Régebben írtam, hogy a 12000 éves Göbekli Tepe és Karahan Tepe nemcsak egy egyszerű átmenet (mint Jerikó és Catal Hüyük), hanem egy speciális átmenet minőségi ugrásokkal, a művészien faragott, hatalmas monolitikus kőoszlopok, a napéjegyenlőségi, csillagászati vonatkozások, a közelben talált, táplálék megosztással kapcsolatos, társadalmi együttélésre utaló nyomok és a tipikus megalitikus építményekkel való rokonság miatt.
A 10-20-30 ezer éve élt cro-magnoniaknak első sorban a létfenntartásukért kellett harcolni, mellette faraghattak vagy díszíthették a sziklák falát. Kisebb csoportokban éltek, és nem nagyon tudtak eltartani plusz embereket (esetleg egy-két embert: gyógyító, sámán), akik nem veszik ki magukat a munkából. Mikor jön az írás, a civilizáció, a szakrális állam, létrejön egy kaszt, a papoké...
Sőt, annyit tennék hozzá, hogy a jégkori őseink képességei nem csak hogy olyanok voltak, mint a mai emberé, hanem talán jobbak is. A fizikai képességeik biztos jobbak voltak, ha túlélték az akkori viszonyokat, és bizonyosan, magas, erőteljes emberek voltak. A szellemi képességeik, túlélési ösztöneik is legalább olyan volt mint a miénk, ha nem jobbak. Egyszerűen ösztönösen tudták, mit tegyenek, ha egy kardfogú tigris üldözné őket. Ezt mi se tudjuk (ha visszadobna egy időgép az akkori korokba), egy mai vadász se tudja (aki rögtön a fegyvere után nyúlna, ha lett volna ilyesmi 15 ezer éve)...
Szerintem a holocén emberének az utolsó 10000 évben sokkal könnyebb volt elindítani egy modern tudományos fejlődést, mint a jégkorszak emberének. A holocén embernek számos előnye volt a tudományos fejlődés szempontjából. Az éghajlat stabilabbá vált, a környezet kevésbé volt kiszámíthatatlan, és az élelmiszerellátás és a túlélési stratégiák fejlettebbek és sokoldalúbbak voltak. Ez lehetővé tette az emberek számára, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek a kulturális és technológiai fejlődésre (nagyobb területek meghódítására, benépesítésére is!), beleértve a tudomány és az innováció területeit is.
Én inkább - kissé leegyszerűsítve - úgy fogalmazok, hogy a holocén emberének már volt lehetősége a modern tudományos fejlődés beindításához (természetesen a jégkori tudományos forradalmak alapjain), a pleisztocén emberének nem volt erre lehetősége. De a modernnek mondott csillagászat, mezőgazdaság és kézművesség alapjait le tudták rakni.
„De a legfontosabb, hogy egy sokkal változékonyabb, zordabb, szélsőségesebb hatásokkal járó éghajlati-természeti körülmények között éltek a jégkorszak keretei között, ahol a legfontosabb cél nem a "modern" tudományos fejlődés beindítása, hanem a fennmaradás, a szélsőséges természeti feltételekhez és a rendelkezésre álló erőforrásokhoz való szakadatlan alkalmazkodás volt az elsődleges szempont!”
Az igaz, hogy az éghajlati viszonyok változóak, de a túlélés szempontjából az csak egy tényező a sok közül. Amikor már volt ideje az embernek újításokon agyalni, mert nem kellett egész nap a betevőért gürizni, na akkor valósultak meg az előrevivő ötletek.
Az intelligencia szempontjából nincs alapvető különbség az ősi (jégkori) emberek és a mai emberek között. A génkészletük, a rendelkezésre álló fizikai és szellemi potenciális adottságaik, vagyis a lehetőségeik, a képességeik legalább olyan voltak (sőt, akár még fejlettebbek is lehettek bizonyos területeken), mint a mai emberé. A jégkori ember rendelkezésre álló eszközök és technikák sokkal egyszerűbbek és kevésbé fejlették voltak, mint a mai modern technológia. Az őskori társadalmaknak másféle szokásaik, hagyományaik és társadalmi struktúrájuk volt, mint a mai társadalmaknak. Az emberek életmódja, vallási és szertartási gyakorlataik is mások voltak. De a legfontosabb, hogy egy sokkal változékonyabb, zordabb, szélsőségesebb hatásokkal járó éghajlati-természeti körülmények között éltek a jégkorszak keretei között, ahol a legfontosabb cél nem a "modern" tudományos fejlődés beindítása, hanem a fennmaradás, a szélsőséges természeti feltételekhez és a rendelkezésre álló erőforrásokhoz való szakadatlan alkalmazkodás volt az elsődleges szempont!
