Keresés

Részletes keresés

Újlaki Creative Commons License 2000.01.02 0 0 463
Kedves beduin!

Ez ugyan nem nyelvészti fórum, hanem évezredfordulászati, de ha már terítékre került, akár csak véletlenül is, szeretném felhívni a figyelmedet egy másik közkeletű tévedésre, amelynek, sajnos, te is áldozatául estél.

A latin usque szó, amit hála derék sajtómunkásainknak, lassan mindenki a kb., kábé, hozzávetőleg értelemben használ, egészen mást jelent: -tól -ig értelemben használható. Tehát azt mondhatod, hogy öt uszkve hat óráig tart az út, 60 uszkve 80 ezer forintot fizetnek stb., de ahogy te használod, az egyszerűen értelmetlen. A megfelelő latin szó a circa, ezzel keverted össze.

Vigasztalásul elmodnom, hogy egy jókora kalucsnit hordó úr is eltévesztette, de nem ezért gyújtották fel az autóját; illetve Zalatnay nagymama is szívesen tetszeleg a művelt hölgy szerepében, uyanezt a hibát elkövetve.

Azt mondják, aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. A beduinoknak ugyan saját nyelvük van, de általában értenek arabul. ;-)

Előzmény: beduin (450)
Fidusz Creative Commons License 2000.01.02 0 0 462
Az volt a hiba, hogy az évek számozását nem így jelöljü, hanem így:
ie. 2., ie 1., isz. 1., isz. 2., ...

A kronológiában használatos a
-3, -2, -1, 0, 1, 2, használata a könnyebb számolás érdekében, de akik ezt használják, tudják,hogy mi mit jelent, nem keverik össze...

Előzmény: Zaza (456)
Zaza Creative Commons License 2000.01.02 0 0 461
huhh,
ezen gondolkodni kéne,
vagy maraggyak a magyar kártyánál?
:-)

Firi,

i.e.1-ről és i.sz.1-ről még nem hallottam...csak i.e.1.-ről és i.sz.1.-ről...

Szerintem Gorcsev is ponttal akarta írni.

Fidusz Creative Commons License 2000.01.02 0 0 460
Nem biztos, hogy bug. Időnkent a be szoktak iktatni szökőmásodperceket a Föld forgásának egyenetlensége miatt. Pár éve láttam egy erre való felhívást az IAU Cicular nevű hivatalos csillagászati távirdától. De ha ezt tényleg figyelembe venné a rendszeróra, azon nagyon csodálkoznék. Az már tényleg profi programozó műve lenne...
Előzmény: Mr Spock (448)
gligeti Creative Commons License 2000.01.02 0 0 459

elöljáróban: az éveket 1-tol kezdték, (csak), és ezen kár vitatkozni, ez a megállapodás és kész. Ezért az I. század 1-tol 100-ig tartott, a XVII. század 1601 jan 1-tol -1700 dec 31-ig tartott, stb, tehát még a XX. századot tapossuk. Amikor megtanultuk, hogy a XVII. század az nem az 1700-as évek, akkor ezt is pontosan elmondták. Lehetett volna másképp is csinálni de nem csinálták másképp, tehát ez van, jövore lesz ezredforduló, punktum. Lehetett volna 0. év, akár 0. század, de nem volt.

Gorcsev: nem értek egyet, nem csak jelölés. Sok sok más elonye is van 0-tól n-1-ig számolni az n elemu vektort, és nem csak n=2m esetén.

OFF
kedvenc felvételizteto feladatom köv:

van egy n elemu tömb (vektor). Ennek elemeit kell helyben úgy megpermutálni, hogy minden elem k-val balrább (jobbrább) kerüljön, az elso k darabot, ami meg "kicsúszna", azt a másik végén keletkezo lukba tessék berakni. Mintegy megrotálni kell a tömböt, helyben. Más szóval, az i-edik az i-k. helyre kerül, (vagy ha i-k <0 (<=0 1 alapú számolással), akkor i-k+n-re). Leheto legkevesebb segédmemóriával, legkevesebb lépéssel természetesen.
Van O(1) memóriát használó, O(n) lépéses általános megoldás tetszoleges n,k párra.

El lehet képzelni a feladatot kártyalapokkal is: az asztalon levo kártyákat:
A 1 2 3 4 5 6 7 8 9
át kell rakni így:
3 4 5 6 7 8 9 A 1 2
minél kevesebb mozgatással, csak két lapot tudunk megfogni egyszerre; az asztalon épp csak annyi hely van hogy ezek a lapok ráfértek.

