Keresés

Sárközi György: Virágének

Ha ki merném mondani, ha ki mernéd mondani,
virágokat tudnánk emelni s rontani.

Ha egy lépést én tennék, ha egy lépést te tennél,
pergő csillagoknak avarán léphetnél.

Ha vas-karom átfonna, ha tej-karod átfonna,
napoknak, holdaknak járása más volna.

Ha legyőzném ajkadat, ha szolgálnád ajkamat,
nem volna virradat, nem volna alkonyat.

Ha lebuknánk lihegve, ha lebuknánk lobbanva,
az Úristen szíve is gyorsabban dobbanna.

Ballada

Guggol a kúton a gyerek,
kezében kortyol a korsó.
Kék szárnyú pillangó libeg
a kút fölé. – Jaj, a korsó!

Koccan a korsó, csobban a
víz, – azon mereng a lepke:
a gyűrűző vízre szálljon-e,
vagy a cserepekre.

Kányádi Sándor

Téli alkony

Nyírfák közé zuhant a nap.
Vereslik a nyírfa kérge.
Szájuk szélét nyalogató
farkasok gyűlnek a vérre.

Szűggyel törik a nagy havat,
árnyaik a völgybe vesznek:
borzongató
arabeszkek.

Szűkölnek és vonyítanak,
s egymás irhájának esve,
széttépik a vérző napot:
üvöltve száll le az este.

Kányádi Sándor

Vigasztaló vers

Ne félj, az óra meg nem áll,
szelek szűnnek, vizek apadnak.
Hiába hosszú, vége lesz
az éjszakai sivatagnak.

Sívó, sötét homok felett
a hajnalszél kibontja szárnyát
s elmenekül a puszta-rém,
a bíboros ruháju skárlát.

Ne félj, az óra meg nem áll.
Reggel felé elszáll a láz is,
reggelre enyhülés fogad,
forrásvizes, hűvös oázis.

Új fénnyel csillogó utunk
riasztó árnyékkal nem állja,
sem orgonálva nem kisér
a bú alattomos sakálja.

Ne félj, az óra meg nem áll.
Mint valami fekete várrom,
a gond komor pirámisa
elmarad a látóhatáron.

Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
a köd csak egypár szürke foszlány,
s azt is széttépi most a nap:
sörényes, büszke hímoroszlán

Áprily Lajos

Vadludak

Az ablakom a szürkületbe tárom
s szemem kiáltó hang után kutat,
de pára-kendős égen nem találom
az éjszakába szálló vadludat.

A templom omló szürkeségbe ormol,
borzong az ákác, mint a nagybeteg,
s átrémlenek a szomszéd utcasorból
a lenge leplű ház-kísértetek.

Hogy visszatér a régi, bús igézet -
mindig ilyen volt erre a világ:
a Holt-Marosból puszta ködbe nézett
vadlúd szavára a tógás diák.

Tán látomás e felleg-szürke torlás
s mi álmodunk köd-óceán alatt,
s fejünk fölött egy félelmes vitorlás:
horgonytalan mulandóság halad.

S be jó a csöndes óceán-fenéken
e félálomba zsibbadt öntudat,
ha vágya fenn a láthatatlan égen
vadludat ríkat, újra vadludat.

Ó, hányszor hittem, szárnyamat kibontom,
ha hívó szél jön, messze tengeré,
és átrepűlök túl a horizonton
távol derengő tengerek felé.

Késő. Meddő csatán a szárny kifáradt,
tél jön, fojtó, didergető homály.
S a pince torkán édes illat árad:
sötét mámort kínáló muskotály.

Áprily Lajos

SZABÓ LŐRINC

SÉTA KÖZBEN

Jó volna csöndben, egymagam,
úgy élni, békén,boldogan,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta, a szarkaláb -
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanul,
ha az égre éji vihar vonúl,
és reggel a fényben kéjesen
belemosni millió levelem.

Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni, patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt.

Jó volna - óh, de nehéz a szivem! -
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh , elaludni a föld vegyész
kezében, úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert - s virág
lenni csak, pipacs szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház
előtt az a szép ártatlan akác!

JÓZSEF ATTILA

HATÁR

Dongó ődöng az erdő szélinél.
Harkály kopog, gyík ragyog. Marha bőg.
S tovaringatja fodrosan a szél
a tűnődve zümmögő időt.

