Keresés

Részletes keresés

Triznyák-of-Oriza Creative Commons License 2013.08.24 0 0 546

Üdvözlök Mindenkit!

 

Korábban én is kérdeztem a fórumtársakat hogy mit tegyek mert vizsgálják a gázóránkat plombahiba miatt.

A vizsgálatra a tanácsokat megfogadva ügyvéddel mentünk. A TIGÁZ részéről két szakértő volt, plusz a TIGÁZ képviselője.

 

Eredmény:

 

Korrektül bemutatkoztak (mi is), a szakértő az asztalra tette a fényképes igazolását is.

Hozták az óránkat lecsomagolva, aláírva stb....

Én kértem hogy fényképezhessek, ők mondták OK, csak ne egyszerre velük.

 

A vizsgálat a plomba nem megfelelőségéről szólt, a kontrolmérésen nálunk jó volt az óra.

Kibontották az órát, rámértek és ismét jól mért.

Jött a plomba, amiről kiderült hogy nincs tövig benyomva a helyére, valamint nem látszik a 3-as szám rajta.

(Itt jegyzem meg, nem is gondoltam volna hogy 3-nak kell lennie 3db pötty alapján...)

 

Kérdeztük, hogy nekünk honnan kellene tudni hogy

a - milyen plombának kell lenni az órán

b - milyen állapotban kellene lennie a plombáknak

c - milyen szintű plombaszakértőnek kell lenni egy gázóra tulajnak stb...

 

De itt már gyakorlatilag be is fejeződött az egész, mivel a szakértő szerint nem felhasználói hiba az óra állapota.

Kaptunk egy papírt hogy nem minket terhel a felelősség az óra állapotáért, a plombát rosszul nyomták fel a gázóra felrakásakor.

Véget ért a vizsgálat, és mondták hogy küldik a papírt róla.

Most megkaptuk hivatalosan is az értesítést, hogy az óránk eredeti állapotú volt.

 

A vizsgálaton szerintem korrektek voltak, a szakértő rendesen elmagyarázott minden lépést, ha kérdeztünk válaszolt, és már az elején igazolta magát.

Részemről ha az előtte lévő para nem lett volna, meg az agyalás hogy mi lesz ebből (az egyéb infók alapján) akkor azt mondanám hogy rendben volt a vizsgálat. A plombahibát inkább nem minősítem ....

 

De tényleg jó volt az ügyvéd jelenléte. Nekem legalább is jobb volt magam mögött tudni egy hátvédet.

Azt hogy nélküle is ilyen lett volna egy vizsgálat azt meg nem mondom (nem az én tisztem másokról itélkezni), de itt ez így történt.

 

Köszönöm mindenkinek aki segített.

Senkinek nem kívánok semmi ilyen vizsgálatot aki nem manipulálja a mérőőrát, mert rá tud menni az ember idegrendszere az egészre.

Még egyszer köszönet, és jó egészséget mindenkinek.

 

 

 

 

lex perfecta Creative Commons License 2013.08.24 0 0 545

 

 

A TIGÁZ mulasztott, melynek rendezésétől elzárkózott

 

 

 

a Tigáz Zrt. a 2012. márciusi gázszámla beszedését saját hibájából elmulasztotta, melyet utólag technikai hibával magyarázott, mulasztásával 1.240,- Ft összegű kárt okozott, melynek rendezésétől elzárkózott.”

 

 

 

 

http://www.ajbh.hu/documents/10180/111959/201300050.pdf

 

 Az alapvető jogok biztosának Jelentése  az AJB 50/2013. számú ügyben

 

Előadó: dr. Bódis Cecília

 

Az eljárás megindítása

 

A panaszos beadványa szerint gázszolgáltatója az általa biztosított csoportos beszedési megbízás ellenére nem érvényesítette fogyasztása ellenértékét.

 

Ezt technikai hibával indokolta és elnézést kért, de a következő csoportos beszedési megbízás érvényesítése alkalmával késedelmi kamatot számított fel.

 

A panaszos kifogásával a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordult, melyet a hatóság hatáskör hiánya miatt érdemi vizsgálat nélkül elutasított.

 

A panasz alapján felmerült a Magyarország Alaptörvényében nevesített jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelménye, a tisztességes eljáráshoz való jog, valamint a fogyasztói jogok sérelmének a gyanúja. Erre tekintettel az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (továbbiakban: Ajbt.) 20. § (1) bekezdése alapján vizsgálatot indítottam.

 

Vizsgálatom eredményes befejezése és az ügy hátterének pontos megismerése érdekében tájékoztatást kértem a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatójától.

 

 

A megállapított tényállás

 

A panaszos 2012. november 10-én iktatott kérelemmel fordult a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez, melyben a Tigáz Zrt-vel (a továbbiakban: Szolgáltató) szembeni sérelmeinek orvoslását kérte.

 

 

Ebben arról számolt be, hogy a Tigáz Zrt. a 2012. márciusi gázszámla beszedését saját hibájából elmulasztotta, melyet utólag technikai hibával magyarázott, mulasztásával 1.240,- Ft összegű kárt okozott, melynek rendezésétől elzárkózott.

 

A panaszos kérte a felügyelőségtől a számára okozott kár és egyéb kapcsolódó költségek megtérítését. A kérelmet a felügyelőség a 2012. november 12-én kelt végzésével áttette a fogyasztási hely alapján illetékes Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez (a továbbiakban: Felügyelőség).

 

A Felügyelőség 2012. november 21-én a Tigáz Zrt-vel szemben eljárást indított (ügyszám: XIV-O-001/5272/2/2012.). Megállapította, hogy a kártérítési, a pénz visszafizetési jogok érvényesítése nem a fogyasztóvédelmi felügyelőség hatáskörébe, hanem – a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 7. § (1) bekezdése alapján – bírósági útra tartozik. Erre tekintettel a 2013. december 13. napján kelt, XIV-O-001/5272/5/2012. számú határozatban nem állapította meg a fogyasztóvédelmi tárgyú rendelkezés megsértését.

 

A panaszos 2012. december 27-én, elektronikus úton arról tájékoztatta a Felügyelőséget, hogy – véleménye szerint – a tényállás feltárása során ugyan alapos volt, azonban következtetése ellentmond a feltárt körülményeknek.

 

Fenntartja azon véleményét, hogy a Tigáz Zrt. többszörös mulasztást követett el, amivel kárt okozott számára.

 

 

A panaszos elektronikus úton 2013. január 14-én a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (a továbbiakban: Minisztérium) fordult, és kérte, hogy a Hatóság vizsgálja felül a Felügyelőség fenti eljárását és kötelezze új határozat meghozatalára.

 

Kifejtette, hogy álláspontja szerint a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörét éppen az bizonyítja, hogy a Felügyelőség XIV-0-001/5272/2012. szám alatt eljárást indított.

 

A Minisztérium a panaszos kérésének eleget tett…..

 

Az azonnali beszedési megbízással való teljesítési móddal kapcsolatban a Hatóság kiemelte, hogy – álláspontja szerint – amennyiben a Szolgáltató a számla ellenértékének beszedését határidőben nem kezdeményezi a számlavezető banknál, a Szolgáltató nem jogosult késedelmi kamat felszámítására.

 

A TIGÁZ Zrt-n kívül más szolgáltatók is szorgalmazzák a fogyasztóknál a befizetések beszedési megbízás útján való teljesítését, melynek elérése érdekében kedvezményt is ígérnek a fogyasztóknak, így egyre több fogyasztó választja a csoportos beszedés lehetőségét. A probléma tehát a fogyasztók széles körét érintheti, és nem csupán a gázszolgáltatás, hanem más közszolgáltatás területén is jelentkezhet.

 

A késedelmi kamatköveteléssel kapcsolatos jogvitás ügyekben – a polgári jog szabályai szerint – a bíróságok jogosultak eljárni. A bírósági hatáskör a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 7. § (1) bekezdéséből vezethető le, mely az alábbiak szerint rendelkezik: „A törvényben biztosított jogok védelme az állam minden szervének kötelessége. Érvényesítésük – ha törvény másképpen nem rendelkezik – bírósági útra tartozik."

 

A Ptk. 302. § b) pontja, valamint 303. § (2) bekezdés c) pontja és (3) bekezdése szerint:

302. § A jogosult késedelembe esik, ha b) elmulasztja azokat az intézkedéseket vagy nyilatkozatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kötelezett megfelelően teljesíteni tudjon.

 

303. § (2) A jogosult – függetlenül attól, hogy késedelmét kimentette-e c) késedelme idejére kamatot nem követelhet. (3) A jogosult késedelme a kötelezett egyidejű késedelmét kizárja."

 

A vizsgált ügyben a Szolgáltató, mint jogosult (TIGÁZ)– bár a Hatóság álláspontja szerint üzletszabályszerűen járt el – elmulasztotta határidőben kezdeményezni a gázszámla ellenértéke beszedését a számlavezető banknál, ezért a teljesítéssel a panaszos, mint kötelezett késedelembe  esett.

 

A szolgáltató  (TIGÁZ)  saját felróható magatartása okán esett késedelembe, ezért – figyelemmel a Ptk. idézett rendelkezéseire – a késedelme idejére jogtalanul követelt késedelmi kamatot a panaszostól.

 

A 303. § (3) bekezdése alapján pedig a szolgáltató késedelme a fogyasztó egyidejű késedelmét kizárja.

 

Az előzőekben részletezett szolgáltatói mulasztás – melyet a Ptk. jogosulti késedelemként szabályoz – a szerződésszegés körébe tartozik.

 

 A szerződésszegésből eredő polgári jogi igények elbírálására pedig – tekintettel a Ptk. 7. § (1) bekezdésére – a bíróságnak van hatásköre.

 

Mindezekből a Hatóság arra a következtetésre jutott, hogy a kérelmező (panaszos) szerződésszegésből eredő polgári jogi igényének a fogyasztóvédelmi hatóság – hatáskör hiányában – nem tud eleget tenni.

 

Tájékoztatásában megjegyezte a Hatóság azt is, hogy – figyelemmel a fogyasztóvédelmi hatóság közszolgáltatások területén jelenleg fennálló hatáskörének tartalmára és az eljárásokban általa alkalmazható jogkövetkezményekre – a fenti jellegű jogsértések ellenőrzése és szankcionálása illeszkedhetne a hatóság feladatai közé.

 

Továbbá a Hatóság álláspontja szerint az Fgytv-ben, illetőleg az ágazati jogszabályokban (a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és a földgázellátásról szóló 2008. évi XI. törvény.) szükséges lenne szabályozni a csoportos beszedési megbízással történő teljesítéseket. Szabályozási javaslatuk a következő:

 

„A fogyasztó a közszolgáltatások ellenértékéről kiállított számlák befizetésére irányuló kötelezettségét csoportos beszedési megbízás útján is teljesítheti.

 

Amennyiben a közszolgáltató, mint jogosult, a számla ellenértéke beszedését határidőben nem kezdeményezi a számlavezető banknál – és ezáltal a befizetett összeg a számla esedékessége napján sem kerül jóváírásra –, a közszolgáltató nem jogosult késedelmi kamat felszámítására."

 

Javaslatukat a szakminisztériumnak is jelezték.

 

A panaszos 2013. február 23-i, a Hatóságnak címzett elektronikus megkeresésében kifejtette, hogy a Hatóság tájékoztatásait úgy értelmezi, hogy – bár nem illetékes az ügyben – nem vitatja, hogy a Szolgáltató a saját üzletszabályzatát megsértette a szóban forgó ügyben.

 

 Erre vonatkozóan a Hatóság ismételten kiemelte, hogy a Szolgáltató esetleges jogsértésével kapcsolatban nem foglalhattak állást, mivel kártérítés, pénz visszafizetési jogok érvényesítése tárgyában nem rendelkezik hatáskörrel, az bírói útra tartozik.

 

A panaszos arról is érdeklődött a Hatóságtól, hogy mely fogyasztóvédelmi szerv jogosult kivizsgálni azt, ha a szolgáltató saját üzletszabályzatát nem veszi figyelembe. A Hatóság mindenekelőtt tájékoztatta a panaszost a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (a továbbiakban: Get.) 64. § (3a) pontjáról. A szerint amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során az engedélyessel szemben jogszabályi rendelkezés megsértését állapítja meg, úgy – fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett – kötelezheti az engedélyest az engedélyes üzletszabályzatában foglaltak betartására is.