Aki ezt átlátja, az megérti miért jó a 0. alapú index. Kell egy kis matematika.

A társtömbök, amik újra elojöttek, (lavor[paradicsom] és társai) meg csak formailag hasonlítanak a vektorokra, megvalósításuk egész más (általában valamely fastruktúra, RB vagy AVL tree, néha hash), sosem indexelt vektor, egy elemet nem O(1) ido hanem O(log(n)) ido alatt lehet elérni, egész másra és máskor jók.

ON.

Előzmény: Gorcsev (454)
Firi Creative Commons License 2000.01.02 0 0 458
Kedves Gorcsev !

Amennyiben ie. 1 és isz. 1 egymást követő évek, akkor
az ie. 1. December 12.-e az tulajdonképpen isz. 1. -év.

Logikám alapja :
1 perc 12 másodperc az már a 2. perc, igaz még nem telt le teljesen, de az
első már letelt.

Nem érkezett válasz a kérdésemre. Mikor is volt Krisztus halála ?

Aloha

Firi

Előzmény: Gorcsev (455)
Fidusz Creative Commons License 2000.01.02 0 0 457
Bocs, de ami tegnap volt, az nem ezredforduló volt, hanem csak ezresforduló!
Előzmény: matchbox (392)
Zaza Creative Commons License 2000.01.02 0 0 456
Éljen Gorcsev!

Már csak azt nem értem, hogy miért volt hülyeség így kezdeni a számolást, számomra teljesen logikus...

Gorcsev Creative Commons License 2000.01.02 0 0 455
Könyörgöm, értsd már meg, hogy az i.e.1 és i.sz.1 azok nem időpontok, hanem két, egymás utáni év!
Előzmény: Firi (452)
Gorcsev Creative Commons License 2000.01.02 0 0 454
Ne keverd má' te is...
"Egy normalis szamsor igy nez ki:
-3 -2 -1 0 +1 +2 +3 stb.....
Az evszamsor viszont nem igy megy, hanem igy:
-3 -2 -1 +1 +2 +3 "

Egy frászt. Ha az időpontokat nézed, akkor az évszámsor is úgy néz ki, mint a felső (a 0-t hívjuk az időszámítás kezdetének), a számok pedig az eltelt egész éveket jelentik (tkp. az évfordulókat), ha viszont a szakaszokat számoljuk, akkor mindegyik olyan, mint az alsó. Van egy tetszőlegesen felvett kezdőpontunk, és vannak az utána következő, ill. az előtte levő darabok (évek, méterek, szintek, tökmindegy). Itt nyilván nem lesz olyan, hogy "nulladik" -persze máshol se :)) -, mert akármerre indulsz, a kezdőponttól mindig az első akármi kezdődik. Hívhatjuk, ahogy akarjuk, lehet földszint, lehet 1. év, lehet -a jele! - "0" pl. egy tömbindexben, az akkor is az első elem. A "+" és a "-", vagy az "i.e./i.sz." csak azt mutatja, hogy merrefelé megyünk. A 0-val való kezdésnek pusztán annyi a létjogosultsága -de hangsúlyozom, ez nem sorszám, csak jelölés!-, hogy "m" alapú számrendszerben "n" számjegyen mn db számot lehet ábrázolni, melyek közül a legkisebb a 0, a legnagyobb pedig mn-1. Azért szokás használni jelölésre a 0-t is -már ahol az adott programnyelv megengedi-, hogy ebből a lehetséges db-számból ne veszítsünk. Ha pl. egy "lavór" nevű tömb indexe 2 bájtos egész típusú, akkor az adott tömbben 216, azaz 65536 db elemet tudunk tárolni (maguk az elemek természetesen tetszőleges típusú/méretű akármik lehetnek), az első a lavór[0], az utolsó, azaz a 65536-odik a lavór[65535]. De mégegyszer mondom, ez az egész hókuszpókusz csak jelölés, nyugodtan elnevezhetnénk az elemeket lavór[paprika], lavór[paradicsom], lavór[hófehérke] stílusban is, csak baromi kényelmetlen lenne a bináris leképezésük... (vsz. hosszas küszködéssel ugyanoda lyukadnánk ki, csak több lépésben, és sokkal több processzoridőt és tárhelyet kellene rászánni).
(Ps.: Bocsi az alapfokú programozástechnikai előadásér', de hátha nem mindenkinek vót világos...)

Előzmény: Mr Spock (449)
beduin Creative Commons License 2000.01.02 0 0 453
Köszi, tudom, de ma már jan 2. van!
Előzmény: John Zero (451)
Firi Creative Commons License 2000.01.02 0 0 452
Kedves Mr.Spock !