„Szóval a jégkori vadász szerintem ugyanolyan intelligens lehetett akár egy mai ember, csak a háttértudás mértéke az ami hiányzott alóla, az a tudás, ami az elkövetkező 10-15 ezer év során fog felgyűlni. Elég ha arra gondolunk, milyen egyszerű dolog a kerék, de egyszerűen ennyi intelligenciával még se jöttek rá évezredekig... (sőt, Ó-Amerikának mi mutattuk meg, pedig ár írtak, csillagászkodtak és piramisokat emeltek).”
Az a tény, hogy az emberi intelligencia, tudástartalom korszakokhoz köthető, az emergenciát, a „meg érettséget” követő felbukkanást igazolja. Tulajdonképpen, be kell érnie egy szellemi korszaknak ahhoz, hogy magasabb szintre léphessen. A kerék feltalálása is egy szintugrást jelentett az emberiség számára. Vannak dolgok, amiket nem lehet kitalálni, feltalálni, hanem csak kiérdemelni. Amikor a felgyülemlett tudást szintetizálva, kiérdemeljük a fejlődést, a továbblépést. Az ember számára az intuíció, egy ajándék, amit az elvégzett munka után kiérdemel. Ez az ajándék az, ami már nagyon hiányzik az emberiség számára, mert még nem érdemelte ki. Ideje lenne szintetizálni. !
Volt már itt szó a csillagképek régiségéről. Hiszen az ember az kőkorban, mikor még nem volt közvilágítás, gyakran vizslathatta az egét, s konstatálhatta, hogy a kép változik. Innen még hosszú az út a "csillagászatig".
Viszont ma a legrégibb sziklafreskó egy vaddisznót ábrázol Indonéziából, amit 45 ezer évesnek saccolnak. Így annyira nem érdemes, valamiféle szuperintellines emberekről beszélni 200-250 ezer évvel ezelőttről. Göbekli Tepe 11-12 ezer éves maradványai nagyszerűek a későbbi (!) megalitikus dolmen-rakókéhoz képest, de ők is amolyan előszele az első civilizációknak. Egy fejlett civilizáció alapvető ismérve az írás és a használható matematika (ahogy ma is). Ettől ők messze álltak.
Úgy látszik a csillagok nézése, a kőtömbök cipelése, a hajózás, a művészeti érzék mind sokkal korábbiak, mint az írás és a matematika.
Egyébként a nyugat-európai őskori barlangképek közt felbukkanó altamirai bölényt (38 ezer éves), Mas d'Azil-i vadul nyerítő lónak faragványát (13 ezer éves) viszonylag tökéletesebbnek tartom a Göbekli Tepe kőfaragványaitól (művészi tökéletességben):
Szóval a jégkori vadász szerintem ugyanolyan intelligens lehetett akár egy mai ember, csak a háttértudás mértéke az ami hiányzott alóla, az a tudás, ami az elkövetkező 10-15 ezer év során fog felgyűlni. Elég ha arra gondolunk, milyen egyszerű dolog a kerék, de egyszerűen ennyi intelligenciával még se jöttek rá évezredekig... (sőt, Ó-Amerikának mi mutattuk meg, pedig ár írtak, csillagászkodtak és piramisokat emeltek).
Ami azt illeti, a Nap sugárzása még csak ezután fog felerősödni, amikor a vörös óriás fázisába lép.
„Lehettek más keringő égitestek is a naprendszerben. Az egész naprendszer is halad valahonnan valahová a hatalmas Univerzumban.”
