Zs ennyi idő után se érti a játék logikáját? Azt mondta, hogy ha Alekosz és Béci 4-4 szavazatot kap, és Éva dönt, akkor biztos Bécit választja. ????
Hát azzal tenne jót neki, hiszen akkor ő hívhat ki egy legyőzhető ellenfelet (ráadásul plusz figyelmet kap egy hétig). Éva akkor tesz jót, ha Alekoszt választja ekkor, hogy előnyös helyzetbe hozza.
Lehet hogy így lesz, bár azt gondolom ennél azért még ő is okosabb. És abban lesz is némi igaza hogy a szerkesztők igyekeztek őt minél rosszabb színben beállítani, pedig valóban nem ő a legrosszabb ember odabennt. Azon gondolkozz el ha lenne egy lányod minek örülnél jobban, ha egy Ildi csapódna hozzá vagy egy Szandika? Egyszerűen nem tetszik amit az rtl csinál, ez már túlzás tacsra teheti ennek a lánynak az egész életét. Ildi egy nem túl okos, de alapvetően nem rossz ember, ezt azért nem érdemli.
Alekra tesz majd Gigi, Béci és akkor gondolom JErzsi is. Aztán majd amikor Alek kint felejti Gigi, Béci, JErzsi és Zsófi közül valamelyiket, lesz nagy sírásrívás :D
Viccesnek tűnhet Alekosz morfondírozása, tán úgy is adja elő, de szerintem ő valóban úgy kalkulál jelenleg Évával, hogy benne megtalálta azt mind külsőre, mind belbecsileg, akire mindig is vágyott, akiről mindig is álmodozott...
Múltkor, akiket kivittek fogorvoshoz, vagy hova, mondták, hogy felügyelet nélkül lehettek az utcán, és hogy markánsabb reakciókat vártak az emberektől láttukon.
Ebből arra következtettek páran, hogy alacsony a nézettségük.
Laci volt az, aki biztosra vette, hogy sokan nézik.
Lehet, Gigi is erre a fogászatis élményre utalt, hogy hát alacsony a nézettség, nem szavaz senki, ezért tart időtlen-időkig a párbajos dolog...