 

Fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabályi rendelkezés megsértése esetén tehát a fogyasztóvédelmi hatóság kötelezheti a szolgáltatót az üzletszabályzatában foglaltak betartására, azonban kizárólagosan az üzletszabályzati rendelkezések megsértésére alapítva, jogsértést nem állapíthat meg.

 

Továbbá az engedélyes olyan jogsértése esetén, amelyhez jogszabály vagy üzletszabályzat jogkövetkezményt rendel, a fogyasztóvédelmi hatóság megállapíthatja a jogkövetkezményt és előírhatja annak teljesítését vagy megtilthatja a jogkövetkezmény alkalmazását.

 

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján azonban nincs olyan előírás, mely kizárólag az üzletszabályzatban foglalt rendelkezések megsértése esetére közigazgatási hatóságot jelölne ki eljáró hatóságként.

 

 

A Hatóság a panaszost tájékoztatta az igényérvényesítési lehetőségekről is. A szerint a jogvita megoldása érdekében a panaszos polgári peres eljárást kezdeményezhet a lakhelye szerint illetékes Budapest Környéki Munkaügyi és Közigazgatási Bíróságon, illetőleg kérelmet terjeszthet elő a Pest Megyei Békéltető Testületnél.

 

A pénz fizetésére irányuló lejárt követelés esetében – a követelés összegétől függően – az igény fizetési meghagyásos eljárásban is érvényesíthető. …

 

A Hatósághoz előterjesztett panasza kiegészítésében a panaszos előadta azt is, hogy 2012. november 11. napján külön kifogásolta, hogy a Szolgáltató panaszát érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Pusztán technikai hibára hivatkozott, ti. a rendelkezésére bocsátott iratok között nem volt fellelhető ez irányú kifogás, a Szolgáltató panaszkezelésével kapcsolatban panasz nem igazolódott. A Hatóság ekkor arról tájékoztatta a panaszost, hogy a panaszkezelés tekintetében a fogyasztóvédelmi hatóság a szolgáltató válaszadási kötelezettségének betartását vizsgálhatja.

 

A válaszadási kötelezettség azt jelenti, hogy a fogyasztó szolgáltatónál előterjesztett írásbeli panaszára a szolgáltató 15 napos határidőn belül, írásban, érdemben köteles válaszolni.

 

Amennyiben a fogyasztó a szolgáltató által adott válasz valóságtartalmát vitatja, annak felülvizsgálatára a fogyasztóvédelmi hatóság nem jogosult.

 

A fogyasztóvédelmi hatóság kizárólag annak együttes meglétét vizsgálhatja, hogy a szolgáltató a fogyasztó beadványára határidőben, írásban és érdemben válaszolt-e. …..

---

 

 

A fentiek alapján megállapítom, hogy a szolgáltatónak felróható okból történő késedelmes számlaérték befizetés jogi szabályozásának, valamint a fogyasztóvédelmi hatóság ésszerű hatásköre biztosításának hiányosságai visszásságot okoznak a jogbiztonság, valamint a fogyasztói jogok védelme követelményével, továbbá a tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben.

 

 

Intézkedésem

 

A vizsgálatban feltárt alapvető jogokkal összefüggő visszásság bekövetkezése lehetőségének jövőbeni megelőzése érdekében – az Ajbt. 37. §-a alapján – felkérem a nemzetgazdasági minisztert, hogy tekintse át és vizsgálja felül a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörökre vonatkozó szabályokat és fontolja meg azok olyan módosítását, kiegészítését, hogy a közszolgáltatást igénybe vevő – csoportos beszedési megbízással teljesítő – fogyasztók, az esetlegesen indokolatlan késedelmi kamatkövetelésekkel szembeni kifogásaikat közigazgatási eljárásban orvosolhassák.

Budapest, 2013. július

Prof. Dr. Szabó Máté sk.

---

 

Egyenesen a bíróhoz? - Hiányos fogyasztóvédelem - A közüzemi számlák késedelmi kamatával kapcsolatos jogvitákról

 

Csak a bírói út áll rendelkezésre a közüzemi számláikat csoportos beszedési megbízással teljesítők számára, amennyiben rájuk a szolgáltató késedelmi kamatot vet ki és ezért jogvitába keverednek. Nincs a fogyasztói érdekek védelmében eljáró hatóság, akkor sem, ha a fogyasztó önhibáján kívül kerül késedelembe. Az ombudsman a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörök szabályozásának felülvizsgálatát kérte.

 

A polgári jog szabályai szerint csak a bíróságok jogosultak eljárni, amennyiben egy fogyasztó közüzemi számláját – a bepanaszolt esetben a gázszámláját – csoportos beszedési megbízással teljesíti és a szolgáltató késedelmi kamatot számol fel. Így történik akkor is, ha a fogyasztótól önhibáján kívül, akár a szolgáltatónak felróható, akár más okból, például technikai hibából adódóan késedelmesen vonják le a számla összegét.

 

 

Sok szolgáltató szorgalmazza, hogy a fogyasztó beszedési megbízással egyenlítse ki a számláját és ezért még kedvezményt is ígérnek a fogyasztóknak. Így egyre többen választják a csoportos beszedés lehetőségét. A probléma tehát a fogyasztók széles körét érintheti, és nem csupán a gáz-, hanem más közszolgáltatás területén is jelentkezhet. Az alapvető jogok biztosa jelentésében megállapította, hogy hiányos a szolgáltatónak felróható okból történő késedelmes számlaérték befizetésének jogi szabályozása. Ez sérti a jogbiztonságot, a tisztességes eljáráshoz való jogot, csorbítja a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörét.

 

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság feladatai közé illeszkedhetne az ilyen jogsértések ellenőrzése és szankcionálása. A Hatóság ezért korábban már javasolta, hogy a hatáskörét megszabó jogszabályt a szakminisztérium módosítsa, de mert ez ezidáig nem történt meg, Szabó Máté ombudsman a nemzetgazdasági miniszterhez fordult. Felkérte őt, hogy tekintse át és vizsgálja felül a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörökre vonatkozó szabályokat úgy, hogy a közszolgáltatást igénybe vevő, csoportos beszedési megbízással teljesítő fogyasztók közigazgatási eljárásban orvosolhassák az indokolatlan késedelmi kamatkövetelésekkel szembeni kifogásaikat.

 

 

http://www.ajbh.hu/documents/10180/111959/201300050.pdf

 

Törölt nick Creative Commons License 2013.08.12 0 0 544

Mai napon megkaptam a levelüket, amiben leírják, hogy megszüntetik az eljárást ellenem. Teljesen korrekten megköszönték az együttműködést és megértésemet. 

 

lex perfecta Creative Commons License 2013.08.07 0 0 543

Legyen Ön is az. :)

Törölt nick Creative Commons License 2013.08.05 0 0 542

köszönöm lex perfecta! Jól éreztem, hogy nagyon nem szabályosan jártak el, de hajthatatlanok voltak. 

Előzmény: lex perfecta (541)
lex perfecta Creative Commons License 2013.08.05 0 0 541

Ő nem, de majd a gázszolgáltató fog nekem küldeni egy olyan levelet, amiben benne lesz a szakértő véleménye is. Kaptam ugyan egy olyan jegyzőkönyvet a végén, amiben csak az van leírva, hogy megtörténtek a részletes vizsgálatok és semmi több.

 

-A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságának (Péterfalvi Attila) az állásfoglalása szerint kérésre a fogyasztó részére is ki kell adni a jegyzőkönyv és a szakvélemény egy-egy példányát.

 

Amennyiben ezt a szolgáltató/szakértő megtagadja -a fogyasztó kérésére- a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága hatósági eszközökkel kötelezi a jogsértő szolgáltatót a jogkövetésre.

 

(Arról nem is beszélve, hogy a MISZK Etikai Kódex 19. szakasza értelmében a szakértő a tevékenységével érintett felekkel szóban, vagy írásban oly módon tart kapcsolatot –tájékoztatás, válaszadás- hogy arról valamennyi fél hitelt érdemlő módon értesüljön, azaz ha ezen okmányokat a fogyasztónak a szakértő nem adja át etikai vétséget követ el.)

 

 

 

 

-A jegyzőkönyv célja a tények, mérési eredmények stb. rögzítése.

 

A  jegyzőkönyv okirat, hivatalos irat, amelynek bizonyító ereje van.

 

A Ket. 39. § értelmében:

 

 

A hatóság jegyzőkönyvet készít ....szemle lefolytatásáról.....meghatározott eljárási cselekményről.

 

A jegyzőkönyv tartalmazza

 

a) a hatóság megnevezését, az ügyintéző nevét, az ügy tárgyát és az ügyiratszámot,

b) az eljárási cselekményben érintett személy nevét és lakcímét, eljárásjogi helyzetét ...

d) az eljárási cselekményben érintett személy jogaira és kötelességeire való figyelmeztetés megtörténtét,

e) az ügyre vonatkozó lényeges nyilatkozatokat és megállapításokat, az (1) és (2) bekezdésben felsorolt eljárási cselekmények során tapasztalt, az ügy eldöntése szempontjából lényeges körülményeket és megállapításokat, ...

f) a jegyzőkönyv készítésének helyét és időpontját, valamint

g) az eljárási cselekményben érintett személy, ..... az eljáró ügyintéző és a jegyzőkönyvvezető oldalankénti aláírását.

(4) Az eljárási cselekményben érintett személy indokolt kérelmére nyilatkozatát, vallomását, szakértői véleményét vagy azok egyes részét a jegyzőkönyv szó szerint tartalmazza.

 

Mindezek figyelembevételével  rendkívül aggályos az a jegyzőkönyv, amely csak azt tartalmazza, hogy "megtörténtek a részletes vizsgálatok", hiszen a jegyzőkönyvvezetés lényege rögzíteni azt, hogy mi történt, a vizsgálat során milyen mért eredmények születtek. Amenyiben ezen kötelezettségének a szakértő nem tett eleget, úgy célszerű a kamaránál etikai vizsgálatot kezdeményezni. Lásd pl. az 534. hozzászólásban foglaltakat.

 

 

Megmagyarázta nekem, hogy nem írhat bele mást, mint ami itt elhangzott, mert azzal veszélyeztetné a hivatását.

 

A kifogásnak jó, csak nem mindíg életszerű! 

 

 

Kértem szakértő urat, hogy azonosítsa magát, mert szeretném tudni, hogy ki volt, aki bevizsgálta az órát? Nem tette meg,...

 

A nyilvánosság elvével ütközik minden titkolózás, ezért etikátlan titkolni a fogyasztó elől az eljáró szakértő adatait, ezen morál szintén alapját képezheti egy etikai vizsgálatnak. 

 

 A szakértő úr mit szólna ahhoz, ha egy peres ügyében az eljáró bíró is titkolná a nevét, vagy ha a szakértő KTF-jét ellenőrző  hatósági ellenőr nem igazolná magát ellenőr igazolvánnyal és megbízólevéllel?  

 

Szükséges e ügyvédet fogadnom..?  Amennyiben marasztalják célszerű.

Előzmény: Törölt nick (539)
reimre Creative Commons License 2013.08.01 0 0 540

Most mire számíthatok a továbbiakban?

 

Egy darab 540E Ft-os csekkre. 

Előzmény: Törölt nick (539)
Törölt nick Creative Commons License 2013.08.01 0 0 539

Üdvözlök Mindenkit!

 

Mai napon jelenésemet tettem a feleségemmel Gázszolgáltatónál, óra ellenőrzésem ügyében. 3- an voltak a helységben és teljesen normálisan fogadtak, bemutatkoztunk (Ő nevüket nem lehetett érteni) stb. Igazságügyi szakértő azt mondta a kollégájának, aki nekilátott az óra vizsgálatának, hogy "C lesz" ??? Mit jelenthez ez, nem tudom?

Felvilágosítottak arról, hogy ha lesz az órával valamilyen probléma, akkor majd át kell menni egy másik helységbe és ott adnak további felvilágosítást. Aláírattak velem egy papírt az elején, amin az volt, hogy a doboz és rajta az aláírásom tőlem származik és nem bontották meg, azok sértetlenek. Adtak az óráról két fotót, amit még korábban a szerelő készített a lakásomnál csere alkalmával, erről is kellett tanúskodnom, hogy átvettem.