Amennyiben beigazolódik, hogy létezik az X bolygó, az egész Naprendszerre vonatkozó szimulációkat lehet végezni a jövőre és múltra visszamenőleg is. Játszunk el a gondolattal, valós létező az X bolygó. Egy hosszan elnyúló ellipszis pályán kering a Nap körül, ráadásul a Merkúrhoz hasonló rozetta-pályán. Ennél fogva lehetséges egy olyan bolygó együttállás, amely megháborgatja még a belső bolygók pályáját is. Így előfordulhatott valamikor réges régen, hogy a Vénusz is közelebb került a Naphoz. Mivel a rendszer egyensúlyra törekszik, a „kilengések” csillapodnak. Ha sikerül megpillantani az X bolygót, talán még a pályasíkját is meg lehet állapítani, az egyéb adatokból, mint a tömege, sebessége. Olyan szimuláció készülhetne, amiből kiderülne mikor várható egy újabb Napközeli háborgatás. Ha igazak a legendák a Nibiruról, akkor az is kiderülhet a bolygóról, hogy lakható volt, vagy nem. De erre nem sok esélyt látok.;-)
Talán régen a Nap kevésbé sugárzott, a legközelebbi égitesten (Merkúr) volt életnek megfelelő körülmény, aztán haladt kifelé a Nap sugárzása erősödésével. Lehettek más keringő égitestek is a naprendszerben. Az egész naprendszer is halad valahonnan valahová a hatalmas Univerzumban.
Ha valóban volt egy bolygót beborító óceán a Vénuszon, akkor az élet akár ott keletkezhetett először a Naprendszerben. Még az is lehet, hogy a Föld és a Mars is közrejátszott benne, a pánspermia utazgatásaival. Ennek a gyors vízvesztési folyamatnak, lehetett egy kozmikus karambol a kiváltó oka azzal, hogy a becsapódástól rengeteg víz került a légkörbe, és heves vulkáni tevékenységet indított be.
„A Vénuszon mindez a következőképp játszódott le: a planétának a Naphoz való közelsége miatt megnőtt a légköri vízgőz szintje, amelyet a napfény aztán oxigénre és hidrogénre hasított. A hidrogén pedig tehát az űrbe távozott (mint a mostani tanulmányból kiderül: például tehát a HCO+ molekula hatására), vagyis a bolygó víz körforgása nem tudott stabilizálódni, és a Vénusz légköre, amely feldúsult szén-dioxiddal, intenzíven megtartja a hőt, ami hozzájárul a borzalmasan forró felszíni hőmérséklethez.”
Amennyiben a kozmikus karambol következtében a Vénusz egy kicsivel is közelebbi pályára került a Naphoz, az beindíthatta a vízkörforgás egyensúlyának elvesztését, a vulkáni tevékenységtől pedig, a légkörének szén-dioxiddal való feldúsulását. Ez csak a laikus elképzelésem.
Ha valóban volt egy bolygót beborító óceán a Vénuszon, akkor az élet akár ott keletkezhetett először a Naprendszerben. Még az is lehet, hogy a Föld és a Mars is közrejátszott benne, a pánspermia utazgatásaival. Ennek a gyors vízvesztési folyamatnak, lehetett egy kozmikus karambol a kiváltó oka azzal, hogy a becsapódástól rengeteg víz került a légkörbe, és heves vulkáni tevékenységet indított be.
„A Vénuszon mindez a következőképp játszódott le: a planétának a Naphoz való közelsége miatt megnőtt a légköri vízgőz szintje, amelyet a napfény aztán oxigénre és hidrogénre hasított. A hidrogén pedig tehát az űrbe távozott (mint a mostani tanulmányból kiderül: például tehát a HCO+ molekula hatására), vagyis a bolygó víz körforgása nem tudott stabilizálódni, és a Vénusz légköre, amely feldúsult szén-dioxiddal, intenzíven megtartja a hőt, ami hozzájárul a borzalmasan forró felszíni hőmérséklethez.”
Amennyiben a kozmikus karambol következtében a Vénusz egy kicsivel is közelebbi pályára került a Naphoz, az beindíthatta a vízkörforgás egyensúlyának elvesztését, a vulkáni tevékenységtől pedig, a légkörének szén-dioxiddal való feldúsulását. Ez csak a laikus elképzelésem.
„A régészek nemrég arra utaló jeleket találtak, hogy évszázadokkal a Gobekli Tepe megjelenése előtt a kőkorszakban élő vadász-gyűjtögetők a régióban kis, állandó településeket építettek, ahol közösen éltek, megosztva táplálékaikat. A megosztás társadalmat jelent. Csillagászat - mezőgazdaság - állandó települések, táplálék megosztása.... csak így lehetett."
