Keresés

Részletes keresés

stc Creative Commons License 2010.08.19 0 0 1415
Valóban. Megnéztem a szerződésben és tényleg aláírtunk ilyesmit, hogy bejegyezhetnek kizárólagos használati jogot egyes ingatlanokhoz kapcsolódóan. De ilyen jellegű húzásokról szó sem volt. Ez azokra az esetekre vonatkozna, mint pl. a teremgarázs, ahol nem lehet felosztani a területet, de egyes részei egyes tulajdonosok által kizárólagosan használhatóak. És a terület megfelel a tulajdoni hányadnak. Szóval ez egy nagyon ügyes és rendkívül rosszhiszemű húzás volt tőlük, hogy ilyen kiskaput építettek ki maguknak.
Viszont a lakás méretének módosítása a szerződés alapján jogtalan volt, mert a méreteltérés egyrészt nem haladta meg a tűréshatárt, másrészt mínusz értékű volt az eltérés, míg ők pozitív irányban módosítottak minden alap nélkül. Márpedig az ingatlan méretének önkényes módosítását kifejezetten tiltja a szerződés.

Köszönöm a Tht. hivatkozást. Megnéztem és tényleg nem egyszerű. Viszont a 21. § (2) alapján a közös tulajdonú részekre a közgyűlés meghatározhatja a használat és a hasznosítás módját. Vagyis ha tényleg közös tulajdonban van az a rész, akkor kertnek még átminősíthetjük a parkolót, és bár nem használhatjuk, de legalább nem lehet belőle valami csúnyaság.
Előzmény: Pumuckly (1413)
OtiF Creative Commons License 2010.08.19 0 0 1414

Sziasztok!

 

Mi a lakóparkban lakunk, de kint parkolunk (Bartók, Vincellér nem fizetős). Ezek szerint a vendégek parkolhatnak bent és mi nem? Ez fair?

Előzmény: Törölt nick (1402)
Pumuckly Creative Commons License 2010.08.19 0 0 1413
Pl. földhivatal, építtető, és a közös képviselő is feltölti majd a hamarosan beinduló weboldalra.

Épp az adásvételi szerződésben hatalmazta fel őket mindenki, hogy módosíthassák az alapító okiratot és azt írjanak bele, amit akarnak. Adásvételi kitér egyébként a méretbeli eltérésekre is. Érdemes belenézni.
Alapító okiratot elég nehéz utólag módosítani, de nem lehetetlen. Ezt a Tht. 10.§-a írja le.
Előzmény: stc (1410)
nyugalom 1 Creative Commons License 2010.08.19 0 0 1412
Igazad van. Itt mindent lehet. Ma sajnos Magyarország nem az élhető országok közé tartozik. Itt mindenkinek csak jogai vannak, kötelezettségei pedig nincsenek. Max azokon kérik számon, akik adót fizetnek. Miért pont itt lenne másképp. És ez értendő arra a sok büdös parasztra is akik éjszakai életet élnek és csak éjfél után érzik jól magukat úgy, hogy a szomszédok rendszeresen felébrednek. Nem rég költöztem be, de már azon gondolkodom, hogy elköltözök, mert életem egyik legelhibázottabb döntése volt ide jönni. Azt hittem, hogy Buda az jelent valamit. Hát semmit. A ház elérte a Havanna lakótelep színvonalát. Tiszta proli ház és ezt most a leg pejoratívabb értelemben gondolom. Fél év alatt sikerült leharcolni egy csomó falat, a szeméttárolók olyanok amilyenek. A sok hülye boldog boldogtalant beenged állandóan tele van az előtér szórólapokkal, reklámújságokkal. Remélem betörnek ahhoz, aki beengedi őket. Nem tudom az ilyenek miért nem költöznek tanyára, ahol nem zavarnak senkit. Az a baj, hogy itt csak kidühöngjük magunkat és nem történik semmit. Csak a normálisak olvassák ezt. A barmok max jót röhögnek. Mit lehet ellenük tenni? Semmit, hiszen jogállamban vagyunk, a saját lakásában azt csinál amit akar. Pár hónap alatt sikerült kiábrándulnom a házból.
agavve Creative Commons License 2010.08.18 0 0 1411
Nem böngésztem az alapító okiratot, és nem terjesztem, csak leírtam az infót, amit az értékesítési irodában mondtak nekem két éve, amikor az épülő E és F épületben érdeklődtem a kocsibeállók felől. Akkor elővettek egy listát: beálló mélygarázsban X Ft, a félfelszíni (az épület alattiak, amelyek az udvar felé nyitottak) Y Ft, valamint a felszíni beálló Z Ft. Utóbbi, ha jól emlékszem, 600 ezer volt. Ezt akkor egyszer érdeklődtem meg személyesen az értékesítési irodában, akkor ezt mondták. Hogy azóta mi és mennyiben változott, nem követtem. De könnyen kideríthető, ha valaki besétál az irodába mint potenciális vevő és kikérdezi őket, mennyibe kerülnek az ilyen-olyan parkolók.
Előzmény: Pumuckly (1408)
stc Creative Commons License 2010.08.18 0 0 1410
El lehet érni valahol az alapító okiratot? Mert én szeretném olvasni.

