Keresés

Részletes keresés

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.28 -1 1 23483

Még mindig Uffizi

 

Az első emeleten én is most jártam először.  Még inkább labirintusnak tűnt, mint a felső emelet. Ugyanúgy a folyosóról nyílnak a termek, mint a fentiek és kisebbek. Ellenkező irányban kell végig menni az U alakú folyosó mentén. Az ajánlott útvonalat az ajtónyílások feletti nyíl mutatja.  Ezen az emeleten is fontos mesterek fontos művei láthatók. A manieristák: Bronzino, Parmegianino, Pontormo, del Sarto, Correggio, a velenceiek (mindegyiktől több kép) Tiziano, Tintoretto, Veronese, Lotto, északiak: Rembrandt, Rubens, Van Dyck és a végén Caravaggio.   Továbbá számos jó festő nagyszerű műve. A csoportok ezen a részen végig haladnak (rohannak?) a folyosón, nem mennek be ezekbe a termekbe, csak a a Caravaggio képeket nézik meg. Ezért nyugisabb ez a rész. Mi vasárnap 3,5 órát töltöttünk a képtárban, tényleges 2ó 40 percet a képeknél, de csak a felső szintet láttuk. Szerdán, amikor visszamentünk , akkor 1 órát voltunk ugyanezen a szinten, megnéztük még egyszer azt, ami nagyon tetszett, majd 2 órát az  alsó emeleten. Itt jó lett volna talán még 10-15 perc.  Aki érdekelnek a képek, annak minimum 1,5 óra szükséges.De addigra már elég fáradtak voltunk és aznap még haza is jöttünk.

Kijárat ugyanazon a szárnyon, ahol a bejárat. Vissza lehet jutni a ruhatárhoz. Kijárat természetesen a shopon keresztül. Nem csak egyenesen át rajta, hanem körbe kanyarogva, mint az IKEA piactére. Kijárat az épület hátoldalán, a Via dei Castellani és a Via del Neri sarkán. Innen jobbra az Arno, balra az Uffizi és a Palazzo Vecchio közötti keskeny utca. Sokakon látszott, hogy fogalmuk sincs, hogy hol vannak, amikor kijöttek.

Az Uffizi nekem mindig 5*-os helyszín volt, most 5+*-os lesz. Korrekt lenne egy kétnapos  vagy inkább egy kétszeri belépést biztosító jegy.

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.28 -1 1 23482

A bejárattól az első kiállító teremig 20 perc volt. Pedig végig mozgott a sor, a wc-nél sem várakoztunk. A folyosó hosszú és keskeny, sokan voltunk, nem lehetett gyorsan menni.

Az Uffizi nem múzeumnak épült, ezt semmilyen felújítás nem tudja megváltoztatni. Persze nem is akarják, hiszen az épület önmagában is értékes műemlék. Mindkét szinten végig megy az U alakú folyosó és innen nyílnak az egymásba kapcsolódó kis termek, szinte labirintus szerűen. A Botticelli képek a régi nagy teremben vannak, átrendezték a képeket, elvitték a Portinari oltárt, ami nagy helyet foglat el. A Tribuna helyiségébe most sem lehet bemenni, de három oldalról is be lehet nézni. A folyosóról, ahol áll a sor, és a két oldalsó kisebb helyiségből, ahol nem várakozik senki.   

A korai reneszánsz legfontosabb képei továbbra is az első folyosón vannak. Az összekötő folyosó után nyílik néhány sorban egymásba nyíló szoba. Ezek végén van egy ablak, a fala párhuzamos a Ponte Vecchioval. Ennel az ablaknál a falon kívül van a falhoz kapcsolva(?) egy életnagyságú, aranyozott éppen lépő férfi szobra. Elfelejtettem kívülről is megnézni. El sem tudom,képzelni, hogy miért tették ide. A folyosón tovább menve egy teljesen új, külön teremben van a 3 Leonardo kép. Csak ez a 3 kép. Szentély.  Utána megy lefelé a lépcső. De is ki is van írva, hogy még nem menjen le senki, mert még ezen a szinten is van látnivaló. Egy másik vadonatúj terem, középen a Doni tondo, körülötte az összes Raffaello kép. A  másik szentély. A folyosó végén a kávézó, 

szkati Creative Commons License 2023.03.27 0 4 23481

Jesszusom. Te miért nem beszélsz hasonló dolgokat magadban? Hátha más is örülne. Nem jön össze? Hát akkor annyi. Ahelyett, hogy megbecsülnéd a mások munkáját, még lekicsinyled.Szörnyű! De sose voltál más!

