Sziasztok, én is bejelentkeznék a csaknem 2,5 évesemmel. Eddig csak olvastam és mulattam, most már van is mit írnom :)
Ma délután még világos volt, de mivel a hold növő fázisban van, már látszott az égen a vékony sarló. Kari észrevette, és így szólt:
- Anya, nézd már! Ott van a hold! Biztosan azt hiszi, sötét van!
---
A hajmosás nálunk extra katasztrófa. Már akkor pánikol, amikor veszem elő a sampont, és persze, hogy nem néz felfelé, ahogy kellene, hanem ordít, csapkod, és belemegy az összes samponos öblítővíz a szemébe, amitől még jobban ordít. Ezért mostanában hajmosásmentes pillanatokban felhozom néha, hogy felfelé kell nézni öblítés közben, hátha végre rögzül.
Na, valamelyik nap vacsora közben eszembe jutott (nem is tudom miről, talán vaj került a hajába?), és rákérdeztem.
- mit kell csinálni hajmosás közben?
Mivel már a csapból is az folyik, hogy felfelé nézni, a válasz elég váratlanul ért:
- sírni, hisztizni, és fordítani!
(=ordítani)
--
Mostanában sok a kérdés. Anya, ez mire való? Anya, mit fogsz csinálni ha kiteregettél? Anya, mi lesz, ha megebédeltem? Anya, miért? -- néha már unom, és visszakérdezek, hogy mondd meg te, szerinted? Főleg azokra a kérdésekre, amelyeknél tudom, hogy tudja a választ. Tegnap keresett valamit a konyhaszekrényben, megkérdeztem tőle, hogy mit keresel kincsem? Válasz: mondd meg te, szerinted?
--
Az apjával sétáltak egy nagyot a környéken, hazaérve kérdeztem, hogy milyen állatokat látott. Válasz: kislányt!
--
Olvasgatunk, faggat, hogy ez milyen betű, az milyen betű. Egy idő után megunom, és én kérdezem tőle, rámutatva egy nagy piros T -ra, hogy az milyen betű? Válasz: piros!
Igen, ilyesmi nálunk is gyakran előfordult (többnyire megnyugtatóan tisztáztuk :).
Pl. a naggyal -- amikor még kicsi volt -- mindig 12 előtt 5 perccel indultam el haza a játszótérről, mert akkor negyed egyre hazaértünk, időben volt az ebéd, lefekvés stb. Így viszont mindig ugyanabban az utcában és kb. ugyanazon a szakaszon jártunk, amikor harangozni kezdtek a közeli templomban (a templom nem látszott).
Menetrend szerint nyafogott, én meg mondogattam, hogy menni kell haza ebédelni, látod, már harangoznak. Ebből az lett, hogy annak az utcának az egyik házát -- az egyetlen kétszintest -- eltette magában, hogy az a templom. :))) Egy teljesen átlagos ház volt, csak mindig ott hallotta a harangszót, és ott játszódott le ugyanaz a beszélgetés. Később, nagyobb korában mindig azt mondta, ha arra jártunk, hogy ott a templom, én meg hiába magyaráztam, hogy az csak egy ház. Végül addig kérdezgettem, míg fény derült a félreértésre. :) Ma is jót derülünk, ha arra járunk, nem felejti el szóba hozni a "templom"-ot. :D
Egy teljesen logikus félreértés, amit nem tisztáztak a kis elsősnél, (szomszéd gyerek) hanem inkább ledorongolták, kinevették.
A tanítónéni az iskolában az állatokról kérdezett. Pl. hogy a csirkét mi borítja. A mi kis elsősünk rávágta, hogy szőre van. A tanítónéni jól kioktatta, a gyerekek kinevették, otthon a szülő megdorgálta.
Egyedül a szomszéd néni kérdezett rá, hogy miből is gondolja.
Akkor a kicsi elmesélte, hogy múltkort a nagyinál, aki vidéken lakik születtek kiscsirkék. És azok olyan édes, pelyhesek voltak, biztos nekik szőrük volt.
Szóval lehet derülni, de ne a gyerek előtt és ne a rovására!