Egyébként döbbenet, hogy bármit beleírhattak abba az okiratba, amit csak akartak, függetlenül a szerződésektől. Azt tudom, hogy önhatalmúlag a lakásunkra is nagyobb méreteket írtak bele a jóváhagyásunk nélkül, és mi fizetünk érte.
Viszont az még inkább megdöbbentő, ha a közös tulajdonra kizárólagos használatot jegyezhetnek be mindenféle térítés nélkül.
Mondjuk felvetődik a kérdés, hogy most hogy társasház vagyunk módosíthatjuk-e úgy a saját alapító okiratunkat, hogy a közös területek használati jogának bitorlása megszűnjön. Hiszen azt el nem adtuk, illetve nem írtuk alá, hogy lemondunk róla.
Előzmény: Pumuckly (1408)
HVava Creative Commons License 2010.08.18 0 0 1409

Üdvözlet Abszurdisztánban avagy Magyarisztánban...

Lényegében itt bármit meg lehet tenni, hisz "jog"államban élünk...kiskaput csak az nem talál, aki nem akar...minden csak pénz és "sztár"ügyvéd kérdése...

Előzmény: Pumuckly (1408)
Pumuckly Creative Commons License 2010.08.18 0 0 1408
Kicsit kiegészíteném, hogy ez kezdetben belső kertnek indult, de az önkormányzat az építési engedélyeztetéskor kért további beállókat és csak így tudták kialakítani. Ha jól tudom az a szabály, hogy minden lakáshoz legyen beálló, bár ez most sem teljesül.
Belső udvari lakásoknak azt ígérték, hogy ennek ellenére sem lesz ott autóforgalom, zaj, bűz, ezért gyeprácsokat raktak le. Így valamennyire füves az udvar és az önkormányzat is megadta az engedélyt. Sokan kezdték használni az udvari beállókat, ami a belső udvari lakásokat zavarta, meg nyilván a parkolók se fogytak olyan jól, ezért lekerítették. Aki belenéz az alapító okiratba az látja, hogy ez alapján megtehetik, mert az egyik tárolóhoz (amit valószínű nem fognak eladni) hozzárendelték az udvari beállók kizárólagos használati jogát. Az udvari rész a beállókkal egyébként közös tulajdon, így a közös ktg. fizetés alól is kibújtak.
Honnan terjed az, hogy az udvari beálló megvehető 600ezerért? Pontosan mi vehető így meg? A használat joga vagy az említett tárolóból egy tulajdonrész? Aki ezt terjeszti, látta már az alapító okiratot?
A beépült kábelszolgáltató szintén megtalálta a kiskaput a 10 éves kizárólagos használati joggal.
Ugyanígy reklámfelület bevétele sem lehet a háznak, mert az F oldalán lévő homlokzat szintén az egyik el nem adott tárolóhoz van rendelve kizárolagos használati joggal. Kérdés az, hogy ennek esztétiai okai vannak vagy csak a haszonszerzés.
Továbbra is ajánlom mindenkinek figyelmébe az alapító okirat olvasását, mert tartogat további érdekességeket.
Előzmény: stc (1407)
stc Creative Commons License 2010.08.18 0 0 1407
Én valaha érdeklődtem az udvari parkolóval kapcsolatban és azt a választ kaptam, hogy csak terveztek felszíni beállókat, de jogi problémák miatt nem értékesíthették beállóként. Úgy hogy jogilag az csak egy placc és nem parkoló.
Azt viszont nem értem, hogy miért nem igazítottak a terven és csináltak nagyobb kertet. (Ráadásul amikor a lakást vettük egy szót sem szóltak arról, hogy az udvarra parkolószerűséget terveztek. Csak a kertről és a játszótérről volt szó.)
Ugyanakkor azt gyanítom, hogy ha külön nem értékesíthették, akkor annak a területnek közös tulajdonnak kellene lennie vagy a lakásokhoz, vagy a beállókhoz sorolva.
Előzmény: agavve (1404)
1lakó_ Creative Commons License 2010.08.18 0 0 1406
Számlaszám jó, a megnevezés pedig mandarin kert
Előzmény: DdaveE (1405)
DdaveE Creative Commons License 2010.08.18 0 0 1405
Sziasztok!
A közös költség és egyéb átutalásokhoz használt számlaszám ez ugye:
11600006-00000000-30349951
Az utalás kedvezményezettjeként kit kell megadni? Mandarinkert Lakópark? Város-Kép?