Előzmény: Flower2000 (23473)
vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.27 0 2 23480

Uffizi folytatás

 

A 3-as kapunál felvett jegyekkel  át kell menni a túloldalra, oda ahol régen is a bejárat volt. Azok a kapuk mind zárva vannak, a folyó közeli kapuk vannak nyitva. Ránéznek a jegyre, hogy stimmel-e az idősáv. Ha túl korán jött, akkor kiküldik, ha túl későn, akkor úgy járt. Egyik kapun mennek be a csoportok, a másik kettőn az egyéniek. Itt a szeku, a kettő között terelnek oda, ahol kevesebben vannak. Be lehet vinni egy  0.5-ös vizet. De csak vizet, láttuk, hogy valakivel éppen kidobattak egy kólásüveget. Utána végig kell menni visszafelé a földszinti folyosón egészen a régi felvezető nagy lépcsőig. Útközben van a szabályos jegyellenőrzés, ruhatár , wc. Ezzel a folyosóval biztos fognak még valamit csinálni, olyan, mint egy kórházi folyosó.

A liftet még mindig csak a mozgássérültek használhatják.

Nincs sehol kirakva alaprajz, sem a bejáratnál, sem a folyosón,  nincsenek kirakva alaprajzos prospektusok. De az Uffiziben sosem volt. Remélhetőleg amikor tényleg készen lesz a felújítás, akkor lesz valami. A képek mellett csak a festő neve, születési és halálozási dátuma, a kép címe (olaszul és angolul)  és az szerepel hogy fatábla vagy vászon.  Csak ennyi.

Mi történ a gyűjteménnyel? Tényleg belakták az épületet, a képtár elfoglalta az első emeletet is. Előkerültek képek a raktárból. Olyanok, amelyek nem csak a Szépművészetiben, de a Kunsthistorischesben is az állandó gyűjtemény kiállításán lettek volna.  Az egyes termekben  sokkal kevesebb mű van,  kevésbé tömörülnek a látogatók is.

Folytatás jön.

 

Flower2000 Creative Commons License 2023.03.27 -7 0 23479

Meg vagyok nyugodva, hogy valaki olvassa mert mindenki más le volt itt tiltva, ugy tünt, hogy magában beszél.

Előzmény: auray1 (23478)
auray1 Creative Commons License 2023.03.27 -1 1 23478

Igen, kedves Flower, én is csendben és lelkesen olvasom ezeket a beszámolókat, és mentem el őket, hogy legyen miből felkészülnöm a következő utazásomhoz.

Előzmény: Flower2000 (23473)
vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.27 0 2 23477

A nyitvatartási idő változatlan 8.15-18.50, hétfő a szünnap. 15 perces idősávokra lehet foglalni

Van egy spéci kedvezmény, amiről a tourist office papírja nem ír, csak a honlap. 6€ kedvezmény jár annak, aki a két legelső idősávra vesz jegyet, a 8.15-8.30 ill a 8.30-8.45 közöttire. De a honlap figyelmeztet, hogy  hiába áll sorba már korábban, ha a jegyátvevő pultnál mások lassúak, vagy akármi történik, amiért nem veszi át a jegyet a megfelelő időszakban, akkor a foglalását és a jegyét is elveszti, nem csak új jegyet kell vennie, hanem új időpontot is kell foglalnia. Amikor legközelebb van szabad időpont.

Mi kétszer voltunk bent az Uffiziben. Én már 20+ évvel ezelőtt is kétszer mentem be, akkor 2x2,5 óra alatt kényelmesen meg lehetett nézni. Belépéstől kilépésig.  Most 2x 3,5 óra alatt, de nem annyira kényelmesen. Akit tényleg érdekel, annak kötelező a kétszeri látogatás. A látogatók 80%-át nem érdekli igazán. Odaállnak a kép elé, lefotózzák, leellenőrzik a képet, ha nem jó, még egyet kattintanak, ha jó, akkor azonnal hátra fordulnak és mennek a következőhöz. A szemükkel (agyukkal, szívükkel) egyetlen pillanatra sem nézik a képeket. Ez olyan szomorú.