Kibontották a dobozt, amin láttam, hogy nem sérült és az aláírásom szerepelt rajta. Szakértő segítője, segédje szemrevételezéssel kijelentette, hogy az óra erősen karcos és a kijelző plexi repedezett. Levágták a plombákat a kijelzőről, amiről megállapította, hogy eredetiek. Plexi alatt megállapította, hogy a kijelzőhöz nem nyúltak és sértetlenek, így továbbiakban nem foglalkoztak a repedésekkel. Karcos vizsgálatánál kérdezte, hogy mágneseztük e ezt az órát? Jeleztem, hogy soha és a karcosságról, inkább koszos volt de mindegy, hogy az óra hátlapja is sérült. Jelezetem, hogy az óra közvetlenül fal előtt van 1-2 centire és ahhoz nem férhettem hozzá, mert ahhoz meg kellene bontanom az egészet. Mutattam a fotókat, amit meg is néztek, hogy a képeken milyen sérülések és helyezkedése van. Erre nem mondott semmit. Következett egy kontrollmérés, ami eltérést nem mutatott, hibahatár alatti volt! Ezután elővettek egy fóliát, amit többször végig simított a burkolaton és nem történt elváltozás. Elővettek egy új fóliát is, ami originált volt és az sem mutatott eltérést. Kijelentette, hogy a burkolat nem mágnesezett! Ezután következett, hogy lefűrészelték a keretet, ami összetartja az órát két részből. Vésővel szétfeszítette kettőbe, így láthatóvá vált belülről az óra. Fém falán látott valamilyen sérülést, amit én nem láttam, mert nem volt ott semmi. Persze minden észrevételről percenként fotózták az órát.  Vastag tustollal bejelölte azokat a részeket, amin látható valami és így fotózott. Utána lefűrészelte a belső műanyagház oldalát és az egyik oldalánál talált egy sérülést, ami szerinte egy erős mágnesezés okozhatott úgy, hogy a membránt odaszorította a burkolathoz. Kérdeztem tőle többször is, hogy ha nem mágnesezett a burkolat, akkor miképpen lehet ott egy ilyen sérülés? Azt felelte, hogy csakis mágnesezés okozhat ilyen sérülést. Kérdeztem, hogy lehetséges e, hogy gyártási hiba, vagy valamilyen fizikai behatástól sérülhet e? Szerinte nem. Megmutatták nekem, hogy a membrán hogyan tapadhat oda a falához és így sérülhet meg. Észrevettem, hogy amikor tekergeti az órát, mintha folyna át rajta a gáz, féloldalasan nekiér a falához a membrán, anélkül, hogy bármi is hozzá érne. Mondtam, hogy na ettől kopott le az a sarokrész a műanyag burkolatnál, mert ez hibás. Erre nem mondott semmit, szerinte meg nem ettől, hanem mágnestől. Kérdeztem újra és újra, ha a burkolat nem mágnesezett, akkor, meg hogyan?  Lényegében ezzel a vizsgálat lezárult és újra bedobozolták az órát és aláírással kellett nyugtázni.

 Utána következett egy párbeszéd, ami engem erősen felzaklatott. Kértem és ragaszkodtam ahhoz, hogy kapjak egy jegyzőkönyvet arról, hogy a szakértő kijelenti és nyugtázza, amiket elmondott. Ő nem, de majd a gázszolgáltató fog nekem küldeni egy olyan levelet, amiben benne lesz a szakértő véleménye is. Kaptam ugyan egy olyan jegyzőkönyvet a végén, amiben csak az van leírva, hogy megtörténtek a részletes vizsgálatok és semmi több. Észrevételben beleírtam, amit a szakértő elmondott, miképpen az óra plombái sértetlenek, eredetiek, kijelző sértetlen, kontrollmérés normális, a burkolata nem mágnesezett, mágneses fólia eltérést nem mutatott ki. Jegyzőkönyvet nem kaptam a szakértő által mondottakról, véleményéről. Mi a feleségemmel szabálytalan vételezést nem ismerünk el, semmilyen felelősséget nem vállalunk! Az óráról a sérülésekről jeleztük, hogy fotók készültek, mert az jelenlétünk nélkül lett telepítve. Az egyik személy, aki jelen volt, azt mondta halkan, hogy szerinte ebből nem lesz ügy, de végül is nem itt dőlnek el a nagy dolgok. Kértem szakértő urat, hogy azonosítsa magát, mert szeretném tudni, hogy ki volt, aki bevizsgálta az órát? Nem tette meg, hanem kerülő szöveggel, hogy majd a postán kiküldött jegyzőkönyvben benne lesz. Kértem, hogy telefonommal készíthessek arról fotót, amit ő leírt vizsgálati lapra, de nem engedte, mert majd arról postán kapok jegyzőkönyvet. Megmagyarázta nekem, hogy nem írhat bele mást, mint ami itt elhangzott, mert azzal veszélyeztetné a hivatását. Hát nem nyugodtam meg ettől és a nejem sem. Nem tudtam mást tenni, mert ő kötötte az ebet a karóhoz és csak ezt a kis papírt adták, amiben nincs beleírva ilyen részletesen, ami fentebb is elhangzott. Nem kellett átmenni egy másik szobába, így szépen távozhattunk onnan. Kérdeztem, hogy szükséges e ügyvédet fogadnom, mert nem fogom hagyni, hogy megrágalmazzanak.  Szakértő úr szerint felesleges, de ő csak egy szakértő és nem ő dönt!  Felemás érzésem van az egészről, mert én úgy érzem, hogy mindent elmondtam, észrevételeztem és együttműködő voltam velük. Kb. 2 hét mire megjön a papír.

 

Sajnálom, hogy ilyen hosszúra vettem az írásom.

Most mire számíthatok a továbbiakban?

Köszönöm a megtisztelő figyelmet és szép napot!

lex perfecta Creative Commons License 2013.07.25 0 0 538

 

"A Tigáz végre fogja hajtani a számára előírt feladatokat."

 

"Ez történhet a gázkészülék, vagy a fogyasztási hely teljes kizárásával."

 

Tájékoztatás a kötelező műszaki felülvizsgálatról

 

2013. július 3. Tisztelt Fogyasztónk! Értesültünk arról, hogy a kormányzat módosítani szándékozik a jelenlegi szabályokat, amelynek pontos részletei még nem ismertek társaságunk számára. A Tigáz végre fogja hajtani a számára előírt feladatokat. A rendelet közzétételét követően a Tigáz részletes tájékoztatást tesz közzé weboldalán, ügyfélszolgálati irodáiban és telefonos ügyfélszolgálatán.

A nemzetgazdasági miniszter 19/2012. (VII. 20.) NGM) ren kötelező jelleggel előírja a fogyasztók tulajdonát képező fogyasztói berendezés (fogyasztói vezeték és a gázüzemű készülékek) - 5 évenként - és a csatlakozó vezeték - 10 évenként - történő felülvizsgálatát, amelyet a Fogyasztónak kötelessége elvégeztetnie, a rendeletben megjelölt képesítésű szakemberrel; a felülvizsgálatot tehát nem a szolgáltató hatáskörébe rendelik.

A folyamat legfontosabb elemei:

  1. A fogyasztó megbízza a felülvizsgálattal az általa kiválasztott szakembert.
  2. Ez a szakember lefolytatja a felülvizsgálatot és a rendelet szerinti jegyzőkönyvet kiállítja.
  3. Amennyiben a felülvizsgálatot végző szakember megfelelőnek tartja a rendszert, úgy a továbbiakban önnek nincs tennivalója, a vizsgálatot a rendelet szerinti (5-10) év múlva meg kell ismételni.
  4. Amennyiben azonban a felhasználási helyen az élet-, és a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető helyzetet észlel, akkor köteles ezt megszüntetni és a rendeletben előírt jegyzőkönyvben meghatározni, milyen további lépésekre van szükség, hogy a gázüzemű készülékek és a vezetékhálózat megfeleljen a jogszabályi és műszaki előírásoknak.
  5. A felülvizsgálati jegyzőkönyv alapján a fogyasztónak a fennálló hiányosságok megszüntetésére intézkedéseket kell tenni, keresnie kell az ehhez szükséges szakembereket (készülék, vezeték, kémény, nyílászáró, stb.)
  6. A továbbiakban a fogyasztó által a szükséges átalakításokra kiválasztott és megbízott szakember(ek) gondoskodik a szükséges további lépések megtételéről. Erről a fogyasztó és egy szakember állapodik meg (pl. munkálatok költsége, idővonzata, stb.).
  7. Ha szükséges el kell készíteni a kivitelezési munkálatok tervét és azt engedélyeztetni kell a szolgáltatóval. (A Tigáz ezt gyorsított eljárásban elvégzi.)
  8. Amikor az átalakításokat végző szakember befejezte a munkálatokat, műszaki ellenőrzést kér a szolgáltatótól. (A Tigáz ezt gyorsított eljárásban elvégzi.)

Felhívjuk fogyasztónk figyelmét az alábbiakra:

  • Amennyiben a felülvizsgálatot végző szakember a felhasználási helyen az élet-, és a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető helyzetet észlel, akkor köteles ezt megszüntetni (pl. a gázkészülék, vagy a teljes lakás gázszolgáltatásból történő kizárásával)
  • Ha a felülvizsgálatot végző szakember úgy rendelkezik, hogy a munkálatok biztonságos elvégzéséhez szükséges a gázszolgáltatás szüneteltetése, és ezt saját hatáskörében nem tudja elvégezni (pl. társasházak esetében) akkor ezt jelzi a szolgáltató felé akinek mérlegelési lehetőség nélkül fel kell függesztenie a szolgáltatást, azaz a javítások, átalakítások elvégzéséig nem lesz gáz.
  • A szolgáltatás csak akkor indítható újra, ha a 8. pontban megjelölt ellenőrzés alapján minden rendben van és a szolgáltatás biztonságosan fenntartható!
  • Javasoljuk, hogy körültekintően válassza ki a felülvizsgálatot végző szakembert! Amennyiben a felülvizsgálat hiányosságot állapít meg, úgy legyen körültekintő, hogy kit bíz meg a szükséges átalakításokkal!

Tájékoztatás a kötelező műszaki felülvizsgálatról

A nemzetgazdasági miniszter /19/2012. (VII. 20.) NGM)/ ren értelmében "...a csatlakozóvezeték és a fogyasztói berendezés üzemképes és biztonságos állapotban tartása az ingatlan tulajdonosának, használójának (felhasználó, fogyasztó) a kötelessége; ennek megfelelően köteles gondoskodni azok rendszeres karbantartásáról, javításáról és szükség szerinti cseréjéről, és azok legalább ötévenkénti műszaki biztonsági felülvizsgálatáról."

E munkák kivitelezése nem a szolgáltató kompetenciája, a rendeletnek szakmailag megfelelő gázszerelőkre a szolgáltató nem tehet javaslatot; szívesen segítene a Tigáz a megfelelő és szakmailag kompetens szerelő kiválasztásában, de sajnos legjobb szándékaink ellenére sem tehetjük, senkit sem részesíthetünk előnyben.

A törvényalkotó meghatározta, milyen szakképzettséggel és tudással kell rendelkeznie azoknak, akik az új rendelet alapján a felülvizsgálat elvégzésére jogosultak. Minderről vagy a vonatkozó rendeletből tud tájékozódni, vagy ajánljuk figyelmébe a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján - mkeh.gov.hu/piacfelugyeleti_muszaki/nyilvantartas_muszaki - található műszaki-biztonsági felülvizsgálatra jogosult gázszerelők jegyzékét. Az itt található listában szereplő gázszerelők közül lehet választani és tőlük az elvégzendő munkákra árajánlatot kérni.

Javasoljuk, hogy a fogyasztók/közös képviselők több gázszerelőtől kérjenek árajánlatot és ne csak a kötelező felülvizsgálat elvégzésére, hanem az esetleg várható javítási munkák elvégzésére is. A munka elvégzése előtt javasoljuk a gázszerelői igazolvány elkérését és ellenőrzését.

A 19/2012. (VII. 20.) NGM rendelet (a gáz csatlakozó vezetékek és fogyasztói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról) egy lényeges előírásai:

(2) A műszaki-biztonsági felülvizsgálat során az üzembe helyezéskor hatályos műszaki-biztonsági szabályoknak való megfelelést, továbbá a biztonságos üzemeltetést befolyásoló feltételeket kell ellenőrizni.

