Ebben a topikban az eszmecsere a következő játékszabályok szerint történik:
1. A legutolsó hozzászóló kérdésére mindig választ kell adni a következő hozzászólónak, de választ adhat korábbi kérdésekre is.
2.A hozzászólást egy újabb kérdéssel kell zárni, mivel a topik újabbnál újabb kérdésekre épül.
3. A kérdések elsősorban vallási és filozófiai témájú kérdések legyenek, persze tudom én, hogy filozofálni bármiről lehet:)
Minden létező rendszer, amely az entrópia növekedése ellen dolgozik, energiát „fecsérel”.
Mivel semmi nem marad ugyanaz, az entitás a négy elemi részecskén kívül. Az Elektron, a Pozitron, a Proton és az Elton öröktől fogva létezők, halhatatlanok. A végtelen téridő-struktúra tölti be a mindenséget, amelynek diszkrét elemei, a kvantumai a kiterjedéstelenség és a kiterjedtség között váltakoznak. Ez a fluktuáció, alaprezgés, a nullponti energia, ami a létezés színpada. Azért vannak az elemi részecskéknek pozitív és negatív elektromos töltései, és gravitációs töltései, mert ez biztosítja a téridőben, a színpadon való mozgást számukra. Az elektromos töltések semlegesítik, kiegyenlítik egymást, az azonos gravitációs töltések összegződnek, a különbözőek pedig taszítják egymást. Ezek a tulajdonságok teszik lehetővé a kölcsönható mezők kialakulását, amiben a részecskék csomósodását és szétszóródását tapasztalhatjuk. Az a lehetőség is bele van kódolva az elemi részecskékbe, hogy rajtuk kívül más entitások is kialakuljanak belőlük, de csak térbeli és időbeli korlátok között. Ezek a neutrínók, a neutronok, az atomok, és a belőlük felépülő „önfenntartó” struktúrával rendelkező élő-lények. Tehát az ÉLET lehetősége az örök elemi részecskéknek köszönhető, de az élet időbeli korlátja a Halál minden más kialakuló entitásra vonatkozik. Ezzel teljesül az a tétel, hogy csak az elemi részecske halhatatlan. A világmindenség egyszersmind szimmetrikus és aszimmetrikus, egyensúlyra törekvő és egyensúlyvesztő, nyílt és zártrendszer. Minden a szubjektív tapasztaló elfogadásán múlik, mert az egy hit, ami nem szorul más általi igazolásra. A hit, remény, szeretet, melengeti lelkedet.
A közvetítők mellett a szentség megjelenését, a szent erő megnyilvánulását is fontosnak tartom. Buddha, Jézus, Krisna a Szent megtestesülései az én világlátásomban.
Talán életeseményeink határozzák meg kinyílásunk és bezárkózásunk arányát. Önazonosságunk az iránytű abban, hogy mennyire éljünk kifelé és befelé. Nem erőltetném, mindenki maga érzi, tudja, mi a jobb neki. A lényeg, hogy építsünk, bármilyen nyitottan vagy zártan élünk is. Minden kihívás: mélység, magasság, börtönrács, határtalanság.
Biztos nincs is olyan, hogy haszontalanság, csak néha nincs akkora értelme.
Most majdnem azt írtam, a fórumozás haszontalan, de hát nem lehet az, hiszen sok - sok hasznos információ lélekemelő párbeszédek és barátságok fémjelzik a működését.
A másik, ami foglalkoztat: hogy teheted magad hasznosabbá, értékesebbé? Mi az, ami valóban hasznos? Amit beledolgozhatsz, amit érdemes beledolgozni a mindennapjaidba?
