Milyen érdekes amit írtál, tegnap reggel 8-kor kaptam az értesítést, hogy mára ne feledjem időpontom van egy szakorvoshoz, és már csak 2 órám van lemondani díjtalanul. Erre este kapom az emailt, hogy a doktornő lemondta a mai rendelést. Pont azon morgolódtam, hogy ő büntetlenül ezt megteheti, engem pedig fenyegetnek?! Nos veled ellentétben legalább engem elértek.
Összességében a keresztcsonti, fartájéki problémámat feladtam, az elmúlt években mindent megtettem, nem tudom mi lesz a jövőben, de most nincs erőm ezzel már foglalkozni. De hogy ne unatkozzak van más:-((( Jó lenne ha eljutnál gyógytornászhoz, és ha majd jelentkeznél segített-e. Kívánom így legyen.
Igen, ezek a hidegfrontok elég vacakok, sajnálom, ha nem vagy jól.
Idén már voltam reumatológusnál, és majdnem gyógytornásznál is.
A reumatológus elég szimpi volt, ha szerzek a háziorvostól beutalót Hévízre címezve, akkor tud intézni fürdőkórházi kezelést. Hogy bevállaljam-e, azt még nem tudom, esetleg később, most nem igazán alkalmas.
A gyógytornára volt időpontom, de beteg lett a gyógytornász, és a recepciós nem tudott róla, hogy voltam ott korábban, nem találta a telefonszámomat, hogy értesítsen. Így mentem potyára. Hát, nem voltam boldog... Majd jövő héten mehetek egy másikhoz. Mindez fizetős, bezzeg ha én nem mondom le időben, sok helyen fizetni kell valamennyit érte.
Nagyjából ugyanúgy vagyok, a lábam nem fáj, csak a derekam szokott, nem tudom (de nem is merem) terhelni, mint korábban. Dolgozom, első két nap vacak volt, mert a korábbi több hetes pihenés után a hátam tiltakozott, pedig sűrűn tartottam szünetet. De még örülhetek, hogy itthonról lehet még dolgozni. Ilyen szempontból nekem jól jött a járványhelyzet. Ha vége, akkor lehet bejárni megint, azt még tuti nem bírnám.
Mert mindenhol azt olvassa, azt hallja az ember, hogy műteni csak akkor, ha már igen komoly tünetek vannak, bénulás, stb., de ha meg nincs műtét, akkor gyakorlatilag magára van hagyva az ember, oldja meg...
Van személyes ismerősöm, akit manuálterapeuta hozott rendbe, és azóta jól van, van, aki meg gyógytornával javult sokat. De hát abból is van már több irányzat.
Ne velem vitatkozz😊, hanem azzal az ADT instruktorral, aki szerint a gyakorlatok végrehajtása során a gerinctartó mélyhátizmokat és farizmokat is erősíteni kell.
Vitatkoznék veled...azért Bene szava többet ér, mint az önjelölt sok okoskodó aki megjelenik a youtube-n. Van belőlük egy pár.
Ha valaki azt mondta vagy valahol azt láttad, hogy az ADT szerint a nyújtáskor meg kell feszíteni a farizmot az ordas nagy hülyeség, mert gondolkodj logikusan, a nyújtásnak pont az ellenkezője a lényeg. Egyébként pedig sok sérvesnek sikerült a tornával jobb állapotba kerülnie, nyilván mindenkinek más elhelyezkedésű és más fokú a baja.
A manuálterápia pedig gyakorlatilag egy lágy csontkovácsolás, több ilyen embernél is jártam. Az igaz, hogy a férfiak ebben jobbak. Viszont lehet neked segített, nekem csak egyetlen egyszer, amikor is állni nem tudtam 2 percnél tovább. De ez sem egy csoda dolog, ha valami hát ez az, ami nem segít a sérven. Az ADT terapeuta is állapotfelméréssel kezd és személyre szabottan kezel. De fenntartom amit mondtam, semmi különös tornát nem tartalmaz.
Az ADT az kamu, Bene késsel villával eszik ugyan, de üres lózungokat tol youtube videóiban.
A gyakorlatok gyakorlatilag nullák, főleg ha panaszaid vannak nem tudod úgy nyújtani hátad, hogy közben farizmodat és hasizmodat is feszíted, de legalább drága, és meg sem tanítja a helyes kivitelezést.
Nem sokkal több annál a bajai szakinál🤣, aki minden feszültséget kimasszíroz.
Egy rendes sérvnél gyógytorna is kevés, amúgy is futószalag.
Engem manualterápia hozott vissza kés elől, de férfihez érdemes menni, mert olyan kimozgatások is vannak, amit átlag nő erő híján nem tud megoldani.
Ráadasul állapotfelméréssel kezd, és tényleg személyre szabott.
Az online torna nekem is kétséges. Esetleg később, mikor már tudja az ember a gyakorlatokat, el tudok képzelni online konzultációt. Veszprém azért elég messze van, lehet, megpróbálom a székesfehérvárit.
Közben beszéltem a háziorvosommal, nagyon meg volt lepve, hogyhogy mégse műtenek? így már nem tarthat betegállományban, hogy nem várok műtétre. De karácsonyig még táppénzen leszek, meg kiveszem év végén a maradék szabimat, így karácsony után két napot kell dolgoznom. Szerencsére home office-ban vagyok, bár 8 óra üléssel jár, de tudok szüneteket tartani. Ez van. Ha januártól kitalálják, hogy be kell járnom, akkor gond lenne, mert azt még nem tudom vállalni, nagyon messze kell járnom, tömegközlekedéssel két és fél óra az út, vezetni meg még nem merek.
Ahogy keresgéltem, Székesfehérváron találtam ADT gyógytornászt. Online is vállal kuncsaftokat, csak nem tudom, az ér-e valamit?
Igen, sejtem, hogy nem egy extra dolog, meg csodaszer, de a jelen állapotomra kellene valami. Csak sérvműtét utáni gyakorlataim vannak, abból nem tudom, mi az, ami most hasznos, és mi nem.
Igen, ha valamit azt nagyon becsületesen csináltam, majd 2 és fél hónap után becsípődött a derekam. Egyébként már mindennek nevet adnak, de ne hidd, hogy sokkal különb mit egy izomerősítő, stabilizáló gyógytorna. Annak is ez az alapja. Talán több hangsúlyt fektet a nyújtásra.