Először vasárnap mentünk a rokonokkal, másodszor szerdán ( a mi hazajövetelünk napján) a Firenze Carddal. A Cardról majd később, de a lényeg, hogy a Firenze Carddal egy helyszínre csak egyszer lehet bemenni. Vasárnap sokkal többen voltak, de akkor nem voltak olasz diákcsoportok

Vasárnap, a rokonok hazautazásának napján nem mertük megkockáztatni a korai belépést. Reggeli után még el kellett vinni a csomagot a csomagmegőrzőbe és onnan vissza az Uffiziig.  Ezért 9-re foglaltam. Foglaláskor csak a foglalási igazolást lehet letölteni/kinyomtatni , nem a  jegyet. A Loggia dei Lanzi oldalán, közvetlenül mögötte  van a 3-as kapu, itt lehet a foglalási igazolással felvenni a tényleges jegyet. A bejárat előtt két tábla van, egymástól 3 m-re. Az egyiken az szerepel, hogy 15 perccel a foglalási időpont előtt lehet felvenni a jegyet, a másikon 10 perc szerepel, én 20 perccel korábban kaptam meg a jegyeket, minden gond nélkül. Olaszok. 

 

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.27 0 3 23476

DE jöjjön a fontos. Uffizi. Egy nagy sóhajjal.

Vannak dolgok, amiért jó öregnek lenni. Pl azért mert én még normálisan tudtam megnézni egy múzeumot, nem volt olyan cirkusz, mint manapság.

Felújítás. Még mindig tart. Van egy  nagy könyvem, amit egy egyébként egy olasz topikos veterántól Bokor Istvántól kaptam ( Igen kedves Flower, az olasz topikokon ilyen emberek vannak) A könyv 1995-ös, abban  azt írták, hogy a  terv szerint valamikor a képtár betölti az egész épületet. 2008-ban  már dolgoztak és még nincsenek készen. Nem láttam kiírva, sem azt hogy eddig mennyit költöttek,  sem azt, hogy a terv szerint még mennyit fognak költeni. Azt valószínűleg senki sem tudja, hogy ténylegesen mennyit fognak költeni. Fel van állványozva a Loggia dei Lanzi mögötti rész, és a szemben levő oldalon is egy szakasz.  A két hosszú szárny közötti rövid folyosóról nézve az egész egy építési területnek tűnik, háttérben is van egy szép nagy daru. Hogy bent mi fog még változni, azt nem tudom, de még biztosan fog.

Kezemben a tourist office papírja. Jól meg van bonyolítva. A lényeg: csak előzetes foglalással lehet bemenni. Nincs olyan, hogy sorba állok, megveszem, bemegyek. Nincs is sor. A jegy árakat március 1-től rendezték/ emelték. Márciustól októberig 25€, novembertől februárig 12€. A foglalási díj 4€. Mivel a foglalás kötelező, korrektebb lenne automatikusan a 29 és 16 €-ós árat szerepeltetni. Az Uffizi jegye érvényes a Régészeti Múzeumban ( nem az Accademiára!) és az Opificio delle Pietre Dure kiállítására. Van egy spéci kombijegy. Uffizi+Pitti+Boboli , ez 5 napig érvényes, márciustól októberig 38€, novembertől februárig csak 18€.

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.27 0 0 23475

Először nem tudtam, miről van szó. Flower nálam régóta le van tiltva. Nagyon sok rosszindulatú megjegyzése van. Amikor Nápolyba mentünk, akkor én az elejétől végigolvastam az egész topicot. Ezt még cscs-től vettem át.  Ahogy pörgettem, meg sem kellett nézni, hogy ki írta, az összes rosszindulatú /gonoszkodó megjegyzés Floweré volt.

Előzmény: onlyread (23474)
onlyread Creative Commons License 2023.03.27 -1 0 23474

Nem, nem magában beszél. A legfrissebb, hasznos információkat osztja meg. Ahogy az olasz fórumokban szokás. Sokan pedig olvassák. Akkor beszélünk, amikor van érdemi mondanivalónk vagy kérdésünk. Igazad van, jó kis topic.

Előzmény: Flower2000 (23473)
Flower2000 Creative Commons License 2023.03.26 -10 0 23473

Te itt már magadban beszélsz? Jó kis topik.