*A szamolast 1-el kezdtuk, es ez az egesz vitanak a lenyege.
* Egy normalis szamsor igy nez ki:
*
* -3 -2 -1 0 +1 +2 +3 stb.....
*
* Az evszamsor viszont nem igy megy, hanem igy:
*
* -3 -2 -1 +1 +2 +3
*
* ie -1 utan iu +1 jott, -1 December 31-bol +1 Janauar 1 lett. Ne kerdezd hogy miert, allitolag *azert mert nem ismertek a
* nullat, de igy volt/van. Tehat a 3. evezred szuksegszeruen jovore kezdodik.

Biztos igazad van, DE az időszámítás Krisztus születésétől számítjuk, ezért a
leírtakból az következik, hogy az ie. 1 és az isz. 1 egy azon időpont lenne !
Amennyiben ez így igaz, akkor azt is mondhatnánk, hogy Krisztus ie. 1-ben
született, ami ugye baromság.

Szerintem átléptünk a 3. évezredbe, és szerintem 0-tól indul.

Üdv Mindenkinek !

Firi

Ui.: Ja ! Mikor volt Krisztus Halála ? 32? 33?

Előzmény: Mr Spock (449)
John Zero Creative Commons License 2000.01.02 0 0 451
beduin:
Vigyazat! 2000 szokoev! (366 nap osszesen)
Tudjatok: minden 4-el oszthato ev igen, 100-al oszthato nem, de 400-al oszthato mar megint igen!
Előzmény: beduin (450)
beduin Creative Commons License 2000.01.02 0 0 450
A 3. évezred uszkve 364 nap múlva kezdődik.
Mr Spock Creative Commons License 2000.01.02 0 0 449
Kedves factor,

CSAK AKKOR kezdodik egy ev mulva a 3. evezred
ha a szamolast 1-el kezdtuk!!!!!!(amiben pedig nem vagyok biztos)

A szamolast 1-el kezdtuk, es ez az egesz vitanak a lenyege.
Egy normalis szamsor igy nez ki:

-3 -2 -1 0 +1 +2 +3 stb.....

Az evszamsor viszont nem igy megy, hanem igy:

-3 -2 -1 +1 +2 +3

ie -1 utan iu +1 jott, -1 December 31-bol +1 Janauar 1 lett. Ne kerdezd hogy miert, allitolag azert mert nem ismertek a nullat, de igy volt/van. Tehat a 3. evezred szuksegszeruen jovore kezdodik.

Es akiknek meg igy is ketsegeik vannak:
Mi lett volna, ha lett volna 0. ev? Nyilvanvaloan eggyel tobb ev kellett hogy elteljen. Akkor egy evvel EZELOTT lett volna az evezredvaltas, 98-rol 99-re? Ugye mennyire abszurd?

Gabor

Előzmény: factor (417)
Mr Spock Creative Commons License 2000.01.02 0 0 448
Kedves Kandur,

Ez szerintetek normális, vagy bug? Ez egy megfigyelt évszámváltás eredménye:

Fri Dec 31 23:59:58 CET 1999
Fri Dec 31 23:59:59 CET 1999
Sat Jan 1 00:00:01 CET 2000
Sat Jan 1 00:00:02 CET 2000

Nna?

Bug. Egy masodperc elveszett ejfelkor.

Gabor

Előzmény: Kandur (444)
gligeti Creative Commons License 2000.01.02 0 0 447


De egy k. nagy előny lesz a dolognak!!! Azok is ünnepelhetnek, akik idén a számítógép és a telefon mellett kuksoltak, akár akarták, akár nem.

Igaz! Milyen szerencse, hogy így a y2k az csak a 1999-rol 2000-re váltás éjszakáját b.ta el sok embernek, az ezredfordulót nyugodtan ünnepelhetik jövore.

Na, kellemes utolsó XX. századi és 2. évezrdedi évet mindenkinek, eltuntem dolgozni egy évre.

gligeti

Előzmény: Kandur (444)
Syd Barrett Creative Commons License 2000.01.02 0 0 446
Nem bírom megállni, hogy ne szóljak hozzá, annyira idegesít ez a polémia. Először hadd ismételjem meg magam:
Reggeli zsibbadásomból felébredve megdöbbenve tapasztalom, hogy ez még mindig téma. Már a TV.-ben is többen rájöttek tévedésükre,(lásd Zaza hozzászólását) de úgy látom itt még mindig vita tárgya az évezred kezdés időpontja. Nagyon szép ez a kerek szám, amivel lezárjuk a második évezredet (és a huszadik századot), hogy aztán 365 nap múlva tényleg belépjünk a hőn várt harmadik évezredbe.
3D Gime (R)-nél jobban már nem lehet ezt elmagyarázni, szinte már dedós szinten próbálja megmagyarázni azt, ami TÉNY. Én feladtam, és még egyszer mindenkinek B.Ú.É.K., de nem 3. évezredet.
gligeti Creative Commons License 2000.01.02 0 0 445