Ezzel egyet értek. Szerintem is az asztrológiából fejlődött ki a csillagászat és a többi tudományág. A társadalommá alakuláshoz is hozzájárult a naptárszerkesztés, habár először, Hold naptárat használtak. ;-)
"Amerikai bolygókutatók megfejtették, hogyan veszett el a Vénusz vízkészletének maradéka az elmúlt néhány milliárd évben – derül ki egy friss kutatásból, amely átalakíthatja a képünket a testvérbolygónk múltjáról és jelenéről. A Földhöz hasonló méretű és összetételű Vénusz ma elképesztően száraz, de ez nem volt mindig így. Az égitesten a Naprendszer hajnalán még annyi víz lehetett, mint bolygónkon, mára viszont alig maradt belőle valami. Az évtizedek óta ismert, hogy az élethez nélkülözhetetlen víz nagy része miként tűnt el a világűrbe, de a vízvesztés befejezéséhez egy másik, jelenleg is aktív kémiai folyamatra volt szükség. Ez az, amit most Michael Chaffinnek, a boulderi Coloradói Egyetem bolygókutatójának és kollégáinak sikerült azonosítaniuk, amiről hétfőn számolnak be a Nature folyóiratban közölt tanulmányukban. A hidrogén elszökéséhez vezető, disszociatív rekombinációnak nevezett mechanizmusra nem véletlenül csak most akadtak rá: a Vénuszhoz eddig küldött szondák műszerei ugyanis nem voltak képesek annak kimutatására.
„Eredményeink azt sugallják, hogy [jelenleg] kétszer annyi víz szökik el a légkörből, mint korábban feltételezték. Ha a veszteségeket kiegyenlíti a vulkáni tevékenységgel vagy kisbolygók és üstökösök becsapódásával a légkörbe kerülő víz, akkor mindez azt jelenti, hogy a korábbi vélekedéshez képest kétszer annyi víz kerül a légkörbe” – nyilatkozta a Qubitnek Chaffin.
Hogyan működik a folyamat?
A Vénuszon egykor elképesztően sok víz lehetett, ami, ha mind a felszínen koncentrálódik, egy átlagosan 3 kilométer mély globális óceánként jelent volna meg. Ennek a túlnyomó többsége a kutatók szerint egy hidrodinamikai szökésnek nevezett folyamat során tűnt el, amikor a hidrogén fokozatosan távozott az ősi, vízgőz által dominált légkörből. A mechanizmus idővel leállt, de a légkörben maradt még 10-100 méternyi, globális felszíni borítottsággal egyenértékű víz, jelentősen több, mint a mostani, 3 centiméternek megfelelő érték.
A bolygó légköre ma nagyrészt szén-dioxidból áll (96,5 százalékban), de található benne vízgőz is (20 ppm). Mind a szén-dioxid- (CO2), mind a vízmolekulák (H2O) el tudják érni a felsőlégkört, ahol felbontja őket a napsugárzás – magyarázta Chaffin, aki elsősorban a Vénusz, a Mars és más kőzetbolygók légköreit tanulmányozza. Az így keletkezett atomok különbözőképpen rekombinálódnak egymással: a vízmolekulákból kiszabaduló hidrogénatomok (H) egy része formil-ionokat (HCO+) alkot, amelyek gyorsan disszociatív rekombináción mennek keresztül.
A folyamatban a formil-ionok a Vénusz ionoszférájában (a légkör napsugárzás által ionizált része) egy elektronnal rekombinálódnak. Ekkor, mint a kutató írta, egy semleges töltésű molekula (HCO) keletkezik, amelynek túl nagy az energiája ahhoz, hogy egyben maradjon, így a HCO szétválik (disszociál) szén-monoxidra (CO) és hidrogénre (H). Az energia nagy része a hidrogén gyorsítására megy el, ami aztán a Vénusz szökési sebességének háromszorosával száguld tovább és távozik a világűrbe.
A kutatók vizsgálatukhoz egy, eredetileg a Mars légköri folyamatainak megértésére tervezett fotokémiai modellt adaptáltak, ami képes a hidrogén deutérium izotópjával összefüggő kémiai reakciók, valamint az ionoszféra folyamatainak leképezésére is. Ezzel kiszámították, hogy miként változik a Vénusz légkörét alkotó gázok koncentrációja a felszíntől 90-250 kilométeres magasságban. A modell megadta, hogy mennyi hidrogén (és deutérium) távozik a bolygóról a világűrbe, valamint azt is előre jelezte, hogy azért a HCO+ disszociatív rekombinációja felelhet.