Gyűrt, sárga táj, az égi mellig ér,
muharmező, kemény kötény, nehéz -
mi van benne? Amott fut egy kis ér
s itt ház ül. Kisfia, az ól, idenéz.

Poros a víz, nincs kedve kékleni.
Zörrenő fák közt pikkelylik az út -
és gomolygón új korunk vénjei,
kik elhagyták az omladó falut.

Hátha kenyér nő idegen igán.
Lassan ügetnek, barnák s csontosak.
Csöpp cókmókjuk gunnyaszt a taligán.
Fönn felhők lágy batyui bomlanak.

S sziszeg a por, rájuk locsog a sár -
na, ki ád nektek munkát, kenyeret?...
Tétova szúnyog sír és a határ
száraz szemekkel magába mered.

Áprily Lajos: Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban
a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

VAJDA JÁNOS

A VAÁLI ERDŐBEN

Odabenn a mély vadonban,
A csalános iharosban,
Félreeső völgy ölében,
Sűrü árnyak enyhelyében;

Oh milyen jó volna ottan,
Abban a kis házikóban,
Élni, éldegélni szépen,
Békességben, csöndességben!....

Nem törödni a világgal,
A világ ezer bajával.
Meggondolni háboritlan,
Ami immár közelebb van...

Illatos hegy oldalában,
A tavaszi napsugárban,
Nézni illanó felhőkbe,
Mult időkbe, jövendőkbe...

És azután, utóvégre,
Észrevétlenül megérve,
Lehullani önmagától
A kiszáradt életfáról....

S ismeretlen sirgödörbe'
Elalunni mindörökre...
S ott egyebet mit se tenni,
Csak pihenni, csak pihenni....

RADNÓTI MIKLÓS

A DUNA PARTJÁN

Este van, novemberi este...
S a feketén villogó Duna vize,
Mint egy fáradt vándor teste,
Lomhán nyújtozott ki amarra, messze.

A mélységes Csöndet megszakítja
Egy-egy munkás káromkodása,
Azután újra csönd - csönd...
S a sötét víz halk mormolása ...

A hídpilléren két színes lámpa ég,
A híd alatt komor sötét...
S a vízen a kétszínű hosszú árnyék,
Mintha, mintha az Élet partján állnék...

A kétszínű Életnek partján...
Kétszínű Életnek útján...
S alattam a víz morajlása
Olyan, mint az Élet folyása...

Szép Vagy

Mint a fejsze, minek alatta ott a tönk,
mely örökre áldozata husába váj,
S szép vagy, mint a ház,
mely e gyilkosságból fogant,
mint a történelem b?nei
egy öngyilkosság formálta új remény.
Szép vagy, mint az élet.

Szép Vagy,
mint ráncok egy arcon,
melyek az évekkel csak mélyebbek
k?táblába rovott mitosz,
mely az életet meséli,
nem engedve feledtetni annak értelmét.
Szép Vagy, mint a halál.

S szép Vagy, mint a fájdalom,
mit a gyermek jelent anyjának
Szép Vagy, mint a hazugság, mely szeretetb?l megalázhat
S szép Vagy, mint fáradtság az ágyban,
mely megfesti az álmot,
és eredménye egy igazi mának.

S ami a szépnek értelmet ad,
az is Te vagy,
mert egyszer?en csak
Szép vagy, mint Te magad.

/Abaujy Abigel/.

Kösz a tippet! Meghallgattam néhányat. A négyökrös szekér Bodrogitól tetszett, bár Latinovits annak idején itt nagyon magasra tette a lécet. Érdemes tőle is meghallgatni! Az Adjon az Isten Cserhalmi előadásában szokatlan volt. Nagy László biztos nem tudta - lehet, hogy nem is akarta - volna igy előadni, de ez persze még nem gond. A Párisban járt az ősz Vörös Esztertől viszont nem tetszett. Ady a kedvencem, és ezt a verset szerintem eleve férfinek kellene elmondania.

Az ötlet mindenképp remek. Remélem bővülni fog a kinálat (pl. Radnóti, Szabó Lőrinc stb.) Mindenkinek javaslom, látogasson ide!

0dák nincsenek?

Szép versek hallgathatók meg a legnagyobb magyar színészek tolmácsolásában, a http://www.terasz.hu/muveszet/ című oldalon, várlak titeket egy csevegésre, hogy tetszenek a versek?