Itt a világvége, a napokban a 21 hónaposom is elkezdett folyékonyan dumálni (mert, ugye, olyan nincs, hogy "háromnegyed kettő éves"), és most már ketten csacsognak reggeltől estig... :D
Kedvenceim:
"enyéd párnán tehénked!" -- mármint, hogy az én párnámon alszik, jelenti be büszkén :)
Nem hajlandó menetirányban közlekedni az utcán, hanem ároktól árokig keresztben és vissza. Így persze elég lassú a haladás, sosem érünk oda sehova. Próbálok meggyőző lenni:
-- Gyere rendesen, hogy fogunk így kirándulni? Tudod, elmegyünk az erdőbe, ahol van sok szép fa meg virágok, lepkék meg madarak...
-- Tundér!!!
Tessék, most kereshetek neki egy erdőt, amiben van tündér. :))
Nem tudom a gyerekszáj rovat mennyire korhatáros, mert nekem felnőtt gyerekeim vannak, de mivel nekem ők gyerekek, így beírom ide a mait. A fitnesz teremben, ahová járok, ki van írva, hogy indul salsa óra, és az első ingyenes, plusz amennyi pasit viszünk, annyi hónapig lesz fél áron. Mondom az egyetemista fiamnak ezt a 'remek lehetőséget':) , mire a válasz: "Jó, akkor szeretném tudni, hogy konkrétan én mennyit kapok azért, ha hülyét csinálok magamból, illetve hogy hány évig akarsz járni, mert elég sok egyetemi csoporttársam van, aki fiú"
A szombati bevásárlásból egy textilöblítő termékmintával tértem haza. Tetszetős csomagolásban azóta is ott van a fürdőszobában. Kisfiam megkérdezte, mi ez, és kitől kaptam? Elmondtam, hogy ajándékba adták, mert szeretnék, ha kipróbálnám az öblítőt. Mire ő: "biztosan azért kaptad, mert fiú volt a pénztáros, és beléd szeretett."
Nagyon édi, és hízelgő, de nem tudom, honnan vesz ilyeneket? Korábban is volt már hasonló beszólása, ráadásul akkor olyan helyen, ahol többen is hallották, és győztem magyarázni a fiamnak, hogy nekem az apukája a férjem, és más nem szokott belém szeretni.
Á, azért hatévesen ők már tisztában vannak a dolgok logikájával, és azt is tudják, hogy anya nem mindentudó.
Én annak szoktam betudni az ilyen kérdéseket -- nálunk is van bőven --, hogy beszélgetni szeretne, foglalkoztatni magával, és így tud témát találni.
Nekem a kedvencem a "ki tette oda?", amikor utcán meglátunk valamit. Pl. rozsdás fazekat az egyik kertben -- és akkor nekem tényleg tudnom kellene, hogy ki tette oda??? De néha, ha jobb napom van, és van türelmem nem felfortyanni ilyeneken, kitalálok valami butaságot, pl. egy nagy macska hozta idáig, máj volt benne, de itt beleszagolt, és rájött, hogy nem szereti a májat. A kiskorú vihog, pontosan tudja, hogy semmiféle macskának nincs köze a dologhoz, de elégedett a magyarázattal (vagy azzal, hogy beszélgetnek vele).
(De persze ha értelmes kérdést tesz fel, arra nem mondok hülyeséget, pl. a csatornafedelet ki tette oda -- akkor elmesélem, hogy nem mindig volt csatornázás a városokban, és a középkorban az utcákon folyt a trutyi, ez is tetszik neki. Azt hiszem, a lényeg az, hogy beszélgessenek velük.)