Hát, hogy titokzatos vagy vallási vagy filozófiai kérdés-e, nem tudom. A közvetítésen töprengek. Az ugye közhelyszerű, hogy az egyházak közvetítők, az isteni (ideaszintű), és a világi (anyagi szintű) lét között, a felépítményeikkel, szertartásaikkal, ideológiáikkal, stb.. Még az is eléggé elfogadott, hogy az egyházi szervezetektől leválasztva, a vallások maguk is közvetítők, az általuk szentnek, követendőnek tudott lények (istenek, angyalszerű lények, szentek, lámák, ...), és az általuk képviselt elvek, értékek, törekvések felé. De lehet, hogy maguk ezek a lények (tehát akár Jézus vagy Buddha vagy ...) is csak közvetítők, követek, küldöttek, tehát eszközök, valami náluk is lényegibb, egyetemesebb rend vagy ismeret felé. És egyéne válogatja, hogy állapotától (megállapodottságától), érett-ségétől, egész-ségétől függően mennyi héjra, közvetítésre van szüksége. Hogy el meri-e engedni a közvetítőket, az eszközöket, illetve hogy melyik réteget van bátorsága felismerni és lebontani. Nyilván minél több a héj, annál több az emberi kellék (és ezzel együtt annál több az esendőség), a szabályrendszer, az előítélet. És minél kevesebb, annál intimebb, bensőségesebb, mégis annál egyetemesebb, annál nagyobb távlatokat nyitó a létezés.
Vajon mitől félünk jobban, a bensőségességtől vagy a beláthatatlan távlatoktól? A befelé vagy a kifelé nyitástól?
Szerintem az anyagból álló világ nem nélkülözheti a szellemet, a tudati világot, mert nélküle teljes káosz lenne az anyagi világban. Viszont a szellemi, anyagtalan ideák világában, ami egy mindentudás tároló, mindennek meg van a maga helye, vagyis rend van. Az anyaghoz társított információ ad formát, testet az anyagból lévő világnak.
„Miért keresi vajon az ember az ok- okozati összefüggéseket?”
A tapasztaló elme nem mindig keresi az okokat, mert van ami természetesnek, magától értendőnek adódik. Azonban aki a dolgok „mélyére” szeretne látni, előző és azt megelőző okokat is keres. Ekkor kerül képbe a véletlen és az „oktalanság”. De mivel a valóság térben és időben van létezésben, az okozati lánc nem megszakad a véletlennel, hanem elágazik, divergál. Ebből adódik az, hogy nem mindig lehet teljesen visszafejteni egy okozatot a kezdő, vagy eredeti okig, csak a véletlenig, az elágazásig. Ezzel van jelentősége a valószínűségnek, mint egy szellemi ok „generátornak”. A determináltság nagyon leegyszerűsíti, sablonossá teszi a valóságot, viszont a véletlenek annyira meg bonyolítják, hogy munkára bírják az elmét. :)
„vajon léteznek-e törvényszerűségek az univerzumban?”
Vegyünk egy elemi részecskét, a protont. A tudósaink szerint 10 33 év (több, mint az univerzum létezési ideje) alatt nem bomlik szét. Mire is bomolhatna egy elemi részecske? /Erre válasz a kvark elmélet, ami viszont csak elmélet, mert nem láttak szabadon egy kvarkot sem./ A protonnak van elektromos töltése és gravitáló tömege is. Senki nem tudja megmondani, hogy miért pont akkora, mint amilyen. Ezt vehetjük az első olyan törvényszerűségnek, aminek nem tudjuk az okát. A elektronnak ugyan akkora, de ellenkező az elektromos töltése, a gravitáló tömege viszont jóval kisebb. Ezek ketten alkotják a hidrogén atomot, amiből az univerzum anyagának túlnyomó többsége áll. Ha ezek az atomalkotó paraméterek emberléptékű időben megváltoznának, felbomlana minden anyagi struktúra, amiből például, mi is állunk. Tehát kell lenni egy alapvető törvényszerűségnek, alapvető beállítottságnak ahhoz, létezzen az univerzum. Itt merül fel a kérdés, hogy ez a törvényszerűség végtelen számú véletlen, ad hoc próbálkozás után jött e létre, vagy egy intelligens lény úgy alkotta meg az anyagra vonatkozó törvényszerűséget, hogy az evolúciót is felhasználva kialakuljon az a létező, amely tudatos, intelligens, tervező és teremtő erővel is rendelkezik. ( A HASONMÁS)
Ha az univerzumot élő lénynek tekintjük, akkor a halál csak egy átjáró egy létformából, egy másikba. Egy „ajtó”, amin minden élőnek át kell mennie. Ez a létforma változás tartja örök életben az univerzumot.