Előzmény: vélemény 1 (23472)
vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.26 -1 1 23472

Az AirBnB-t reggel 1-0ig kellett elhagyni. A csomagot sem lehetett otthagyni. Reggel  elvittük a csomagokat az állomásra a csomagmegőrzőbe. Az övéket és a miénket is, mert mi átköltöztünk egy szállodába. A városban több csomagmegőrző van, az AirBnB-k terjedésével jobban szükség van rájuk. A buszállomás mellett is láttam egyet, a San Lorenzo homlokzatával szemben is van egy. De biztos sokkal több van. Mi azért választottuk az állomás csomagmegőrzőjét, mert  délután a rokonok vonattal mentek Pisaba. A csomagmegőrző az állomás jobb oldaláról kívűlről közelíthető meg. Leghátul van, reggel 7-kor nyit. Az első 4 óra 6€, után óránként. 1€. A vonatokhoz csak az mehet be, akinek jegye van, ellenőrzik.  A Pisaba menő vonatok végállomása többnyire Livorno. Vasárnap délután rengetegen voltak állomáson. Még megmaradtak a  régi 50-es évekből származó feliratok, gondolom , mint műemlék. De ott ahol a2Self Sevice" a kiírás és régebben tényleggen tényleg önkiszolgáló étterem volt, ott most Feltrinelli könyves bolt van.

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.26 -1 1 23471

Folytatás

 

A rokonoknak 3 egész és egy fél napjuk volt. 1-1 nap volt Siena és San gimi, fél nap Pisa. A maradék volt Firenze.

Az érkező nap délután felmentünk a Piazzale Michelangelora. A 12-es busszal mentünk, az állomás előtt van a megálló, elég ritkán jár és körbe megy a fél városon, főleg az Oltrarnon. A téren tömegek voltak. Megnéztük a naplementét, utána hazasétáltunk. Én már jöttem le gyalog, de nem ezen az úton. Lépcsőkés rampák mentek lefelé és a Porta San Niccolónál kötöttünk ki, ahol szökőkút is van. Rengetegen másztak felfelé este fél 7 körül. A tértől a Dómig közel egy óra alatt sétáltunk el.  Lassan, fotózgatva, fagyizva. Firenze kicsi.

Szombaton San Gimibe ritkábban mennek a buszok, csak a 9.40-es busszal tudtunk indulni. (hétköznap 8.40-kor is indul) Előtte tettünk egy  sétát a Signoria- Ponte Vecchio- Mercato Nuovo ( vaddisznó)- Palazzo Strozzi- Tornabuoni- Sta Maria Novella útvonalon, egy hosszú óra volt.

A hazautazásuk napján az Uffizi volt a program. A rokonok ragaszkodtak hozzá. Én megpróbáltam őket lebeszélni, de ragaszkodtak hozzá, mindenképpen látni akarták látni a Botticelli képeket.

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.26 0 2 23470

San Gimi másik bemenős látnivalója a Városháza, a Palazzo del Podesta. Közvetlenül a Dóm(hivatalos nevén Collegiata) mellett balra. A múzeum bejárata fent az emeleten. Már az ajtóra is ki van írva, hogy wc nincs.  9€. Alsó szinten a Dante terem, ahol 1300-ban Dante Firenze képviselőjeként próbálta rávenni a helyieket, hogy csatlakozzanak a guelf táborhoz. Az egyik könyveim fele szerint sikeresen, másik fele szerint sikertelenül. San Gimi inkább Sienahoz húzott és Siena mindig ghibellin volt. A felsőbb szinteken van a képtár, a helyi 13-14sz mesterek, továbbá  néhány 15sz firenzei mester művei. Utóbbiak jelentősek, Filippino Lippi, Gozzoli, Ghirlandaio. Az utolsó termet nem szabad kihagyni. Egy erkölcsös és egy erkölcstelen fiatalember életét mutatják be. Az utóbbi rossz hírű házat látogat, ahol megverik és kirabolják, az előbbi a feleségével fürdik majd bújik ágyba. Mindkét képen ugyanazt a sapkát viseli.

Fel lehet menni a toronyba. Sok-sok lépcső, a legfelső részen létraszerű, lefele is mindenki hátrafelé jött. Utólag úgy gondolom, hogy jó hogy felmentem, de másnap az Uffizi lépcsőin szenvedve nem így gondoltam. A lépcsők egy része modern vaslépcső,  lukas lépcső, az erre fóbiás útitársunk nem is jött fel. A kilátás szép, de a Piazzale Michelangielohoz persze nem hasonlítható.

 Utána elsétáltunk a város felső végéig, a fenti városkapuig. Itt is van egy szép templom, a San Agostino, szintén freskókkal. Sajnos a legszebbek a szentélyben található Gozzoli freskók jelenleg felújítás alatt állnak. A bal hajóból ki lehet menni a kerengőbe, érdemes.

