Kedves Pumuckly
Az előzőekben mi a lakások erkélyéről beszéltünk. Bár igaz ami igaz, a folyosókra is ráférne némi gondoskodás. Pl.: a hatodikon a B és C épület között beázott az átjáró menyezete.
Én is támogatom, hogy legyen valami védelem a beeső hó és jég ellen. Talán az is megoldaná, ha kicsit magasabban lenne fedett a korlát. Elég balesetveszélyes lehet a jeges folyosó ebben a magasságban. Bár ha jól tudom, a vasúti oldalon lévő üveg is csak a zajvédelem miatt lett beépítve. Az üvegtábla elé nem ártana valami korlát, mert ha valaki nekiesik a jég miatt, akár ki is törheti az üveget. Az viszont nem lenne jó, ha mindenféle lim-lom foglalná el a folyosókat. Erre vannak a tárolók.
Garázsban szintén jó lenne üvegtéglákat és szellőzőket beépíteni a rácsok helyett, hogy védettebb legyen az északi oldal is.
Jó lenne, ha többen jeleznék érintettségüket, mert ha van rá igény, akkor esetleg az Olimpia is tud ebben a dologban lépni valamit. Elvégre ők szúrták el az egészet azzal, hogy élből nem fedték be a legfelső szinteken az erkélyeket.
Tisztelt lakótársak sz.v. és közös képviselet!
Örömömre szolgált megtalálni ezt a fórumot, mert olyan problémám van, mellyel lehet, nem vagyok egyedül. A korábbiakban itt leírt gondok is fontosak, de most szeretnék felvetni egy újabb kérdést, aminek megoldásában kérem mindenki segítségét.
A 6. emelet alatti szinteken az erkélyeknek bizonyos fokú védelmet biztosít a felettük levő erkély. Viszont a 6-on és afelett az erkélyek teljesen védtelenek az időjárás viszontagságaitól, és ezzel egyetemben kihasználhatatlanok is, ha esetleg szeretnénk ott valamit tárolni.
Ha van itt valaki, vagy tudtok olyanról, akit szintén érint ez a probléma, akkor kérem jelentkezzen, hogy közösen találjunk megoldást a dologra. Biztosan van, vagy legalább is kereshető olyan mód, mellyel felülről megakadályozható, hogy a hó és eső folyamatosan áztassa az erkélyt, ami egyébként fagypont alatt akár balesetveszélyes is lehet.
Kérem, akinek van ezzel kapcsolatban valami ötlete az jelezze felém a schzoli@hotmail.com címen. Ha esetleg többen érdekeltek valószínűleg olcsóbban megoldható a dolog, mint valami egyéni akció keretében. Ezzel kapcsolatban a közös képviselet és az sz.v. segítségét is kérem, hogy amennyiben a beruházó/kivitelező tud ebben a dologban segíteni, talán az lenne a legegyszerűbb megoldás.
Olyan szintű tervezési hibának gondolom az előzőekben említett hiányosságot, hogy valójában ezt mindenképpen a beruházónak kellene orvosolnia, de ilyen egyszerű megoldásban nem is reménykedem. Üdvözlettel. Schröter Zoltán
Tényleg írtad, de azt hittem ezek ki lesznek javítva. Hónapok múlva elég nehéz lesz megegyezni a tulajjal, hogy szerintünk mennyit fogyasztott... Főleg úgy, hogy elég nagy különbség van a fogyasztások között. Ráadásul arról sincs tapasztalatunk, hogy mennyi a hőveszteség a fűtésben. A mérő nélküli lakások pedig pont ezt fogják növelni.
A (60)-as hozzászólásban már írtam, hogy volt olyan lakás, ahol nem volt mérő, meg olyan is, ahol hibás volt. Gondolom ezekre a mérőkre a mért időszak alapján kell majd valami általánydíjat fizetni.
