Keresés

Részletes keresés

Mijo Creative Commons License 2000.01.28 0 0 14

Gyerekek, én meg kell, hogy valljam, nagyon örülök ennek a lehetőségnek, lévén - valószínűleg ezt kevesen tudják - én annak idején, mintegy huszon éve, amikor az Agócs Imrével kezdtem az egykori Petőfi Népénél ( akkor még a Gál Zoli vezette a mutációt ), mint autodidakta fotós töltöttem be az Imre mellett a szárnysegédi szerepkörömet. "Tartalmas" riportok TSZ-eknél, gazdaságoknál, üzemeknél, az volt ám csak igazán az élet, azokban az időkben nem csak a kávé dukált, ha megjelentünk egy-egy helyszínen, bizony figyelmet fordítottak egy tartalmasabb megvendégelésre is, és ha ne adj sors, mondjuk rá éppen egy pincészetnél történt a tollbamondás, hát bizony jutott a sarogjába is ! Megboldogult szép idők .... :)))
Zombori, de Németországban dolgozó nagybátyám révén - Isten nyugosztalja -, elvoltam kényeztetve a legmárkásabb fotóapparátokkal ( mániája volt a fotózás ), Nikon, Mamya, Minolta, amire kedvem szottyant, bár tudom, hogy a jó felvétel, nem ezen múlik. Szerettem a fekete-fehér technikát ( ma is ), meggyőződésem szerint, a saját labormunka tudta megadni az igazi sikerélményt, így volt módom egy negatívról, számtalan fényképvariánsból, a legjobban tetszőket kiválogatni, közszemlére tenni. Más világ volt ! Ma indokoltabb lenne a fekete-fehér ...
Digitális technika: kóstolgatom, adja magát, gyönyörű, de nem lélekközeli, nem fűződik hozzá sötétkamrás munka, csipeszek, öblítések, sejtelmesen tompított laborfények, zsinóron függve száradó fényképek, vagy a szárítással együtt járó jellegzetes illatok .... Új idők, új lehetőségek.

Én soha nem voltam Duna Fotó-klubos, de az én öreg fotográfus cimboráim, a néhai Dibusz Józsi bácsi, a Bérci Laci bácsi, a Békei Boldi bácsi, de még a Kiss Béni is ( ő előzőekhöz képest fiatalabb maestro ), felért bármelyik fotószakkörrel - ma is tisztelgek a Mestereim előtt !

*****

Külön köszönet a Márfai Péternek, hogy ilyen követendő szorgalommal pakolja fel ezeket a valóban gyönyörű felvételeket, és kedves Zoltai Peti, neked külön gratulálok, hogy még saját fotóval is tudod demonstrálni pesti gyerek létedre, Bajához fűződő vonzalmadat !

Mijo

lecsó Creative Commons License 2000.01.28 0 0 13
Ezek szerint kint (Kent?) maradt...
Előzmény: marfai (9)
ZöPö Creative Commons License 2000.01.28 0 0 12
Hajnali Gemenc

Saját felvételem

marfai Creative Commons License 2000.01.28 0 0 11



 

 

1997




A képeket a bajai DUNA Fotóklub tagjai készítették

Márfai Péter


Előzmény: marfai (9)
lecsó Creative Commons License 2000.01.26 0 0 10
Kösz.
Előzmény: Mijo (6)
marfai Creative Commons License 2000.01.26 0 0 9
Az előző nem jött be...

 

 

 

Cserba
György


 

 

a43a44,

a45a46,

 

a47a48,

 

a49a62

 

 

 

 

 


lecsó Creative Commons License 2000.01.25 0 0 7
Tefal, te mindenre gondolsz!
Előzmény: ZöPö (5)
Mijo Creative Commons License 2000.01.25 0 0 6

Én is jobban szeretem a Csabit ha humorizál, abban legalább van eredetiség :)))))))

Mijo

Előzmény: ZöPö (5)
ZöPö Creative Commons License 2000.01.25 0 0 5
Nem olyan jó dolog. Én pl. falra mászom tőle.
Előzmény: lecsó (3)
marfai Creative Commons License 2000.01.25 0 0 4
Az utolsó kép kedvéért:


Előzmény: marfai (2)
lecsó Creative Commons License 2000.01.25 0 0 3
Mijo, olyan jó dolog ez a nullázás! Nem én vezet(t)em be, működik ez magától is. Szerencsére.
Nem hagyhattam ki a ziccert. :--)
Előzmény: Mijo (1)
marfai Creative Commons License 2000.01.25 0 0 2
Akkor kezdjük!
Elsőnek néhány szép, értékes felvétel Pazár úrtól:




 

 
 DR PAZÁR
LÁSZLÓ KÉPEI

 


 

 


 

 


 


 

 


 

 


 

 


 

 



Előzmény: Mijo (1)
Mijo Creative Commons License 2000.01.25 0 0 1

Csabi, a miurunk áldjon meg, csak be ne vezesd ezt az idióta nullásozást itt is .... :(((((( ...... ez még itt, egy üdítően fehér folt !!

*****

Na csak várj, megtanulom én is a linkelést, és akkor lesz itt nemulass :)) !!!

Mijo

Előzmény: lecsó (0)
lecsó Creative Commons License 2000.01.25 0 0 0
0 fotó lesz az albumban. Annyi, amennyit ér egy Mijo által nyitott topic. :))
Előzmény: Mijo (-)
Mijo Creative Commons License 2000.01.25 0 0 topiknyitó

Többek kedvéért, akik úgy érzik, hogy diszkrét technikai visszafogottsággal vágyat éreznek fotóikat, mások fotóit, a cím szerint publikálni, de nem utolsósorban dr. Hard kedvéért, hogy legyen miből, mint ízig-vérig lokálpatriótának "tapétázáshoz" válogatnia !

Muity Mijo
Baja

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!