Az a filozófiai kérdés foglakoztat, hogy az Ember evolúciója miért különbözik annyira a Föld többi lényétől? Az evolúció minden divergens elágazása egyszer kihalásba vezet, vagy az Ember lesz az a faj, amelyik elhagyja majd a haldokló bolygóját?
'De hová tűnik (az élet) az anyagból a halál következtében?'
Az életet szívesen definiálom magamban változásként is. És nem is mennék bele ilyen kérdésekbe, mint akkor a szikla is él, mert változik? Azért nem mennék bele, mert számomra az sem egészen tiszta, hol húzódik a határ élő és élettelen között, és vajon mai tudásunk elegendő-e ahhoz, hogy meghatározzuk, mi az, ami élő... úgy gondolom, az életről körülbelül épp annyit tudunk, mint Isten létéről vagy nem létéről... vajmi keveset. Van némi fogalmunk róla, maradnék én ennyiben.
Ennyi bevezetőt követően a válaszom a feltett kérdésre: az élet eltűnik az univerzum más berkeiben. Szvsz:)
Milyen titokzatos vallási vagy filozófiai kérdés foglalkoztat titeket mostanában?
'Igen van mit fejlődnie az embernek. De olyan szintet elérni, mint amit az istennek tulajdonítunk, nem lehetséges. Ezért az adottságainknak megfelelő, a realitáson alapulóan kell gondolkodnunk. :)'
szőrinszálán: ' 'De hová tűnik (az élet) az anyagból a halál következtében?' ' treefa: 'Honnan jön az élet az anyagba a születés következtében?'
:-) Kicsit olyan ez a beszélgetés, mint amit utóbb, a napokban találtam:
- Hol van az orrlyukunk, mielőtt megszületünk? - kérdezte egy szerzetes. - Hol van az orrlyukunk, miután megszülettünk? - kérdezett vissza Nan-csüan.
--
Amúgy pedig, abban egyetértünk, hogy 'az élet nem egy különálló valami'. Abban már kevésbé, hogy 'az anyagi szervezet felbomlásával az élet megszűnik létezni', és hogy 'teljesen megsemmisül'. Úgy gondolom az élet itt van bennünk és körülöttünk, kiolthatatlanul. Az adott élőlényben valóban megsemmisül, így az, mondhatni, holtlény lesz, egy tetem, elhervadt virág, zizegősre száradt fű, de az élet ott nyüzsög benne és általa tovább. Nem szűnik meg, csak 'eszközt', 'közvetítőt' vált, átminősül. Anyagi és szellemi értelemben is.
Ez nagyon szép ex katedra kijelentés, de semmi más.;-)
A 'nagyon szép költői kép'-ekről gyakran kiderül, hogy van valóságalapjuk, sőt még akár az aktuális tudományos eredményekkel is van átfedésük. Arról nem is szólva, hogy mégiscsak elgondolkodtató, hogy különböző földrészeken, kultúrákban, népeknél, alkalmasint elzárt közösségeknél is, mennyire hasonló költői képek, elgondolások jelentek meg. Ez mivel magyarázható?
„Az, hogy nincs pontos, egzakt válaszunk, inkább csak minket minősít, a mi tudatlanságunkról vagy korlátainkról szól, nem gondolod?”
Igen van mit fejlődnie az embernek. De olyan szintet elérni, mint amit az istennek tulajdonítunk, nem lehetséges. Ezért az adottságainknak megfelelő, a realitáson alapulóan kell gondolkodnunk. :)