A 19/2012. (VII. 20.) NGM rendelet a gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról 2. § (5) bekezdése a következőt írja:

"(5) Amennyiben a műszaki-biztonsági felülvizsgálatot végző gázszerelő a felhasználási helyen, az élet- és vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető helyzetet észlel, akkor köteles a veszélyhelyzetet kiváltó okot megszüntetni és arról az ingatlan tulajdonosát a vizsgálatról készült jegyzőkönyvben tájékoztatni, és egyidejűleg a földgázelosztót vagy a vezetékes PB-gázszolgáltatót a jegyzőkönyv megküldése mellett haladéktalanul értesíteni köteles."

Tehát a fenti követelmény értelmében a helyszíni felülvizsgálatot végző gázszerelő köteles az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzetet kiváltó okot megszüntetni. Ez történhet a gázkészülék, vagy a fogyasztási hely teljes kizárásával.

Amennyiben az élet- és vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető helyzet társasház esetén a közös, méretlen vezetéken kerül megállapításra, akkor a felülvizsgáló kérheti a megszüntetésben való közreműködésre az elosztói engedélyest. Ez esetben szakembereink ellenőrzik a bejelentés valóságtartamát és amennyiben azt megállapítják akkor kötelesek intézkedni a kiváltó ok megszüntetésére.

Amennyiben a TIGÁZ-DSO Kft. beavatkozására van szükség akkor e tevékenység árai a www.tigazdso.hu/dokumentumok/arkozlemeny helyen találhatók meg.

A földgázelosztói engedélyes a 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról 1. sz. mellékletének 14. pontja a következőket írja elő.

"14.1. A földgázelosztó az élet- és vagyonbiztonság, valamint a gázszolgáltatás folyamatosságának veszélyeztetettsége esetén a gázszolgáltatást szüneteltetni köteles."

A 2008. évi XL. törvény 16. § (2) a következő követelményt írja elő:

"(2) A szolgáltatás nyújtása csak a kizárás alapjául szolgáló helyzet fennállásáig függeszthető fel, annak megszűnését követően a felhasználó részére a földgázelosztási szolgáltatást a meg-szűnés tényéről való tudomásszerzéstől számított 2 munkanapon - lakossági fogyasztó esetében 24 órán - belül biztosítani kell."

Fenti jogszabályi követelmények értelmében a földgázelosztói engedélyes, amennyiben tudomására jut az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet, akár a 19/2012. (VII. 20.) NGM rendelet alapján kiadott felülvizsgálati jegyzőkönyv formájában, akár más hivatalos (pl.: kéményseprő ipari közszolgáltató bejelentése stb.) formában, köteles a felhasználási helyen a gázszolgáltatást szüneteltetni. Mérlegelési joga ezen esetekben nincs.

További hivatkozások:

  • Gázszerelőkkel kapcsolatos dokumentumok:
  • mkeh.gov.hu/hivatal/kozerdeku_adatok_2013/evekenysegre_mukodesre_vonatkozo_adatok /nyilvántartások
  • Tervezői névjegyzék: mmk.hu/nevjegyzek.php?no_cache=1
  • A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye "A gázkészülékek égési levegőellátása és égéstermék elvezetése megváltoztatásáról, különös tekintettel a fokozott légzárású nyílászárók, elszívó/szellőző ventilátorok, konyhai páraelszívók utólagos beépítésére, valamint a gázszolgáltató által jóváhagyott kiviteli tervhez viszonyított egyéb módosításokra": mkeh.gov.hu/muszaki/gazvezetek
  • 19/2012. (VII. 20.) NGM rendelet a gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról
  • 11/2013. (III. 21.) NGM rendelet a gáz csatlakozóvezetékekre, a felhasználói berendezé-sekre, a telephelyi vezetékekre vonatkozó műszaki biztonsági előírásokról és az ezekkel összefüggő hatósági feladatokról és a 2. melléklet a 11/2013. (III. 21.) NGM rendelethez (Műszaki Biztonsági Szabályzat)
  • TIGÁZ-DSO Kft. technológiai utasítása:
  • www.tigazdso.hu/dokumentumok/technologiai-utasitasok/tt4000

 

Forrás:

https://m.tigaz.hu/cikk?context=/Root/Sites/tigazhu/media/hirek/2013/tajekoztatas-a-kotelezo-muszaki-felulvizsgalatrol

nixon70 Creative Commons License 2013.07.23 0 0 537

Hónap megjelöléssel kell szerepelnie a készenléti díjnak a számlán.

Előzmény: k.o.v.a.cas (536)
k.o.v.a.cas Creative Commons License 2013.07.22 0 0 536

Sziasztok! Itt még nem jártam,véletlenül vetődtem ide. Más fórumokon szoktam sasolni,néha írogatni. Megragadnám az alkalmat-ha már itt vagyok-kérdeznék valamit. A gáznál a készenléti díjat emelte a Tigáz,vagy csak kiszámlázza augusztusra is,mikor nincs gázszámla? És a szeptemberin szerepel az augusztusi is?

manya1 Creative Commons License 2013.07.22 0 0 535

Semmi eredménye se lesz ezeknek a harcoknak, a kormányok teljhatalmat adtak hallgatólagosan a Tigáznak, aki viaskodik velük, jó eséllyel belebetegszik. Ha ezt a K. Jánost diszkvalifikálják, másnap küldenek az ügyfélhez egy N. Jánost, kezdheti az ellen a pört, és amíg tartanak a TIGÁZ külsős megbízói létszámban, ez sorban így fog folytatódni.

Az egyéni perek nem megoldások semmire, míg megvan az informális egyezség az állam és a TIGÁZ közt, ami az utóbbinak hatalmat adott.

Előzmény: lex perfecta (534)
lex perfecta Creative Commons License 2013.07.22 0 0 534

A jogi fórumon olvasható:

 

 

 

Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Elnöke

és az Etikai Bizottság Elnöke részére

Budapest

Sztoczek u. 6. J. ép. V. em. 507.

1111

 

Tárgy: Panasz, etikai vizsgálat kérése

                                                                   K. János igazságügyi szakértő ellen

 

 

Tisztelt Elnök  Asszony/Úr!

 

 

 

Hivatkozva a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Kódexében foglaltakra kérem, hogy az alábbiak figyelembevételével K  János igazságügyi szakértő (szakértői igazolvány száma Sz ….., egyben, mint a T. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4200 Hajdúszoboszló, ….. u. ….. adószáma: ……-2-09 cégjegyzék száma: 09-09-…….. vezető tisztségviselője) ellen etikai vizsgálatot indítani, amennyiben az etikai vétség megállapítást nyer, úgy a kamarai tagságát megszüntetni szíveskedjen!

 

 

Előzmények:

 

 

A Tiszántúli Gázszolgáltató a …..-án kelt, de csak …..-én kézbesített,  ………… iktatószámú levelében tájékoztatott arról,         (... melléklet) hogy a gázmérő „független”, de a TIGÁZ által egyoldalúan felkért[1] és fizetett műszaki szakértő szakértői vizsgálatára ………-én, az ellenérdekű és ügyemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatása miatt az NFH által már    ……… Ft.- fogyasztóvédelmi bírságban jogerősen marasztalt fél, azaz a TIGÁZ  debreceni telephelyén kerül sor. 

 

 

Ezen vizsgálat során a Tigáz  által fizetett és egyoldalúan felkért úgynevezett (i)gazságügyi szakértő a szintén jelen lévő K Gyula TIGÁZ alkalmazott előtt azt a tájékoztatást adta, hogy a szakvélemény egy példányát 3 héten belül részemre megküldik, ami sajnos nem történt meg ezért  ….-én tértivevényes levélben fordultam a szolgáltatóhoz, (.... melléklet)  amelyben többek között ezt írtam:

 

 

„Kérem, hogy a panaszomat kivizsgálni, a szakvéleményt –tekintettel arra, hogy a szakértői eljárást mind anyagi, mind eljárásjogi oldalról erősen aggályosnak tartom, ezért  az igazságügyi szakértői  kamaránál panasszal kívánok élni, továbbá tekintettel arra, hogy álláspontom szerint az eljáró szakértő megsértette az igazságügyi szakértői kamara etikai szabályzatában foglaltakat, ezért  vele szemben etikai vizsgálatot kívánok kezdeményezni- postafordultával megküldeni szíveskedjenek!”

 

 

Előadtam, hogy sem a Tigáz, sem a szakértő nem közölte az eljáró szakértő  nevét, adatait, elérhetőségét, képesítését, szakterületét. Ezzel megfosztottak attól a jogomtól, hogy ellenőrizhessem azt, hogy a Tigáz által egyoldalúan felkért, megpályáztatott[2] és fizetett szakértő valóban rendelkezik-e a  szakvélemény adásához szükséges szakképesítéssel és kamarai tagsággal, amivel álláspontom szerint szintén sérült a tisztességes eljáráshoz való jog.

 

 

 

Kérésemet a Tigáz a …….-án kelt, de csak ……-án kézbesített, ……. iktatószámú levelében  elutasította  azzal, hogy ingatlanom vonatkozásában  Társaságuk szabálytalan vételezési eljárást nem folytat.  (... melléklet)

 

 

Ezt követően, ………-én panaszommal a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Bizottságának az  Elnökéhez fordultam. (.... melléklet)

 

 

Kérelmemet Dr. ………  ……..-án azzal utasította el, hogy a Tigáz Kft. tevékenysége nem tartozik a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara etikai hatáskörébe, illetve hogy etikai vizsgálat csak természetes személy ellen kezdeményezhető, ilyen személyt –tekintettel arra, hogy annak adatait mind a TIGÁZ, mind a szakértő titkolta- viszont nem jelöltem meg. (.... melléklet)

 

 

Itt kívánom megjegyezni, hogy kérelmemet Dr. ……… alaptalanul utasította el, hiszen mint utóbb kiderült K János igazságügyi szakértő –Dr. ……… állításával ellentétben- nem a TIGÁZ dolgozója, hanem a MISZK névjegyzékében szereplő kamarai tag (6. számú melléklet), így az általa elkövetett etikai vétség, illetve az azzal kapcsolatos panasz a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara Etikai Bizottságának hatáskörébe tartozik.

 

 

Ugyancsak helytelenül járt el a Dr. …………  akkor, amikor a panaszt ahelyett, hogy áttette volna a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező területi kamarához inkább elutasította.

 

 

Ezek után többször megkerestem a jogsértő szolgáltatót és kértem az irat betekintési jog gyakorlásának biztosítását, valamint a szakvélemény kiadását (... számú melléklet), amit azonban ………..-én a szolgáltató ismét elutasított. (... számú melléklet)

 

 

Dr. ……….. elutasító levelét követően haladéktalanul az Alapjogok Biztosához fordultam, aki a panaszomat áttette a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságához.

 

 

A Hatóságnak a ……….-én kelt tájékoztató levele szerint (... számú melléklet) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság kötelezte a Tiszántúli Gázszolgáltatót a szakvélemény és az annak alapját képező jegyzőkönyv kiadására.

 

 

A TIGÁZ a kötelezésben foglaltakat csak részben, és csak az esedékességet követően másfél év elteltével, …………..-én teljesítette (.... számú melléklet) oly módon, hogy a szakvélemény alapját képező jegyzőkönyvet a kötelezés ellenére sem küldte meg.

 

Az elévülési idő nyugszik, illetve  megszakad:

 

 

Tekintettel arra, hogy a szakértő adatait sem a szolgáltató, sem a szakértő nem közölte, illetve az ezen adatokat tartalmazó jegyzőkönyvet és szakvéleményt a szolgáltató másfél éven keresztül, többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó kiadni, illetve mivel a szakvélemény kiadására csak a hatóság felszólítását követően, ………….-én került sor álláspontom szerint, jelen esetben az Etikai Kódex 13. szakasza szerinti elévülés nem alkalmazható, ugyanis az elévülési idő megszakadt akkor, amikor a szolgáltatót teljesítésre felszólítottam, illetve amikor ennek érdekében hatósági eljárást indítottam, valamint az elévülési idő nyugszik mindazon időtartam alatt, amíg az etikai vizsgálat megindításához szükséges adatok  és okmányok kiadatása tárgyában hatósági eljárás volt folyamatban. Ezt támasztja alá a következő két jogszabályi szakasz.

 

 

 

 

 

 

1959. évi IV. törvény

a Polgári Törvénykönyvről

326. § (1) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált.

 

(2) Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetében pedig három hónapon belül - a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni akkor is, ha a jogosult a lejárat után a teljesítésre halasztást adott.