Bár a Vénuszhoz eddig indított szondák nem tudták kimérni a légkörben a formil-ionokat (HCO+), Chaffin szerint a NASA 1980-ban a bolygóhoz ért és 1992-ig működő Pioneer Venus Orbiter űrszondája végzett olyan méréseket, amelyeket hasznosítani tudtak. A más molekulákról és ionokról gyűjtött adatokkal meg tudták mutatni, hogy a HCO+ hasonló rátával keletkezhet, mint amit a modelljük előre jelez. „Bíztató, hogy a meglévő, limitált mérések egy irányba mutatnak a modellünkkel, de valamilyen jövőbeli űrszonda által gyűjtött új adatokra van szükség, amik direktben vizsgálják ezt a szökési folyamatot” – írta.
Azzal, hogy a hidrogén atom elhagyja a bolygót, az eredeti vízmolekulák már nem tudnak újra létrejönni a légkörben. „Azt találtuk, hogy a HCO+-rekombináció a fő mechanizmus, amelyen keresztül a hidrogén elhagyja a Vénusz légkörét. Ez közel olyan sebességgel távolítja el a hidrogént (így a vizet is), mint az összes korábban vizsgált folyamat együttvéve” – írta a bolygókutató. A mechanizmus, mint a tanulmányban írják, egyszerre képes megmagyarázni a vénuszi légkör szárazságát és azt, hogy miért van benne a földihez képest 120-szor annyi deutérium – mindez az eddigi hipotéziseknek nehezükre esett.
Hevesebb lehet a mai vulkáni aktivitás, mint gondoltuk
Ha tényleg kétszer annyi víz kerül ma a légkörbe, mint eddig feltételezték, az elég izgalmas következményekkel jár. A kutató szerint amennyiben ez a víz vulkáni kigázosodásból származik, akkor lehetséges, hogy a bolygón zajló vulkanizmus kétszer olyan heves, mint eddig gondoltuk, vagy a kitörésekkel kétszer annyi víz távozik. Ez utóbbi arra mutatna, hogy a Vénusz mélye az eddig gondoltnál több vizet rejt.
Egy tavalyi kutatás az 1990-es években a bolygó körül dolgozó amerikai Magellan űrszonda mérései alapján talált arra bizonyítékot, hogy a Vénuszon ma is vannak aktív vulkánok. Robert Herrick és Scott Hensley két, a bolygó egyik vulkánokkal tarkított területéről nyolc hónap különbséggel készített felvételen akkor egy friss kitörés nyomait azonosította.
Chaffin azt állítja, a helyzet pontos megértéséhez az amerikai űrügynökség (NASA) VERITAS és DAVINCI, valamint az európai űrügynökség (ESA) EnVision szondáira lesz szükség, és az általuk a felszínről és alsólégkörről végzett mérésekre – valamint további, a felsőlégköri vízvesztést vizsgáló kutatásokra.
Az általuk felvázolt mechanizmust kétféleképpen lehetne tanulmányozni: egy, a NASA Mars körül keringő MAVEN szondájára szerelt, NGIMS nevű színképelemző műszerhez hasonló berendezéssel, amely ki tudná mérni a formil-ionok koncentrációját, valamint más, nagy felbontású mérésekkel, amelyek a rekombinációból létrejövő szupergyors hidrogén atomokat észlelnék.
Ha volt valaha óceán a Vénuszon, akkor tovább létezhetett
De mit mond a kutatás arról, hogy lehetett-e a Vénusznak egykor óceánja? A kérdés megosztó a szakemberek körében: a NASA korábbi vezető kutatója, James Green például egy 2018-as sajtótájékoztatón a bolygót egyértelműen egykori „óceánvilágnak” nevezte, vagyis olyan égitestnek, amelynek felszínén több milliárd évvel ezelőtt jelentős mennyiségű folyékony víz volt. Egy 2021-ben a Nature-ben megjelent kutatás, amely egy éghajlati modellel rekonstruálta a bolygó egykori körülményeit, ugyanakkor kizárta ezt a lehetőséget.
Chaffin szerint eredményeiknek jelentős implikációi lehetnek mindkét forgatókönyvre. Ha viszont 3-4 milliárd évvel ezelőtt tényleg volt a Vénusznak óceánja, akkor az általuk azonosított intenzívebb vízvesztési folyamat miatt az tovább létezhetett. Ennek az az egyszerű oka, hogy ha gyorsabban tud távozni a bolygóról a hidrogén, akkor nem kellett olyan sok időnek eltelnie a múltbeli „óceánvilág” állapot és a mostani, elszabadult üvegházhatás és pokoli felszíni körülmények által jellemzett helyzet között.