A városban többfelé láttunk nyilvános wc-t, ki vannak táblázva.  Ettünk pizzaszeletet, kétszer is fagyiztunk.

San Gimi egy skanzen, de egy több, mint 1000 éves múlttal rendelkező skanzen. San Gimit egyszer látni kell.

 

A firenzei buszállomás  pénztárhelyiségében is van wc. A buszállomás mellett közvetlenül balra pedig egy Carrefour express.

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.25 0 3 23469

Siena folytatás

A Palazzo Pubblico szintén kombijegyben van a Santa Maria della Scala kórházzal, 14€. A 15€-ós jeggyel fel lehet menni  a toronyba. Azt a termet tatarozzák, ahol a jó és a rossz kormányzást ábrázoló freskók vannak. Semmit nem lehet látni.

 Hiába voltam ötödször Sienaban, még mindig azt érzem, hogy egyszer két éjszakára/egy teljes napra kellene visszamenni, felmenni ehhez az "ég kapujához", megnézni a  never ever fatáblákat, és persze mindezt szeptember vagy októberben, az egész dómban láthatók a padlómozaikok. Ezeknek nagy része most is le volt takarva.

Szombaton mentünk San Gimibe. Poggibonsiban kell átszállni, odáig vonat is megy, nagyjából óránként 2. Biztosabb, mint a busz. Mi végig busszal mentünk, 14€ retúr. Poggibonsig kb 1 óra, onnan San Gimi 15 perc. A várakozás ott is kérdéses. Többen várakoztak, nemcsak mi, az egyik olasz úr megkérdezte az egyik érkező busz sofőrjét, hogy mikor megy a busz San Gimibe. A válasz: kérdezze meg szemben a pizzeriaban. Valami busz biztos jön, mindkét irányban 30-40 percet vártunk, visszafelé  San Gimiben is a kiírt menetrendhez képest kb 30 perc késéssel jött a busz.

San Gimi fénykora a  a 10.sz-tól kb 14. sz. elejéig tartott. Annak volt köszönhető, hogy a városon keresztül megy a VIa Francigena. Pontosabban a város a Via Francigenara épült. Ez volt főút északról Rómába, a név onnan erede, hogy Nagy Károlya a frankok uralkodója is ezen az úton ment Rómába a koronázására. A főtéren van a városháza és a Dóm. Utóbbi valójában káptalani templom, sosem volt volt püspöki székhely. Amikor 2009-ben itt jártam, akkor a templom ingyenes volt, nagyon hosszú sziesztát tartottak,  bent nagyon sötét volt, semmit sem lehetett látni, a freskóknak a körvonalait sem ehetett kivenni. Most a belépőjegy 5€, szieszta nincsés, a freskók gyönyörűen meg vannak világítva.  Szeretem a fizetős templomokat.

Az egyik oldalon az Ószövetség a másikon az Újszövetség jelenetei, a 14. sz közepéről.  A 15. sz végén  megnagyobbították,  a Maiano fivérek hozzáépítettek két oldalkápolnát ( ők készítették pl a Santa Croce szószékét) amelyekben a freskókat Ghirlandaio műhelye készítette.

(Folytatás még jön)

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.24 0 2 23468

Pénteken mentünk Sienaba, szombaton San Gimibe. Fordítva kellett volna. Két okból. Az egyik egy olyan látnivaló,amit még sosem láttam. Most sem. A Piccolomini palotában a Tavolette delle Bicchierna. Bicchierna  annyit jelent, hogy államkincstár. Siena  városa minden évben fatáblák közé lefűzte a városi költségvetés papírjait, a fatáblákat a leghíresebb festőt illusztrálták.  Több száz évig. Nem mindegyik van itt, én is láttam néhányat pl Glasgowban. A nyitvatartási idő mindig bizonytalan volt, de most már csak szombaton és csak előzetes bejelentéssel látogatható. Egy ismerősöm az én javaslatomra látta és azóta is hálás érte. Én pedig még mindig nem láttam.