Köszi szépen a segítségeteket előre is!
agavve Creative Commons License 2010.08.17 0 0 1404
Én úgy emlékszem, a felszíni (belső udvari) parkolóhelyek is megvásárolhatók, ha jól tudom, 600 ezerért. Nem tudom, vett-e már ott valaha is valaki beállót, de gondolom, az építtető inkább lezáratja az üres placcot, nehogy ingyen használják a mélygarázsos parkolóval nem rendelkező autósok. Nem tudom, hány évnek kell majd eltelnie, mire belátják, hogy a kutyának se kellenek azok a beállók ennyiért, helyette lehetett volna parkosítani azt a részt is, megnövelve a belső kert területét, ezáltal vonzóbbá, exkluzívabbá tenni az egész társasházat, illetve könnyebben eladhatóvá a még szabad ingatlanokat stb... így marad a bizarr látvány az elzárt, tök üres betonplaccal, az építtetőnek pedig nulla bevétel. Arról nem is beszélve, hogy a beázott pinceszinti garázsoknak is híre ment, ott se nagyon tolonghatnak a vevők, ennek ellenére nem nagyon veszik a fáradságot, hogy helyreállítsák a problémát, hónapok óta tócsában kell beszállnunk az autóba. Gratulálok.
Előzmény: Törölt nick (1402)
Tenyks Creative Commons License 2010.08.17 0 0 1403

Szaisztok!

 

Úgy tudom, hogy a garázs garanciális, tehát nem tartozik a biztosítóra a javítás.

Törölt nick Creative Commons License 2010.08.17 0 0 1402

Ezért vendégparkoló, hogy olyan is be tudjon állni aki ide jön de azért mert épp idejön nem vesz meg egy garázst. Én se szoktam sehol garázst venni, ahová megyek.

Hozzám elég gyakran jönnek,  pár órákra nehogy már azért kelljen kint fizetni, mert az építettő nem tudja eladni a garázsokat, ahová befolyik a szennyvíz. Adja 200 ezerért akkor veszek még egyet. 

 

Én pedig lekerítem akkor a folyosót, mert zavar hogy eljárnak az ajtóm előtt.

Előzmény: 1lakó_ (1401)
1lakó_ Creative Commons License 2010.08.17 0 0 1401

Üdv

 

Felhívtam a kk-t és az alábbi válaszokat kaptam

 

F lift: meg van rendelve  schindlertől csak rajtuk áll mikor lesz kész a megrendelés már elég rég megtörtént. Eddig a több mint 4 milliós vízkár ügyintézése miatt csúszott a javítás.

 

Kábeltv: a kk nem akar a ház nevében semmilyen jogi eljárásba a jelenlegi szolgáltatóval keveredni, kártérítést és per költséget sem akar a házzal kifizettetni. Ezért felajánlotta a upc, ill diginek hogy amennyiben a jogi és esetleges kártérítési ügyeket a 2 új szolgáltató vállalja (amennyibn ezzel a jelenlegi szolgáltató él) akkor semmi akadálya hogy a szolgáltatásukat kiépítsék. Ezeknek a megállapodásoknak az ügye jelenleg intéződik.

 

Udvari szabadtéri parkoló: ez a terület az építtetőé azért zárja le mert engedély nélkül parkoltak bent autók, olyanok is akiknek semmilyen beállójuk sincs a házban.

 

közös költség és egyebek: minden lakó kapott névre szóló értesítést arról, hogy mennyi a havi fizetendője, aki esetleg nem lenne tisztában ezzel hívja fel vagy kérdezzen rá a kk-nál mailben az összegre. Ez az öszeg hamarosan a havi díjbekérőkre is fel fog kerülni ha jól értettem.

 

 

DdaveE Creative Commons License 2010.08.17 0 0 1400
Sziasztok!