Úton az ovi felé egy társasház mellett kell elhaladni, a ház aljában garázsok vannak. Egyik reggel azt vette észre a kiscsávó, hogy az egyik garázs elé egy szemetes konténert tettek le. Rögtön következett a kérdés: miért? Csakhogy most már nem elégszik meg rövid válaszokkal, vagy azzal, hogy "csak", mint pl. 3 éves korában. Az első válaszom az volt, hogy valószínűleg kipakolják a garázst, rendet tesznek benne, és azért kell, hogy összegyűjtsék és elvigyék a szemetet. Na jó, de akkor addig hova áll az autójával a tulajdonos? Nem tudom. Miért nem tudom? És mi van, ha mégsem a garázsban raknak rendet? Mondom: lehet, hogy a házat vagy a lakás újítják fel, és az építési törmeléket teszik majd oda. Miért újítják fel a házat? Melyik lakást újítják fel? És mi van, ha a garázst újítják fel, és nem a lakást? De mégis hova áll addig az autóval a bácsi?
Úgy csinált, mintha nekem legalábbis személyesen kellene ismernem azt, aki a konténert odavitette, és azt is, aki majd belepakol bármit, és nem értette szegénykém, hogy én miért nem tudok válaszolni a kérdéseire KONKRÉTAN? Miért csak azt mondom, hogy lehet ez, vagy lehet az?
Szerintem még nem tudja megérteni, hogy nincs mindenre egyen-megoldás (egy konténer jelenléte csak és kizárólag pl. garázsfelújítást jelent), és nem is lehet belelátni az emberek fejébe, megtudni, mit gondolnak?
Nem akarom túlságosan szét-offolni a topikot, de az első ilyen jellegű hozzászólásom óta is úgy érzem, hogy az én gyerekem teljesen átlagos. Persze, mondogatott ő is aranyos dolgokat, sok minden érdekli, de ez még semmi különös - szerintem. Időközben kiderült, hogy mehet iskolába, tehát szeptembertől elsős lesz, amit már nagyon vár. Mióta voltunk a nyílt napon a suliban, azóta minden nap azt mondogatja, hogy ő többet már nem megy óvodába, iskolás szeretne lenni. Ezzel együtt egyre jobban lekötik a feladatlapok, színezők, foglalkoztató füzetek, amikből már elég sok található otthon, és ügyesen meg is oldja mindet. Szerintem a sulikezdésig hátralévő még szűk fél évben sikerül majd feljönni arra a szintre, amit ott elvárnak.
Szerintem van összefüggés, nekem egy nagyon hasonló kislányom van. Épp most döbbentem meg, ahogy a négyéves kori mondásait gépelgettem, hogy mennyi mindent tudott már akkor (dinoszauruszokról, természettudományról stb.), és mennyi minden érdekelte.
Ő is kapott még egy évet az oviban (mi vittük el a szakértői bizottsághoz, és egyetértettek velünk), nagyon nehezen marad egy helyben, neki sincsen "feladattudata", ami érdekli, azzal fél perc alatt végez, de amit unalmasnak talál, azt senki meg nem csináltatja vele. A bizottság előtt is ide-oda mászkált, miközben köpte a megoldásokat. Azt mondták rá, hogy "nagyon okos, de felköthetjük a gatyánkat az iskolában, mert tele lesz beírásokkal az ellenőrzője".
Közben eltelt egy év, most tavasszal lesz 7 éves, ősszel megy majd suliba. Rengeteget változott, komolyodott, szerintem jót tett neki, hogy maradhatott még az oviban. A nyugton ülés most sem az erőssége, de azért már jóval belátóbb, az óvodában is kevesebb a konfliktusa a "rendfenntartó" óvó nénikkel.
Próbálom képviselni a középutat, hogy az érdeklődése, sokszínűsége is megmaradjon, de azért azt is elfogadja, hogy néha igenis meg kell felelni az (intézményi) elvárásoknak. Hát, nem könnyű feladat... :)
Elmentünk kirándulni a budai dombokra, vittük a kuytát is, aki nagyon meg volt ijedve és mire odaértünk, párásra lihegte az autó ablakait. Séta közben nézzük a tájat, de sajnos kicsit köd van. 7 éves tündérem megjegyzi: 'Snowflake tele lehelte egész Budapestet, azért ilyen halvány.' :)
Nem szoktam szemüveget hordani, de egyik nap muszáj volt a fejemen hagynom munkaidő után is. Az oviban a drága kicsi fiam igencsak elcsodálkozott, alig akart megismerni. :)