A Másik ok a Dómhoz kapcsolódik. A Dóm körzetben is kombijegyek vannak. Pénztár az épület bal oldalán, ahonnan közvetlenül be is lehet menni. Mi a 13€-ós kombijegyet vettük. Érvényes  a Dómra, a Keresztelőkáplnára, a Zarándokszállásra, a Dóm múzeumra. Továbbá az innen megközelíthető Faccatonera, ez a sosem elkészült óriás templomból magmaradt fal. Ez sosem vonzott. Továbbá a Szt Bernát oratoriumra. Ezt csak kívülről láttam egyszer. A másik jegy 20€-ós. Ez még egy helyszínre érvényes. Porta del Cielo. Az ég kapuja. Fel lehet menni  először a templom belső falán levő keskeny folyosóra, a homlokzatnál és a főhajónál is majd kienni a külső fal és a kupolamentén levő folyosóra Nem tudom, hogy mely szakaszokra lehet kimenni. Ez nagyon vonz.

A Dóm bal oldaln kereszthajónál van felújítás, a Keresztelőkápolnában pedig a keresztelőmedence van teljesen felállványozva, semmi sem látszik belőle. A jegypénztárnál van shop, wc, kávéautomata.

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.23 -2 0 23467

Holnap lesz folytatás. Csak dolgoztam ( ami ugye az utóbbi 3 évben ritkán fordult elő) és műkorcsolya VB van.

Előzmény: bonnita (23465)
szkati Creative Commons License 2023.03.22 -1 1 23466

Mi Volterrában a z Appartamenti Villa Mascagniban fogunk lakni, ami csodásan romantikusnak tűnik. Cortonában sose laktunk, csak megnéztük, és én persze idéztem magamban a Napsütötte Toszkána képeit:))

Előzmény: bonnita (23465)
bonnita Creative Commons License 2023.03.22 0 0 23465

Hotel La Pace- ott én is laktam egyszer, mikor Siénából jöttem haza az isiből. Mindig benézek ott a kapualjban ha arra járok. :)

Várom a folytatást ! 

Előzmény: szkati (23463)
szkati Creative Commons License 2023.03.20 -1 0 23464

Cortona a szívem egyik csücske. Nagyon szép hely, imádom! Ha teheted ne hagyd ki!

Előzmény: vélemény 1 (23462)
szkati Creative Commons License 2023.03.20 0 0 23463

Örülök én is hogy látlak!

Persze, jó látni a régieket, na meg a régi programok megújítását is. Mi a covid óta nem jártunk Olaszországban. Péternek már nagyon hiányzik.és én sem vagyok ellene. Péter már 5 éve olaszul tanul, és hál ISten most már jól is beszél, úgyhogy remélhetőleg nyelvi gondjaink nem lesznek.

Sokszor látlak és olvaslak, és irígylem az a vitalítást, amivel rendelkezel! Mi csak egyszerűen öregszünk, de az olasz imádatunk egyenes arányban egyáltalán nem múlik el!

Előzmény: vélemény 1 (23462)
vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.20 -1 0 23462

Szia Kati és üdv Péternek is!

Olyan jó újra "látni" a régieket!

Toszkána mindig visszahív. Vannak helyek ahol egyszer vagy max kétszer voltam, és annyi elég is volt. De Toscananak nem lehet ellenállni.

Még mindig kimaradt Volterra és Cortona és számos kisebb város.

Előzmény: szkati (23461)
szkati Creative Commons License 2023.03.20 0 0 23461

Örömmel olvastam, mert mi is arrafele készülünk áprilisban. Volterra lesz a bázis, aztán onnan ide-oda.Régen jártunk Olaszországban, SzPéter nagyon szép programot rakott össze a 10 napra.

Előzmény: vélemény 1 (23460)
vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.20 -2 3 23460

Firenzéből kirándultunk Sienaba és San Gimibe. MIndkettőt busszal. Mindkét nap reggel szakadt az eső amíg a buszban ültünk, érkezés után szemerkélt, majd elállt és délutánra szép idő lett. Sienaban pénteken 16.-án iszonyatosan  erős szél fújt, alig tudtunk felmászni a Dóm lépcsőjén, mert a szembeszél szinte ledöntött.