J:
en a nullázásokra céloztam (lásd smiley). Egyébként igazad van, úgy tunik, a valós életben akkor merjük használjni a 0 alapú számolást, amikor az elso (ill. 0.) kicsit más mint a többi, vagy legalább rá tudjuk fogni.

U:
re: masodik: ez persze csak kotozkodes. Egyedik, kettedik szó meg nincs. (egyébként van amelyik nyelvben nincs benne, second, segundo, vtoroj, van amelyikben benne van, zweite.). Azzal hogy az elso szó nem az egybol jön, nem azt mondtam hogy ezért jön be pluszban, hanem pusztán annyit, hogy itt még a nyelv nem állítja hogy az egyhez volna köze, lehet akár a 0-hoz is (hiszen az elsot senki nem elozi meg).
Nyilván, egyes régiseebb "N" nyelvjárásokban így számolnak: elso (0.), második (1.), kettedik (2.), harmadik (3.), ... (második==egyedik). Miért nem mindjárt három nullát követelsz rajtam, elso (000), második (00) nulladik (0), egyedik (1), stb. akkor már? Pont ugyanolyan jó lenne kötözködésnek :-)))

gligeti

Előzmény: Járaszája (437)
Kandur Creative Commons License 2000.01.02 0 0 444
Én is biztos vagyok benne, hogy ez CSAK üzlet...

Mindenki elmondta, hogy az évezred utolsó ...-ja, így hatalmas lóvék cseppentek...

Aztán majd (szerintem) valamikor március és június között jönnek az első tudósok a tévében, hogy a nép milyen buta, mert hogy az évezrednek még nincs vége... Aztán meggyőzik a népet, hogy bizony a 2000-2001 szilveszter lesz az évezredváltás, és beindul a hatalmas emléktágy-üzlet, hysteria2001, armageddon buli, szóval minden, ami valakinek is pénzt hozhat.
De egy k. nagy előny lesz a dolognak!!! Azok is ünnepelhetnek, akik idén a számítógép és a telefon mellett kuksoltak, akár akarták, akár nem.

Számomra egyértelmű, hogy az 1999-es évezred-utolsó-éve a nagy gazgasági fejesek műve volt, a 2000-es évezred-utolsó-éve pedig a normálisan gondolkodók ÉS a gazdasági fejesek műve lesz...

Kicsit OFF, de lenne egy kérdésem. Ez szerintetek normális, vagy bug? Ez egy megfigyelt évszámváltás eredménye:

Fri Dec 31 23:59:58 CET 1999
Fri Dec 31 23:59:59 CET 1999
Sat Jan 1 00:00:01 CET 2000
Sat Jan 1 00:00:02 CET 2000

Nna?

Újlaki Creative Commons License 2000.01.02 0 0 443
"Nem lehet, hogy az egész 2000. vs 2001. csak puszta marketing? Magyarul kib...ottul sok lovettát lehet kihúzni a népből egy ezredfordulón. Hát még kettőn? ;) "

De még mennyire! Az Eiffel-torony éttermeiben már három évre előre le volt foglalva minden asztal, hatalmas pénzekért. Utazási irodák vitték az embereket valahova a Csendes-óceán közepére, ahol egy szigeten egy 360 fokos panorámájú étterembeől lehetett búcsúztatni a régi napot ill. évezredet (szerintük) és köszönteni az újat.

Most az emberek rájönnek, hogy át vannak verve, és ha nem akarnak lemaradni, akkor futniuk kell a pénzük után, és újra kicsapni az asztalra egy ugyanakkora összeget. Vagy még nagyobbat.

Skorpió barátunk meg váltig nem akarta elhinni, hogy az üzlet mozgatja a hülyeséget, hiszen abból él. Nálunk a sok bárgyú tévénéző... Iszonyú. A tévé, amiről ötven éve azt hittük, hogy ablak lesz a világra, helyette befalazták, és a észbontó baromságokat vetítenek a helyére. Vakablak.