A december 19-i hőmennyiségmérő leolvasás nem azért volt, mert minden lakásra felkerült a mérő? Mert én azt hittem. De van még olyan lakás amin nincs mérő. Bár a fűtés csapja el van zárva, de mi van, ha "véletlenül" kinyílik a csap? Azt most mi fizetjük...
Kérdezem az SZVB-t, hogy amikor december 19-el leolvasták az órákat, akkor volt mindenhol hőmennyiségmérő?
Visszaterve a futesre, en 1 honapja mindennap irom, hogy mennyit fogyasztunk. 1 nagy radiatorral futjuk az egesz lakast + a furdoszobai torolkozo radiator (miutan meghallottuk hogy 11-18e Ft is lehet 1GJ). Ahogy kilepunk a lakasbol levesszuk ezt a 2 futest is. Igy jott ki, hogy napi 0,1GJ a fogyasztas, ami egy honapra kb 3-3,2GJ.
Nekem szemely szerint nagyon soknak tunik ugy, hogy a sok szobabol csak 1 ben megy a futes + a furdoszoba.
A mellékmérős díjmegosztási szerődéseket aláírva a következő lakógyűlésen minden tulajdonos megkapja , ezt követően lehet mindenkinek regisztrálni a vízműveknél.
A vízdíj egységára megtalálható : www.vizmuvek.hu oldalon.
Tisztelt Tulajdonosok!
Bár van a C épület ajtaján ajtóbehúzó, de mégis be kell kézzel csukni, mert különben nyitva marad.
Ha lehet kérni, NE ZÁRJÁTOK BE KULCSRA, csak húzzátok be, mert nem lehet különben beengedni a vendégeket.
A közös képviselőt, ha nem extra sürgős, akkor igyekezzetek munkaidőben keresni telefonon.
Azzal maximálisan egyet értek , hogy a garázskaput kizárólag csak gépjármű forgalomra használják a tulajdonosok , de ez ebben a helyzetben nem kivitelezhető a költözések miatt. Szerintem a sorompó felszerelése nem lesz szükséges ha majd mindenki beköltözik.
A kölcsönösen megbeszélt határidőre 2008. január 15-re , nem tudta a beruházó teljesíteni a villanyóra felszerelését, küldött egy faxot aznap, melyben kérte , hogy a határidő 2007. január 18-ra módosuljon , mert a beszerzéssel tovább tartott. Az SZVB ülésen a tagokat erről tájékoztattam a faxot felolvastam. A mai napon a mérőóra felszerelésre került, melyet a műszaki gondnok vesz át hétfőn ( Dévényi Úr ). Az órállást rögzíti a műszaki gondnoki naplóba, így pontosan tudjuk a napi - heti fogyasztását a Comunique server helységének.
A távirányítókkal kapcsolatosan szeretnék mindenkit tájékoztatni , hogy a közös képviselet megrendelt 25 db -ot.
Ha lehet, csak autóval használja mindenki a garázskaput, mert különben hamar tönkremegy. Érdemes lenne majd egy sorompót felszereltetni, ha napközben 2 őr lesz.
Ha valakinek szüksége lenne garázsnyitóra,jó lenne ha valamilyen formában jelezné,ugyanis a beszerelő cég 7500ft/db áron adná.Ehhez jönne még egy 10000ft-os hangolási díj,de ez 1db-ra is ennyi és 1000db-ra is.Jó lenne ha összehangolnánk a rendelést mert így csak egyszer kéne kifizetni a 10ezret.
Elnezest ha masnak egyertelmu, de nem ertem, hogy miert kWh-ban van megadva a futes? Milyen atvaltasi aranyt hasznaltatok (1 kWh == 0.0036 GJ mondjuk?) Helyes-e a kovetkezo szamolas?
Azért tekerik fel, hogy ellenőrizzék, nincs e lakhatást gátló tényező. Ugyanígy megnézik a melegvizet és a villanyt is. Az óraállás csak ezután lesz rögzítve a jegyzőkönyvbe, így a próbaüzemet nem a tulaj fizeti.