 

327. § (1) A követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás, a követelés bírósági úton való érvényesítése, továbbá megegyezéssel való módosítása - ideértve az egyezséget is -, végül a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése megszakítja az elévülést.

(2) Az elévülés megszakadása, illetőleg az elévülést megszakító eljárás jogerős befejezése után az elévülés újból megkezdődik.

 

Jelen esetben az minősül menthető oknak, hogy a szakértő és az Őt megbízó szolgáltató  az eljárás megindításához szükséges szakértői adatokat eltitkolta, a szakvéleményt és az annak alapját képező jegyzőkönyvet nem adta ki, kötelezettségének részben, és csak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság  Hatóság felszólítását követően, ……….-én tett eleget.

 

 

Itt kívánom megjegyezni, hogy a Tiszántúli Gázszolgáltató szándékosan, ezen belül egyenes szándékkal (dolus directus) titkolta a szakértő adatait, illetve azt célzatosan, azaz abból a célból tette, hogy a fogyasztó ne tudjon panasszal élni, illetve etikai vizsgálatot kezdeményezni a szolgáltató és az általa egyoldalúan kiválasztott és vele tartós polgári jogi jogviszonyban álló (i)gazságügyi szakértő jogsértéseivel  szemben. (Célzat: Valamely konkrét eredmény elérésére irányuló egyenes szándék.)

 

Szintén itt kívánom felhívni a figyelmet arra, hogy jelen esetben nem független szakértőről van szó, hiszen a Ptk. 474. § értelmében:

 

 Megbízási szerződés alapján a megbízott köteles a rábízott ügyet ellátni.

A megbízást a megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően kell teljesíteni.

 

 

 

K János igazságügyi szakértőnek tehát kógens kötelezettsége, hogy a megbízást, jelen esetben a vizsgálatot nem objektív, hanem szubjektív módon, az őt megbízó TIGÁZ-DSO Kft. gazdasági érdekeinek megfelelően lássa el, azaz a megbízójával szemben nyilvánvalóan elfogult, tőle a fogyasztó objektív választ, szakvéleményt nyilvánvalóan nem várhat.

 

Álláspontom szerint K János igazságügyi szakértő ezzel az alábbi etikai vétségeket követte el.

 

 

 

Etikai kódexet sértő magatartás:

 

I.

 

 

A MISZK Etikai Kódex 19. szakasza értelmében a szakértő köteles minden, a szakterületén kívüli területre vonatkozó megbízást visszautasítani. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szakértői Névjegyzéke szerint K János szakterülete a szénhidrogén termelés, kutatás és szállítás, azaz gázmérő berendezési kompetenciával nem rendelkezik, így az etikai kódex értelmében –kompetencia hiányában- köteles lett volna a megbízatást visszautasítani. Tekintettel arra, hogy nem tette –álláspontom szerint- etikai vétséget követett el.

 

 

II.

 

A MISZK Etikai Kódex 19. szakasza értelmében a szakértő a tevékenységével érintett felekkel szóban, vagy írásban oly módon tart kapcsolatot –tájékoztatás, válaszadás- hogy arról valamennyi fél hitelt érdemlő módon értesüljön.

 

 

Ehhez képest K János igazságügyi szakértő az adatait, (neve, címe, szakterülete, kompetenciája), valamint  elérhetőségét a fogyasztóval sem szóban, sem írásban nem közölte, a vizsgálat során felvett tényjegyzőkönyvből egy példányt sem a vizsgálat végén, sem azt követően nem adott át, illetve nem postázott, hasonlóképpen az elkészült szakvéleményt a fogyasztó részére nem küldte meg, ezzel pedig nem valósult meg az a követelmény, hogy a tájékoztatásról, válaszadásról, ezen belül a szakvélemény megállapításairól valamennyi fél hitelt érdemlő módon értesüljön, így –álláspontom szerint- K János igazságügyi szakértő etikai vétséget követett el.

 

 

III.

 

A MISZK Etikai Kódex 28. szakasza értelmében tilos minden olyan magatartás tanúsítása, amely alkalmas arra, hogy  a felekben az  a feltevés alakuljon ki, miszerint a szakértő az ügyben döntésre jogosult személlyel bármilyen kapcsolatban áll, továbbá, hogy a tevékenységgel érintett ügy kimenetelére bármilyen ráhatással bír.

 

Ehhez képest K János igazságügyi szakértő a vizsgálatot nem a saját, hanem a megbízója épületében és eszközeivel végezte, amely magatartás alkalmas volt arra, hogy a fogyasztóban az a képzet alakuljon ki, miszerint a szakértő a  megbízójával, jelen esetben az ellenérdekű és a marasztalásban, valamint a közel félmilliós kötbér kiszabásában érdekelt szolgáltatóval, illetve annak jelenlévő K Gyula nevű vezető beosztású munkatársával szoros, gyakorlatilag anyagilag függő kapcsolatban áll, hiszen ha ezen szakértő nem a megbízója szerinti eredményre jut, úgy fennáll annak a lehetősége, hogy a jövőben a szolgáltató nem ezt, hanem egy másik, az igényei szerint eljáró szakértőt fog megbízni.

 

Szinté ezt a feltevést erősíteti az a tény is, hogy a vizsgálaton az a K Gyula is jelen volt, aki jogosult ezen szakvélemény alapján,  a szolgáltató nevében a kötbért kiróni, azt elengedni, vagy az alól részletfizetési kedvezményt adni, azaz aki a szolgáltatónak megfelelő szakvélemény esetén jogosult a kötbér kiszabásáról dönteni, ezzel pedig –álláspontom szerint- megvalósult a visszaélés tilalma részben rögzített etikai vétség kódex szerű tényállása.

 

IV.

 

 

A MISZK Etikai Kódex 30. szakasza értelmében a szakértő  köteles a tudomány aktuális állásának megfelelő módszereket és eljárásokat alkalmazni. Ebből indirekt módon az is következik, hogy olyan eljárásokat, módszereket, amelyeknek szakértői bizonyító erejük nincs nem alkalmazhat.

 

Ehhez képest K János igazságügyi szakértő a vizsgálaton olyan polarizációs fóliát használt, illetve szakvéleményét olyan polarizációs fólia eredményére alapozta, amely fóliának a gyártó nyilatkozata szerint szakértői bizonyító ereje nincs. Ezzel kapcsolatban ez olvasható a gyártó honlapján: „A fólia nem egy kalibrált termék, minden egyes használatnál változik a mágneses tér, és az abból eredendő, időlegesen maradandó mágnesezettsége, mely minden esetben, minden használatnál más képet nyújt, ezért alkalmatlan pontos mérések elvégzésére és bizonyítására.

 

 

Fólia kizárólag tájékoztató jellegű mérésekre alkalmas! (Szakértői bizonyító ereje nincs!)http://euromagnet.hu/polarizacios-folia-50-x-50

 

Azzal tehát, hogy K János igazságügyi szakértő szakvéleményét olyan polarizációs fólia eredményére alapozta, amely fóliának a gyártó nyilatkozata szerint szakértői bizonyító ereje nincs –álláspontom szerint- megsértette a MISZK Etikai Kódex 30. szakaszában foglaltakat, azaz  etikai vétséget követett el.

 

 

 

V.

 

K János igazságügyi szakértő ezen polarizációs fólia elváltozására hivatkozva a szakvélemény 6. oldalán az alábbi kijelentést tette: „A mérő működése a gázmérőház felületére helyezett mágnes útján külső mágneses hatásra mágneses befolyásolási kísérletnek volt kitéve.”  A szolgáltató által felkért és fizetett,  vele tartós polgári jogviszonyban álló K János igazságügyi szakértő tehát egy olyan polarizációs fóliára alapozta a szakvéleményét, amely nem erre, azaz gázóra mágnesezettség vizsgálatra lett kitalálva, illetve amelynek szakértői bizonyító ereje nincs. Ezen véleményével a fogyasztót úgy próbálta beállítani, miszerint az mágnesezte meg a gázmérőt, azaz megpróbált szabálytalanul vételezni, magyarul gázt lopni[3], amely magatartás álláspontom szerint etikátlan, azaz –álláspontom szerint- K János igazságügyi szakértő etikai vétséget követett el.

 

VI.

 

K János igazságügyi szakértő tehát tényként állítja a szakvéleményében, hogy „a  mérő működése a gázmérőház felületére helyezett mágnes útján külső mágneses hatásra mágneses befolyásolási kísérletnek volt kitéve”, azonban nem vizsgálta, hogy ezen kísérletre mikor került sor.  Ezzel kapcsolatban ajánlom figyelmükbe a jogi fórumon nemrég megjelent „Kölcsönkenyér visszajár” című bejegyzést[4], amelynek a végén ez található: A gázszerelők ekkor visszaültek az autójukba, és út közben, amíg a fiatalabbik vezetett, az idősebbik a kocsi hátuljában, a papírdobozba csomagolt gázórára, a papíron keresztül egy bivalyerős, rongyba bugyolált ipari mágnest illesztett.” http://www.jogiforum.hu/forum/31/11407  2013.06.26. 17:19

 

 

 

K János igazságügyi szakértő –gondolom tudatosan, azaz egyenes szándékkal (dolus directus) – csúsztat a  szakvéleményének 3. oldalán, ugyanis  a jelenlévők előtt nem azt kifogásoltam, hogy a dobozon nem szerepel az aláírásom, hanem azt, hogy a tetemes kötbér kiszabásában érdekelt szolgáltató emberei a csupán ragasztószalaggal lezárt dobozt a fogyasztási helyről történő  elszállítástól a szakértői vizsgálatig bármikor kibonthatták, megsérthették, megmágnesezhették, vagy bontás nélkül egy hónapon keresztül ipari mágnes mellett tárolhatták.

 

 

Sajnálatos módon K János igazságügyi szakértő ezen észrevételemet nem volt hajlandó valósághűen jegyzőkönyvezni.

 

 

Tekintettel arra, hogy K János igazságügyi szakértő nem az általam elmondottakat rögzítette - álláspontom szerint- etikai vétséget követett el, illetve nyilvánvalóvá tette, hogy nem a tények rögzítésében és igazság kiderítésében, hanem a szolgáltató által kitalált koncepciós eljárásban érdekelt.

 

 

Megjegyzem, hogy a szolgáltató és nem a fogyasztó feladata az, hogy az elszállított mérőt úgy zárja, illetve plombálja le, hogy annak bontatlanságát senki ne tudja megkérdőjelezni, márpedig egy ragasztószalaggal lezárt papírdobozt bárki, bármikor meg tud bontani és újra tud csomagolni. Erre utal a Fővárosi Ítélőtábla  2.Kf.27.062/2011/5. számú döntése is, amikor kimondja, hogy „így a dobozolás nem fogadható el, a felperes nem biztosította a leszereléskori állapot zártságát. A jegyzőkönyv nem tartalmazza a felnyitás körülményeit, a zárószalagok azonosítóit. A leszerelés és a vizsgálat közötti zártság ezért nem nyert bizonyítást. Ezen kívül a laboratóriumi vizsgálat utáni újradobozoláskor sem biztosították a zártságot, erre vonatkozó dokumentált intézkedéseket a felperes nem tett.”

 

 

Ugyancsak a szolgáltató feladata lett volna, hogy a mágnesezettséget a leszereléskor és nem azt követő egy hónap múlva mérje meg.

 

 

Mindezek figyelembevételével etikátlan, hogy K János igazságügyi szakértő a szakvéleményében a fogyasztót gyanúsítja meg azzal, hogy a mérőre mágnest helyezett.

 

 

  

VII.

 

K János igazságügyi szakértő tényként állítja, hogy a mérő mágnesezve lett, azonban annak okát nem közli.

 

K János szerint „a számláló szerkezeti fémszerelvény és a gázmérő érintkezési pontjában 0,335 m Tesla=3,35 Gauss gyenge, visszamaradó mágnesesség mutatható ki,  azonban arra nem tér ki, hogy egy, a Föld nevű bolygón, különböző sugárzásoknak és mágneses hatásoknak kitett fém szerkezetnél mennyi a normális mágnesességi érték.

 

A MISZK Etikai Kódex 31. szakasza értelmében a szakértő  köteles a megállapítások pontossági mérőszámait közölni.

 

K János igazságügyi szakértő akkor járt volna el helyesen, ha ezzel párhuzamosan megmér egy etalon, ugyancsak 2009-ben gyártott és 2,5 éve folyamatosan működő másik gázórát, és a 0,335 m Tesla=3,35 Gauss gyenge, visszamaradó mágnesességet ezen értékhez viszonyítja.