Anno az őskőkorszakban ( 2000-es évek közepe) a firenzei buszállomáson ki voltak rakva kis prospektusok a sienai és san gimi-i buszok menetrendjével. 10 éve már nem voltak, viszont a falon volt menetrend. Már nincs. Sienai buszjegy retúr 19€. Amikor megvettem, azt mondta a   jegyeladó ( pénztár élő személlyel  Firenzében még van), hogy minden óra 10 perckor megy busz.  A visszaúti indulást nem tudta, azt mondta, hogy kérdezzem meg Sienában. A 8.10-est választottuk, de nagyon hamar kiértünk, még volt időm megvenni a másnapi jegyet San Gimibe (13, 50€), amikor rákérdeztem , hogy honnan indul a sienai busz, közölte, hogy itt a bejáratnál, most rögtön. 7 ó 50 volt. Előző nap erről a buszról szó sem volt. Kétféle busz van, az ordinario, a lassabb, és a rapido a gyorsabb. A miénk mindkét irányban rapido volt, odafelé 1ó 30 perc, vissza csak 1ó 10 perc. A sienai buszállomáson már nincs élő személy, nincs mentrend. A jegyárusító automatán sincs menetrend. Az egyes buszmegállókban ki van valami írva,  mi a 17.10-es buszt néztük ki. Visszafelé is hamarabb értünk ki,  elég sokan várakoztak, egymást kérdezgették, hogy honnan és mikor megy busz. Állt ott néhány buszsofőr, ők mindenkinek azt , mondták, hogy majd ki lesz írva. Fiatalok  telóba bújva keresték az infot, de valószínűleg nem találták, mert ők is a többieket kérdezgették. Végül jött egy busz, ami 16.50-kor indult.  Ezt sehol sem láttuk kiírva.  Amikor felszálltak, akkor mindenki megkérdezte a sofőrt, hogy ez a busz tényleg Firenzébe  megy e. Azt hiszem, hogy biztosan csak annyit lehet tudni, hogy valamikor, valahonnan biztos megy egy busz.

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.19 -2 1 23459

Firenzében egy AirBnB-ben laktunk. 20 Passi del Duomo. 20 lépésre a Dómtól. Valójában a Keresztelőkápolnától. A Via Cerretari legelején. Ez egy régi épület. Vastagok a falak, sokszor nem volt  wifi, sőt még térerő sem. Egyébként jó volt,  3 szobával, jól felszerelt konyhával. 370€, 4 főre, 3 éjszakára. Kényelmesek voltak az ágyak.

 Januárban és februárban lefoglaltam az összes idei szállásunkat.  Rengeteg szállást néztem végig, mert a mi speciális szoba és ágybeosztás igényeinkhez nem volt szűrő. Az a tapasztalatom, hogy jó helyen levő 3*-os hotelben, fürdős 2 ágyas szoba reggelivel minimum 90-100€. drágább persze van, sokkal drágább is. Ha olcsóbb, akkor valami nem stimmel. Ami viszonylag drága, az a reggeli, 10-15€. Mi sajnos szeretünk szállodában reggelizni.  A  reggeli nélküli ár 35-40€/Fő/éjszaka. 

Az AirBnB tényleg csak néhány €-val olcsóbb. A reggeli persze sokkal olcsóbb. Amikor a CONad-ban bevásároltunk a vacsi és a reggeli együtt került 5-6 €-ba /fő. Pedig sok mindent vettünk.

Én nem vagyok az AirBnB híve. Több okból. Egyrészt nálunk a házban több AirBnB van. Nincs olyan hét, hogy ne üldögélne valaki a csomagjaival órákig a kapuban, mert nem tudja elérni a szállásadót. Vagy ha bejut a házba, akkor végigcsengeti a lakásokat és segítséget kér. Másrészt egyszer Franciaországban perforált az útitársam vakbele. Szombat késő este. A szálloda azonnal intézkedett. Nem tudom, mit csináltuk volna ha nekünk kell intézkedni. 

A szálláson nem találkoztunk senkivel. Jött egy mail, megadta a kapu kódot, azt hogy előre kell menni 5 lépcsőfokot, majd balra 5-öt, ott van egy ajtó egy zöld szalaggal . Megadta annak is kódját. Írta , hogy hogy a router hátoldalán van a (nem működő) wifi kód és hogy a soggiornot hagyjuk a nappali asztalán.