Ahhoz, hogy ténylegesen kiderüljön, voltak-e óceánok a Vénuszon, a szakember szerint geológiai, alsólégköri, és felsőlégköri mérések kombinációjára lesz szükség, amik egy részét elvégzik majd a jelenleg tervezett űrszondák. „Amit szívesen látnék, az egy olyan új küldetés, amely kiterjeszti a vénuszi víz kutatását az elszökését irányító felsőlégköri folyamatokra, és így lefedi az egész vénuszi légkört, hogy teljes képet kaphassunk, és feltárhassuk testvérbolygónk vizének történetét” – írta."
"A mai ember sem tud mindent az univerzumról, mivel még a keletkezése is vitatott. Ha nem keletkezett, vagyis öröktől fogva létezik, akkor soha nem lesz teljes a tudásunk róla. Egy örökké létező Teremtő isten, meg az általa teremtett véges világok kielégítik, beteljesítik az emberi elme befogadó képességét. A mindentudást hagyjuk meg a teremtőnek!;-)"
A 12000 évvel ezelőtti embernek nem kellett tudnia a fekete lyukakról, pulzárokról és a megfigyelhető világegyetem határairól. Elég volt, hogy abban az időben ráébredtek az őket körülvevő Univerzum alapvető működési mechanizmusaira, hiszen akár 200-250 ezer év állhatott rendelkezésre nekik ehhez. Ez a tudásuk már abban a korai időben tudásalapú, szervezett társadalom kialakulásához vezetett.
"Amennyiben csak annyiból áll az „univerzum tudása”, hogy ismerjük a napfordulókat, az évszakok változását, az év napjainak a számát, akkor az valóban csak az előember, vagy ősember tudása az univerzumról."
Az én értelmezésem szerint (a bizonyítékok fényében) a 12000 évvel ezelőtti ember (mínusz 1-2 ezer év), legalábbis Délkelet-Törökországban foglalkozott a csillagos égbolt tanulmányozásával, vizsgálta, értelmezte a csillagállásokat, égitest mozgásokat. A bizonyítékok szerint tisztában voltak a napfordulókkal, napéjegyenlőségekkel. Legalább ismeretes volt számukra az évszakok változásának mintázata és az égitestek mozgásának periodicitása. Ezek a megfigyelések és ismeretek hozzájárulhattak ahhoz, hogy az ősi emberek időmérési és időszámítási rendszereket alakítsanak ki, amelyeket az évszakok változásainak és más természeti jelenségeknek megfelelően állítottak be. Ezért valószínűsíthető, hogy az ősi Karahan Tepe és Göbekli Tepe őscivilizációja közel állt a 365 napos évet meghatározó pontosabb időszámításhoz, bár ennek pontosítására további kutatásokra lesz szükség. A civilizáció tagjai nyilván felhasználták megszerzett csillagászati tudásukat, az évszakok ismeretét stb. a mezőgazdasághoz és az ünnepekhez, valamint a kulturális és vallási rituálék időzítéséhez. A régészek nemrég arra utaló jeleket találtak, hogy évszázadokkal a Gobekli Tepe megjelenése előtt a kőkorszakban élő vadász-gyűjtögetők a régióban kis, állandó településeket építettek, ahol közösen éltek, megosztva táplálékaikat. A megosztás társadalmat jelent. Csillagászat - mezőgazdaság - állandó települések, táplálék megosztása.... csak így lehetett.
Amennyiben csak annyiból áll az „univerzum tudása”, hogy ismerjük a napfordulókat, az évszakok változását, az év napjainak a számát, akkor az valóban csak az előember, vagy ősember tudása az univerzumról. A mai ember sem tud mindent az univerzumról, mivel még a keletkezése is vitatott. Ha nem keletkezett, vagyis öröktől fogva létezik, akkor soha nem lesz teljes a tudásunk róla. Egy örökké létező Teremtő isten, meg az általa teremtett véges világok kielégítik, beteljesítik az emberi elme befogadó képességét. A mindentudást hagyjuk meg a teremtőnek!;-)
Ez az Univerzum tudása. Éppen elég - egyelőre. A földalatt radarral azonosított, legalább 1 tucatnyi régészeti leletanyag kb. 1 %-a van eddig feltárva. 2019-től nagy lépést tettek előre a régészek Karahan Tepe kezdeti feltárásával.