 

Tekintettel arra, hogy K János igazságügyi szakértő nem így járt el, ezzel a  fogyasztót úgy próbálta beállítani, mintha az köztörvényes bűnöző lenne, ezzel azonban megsértette a MISZK Etikai Kódex 23. szakasza által előírt objektivitás és pártatlanság, valamint a MISZK Etikai Kódex 31. szakaszában található egyértelműség és pontossági mérőszám, továbbá a határérték közlésének követelményét, azaz etikai vétséget követett el.

 

 

 

VIII.

 

K János igazságügyi szakértő állítja, hogy a közel 3 éve működő „tárgyi gázmérő„ mágnes képe eltér egy eredeti, gyári, még sohasem használt mágnes gyűrű mágnesességi képétől. Nem kell ahhoz igazságügyi szakértőnek lenni, hogy kijelenthessük, egy eredeti, gyári alkatrész és egy közel 3 évet üzemelő alkatrész között jelentős eltérés van. Mindezek figyelembevételével,                      - álláspontom szerint - K János igazságügyi szakértő etikai vétséget követett el akkor, amikor a fogyasztót ilyen, nyilvánvalóan etikátlan  módszerekkel próbálja meg elmarasztalni, becsületét meglopni.

 

 

 

 

IX.

 

K János igazságügyi szakértő tehát állítja, hogy „a mérő működése mágneses befolyásolási kísérlet alatt állt”, azonban azt, hogy ezt ki és mikor tette/tehette nem vizsgálta, ezzel pedig a fogyasztót mintegy köztörvényes bűnözőként próbálta meg beállítani, ami viszont figyelemmel az előbb részletesen ismertetett megalapozatlan és joghatás kiváltására alkalmatlan módszerekre  eszközökre és mérési eredményekre nyilvánvalóan etikátlan. 

 

 

K János igazságügyi szakértő állítja, „A működésvizsgálat során megállapításra került, hogy a mérőeszköz negatív hibával mér, … működése nem megfelelő.” Ezt követően ismét köztörvényes bűnözőként próbál meg beállítani akkor, amikor olyan kijelentést tesz, hogy „a mérőeszköz felszerelési helyén a működés külső beavatkozás hatására ettől eltérő is lehetett.”, azaz adekvát bizonyítékok nélkül, feltételezésekre alapozva, a saját végkövetkeztetésének ellentmondva etikátlanul  quasi azt állítja, hogy a mérőn külső beavatkozás történt.

 

K János igazságügyi szakértő állítása megalapozatlan, hiszen akkor, amikor Ü Julianna utasítására a TIGÁZ-DSO Kft. szakmunkás gázszerelői kontroll mérést végeztek (nem mellesleg, amikor a gázóra alját a vizsgálat helyszínén, az udvar betonjárdáján megkarcolták) eltérést nem tapasztaltak, a mérő hibahatáron belül, joghatás kiváltására alkalmas módon mért.

 

Itt szeretném  megjegyezni, hogy K János igazságügyi szakértő fentiek szerinti  állítását semmi nem támasztja alá. Ha és amennyiben a tisztességes eljárás követelményének megfelelően a vizsgálat során vezetett volna jegyzőkönyvet, abból a vizsgálat végén  adott volna egy példányt a fogyasztónak és az tartalmazná az állítását, akkor esetleg elfogadható lenne ezen állítása, mivel azonban mindezek nem történtek meg, a mérési eredmény jegyzőkönyvileg, a fogyasztó jelenlétében nem került rögzítésre, az utólagos kozmetikázás, illetve jegyzőkönyv készítés pedig bizonyítékként nem fogadható el azon túl, hogy K János igazságügyi szakértő állítását vitatom ezen eljárási cselekmények elmulasztásával –álláspontom szerint- etikai vétséget követett el.

 

Ezen túlmenően a jegyzőkönyvvezetés elmulasztásával K János nyilvánvalóan megsértette a szakma szabályait is, hiszen már a műszaki tudományokat oktató egyetem hallgatói is tudják, hogy  laborgyakorlat során mért eredményekről a mérési  jegyzőkönyv felvétele kötelező.

 

 

 

X.

 

A szolgáltató fogyasztónak írt levele (... számú melléklet) azt tartalmazza, miszerint  a szakértői vizsgálatot  független igazságügyi szakértő fogja elvégezni. Álláspontom szerint  mind a szolgáltató, mind a szakértő részéről etikátlan a Ptk. 474. § rendelkezéseinek figyelembevételével a TIGÁZ-DSO Kft. által egyoldalúan, a fogyasztó kihagyásával kiválasztott és vele tartós polgári jogi (megbízási) jogviszonyban álló szakértőt független szakértőként feltüntetni a jogban járatlan fogyasztók előtt.

 

Ezen jogszabályi szakasz szerint:

 

 „Megbízási szerződés alapján a megbízott köteles a rábízott ügyet ellátni.

A megbízást a megbízó utasításai szerint és érdekének megfelelően kell teljesíteni.”

 

K János igazságügyi szakértő  tehát etikátlanul járt el akkor, amikor belenyugodott abba (dolus eventualis), hogy Őt, mint az ellenérdekű fél szakértőjét a TIGÁZ-DSO Kft. a fogyasztó előtt független szakértőnek minősítse, (.... számú melléklet) különös tekintettel a Legfelsőbb Bíróság BH 1992.270 állásfoglalására, amely szerint „A peres fél által megbízott - akár egyébként igazságügyi - szakértő szakvéleménye a perben csak mint a fél előadása vehető figyelembe ().

 

Szó sincs tehát arról, hogy jelen ügyben  K János igazságügyi szakértő  független szakértőként járt volna el, ezért álláspontom szerint K János igazságügyi szakértő magatartásával  etikai vétséget követett el.

 

XI.

 

 

K János igazságügyi szakértő állítja, hogy „A gázmérőház festése alul sérült, karcolt, ezért ……A mérő leszerelése jogos volt.”  A TIGÁZ-DSO Kft. koncepciós eljárásában tevékenyen részt vevő K János igazságügyi szakértő a megállapításainak rögzítésekor elmulasztott tájékozódni, nem vette figyelembe azt a tényt, hogy jelen gázmérő leszerelését nem a TIGÁZ-DSO Kft., hanem én kezdeményeztem, miután azt a TIGÁZ-DSO Kft. szakmunkás gázszerelői az Ü Julianna TIGÁZ alkalmazott által elrendelt, az udvarom betonjárdáján végzett  kontroll mérés során megkarcolták, ugyanis nem szerettem volna, ha   5-10 év múlva a TIGÁZ alkalmazottak által okozott sérülést esetleg pont ugyanezen személyek úgy tüntetnék fel, hogy a gázmérő sérülését a fogyasztó okozta.

 

Miután a TIGÁZ-DSO Kft., mint a kötbérbizniszben anyagilag érdekelt, viszont  a karcolt gázmérő cseréjében nem érdekelt szolgáltató  megpróbálta eltussolni a gázszerelőik tevőleges, rosszhiszemű és álláspontom szerint célzatos magatartását ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság területi felügyelőségéhez fordultam.

 

 

M Gáborné TIGÁZ panasziroda vezető asszony írásos tájékoztatása szerint jelen mérő leszerelésére a felügyelőség utasítására került sor.

 

K János igazságügyi szakértő tehát etikátlanul járt el akkor, amikor jelen esetben is a már megszokott, „a gázszerelőink lebuktattak egy csaló fogyasztót és nekem csak az utolsó döfést kell megadni ahhoz, hogy megbízómnak dőljön az 540.000 Ft.- kötbér, amiből csurran-cseppen nekem is egy kicsi” jól bevált klisét alkalmazta.

 

 

XII.

 

A K János igazságügyi szakértő által készített, de csak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közbenjárására, az esedékességet követő  másfél év elteltével, ………-én  kiadott  szakvélemény (... melléklet) 4. pontjának a fogyasztó, és/vagy képviselőjének az észrevételét kellene tartalmazni a szakértői vizsgálattal kapcsolatban. Panaszom, hogy K János igazságügyi szakértő erre vonatkozó kérdést a vizsgálat végén nem tett fel, ezzel pedig megfosztott attól a jogomtól, hogy a vizsgálattal kapcsolatos álláspontomat kifejtsem, ezzel azonban ismét etikátlanul járt el, illetve azt bizonyította be, hogy nem független, illetve hogy sem neki, sem a megbízójának nem áll érdekében, hogy az eljárás alá vont fogyasztó  a véleményét kifejtse, a  szakértői vizsgálatot véleményezze.

 

 

XIII.

 

K János igazságügyi szakértő ellentmond önmagának, amikor egyrészt azt állítja, hogy „a gázmérő állapota olyan jellegű, illetve az elváltozás olyan mértékű, melynek következtében joghatással járó mérésre a mérőeszköz a továbbiakban nem alkalmas…. A mérő leszerelése jogos volt.” majd ezzel szöges ellentétben álló kijelentéseket tesz, nevezetesen azt, hogy „a mérőeszköz működését eredményesen befolyásolható külső beavatkozás nem történt,… Belső szerkezetének működése külső mágneses erőhatással azonban nem volt befolyásolható.”

 

 

 

 

Álláspontom szerint  azon túl, hogy K János igazságügyi szakértő etikátlanul járt el, a szakvéleményében szereplő, fel nem oldott  ellentmondások, megalapozatlan mérési eredmények és el nem fogadott mérési módszerek alkalmazása miatt az igazságügyi szakértői feladatok ellátására alkalmatlan.

 

 

XIV.

 

Álláspontom szerint K János igazságügyi szakértő szakvéleménye nem felel meg a  tárgyilagosság, a részletes, megalapozott és kellően alátámasztott  indokolási kötelezettségnek, ezért megsértette a MISZK Etikai Kódex 33. és 34. szakaszában foglaltakat, azaz etikai vétséget követett el.

 

 

 

XV.

 

Álláspontom szerint azzal, hogy K János igazságügyi szakértő tényleges szakmai kompetencia hiányában is tevékenyen részt vesz a TIGÁZ-DSO Kft. évek óta tartó tömeges rágalmazási és aggályos kötbérezési gyakorlatában, illetve mivel ennek során joghatás kiváltására alkalmatlan mérőeszközökkel, a szakma szabályainak figyelmen kívül hagyásával, a megbízói megrendelésére megalapozatlan szakvéleményeket készít rombolja mind a saját, mind a szakértői kar tekintélyét, ezzel pedig megsérti MISZK Etikai Kódex 39. szakasza szerinti általános magatartási szabályokat,  azaz etikai vétséget követ el.

 

 

Tekintettel a fent felsorolt  etikai vétségekre, egyben figyelemmel arra is, hogy K János igazságügyi szakértő a vizsgálat során nem a szakma szabályai szerint járt el, valamint mivel kompetenciájába nem tartozó szakkérdésben készített szakvéleményt, továbbá mivel belenyugodott abba, hogy Őt -a valóságtól eltérő módon- megbízója  független szakértőként állítsa be[5], illetve mivel belenyugodott abba, hogy a megbízója a fogyasztó elől eltitkolja az adatait, elérhetőségét és kompetenciáit, valamint mivel nem biztosította, hogy a felek mindegyike megismerhesse a szakvéleményét kérem, hogy K János igazságügyi szakértő ellen az etikai vizsgálatot lefolytatni, Őt a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarából kizárni, szükség esetén a visszaélést, illetve a TIGÁZ és vele összefonódó, elfogult, hamis szakvéleményt adó a szakértő(k) közötti összefonódást a vádhatóság felé is jelezni szíveskedjenek.

 

  

Köszönettel                                                  

                                                   

Dátum

 

                                                               aláírás

 

 

 

[1] http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9158895 Itt található az a riport, ahol elhangzik a TIGÁZ  ezen szakértőket előzőleg megszűrte, megpályáztatta és a neki szimpatikus szakértőkkel kötött tartós megbízási szerződést.

[2] http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/04/11/17/Hiteltelen_eljarasok_a_TIGAZ_nal__A_tomeges_gazora_leszerelesek.aspx

 

 

[3] A Btk. 306. § miniszteri indokolása és az LB. BK. 102. állásfoglalása szerint is a szabálytalan vételezés lopásnak minősül.