A lakás dekorja döbbenetes volt. Volt ott minden, plüss állatkák, poszter Ghandival és Nehruval, emléklap egy háborús halottról, egy lap számtalan szovjet jelvénnyel, Lenin és vörös csillagok. ( Közel 40 éve kaptam ilyenek a szovjet turistáktól.) De volt egy abszolút kedvencünk. 3D kép, mint anno a kacsintgatós vagy vetkőző nők, ami változott, attól függően, hogy merről néztük a képet. Ez a kép 3 különböző jelenetet mutatott. Az egyiken Mao áll, a másikon ül, a  harmadikon integet.

vélemény Creative Commons License 2023.03.19 -1 1 23458

A PISMOVER a  vasútállomás leghátsó részéről indul, az aluljáró végéről. Az a rész zöldre van festve, feltűnő. Mindenhol ki van írva. A jegyet csak ott lehet megvenni, a Trenitalia jegypénztárában és jegyautomatáinál nem.  Lehet venni jegyet telefonnal, kártyával és kp is. Papír és fémpénz is jó. A jegyet utána érvényesíteni kell. Ez nem olyan jegy, mint a szokásos vasúti jegy, kis méretű, QR kódos. Külön érvényesítő kütyü van a telefonos jegynek és a papír jegynek. Többeket láttunk kínlódni, mert a QR kódot közvetlenül a piros fény alá tették. Rá kell tenni a gép alsó részére, ahol az ábra van.

A reptérről jövők számára ott a Pismovernél van trenitalia automata.

Pisa -Firenze vonatjegy 8.90€, kalauz nem jött, a visszaúton sem. A du fél 2-es vonaton sokan voltak, főleg diákok.

vélemény 1 Creative Commons License 2023.03.18 0 3 23457

Már sajnos meg is jöttünk...

Valószínűleg részletesen legutóbb is én írtam, de azért írok  néhány infot.

Vittünk két rokont, akik nem igazán voltak felkészülve. Pontosabban semennyire nem voltak felkészülve.

Ők 4 éjszakát voltak, mi utána még maradtunk 3 éjszakára. Nem hurcoltam őket végig a firenzei múzeumokon, amikor ott voltak ők is, akkor kirándultunk.

Ryan időben indult, időben érkezett mindkét irányban.

Első éjszakára megszálltunk Pisaban. A Pismover 5€/ fő, mi beültünk egy taxiba 14€-ért vitt el az állomás melletti szállóig. Már 3 főnél is olcsóbb, mint a Pismover, de szerintem 2 főnél is megéri a különbséget.

Hotel La Pace, 2 percre az állomástól. Egy régi típusú 3 *, de nagyon kellemes hotel. Nem olcsó 95€/szoba reggelivel. Mindkét szobánkhoz volt egy külön nappali és egy nagy terasz fotelekkel-. A reggeli fantasztikus jó volt,  erős 4 .

El tudok képzelni egy olyan utazást, amikor   Pisaból kirándulunk 5terrere, Luccaba, Pisoiaba, Pratoba, akkor itt szállnánk meg.

Szállótól reggel lassú sétával 40 perc alatt értünk a Csodák terére, vissza  gyorsabb sétával 20 perc.

Csodák tere. A sinopiák múzeuma mellett van pénztár, de megvettünk a jegyeket online, mert a toronyba időre kell foglalni.

 Többféle jegy van. A mindenhova érvényes jegy 27€. A mindenhova az a torony, a dóm, a keresztelőkápolna, a Camposanto  a dómmúzeum, a sinópiák múzeuma. Időpontot foglalni csak a toronyba kell. A mindenhova mínusz a torony 10€. Ez egy nagyon baráti ár.. Csak a torony 20€. A többi külön-külön 7€. A Dóm ingyenes . Elvileg. Mert nem lehet csak egyszerűen besétálni. Meg kell venni a 7€-ós jegyet valamelyik helyszínre és azzal a jeggyel lehet bemenni a Dómba időpont foglalás nélkül.

Csak a helyszínen korlátozott számban lehet kapni konkrét időpontra szóló ingyenes jegyet a Dóm. Nem tudom, hogy mit jelent a korlátozott szám.

Fel van állványozva a Camposanto bejárata, a Keresztelő kápolna emeletének nagy része, a Dóm bal oldali kereszthajója kívül is és belül is.  A Dóm kijárata hátul a szentély mögött balra.

A Dómmúzeumot most láttam először a hosszú évekig tartó felújítás után. Nagyon jó. Hasonlít a firenzei Dómmúzeumhoz, persze kisebb. Fent kávézó.

onlyread Creative Commons License 2021.10.16 -1 0 23456

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, de jó! Lesz Firenze? Mikor, mennyi, mit néznél? Lennének ötleteim :)

Előzmény: vélemény (23453)
vélemény Creative Commons License 2021.10.15 -1 1 23455

Köszönöm! Angyal vagy, mint mindig!!!

Előzmény: bonnita (23454)
bonnita Creative Commons License 2021.10.15 -1 0 23454
Előzmény: vélemény (23453)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!