Én is lassan őrt fogok állni a kukáknál, basszus elképesztő, hogy emberek mit művelnek a kukatárolóban...

Valamelyik nap, először a használat óta nyitnom kellett a garázst, mert zárva volt, nekem tökéletesen működött a távirányító. Korábban írta valaki, hogy neki nem jó.

Mindenkinek köszi a segítséget és a válaszokat!
Pumuckly Creative Commons License 2010.08.17 0 0 1399
Amit írsz teljesen jó lenne, csak azt nem vetted figyelembe, hogy itt alhálózati szolgáltatóról van szó 10 éves használati joggal, amire sajnos nem vonatkozik ez a törvény. De egy próbát mindenképp megér.
Előzmény: Gelldavid (1398)
Gelldavid Creative Commons License 2010.08.17 0 0 1398

Sziasztok!

A szolgáltatókkal kapcsolatban... van kapcsolatunk pár szolgáltató vezető emberkéjével, mintpl Digitv... utánakérdeztem, hogy hogy is van ez... Magyarországon nem,csak a másik szolgáltató,hanem a társasház is köteles akár 1 előfizető miatt is beengedni a másik szolgáltatót, ha ez nem így vanm akkor a közösképviselőnek kellene jeleznie a dolgot a Nemzeti Hírközlési Hatóság felé.. Ez elég fura,hogy eddig nem jutott eszükbe, mert tisztábasn kellene hogy legyenek ezekkel a dolgokkal... szerintem.

Ma azért erre felhívom a figyelmüket.. illetve, én is felveszem a kapcsolatot a Hatósággal.

www.nhh.hu

Pumuckly Creative Commons License 2010.08.17 0 0 1397
Sok mindenre választ kaphatsz a végleges alapító okiratból.
Előzmény: Törölt nick (1394)
nyugalom 1 Creative Commons License 2010.08.17 0 0 1396
Úgy tudom a tv-internet szolgáltatónak két évre kizárólagos joga van a hálózat üzemeltetéséhez a rendszer kiépítésének fejében. Ha ez lejár szerintem a megszűnik a rendszer feletti kizárólagos fenntartási és üzemeltetési joga. A rendszer nem hiszem, hogy az ő tulajdona marad. Innentől kezdve pedig ha mindenki szerződést bont vele, mehet amerre lát. Nem tartanám valami esztétikus megoldásnak, ha új vezetékeket kellene kihúzni, ha már egyszer a lakásokon belül is kiépítésre került a hálózat. Biztosan van olyan megoldás, hogy több szolgáltató legyen a házon belül felesleges vezetéklelések nélkül.
Felhívnám a figyelmét a kedves olvasni sem tudó lakótársnak. A kukára nem véletlenül került kiírásra, hogy melyikbe mit lehet tenni. Ne várja meg míg észre veszem hogy a papírba sima háztartási hulladékot dob. Ha nem tud olvasni szívesen megtanítom..........
lanyka1984 Creative Commons License 2010.08.17 0 0 1395
Teljesen egyet értek, bár mi nem oda parkolunk, de ha vendég jön hozzánk mindig oda parkol, arról meg nem is beszélve, hogy egyszerűen gusztustalanul néz ki. ha valaki tud róla valamit akkor írjon
Előzmény: Törölt nick (1394)
Törölt nick Creative Commons License 2010.08.16 0 0 1394

Ki és milyen alapon keríti le a közös parkolót? Ez is az Olimpia mesterkedése, már megalakult a társasház nem ők döntenek a közös területek felett ha jól tudom.

Felháborítónak tartom!!!!

Tenyks Creative Commons License 2010.08.16 0 0 1393

Szia!

 

Neked kell kiszámolni a kk-t. Én nem kaptam erről semmit, a lakógy-i határozatba foglaltak alapján számoltam ki és ki volt függesztve, h csekk (üresen kaptam) átvehető a biztőrtől.

 

Üdv

DdaveE Creative Commons License 2010.08.16 0 0 1392
Sziasztok!

Én azt gondolom az F lépcsőház liftjével kapcsolatos türelem elfogyott. Nálam legalábbis. Szerintetek van értelme felhívni a közös képviselőt, vagy pedig más lépést tegyünk? Írásban beadni valamit stb...

A garázs nyitással kapcsolatos problémát én még nem észleltem, de csak azért, mert én akárhányszor megyek, nyitva van. Nem igazán értem ez miért jó, és amúgy sem túl biztonságos, ha tárva nyitva van.