[4] http://www.jogiforum.hu/forum/31/11407  2013.06.26. 17:19

 

[5]  http://hvg.hu/itthon/20130625_biztosito_kar_feljelentes_csalas

"helyes lett volna, ha az ügyészség vizsgálatot indít. "Ez különösen akkor indokolt, ha a biztosító csak formálisan ’külső’ szakértője a pártatlanság látszatát keltve, mint független igazságügyi szakértő jelenik meg" – mondta."

nixon70 Creative Commons License 2013.07.21 0 0 533

"Hogy van azzal a fránya nátriummal?

Az csak fűtésszezonban rakódik le?

Más-más helységben van a kazánom, boylerem, tűzhelyem. Nyáron a boyler is, a túzhely is állandóan kék lánggal ég!

Télen fura módon időszakonként fél-egy óra hosszat mindhárom készülék sárga lánggal ég, s megfigyelhető a gyengébb hőleadás. (A kazán lassabban melegíti fel a vizet, a boyler vize hidegebb).

Egy idő után megszűnik a sárga láng és észrevehető a jobb hatásfok különböző bonyolult műszerek nélkül is, pedig istenbizony nem tartattam karban közben egyik készülékemet sem!

Ja! Pár éve még szintén gázos szakemberek azt mondották, azért sárga, mert az a hajdúszoboszlói gáz, az orosz ég kék lánggal!

 

Valami zavaros ebben a történetben, s az nem a nátrium!"

 

Egyetértek,kipróbáltam edény nélkül,az összes sárga lánggal égett.

Ez is csak parasztvakítás.

 

Előzmény: man311 (532)
man311 Creative Commons License 2013.07.21 0 0 532

Pár gondolat a cikkíró által "orbitális baromságnak" nevezett hígításról:

Pár százalék levegő bekeverésével még közel nem alakul ki robbanásveszélyes koncentráció.

A levegő korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre, és ugye olcsóbb, mint a gáz!

 

A bekeverés műszaki feltételei adottak a kompresszorállomásokon.

 Pár éve (amikor a gáz még fillérekbe került), ezeket fűtőérték beállításoknak nevezték.

 

Ezeket az üzemeket bárki láthatja.

Más.

Hogy van azzal a fránya nátriummal?

Az csak fűtésszezonban rakódik le?

Más-más helységben van a kazánom, boylerem, tűzhelyem. Nyáron a boyler is, a túzhely is állandóan kék lánggal ég!

Télen fura módon időszakonként fél-egy óra hosszat mindhárom készülék sárga lánggal ég, s megfigyelhető a gyengébb hőleadás. (A kazán lassabban melegíti fel a vizet, a boyler vize hidegebb).

Egy idő után megszűnik a sárga láng és észrevehető a jobb hatásfok különböző bonyolult műszerek nélkül is, pedig istenbizony nem tartattam karban közben egyik készülékemet sem!

Ja! Pár éve még szintén gázos szakemberek azt mondották, azért sárga, mert az a hajdúszoboszlói gáz, az orosz ég kék lánggal!

 

Valami zavaros ebben a történetben, s az nem a nátrium!

 

Óvatosabban kéne minősíteni "orbitális baromságnak" ezeket a tényeket!

Előzmény: dejódió (531)
dejódió Creative Commons License 2013.07.21 0 0 531

http://www.azaramara.hu/?p=1094

 

ebből lesz a gázár....

lex perfecta Creative Commons License 2013.07.19 0 0 530

 

TIGÁZ honlapján olvasható

 

Tájékoztatás a kötelező műszaki felülvizsgálatról

 

 

2013. július 3. Tisztelt Fogyasztónk! Értesültünk arról, hogy a kormányzat módosítani szándékozik a jelenlegi szabályokat, amelynek pontos részletei még nem ismertek társaságunk számára.

 

A Tigáz végre fogja hajtani a számára előírt feladatokat.

 

A rendelet közzétételét követően a Tigáz részletes tájékoztatást tesz közzé weboldalán, ügyfélszolgálati irodáiban és telefonos ügyfélszolgálatán.

 

A nemzetgazdasági miniszter 19/2012. (VII. 20.) NGM) ren kötelező jelleggel előírja a fogyasztók tulajdonát képező fogyasztói berendezés (fogyasztói vezeték és a gázüzemű készülékek) - 5 évenként - és a csatlakozó vezeték - 10 évenként - történő felülvizsgálatát, amelyet a Fogyasztónak kötelessége elvégeztetnie, a rendeletben megjelölt képesítésű szakemberrel; a felülvizsgálatot tehát nem a szolgáltató hatáskörébe rendelik.

 

A folyamat legfontosabb elemei:

 

1.     A fogyasztó megbízza a felülvizsgálattal az általa kiválasztott szakembert.

 

2.     Ez a szakember lefolytatja a felülvizsgálatot és a rendelet szerinti jegyzőkönyvet kiállítja.

 

3.     Amennyiben a felülvizsgálatot végző szakember megfelelőnek tartja a rendszert, úgy a továbbiakban önnek nincs tennivalója, a vizsgálatot a rendelet szerinti (5-10) év múlva meg kell ismételni.

 

4.     Amennyiben azonban a felhasználási helyen az élet-, és a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető helyzetet észlel, akkor köteles ezt megszüntetni és a rendeletben előírt jegyzőkönyvben meghatározni, milyen további lépésekre van szükség, hogy a gázüzemű készülékek és a vezetékhálózat megfeleljen a jogszabályi és műszaki előírásoknak.

 

5.     A felülvizsgálati jegyzőkönyv alapján a fogyasztónak a fennálló hiányosságok megszüntetésére intézkedéseket kell tenni, keresnie kell az ehhez szükséges szakembereket (készülék, vezeték, kémény, nyílászáró, stb.)

 

6.     A továbbiakban a fogyasztó által a szükséges átalakításokra kiválasztott és megbízott szakember(ek) gondoskodik a szükséges további lépések megtételéről. Erről a fogyasztó és egy szakember állapodik meg (pl. munkálatok költsége, idővonzata, stb.).

 

7.     Ha szükséges el kell készíteni a kivitelezési munkálatok tervét és azt engedélyeztetni kell a szolgáltatóval. (A Tigáz ezt gyorsított eljárásban elvégzi.)

 

8.     Amikor az átalakításokat végző szakember befejezte a munkálatokat, műszaki ellenőrzést kér a szolgáltatótól. (A Tigáz ezt gyorsított eljárásban elvégzi.)

Felhívjuk fogyasztónk figyelmét az alábbiakra:

  • § Amennyiben a felülvizsgálatot végző szakember a felhasználási helyen az élet-, és a vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető helyzetet észlel, akkor köteles ezt megszüntetni (pl. a gázkészülék, vagy a teljes lakás gázszolgáltatásból történő kizárásával)

§ Ha a felülvizsgálatot végző szakember úgy rendelkezik, hogy a munkálatok biztonságos elvégzéséhez szükséges a gázszolgáltatás szüneteltetése, és ezt saját hatáskörében nem tudja elvégezni (pl. társasházak esetében) akkor ezt jelzi a szolgáltató felé akinek mérlegelési lehetőség nélkül fel kell függesztenie a szolgáltatást, azaz a javítások, átalakítások elvégzéséig nem lesz gáz.

  • § A szolgáltatás csak akkor indítható újra, ha a 8. pontban megjelölt ellenőrzés alapján minden rendben van és a szolgáltatás biztonságosan fenntartható!
  • § Javasoljuk, hogy körültekintően válassza ki a felülvizsgálatot végző szakembert! Amennyiben a felülvizsgálat hiányosságot állapít meg, úgy legyen körültekintő, hogy kit bíz meg a szükséges átalakításokkal!

Tájékoztatás a kötelező műszaki felülvizsgálatról

 

A nemzetgazdasági miniszter /19/2012. (VII. 20.) NGM)/ ren értelmében "...a csatlakozóvezeték és a fogyasztói berendezés üzemképes és biztonságos állapotban tartása az ingatlan tulajdonosának, használójának (felhasználó, fogyasztó) a kötelessége; ennek megfelelően köteles gondoskodni azok rendszeres karbantartásáról, javításáról és szükség szerinti cseréjéről, és azok legalább ötévenkénti műszaki biztonsági felülvizsgálatáról."

 

 

E munkák kivitelezése nem a szolgáltató kompetenciája, a rendeletnek szakmailag megfelelő gázszerelőkre a szolgáltató nem tehet javaslatot; szívesen segítene a Tigáz a megfelelő és szakmailag kompetens szerelő kiválasztásában, de sajnos legjobb szándékaink ellenére sem tehetjük, senkit sem részesíthetünk előnyben.

 

A törvényalkotó meghatározta, milyen szakképzettséggel és tudással kell rendelkeznie azoknak, akik az új rendelet alapján a felülvizsgálat elvégzésére jogosultak. Minderről vagy a vonatkozó rendeletből tud tájékozódni, vagy ajánljuk figyelmébe a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján -

mkeh.gov.hu/piacfelugyeleti_muszaki/nyilvantartas_muszaki - található műszaki-biztonsági felülvizsgálatra jogosult gázszerelők jegyzékét. Az itt található listában szereplő gázszerelők közül lehet választani és tőlük az elvégzendő munkákra árajánlatot kérni.

 

Javasoljuk, hogy a fogyasztók/közös képviselők több gázszerelőtől kérjenek árajánlatot és ne csak a kötelező felülvizsgálat elvégzésére, hanem az esetleg várható javítási munkák elvégzésére is. A munka elvégzése előtt javasoljuk a gázszerelői igazolvány elkérését és ellenőrzését.

 

 

A 19/2012. (VII. 20.) NGM rendelet (a gáz csatlakozó vezetékek és fogyasztói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról) egy lényeges előírásai:

(2) A műszaki-biztonsági felülvizsgálat során az üzembe helyezéskor hatályos műszaki-biztonsági szabályoknak való megfelelést, továbbá a biztonságos üzemeltetést befolyásoló feltételeket kell ellenőrizni.

 

 

A 19/2012. (VII. 20.) NGM rendelet a gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról 2. § (5) bekezdése a következőt írja:

 

"(5) Amennyiben a műszaki-biztonsági felülvizsgálatot végző gázszerelő a felhasználási helyen, az élet- és vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető helyzetet észlel, akkor köteles a veszélyhelyzetet kiváltó okot megszüntetni és arról az ingatlan tulajdonosát a vizsgálatról készült jegyzőkönyvben tájékoztatni, és egyidejűleg a földgázelosztót vagy a vezetékes PB-gázszolgáltatót a jegyzőkönyv megküldése mellett haladéktalanul értesíteni köteles."

Tehát a fenti követelmény értelmében a helyszíni felülvizsgálatot végző gázszerelő köteles az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzetet kiváltó okot megszüntetni.

 

Ez történhet a gázkészülék, vagy a fogyasztási hely teljes kizárásával.

 

 

Amennyiben az élet- és vagyonbiztonságot közvetlenül veszélyeztető helyzet társasház esetén a közös, méretlen vezetéken kerül megállapításra, akkor a felülvizsgáló kérheti a megszüntetésben való közreműködésre az elosztói engedélyest. Ez esetben szakembereink ellenőrzik a bejelentés valóságtartamát és amennyiben azt megállapítják akkor kötelesek intézkedni a kiváltó ok megszüntetésére.

 

Amennyiben a TIGÁZ-DSO Kft. beavatkozására van szükség akkor e tevékenység árai a www.tigazdso.hu/dokumentumok/arkozlemeny helyen találhatók meg.

 

A földgázelosztói engedélyes a 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról 1. sz. mellékletének 14. pontja a következőket írja elő.

 

"14.1. A földgázelosztó az élet- és vagyonbiztonság, valamint a gázszolgáltatás folyamatosságának veszélyeztetettsége esetén a gázszolgáltatást szüneteltetni köteles."

A 2008. évi XL. törvény 16. § (2) a következő követelményt írja elő:

 

"(2) A szolgáltatás nyújtása csak a kizárás alapjául szolgáló helyzet fennállásáig függeszthető fel, annak megszűnését követően a felhasználó részére a földgázelosztási szolgáltatást a meg-szűnés tényéről való tudomásszerzéstől számított 2 munkanapon - lakossági fogyasztó esetében 24 órán - belül biztosítani kell."

