt meg 3 éve, szintén januárban.
A nevem Kulcsár Anita, 1976. október 2.-án születtem egy borsodi kisvárosban, Szerencsen. Az általános iskolát szülôvárosomban végeztem el. 10 éves lehettem, amikor "megismerkedtem" a kézilabdával. Hogyan kerültem a sport közelébe? Nem volt nehéz, hiszen a szüleim mindketten testnevelô tanárok, így már egész kiskorom óta sportoltam. Kezdetben tornáztam, atletizáltam, de hamar kiderült, hogy igazából ezeket a sportokat nem nekem találták ki. Bár az atlétikához volt tehetségem, amikor azonban az édesanyám által irányított kézilabdaedzésre lementem, azonnal beleszerettem ebbe a csodálatos játékba. Kiderült, hogy egész ügyes vagyok, hisz negyedik osztályosként a nyolcadikosokkal jártam versenyre. Itt már nagy jövôt jósoltak nekem, így a továbbiakban is folytatni akartam. Felvételiztem a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium testnevelési tagozatára, ahová felvettek. Ott azonban nem volt kézilabda, így még mielôtt a tanév elkezdôdött volna, átcsábítottak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba. A döntés engem igazolt, hiszen a megyei I. osztályból indulva, mire végzôs lettem már az NBI/B-ben játszottunk, mint iskolai csapat. Szerencsére a játék egyre jobban ment, elég hamar húzóemberré váltam. Idôközben több lehetôség lett volna a váltásra: hívtak Debrecenbe, Békéscsabára, több alkalommal Gyôrbe. Azonban én csak az érettségi megszerzése után akartam az NBI-ben kézilabdázni. Tudtam, ha tehetséges vagyok, akkor 18 évesen is lesz lehetoségem a váltásra. Közben tagja lettem a magyar junior-válogatottnak, ami szintén azt bizonyította, folytatnom kell a kézilabdát. Egyébként a tanulást sem hanyagoltam el. Több ízben elnyertem a "jó tanuló, jó sportoló" címet iskolai és megyei szinten is.
1995-ben aztán belekerültem a profi sportolók világába. A két lehetôség a Fradi és a Gyôr volt. Végül 3 éves szerzôdést írtam alá a Gyôri ETO-hoz. Nagyon nehéz volt a beilleszkedés, mert szó szerint a "nagybetüs életbe" csöppentem bele alig 18 évesen. Kemény munka folyt az NBI-ben, amihez egy év alatt szoktam hozzá teljesen. Az iskola mellett ugyanis napi egy edzésen vettem részt, míg Gyôrben az alapozó idôszakban volt, hogy napi négy edzésen is helyt kellett állnom, ez késôbb napi kettôre változott. A kemény munka meghozta gyümölcsét, hiszen pár héttel a huszadik születésnapom elôtt meghívást kaptam a felnôtt magyar válogatottba. Ettôl kezdve állandó kerettag lettem, és mostanáig nagyon szép sikereknek voltam részese a válogatottban és a klubomban egyaránt. Az ETO-val kétszer lettem bajnoki ezüstérmes, kétszer bajnoki bronzérmes, 1999-ben az EHF-kupa döntôjéig meneteltünk, ahol azonban (biztosan sokan tudják) sajnos vereséget szenvedtünk a világhírû Viborg csapatától, bár én magam két mérkôzésen 21 góllal terheltem meg hálójukat. A válogatottal 1998-ban EB-bronzérmet szereztünk, majd 1999-ben VB ötödik helyezést értünk el, egyetlen vereséggel a hátunk mögött.
Majd következett a 2000-es év, életem eddigi legnagyobb sikereinek az éve. A Sydney-i olimpián ezüstérmet nyertünk egy nagyon drámai döntôn. (Megjegyzem, kár, hogy nem 50 percig tart egy mérkôzés, mert akkor ma olimpiai bajnoknak mondhatnám magamat). Némi vigaszdíjként aztán decemberben európabajnokok lettünk.
A magánéletem is sikeresen alakult, Gyôrben megismerkedtem jelenlegi férjemmel, akivel két éve élünk nagyon boldog házasságban, és akivel már a kézilabdás utánpótláson is gondolkodunk. A gyôri Apáczai Csere János Tanárképzô Fôiskolán elvégeztem egy felsôfokú szakot, már csak a záróvizsgát kell letennem, illetve középfokú nyelvvizsgát szereznem. S ha mindez sikerül idegenforgalmi szakmenedzserként tevékenykedhetek majd a sportpályafutásom befejeztével.
S mivel egyszer minden véget ér, eljött az idô, amikor 6 szép és eredményes év után elbúcsúztam a gyôri zöld-fehér 11-es meztôl, és 2001-ben a székesfehérvári Cornexi-Alcoa csapatához szerzôdtem, ahova még egy évig köt a szerzôdésem, s ahol szintén nagy célokat tûztek ki a klubvezetôk. Ehhez, úgy tûnik megfelelô játékos keret áll edzôm Zsiga Gyula rendelkezésére. Így remélem, hogy az eredményeim tovább fognak gyarapodni klubszinten és válogatott szinten is. Álmaim, remélem valóra válnak, ám azokat még nem árulom el. Jelenleg 25 éves vagyok, így van még lehetôségem, hogy ezeket megvalósíthassam. Csak annyit tudok, hogy lesz hamarosan egy újabb olimpia, még számtalan világverseny vagy nemzetközi kupamérkôzés és bajnoki mérkôzés, ahol minél több fényes gyôzelmet szeretnék aratni a csapataimmal.
GYŐRBEN TEMETIK EL KULCSÁR ANITÁT
NSO, 2005-01-20 19:35
Győrben kísérik utolsó útjára a szerdán autóbalesetben elhunyt Kulcsár Anitát, a Dunaferr SE és a magyar női kézilabda-válogatott játékosát. A temetés időpontja egyelőre még nem ismert, erről holnap döntenek véglegesen.
Kulcsár Anita tegnap autójával Sukoróból Dunaújváros felé tartva lecsúszott az útról, frontálisan egy fának ütközött, és sérüléseibe a helyszínen belehalt. Az Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai ezüstérmes beállós 28 éves volt.
Csapata, a Dunaferr azonnal elhalaszttatta az erre a hétre kiírt két bajnoki mérkőzését, illetve szombaton esedékes Bajnokok Ligája-összecsapását a Buducsnoszt Podgorica ellen. A dunaújvárosiak szeretné más időpontban lejátszani a Kőbánya-Spartacus elleni, jövő heti NB I-es talákkozóját is, de január 26-án pályára lép Valenciában, ahol BL-mérkőzés vár Kiss Szilárd vezetőedző együttesére.
A Buducsnoszt elleni kupameccset február 6-án 18 órára tették át.