Az újabb communique tapasztalatokat köszönöm szépen. Nem hiszem, hogy ki fogjuk tudni várni, amíg ezzel kapcsolatban intézkednek, és gyanítom a kábelbehúzás költsége is minket fog terhelni, úgyhogy ez marad. Mondjuk, ha tényleg tartják, hogy a letöltés és feltöltés sebessége ugyanolyan gyors (megjegyzem ez más szolgáltatónál nem így van, a feltöltési sebesség jóval lassabb máshol, tehát ez elvileg jobb) akkor a mostani csomagárral, ha nem is a legjobban, de tűrhetően járunk.

A kamerákról van valami hír? Erről is nagy a csend. Bár úgy tudom a közös képviselet szabadságon volt mostanában.

A havi közös költségről és egyebekről küldenek értesítőt? Vagy nekem kell kiszámolni mennyit kell befizetnem és mikorra?

Köszi előre a segítségeteket!

Üdv
bqcii Creative Commons License 2010.08.14 0 0 1391

Hello!

 

Amennyire én tudom mindenféle házzal kapcsolatos beavatkozáshoz kell a többségi beleegyezés, és én itt most a kábelek behúzására gondolok nem a szolgáltatásra. Az általam emlitett esetben én nem fizettem semmit, mivel nem kértem a másik szolgáltató bekötését, igy gondolom azok fizetik akikhez be is kötik. A dolog úgy futott hogy a szolgáltató képviselője végigjárta a lakásokat, ismertette az ajánlatot. Én nem nagyon foglalkoztam vele, mert akkoriban a fő felháborodást az okozta, hogy másik telefonszolgáltatót sem lehetett választani, és igy nem lehetett hivoszámot megtartani.

Az ilyen távirányitós dolgoknak most ki a felelőse, mert amióta a garanciális ügyintézés elköltözött az A épületből én el vagyok veszve?

 

Üdv: bqcii

stc Creative Commons License 2010.08.13 0 0 1390
Kintről nekem is nehezen nyitja a távirányító a garázskaput, bár ha kitartóan nyomom, akkor mindig kinyitja. Bentről jó. (És csak a porta felőlit szoktam nyitni.)
Előzmény: bqcii (1388)
agavve Creative Commons License 2010.08.13 0 0 1389
bgcii,

a távirányítót nézesd meg, nekünk semmi gondunk vele.

A másik szolgáltató kábelét hogyan húzzák be annak, aki nem a comunique-kal akar szerződni? annak a költségeit ki állta az általad említett történetben? a tulajdonosok több mint felének a beleegyezése tulajdonképpen mihez kell? ahhoz, hogy más is szolgáltathasson vagy a kábelbehúzáshoz? előre is köszi a válaszokat.
Előzmény: bqcii (1388)
bqcii Creative Commons License 2010.08.13 0 0 1388
Hello!

 

Ami az F épület liftjével van az már tényleg nevetséges. Máskor is előfordult már hogy elromlott, de többnyire 1 napon belül újra üzemelt. Most viszont már 2 hónapja gyakorlatilag felfele használhatatlan. Csinálják már meg, elvégre fizetünk érte, akkor már működjön rendesen, és nem érdekelnek a biztosítós kifogások.

A Comunique-al kapcsolatban a következőket tudom elmondani. Ez előtt is egy olyan házban laktam ahol ő szolgáltatott és csak úgy tudtak másik szolgáltatót behozni, hogy behúztak egy másik kábelt azokba a lakásokba ahol igény volt rá. (Ehhez persze a tulajdonosok többségének bele kell egyeznie.) A netszolgáltatásukról annyit elmondhatok, hogy nálam jól működik, megy minden, torrent is, és még a netes játékhoz is egészen kiváló a latency, valamint nincsenek váratlan megszakítások.

Lenne egy kérdésem a garázskapuval kapcsolatban. Nekem igen nehézkesen (többnyire sehogy) működik a kapunyitás kívülről, főleg a jobb oldali, míg belülről semmi gond nincs vele. Másnál is előfordul ilyesmi, vagy csak én kaptam selejtes távirányítót?

 

Üdv: bqcii

DdaveE Creative Commons License 2010.08.13 0 0 1387
Köszönöm mindenkinek, hogy a communique-os tapasztalatokat megosztották itt a fórumon!
F lift ügyben elvileg még mindig a biztosítóra várunk hipp-hipp hurrá...
OtiF Creative Commons License 2010.08.13 0 0 1386

Szia J!

 

Nem, csak tv-re szól a szerződésünk.

Előzmény: kischjanos (1384)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!