 

Fenti jogszabályi követelmények értelmében a földgázelosztói engedélyes, amennyiben tudomására jut az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető helyzet, akár a 19/2012. (VII. 20.) NGM rendelet alapján kiadott felülvizsgálati jegyzőkönyv formájában, akár más hivatalos (pl.: kéményseprő ipari közszolgáltató bejelentése stb.) formában, köteles a felhasználási helyen a gázszolgáltatást szüneteltetni. Mérlegelési joga ezen esetekben nincs.

További hivatkozások:

  • § Gázszerelőkkel kapcsolatos dokumentumok:

mkeh.gov.hu/hivatal/kozerdeku_adatok_2013/evekenysegre_mukodesre_vonatkozo_adatok /nyilvántartások

 

  • § A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye "A gázkészülékek égési levegőellátása és égéstermék elvezetése megváltoztatásáról, különös tekintettel a fokozott légzárású nyílászárók, elszívó/szellőző ventilátorok, konyhai páraelszívók utólagos beépítésére, valamint a gázszolgáltató által jóváhagyott kiviteli tervhez viszonyított egyéb módosításokra": mkeh.gov.hu/muszaki/gazvezetek

 

  • § 19/2012. (VII. 20.) NGM rendelet a gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezések műszaki-biztonsági felülvizsgálatáról
  • § 11/2013. (III. 21.) NGM rendelet a gáz csatlakozóvezetékekre, a felhasználói berendezé-sekre, a telephelyi vezetékekre vonatkozó műszaki biztonsági előírásokról és az ezekkel összefüggő hatósági feladatokról és a 2. melléklet a 11/2013. (III. 21.) NGM rendelethez (Műszaki Biztonsági Szabályzat)
  • § TIGÁZ-DSO Kft. technológiai utasítása:
  • § www.tigazdso.hu/dokumentumok/technologiai-utasitasok/tt4000

 

Forrás:

https://m.tigaz.hu/cikk?context=/Root/Sites/tigazhu/media/hirek/2013/tajekoztatas-a-kotelezo-muszaki-felulvizsgalatrol

 

 

 

nixon70 Creative Commons License 2013.07.17 0 0 529
dr.kago Creative Commons License 2013.07.16 0 0 528

Hatvan környékén? Én ötven környékén szoktam ilyen ügyeket vállalni. :-))))

Előzmény: Triznyák-of-Oriza (521)
nixon70 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 527

Szívesen.

Most fingatják őket 420 000 rossz számla miatt.(hihihi)

Előzmény: Triznyák-of-Oriza (526)
Triznyák-of-Oriza Creative Commons License 2013.06.27 0 0 526

Köszi :))))))))))))

 

Én már jóval régebbiekben kerestem.

 

Csak nézek de nem látok.

 

Előzmény: nixon70 (524)
nixon70 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 525

perfecta. bocs:-))

Előzmény: nixon70 (524)
nixon70 Creative Commons License 2013.06.27 0 0 524

Pedig nem is kell sokat:496-499-ig lex prefekta olvtárs jóvoltából.:-)

Előzmény: Triznyák-of-Oriza (523)
Triznyák-of-Oriza Creative Commons License 2013.06.27 0 0 523

Köszönöm.

Épp ezt lapozgatom, csak nehéz megtalálni a sok hozzászólás közt.

Egy nevet nem tudnál írni, akire rákereshetek?

Előzmény: larus (522)
larus Creative Commons License 2013.06.27 0 0 522

 

Itt a topicban lentebb több ügyvéd neve címe, telefonszáma szerepel, akik ilyen ügyekkel foglalkoznak évek óta .

 

Telefonon egyeztetsz valamelyikkel, és nem kell rettegni.

 

Nyilván az ügyvéd sem szociális intézmény, de a díjazása nagyságrenddel  a kötbér alatt van.

Előzmény: Triznyák-of-Oriza (521)
Triznyák-of-Oriza Creative Commons License 2013.06.27 0 0 521

Köszönöm a választ.

 

Hatvan környékén tud valaki olyan ügyvédet aki ilyennel foglalkozik?

Az az igaszság, hogy ügyvédi témában sem vagyunk otthon.

Vagy keressünk fel sorra akit tudunk, hátha vállalja.

Egyáltalán milyen költség várható az ügyben?

Bocs a hülye kérdésekért, de ennél stresszesebb már nem is lehetnék...

Előzmény: larus (520)
larus Creative Commons License 2013.06.27 0 0 520

 

 

Olvass vissza jó sokat, ahol ügyvédek elérhetőségei vannak leírva.

 

A hozzád legközelebb lévővel vedd fel a kapcsolatot, és az igazságügyi szakértős vizsgálatra mindenképpen az ügyvéddel együtt  menj.

 

 

Előzmény: Triznyák-of-Oriza (519)
Triznyák-of-Oriza Creative Commons License 2013.06.26 0 0 519

Sziasztok!

 

Ma nálunk voltak a TIGÁZ-osok előre bejelentett gázóracserén.

Édesanyám volt itthon, és hát nem sok rálátása van ezekre a dolgokra (meg nekem se).

Nem gondoltuk hogy lehet bármi baj is van az órával.

Eddig is többször voltak már nálunk fényképezni a gázórát, és nem mondták hogy nem jó bármi is rajta.

 

A kijött szerelők azt mondták hogy az egyik ólomzár nem megfelelő, és ezért be kell vizsgáltatni a gázórát igazságügyi szakértővel.

A papíron amit hagytak, az van hogy a kontrolmérés jó.

Édesanyám a gázmérő sérülését nem ismete el, és szabálytalan vételezést se.

Mondanom sem kell nem lopjuk a gázt (ha ez számít).

A helyszinen fényképeztek is (papír szerint).

Az órát elvitték, és a másik gázórát felszerelték, és működik.

 

Most itt beleolvastanm a fórumba, és a gyomrom már kisebb nem is lehetne.

Ez itt a vég??????????

lex perfecta Creative Commons License 2013.06.26 0 0 518

Nagyon jó. :)))))))))))

dr.kago Creative Commons License 2013.06.26 0 0 517

Kölcsönkenyér visszajár

 

Felnyílt a sorompó, és a fehér furgon begördült a villamos művek telephelyére. Két kék színű szerelőruhát viselő ember szállt ki az autóból, - hátukon „gázművek” felirattal, - és a telephely vezetőjét keresték.  

 

- A gázórát jöttünk ellenőrizni. - közölték szárazon a telephely vezetőjével.

- Tessék csak. - válaszolt a telephelyvezető, és készségesen megmutatta a villamos művek telephelyén felszerelt gázórát a szerelőknek.

 

A szerelők csendben úgy tettek, mintha munkához láttak volna, majd titkon összekacsintottak, és megkérték a telephely vezetőjét, hogy hozzon nekik legyen szíves egy kávét.

 

Mire a telephely vezető visszatért a két kávéval a szerelők már le is szerelték a gázórát.

- Karcosnak találtuk. - magyarázta egyikük, miközben aprókat kortyolt a forró kávéból.

- Nem kell megijedni, semmi probléma nincs, ez csak amolyan rutin vizsgálat. Formalitás az egész.- mondta a másik.

- Majd a független szakértőnk megvizsgálja ezt a gázórát, - vette át a szót ismét az első - és ha nem lát rajta külső beavatkozási nyomokat, akkor ezzel le is zárul az ügy.  

 

A villamos művek telephelyvezetője kezdett elbizonytalanodni. Önök tehát azért szerelték le a gázóránkat, mert gázlopással akarnak megvádolni bennünket? - kérdezte.

 

A gázszerelők nem szóltak semmit, csak jelentőségteljesen egymásra néztek.

- Önök tényleg azt gondolják, hogy mi itt a villamos műveknél lopjuk a földgázt? - háborodott fel most már tényleg a telephelyvezető.

- Mi nem tudhatjuk azt kérem. - válaszolt az idősebbik gázszerelő.

- Az ilyesmit nem mi állapítjuk meg. Ilyen megállapítást csak a mi jó öreg független igazságügyi szakértőnk tehet. Mi csak annyit látunk, hogy ez a gázóra itt össze van karcolva.

- Mielőtt elmentem maguknak kávéért, még nem volt összekarcolva. - szólt dühösen a villamos művek telephelyének vezetője. Maguk karcolták össze, amíg távol voltam! - kiabálta felháborodottan.

- Ne hazudozzon itt össze-vissza nekünk! - szólt rá az idősebbik villanyszerelő szigorúan. Maga mindvégig itt állt mellettünk, és el sem mozdult innen. Kávét sem hozott nekünk. Így hát nyilván maga is tudhatja, hogy nem mi karcolhattuk össze az Önök gázóráját.

- Vegye már észre ember, hogy mi ketten vagyunk, maga pedig egyedül volt itt mindvégig. Magának tehát nincs tanuja! - veregette meg a telephelyvezető vállát a fiatalabbik.

 

A villamos művek telephelyvezetője ekkor jött rá, hogy nagy hibát követett el.

- Mi lesz, ha a szakértőjük majd azt állapítja meg, hogy itt szabálytalan gázvételezés történt? -kérdezte elcsukló hangon.

- Kötbér. - válaszolt az egyik.

- Kártérítés. - kontrázott a másik.

- És ha nem fizetünk? - kérdezte a telephely vezető.

- Kikapcsolás! - vágták rá erre a gázszerelők egyszerre.

- Mi nem fizetünk azért, amit el sem követtünk. - replikázott a telephelyvezető. És nem, lesz itt kikapcsolás sem, majd meglátják! - kiabálta  dühösen. Majd a bíróság igazságot tesz! - tette hozzá fenyegetően.

- A bíróság? - mosolyogtak a gázszerelők, és ismét huncutul egymásra néztek. Mi nem szoktunk a bírósághoz fordulni. El tudjuk ezt intézni magunk is. Minek ide bíróság? - szólt az egyik.

- Majd mi megvádoljuk, majd mi meg is állapítjuk, hogy itt tényleg gázlopás történt, azután majd mi a büntetést is kiszabjuk, és ha nem fizetnek önként, akkor majd mi be is hajtjuk a büntetést. - mondta a másik.

- Hogyan? - képedt el a telephely vezetője.

- Hát úgy, hogy aki nem fizet nekünk, annál mi egyszerűen kikapcsoljuk a gázt. - válaszolt az idősebbik gázszerelő, és ezen mindketten jót nevettek.

- Na azért ehhez akkor is lesz még egy-két szava a bíróságnak! - Kiáltotta a telepvezető mérgesen. Mert ha maguk nem, hát akkor majd mi fogunk a bírósághoz fordulni. A bíróság pedig majd megállapítja azt, hogy nem loptuk a maguk gázát.

- Ahogy óhajtja - válaszolta az idősebbik szerelő derűsen. De azért ne lepődjön meg túlságosan akkor, ha majd azt fogja kérdezni Öntől a bírónő, hogy hol nem lopta a gázt? És azután meg azt, hogy mikor nem lopta a gázt? És végül pedig azt, hogy van-e arra tanúja, hogy sehol, és semmikor nem lopta a gázt?

- Tanú nélkül ugyanis nem megy! Anélkül nem hisz majd magának a bíróság! - csúfolódott a fiatalabbik gázszerelő, miközben figyelmeztetően felemelte, és jobbra-balra mozgatta a jobb keze mutatóujját a telepvezető orra előtt.

A gázszerelőkből erre aztán végleg kipukkadt a nevetés.

- Itt tessék aláírni a jegyzőkönyvet! - mondták még mindig nevetve.

 

A telephely vezetője pedig csak állt ott tehetetlen dühében, és már semmit nem tudott mondani.

 

A gázszerelők ekkor visszaültek az autójukba, és út közben, amíg a fiatalabbik vezetett, az idősebbik a kocsi hátuljában, a papírdobozba csomagolt gázórára, a papíron keresztül egy bivalyerős, rongyba bugyolált ipari mágnest illesztett.

 

A telephelyvezető pedig, még percekig úgy ácsorgott ott, mint akit leforráztak.

Egyszer csak felragyogott az arca, és az egyik öklével a másik tenyerébe csapott!

- Na majd meglátjuk, hogy legközelebb kivel fogtok szórakozni! - mondta fennhangon maga előtt, azzal odaintett magához két villanyszerelőt.

 

Másnap felnyílt a sorompó, és begördült a gázművek telephelyére egy fehér színű furgon. Két szerelő szállt ki belőle, kék munkásruhában, hátukon „villamosművek” felirattal. A gázművek telephelyvezetőjét keresték.

 

- A villanyórát jöttünk ellenőrizni! - mondták.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!