Interaktív kivitelben Windows... ;-) ...de ez már egy másik téma... ;-)

Előzmény: Mumus Mumus (441)
Újlaki Creative Commons License 2000.01.02 0 0 442
"Az "elso" szóban nincs benne az "egy" számnév (hanem az elöl, elülso)"

Baj van!!! A "második" szóban sincs benne a kettő!

Akkor még egy nullát kell találni:

00: első
0: második
1: egyedik
2: kettedik
stb.

Ezt oldd meg! ;-)

Előzmény: gligeti (432)
Mumus Mumus Creative Commons License 2000.01.02 0 0 441
Nem lehet, hogy az egész 2000. vs 2001. csak puszta marketing? Magyarul kib...ottul sok lovettát lehet kihúzni a népből egy ezredfordulón. Hát még kettőn? ;)

Amúgy 2001.01.01. lesz az új évezred első napja.

A hitetlenebbek képzeljenek el egy 3 méteres mérőszalagot:
A 2000. mm a nagy "2"-es számjegy előtt van. Aki nem hiszi számolja meg. Kérdezem: hogyan lehet ez a harmadik méter első mm-e???!!!

B.U.É.K.

Előzmény: division by zero (440)
division by zero Creative Commons License 2000.01.01 0 0 440
a tvben mondta valaki: új numerikus évezred kezdödött...
emp Creative Commons License 2000.01.01 0 0 439
latod KIS ?
Előzmény: Járaszája (435)
emp Creative Commons License 2000.01.01 0 0 438
tukorbe neztel ?
Előzmény: factor (417)
Járaszája Creative Commons License 2000.01.01 0 0 437
...érdekes, hogy a Tasztalban pedig az egyedik hozzászólás mindig a 0-s :-))))

Veletlenul (már ha kezdelek erteni) nem azt akartad irni, hogy az elso hozzaszolas a 0-s? (mert "Nulládiai" nyelvben így sorszámoznak: elso (0.), egyedik (1.), kettedik (2.), harmadik (3.), stb.)

A mi vilagunkban viszont ugyanugy nincs logikai hiba mint az emeleteknel. A (0)-val jelolt sorban ugyanis nem hozzaszolas van, hanem temafelvetes.
Es az elso hozzaszolas jele: (1). Jozan esz felol megkozelitve, a topiknyitasnak nincs szama (jo, odairtak egy 0-t, de ez epp csak azt jelzi, hogy
az a sor nem hozzaszolas), es minden hozzaszolast szepen, 1-tol kezdve szamolunk.

Előzmény: gligeti (436)
gligeti Creative Commons License 2000.01.01 0 0 436

Újlaki: a -17/83 közötti 99 szint problémáján kívül az se túl szimmetrikus, hogy ahhoz hogy a +1-re eljuss, nem kell lépcsot másznod, míg a -1-re le kell lépcsoznöd... "N"-ben az egyedik szintre épp egy emeletet kell menned, vagy fel, vagy le. Akkor már az szebb.

...érdekes, hogy a Tasztalban pedig az egyedik hozzászólás mindig a 0-s :-))))

J: természetesen a mi világunkban használt 1-alapú számozás szerint 2000 a 2. évezred és a XX. század utolsó éve. 2001 január 1-ben lépünk a 3. évezredbe és a XXI. századba. Azt hittem ez már rég tisztázódott... Sajna nem vagyunk "N"-ben ahol ez sokkal szebb lenne.

gligeti

Előzmény: Újlaki (434)
Járaszája Creative Commons License 2000.01.01 0 0 435
Na, ez így már tiszta:
nulladik=első
Nagy egy hülyeség, de logikus.
Ettől még persze az alapkérdés változatlan, hányadik században is vagyunk most?
Előzmény: gligeti (432)
Újlaki Creative Commons License 2000.01.01 0 0 434
Ha felfelé is, lefelé is 1-től számoljuk a szinteket (szándékosan nem írok emeletet), akkor nincs ilyen probléma, akkor ott vagyunk, ahol az évekkel. A két dolog különben is közel analóg: a föld felszíne a 0 pont, a vonatkoztatási pont, és onnan indulunk vagy fel, vagy l, és mindig a "megkezdett" szinteket számoljuk. Az eltérés az, hogy a szintek, az időtől eltérően, a gyakorlatban "diszkrétek" (nem panelházról beszélek!), kivéve persze a liftezés-lépcsőzés esetét.

Itt meg persze az a gond, hogy a -17-ről a +83-ra liftezve nem 100 szintet megyek, csak 99-et, miközben akár fent, akár lent (a felszín keresztezése nélkül) működik a kivonás és az összeadás.

Előzmény: gligeti (430)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!